Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-12-20 / 51. szám
Evangélikus Élet 1987. december 20. E0 (T)| jfts GYERMEKEKNEK Jn 1,19-28 Jézus közöttünk van Amikor Keresztelő János elkezdett prédikálni a pusztában, nagy sokaság gyülekezett köréje és hallgatta öt. Sokan azt gondolták, hogy ő a megígért Szabadító. A főpapok el is küldték hozá szolgáikat és megkérdezték: Ki vagy te? János nyíltan megvallotta: Én nem vagyok a Krisztus, azaz a Szabadító. Hát akkor ki vagy? Illés, vagy a megígért próféta? - kérdezősködtek tovább. Nem vagyok sem Illés, sem a próféta - válaszolta János. Hát akkor ki vagy tulajdonképpen? Választ kell adnunk azoknak, akik elküldték minket-folytatták. János erre így válaszolt: Én kiáltó szó vagyok a pusztában: Egyenesítsétek ki az Úr útját! - ahogyan Ézsaiás próféta mondta. Mindezzel János azt mondta: Én vagyok a Szabadító útkészítő- je, akiről a próféták jövendöltek. De nem is az a fontos, hogy ki vágyókén, hanem az, hogy ti bűnbánatot tartsatok és így készüljetek a Szabadító fogadására. A főpapi küldöttek azonban nem értették meg ezt és tovább kérdezősködtek: Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés nem vagy, sem pedig a próféta? János így válaszolt: Én vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit ti nem ismertek. ö jön majd utánam. Én arra sem vagyok méltó, hogy a saruja szíját megoldjam, ő majd Szentlélekkel keresztel meg titeket. Jézus, a Megváltó bizony sokszor úgy jár közöttünk, hogy nem ismerjük fel őt. A lelkészek igehirdetésében, szüléink és tanítóink nevelő munkájában, a bennünket körülvevő emberek szere- tetében van közöttünk és keres minket. Most, ádvent idején különösen is figyeljünk erre. Kérjük Istent, nyissa meg szemünket a bennünket kereső Jézus felismerésére és a szívünket, hogy befogadhassuk őt. Ez a befogadás nálunk is csak úgy történhet meg, ha kiegyenesítjük az ö útját, azaz bűneinket megbánva várjuk és befogadjuk őt. Selmeczi János Aranyvasárnap Vasárnap van. A reggelinél együtt ül az egész család. Reggelizés közben édesanya megszólal: Gyerekek, tudjátok-e milyen vasárnap van ma. Ádvent negyedik vasárnapja. Aranyvasárnapnak is hívják. - Mitől arany ez a mai vasárnap? - kérdezi érdeklődve bátyám.. Azért, mert ezen a vasárnapon minden perc aranyat ér - mondja édesapa. A karácsonyi ajándékok megvásárlásában, a karácsonyi meglepetések elkészítésében ez az'utolsó alkalom. Minden percet nagyon jól ki kell használni. Mi is elmegyünk édesanyával a városba vásárolni. Ti itthon maradtok. Te kishúgodra vigyázol, bátyád pedig befejezheti a barkácsolást, amellyel karácsonyi meglepetést készít nektek. Anya és mama késő délután érnek haza. A kezük tele van kisebb- nagyobb csomagokkal. Ezeket a kis szobában a szekrénybe teszik. Édesanya hozzákezd az ebéd elkészítéséhez. Mire elkészül, már szinte vacsorának is mondhatjuk. Nem is gondoljátok, milyen nagy a tömeg a városban - mondja édesanya. Az öletekben rengeteg az ember. Mindenütt nagy a tolongás. Az embereken látszik, menynyire, idegesek. Már sokszor megfogadtuk, hogy nem hagyjuk utolsó pillanatra a karácsonyi vásárlást-szól apa. Talán jövőre sikerül fogadásunkat megtartani. Édesanya meggyújtja mind a négy gyertyát az ádventi koszorún. Felhangzik ajkunkon az ének: Ajtódnál valaki megáll... Jézus nagyon közel van hozzánk. A szívünk ajtaján kopogtat. Azért van ma igazán aranyvasárnap. Köszönjük neked, Jézus, hogy kopogtatsz szívünk ajtaján., Add, hogy valóban megnyíljék előtted a szívünk. Közli: S. J. A VASÁRNAP IGÉJE 2Kor 1,20-24 AZ ÖRÖM MUNKATÁRSAI Nem forrásai, csak munkatársai. Aki karácsonyi örömöt keres, aki karácsonyi örömöt akar szerezni, annak meg kell látnia és át kell éreznie ezt a különbséget. Nem forrás, csak munkatárs. Mert a forrás az örömöt szerző Isten egyedül. Nyomon követhetjük örömszerző munkáját a legszürkébb hétköznapokban is. Észrevehetjük, hogy itt járt, valamit elrendezett, valamit enyhített, valamit megtanított, valamit kijavított, valamit ajándékként az asztalunkon hagyott. Aki megmarad a forrás közelében, mindig ihat egy kortyot az öröm éltető vizéből. Mert ez a forrás nem apad el. Néha eltűnik ugyan a szemünk elől. Néha épp csak csordogál. Sőt előfordul, hogy csak cseppjeit látjuk. Qe nem apad el. Ma pedig olyan időszak küszöbén állunk, amelyben bőven arad az ünnepi öröm, a karácsonyi öröm. Feltölte- kezhetünk, meríthetünk gazdag, ünnepi módon. Dús, ünnepélyesen gazdag már a megfogalmazás is: „...valahány ígérete van Istennek, azokra benne van az igen és ezért általa van az ámen is...” Mindent ígér, mindent elénk tár ez a mondat. Nem néhány ígéretről beszél, nem a többségről, nem igen magas százalékról. Mindenről. Valamennyi ígéretről. Megtorpanunk egy pillanatra, tanácstalanná válunk és elbizonytalanodunk, amikor erről a teljességről olvasunk. Talán gyanakszunk is egy kicsit, rosszat sejtünk. Túlzónak érezzük a szavakat. Emberlétünk egyik alapvető korlátja, hogy mi sohasem gondolkodhatunk a teljességben. Megszoktuk, hogy örömünkbe mindig vegyül egy kis üröm. Beletörődtünk, hogy sok mindent megismerhetünk, a teljességet azonban sohasem. Hozzáedződ- I tünk, hogy minden nem lehet jó bennünk és körülöttünk. Ha okosak \ vagyunk, igyekszünk koncentrálni a szépre és a jóra. Próbálunk annyit gyűjteni belőle, hogy felülmúlja és feledtesse a mellette, mögötte mindig jelenlévő rosszat. De a maradéktalan teljesség? Nem tudunk mi teljességben gondolkodni. Sőt eleve gyanús, ha valaki a teljességről beszél nekünk. Hiszen pontosan tudjuk, hányszor tapasztaltuk már, mióta felnőttünk, hogy számunkra elérhetetlen a teljesség, mint az ég. Tanuljunk örömöt! így is leírhatjuk ezt a mondatot: tanuljunk Istenről másképp gondolkodni, mint emberekről! Fedezzük fel a különbséget: számunkra elérhetetlen ugyan, de övé a teljesség. O gazdálkodik vele. Ő elhozza. Valamennyi ígéretét beváltja Jézusban. Számára lehetséges, hogy maradéktalanul megvalósítja a teljességet. Jsz pedig azt jelenti számunkra, hogy nem kötelezői többé kompromisszumokban; töredékekben, százalékokban, arányokban gondolkodnunk. A töredékesség nem sorsunk többé. Karácsonykor a teljesség indul el a megvalósulás útján. Ennek a megvalósuló egésznek az elemeit Ízlelgetjük, tartjuk a kezünkben, velük ismerkedünk mindaddig, amíg minden maradéktalanul a mienk lesz. Ünnepi asztalt terít számunkra Isten. A teljesség karácsonyi asztalát. Felszabadulhatunk az örömre, az ünnepi örömre, amelybe nem vegyül keserűség. Ne féljünk! Isten a teljességet indítja el karácsonykor. Minden ígéretének teljes megvalósulását. A teljesség, örömét kínálja. Vegyünk belőle, ízleljük meg, képviseljük, sugározzuk, osszuk szét, hisz munkatársai vagyunk! Örömötök munkatársai. Nagyon különös hivatás ez. Már a neve sem megszokott. Kijózanít és megvigasztal. Kijózanít abból a hamis, önhitt gondolkodásból, hogy forrásnak képzeljük magunkat. Milyen sokát lunlódtunk már a forrás képzelt szerepében! Megvigasztal, ha azon bánkódunk, hogy nem tudunk örömforrássá válni környezetünk számára. Milyen sok kárácsonyunkat árnyékolta már be a kudarc! Most ne akarjunk források lenni! Legyünk alázatosabbak - csak munkatársak vagyunk. Vigasztalódjunk meg - csak munkatársak vagyunk. Ez a. hivatástudat könnyen megajándékozhat minket, sőt családunkat és környezetünket is karácsonyi örömmel. Munkatársak és közvetítők. Az öröm munkatársai és közvetítői vagyunk mindnyájan, akik ezzel az ádventi igével ismerkedünk. Legyen bátorságunk ebben a hivatásban leülni a karácsonyfa mellé! Igyekezzünk a forrás közelébe, igyekezzünk meríteni belőle, ne magunk akarjunk forrássá válni! Legyen bátorságunk elképzelni a teljességet! Ne elégedjünk meg a mi töredékes lehetőségeinkkel! Meijük elhinni: Isten a teljesség Istene! Legyen bátorságunk úgy tekinteni a közeledő karácsonyi gyermekre, mint Isten valamennyi ígéretének megvalósulására ! Es ébredjen az öröm, és ébresszük az örömöt, mert Jézusban teljes öröm vár ránk. Szabóné Mátrai Marianna IMÁDKOZZUNK Istenünk! Nagyon szeretnénk örömöt találni ezen az ünnepen. Nagyon szeretnénk hozzátartozóinknak, szeretteinknek örömöt szerezni. Te az öröm munkatársainak nevezel minket. Szabadíts fel bátrabb hitre, mert nélküled csak szomorúságot tudunk okozni egymásnak. Te formálj minket az öröm munkatársaivá! Ámen Kiállítás a Néprajzi Múzeumban „A FÉNY SZÁZADA” MAGYARORSZÁGON A nemrégiben, Budapesten lezajlott nemzetközi felvilágosodás-történeti kongresszushoz kapcsolódva, reprezentatív kiállítás nyílt meg Budapesten, a Néprajzi Múzeumban, „Kultúra és társadalom Magyarországon, a felvilágosodás korában (1730-1830)” címmel. A belépő érdeklődőt Kazin- czy-idézet fogadja: „Aki eleget teve a maga korának, az minden következőknek élt.” A termek sora a falu életének bemutatásával indul, hiszen a felvilágosodás korának Magyarországa a mezőgazdasági termelésből élt. Szany, Szent- andrás, Kesző életmódja, mint csepp a tengerben, mutatja a jobbágyparasztság helyzetét,. életmódját; pl. a hombár („Barta Pál tsináta 1776”) a magyar jobbágyparaszt keze- munkájának évszázadokat átívelő, szép bizonysága. A magyar parasztok többsége nem tudta jövedelmi tőkévé változtatni a pénzt, nem gazdálkodásba fektette, hanem fogyasztási cikkeket vásárolva 1 felélte ! Égetett korsók, kancsók a népi művészet szintjén emlékeztetnek és eszméltetnek! A városi lakosság, az iparosok, a kereskedők, polgárok életébe is bepillanthatunk: a polgári otthon az iparosnál- kereskedőnél „családi műhely”; „bolt” is volt. Az inasokat, a legényeket, szolgákat, szolgálókat általában családtagoknak tekintették. Egy-'egy városi szoba bútorzata különféle stílusokat követett. A „kordivat” számos, megkapó jele látható: fémben, textíliában, fában, esetenként választékos ízléssel. A kastély, a kúria lehetett nagy, a tulajdonos hétköznapi tárgyai viszont szinte kérkedtek kicsinységükkel. Jellemző műfaj volt a miniatűr: a hegyes ecsettel festett, kicsiny arckép. A miniatűrök modelljei zsebkönyvből olvasták a verseket, és közben olyan legyezőkkel biztosították a friss fuvallatot, esetleg a szavak nélküli közlést is, amelyre egész tájak voltak festve, természetesen, szintén apró méretben. A felnőttvisele- tet „kicsinyben” utánozták a gyermekruhák. A „módi” sokat kifejezett, és még többet sejtetett! Láthatjuk a szejlemi példaképek, Bayle, Fénelon, Beaumarchais, Voltaire, Rousseau, Montesquieu, Diderot, Buffoti, Necker, és más írók, tudósok metszett képmásait, hatásukat dokumentumokkal szemléltetve. Külön termet kapott a kor hitvilága, érdekes összeállításban : katolikusok, protestánsok, görögkeletiek, izraeliták, és - szabadkőművesek! Hasznos, hogy a Rendezők ráirányították figyelmünket erre a sajátos szellemi áramlatra, amely később is számottevően éreztette hatását a közéletben. Tagjai főleg nemesek, később polgárok voltak. Néhány kiállított tárgy, dokumentum egyházunk múltjából is felvillant valamit. A kultúra, művelődés és az oktatás érdekes színlapokon, plakátokon, könyvek, kiadványok sokaságával jelenik jneg. Az anyanyelvű színjátszás is erősítette a nemzettéválást. Örömmel láttuk Tessedik Sámuel „Der Landmann in Ungarn ...” c. könyvének egyik példányát, 1784-ből. A tudomány középkori rendszere felbomlott, és olyan tudományosság keletkezett, amelyben a rendezőelvet már nem a teológia, hanem a filozófia jelentette. Fellendült a történelem, az állam- és honismeret, a nyelv- tudomány, a jogtudomány, és a mezőgazdasági irodalom művelése. De ez a kor még a polihisztoroké. Schédius Lajos a jellegzetes, evangélikus értelmiséget reprezentálja. A természettudományok és a műszaki tudományok kiállított emlékeivel is találkozunk. A szépirodalom, a képzőművészetek és a zene alkotásai még változatosabbá teszik a kiállítás anyagát. A 19 kiállító intézmény között szerepel az Országos Evangélikus Könyvtár is. A kiállítás - amelyet Hoffmann Tamás rendezett - múltunknak e százéves szakaszát színesen, magas szinten hozza elénk. Barcza Béla Napló szerelmeimnek SZLÁVIK MÁTYÁSRÓL- 50 éve halt meg Érteni kába kort „Apa! Azért írom ezt a naplót neked, ha még élsz, megtudd, milyen voltam...” - így kezdi följegyzéseit Kovács Juli, Mészáros Márta önéletrajzi ihletésű filmsorozatában, a második rész elején. A Napló szerelmeimnek érettségiző korában folytatja a Napló gyermekeimnek kamaszkorú leányhősének történetét. Szülei - a korábbi filmből emlékezetes- meghaltak ; bár az elbeszélésnek ezen a pontján Juli még reménykedik, hogy a törvénytelenségek'idején elhurcolt apja még él. Ezért írja a naplót, ha majd találkoznak, megtudja belőle, milyen volta lánya, akit szinte nem isismert. Filmjét Mészáros Márta szerelmeinek ajánlja, de világosabban értenénk szándékát e régi magyar szóval: szerelmetesek azok, akik ebből a Naplóból megtudhatják, milyen volt ő (hiszen a filmbeli Juli sorsa hasonlatos az övéhez), milyen a kor, amelyben elveszítette a családját, s azt a barátját, a film elején az egyetlent, akit szeret: Jánost, egykor francia emigránst, ellenállót, elvitték, épp úgy, mint az édesapját; őt magát kirendelt gyámja neveli, ha kell: erőszakkal is (ami annál könnyebb számára, mert ez a foglalkozása is). Nem csoda tehát, ha Juli beleírja a naplóba: „Nem értek semmit”. Szomorú élményeit azért osztja nieg a nézőkkel Mészáros Márta, hogy értsék, megértsék, mi történt, miért történt, s hogy arra törekedjenek, az elkövetett hibák, mi több: bűnök ne ismétlődjenek, ne ismétlődhessenek meg soha többé. Ehhez pedig tiszta szem, tiszta szív,’tiszta értelem kell. Annak a kornak éppen az volt eszköze a lehetettén elfogadtatására is, hogy kába legyen az ember. Jánost a börtönben - szabadulása után elmondja - ütötték-verték, hogy barátjára, munkatársára valljon; más =- Magda, őneki, Jánosnak, egykor barátja és harcostársa - kedvezésekkel próbálkozott, s amikor senki sem tudta rávenni az ártatlan rabot a hamistanúzásra, következett az elbódítás: „...kába voltam...” - mondja, s bűntudatra ébred. Pedig aimak kellene bűntudatosnak lennie, aki visszaélve a hatalmával, rákényszerítette a. bűnrészességre. E szép film ereje az őszinteség, nyíltság, tárgyilagosság. Mindenki a maga terhét hordozza, bár tiszteletet csak az érdemel, aki szembe tud nézni a múlttal. Aki, ha változnak az idők, nem úgy változik velük, mint aki köpönyeget forgat, hanem csak mint aki okult a megtörténtekből, és nem akar többé kábán s vakon engedni sodortatni magát. A filmen Juh áldozatokat hoz, néha meg is alkuszik azért, hogy szerelmetes álma megvalósuljon: filmrendező legyen. Nehéz próbákat kell kiállnia, helyt kell állnia, de van ereje hozzá. Miért? Hogy megtudjuk, hogy mindenki megtudja, milyen volt..., milyenek voltak... - következésképp azt is, milyennek nem szabad lenni, s milyennek kell ahhoz, hogy emberhez méltó legyen az életünk. Zay László „Csodagyermekek”, tehetséges fiatalok régen is voltak, akik már korán felhívták, magukra a figyelmet, és beváltották a hozzájuk fűzött remény- , séget, pedig régen sokkal nehezebben tanulhattak, művelhették magukat, és adhatták tovább megszerzett tudásukat, ismereteiket. Jó példa erre Szlávik Mátyás pályafutása. 1860. október 24-én született; szülővárosában, Dobsi- nán kezdte iskolai tanulmányait. A középiskolát Rozsnyón, teológiai tanulmányait 1884- _ ben Eperjesen végezte el. Ezután külföldre ment: Halléban, majd Jénában folytatott teológiai és bölcsészeti tanulmányokat, az utóbbi helyen szerzett bölcsészdoktorátust, 1884-ben. Még ez évben, szeptember 4- én, mint meghívott gölnicbá- nyai segédlelkész, felavatást nyert a lelkészi szolgálatra, de alig egy hétig tartó segédlel- készkedése után helyettes tanár lett az eperjesi teológiai akadémia rendszeres teológiai tanszékén. A következő tanév elején, ugyanott, nyilvános rendes tanári, professzori kinevezést kapott. Tehát már 24 éves korában teológiai katedrára került! Ezután 35 éven át előadta a rendszeres teológiai tárgyakat a teológiai akadémián, emellett a jogakadémián és a teológiai akadémián is előadott bölcsé- szettörténetet, filozófiát, művelődéstörténetet. Számos kollégiumi tisztsége közül megemlítjük, hogy 9 tanéven át teológiai dékán, majd 1908/09-ben kollégiumi rektor, 1905-től pedig, aktív szolgálata végéig, a Teológus Otthon felügyelő tártára volt. 1886-1896. között az eperjesi magyar-német egyházközség lelkészi teendőit is ellátta. Hosszú ideig érettségi, ill, tanítóképesítő vizsgákon vizsgabiztosként működött. Úttörő jellegű és jelentőségű volt faluszemináriumi munkássága. Aktív közegyházi szolgálata az első világháborút követő eseményekkel sem ért véget, mert a pozsonyi és az eperjesi teológiai akadémiákból egyesített, és átmenetileg Budapesten működött teológiai akadémián még 3 évig tanított, és a soproni teológiai fakultás felállításakor vonult nyugalomba. Nyugalma éveinek jelentős eseményei: a Magyar Tudományos Akadémia Kazinczy Gá- bor-jutalommal és aranyéremmel (1932), a Halle-Wittenber- gi Egyetem pedig doktori aranydiplomával (1934) tüntette ki. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság tagja volt. 1937. december 3-án halt meg. A sashalmi temetőben nyugszik. Tanulmányai, cikkei jelentek meg a korabeli hazai és külföldi, főleg protestáns egyházi sajtóban. Néhány nagyobb müve: Böl- csészettörténete, Kant etikája, A két protestáns vallási típus kérdéséhez, A legújabb theoló- gia történetéből. Élete és munkássága - példamutató ! B. B.
