Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-04-12 / 15. szám
Evangélikus Elet 52. ÉVFOLYAM 15. SZÄM 1987. Április 12. virAgvasárnapNAGYPÉNTEK ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ARA: 5,50 Ft /--------------- \ Ta nulj meg hát különbséget tenni s ne aszerint ítélj, amit a szemed lát, hanem amit Isten igéje mond. Látszatra Krisztus halála gyalázatos, sőt átkozott halál. A fa, melyen meghal, átkozott fa. De csak azért, mert minden mi bűnünk rajta van. Átkozott a fa, átkozott, aki rajta függ, mert átkozott az ok, amely reá juttatta. Az átok a bűnt illeti s minél több bűnt hordoz az Úr, annál nagyobb az átok is. Számunkra azonban üdvösséges a halála, mert leveszi rólunk az átkot s áldást ad helyébe. LUTHER _________________________________________________________/ Ir ányvétel „íme fölmegyünk Jeruzsálembe”- itt kezdődik Virágvasárnap s itt a Nagyhét. Pedig régen mondta ezt Jézus. Még Júdea csendes, békés vidékén. Még messze az ünnepelő zsibongó várostól, messze a zarándokok jámbor csoportjaitól. Mesz- sze a virágesőtől s az önfeledt hozsánnától. És messze a mindenre elszánt főpapoktól s a parancsra cselekvő katonáktól. Mégis minden itt kezdődik. A határozott, céltudatos irányvételnél. Határozott irányvétel, ó, nem a mártírsorsot célozza. Nem is a nagyvonalú, hősies önfeláldozást. Készenlétet céloz. Isten Fiának engedelmes irányvételét: „Atyám! Minden lehetséges neked... mind- azáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te.” (Mk 14,36) Hangok az utcáról. A mai utcáról...- Végre befejeztem az iskolát! Most már önállóan fogok élni. Hogy hogyan? Ezen még nem gondolkodtam.- Itt fogok dolgozni. Mit remélek? Miért? Kellene valamit remélnem?-Hát igen... összeházasodunk. Hogyan fogunk élni? Honnan tudnánk előre?- Megszülöm ezt a gyereket. Nem, nincsenek terveim. Majd felnő valahogy.- Még néhány nap, és nyugdíjas leszek. Hogy tölteném?! Végre idő- milliomos leszek! A végterméket mind ismeijük. Üres tekintetekből, semmibe réve- dő szemekből, csalódott arcokból, kiábrándult szavakból, a hiábavalóság gyilkos érzéséből. Tudjuk-e? Isten semmit sem ad céltalanul. Ad könnyűt és szépet, hogy örüljünk és feltől tekezzünk. Ad nehezet, hogy izmosodjunk. Ad átláthatatlant, hogy segítő kezébe kapaszkodjunk. Ad sötétet, hogy annál fényesebben ragyogtathassa majd ránk szeretetének napsugarát. Nem lehetünk hát tétovák és nem lehetünk céltalanok! Tanuljunk Jézustól irányvételt! Tanuljunk megharcolt engedelmességet! A mai nappal gyönyörű hetet vir- raszt ránk Isten. Nagyhét tartalmas, szép idejét. Kár volna kimerülnünk üres, kapkodó fontoskodásban! Ez a hét sem céltalan. Emeljük tekintetünket Jézusra! Amit tesz, érettünk teszi. Hallgassunk rá! Amit szól, nekünk mondja. Nyújtsuk elé üres kezünket! Adni akar. Csak a tétovák, a céltalanok s az irány nélküliek maradnak szegények. Ez a hét gazdag. Gazdaggá akar tenni. „íme felmegyünk Jeruzsálembe”- itt kezdődik Nagyhét. Kezdődjék hát! Nekünk is. Nálunk is. Bennünk is. Szabódé Mátrai Marianna Vajon mi az, amit az Isten tett görbévé és mi az, amit az ember? A kettő között világosan különbséget kellene tennünk annak érdekében, hogy jobban eligazodjunk az életben és jobban felfoghassuk Isten akaratát. Mert amit Isten tett görbévé vagy egyenessé, azt mi aligha változtathatjuk meg; viszont könnyen ér bennünket, keresztyéneket, a vád, hogy fatalisták vagyunk, azaz azt tanítjuk, hogy mindenki törődjön bele a sorsába. Lépten-nyomon találkozni azzal a népies bölcselkedéssel, hogy ez vagy az, azért történt, mert így volt megírva. Akármi is történik az életünkben vagy mások életében, nincs mit tenni, ez így volt megírva. Törődjünk bele. Mintha ezt akarná tanítani a Prédikátor is a kiemelt mondatával. Ki tudná egyenessé tenni, amit Isten görbévé tett? Csakhogy van, amit az ember tett görbévé és azt is Istenre akarja ráfogni. Minél inkább arra törekszik az ember, hogy felmentse magát, annál inkább hangsúlyozza - fatalista állításának megfelelően -, hogy Isten akarata nélkül semmi sincs, tehát mindenbe bele- kell törődni. Nagyszerű, kegyes kibúvó ez, mint az egyszeri mohamedán tanító Krisztus keresztje - egyetlen reménységünk „A keresztről szóló beszéd... nekünk... Istennek ereje” '• lKor 1,18 Megfigyelhetjük mind a négy evangéliumban, hogy Máté, Márk, Lukács és János evangélisták egyre részletesebben íiják le az eseményeket, amint a golgotái kereszt felé közeledünk. A legrészletesebb, szinte minden óráról beszámol a négy evangélium, amikor Jézus el- fogatásáról, a Golgota felé vezető út részleteiről és a nagypénteki kereszthalálról tudósít -, együtt a húsvéti rendkívüli eseményekkel. Az evangéliumokban kezdettől fogva minden a kereszt és a húsvéti üres sír felé mutat! Az evangéliumi történetnek ezt a feltűnő vonását megerősítik az apostoli levelek is, az Újszövetség második fele. Pál apostol a legtöbbször így jelöli meg a keresztyén hit lényeges tartalmát: „a keresztről szóló beszéd” (1 Kor 1,17-18; Gál 6,14; Ef 2,16; Kol 1,20). A keresztyén evangélium, a jó hír a világnak, tehát lényegében nem más, mint a Krisztus keresztjéről szóló ige, a „kereszt evangéliuma”. Ezt, az egész Újszövetségben megfigyelhető vonást, csak megerősíti, ha a keresztyénség kétezer éves történetét végigkövetjük. A keresztyén teológia, évszázadok igehirdetése, a keresztyén művészet alkotásai az ókortól a mai időkig az evangéliumi történetből a legtöbbször a golgotái kereszt eseményére koncentrálnak. Tömören így foglalja ezt össze a régi latin mondás: „Ave, crux - spes unica"! - Légy üdvözölve, kereszt - egyetlen reménységünk! 2. Aki csak a szemével látja és értelmével közelíti meg az első Nagypéntek megrendítő eseményeit és a Jeruzsálem kapuján kívül, a Golgota véres halmán történteket, az teljesen értetlenül áll a kereszt ilyen értékelése (evangélium, örömhír) előtt. Hogyan lehetne jó hír, evangélium az, ami ott történt? Amit szeműnk lát, érzékszerveink érzékelhetnek a golgotái keresztről szóló tudósításokban, az inkább elborzaszt és kétségbe ejt, mint vigasztal és örömre indít. Szemünk, lelki szemünk is, csak a kül$ N K II Albrecht Altdorfer (1480 körül-1538): Krisztus keresztre feszítése - Szépművészeti Múzeum ső eseményeket kíséri figyelemmel: a tanítványok rémületét, Kajafás és Pilátus árulását, a tömeg szembefordulását a Mesterrel, a gyöt- relmes kínzást, megalázást és a kínos halált a gonosztevők kivégzésére használt kereszten. Nem kelle- ne-e inkább szégyenkezve hallgatni Jézus haláláról, mint az emberi történelem egyik legszégyenletesebb eseményéről, az emberi gonoszság egyik legszömyűbb példájáról? De értelmünk sem jut ennél sokkal tovább. Felfogja, bár nem érti Jeruzsálem népe gyors elfordulását attól, aki neki Isten szeretetét hirdette, csak jót tett és gyógyított, embereken segített. Értelmünk nem tudja elfogadni azt, hogy JéELŐ VIZ Mindennapok bölcsessége - Isten akaratáról Préd 7,13-14 és szolgája esetében. A szigorú és következetes fatalizmust valló mohamedán tanító ezt magyarázta tanítványainak: minden Allah akaratától függ. Jól megtanulta a szolga a leckét. Alaposan meglopta tanítóját. Mikor a mester rájött, szolgája milyen gáládul visszaélt a bizalmával, éktelen haragra lobbant és előkapott egy botot, hogy megbüntesse a tolvaj szolgát. Az pedig úgy védekezett, ő nem tehet semmiről, csak azért lopott, mert így volt megírva. A büntetést nem kerülte el, mert a tanító így válaszolt: de az is meg van írva, hogy én téged most elverjelek. Nem ilyen vüágban élünk, mint ez a tanító és szolgája. Két szót kell egymástól megkülönböztetnünk és akkor máris nagyon lényeges dolgokat különböztetünk meg. A fatalista azt tanítja, hogy mindenbe bele kell törődni. Ezzel szemben a hívő ember azt vallja, hogy vannak dolgok, amiket el kell fogadni, de mindenkor Isten akaratát kell felismerni. Ahhoz kell Isten Szendéikének a vezetése, hogy világossá váljon, mi az, amibe bele „kell” törődni, mert az akkor nem más, mint Isten*megmásít- hatadan akarata, és mi az, amin nekünk kell változtatnunk. Beletörődés helyett, általános és passzív beletörődés helyett tehát azt kell kutatni és felismerni, mi az Isten akarata ebben és ebben a helyzetben. Ebből pedig logikusan adódik a felismerés, hogy mi az, amin nekünk kell változtatni, mi az, amit Isten éppen azért adott élőnkbe, hogy bennünket szolgálatra indítson. Kaptunk Istentől olyasmit, amin nem változtathatunk, s olyat is, amit pedig nekünk kell intéznünk. Az igéhez kötött lelkiismeret a Lélek vezetése alatt képes megkülönböztetni a kettőt egymástól. A Prédikátor tanítása szerint Isten akarata, hogy nem lehet tudni, mit hoz a holnap. Az is az Isten kegyelme, hogy nem engedi meg a jövőbe látást. Ha abszolút mechanizmusok uralkodnának a világban és az ember életében, akkor ki lehetne számolni a jövőt. De a világ, és különösen is az ember nem egy gép. Isten akaratából kiszámítha- tadan, „hogy az ember ne találja ki, mi következik.” Nem is tudjuk kitalálni, az embert érik meglepetések, olyasmik, amikre bizonnyal nem számított. Sokan szeretnék tudni a jövőt. Furcsa jelenség: amikor csökkenőben van a mindenséget irányító egyetlen Istenbe vetett hit és az igehallgatók száma, akkor - elképesztő módon - rohamosan növekszik a horoszkópkészítők és figyelők, tenyérből és zacból jósolók és jósoltatók, a különféle primitív babonák tömege. Negatív paradoxon ez. Az ember szeretné megtudni a jövőjét, Isten pedig azt kéri tőlünk, hogy tegyük le a jövőnket az Ő kezébe, hogy tevékeny és aktív jelenünk lehessen. Ribár János zus gyötrelmes önfeláldozása a keresztfán, mely elől olyan könnyen elmenekülhetett volna, hogyan lehetett „a történelem fordulópontjává”, „a legnagyobb jó hírré” és „Isten erejévé” kétezer év hívő keresztyén milliói számára? A golgotái kereszt értelmünknek talán hősies egyéni példa; de végeredményben Jézus tragikus vége, az emberi gonoszság és önzés győzelme a jó, a szeretet fölött. Megrendítő tragédia - semmi más. Isten-hitünk azonban egészen másképpen látja Krisztus keresztjét. Mélyebbre lát, mint csak a külsőre figyelő szemünk, vagy az értelmileg felfoghatót és racionálisan megmagyarázhatót kutató értelmünk. Krisztus keresztjének igazi értelmét és mély titkát csak a hívő szív értheti meg. A „szív logikája” az értelem logikája fölött (B. Pascal). • Hitünk látása szerint - ezt hirdetik az evangéliumok és az apostoli levelek mind - Krisztus golgotái keresztje nem más, mint Isten szeretetének a kinyilvánítása a bűnben tőle elidegenedett embervilág, a bűn és halál terhével küszködő ember iránt. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta” (Jn 3,16) - ez történt a golgotái kereszten! Krisztus keresztje a hit látásával egyfelől elégtétel a világ bűneiért, a magam bűneiért is. Az a szent Isten, aki törvénye szerint halállal bünteti a bűnöst, a világ bűneinek büntetését a golgotái kereszten szent Fia, az egyetlen Igaz, vállaira helyezi. 0 szenvedi el a bűnösök halálos ítéletét, hogy mi, a bűnösök, Istentől kegyelmet, bocsánatot kaphassunk. Ki érti ezt? Senki, csak az, aki a szíve hitével meghajol Isten meg nem érdemelt szerete- te előtt, és hittel elfogadja Jézus keresztáldozatát a világ bűneiért. A golgotái kereszt ezért a bűnbocsánat hirdetője mindenkinek, aki bánja bűneit és szabadulni szeretne tőlük. „Krisztus véréért - meg vannak bocsátva bűneid!” - ezt hirdetjük az úrvacsorái oltár elé térde- lőknek. Nem terhelnek többé mérhetetlen és jóvátehetetlen bűneink. Isten azok büntetését Fia vállára tette, és a Fiú önként vállalta bűneink halálos ítéletét - miattunk, helyettünk, érettünk. Ez a „kereszt evangéliuma”, jó híre! Élet, kegyelem, bocsánat a bűnösöknek! Aki bizalommal, szíve hitével elfogadja ezt a bűnbocsánatot Istentől, az tiszta lappal indulhat tovább az ige hallgatása után és az oltár elől földi élete útjára. 4. íme, a golgotái kereszt igazi titka: egy ember gyötrelmes halála - de ez az ember Isten Fia volt - így lesz azóta lelki megújulássá és új élet forrásává! A kereszt - lelki megújulásunk forrása. Aki érző, bűnbánó és új kezdetre vágyó szívvel közeledik Krisztus keresztjéhez, azt a golgotái kereszt mélységes bűnbánatra indítja. Feltárja előtte a saját önző, Isten és emberek iránti szeretet nélküli életét a maga valójában. Kétségbe ejti önmaga fölött. De az a kereszt nemcsak ítél, hanem föl is emel és megvigasztal: ezt tette Isten érted -, mit teszel te? így lesz a golgotái keresztfa új kezdetté, új élet szüntelen forrásává. Krisztus keresztje - egyetlen reménységünk! Mit jelent ez? Csak az előbb elmondottak összefüggésében érthetjük meg ezt az „egyetlen” kifejezést. Természetesen vannak más, földi reménységeink is, rövi- debb vagy hosszabb távra. Ezek nélkül a földi reménységek nélkül sem élhetnénk. De az igazi, nagy reménység - ezt hirdeti az evangélium és az idézett latin mondás - egyedül Krisztus keresztjéből sugárzik reánk. A bűn erejével és a halál hatalmával szemben ez az igazi, győzelmes reménység! Emberi szívünk mélyen gyökerező, bűnös önzését mi magunk nem tudnánk soha legyőzni. Csak Isten szeretete, az értünk történt kereszthalál evangéliuma képes erre! És a halál szörnyű, kikerülhetetlen hatalmával szemben is csak az tud félelem nélkül, reménységgel megállni, akit naponként Isten szeretete hordoz, akit a kereszt és a húsvéti üres sír, a halál legyőzésének evangéliuma erősít. Isten irántunk való szeretetének legmegrendítőbb bizonyítéka pedig kétezer év óta az, ami az első Nagypénteken, a Golgotán történt. Ezért és így mondjuk el mi is szívünk egész hitével: „Légy üdvözölve, kereszt - egyetlen reménységünk!” Nagy Gyula
