Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-12-27 / 52. szám

Evangélikus Élet 1987. december 27 GYERMEKEKNEK Lk 2,1-20 Nem volt számukra hely KARÁCSONY ESTE IGÉJE Fiatal házaspár járja Betlehem ut­cáit az esti szürkületben. Az asszony már alig vonszolja magát. Csak rá kell nézni, mindenki látja, hogy áldott állapotban van. Nem sokára kisbabá­ja lesz. Sorra kopogtatnak a házak kapuin, pe mindenütt elutasítják ókét: Nincs szabad helyünk. Egész Betle­hem tele van emberekkel. Oly sokan jöttek az összeírásra, amit Augustus császár rendelt el. Mária és József is - mert ők ez a fiatal házaspár - erre az összeírásra jöttek Názáretből. A sok elutasítás után valaki megszánja őket: Nálunk is sok Még végére sem ér gondolatainak, amikor nyílik az ajtó. Idegen férfiak jönnek. A külsejükből nézve pásztor- emberek. Valóban azok is - amint elmondják - Betlehem mezejéről. A bemutatkozás után még mást is el­mondanak. Szinte egymás szavába vágva mondják a történetet: Az éjsza­ka, amint nyájunkat őriztük, nagy fé­nyességet láttunk. A káprázó fényben egy angyal jelent meg. Először féle­lem fogott el bennünket. De az angyal így szólt hozzánk: Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek. Üdvözítő szü­letett ma nektek. Betlehem egyik is­Scholz Erika: Jézus születése a vendég, de az istállóban van még hely. Ha ez megfelel nektek, jöjjetek be! Nincs számukra más megoldás. Végre lepihenhetünk - mondja Má­ria. Már alig várom, mert olyan rosz- szul érzem magam. Jóformán még el sem helyezkednek a zizegő szalmán, rrjegtörténik, amitől Mária egész úton félt. Megszületik kisbabája. Aranyos, egészséges kisfiú. Mária bepólyálja őt a magával hozott pólyába és mit is tehetne mást, lefekteti öt a jászolba. Az állatok csodálkozva nézik, mi ke­rül a jászolba, ahonnan eddig az ízes szénát ropogtatták. Mária arcán látszik az öröm. Örül nagyon elsöszülött fiának. De az öröm mellett kérdések is lappanganak szi­vében. Eszébe jut a látomás, amit ki­lenc hónappal ezelőtt élt át. Most is fülében csengenek az angyal szavai: Ne félj, Mária! Gyermeked lesz és ö lesz a megígért Szabadító. - Valóban igaz lenne ez? Valóban az én kisfiam lenne az Üdvözítő? Aki ilyen szegé­nyes helyen jött a világra és aki a jászolban a barmok között nyugszik? tállójában fekszik bepólyálva a já­szolban. Menjetek, keressétek meg! Ezután angyalsereg jelent meg és olyan gyönyörűen énekeltek, hogy még most is a fülünkben cseng éne­kük: Dicsőség a magasságban Isten­nek, és a földön békesség, és az em­berekhez jóakarat! Ezért'jöttünk hát ide, hogy hódoljunk a megszületett Üdvözítőnek. Amikor Mária mindezeket meghall­ja, szívéből eltűnnek a kétségek. Az istálló, a jászol, a szegényes körül­mények ellenére mégis csak ez a kis gyermek az Üdvözítő. József, a férje is egyetért mindezzel Legyen hát Jé­zus a kisgyermek neve - mondják - amint azt az angyal kívánta. Azután ők is csatlakoznak a pásztorok Istent magasztaló énekéhez: A kis Jézus megszületett, örvendjünk! Elküldötte ö szent Fiát Istenünk. Dicséretet mondunk égi Atyjának, Ajándékot adunk a kis Jézusnak. 