Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-03-08 / 10. szám
Evangélikus Elet 1987. március | 1*0 |I]|U jfts GYERMEKEKNEK 1Móz 37,1-36 A papa kedvence Jákóbnak tizenkét fia volt. Józsefet, a tizenegyediket, mindegyiknél jobban szerette, ö pedig ki is használta ezt, és gyakran árulkodott testvéreire. Édesapja pedig, ^helyett, hogy rendre utasította volna az árulkodót, szép, tarka ruhát csináltatott neki. A többiek, akiknek csak egyszerű vászonruhájuk volt, egyre jobban meggyűlölték Józsefet. József egyszer furcsa álmot látott: - Együtt arattak a mezőn testvéreivel, és a gabonát kévébe kötötték. Az a kéve, amit József kötött, egyszer csak felállt, a testvérek kévéi pedig körülállták és leborultak előtte. Amikor elmondta ezt testvéreinek, ők még jobban megharagudtak Józsefre, mert azt gondolták, hogy király akar lenni fölöttük. Később még ennél is furcsábbat álmodott József: - Azt látta álmában, hogy leborult előtte a nap, a hold és tizenegy csillag. De ezt már Já- kób sem hagyhatta szó nélkül, és megdorgálta Józsefet: - Ejnye fiam, csak nem azt várod, hogy édesapád, édesanyád és testvéreid a földre boruljanak előtted?! Testvérei pedig még jobban gyűlölték Józsefet. Történt egyszer, hogy József bátyjai nagyon messzire hajtották a juhokat, friss füvet kiesve. Jákób aggódni -kezdetidért már r£g pem hajlott róluk semmit. Elküldte hát Józsefet, hogy hozzon hírt a fiúkról. Elment József a testvérei után, és hosszú keresés után meg is találta őket. Bátyjai már messziről meglátták a tarka ruhában közeledő Józsefet, egyszerre eszükbe jutott a sok sértés, apjuk kivételezése a kis kedvenccel - összebeszéltek és elhatározták, hogy megölik. De Rúben, a legidősebb, ezt mondta nekik: - Ne öljétek meg! Dobjátok bele ebbe a kútba, de meg ne öljétek, mert testvérünk ő! Rúben azt forgatta a fejében, hogy majd kihúzza a kút- ból Józsefet, és így megmenti az életét. Testvérei hallgattak rá. Amikor a mit sem sejtő József odaért hozzájuk, megragadták, lehúzták róla a ruháját, a gyűlölt tarka ruhát, bedobták öccsüket egy kiszáradt kútba, és ott hagyták. Mikor József magához tért, nagyon megijedt, és torka szakadtából kiáltozni kezdett. Végre, nagysokára egy karaván jött arra, a kereskedők kihúzták a halálra rémült fiút a kútból. Magukkal vitték a messzi Egyiptomba, és eladták ott rabszolgának. Mire Rúben visszaért a kúthoz, az már üres volt... A testvérek pedig egy kecske vérébe mártották a tarka ruhát, így küldték el édesapjukhoz, hogy azt higgye: oroszlán tépte szét Józsefet. Jákób sokáig siratta legkedvesebb fiát, nem is tudták megvigasztalni. Az elkényeztetett fiú, József pedig rabszolga lett Egyiptomban, és bizony sokat szenvedett. De Isten megsegítette, és végül is valóra váltak furcsa álmai. De ez már egy másik történet... Kovács Imre BÖJT 1. VASÁRNAPJÁNAK IGÉJE Jób 1,8-22 A NAGY PER Folyik a „nagy per az emberért. A nagy vádoló, a Sátán és az Isten között. Nem egyedül Jób a perben a tét, hanem mindannyian azok vagyunk. Jób könyve, melyet az „eszmék szimfóniájának” is szoktak nevezni, művészi módon ábrázolja azt a küzdelmet, amely bennünk és értünk folyik. Az eszmék szimfóniájának három nagy tétele van: a szenvedésnek, az Isten igazságosságának és az Istenben való bizodalomnak, vagyis a hitnek a kérdése. Egymásba fonódva nem elméleti, teológiai kérdések csupán, hanem gyakran mindennapi életünk nehéz és gyötrő valóságai. A nagy Vádoló tudja, hol támadjon. Azt állítja, hogy Jób nem ok nélkül féli és szereti az Istent. Érdemes neki kegyesnek, feddhetetlennek, becsületesnek, istenfélőnek lennie, mert kegyességének mindig megvan a látható és kézzelfogható jutalma. Tehát kifizetődik neki ilyennek lennie. Durvábban fogalmazva: jó üzlet neki a hit. Tulajdonképpen nem az Istent szereti, hanem a jólétet, gazdagságot, egészséget és hírnevet. De vegye csak el tőle az Isten mindezeket, majd meglátja, hogy mi van a szívében. Ha kiderül, hogy nem érdeke istenfélőnek lennie, hogyan fordít majd hátat az Istennek. Isten átadja próbatételre Jóbot. A Sátán, a testet öltött gonoszság ördögi tervszerűséggel végzi munkáját. Szinte egy óra alatt elveszti minden vagyonát és minden gyermekét. Mint tudjuk, később még egészségét is. A legfájdalmasabb próbatétele talán az, hogy még felesége és barátai sem értik meg és rossz tanácsaikkal lelke sebeit mélyítik. Iszonyatos vesszőfutáson kell átmennie a hit emberének. Minden arra irányul, hogy javai, szerencséje, gyermekei és egészsége elvesztésével hite hajótörést szenvedjen. Hiszen úgy vélik ma is sokan, az az Isten világrendje, hogy a jóknak és kegyeseknek jól menjen a sora, a gonoszoknak pedig rosszul. Hol van akkor az Isten igazsága, ha még a jóboknak is szenvedniük kell? Érdemes akkor istenfélőnek lenni? Ugye, milyen ismerős gondolatok ezek ma is. A Szentírás bizonyságtétele azonban másképpen hangzik. Isten szabad, meg nem érdemelt kegyelméről tesz bizonyságot. Isten az Ő szeretett Fiát, Jézust minden „ok nélkül” áldozta oda értünk. Részünkről minden alapot nélkülöző irgalmából. Ő minden rászolgált „ok nélkül” tesz igazzá bennünket. Egyedül kegyelméből. S bár gyakran lehet szenvedésünk bűneink közvetlen következménye, a szenvedés kérdése mégis mélyebb gyökerű. Jób tiszteli az Istent és bízik Benne akkor is, amikor talán nem érti. Szenvedésében nem a gyötrő vmiért”-ekre keresi a választ, hanem még jobban Istenre bízza magát. „Az ŰR adta, az ÚR vette el”. Ez még lehet a kételkedés és reménytelenség. hangja is, A gyász külső megnyilvánulásai mögé még el lehet rejteni a hitet éppúgy, mint az istentagadó kétségbeesést is. Ebben a kijelentésben azonban már a bizo- dalmas hit szava szólal meg: „Áldott legyen az ÚR neve!” Erre a hitre van szükségünk nekünk is. Jézus azért vívta meg győzelmesen küzdelmét megkísérlésében, szenvedésében és halálában, hogy rajtunk szenvedő, a hit próbájára kerülő gyermekein segítsen. Ővele hitünk és emberségünk dolgában egyaránt igazak Rónay György szép sorai: Egy év, tíz év alatt, s ameddig él, fa, ember mennyi zivatart megér! De ha kiállja, s nem törik bele, mindegyikkel csak nő az ereje! Sárkány Tibor IMÁDKOZZUNK Istenünk, köszönjük Neked, hogy Fiad megkísértetek értünk és legyőzte a Sátán hatalmát. Általa adj erőt nekünk, hogy semmiféle kísértés és szenvedés se szakasszon el minket Tőled és másoknak ne adjunk okot megbotránkozásra. Ámen. BESZÉLGESSÜNK A családról IGÉK József nyakába borult öccsének, Benjáminnak sírva és Benjamin is sírt. És megcsókolta mind az ő testvéreit... * és azután beszélgetni kezdtek. lMóz 45,14-15 Tiszteld atyádat és anyádat,... 2Móz 20,12 Én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk. Józs 24,15 Ruth pedig mondotta: Ahova te mégy, oda megyek és ahol te megszállsz, ott szállók meg; néped az én népem és Istened az én Istenem. Ruth 1,14 A bölcs fiú enged atyja intésének, de a csúfoló semmi dorgálásnak helyt nem ád. Péld 13,1 Jobb a kevés az Úrnak félelmében, mint a temérdek kincs, ahol háborúság van. Jobb a paréjnak étele, ahol szeretet van, mint a hizlalt ökör, ahol gyű- lölség van. Péld 15,16-17 íme, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát... és az atyák szivét a fiákhoz fordítja, a fiák szivét az atyákhoz. Mai 4,5-6 Jézus Krisztus mondja: Én új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Jn 13,35 Szerette az övéit a világon, mindvégig szerette őket. Jn 13,1 Ti gyermekek szót fogadjatok a ti szüléiteknek az Úrban, mert ez az igaz. -Ti atyák, ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és intése szerint. Ef 6,5-4 Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét. - És mindenki a maga terhét hordozza. Gál 6,2.5 IDÉZETEK Egy gyülekezeti közvéleménykutatás során gyermekektől, fiataloktól megkérdezték, hogy mit várnak a felnőttektől és idősektől. Utóbbiaktól pedig, hogy ők mit várnak a fiataloktól, (dr. Gyökössy Endre végezte a felmérést). íme, a .válaszok közül néhány: Fiatalok: Ne kiabáljánák mindig H^é1 lünk. Nem kell mindjárt dühöngeni, ha valamit elrontunk. Ne szóljanak bele szüntelenül a dolgainkba. Legalább néha tegyenek úgy, mintha valami jót is el tudnának képzelni a fiatalokról. Ne beszéljenek rólunk sem a rokonságban, sem a közértben, sehol a családon kívül. Hagyják, hogy a szobámat úgy rendezzem be, ahogy én akarom. Ne példálózzanak folyton önmagukkal, hogy bezzeg, amikor ők voltak fiatalok. Ők bármit mondhatnak nekünk... tniért sértődnek meg a legkisebb kritikára is, amit én mondok? Én nem várok a jelenleginél többet a szüleimtől. Örülök, hogy olyan családban élhetek, mint amilyen a mienk. Nálunk a legnagyobb jótétemény a nagymama, nem is tudom, mi lenne velünk nélküle? Felnőttek és idősek válaszaiból: Ne felejtsék el a születésnapomat vagy a névnapomat, mert ez nagyon rosszul esik. Ne csak akkor legyenek kedvesek, amikor pénzt akarnak kérni! Ne bömböltessék a magnót vagy rádiót egész nap, csendre is szükségünk van. Há kérek tőlük valamit, ne tegyenek úgy, mintha nem is hallották volna. Gondoljanak arra, hogy egyszer ők is lesznek öregek. Mi idősebbek, szívesen segítünk, de nem vagyunk, ingyencselédek. Boldog lennék, ha egyszer őszintén érdekelné őket, hogy én milyen voltam gyermekkoromban. KÉRDÉSEK 1. Miért sírtak József és testvérei? Örömükben vagy bánatukban? 2. Kinek mondja az idézetteket Ruth? 3. Melyik ige tanítását lehet szerinted a legnehezebben megvalósítani a családban? 4. A fiatalok válaszai közül melyik lenne az az egy, amellyel különösen is egyetértesz? 5. A felnőttek válaszai közül melyik vonatkozhat, utalhat rád is? 6. Van-e valami, amire családotokban vagy családotokkal kapcsolatosan büszke lehetsz? 7. Hányféle hangsúllyal lehet ezt mondani: „A mi kis családunkban nincsenek szürke hétköznapok”. 8. Családotokban mikor tudsz és minek örülni? 9. Helyes-e kisgyermekektől megkérdezni, hogy családjukban kit szeretnek legjobban? 10. Ha olyan gyermekkel vagy fiatallal beszélsz, akinek szülei elváltak, mennyi mindenre kell vigyáznod? 11. Családotokban mennyi mindent jelent és ha megvan, miben nyilvánul meg a kölcsönös alkalmazkodás? 12. Hány olyan bibliai történetet tudsz, amelyben családok életéről, történetéről van szó? 13. Milyen lehet az az anyós, akiről menye ezt íija: „Én nagyon hálás lehetek az anyósomnak”? 14. Mennyi mindenben tudsz otthon segíteni és miben tudnál még, „ha akarnál”? 15. Kit tartasz családotokban vagy a rokonságban a legkönnyebben sértődének? 16. Komoly vagy humoros mon- dás-e: „Nálunk három nemzedék él együtt a legteljesebb diszharmóniában”? 17. Mennyi mindenben nyilvánulhat meg a családtagok egymás iránti kölcsönös udvariassága?- r — r Olvasói hozzászólások Családi kör (Lapunk 87/6. sz. február 8.) Miért nincs időnk? - ezt a kérdést keltette bennem Groó Gyula professzor Családi kör c. cikke az Evangélikus Élet febr. 8.-i számában. A cikk fő gondolataival egyetértek, csupán az idő mindjobban gyorsuló eltűnése késztet tűnődésre. Hová lesz az időnk? Nem hiszem, hogy csakis a tv vinné el... A műsora korántsem olyan csábitó. (Egyébként, s itt vitára késztet a cikk, napi másfél óra rettentően sok időt rabolna el a gyermekektől. Aki ennyit szán rá, annak már se olvasni, se sportolni nem marad ideje az iskola, napközi, különórák, nyelvórák, stb. után! Szellemileg igényesen, fizikailag egészségesen nevelt diáknak legfeljebb heti 2-3 órája marad a képernyő számára, feltéve, hogy a műsor színvonala ezt lehetővé is teszi. Felnőttet pedig el se tudok képzelni napi öt óra szabadidővel, de ha létezik ilyen, és csakugyan fél napokat ül a képernyő előtt, akkor az nemcsak „káros lehet" számára, hanem olyan hatású, mint az elektro-sokk. Egyik képsor kiveri a másikat a fejéből, szeme megfájdul, a végén már nemcsak azt nem tudja, mit látott, de azt se, hogy fiú-e vagy lány.) Mindazonáltal kétségtelen, hogy ha nem is órákon át, de a tv leköti a családok jórészének estéit. De valószínű, hogy nem azért szorul ki a beszélgetés, mert tévéznek, hanem azért tévéznek, mert nincs mit mondaniuk egymásnak. Miért nincs vajon? Nem szeretik egymást? Dehogynem. Némely szülő a csillagot is lehozná az égről a csemetéjének, csak azt nem tudja, melyik csillagot hozza, mert se a gyerekét, se a csillagokat nem ismeri. „Szavaink hét szűk esztendejét éljük " - „Szóínség sújtotta házakban élünk " - írja Sütő András. Egyik oka ennek kétségtelenül a fáradtság. Nemrégiben olvashattuk a lapokban: sehol Európában nem dolgoznak az emberek annyit mint nálunk. Paradoxonnak látszik, de közben az is igaz, hogy baj van a munkafegyelemmel. Aki két vagy több munkahelyen köti le magát, az akkor is elfárad, ha az egyiken éppen csak Jelen van". Afáradt szülő unalmas. Nincsenek játék-ötletei, nem tud pezsgő elevenséget vinni a gyermektársaságba, nem szikráztatja fel maga körül a légkört. (Hacsak a bosszankodás szikráival nem.) Még felolvasni sincs kedve. Az is csak akkor élvezetes, ha szépen, értelmesen, beleéléssel hangsúlyozzák. Csakhogy - ez is mostanában hangzott el az országgyűlésben - a tanulók 15-20%-a nem végzi el időre az általános iskolát, további 20-30% pedig irgalom-osztályzatokkal, minimális tudással vánszorog át rajta. Hogyan fog, ha majd szülő lesz, mesélni, felolvasni a gyermekének? Tud-e majd beszélgetni vele? Miről?! Dehát, mondhatnánk, a népi kultúra évszázadokon át öröklődött, és akik szájról szájra adták, javarészt analfabéták voltak. Igen. Csakhogy a régieknek hihetetlenül jó emlékezőképességük volt. A nyugalmasabb életmód, a gondolatrögzítés lehetőségének hiánya (pontosabban e hiány tudata), a kora gyermekkortól memorizálásra szoktatott észjárás-mindezek bizonyárahozzá* járultak a memória erejéhez. Azonkívül ők teljes * életükkel, egész lényükkel benne éltek egy kultúra áramkörében, melynek minden eleme összekapcsolódott és szerves egésszé állt össze. Lehettek analfabéták, de kultúráltak voltak! Németh László írja, hogy a kultúra nem tudáshalmaz, nem ismeretraktár, hanem egy közösség belső szabályozó elve, mely a közösség minden tagját áthatja. Azok a családok, amelyek nem tudnak mit kezdeni az estéjükkel, csak bóbiskolnak a képernyő előtt; amelyekben elnémul a szó, s a könyvek legfeljebb dísztárgyként kerülnek a polcra; az ilyen családok akkor is kiesnek népi-nemzeti kultúránkból, ha történetesen diplomák porosodnak a fiókjukban. Visszatérve a mindinkább tovatűnő, megfoghatatlan időhöz, azt bizony nemcsak a tv, nemcsak a másodállás, maszekolás, háztáji-művelés viszi el. Hanem annak az előbb emlegetett kultúrának a fogyatkozása is, és az észjárás lassúságábólfakadó általános lassúság, amelybe itt is, ott is beleütközünk, s amelyen tevékenységünk lendülete annyiszor megtörik. Hivatalokban hetekig, hónapokig tart egy-egy másodperceket igénylő ügy intézése. Üzletekben úgy állnak sorban az emberek a pénztár előtt,mintha altatót vettek volna be. Ahelyett, hogy kiszámolnák a vásárolt dolgok árát, és kikészítenék a pénzt, sorrakerülve egyenként kotorásszák a tizfillére- seket. Nem az öregek, nem a szegények, hanem a drága prémek ifjú hordozói. Lelassult az agyműködés. Már érezhető a böjtje annak, hogy sokan mentek át minimális tudással az általános iskolán, a többit megtette az örökösen hallgatott monoton tánczene, meg a sok mozgókép; már jelen van az a jobb sorsra érdemes sokaság, mely lelassult tevékenységével, kábultságával mások idejét is megfogyatkoztatja, és a sokfüstbe ment óra után valóban rövid az este, és az sem képes már beszélgetni, akinek volna miről, tudna is, szeretne is. Mit lehetne tenni? Valahol, a szellemieknél kellene kezdeni a dolgot. Nemcsak tananyagot tanítani, hanem elmét pallérozni. Gyakoroltatni azt, hogy ,gyorsan essék le a húszfilléres". Az iskolai terhelést a személyiséghez szabni, hogy az ügyesebb ne szenvedjen az unalomtól, a gyöngébb meg ne érezze reménytelenül magasnak a mércét. Közösségeket összehozni, és elősegíteni, hogy a kultúra árama átjárja őket, s hogy egymást fejlesszék, felnőtt korban is. Egyáltalán száműzni az életünkből az unalmat, a szürkeséget, a fásultságot, hogy legyen kedvünk olvasni, gondolkodni - igaza van Groó professzornak: beszélgetés és olvasás összetartoznak!-és akkor talán szavaink szűk esztendein is túljutunk, és a családi kör is az lesz, amivé lenni rendeltetett. Bozóky Éva A vallásos popzene (Lapunk 87/5. sz. február 1.) ' Tisztelt Szerkesztőség! A hozzászólásra vonatkozó felhívás ugyan igazán nem vonatkozik rám, mégis szabadjon rövid észrevételt termem a Vallásos popzene című cikkhez (Ev. Élet 1987. febr. I.). Véleményem szerint a beat-, rock-, popzenével kapcsolatban alapvetően meg kell vizsgálni néhány kérdést: a) Ennek a zenének (ösjforrása afrikai pogány kultúrkörben- keresendő. Mennyiben tekinthető alkalmasnak a pogány kultuszfunkcionális zenéjének leszármazottja a keresztyén istentiszteletben? b) A rockzene-rokonaivalegyütt-extatikus hatású. A testet hozza mozgásba és sajátos rajongó állapotba juttat, miközben az értelmi jelenlét háttérbe szorul. Hogyan töltheti be ez a zene azt a bibliai igényt, amely az értelem megváltozását hangsúlyozza (pl. Róma 12,1-2.)? A zenei hatás mellett erősen másodlagos szerepű a szöveg. Hogyan tölthet be a szöveg az egyházi alkalmazásban különleges közvetítő szerepet, miközben a szöveg tartalmüága is nemegyszer vitatható? c) Az egyházi rock, pop nyilván külsejében és tartalmában is szolidabb „világi" rokonánál. De vajon húzható-e határ a kettő között (pl. erős ritmus vagy hangerő alapján)? A zene jellege nem azonos-e a két esetben? Hangsúlyozni kell, hogy nem a gitár a kérdéses, hanem a vele jövő stílus, lelkűiét. d) Problémásnak látom azt is, hogy a popzene egyházi változatának elfogadásával, igenlésével közvetetten igazoljuk és biztatjuk fiataljainkat abban, hogy vegyenek részt a világi popzenealkalmaiban is. A „hol a határvonal?” kérdése itt is visszatér. e) A popzene mint stílus ( Vö. c. ponttal) nem látszik idegennek a kallódó fiatalok világszemléletétől. Lehet-e eszerint szemléletük egy hordozóját felhasználni abban a törekvésben, hogy szakadjanak el eddigi szemléletüktől és életűktől? Még két kérdés a cikk első bekezdésével kapcsolatban. El kell-efogadnunk (tehát jónak kell-e tartanunk), hogy a mai ifjúság a „beat- nemzedék"? Ki kell-e elégíteni igényeiket anélkül, hogy megvizsgálnánk annak helyességét? Különben szemléletünk az általánosításban súlyos következményeket hordoz. Talán levelem elején kellett volna rögzítenem, hogy egyáltalán nem akarok ajtóstul rohanni a házba. Kérem, ne értsék félre észrevételeimet. Úgy látom, ilyen módon tudok segíteni ebben a kérdéskörben. Ha ennek van helye. Göllner Pál Budapest Túrmezei Erzsébet ünnepi kötete Nem állítom, de az a benyomásom, hogy ezt a kötetet sajtóosztályunk köszöntésül szánta Túrmezei Erzsébetnek 75 éves jubileumára. Meglepetés volt az ő számára is a kötet megjelentetése. Jól esik kézbe venni ezt a könyvecskét, címlapján a költőnő „Kérés”-ével: „Olyan dalokat ébressz, hogy a lelkek / Tehozzád közelebb találjanak! / Te rejtőzzél el a rímek közé! / Te simogasd meg a fáradtakat!” Lila borítású adventi-böjti üzenet minden korú megfáradtaknak, hogy frissüljön a lélek Annak közelében, akik adventtői adventig, tehát az egész egyházi esztendőben Nála keresnek megpihenést. Nem új versek, összeállítás régi kötetekből, s a sorok mintha megújulnának, amikor újra szólítanak meg. A régi verseket olvasva is megelevenedik az üzenet: „Előre ne siess, és el ne késs! / Máskor élni lehetne zengőbb ének. / Most élni - küldetés!” A kötet sorba veszi az egyházi ünnep-szakaszokat, valamint a hit, szeretet, megtérés, új élet, keresztyén egység, a végső dolgok és a béke kérdéseit Ebben az összeállításban meglepő és szép, hogy mennyi mondanivalója van húsvétról, a szere- tetről és a hazavivő boldog útról. Úgy olvassuk, hogy „sajtó alá rendezte Matuz László.” Valójában több ennél. Ő állította össze, válogatta ki a verseket, szóval ő szerkesztette. Köszönjük - és köszöntjük azt, akitől válogatta. K. E. „A H-moll mise erőt ad...” A fenti mondat volt a Deák téri egyházzenei áhítat igehirdetésének egyik legfontosabb üzenete. Ez a zenemű valóban erőt adhat, mert a H-moll mise isten- tisztelet. Felemelt és kiemelt a hétköznapok sodrásából, feledtette nehézségeinket, s erőt adott a további élethez. Szakmai, zenei értékelésre nem vagyok hivatott. Csak azt írhatom le, amit sok száz-, többségében fiatal testvéremmel együtt átélhettem ezen az estén. Aki nem is zenei szakember, de „van füle a hallásra”1, a mise csodálatos építkezését követve felfoghatta: első dolgunk Isten irgalmáért könyörögni a mai világban is („Kyrie”). Az ezúttal az oltártérben éneklő Lutheránia szenvedélyes glóriáját látva és hallva meggyőződhettünk arról, hogy a XX. század végén változatlanul csodálatos élmény az Isten kegyelmét magasztaló ének megszólaltatása éppúgy mint hallgatása. Az igehirdetést követő „Credo” mindannyiunkat hitvallásra indíthatott. S míg a hátborzongatóan fenséges „Sanctus”-ban a hatalmas Isten szentségét érezhettük, az „ Agnus Dei” melegségében hozzánk hajolt a valóban békességet ajándékozó Bárány-Jézus. így érte el a Lutheránia szolgálata az igehirdetés által is jelzett vélt: Bach-kultuszból istentiszteletre vezette hallgatóit. Ezúttal nemcsak hallhattuk, de láthattuk is, micsoda tűzzel, lelkesedéssel énekelt, zenélt mindenki. Úgy hiszem, azoknak, akik a H-moll mise megszólaltatásában részt vehettek a legnagyobb „elismerés" és .Jutalom”, hogy Bach tolmácsolói és Isten munkatársai lehettek ezen az estén. Istennek legyen hála ezekért a munkatársaiért! Gáncs Péterné
