Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-04-12 / 15. szám
Evangélikus Elet 19B7. Április 12. n (Ül ji*is GYERMEKEKNEK Nagyhét krónikája A virágvasárnappal kezdődő hetet nagyhétnek nevezzük. Nem azért, mintha hosszabb lenne az év többi heténél, hanem azért, mert ezen a héten emlékezünk azokra a nagy eseményekre, amelyek Krisztus Urunkkal történtek, amikor megválté munkájának a befejezéséhez érkezett el. Miután három évig tanította és gyógyította az embereket, Krisztus Urunk tanítványai kíséretében felment Jeruzsálembe, a húsvéti ünnepekre. Egy szamár hátán, alázatosan vonult be a szent városba. Mivel az ünnepre összegyülekezett emberek azt hitték, hogy Jézus most fogja megszabadítani Izrael népét a rómaiak uralma alól, dicsőséges hadvezérként fogadták, virágot szórtak útjára és hangos hozsánna kiáltással üdvözölték őt. Erre a bevonulásra emlékezünk virágvasárnap. Jézus első útja a templomba vezetett. Innen kiűzte a pénzváltókat és galambárusokat, akik a templom előterében üzleteltek, és ezzel megtisztította a templomot. A templom tisztaságát és rendeltetését azzal is megmutatta, hogy napokon át prédikált a templomban és hirdette Isten országának eljövetelét. Mindezzel arra figyelmeztette az embereket, hogy térjenek meg és igaz bűnbánattal várják Isten országát. A húsvéti bárány ünnepén - amit a zsidók az Egyiptomból való csodás kiszabadulásuk emlékére ünnepeltek - tanítványai közösségében fogyasztotta el a húsvéti bárányt. Ebből az alkalomból Jézus tanítványainak arról beszélt, hogy ő az igazi húsvéti bárány, aki vérét ontja és életét adja az emberekért. Ekkor rendelte el Krisztus Urunk az úrvacsora szentségét, és tanítványait arra figyelmeztette, hogy--valahány szór úrvacsorát vesznek* fékezzenek arra, hogy Jézus Vérét ontotta és életét adta értük. Az utolsó vacsorára és az úrvacsora szerzésére nagycsütörtökön emlékezünk. Az utolsó vacsora után Jézus tanítványaival Gecsemáné kertjébe ment. Itt imádkozott és gyötrődött, mert tudta, hogy másnap meg kell halnia a kereszten. Ennek vállalása neki sem volt könnyű. Ide vezette az áruló Júdás a főpapok szolgáit, akik elfogták Jézust és elvitték a főpapi tanács elé. A főpapi tanács kimondta Jézusra a halálos ítéletet, mivel Isten fiának mondta magát. Az igazi ok azonban az volt, hogy féltették hatalmukat, mert Jézus népszerűbb volt az emberek előtt, mint ók. A halálos ítéletét még jóvá kellett hagyni Pilátusnak, a római helytartónak. Pilátus tudta, hogy Jézus ártatlan, ezért meg akarta menteni ót. Kigúnyoltatta és megostoroz- tatta Jézust. A főpapok azonban ezzel nem elégedtek meg, hanem fellázították a népet, hogy követelje Jézus keresztre feszítését. Pilátus így kénytelen volt megerősíteni a halálos ítéletet. Mindez nagycsü- törtökröl nagypéntekre virradó éjszaka történt. Az ítéletet nagypénteken délelőtt hajtották végre. Jézus maga vitte keresztjét a kivégző helyre, a Golgota hegyére. Itt megfeszítették ót és vele együtt két gonosztevőt. Jézus némán tűrte mindezt, sőt imádkozott azokért, akik a keresztre juttatták őt. Hat óráig tartó kínos szenvedés után e szavak kíséretében lehelte ki lelkét: Elvégeztetett. Atyám, a te kezedbe teszem le telkemet. Még aznap délután levették Jézus testét a keresztről és egy közeli kertben készült sírboltba temették el. A főpapok és Jézus ellenségei azt gondolták, hogy Jézust sikerült örökre elnémítani. Isten azonban nem hagyta Fiát a sírban. Harmadnapon feltámasztotta őt, hogy »ezzel is igazolja-,-hogyJézus Krisz-- , tus, az emberek Megváltója. Minderre a nagyhetet befejező ünnepen, húsvétkor emlékezünk. Selmeczi János D. KAPI BÉLA Ez év április 2-án 30 éve, hogy D. Kapi Béla, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület volt püspöke, hazament Urához. Méltó, hogy az évforduló közelségében tisztelegjünk emléke előtt. Egyháztörténeti személyiség volt, sőt ő maga volt egy darab egyháztörténet. 1879. augusztus 1-én született Sopronban, ahol atyja az Evangélikus Tanítóképző Intézet igazgatója volt. Ennek épületét a második világháború vihara eltörölte. Élete és papi pályája még az Osztrák-Magyar Monarchia idejében kezdődött s püspöki szolgálatát 1948- ban, a Magyar Köztársaságban fejezte be. Még látta Ferenc Józsefet és megért két világháborút. Lelkészi szolgálatának állomásai: Nemesdömölk (Celldömölk), Pápa, ahol Gyurátz Ferenc püspök titkára volt, majd Körmend s Szombathely gyülekezetei következtek, végül 1928- tól Győr. 1916-ban, 36 éves korában választja püspökévé a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület. 32 évet töltött ebben a szolgálatban. Egy egész lelkésznemzedéket nevelt fel, ha nem kettőt is, maga mellett. Évekig legközelebbi munkatársai sorában szolgálva, ennek közvetlen tanúja lehettem. Számunkra ő volt a püspök; életműve egy egész egyháztörténeti korszakot fémjelzett. Azt, amely átmenet volt a - nem jelentéktelen! - kultúrprotestantizmus- ból a veretesen hitvallásos evangélikus egyház korába. Tudósnak indult. A soproni Evangélikus Teológiai Akadémia elvégzése után Rostockban és Halléban tanult tovább. Végül is a gyülekezeti szolgálat vonzásában lelkész lett, majd püspök, pásztorok pásztora is, s mindezekben teológus maradt. Már diákkorában irodalmi szinten művelte nyelvünket s írói tehetségét is papi hivatása szolgálatába állította: magával ragadó, mívesen fogalmazó igehirdető és előadó lett. A győri öregtemplomot zsúfolásig megtöltötte a gyülekezet. Kapi Béla egyházkormányzói tevékenysége számos, az egyházi, gyülekezeti életet megújító kezdeményezést hozott létre. Ő indította el a gyülekezetekben a „vallásos est” - ma gyülekezeti estnek nevezzük - műfaját, majd a gyülekezetek minden rétegét átfogó bibliaórákat. Elindította a „Belmissziói Munkaprogram” évről évre megjelenő vaskos köteteit, melyek a gyülekezeti munka minden ágához gazdag anyagot tartalmaztak - ma is használják őket néhol. 1910 reformáció ünnepén megalapítja első igazi néplapunkat a Harangszót, korán felismerve az egyházi sajtó jelentőségét. Annak maga is lelkes munkása volt: számtalan újságcikk, kisebb írás, teológiai értekezés mellett megjelent prédikációs kötete, a „Bizonyságtevés”, majd újabb prédikációit és előadásait tartalmazó kétkötetes „Kegyelem és élet”. írt hittankönyveket és két történelmi regényt: Isten hárfása, Gerhardt Pálról és az Oltha- tatlan fáklya, Bornemisza Péterről. S imakönyvet is Békesség rímmel. 54 templomot szentelt fel és 333 gyülekezeti látogatást végzett - akkoriban autó nélkül - sok gyülekezet presbitereit név szerint ismerte. Papjainak nyílt szívű és nyitott ajtajú atyai barátja volt. Levelet soha nem hagyott vála- szolatlanul - s erre nevelt minket is. Hosszú szolgálati ideje alatt tudott változni és fejlődni, újat is befogadni. Az evangelizáció, nemzedéke számára új, mozgalmának tárt kaput nyitott. Türelemmel meghallgatta ifjú káplánok első szárnypróbálgatásait s szeretettel egyengette pályájukat. Volt humora, tudott szépen és derűsen élni. Sok munkája mellett a család embere is volt. „Az este a családé”, hallottam tőle. Otthona a papi ház melegét és derűjét sugározta. Felesége, Hegedűs Katalin, a „Katus néni”, 52 évig állt mellette s 6 gyermek, 15 unoka és 3 dédunoka serege vette körül. Családi életének megpróbáltatásait, legidősebb leánya elvesztését, erős hittel hordozta. 1948-ban megrendült egészséggel, de bölcs belátással vonult nyugállományba. A pihenés éveit is szüntelen munkában töltötte, hátrahagyott kéziratai köteteket tölthetnének meg. Amikor 78 évesen eltávozott közülünk, az ország evangélikussága gyászolta. Legyen ez a rövid megemlékezés a hála és tisztelet szerény virága, azoktól, akik még ismerhették, élete és példája tanulság az utókornak. G. Gy. . Az ünnepek különös torlódásának napjait éljük. Az elkövetkező nagyhétben különösen vegyülni látszik az öröm és a szomorúság. Most ho- zsánnás, pálmaágas ünnep, ami mégis böjt 6. vasárnapja, a bensőséges úrvacsorái estét nagypéntek váltja fel, majd húsvét örömében tetőzik. Keresztyén aforizmák könyvében olvastam, hogy az öröm ellentéte nem a szomorúság, hanem a bűn. Valóban igy van. Öröm és szomorúság édestestvérek, kiegészítik egymást, ketten egyek. Virágvasámap nemcsak ho- zsannás őröm, de nagypéntek előszele is. Pál apostol szerint az általános emberi szomorúság halált nemz, az Isten szerint való szomorúság pedig megtérésre visz. Ez a nagyhét eseményeire indító öröm és ujjongás valami újnak, előrevivőnek, örvendetesnek a forrása a várható döbbenetnek, szomorúságnak a vegyületében. Mint ahogy Krisztus királyvolta egészen ellentétes jelek képében jelenik meg. Győzelmi hadiszekér és paripák helyett poros vándor ballag Jeruzsálem felé szamárháton. Ünnepre induló kis csoport verődik össze körülötte, nem ünnepi lengetésre kivezényelt tömeg, s nemsokára a szamár patáinak kopogását zúgolódó városbéliek méltatlankodása fogja kisérni. Dávidi kék palást és trónszék helyett a töviskoszorú lesz a koronája és kereszt a királyi trónusa. Mégis király. Prófétai üzenetek beteljesülésének villámszerű felismerésétől mámorosak az emberek. Felismerik, hogy nem újszerű, korszellemnek megfelelő királyra van szükségük, aki kényúrként ül népétől távoli idegen palotájában, hanem mint az ősidőkben volt: népe barátja, köröttük járó, tanácsoló, védő, megértő, vigyázó és megbocsátó atyja lesz népének. Annyi királyi trón alkonyának századában bizonnyal megértjük, hogy a nép itt valami elveszített jónak, valaminek, ami az övé volt, de elveszitett, a visszatérését ünnepelheti. Ez persze nem fog tetszeni sokaknak, akiknek „elvesztére” jön ő... Szelíd és alázatos, áld átveszi népe szenvedését, bűneinek terhét, hogy megszabadítsa. Most még talán megoldatlan keserűségek és nehézségek vesznek körül, de a böjti szelek, ha olykor hidegek is, a tavasz ígéretét hozzák. Szamárháton jön, de nem ez az alázata jele, mert a szamár a mindennapi munka és szolgálat hűséges, szívós, rendíthetetlen lénye volt mindig, s azok közé jött, akiket ilyen szolgálatban talál, vagy akik az ilyen munkában követik őt. Királyi tanácsa ez! A hétköznapok világába is igy vonul be, s ott tanít a helytálló bizonyságtételre. Esti Gyula erről egyik versében így vall: „Jó vele lenni - s örömöt lelni - a munkapadon”. Templomi órák csendjében könnyű rá figyelni. De Jézus irányt vett a sírók megvigasztalásá- ra, a félők és szorongók bátorítására, bajba jutottak megsegítésére. Tamási Áron egyik novellájában a büszke falusiak gúnyolódással csúfosan kiűznek a faluból szamara hátán egy szívós atyafit, mert az ö rangos hétköznapjaikba be merte hozni azt az igénytelen állatot. A mi rangos-büszke életünkbe egyre kevésbé fér be az igénytelen, alázatos, de eredményes és szívós munka és szolgálat. Ahol a mi húsvéti királyunk jön, ott a segítő szeretet, az eredményes szolgálat, az egymásnak építő élet jön közénk, hogy szebb legyen a holnapunk, virágzóbb az életünk, ahol öröm és szomorúság váltakozhatnak, de a böjtöt mindig húsvét követi. Amen Koren IM IMÁDKOZZUNK! Urunk, Királyunk! Non dicsőséges pompával jöttél, de szerényen, magadat megüresftve, alázatosan, de életed titkában csodálatos rejtett kincset hoztál: a bűnbocsánatot s benne az áj életet. Nyisd meg előttünk is ezt a kincset, hogy éljünk vele és belőle. Amen. VIRÁGVASÁRNAP IGÉJE Zak 9,9-12 Mi MÉGIS KIRÁLY ■ - . • --N Juhász Gyula • uk^t —• irf/i •» ’ i m 'x. t * ■;.’ Az utolsó vacsora János a Mester nagy szivén pihen, E tiszta szíven, e csöndes szivén Pihen, de lelke a holnapra gondol, S fiatal arca felhős tesz a gondtól. Mély hallgatás virraszt az asztalon. Az olajfák felól a fuvalom Hűsen, szomorún a szobába téved, Be fáj ma a szél, az éj és az életi Tamás révedve néz a mécsvilágra, Péter zokog és árvább, mint az árva, Judás se szól, csak apró szeme villan, Remegve érzi: az ő órája itt vanl Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében Mély tengerek derűs békéje él benn. . Az ajka asztali áldást rebeg, S megszegi az utolsó kenyeret! V ................................... ...................'.................,........J Az ószövetség világában a szövetségkötés idegenből átvett kifejezés. A környező népeknél volt szokásban, hogy ha egy erősebb nép szövetséget kötött egy NAGYCSOTÖRTÖK ^ IGÉJE Jer 31,31-34 MMHI A SZÖVETSÉGKÖTÉS KENYERE amelyben a vin- cellémé sütötte az első kenyeret, a forró, piros cipó, s minden más. Magam is megdöbbentem, milyen sokat is jelent ez a szó: kenyér. Szinte tigyengébbel, azért tette, hogy azt megsegítse, s ennek jeléül az erősebb nép képviselője kenyeret adott át a gyengébbnek. A gyengébb a kenyér elfogadásával tanúsította, hogy elfogadja a táplálékot, belőle él, reá támaszkodik. A Jeremiás által idézett új szövetség- kötés Jézus által vált igazán érthetővé. Az úrvacsora a kenyér ünnepe. Évekkel ezelőtt egy finn turistacsoporttal pihenőre megálltunk az alföldön egy búzatábla mellett. Bementem néhány lépést a dűlőúton a búzatáblák közé. Hogy kicsi legyek, leguggoltam s úgy néztem fel. így néztem gyermekkoromban a kalásztengert, amikor kimentünk nagyanyám szőlejébe. Mit csinálsz? - kérdezte egy finn. Egy szóval feleltem: kenyér. Láttam nem érti, hosszan kellett hát mesélnem. Mert ebben a szóban benne volt a régi emlék, amikor kicsiként felnéztem az „élet”-re. Mert így hívták felénk a gabonát. Hozzáfűződött ezer emlék az aratásról, a cséplésről, a kemencéről, tokzatos, csodás fogalom... Jézus a kenyér, az új szövetség kenyere. Titokzatos, csodás fogalom. A földbe vetett gabonamag, mely titokban növekszik, az életté fejlődése, a kivágatása népe közül, az őrletés áldozata, az újjáéledése táplálékká, amely adatik nekünk, a gyengéknek, hogy támaszunk, biztonságunk legyen, belőle, vele éljünk. A veszedelmet, a bűnt ő veszi el rólunk, benne kötünk új szövetséget Atyáikkal, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen. Benne beteljesült a jeremiási prófécia! Amen. Koren Emil IMÁDKOZZUNK! Krisztusunk, aki szétosztottad magad közöttünk, s Atyád miattad nem gondol vétkeinkre s megbocsátotta bűneinket, könyörülj rajtunk, hogy hűségesek lehessünk a benned kapott új szövetséghez s benne életűnk legyen. Amen. Egy különleges hivatás FIATALOKNAK Főiskolások - mégis mások Teológus éveim előtt egy világi főiskolára jártam. Már volt tapasztalatom arról, mennyire más főiskolásnak lenni, mint gimnazistának. Megszoktam, hogy órák helyett előadások, feleletek helyett kollokviumok vannak. Mégis, mikor először beléptem a Teológiai Akadémia épületébe, mindjárt éreztem, hogy itt más a légkör, nem hasonlít a főiskolán megszokotthoz. Kerestem a nagy előadótermeket. „Itt van fölöttünk három kis tanterem”, mondták szobatársaim. Kerestem a professzorokat. „Éppen itt jön Bandi bácsi”, mutattak rá egy ősz hajú bácsira, aki vállát átfogva kedvesen beszélgetett valamelyik teológussal. Megnéztem a hirdetőtáblát, rajta házirend. így kezdődik: ébresztő, egyéni elcsendesedés, reggeli, áhítat. Eddig csak az ébresztőt és a reggelit ismertem. Szobatársaim ismét segítségemre siettek: „az egyéni elcsendesedés azt jelenti, hogy imádságban megköszönjük Istennek az új napot, elolvassuk az Útmutató reggeli igéjét, elmélyedünk, meditálunk rajta és a végén ismét imádságban kéijük Istent, vezessen ezen a napon is Szendéikével és segítsen elhordozni az előttünk álló nap örömeit és bánatait. Az áhítatot minden reggel egy teológus tartja. Ezen diákok és professzorok együtt figyelnek Isten igéjére és együtt készülnek fel a napi feladatokra.” Az előadás már némiképpen hasonlított a főiskolás múltamból hozott képre. A professzor az asztal mögül beszélt, mi pedig figyeltünk és szorgalmasanjegyzeteltünk. De már az első órák után éreztem, hogy nem egyszerű előadások ezek, hanem áthatja őket valami megmagyarázhatatlan, mély, belső erő. Szinte szívtam magamba a hallottakat, mert nem lehetett nem odafigyelni. Tovább nem is gondoltam régi főiskolámra, mert ez az életmód vált számomra természetessé. A legtöbbet jelentette, hogy Isten igéjével foglalkozhatom és elmélyülhetek a teológiai tárgyakban. - Most ötödéves vagyok. Arra kaptam megbízást, próbáljam összehasonlítani a Teológiát a főiskolával, a teológusokat a főiskolásokkal. A Teológiai Akadémia hivatalos megnevezése: egyetemi jellegű főiskola. Tehát sem egyetem, sem főiskola, hanem egy olyan felsőoktatási intézmény, amely nem szorítható bele egyik kategóriába sem. Ez a különbözőség az egyik oka annak, hogy így jellemezhetjük a teológusokat: főiskolások - mégis mások. Az igazi okot azonban mélyebben kell keresnünk. Bár az előadások, szemináriumok, közösségi programok nagyon hasonlítanak azáltalá- nos főiskolai gyakorlathoz, ezeknek a külső formáknak - hitünk és tapasztalatunk szerint - az ad belső tartalmat, hogy az Akadémián Isten és emberek szolgálatára, az evangélium hirdetésére készülünk. Ez a tény alapvetően meghatározza egyrészt a teológiai tárgyakhoz való hozzáállásunkat, másrészt a gyülekezeti szolgálatra való készülésünket. Hiszen egy-egy előadás elszalasztása gátjává válhat nagyobb teológiai összefüggések megértésének. Es ha ötödév végére, a szigorlatig, nem jutunk el arra a szintre, hogy átfogóan megismeijük és ösz- szefüggéseiben rendezni tudjuk tanulmányainkat, komoly akadályokba fogunk ütközni a konkrét gyülekezeti szolgálatban. így függ össze az elméleti és gyakorlati teológiai képzés a belső tartalommal. Végső soron ez a belső tartalom az, amely minden más felsőoktatási intézménytől megkülönbözteti Akadémiánkat. De sem az állandó tanulás, sem a teológiai légkör nem biztosít számunkra stabil hitet, sőt sokszor igen nehéz megpróbáltatások érnek minket is. Ebben nem különbözünk más főiskolásoktól. De tudjuk, hogy bármenynyit tanulunk, bármennyi kudarc is ér, mindig Isten kezében vagyunk, és ő hibáinkkal együtt is fel tud minket használni a szolgálatban. Ha ezt megértjük és imádságainkban ezért könyörögve járu- i lünk mindennap Urunk színe elé - valóban mások lehetünk. Tamásy Tamás «Jelentkezés az Országos Ifjúsági Konferenciákra Egyházunk ebben az évben is megrendezi az Országos Ifjúsági Konferenciákat Gyenesdiáson. Már konfirmált fiatalok jelentkezését várjuk. Az idei konferenciák főtémája; „Uram, ébreszd egyházadat és kezdd rajtam!” A főelőadások a harmadik Mtágazat kérdéseivel foglalkoznak. A konferenciák vasárnap este kezdődnek és szombaton délben fejeződnek be. Az időpontok a következők: L június 28.-július 4. II. július S.-július 11. Hl. augusztus 2.-augusztus 8. IV. augusztus 9-augusztus 15. V. augusztus ló.-augusztus 22. A jelentkezéseket a helyi Lelkészi Hivatalokon keresztül kérjük Szabó Lajos zuglói lelkész címére elküldeni 1987. május 4-ig levélben. Cím: 1147 Budapest Lőcsei út 32. Mandulaág Szénási Sándor versei és műfordításai Szép kötettel lepte meg a Református Sajtóosztály olvasóit. Szeretettel veszi kézbe az ember a csinos kis kötetet. 300 oldalon igen színes képet kapunk a vallásos költészetről. Egyharmäda saját verse, kétharmada műfordítás. így nehéz róla egységes képet adni. A közel negyven saját vers után mintegy hetvenet ad Gryphiustól és Angelus Silesiustól, a többi negyvenkettőbe csak beletallózik. Közülük többet a színes népek vallásos költészetéből. Bőkezűen pásztázik hát nyilván a kedvencei között. Pásztázzunk mi is a könyvben. Figyelemre méltó az a költői törekvés, hogy csokorba gyűjti azokat a verseit, ahol egy-egy igevers ihlette írásra. Nem parafrázisok és nem sűrített prédikációk. Nem is a verseket minősítem, csak a hatásán gondolkodom. így kellene „továbbgondolni” egy-egy bibliai verset, vagy akár hallott prédikációt. Nem elraktározni, különösen nem elfelejteni, hanem továbbérlelni. Nem jó költők válogatásával ajánltatni olvasásra egy kötetet. Más szép is van benne, mint amit mások találnak. Mégis Képes Géza által ajánlott versből emelek ki egy strófát, amit szívet melegítőnek találtam. Kerékgyártó öreg apjáról úja: („Vasárnaponként: templom, Ige, ének. / S én, kisgyerek, felnéztem rá, figyelve: / Hogy tükröződik szép arcán a Lélek.) A műfordításokba csak beletallózom. őt is megragadta Bonhoef- fer. (Sajnálom, hogy csak két vers erejéig.) Az „Istenre hagyatkozás” másokat is megrendített. Nálunk lefordították többen is. Énekes- könyvünkben is szerepel, 355 szám alatt. Modern vallásos költészetünknek egyik legszebb gyöngyszeme. Az Evangélikus Élet is közölte annak idején Jakus Imre szép fordításában. James Weldon Johnson „A teremtéshez” c. versével is foglalkoztak mások is. Komlós Aladár fordításában olvastam a „Harlemi ámyak”-ban. Szénási fordítása is nagyon szép. Mind ahogy az egész kötet szép és gazdag élmény. K.
