Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-12-20 / 51. szám
r ■\ Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti jóságotok legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Fii 4,4—5 V ______________________________________, Me njetek Eléje örvendezéssel Az utolsó ádventi vasárnaphoz érkeztünk. Ezekben a napokban még egy nagy hajrával igyekszünk beszerezni az elmaradt karácsonyi ajándékokat, elkészíteni az ünnepi meglepetéseket. Ezen a vasárnapon a nagyobb üzletek nyitva vannak a nagy forgalom reményében. Faluhelyen sok családban disznóölés van, hogy bőséges legyen az ünnepi asztal terítéke. Hányféle készülődés! Az egyházi esztendő menetében a mai vasárnap (is!) a Jézussal való találkozás előkészítője akar lenni. Néhány nap és itt a Karácsony, Jézus születésének ünnepe. Ne tévesszük össze az ünnepre készülődés hangulatát a Jézusvárással. Lehet, hogy a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz ! Az én várakozásom nem díszdobozos, neonreklámos, még többet vásárlós, lázasan kapkodós, a végére kiboruló várakozás. Sokkal csöndesebb. Olyan, mint a pályaudvaron kedvesét váró fiúé, aki virággal a kezében, feszülten figyeli, jön-e már a vonat. Dacol esővel, széllel, akár tűző napsütéssel. Vár, mert jön', mert megígérte. Várom Jézust, mint ahogy beteg várja a szirénázó mentőautót, mert jönnie kell. Várom, mint töpörödött anyóka várja messzire szakadt gyerekeit. Csöndes belső készülődés. Hangtalan mondat töredékek, imádság szikrák. „Uram üzented, hogy jössz, és én örömmel váriak. Számolgatom a napokat, gyűjtöm a kérdéseimet, végiggondolom, mit újságoljak el. Elmondom majd, hogy a kisfiam megismert Téged egy képen, meg is szólított, hogy „Jé- zsús”, és te akkor nem válaszoltál. A kisebbik lányom este mindig figyelmeztet, hogy az imádságot mondjuk el neked. Az elsős lányom már leírta a neved, igaz még kisbetűvel kezdte, de ugye nem baj, hiszen nagyon szeret téged. Amikor beköszöntött hozzánk a halál, idős nagynénénkért, neked mondtuk el elsőnek, mert hittük, hogy te segítesz rajtunk. Bizony szipogva mondtuk az imádságunkat, de tudtuk, te legyőzted a halált. A mi félelmünkön is győzött a te szereteted. Naponta neked köszönjük meg az új reggelt, az új feladatokat, az apró-cseprő ügyeinket, örömeinket. Te nem vagy nálunk idegen. Időnként mégis, mintha kevesebb lenne az idő, a kedv, hogy bevonjunk az életünkbe. Őszintén be kell vallanunk, voltak napjaink, talán heteink, amikor rád jutott a legkevesebb idő. Neked volt türelmed kivárni, amíg újra kinyílt a szívünk. Csöndes kopogtatásodra többször a bibliaolvasó útmutató mondatai figyelmeztettek. Milyen szépek is voltak ezek az alkalmak! Jött egy új fölismerés, új meglátás, friss élmény. .. minden mögött téged látunk. Karácsony küszöbén felnőtt-gyerekesen mi is ajándékot várunk. Régtől tudjuk,. tudhatnánk, a legnagyobb ajándék te vagy. Ahol megjelensz, oszlik az emberi sötétség, világosan kirajzolódik a járható út, a megoldandó' feladat, az új kezdet. Amihez eddig nem volt erőnk, a te erőddel megoldható. Tudunk talán bocsánatot kérni, talán megbocsátani is. Igazán szükségünk van rád! Kérünk szüless meg újra, a mi szívünkben is! Segíts hordozni az életünket, a sorsunkat. Ugye eljössz?! Megígérted! Úgy legyen, ámen!” Varsányi Ferenc Karácsonyvárás Há egyszer kitörő örömmel Tudnálak dicsérni. Uram! És nemcsak hűvös köszönöm-mel. Melynek már szegett szárnya van, • Röpülni nem bir magason, Elakad porban szavakon. Tudnék úgy ujjongani Néked. , Mint gyermekből a hang kitör. Midőn játékot, édességet Átvesz anyja kezeiből. Lehet-e Uram édesebb Ajándék — mint Szereteted?! Törj fel öröm! Közel karácsony, A szív ilyenkor ifjodik. Hadd lássak túl fenyőn, kalácson. Jussak el mind a Jászolig Zengvén angyali éneket: Eljöttél! Dicsőség Neked! Scholz László Ökumenikus nyilatkozat A Magyar Katolikus Püspö-' ki Kar és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa vezetőinek első hivatalos tanácskozására december 1- jén a budapesti Ráday Kollégiumban került sor. A történelmi jelentőségű megbeszélésen a katolikus küldöttséget dr. Paskai László esztergomi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke, a nemkatolikus egyházakat tömörítő ökumenikus Tanács delegációját pedig dr. Tóth Károly református püspök, az Ökumenikus Tanács ügyvezető alelnöke vezette. A találkozó résztvevői az alábbi közös nyilatkozatot teszik: Az egyházak közötti ökumenikus közeledés jegyében jöttünk össze. Hálával állapítottuk meg, hogy közössé- geinkbén számos ökumenikus érintkezésre került sor. Ennek alapját képezi közös hitünk Jézus Krisztusban, Isten Fiában, aki érettünk meghalt és feltámadott. Ez a mi reménységünk is, hogy vele együtt támadunk fel és az ö országába eljutunk. Kötelez bennünket a szeretet parancsa Isten és a felebarát iránt is. De halljuk Urunk szavát: „Mindnyájan egyek legyenek”. (Jn 17,11) Ennek a célnak elérésére fokozni akarjuk mindenekelőtt a keresztyének együttesen mondott imádságát. Erre különös alkalmat kínál a következő Egyetemes Imahét 1988. január 17-24. között. Bátorítjuk híveinket és lelkészeinket, hogy ezt kiváltképpen való alkalomnak tartsák, az imádság, az Ige, az éneklés és az áldás együttes lehetőségével éljenek. Kívánatosnak tartjuk azt, hogy a Mi Atyánk és a Hitvallás azonos magyar nyelvű szövege kialakíttas- sék. Ebből a célból bizottságot hozunk létre. További feladatként foglalkoztunk az ökumenikus bibliafordítás ügyével. Fontolóra vettünk egy országos ökumenikus találkozó tervét is. A következő megbeszélésre Esztergomban kerül sor. Együttlétünk befejezésekor Isten áldását kértük további ökumenikus együttműködésünkre. Az Evangélikus-Református Dr. Görög Tibor, az LVSZ új európa-titkára A Lutheránus Világszövetség dr. Görög Tibor evangélikus lelkészt, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkárát december 4-én egyhangúlag választotta meg az LVSZ új európa-titkárának. Görög Tibor előreláthatólag 1988. márciusában veszi át hivatalát a genfi központban. Ezt a jelentős tisztséget eddig dr. Sam Dahlgren svéd professzor, őt megelőzően pedig dr. Paul Hansen dán lelkész töltötte be. Az LVSZ fennállása óta ezt a most már egész Európára kiterjedő megbízatást elsőizben látja el egy szocialista országbeli evangélikus lelkész. Dr. Görög Tibor új szolgálatára Isten áldását kérjük. Leichlingeni mozaik Világdialógus Bizottság ülése Hollandiában A Lutheránus Világszövetség és a Református Világszövetség közös bizottsága három év óta foglalkozik a reformáció két testvéregyháza közötti kapcsolatok ügyével. A 15 tagú bizottság tagjai mind az öt kontinenst képviselik. Dr. Nagy Gyula püspök, aki a bizottság evangélikus elnöke, november 28-december 3. között részt vett a 4. ülésszak tanácskozásain Drieber- genben. Ebben a Köln melletti kisvárosban tartotta évi konferenciáját a Nyugatnémet Diakóniai Szolgálat. - A Rajna mentén terpeszkedő iparvidék gyáróriásai között olyan, mint egy kis zöld „sziget”. Virágos utcák, csendes parkok teszik otthonossá, - az erdő pedig, - őszi színgazdagságával - benyúlik egészed a házak közé. Szálláshelyünkről néhány perces Zsoltármozaikok Van vezetőm! Van védelmezőm Előbb láttuk, hogy az életnek új irányt, alapot és tartalmat ad, amikor döntünk Isten mellett, és kimondjuk a zsoltár szavával az Úr felé: „Én Uram vagy te!” Nem vagyok többé gazdátlan. Van kihez tartoznom. Nem balsors játéka többé a sorsom, hanem az Úr tartja erősen. Össze vagyok kötve vele. A legbiztosabbal, a legszilárdabbal. Az Istennel való eme új összekötöttség nem csupán az Úr és szolga, a parancsoló és engedelmeskedő kapcsolata, hanem sokkal bensőségesebb, melegebb, személyibb viszony. „Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm." Nem vagyok többé tanácstalan, van tanácsolom. Nem vagyok tévelygésre ítélt, van vezetőm. A keresztyén hívőknek páratlan tapasztalatuk, hogy Isten az embert egészen maga mellé emeli: nem parancsot osztogat neki, hanem tanácsolja, nem utasítja, hanem oktatja, vezeti. Az ige útmutatása, a Szentlélek vezetése, Isten bensőnkben végzett, emberi szemmel sokszor fel nem deríthető nevelése alakít bennünket és tesz alkalmassá az Isten útjára. Ez a legszemélyesebb kapcsolat - „akiket Isten lelke vezérel, azok Isten fiai” (Róm 8,14) -, a legmagasabb rendű emberség. Hogyne mondanánk : „Szüntelenül az Úrra tekintek, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van." Luther ezeket az igéket magyarázva elmondja, milyen fontos, hogy mindig egyedül az Úrra nézzünk. Figyelmeztet arra, hogy Isten Fia is csak úgy tudta megharcolni legnehezebb tusáját, hogy állandóan az Atyára tekintett. A Zsidókhoz írt levélben olvassuk, hogy az „ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltással és köny- nyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenféZsolt 16,7-8 leiméért. Jóllehet ő a Fiú szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet.” (Zsid 5,7-9) „Amikor a szíved és a bensőd hideg, és semmi vágy nincs benne Isten felé - írja Luther -, küzdj ellene, állj erősen és ne feledd, hogy az Úr ott van a te jobbodon. A Sátánt ne engedd legfeljebb csak a baloldaladra. Az Úré a jobbik oldal. Krisztus is csak így' tudott győzni.” Más menedékünk nem lehet nekünk, mint Isten szabad kegyelme, az ő irgalmának teljessége, melyben részesül minden érdemtelen, aki Krisztus nevét segítségül hívja. A hit nem valami bennünk levő erő, nem saját szívünk bizonyossága és komolysága. A hit nem más, minthogy az ember szakadatlanul egyedül Jézusra néz, és semmi másban nem bizakodik, mint Isten irgalmasságában. Legyen bár a Sátán mindig közelünkben otthon vagy akár a templomban kísértőként és vádolóként, a jobbunkon mindig maga az ÚR Jézus Krisztus áll. Hogy bizonyságot szerezhess róla, tízért hirdetteti az evangéliumot, azért adja testét és vérét az úrvacsorában. Tudja ő nagyon jól, hogy nem bírod állandóan ráfüggeszteni szemedet, ha nem jön hozzád újra és újra találkozóra. Áldásban is meg próbatételben is, segítő keze kinyújtásával is és keresztje terhe vállaidra helyezésével is. Jézus a jobbodon mindig védelmébe vesz. Az élet könyörtelen. A munkahely követel, az emberek követelnek. A kegyes emberek is követelnek, a saját szivünk is követel. És mi emésztjük magunkat, és megkeményítjük a szívünket a követelések ilyen világába, hogy elbírjuk a ránk nehezedő terhet. Egy valaki nem követel. Isten nem követel, egyáltalán nem követel, hiszen Krisztus minden terhünket- vétkünket elhordozta a kereszten. Az evangélium jóhírében jobbunkra állva csak ajándékoz, felment, megbocsát. Fogadd el, hidd és zengd boldogan: „Áldom az Urat, nem tántorodom meg, mert jobbomon van.” Csepregi Béla Akik Sztehlö Gáborra emlékeztek November harmadik szombatján évente összejönnek azok, akik az ostrom alatt Sztehlo Gábor gyermekmentő akciójában résztvettek. Ezévben is körülbelül harmincán voltak együtt közülük. Megkoszorúzták a Bécsikapu téri templom oldalán álló emléktáblát, és baráti égyüttlétben emlékeztek Sztehlo Gábor egykori áldásos és áldozatos munkájára. Ezúttal Dr. Koren Emil előadása nyomán végigtekintettek nemcsak a mentőmunka évein, de Sztehlo Gábor egész életútján. Amikor a jelen volt rádióriporter kérdésére mégpróbálták meghatározni Sztehlo Gábor rendkívül hatását, úgy fogalmaztak, hogy szeretetének jelenlététől elmúlt gyermekéletükből a szorongás. Ezt fejezte ki az az elnevezés is, amit az eredeti Pax-ból Gaudiopolis-sá változtatták: az Öröm Városává, s az ott kiformálódott közösség meghatározta a mai napig is életük útját. sétával érkeztünk meg abba a diakóniai üdülőbe, ahol nagyszerű otthonra talált a Konferencia közel 100 résztvevője, - s köztük vendégként az NDK, az osztrák, a svájci és a magyar Diakóniai Szolgálat küldöttei is. K. H. NEUKAMM elnök főelőadása nagyszerű összefoglalását adta annak a hatalmas szolgálatnak, amit a Nyugatnémet Diakóniai Szolgálat közel 250 000 munkása végez - kórházakban, szociális intézményekben és a német evangélikus gyülekezetekben. .- Nekem azonban nemcsak a számok voltak „imponálóak”, hanem az a mély, biblikus, teológiai alapvetés, amely irányt szabott és távlatot mutatott ennek a szolgálatnak, azok között a nem „kis” gondok között, amikkel ott is naponta találkozhat az ember. A csoportos megbeszélések ezeket a „gondokat” vállalták fel, hogy majd a több órás eszmecsere végén, valami konkrét javaslattal segítsék előre a diakóniai szolgálatot. A megbeszélések témái jelzik nemcsak a diakónia, hanem az ottani társadalom neuralgikus pontjait is, - mint például azok, amik az AIDS-betegséggel, a munkanélküliséggel, vagy a külföldi vendég- munkások szociális helyzetével foglalkoztak. De legalább ilyen hangsúly esett a német diakóniai szolgálat jövőjére, a dolgozók anyagi helyzetére és lelkigondozására is. - Magam abban a csoportban vettem részt, amelyik ezt az utóbbi témát dolgozta fel. Hiszen a magunk szolgálata során is egyre fontosabbnak látom az „embert”, akinek „hite-szeretete-embersége”, - a szaktudással párosulva - teheti igazán „egyházivá” és „minőségivé” a mi szolgálatunkat. Most, több hét után úgy gondolok vissza erre a néhány napra, mint „hívő emberek értelmes tanácskozására”, akik arra tették fel az életüket, hogy a Diakónia által „Krisztus-jelét” ragyogtas- sák fel ebben a világbán: reménységre! Csizmazia Sándor