4 Selmeczi János Mai 3,20a DE FÖLRAGYOG MAJD... Szenteste nem a szavaké a döntő szerep. Családi otthonban sem, templomban sem uralkodik a sok beszéd, sem kérdő, sem kijelentő forpiában. Sokkal inkább jellemző az elcsendesedés, a nyugalom érzése, a tekintet szavak nélküli szolgálata. Milyen jó lenne, ha mind­ez ezen az estén valósággá válna életünkben! Milyen áldott fölragyo­gás és gyógyítás lenne személyes életünkben és kapcsolatainkban, ha ezen az estén képesek lennénk szónoklatok helyett a simogatásra, vádaskodás helyett a meliéállásra, elmararasztalás helyett segítésre, könnyelmű feledés hélyett tisztességes emlékőrzésre! Malakiás prófé­ta arra felel ma este, hogyan és miért lehetséges a szentesti, áhitatos csend folytatása mindennapi életünkben. Két szó emelkedik ki igénk­ből. Ebben a két szóban bennerejlik a betlehemi örömhír igazi titka. RAGYOGÁS Fizikai értelemben is micsoda hiány, ha mindenünk megvan, de hiányzik a fény. Az egész élet lehetetlenné válik fény nélkül. A külső fényt is képtelenek vagyunk nélkülözni. Hát még a belső fényt! A kül­ső fény ragyogása akkor hiteles, ha igazi fényforrás áll mögötte. Életünk ragyogása is csak akkor lehet igazi ragyogás, ha belül nem csalóka szándékok, aljas vágyak s egy színjáték kényszere feszül. Mert mindig az fénylik kívül, ami belül, a szívünkben uralkodik. Jézus születésekor Isten igazságának fénye ragyog a betlehemi pusz­tán s a jászolban. Ezért van olyan nagy fénye és ragyogása, hogy még reánk is gazdagon szórja sugarait. Arra is, aki csendben, otthon, egyetlen szál gyertya s egy fenyőág mellett gondol rá. Arra is, aki betegágyon, régi karácsonyok igézetében imádkozik. Arra is, aki a nagy sürgölődésben egy pillanatra megáll, és rágondol. De ugyanígy sugározza fényét ijesztő földi békétlenségünk sötétjére is. Hiheti mindegyikünk bátran, hogy amikor hozzáfordulunk, nem fehet éle­tünk olyan sötétben, hogy át ne hatolna rajta a fény. Az a ragyogás, amely az elérhetetlent elérhetővé, a vágyakban elképzeltet valósággá, a szomorú terhet elhordozhatóvá teszi. Forduljunk bátran a felragyo­gó világossághoz, a minket is kereső betlehemi Gyermekhez! GYÓGYULÁS Ma este beteg-voltunk minden nyomorúsága sokkal inkább előt­tünk van, mint bármikor máskor. Gyógyíthatatlannak nyilvánított és már széttépett családi kapcsolataink kérdésekkel törnek ránk. Cson­ka családok gyermekei többet kérdeznek talán, mint egyébként év­közben. Magukra maradtak mélyebben sóhajtanak fel: miért kell így élnem? A földi sugarak kezeltjeinek, gyógyszereken élőknek fájdalma mélyebb ma, mint máskor. Amikor saját fájdalmainkat érezzük, egymásét látjuk, akkor nem a vigasztalgatás és nem az ígérgetés hamis útja a mi utunk ezen az estén. Hanem egyedül a Jézus iránti bizalom útja. Imádkozzunk karácsony esténkért! A személyes s a gyülekezeti ünnepért. Hozzon fordulatot az életünkbe! Hozza meg a kérdezés bátorságát: valóbáh hiszem, hogy a betlehemi jászolban született Megváltó „sugarai gyógyulást hoznak” az életembe? Imádkozzunk a megvalósulás bátorságáért: lehet utam a gyengülés, léptem az erőt- lenedés, de az Ő ereje, az ő sugárzása fenntart és megújít engem. Imádkozzunk az őszinteség bátorságáért: ha azt hiszem, nem szoru­lok rá ezekre a gyógyító sugarakra, hozza meg ez a karácsonyeste mégis a gyógyító sugarakkal való találkozásomat! Bárhol állunk bárhol tartunk életünk útján, Jézus Krisztus születé­se azt hirdeti és azt sugározza ragyogásával és gyógyításával, hogy nem vagyunk elveszettek. A Megmentő, a Szabadító született meg. Ránk ragyog a fény. Arcunkat fordítsuk felé ezen az eátén! Szabó Lajos IMÁDKOZZUNK Urunk! Mi legtöbbször csak azt tudjuk elmondani, milyen betegek, fáradtak, sötétben botorkálok vagyunk. Adj nekünk ma erőt arra, hogy irányt találjunk! Adj nekünk ma utat hozzád, ahogyan születésedkor megtaláltak téged és megérkeztek hozzád emberek. Adj nekünk fényed­ből bőséggel, világosságodban hadd gyógyuljanak sebeink! Segíts min­ket, hogy ennek az estének fénye ne csak külső csillogás, hanem belső ragyogás is legyen. Ragyogj fel életünkben! Ámen Mióta ünnepeljük a karácsonyt? Kíváncsi fiatalok leptek meg ezzel és hasonló kérdésekkel: mióta ünnepel­jük a karácsonyt? Miért éppen decem­ber 25-én? Honnan erednek a legismer­tebb karácsonyi szokásaink? Miért és mióta van karácsonyfa? S miért van karácsonyi ajándék? Karácsony ünne- pének alkalmával talán másoknak is kérdése lehet ez, ezért vállalkoztam ar­ra, hogy röviden válaszoljak a feltett kérdésekre. Karácsony ünnepének koráról csak megközelítő pontossággal tud a törté­neti kutatás felvilágosítást adni. A ró­mai katakombák egyikében találták meg a ma ismert legrégibb karácsonyi rajzokat. Priscilláról nevezték el ezt a katakombát. Ezek az egyszerű vonalú, de mégis nagyon kifejező erejű rajzok régi testvéreink hívő üzenetei. Ezek a rajzok a Kr. u. 3. sz. első feléből valók. Az egyik rajz a gyermek Jézushoz siető királyokat ábrázolja, a másik rajzon pedig a gyermek Jézus látható anyja ölében és mellettük áll Bálám próféta, aki mozdulatával a felettük levő csil­lagra mutat, arra a csillagra, amelynek Jákobból kell származnia (4Móz 24,17). A páratlan történelmi emléke­ket egyre jobb fénykép-felvételek őrzik, s erre szükség is van, mert halványul­nak a rajzok, különösen is a csillag. A karácsony rendszeres megünnep­lése valamikor a Kr. u. 4. sz. második felében kezdődött. Már -hamarabb is ünnepelték Istennek a megjelenését Jé­zus Krisztusban, ezt nevezték epifániá- nak (nálunk most vízkereszt is a neve), s ennek a napja volt január 6. Ettől az ünneptől különült el Jézus Krisztus születésének megünneplése, és először Rómában vezették be azt a szokást, hogy a napja december'25-e legyen. Az ünnep rendszeressé tételében sze­repet játszott az az igény is, hogy az üdvtörténetet dramatizált formában is megjelenítsék a nép okulására.' De miért éppen december 25-én? Két érdekes hipotézis, feltételezés is tartja magát. Az egyik feltételezés szerint va­lamikor keresztyén teológusok így szá­molták ki, ugyanis a számolásukban különböző tradíciókra támaszkodtak, így pl. állítólag egyesek abból indultak ki, hogy létezett olyan hagyomány, amely szerint a teremtés első. napja március 25-e volt, és ezt a napot Össze- j függésbe hozták Jézus fogantatásával, s akkor ez a nap az újjáteremtett világ első napjának számít. Ha pedig már­cius 25. a fogantatás napja, akkor de­cember 25. lehet a születésé. A második feltételezés szerint vallás- történeti oka volt ennek a dátumnak, ugyanis az akkori pogány világban csá­szári rendelet alapján ezen a napon ün­nepelték a legyőzhetetlennek tartott napisten ünnepét. Ezzel a nagy ünnep­pel munkaszünet, pihenés is együtt járt, ami a mindenféle társadalmi rétegből származó keresztyének számára lehe­tővé tette, hogy mindenki együtt le­gyen, még a rabszolgák is. A napistent természetesen nem imádták, de Mai 3,20 alapján Jézust tekintették „az iga­zság napjának”. A legrégibb latin források a „mi Urunk Jézus Krisztus születésnapjá­nak” (dies nativitatis, natalis) nevezik. Innen ered a Natalia'név is. Hozzánk szlovák közvetítéssel kerülhetett a szó és Krisztus nevét rejti magába. Ismertebb népszokásaink közé tar­toznak a betlehemi játékok, a kicsi figurák, alakok; ezek jóval későbbi kel­tezésűek, noha a legalapvetőbb elemek természetesen az óegyházig nyúlnak vissza. De azt is feljegyezték, hogy As­sisi Szent Ferenc volt az, aki 1223-ban Greccioban karácsonyi bölcsőt és hoz­zá való figurákat készített. Azután a majd jóval később, csak a 16. sz.-ban terjedt a karácsonyi alakok ilyen ábrá­zolása. Ezeket eleinte csak templomok­ban állították ki, de a 18. sz.-tól már házaknál is divatba jött. A betlehemes játékok is valamikor a 11. és 12. sz.-ban vették kezdetüket, de a 13. sz.-ból valók azok- az emlékek, amelyek szerint a játékok külön váltók az istentisztelettől és megkezdték ön­álló és az ünnep profilját meghatározó életüket. Talán nem tudja mindenki, hogy a karácsonyi ajándékok eredete Lutherre megy vissza. Korábban az ajándékozás vidám ünnepe a számunkra is ismert „mikulás" napján volt, aminek az alap­ja szent Miklós püspökről szóló legen­dák sora, .aki a legendák szerint nagyon szerette a gyerekeket, a kicsiket, a sze­gényeket és ahol csak tudott segített rajtuk, ajkándékokkal lepte meg őket. A hagyomány szerint valamikor Kr. u. 350 körül élhetett és Myra városának volt a püspöke. A december 6-i ünne­pet Európában a 10. sz. óta tartják, amikor általános ajándékozás történik. Ezt változtatta meg Luther Márton 1535 körül, amikor ezt a mikulás napi ajándékozást karácsonyra tette át, hogy az ajándék Jézus Krisztus nevével legyen összefüggésben és ne egy szenté­vel, hiszen nekünk a legnagyobb aján­dékozónk Jézus Krisztus, aki önmagát ajándékozta nekünk. A karácsonyfáról pedig azt mond­hatjuk, hogy sok régi jelképet egyesít magában. A karácsonyi világosságot kapcsolja össze az élet jelképével, így a karácsonyfa életfa isegybeii. A fenyő örökzöld ágai is az életet jelképezik. Áz első karácsonyfa, azaz feldíszített’ fe­nyőfa az id. Lucas Cranach egy rézmet­szetén látható 1509-ből. Persze a fa jel­képe sokkal messzebb nyúlik-vissza. Az Otestamentumban is-jelentős szerepet játszott a fa: az éden kertjében ott volt a tudás és az élet fája. Az Újtestamen- tumban pedig a keresztfa. Azt feltétele­zik a kutatók, hogy a karácsonyfa gyö­kere az édenkert élet-fájáig nyúlik visz- sza, s ezért díszítették fel később az élet gyümölcseivel: almával, dióval. A gyertya pedig a világosság szimbólu­ma, ami arról vall, hogy Jézus Krisztus a világ világossága. Ribár János A nagymama almái Fogadd be Jézust t Augusztus császártól rendelet érkezett: „Mindenki siessen oda hol született!” Szűzmária s József Betlehembe értek, vendégfogadóban éji szállást kértek, de helyet már csak az istállóban kaptak,- ezen az éjszakán friss szalmán aludtak. Ez éjjel ment végbe a régen várt csoda: Itt született meg a világ Megváltója. Jászol a bölcsője, hideg a szobája, ó, be nehéz napok virradtak reája. De a Megváltónak legnagyobb fájdalma, ha a szivedből is kirekeszted öt ma! s minden szenvedésért kárpótlás lesz Neki, ha a szived Jézust igazán szereti! id. Harmati Béla Hívő, vallásos lelkületű asz- szonyvolt a nagyanyám. Igen szeretett templomba járni, s amikor lábai már elgyengültek, otthonában pótolta az istentisz­teleteket hosszas éneklésekkel és imádkozással. Unokáinak va­sárnapokon mindig be kellett számolni előtte, miről is prédi­káltak a templomban, mik vol­tak az énekek, miket hirdettek a lelkészek. Énekeket dúdolt munkaközben és pihenése órái­ban. Gyermekkoromban sok­szor egész vasárnap délutáno­kat töltöttóm nála a „kereszt­épületben”, vele együtt énekelve szent énekeinket. Később - gim­nazista koromban - kis isten­tiszteleteket tartottam nála. Ol­tárt is díszítettem, szószéket is állítottam, prédikáltam, és papi ruhába öltözve utánoztam a na­gyokat. Akkor ő volt a leghálá- sabb hallgatóm. Tőle kaptam kedvet és indíttatást a lelkészi pályához. Nagyanyám az unokái közül engem szeretett a legjobban. Pe-. dig kilencen voltunk. Testvérei­met és unokatestvéreimet a leg­szebb ünnepek - karácsony és óév előtt - nekem kellett megta­nítanom arra a néhány ének- versre, amit akkori szokás sze­rint ablaka alatt elénekeltünk. Kántálásnak neveztük ezt. Igen vártuk, mikor jön el az ideje. Igaz, nem az éneklés miatt, ha­nem a nagymama almái miatt. Sokszor felkerestük nagyma­mánkat, így hetekkel az ünne­pek előtt bekandikáltunk a félig nyitva maradt „sublót” ajtaján. Akkor már ott piroslottak a nagymama almái, amiket kará­csonyra tartogatott az unokák­nak. Nagymama nemcsak a sze­mével simogatta végig őket. Az esetleg romlásnak induló dara­bokat félretette s újakkal pótol­ta. Nagyon vártuk a szentestét. Nagymama korán szokott lefe­küdni. No de meg is kívánta, hogy hozzá először menjünk kántálni. Felsős gimnáziumba kerülve, amikor először kap­tunk hosszú nadrágot, szüléink eltiltottak az ünnepenkénti éne- kelgetéstől, de a nagymama ab­laka alatti éneklést viszont egye­nesen megparancsolták. A gyü­lekezés jó édesatyám házánál történt. Juliska, Jancsi, Sanyi és a többiek is mind együtt voltak időben. Lestük-vártuk, mikor is gyullad ki a lefüggönyözött ab­lak belső párkányán a lámpa. Mert ez volt nagymama jeladá­sa. Mintha azt mondta volna: jöhettek, várlak titeket. Oda­sompolyogtunk. A hosszú fehér függöny mögött odabent egy fe­kete árnyék húzódott. Nagyma­ma asztalra boruló arccal, nyi­tott Bibliája és énekeskönyve mellett ült. Kezdjük hát az éneklést -, unszoltam testvérei­met. Indíts te, szólt felhívásom­ra Jancsi, akinek már majdnem basszusba csapott át a hangja. Kilenc tele torokból csendült fel egyszerre a jól ismert karácso­nyi gyermekének: „Örömdalok hangozzanak világ szerteszéjjel, Betlehemben Üdvözítőnk szüle­tett az éjjel. Mindenki vigadjon, Hálára fakadjon, Ott fekszik a kisded Jézus a fagyon.” Ezt mindnyájan jól tudtuk. Nagy­mama azonban várta, hogy több ének is felcsendüljön., Majdnem felsültünk. Én ugyan már akkor sok énekszöveget is­mertem, de a testvéreknek előre kellett súgni, hogy az ő hangjuk se maradjon ki. Volt, aki hal­kabban fújta vagy csak tercelt hqzzá. Türelmetlenek is vol­tunk. Már bent szerettünk vol­na lenni a kis szobában. Csak­hogy a bejutásnak megvolt a maga szertartásos útja. Előbb jó erősen, tele torokból be kellett kiabálni az ablakon: Jó estét kí­vánunk, Adjon Isten boldog és kellemes karácsonyi ünnepet! Mire a válasz ez volt: Tinektek is! S ki fiai vagytok, honnan jöttetek? Kérdezte a nagyma­ma. Bemutatkozás után pedig repeső örömmel nyitott ajtót és bebocsátott minket. Köténye tele volt a piros, egészséges al­mákkal és szép, nagyszemű pa­pírhéjas dióval. Mélyen benyúlt a kötényébe, s - mintha ma is látnám - nekem nyújtotta a leg­szebb almát. Te énekeltél a leg­szebben, ez a tied legyen! El­szontyolodtak a testvéreim. De csak egy rövid pillanatra, hisz nagymama gyorsan osztogatta az almákat mindnyájunknak, s az ő almái majdnem mind szé­pek és nagyok voltak. A sublót­ból, az asztalfiából, az ablakból más ajándékok is előkerültek nagy meglepetésünkre. Bár most is olyan kisgyermekek len­nénk, mint akkor, s úgy vár­nánk a karácsonyestét! Bár most is élne és almákat oszto­gatna nekünk! Pásztor Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents