Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-12-13 / 50. szám

Evangélikus Elet 1987. december 13. GYERMEKEKNEK Mt 11,2-10 AZ ÚTKÉSZÍTŐ Isten azért küldte el Keresz­telő Jánost, hogy a Szabadító előtt elkészítse az utat. János ezt a feladatát úgy végezte el, hogy prédikált az emberek­nek: Térjetek meg, mert már közel van Isten országa! Akik megbánták bűneiket, azokat megkeresztelte a Jordán vizé­ben. Egyszer Jézus is eljött hozzá és megkeresztelkedett. Amikor a keresztelés után Jé­zus kilépett a vízből, hang hal­latszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyö­nyörködöm. János ebből megtudta, hogy útkészítő munkája nem volt hiábavaló. Itt van már közöttük a Szaba­dító. Később Keresztelő János börtönbe került. A fogság nyo­morúságában elfogta őt a ké­telkedés. Ezért elküldte tanít­ványait, hogy kérdezzék meg Jézustól: Te vagy az Eljöven­dő, vagy mást várjunk? Jézus így válaszolt nekik: Menjetek el és mondjátok meg János­nak, amit hallotok és láttok: vakok látnak és sánták járnak, leprások tisztulnak meg és süketek hallanak, halottak tá­madnak fel és szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg bennem. Ezután Jézus a saját tanítványainak még ezt mondta: Keresztelő János a legnagyobb a próféták között, öróla szól Isten jövendölése: íme, én elküldöm előtted kö­vetemet, aki elkészíti előtted az utat. Jézus útját a mi szívünkben* is elő kell készíteni. Ezt az út- készítést Isten az igehirdeté­sek és szüléink nevelése által végzi el. A prédikáció mindig megmutatja nekünk, milyen engedetlenek és rosszak va­gyunk. Ha ilyenkor bünbánat támad a szívünkben és ezt mondjuk magunkban: de jó lenne megszabadulni enge- - detlenségünktöl és jónak, tisztának lenni, máris kész az út Jézus előtt. Mert Jézus ma is csak oda lép be, ahol bűn­bánó szívvel várják őt. ő a bűnbánó embereket mindig örömmel és boldogsággal ajándékozza meg. Selmeczi János Vendéget várunk Szombat van. A reggelinél édes­anya így szól hozzám: Holnap név­napod lesz. Sok vendég jön majd hozzánk, hogy felköszöntsön té­ged. Nemcsak barátaid, hanem a nagyszülők és keresztszüleid is el­jönnek. Ezért ma nagytakarítást tartunk. Édesapa mindjárt beosztja a munkát: Bátyád rendbe rakja a já­tékokat és a könyveket, te pedig kishúgodra vigyázol, hogy ne za­varjon bennünket a munkában. Én kiporszívózom a szőnyegeket, édesanya meg letörölgeti a búto­rokat. Megy a munka, mint a karika- csapás. Még dél sincs, máris ra­gyogóan tiszta minden a lakás­ban. Jöhetnek a vendégek. Amikor délben ebédhez ülünk, édesanya így szól: Ha vendéget várunk, ugye mindig kitakarítjuk a lakást! Ezekben a hetekben a ba­rátoknál és a rokonoknál nagyobb vendéget várunk. Várjuk az Úr Jé­zust, hogy szállást vegyen szívünk­ben és megáldja életünket. - Akkor a szívünkben is nagytakarítást kell végeznünk? - kérdezi testvérem. Bizony - szói apa - még pedig nóh alapos nagytakarítást. Meg kell tisztítani szívünket minden rossz­tól. El kell hagynunk a haragot, az engedetlenséget, mert csak így tudja Jézus megtölteni szívünket szeretettel és örömmel. - De hát hogyan tehetjük meg mindezt? - feleli anya. Mert ha megvan ben­nünk a vágy, hogy jók és tiszták legyünk, akkor az Úr Jézustól erőt is kapunk ennek megvalósítására. Köszönjük neked, Úr Jézus, hogy vendégül láthatunk téged! Adj erőt, hogy megtisztítsuk előtted szívünket, hogy méltóképpen fo­gadhassunk téged! Közli: S. J. A VASÁRNAP IGÉJE Kol 2,1-7 KRISZTUS A MI KINCSÜNK „Küzdők értetek” - távolból üzeni egy apostol. Olyan apostol, aki nemcsak nincs jelen, hanem akit nem is ismer az egész gyülekezet. Kolosséba címzi Pál a levelet, abba a gyülekezetbe, amelyet nem is ő alapított. Tud azonban róluk, két fontos dolgot mindenképpen. Azt, hogy elfogadták Krisztus Jézust, az Urat, hogy gyülekezetünk szép rendben él és azt, hogy veszély fenyegeti őket, megtévesztő tanítással félre akarják vezetni a gyülekezetét. Még meglévő, szép rend, szilárd hit és fenyegető veszély. Ez a két ismeret elég az apostol­nak ahhoz, hogy harcbaszálljon. Távolról is. Félig-meddig ismeretle-, nül is. Gyakori, buzgó imádsággal is. Papírra vetett, intő, tanító szavakkal is. Drága számára az ügy - drága az ember. Mind. Szíve legkedvesebb gyülekezetei is, az ismeretlenek is. Bárcsak egy töredéke lenne a mienk ennek az őrző, féltő, egymásért küzdő, vigyázó szeretet­nek! „Nehogy valaki titeket megtévesztő szavakkal félrevezessen”. Min­den félrevezetett ember szánalomra méltó. Ráépít valamire, ami labi­lis. Kapaszkodik valamibe, ami nem tartja meg. Féltve ,őriz lim­lomot, mert azt hiszi, értékes. Könnyű szívvel a szemétbe dob vala­mit, mert elhitették vele, odavaló, pedig az lenne a kincs és az érték. Forráshoz tartja a poharát, és szennyezett, mérgező vízzel telik meg. Félrevezetett ember. Becsapták, és senki sem figyelmeztette. Ha intet­te is, senki sem küzdött érte. Amikor felismerné az életre szóló téve­dést, már maga van, nincs, aki segítsen. A „tanítók” rég eltűntek. Az apostol felismeri a veszélyt, ezért szól, ezért harcol. De hogyan lehet félrevezethető emberekért küzdeni? Krisztus a mi kincsünk. A küzdelem első állomása a tisztánlátás. Krisztusban van minden kincs és minden gazdagság. Egyedül és kizárólag. Ő a tájékozódási alap, ő az értékmérő és egyedül ő a forrás. Nem pótolják régi és modern bálványok: vallások, babonák, ideoló­giák, bölcsességek. Nem helyettesíthetik hétköznapi istenpótlékok sem: hatalom, pénz, sors, emberek, szerencse. De nem léphet a helyé­re ködös, halvány, tapogatózó istenhit sem. Önmagunk hitének mint legfőbb ismertetőjelnek trónraültetése sem. Krisztus a mi kincsünk. Nem volt és nincs más. Minden más életveszélyes félrevezetés szá­munkra. Jussatok bizonyosságra, a Krisztus-ismeret teljes gazdagságára! Legfőképpen azt az embert lehet félrevezetni, akinek hiányosak az ismeretei. Lelkesedés fűti és érzelmek, amelyek kihűlnek és megfagy­nak egyetlen hidegebb szélfuvallátra. A hátatfordított, Istenből kiáb­rándult emberek többsége lelkes volt csupán. Hite alig volt több érzelmi fellángolásnál. Az eltorzult hitű embereknek talán van ismere­te, de az többnyire elvek és tanok ismerete csupán. Amiért az apostol harcol, az Krisztus-ismeret. Nem tudatlanság, de nem is elvek ismere­te. Krisztus-ismeret. Mégpedig egyre növekvő, mélyülő, fejlődő Krisztus-ismeret. A teljes bizonyosságra, a teljes gazdagságra törekvő ismeret. A Krisztus-ismeretért küzdeni és dolgozni kell, mint minden más igaz ismeretért ezen a földön. Mióta ülünk tétlenül? Mikor harcoltunk utoljára egy bibliai szakasz megértéséért? Mikor fordult elő velünk utoljára, hogy sorsunk alakulásában, megfejthetetlen for­dulataiban szenvedélyesen kerestük a minket szerető, érettünk cselek­vő Krisztus arcának csak egy felvillanó vonását? Ismeijük-e őt job- bam print mikor hívőkké lettünk? A tunya ember félrevezethető. Bátorság - szeretetben összeforrva. Hogyne lenne alapvető követel- mény a bátorság! Nem gyáva ember az, aki a látható dolgok ellenére is egyedül Krisztus szavára épit? Aki'kutatja őt, bár tudja, halála pillanatában is csak töredékes lesz az ismerete. Soha meg nem fejtheti, soha birtokba nem veheti. Szükségszerűen sorolódik bátorság mellé a szeretet. Ezt az utat magányosan, elszigetelődve nem lehet.jámi. A magány társa a félelem, a bizonytalanság, a megtorpanás. Aki elszigetelődik, nem bír sokáig harcolni ismeretért. Tiszta és mély ismeretért. Bizonytalanná, megtéveszthetővé válik. Odavezet az út a többiekhez. Azokhoz, akiknek Krisztus a kincsük, akik ismereteik gazdagodásáért harcolnak, akik elég bátrak ahhoz, hogy végigjárják ezt,az utat. Útkereszteződések dzsungelében, tévhitek csábításában halljuk hát az apostol tiszta hangját: „Mivel már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne!” Szabóné Mátrai Marianna IMÁDKOZZUNK Jézusunk! Ne hagyj magunkra minket küzdelmeink között! Könnyen kincsnek képzelünk mindent, ami csillog. Mutasd meg magad nekünk! Ismertesd meg magadat velünk! Harcolj értünk, hogy te légy a mi kincsünk! Amen Keresztyén szemmel egy rock koncertről Az elmúlt hetekben főváro­sunk vendégeként szerepelt Cliff Richard, akit Európa má­sodik Elvis Presly-ként tart szá­mon. A több ezer példány­számban megjelenő Rock Lexi­kon így ír róla: „Cliff Richard Harry Roger Webb néven született 1940. ok­tóber 14-én, Indiában, angol szülők gyermekeként. 1958- ban Move lt. című lemezével azonnal a műfaj kimagasló sztárjává válik és 22 évvel ké­sőbb változatlanul az első szá­mú kedvencek közé tartozik. Zenéje: korszerű, divatos, a mai fül igényeinek, ízléseihez alkalmazkodik.” Espresso Bongo című musical főszerep­lőjeként is láthatta a mozifilm­vásznon a magyar közönség. Hogy valójában ki ő, azt nem ezek a száraz adatok bizo­nyítják. Igazi értékét novembe­ri koncertjén mutatta meg iga­zán. Nemcsak a rockzenész iránti rajongásom késztetett ar­ra, hogy az Evangélikus Élet hasábjain megjelenjék e néhány sor. Az ihletet egészen más ad­ta... Erre a rendkívüli alkalom­nak ígérkező koncertre is kí­váncsian mentem. Egyáltalán miért járok keresztyén szemmel rock előadásokra? Ez bennem soha nem okozott kérdést. Fel­adatomnak tartom ebben a szekularizált világban, hogy mindent amit csak tudok meg­ismerjek és a jót megtartsam belőle. „Észre kell venni a Te­remtő csodáit!” - jelszóval. Valaki mégis megkérdezte: „Egy lelkészi pályára készülő teológuslány, hogy mehet el ilyen műfajú koncertre?” Ma­ga Cliff Richard adott választ helyettemi n; Lenyűgöző, zeneileg gazdag, fényben dekoratív előadás kö­zepette 3 üzenetet hallottam a rock zenésztől, egy tolmács se­gítségével : Az emberek sok közmondást ismernek, de rosszul. Pl.: So­kan tudják a pénz mennyi rosz- szat szül és hová vezet. Ez így helytelen. Nem a pénz, hanem a pénz szeretete (szerelme) ve­zet ide. Timótheus 6.10-ben így olvashatjuk: „Mert minden rossz gyökere a pénz szerelme” A művészi világban ahol élek minden három házasságból kettő felbomlik. A mai ember nem képes igazán szeretni. AIDS-betegség fenyegeti az emberiséget, pedig az ember egyszer szerelmes lesz. Akkor hogyan szerethetünk? Meg kell őriznünk a szerelem tisztasá­gát, megbecsülését. így szeres­sünk, hiszen az ember társas lénynek teremtetett. Sok mindent írnak rólam az újságok. Magam is elcsodálko­zom, mennyi hazugságot. Bár­mit is olvastok, egy a fontos: keresztyén vagyok. A legszebb pillanat az volt az emberiség történetében amikor megszüle­tett Jézus. Ezt újra átérezzük minden karácsonykor. A leg­csodálatosabb pedig az lesz, ha másodszor jön el hozzánk. A harmadik üzenet után a kezek enyhén csapódtak össze, majd másodpercek alatt tapsvi­harban úszott az egész Sport­csarnok. Mindenki érezte ,a szavaknak a súlyát. 12 500 főt befogadó teremben hangzott el az evangélium és csodálatos szolgálatot hallhattunk. Isten Igéje mindenható, nem tudjuk hol szólít meg, hol ad erőt gyenge hitünknek. Börönte Márta Ha valaki megkérdezné, hogy miért tartom a keresztyénséget az igazi és egyetlen vallásnak, félredobnék mindent, amit a vallá­sok rangsoráról,. egymáshoz való viszonyáról, az elsőbbség leg­meggyőzőbb fejtegetéseiről tanítanak, és csak egyetlen érvet hoz­nék fel: Mert az első parancsban, amit Urunk földi létében ki­adott, csak egy szó az „ember” szerepel. Nem vallásról, hitről, lélekről vagy bármi ehhez hasonlóról beszél, hanem csupán az emberekről. „Emberek halászaivá teszlek benneteket.” Mintha minden eljövendő századok számára mondaná: Elsősorban arra ügyeljetek, hogy egyetlenegy ember se veszhessen el számomra. Keressétek meg őket, ahogy én kerestem meg őket, találjatok rá, ahol mások már nem lelik őket, álljatok melléje és támogassátok, amíg újra emberré nem válik. ALBERT SCHWEITZER Két nép hű fia Kicsoda vagy Jézus? Olvasóink verseiből CSAK AZ EGÉSZBEN Ez a fenti jellemzés Illyés Gyulá­tól származik', ő nevezte így Pável Ágostont, a Nyugat-Dunántúl ne­vezetes kultúraszervezőjét, poéta- polihisztorát. S méltán, mert a szlo­vén (vend) születésű és anyanyelvű, magyar-latin szakos költő-tanár egyszerre tartozott mindkét néphez és mindkét irodalomhoz, mégpedig szenvedélyes vonzódással. Ki volt Pável Ágoston? Neve, sajnos, csak a Dunántúlon ismert, ott is inkább az idősebb értelmisé­giek körében. Már ami a szakmán kívülieket illeti, mert a szakembe­rek természetesen számon tartják őt. A szakma - melyik is?! Hiszen akárcsak Szegeden Móra Ferenc, Pável Ágoston is egyszerre volt mú­zeum- és könyvtárigazgató, népraj­zos és nyelvész, költő, műfordító, folyóirat-szerkesztő, és közben, mindezek mellett, és talán elsősor­ban gyakorló tanár, aki egyetemi színvonalra emelte gimnáziumi ka­tedráját, de nevelt tanítványokat máshol is, minden tevékenységi te­rületén, ahol csak emberekkel ke­rült kapcsolatba. A felsorolt művelődési területek mindegyike magáénak tarthatta, lé­nyében egységbe fonódott a kultúra sokféle ága. Szervező munkájával összefdgta mindezeket, miközben virágzó művelődés központjává tet­te a két világháború közötti Szom­bathelyt, és személyiségében, egy­maga, valóságos híddá vált a ma­gyar és a délszláv kultúra között. Minden szempontból megelőzte korát: mint a népek, nemzetiségek összefogásán munkálkodó humanis­ta, és mint az egyik vidéki művelődési centrum létrehozója is. Az általa szerkesztett Vasi Szemle nemzetközi hírnévnek örvendett a folkloristák körében, hiszen a táj különféle nem­zetiségeinek sajátosságairól és köl­csönhatásairól számolt be; a mú­zeum mentette és óvta a népek alko­tásait; a könyvtár a legmodernebb elvek alapján működött. S az eleven művelődési életet egyetlen ember energiája mozgatta, aki természete­sen megtalálta mindehhez a megfe­lelő társakat. De mindhiába akarat, szándék, epergia, ha hiányoznak az anyagiak: állami dotáció még nem létezett, Pável Ágoston tehát még kérni, gyűjtögetni sem restellt, hogy megszerezze intézményeinek a mini­mális létalapot, miközben ő maga tanári fizetéséből élt (többi tényke­dését társadalmi munkában végez­te), kopott ruhában és megviselt ke­rékpáron járt. Á Vas Megyei Tanács és az Álla­mi Gorkij Könyvtár sokszorosított kis könyvet bocsátott ki, amelyben barátok, tanítványok, munkatár­sak emlékeznek mesterükre és pél­daképükre. Az interjúkat Székely András Bertalan és Mukics Ferenc készítette. Az emlékezők sorát S. Pável Judit (Pável Ágoston lá­nya) nyitja meg, majd az egykori kosztos diák, a később nagyra nőtt költőtárs és barát, Weöres Sándor folytatja, azután az utódok és tanít­ványok - Takács Miklós állami dí­jas megyei könyvtárigazgató; Vilko Novak ljubljanai egyetemi tanár, néprajztudós; Horváth Ferenc, a Vasi Szemle főszerkesztője, és Kiss Gyula főiskolai tanár - nyilatkoz­nak, végül a népszerű gyermekvers- író, Gazdag Erzsi, a régi jóbarát zárja a sort. Az egyszerű kivitelű kis könyv külön érdekessége a kétnyelvűség: a magyar szöveg szlovén fordítás­ban is helyet kap benne, s így eljut­hat a határon túlra, hogy végre ott is megtudják: volt valaki - akit ott túlságosan magyarnak, itt viszont túlzottan szlovénnak tartottak -, de aki mindkét nép sajátosságait meg­őrizve akarta mindkettőt a tudás és önismeret^magasabb útjain vezetni. Pável Ágoston 1946 elején halt meg, sorsa megkímélte attól, hogy megérje a két nép közötti gátak épí­tését az ötvenes évek elején. Még sokáig hallgatás borult emlékére, csak a Vasi Szemle 1958-as újjászü­letése után kaphatta meg a munkás­ságát megillető kései elismerést. Bozóky Éva „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást vár­junk?” Mindegyikünk életében vannak nehéz helyze­tek, szorongatott percek, amikór „életet ment­het” a bizonyosság: van akiben megkapaszkod- hatom! - A Keresztelő is, sorsának egy ilyen kritikus szakaszában kérte Jézustól a választ. Urunk szava őt akkor hamarosan az „utolsó útjára” készítette fel, hiszen ismerjük a közeli végét. Jézushoz fordulni azonban nemcsak életünk „határeseteiben” lehet, mint a betegségeink, ku­darcaink, erkölcsi mélypontjaink. Szabad hozzá menni a fiataloknak és egészségeseknek, a „sike­reseknek” és a tisztáknak is - minden őszinte kérdésükkel. 0 ugyanis nemcsak „tűzoltó szol­gálatot” akar végezni életünkben, hanem annak - napokból, döntésekből formálódó - építésénél is Megváltónk, „eligazítónk” akar lenni. Kér­dezzünk hát tőle bátran! Vele mindent megbe­szélhetünk ! Krisztus - szeretete igazáról - nem „elméleti­leg” akar meggyőzni minket, mert azt a hívő. testvérek, meg a magunk élete hittapasztalata­ként élhetjük át. Nem dogmákat, fennkölt igazsá­gokat „olvas a fejünkre”: „életpróbákon” mutat­ja meg hatalmát és irgalmát. - Boldog, aki felsza­badult őszinte kérdezésre, - aki „botránkozás nélkül”, hittel tud várni, az Ő bizonyságaira! Megjelent a Kenyér minden napra című áhíta- toskönyvben, Sajtóosztályunk kiadásában (Bp. 1987.) í Voltál „Valaki”... Miért nem lettél? * Mert nem szeretsz, ha már szerettél?... Miért futsz mindég nagy lihegve S nem „érkezel” soha./, semerre? Életed mindég törten fárad S egy kis deszkát sem bir a vállad. Vad hajszában rohansz előre: S éjfélkor jutsz csak delelőre... , Tenger habjával mért szállsz pörbe? Zakatoló gőggel söpörve Igába törnéd az Óceánt S papirhajód a mélybe leránt... ... Talán egy kissé csendesebben... Ha megnyugszol... szemed se rebben S nézed, hogy hömpölyög az Élet: A kis parányból óriás lett S az óriásból porszem részek... És te töltőd ki az Egészet... Mert e világ a te világod, , de csak akkor, ha benne látod Hogy lüktet szived, véred... álmod... Néked kell a világgá válnod!... ... De lusta szívvel, lompos aggyal Jársz utadon kicsivel, naggyal... Ezer jelszó amerre nézel: Ködben fogant és ködbe vész el... Élni kéne... s a ködöt nézed... ... Tán csak mímeled az egészet... Dr. Veress László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents