Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-11-01 / 44. szám

Evangélikus Elet 1987. november 1. GYERMEKEKNEK Urunk, te életet adsz nékünk Nagybátyánk a nyáron meg­halt. Autóbaleset érte. Mindig nagyon vidám ember volt. De most már nincs többé közöt­tünk. Édesanya ezt mondja: Nagybátyánk most már Isten­nél van. Mert akik Istent szere­tik, haláluk után Istenhez kerül­nek és ott nagyon boldogok. Sokat járunk a temetőbe. Most halottak ünnepén is ki­megyünk a nagybácsi sírjához. Fehér krizantémcsokrot vi­szünk a sírra. A virágokat a sírra helyezett vázába tesszük. Engem vízért küld el édesanya. Megtöltjük a vázát vízzel és be­letesszük a virágokat. Majd édesanya gyertyát vesz elő, a sírra helyezi és meggyújtja azt. Azután így imádkozunk: Mennyei Atyánk! Te magadhoz hívtad nagybátyánkat. Nagyon szomorúak vagyunk, hogy nem lehet már többé közöttünk. Ké­rünk, vigasztalj meg minket! Sokan halnak meg. öregek és fiatalok is. Hisszük, hogy so­kan közülük már Istennél van­nak. Édesapa egyszer ezt mondta: Istennél minden na­gyon szép. Mennyei Atyánk! Add, hogy egyszer mindnyájan nálad le­hessünk! Kérünk, add, hogy akik meghaltak, boldogok le­gyenek tenálad. Bocsásd meg nekik, ha nem voltak mindig jók és engedelmes gyermekeid. Ajándékozd meg őket olyan élettel, amely soha meg nem szűnik. A nagymamát, a nagy­nénit, mindenkit már eltemet­tünk. Betegnek lenni, fájdalmakat szenvedni nagyon rossz. Meg­halni még rosszabb. De te azt ígérted, Urunk, hogy olyan éle­tet adsz nekünk, amely soha meg nem szűnik. Nálad nem lesz betegség, fájdalom, sem szomorúság. Mindnyájan ör­vendezni fogunk. Köszönjük ezt neked, Édesatyánk. Közli: Selmeczi János „...és kezeikben voltak az Istennek hárfái!” Ökumenikus könnyűzenei találkozó Osagárdon 1986. őszén a KIMM (Kallódó Ifjú­ságot Mentő Misszió) zenei pályázatot hirdetett meg több keresztyén felekezet hetilapjában. A cél az volt, hogy a pá­lyaművek közvetítsék az evangéliumot „úgy, hogy az egyben választ is adjon a kallódó ifjúság céltévesztettségének problémáira”. (Idézet az Ev. Élet 1986- os számából.) Az ösagárdi Hermons, mely immár több mint húsz éve, 1965-től szolgálja Krisztust és az evangélium ügyét, föl- buzdulva a pályázaton elért sikerein, meghívta gyülekezetébe a KIMM kere­tében pályázó zenekarokat. Az ünnepség délelőtt egy szabadtéri istentisztelettel kezdődött, az alkalom­hoz illő szép és értékes zenés liturgiái megoldással. Az introitusz (bevonulá­si) zsoltárt például a református ének­kar énekelte, miközben az ősagárdi Hermons leánykara a még üresen álló oltárasztalt a zsoltár dallamára ko- reografált tánc közben friss mezei vi­rággal díszítette föl. A liturgia egyes elemeiben a meghívott zenekarok kö­zül többen szolgáltak. Az igehirdetést e sorok írója végezte az az napra kije­lölt ige alapján. (lKor 1,27-31) Fő mondanivalója, hogy Isten jónak látja kiválasztani a szolgálatra ezt a sokak által talán értéktelennek tartott zenei műfajt is. Hiszen a lényeg nem a hangerőn, az öltözködési szokásokon, stb. van, ha­nem a lelkűidben! Az ebédszünet alatt minden zenekar próbálhatott. Arra kértük a vezetőket, pár szóval mondják el, hol szolgálnak és mit szeretnének a KIMM keretén belül végezni. A zenés áhitat délután 3-kor kezdő­dött. A parókia kertjében kialakított nézőtér teljesen megtelt; több százan voltak jelen. Dr. Adorján József református espe­res felhívását ismertetve a zenei talál­kozó és a KIMM céljáról a Hermons vezetője beszélt. Ezután kerültek sorra a zenekari szolgálatok. A GÖRÖG­TŰZ (katolikus), az AGAPE (baptis­ta), a JUBILÁTE (református), a PRO PASSIÓ (evangélikus), a KÉRDŐJEL zenekarok mellett nagyon sok szóló­énekes is közreműködött. A zenés áhí­tat este fél 9-kor ért véget. Az.öt és fél órás alkalmat végighallgatni csakis úgy lehetett, hogy éreztük, valóban igaza van a színpadon felírt transzparensnek: „...és kezeikben voltak az Istennek hárfái...!” (Jel 15,3) Gy. J. S. A A \ VASÁRNAP IGÉJE 1 lPt 1,13-16 KERESZTYÉN REMÉNYSÉG Ezekben a napokban, a temetőket járva, nagyon sokan vannak olyan lelkiállapotban, mint egykor az emmausi tanit- ványok voltak, akik ezt mondták: „Pedig mi abban remény­kedtünk, hogy...” Sok hamis, minden józanságot nélkülöző reménységet temettek már el az emberek szerettük halálakor. Ilyenkor, amikor visszagondolnak azokra, akik elmentek már, talán felelevenedik bennük a szertefoszlott reménység - pedig én abban reménykedtem, hogy... Bizonyára sok ilyen szomorú érzés eredménye az, hogy sokan hiszik azt, hogy a józanság és a remény két ellentétes fogalom. A reménység sokak életében éppen akkor kerül elő, amikor baj van. Igaz adhat erőt, de utólag nagyon fáj a meghiúsult reménység. Sokan hiszik azt, hogy a keresztyén reménységhez nem kell józanság, sőt azt is, hogy ellentétes a józan ésszel. Ebben az . esetben azonban érdemes megvizsgálni magát a józanságot. Mert azok a tanítványok, akik .józanul” mérlegelték azt az emmausi úton, hogy oda lett a reménységük, néhány hét múlva, amikor kitöltetett rájuk a Szentlélek nagy erővel és bátran beszéltek arról, hogy az Isten feltámasztotta Jézust, és amikor ezt beszélték, a sokaság azt gondolta - részegek. A felkészítés itt tehát nem azt jelenti, hogy valaki lojpkai gyakorlatokat végez, hanem azt, hogy teljetek meg Szentielek­kel. Az egész keresztyénség vallja azt, hogy nem az emmausi, hanem a pünkösdi tanítványok voltak a józanok. A Szentlé­lek által felkészített józan elmével és teljes bizonyossággal reménykedünk a kegyelemben, melyet Jézus Krisztus megjele­nésekor kapunk. A Szentlélek által felkészített elme józanul látja 'az ember bűneit is, azt, hogy ezekkel külön-külön minden ember elté- kozolta összes lehetőségét a Szent Istennel való közösségre. Mert nincs még két olyan ellentétes dolog, mint a bűn es a szent. Ahogyan a Nap megközelíthetetlen az űrbe kimerészke­dő ember számára, úgy az Isten szentsége is megsemmisít mindent, ami bűn. Az O szentsége megemésztő tűz. A Szent Isten végtelenül gyűlöli a bűnt. Ha magunkra nézünk csak reménységről nem beszélhetünk, de Krisztus azért halt meg a kereszten, hogy az ezzel megszerzett kegyelem megadja az egyetlen lehetőséget az ember számára, hogy megszabaduljon bűneitől és éljen. Péter reagálása Jézus szenvedéseit bejelentő szavára józannak tűnik: „Uram ez nem történhet meg veled!” Jézus mégis élesen utasítja vissza: „Távozz tőlem, sátán, bűnre csábítasz...” Amikor ittasnak hitték őt is a pünkösdi beszédét hallgató emberek, ő világosan látta már, Jézusnak miért kel­lett meghalnia és feltámadnia. Péter józanul látja most is, amikor ír, hogy az a reménység, amely a Krisztus megjelenése­kor kapható kegyelemre épít, alakítja életét és mindazokét, akiket e remény éltet. Az ő életében is sok minden átértékelő­dött és tudja, hogy ez a folyamat jelen van mindazok életében, akik a kegyelemben reménykednek. Az eddigi életutat a ko­rábbi (bűnös) vágyak irányították. A mostani magatartást ez a reménység határozza meg. A tagadó, fonák életű teremt­ményből engedelmes gyermek lesz a Szent Isten hívása nyo­mán. Ez a közösségbe való hívás köt össze a Szent Istennek a kegyelmére építő reményen keresztül. Ez a közösség és ez a remény szenteli meg az életünket. A „szentek legyetek egész magatartásotokban” tehát nem az én döntésem, vagy elhatá-. ij rozásom eredménye. Luther mondta, hogy az ember egyszerre megigazított és bűnös. A Szent Isten hívása bennünket enge­delmes gyermekké tesz, ami tulajdonképpen a megszentelt élet, de ennek az életnek az alapja a kegyelem és kegyelemre a bűnös embernek van szüksége. • Aradi András IMÁDKOZZUNK Szent vagy, Urunk, és nagy a Te irgaImad! Elítéled a bűnt, de megmen­ted a bűnösöket szeretett Fiad élete árán. Áldunk, hogy Fiadon keresz­tül elhívtál bennünket a Veled való közösségre. Szentelj meg minket, bogy elhagyva régi vágyainkat Neked engedelmeskedjünk. Te adj igaz reménységet, bogy ehhez a kegyelemhez méltóan éljünk, amely napról napra éltet és eljuttat Hozzád. Ámen írok nektek ifjak „Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak...” Mt 22,1-14 „Jön már a Vőlegény, lobogjon fáklyafény! Halleluja! Mily menyegző, üdvötszerző, vár reátok, mihelyt megjő!” Sürgés-forgás a konyhában, az udvaron. Visít a malac, s sül már az ökör is a nyárson. Fölékesítve már á menyasszony, és arra vár, hogy a vőlegénnyel együtt mulathasson. Itt vannak a tanúk, s az udvari zenészek, már csak egy hiányzik - a meghívott vendégek! Ugyan, hol lehetnek? E nagy napra el miért nem jöttek? Meghívtatok, biztos, mindenkit, aki méltó arra, hogy osztozzék örömömben, együtt örvendezzen velem? Ideges a király, a szobában föl s alá jár, tépi ősz szakállát, hívatja a szolgát: „Ugyan, hol maradnak, mért nem jönnek már a meghívottak?” Sütik és torták színes tarkasága, az ételeknek se szeri, se száma. Párolgó tyúkleves ínycsiklandozó tála, mikor kerülhet már a király asztalára? Mind-mind felszolgálásra készen, csak az nincs, aki megegye éppen! S a király parancsot ad: „Szaladjatok! Kürtöljétek szerte az országban: Minden készen van ebédre. Jöjjetek a menyegzőre!” Szétfutnak a szolgák, de minden hiába! Apród és vőfély, hírvivő és kürtös mind hiába zörget a meghívottak kapuján, ajtaján. De bebocsátásra nem talál. Egyik földjére ment, a másik kereskedésébe. Sőt'mi- több, megragadják és verik a király szolgáját. Hazatérnek, s ki-ki lógatja az orrát. A király dúl-fúl, nagy haragos bújában, ajkát elhagyják e kemény szók: „A menyegző ugyan kész, de meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek tehát a keresztutakra, és akit csak találtok, fiam menyegzőjére, bizony behívjátok!” Kimentek a szolgák az utakra, összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszakat és jókat. A lakodalmas ház egykettőre megtelt, fi király is bement, hogy népét megtekintse, s látott bent egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve. „Nem úgy, barátocskám, mit tettél? - szólítja őt a király.- Házam kapuján át így hogyan jöhettél? Ruhád belepte a por, szakadt gúnyád, hát nem tiszteled te uradat és az ő fiát?” A „vendég” kioldalog, tán szeme is kopog, szerette volna legalább látni ezt a dínom-dánomot. De még csak lerágott csontot sem dobott utána a gazda. Ám parancsára a szolgák jól helyben hagyták. Sőt még ezt is utána kiáltják: „Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak!” Mi ebből a tanulság? Istenünk türelmes, s szeretete végtelen nagy. Ő az emberek közt, bizony nem válogat! Nincs különbség pogány vagy esetleg kegyes. Ő minden embert egyformán keres! S ha már elhívott, mint ez a gazda is, vigyázz, hogy közömbösségeddel meg ne haragítsd! Tudd meg: aki méltatlan létére meghívást kap Isten országa örömébe, és azt hiszi, hogy ennek elfogadása őt semmire sem kötelezi, a végső ítéletet el nem kerülheti. Bár Isten hívó szava sokakhoz eljut, nem biztos, hogy a kiválasztottak seregébe mindenki bejut. Szabó Magda A 10 leprás, akit Jézus meggyógyított, nyilván hálás volt, de 9 közülük nyomban hazament, hogy köszöntse hozzátartozóit. Persze feltették magukban, hogy majd elmennek Jézushoz köszönetét mondani, de ott­hon tartóztatták őket, Jézus viszont közben meghalt. Iktassuk ki, ami közben lenne, mondjuk el hálánkat, amelyet magukban kimondatlanul érzünk. így több fény sugárzik a világra, több lesz az erő tenni a jót. Albert Schweitzer Meditáció a soproni temetőben Három évtized tíz évszázadért Lehet, hogy valaki azt mondja lapunk Olvasói közül, hogy az a gyülekezet fordul különösen a ha­lottjai felé, amely többet tekint a múltba, mint a jelenbe és jövőbe, és amely nem tud kilábalni a jelen gondjaiból és ezért a múltban keresi a megoldás gyökerét, netán a teme­tőben, a halottak birodalmában. Ez a veszély minden gyülekezetét fenyeget és a kialakuló „temetőkul­tusz” nemcsak azt bizonyítja, hogy tudunk áldozni halottainkra, pó­tolni ezzel azt is, ami életükben részünkről elmaradt, hanem gyak­ran azt is jelzi, hogy a halált látják olyan „nagyhatalomnak”, melyet a halottakban látnak „megtestesül­ve”. A gyülekezet nem a halál előtti meghajlásból szépíti temetőjét, ha­nem abból a bizonyosságból, hogy Jézus feltámadása óta a halál fölött győzelmet vett Urunk földje, a te­mető is, melyet azért szépít és tart rendben, mert Isten iránti hite és halott szerettei iránti hála és meg­becsülés tükröződik ebben is. MÉLY NYOMOK vannak még a soproni gyülekezetben, de a gyü­lekezet határán túl is azok iránt, akik itt pihennek a temetőben. Akik érettségi találkozóra jönnek a volt líceumba, a hála virágaival mennek volt tanárjaik sírjához. A tanítóképzősök találkozójuk al­kalmával ugyanezt teszik. És tehet­nek-e mást azok, akik évfolyamta­lálkozójukat Sopronban tartják, A renovált GálfTy-kripta mint egykori teológiai hallgatók: megállnak azok sírja előtt, akik tudásukkal és hitükkel felkészítet­ték őket (e sorok íróját is) a lelkészi szolgálatra. De az élők is mély nyo­mokat hordoznak szívükben, ami­kor szeretteik sírjához jönnek. TEMETŐNK RENDEZÉSE, karbantartása vonalán az utóbbi években nagy lépések történtek. Voltak testvérek, akik felelősen hozzáláttak a lejárt sírok ügyeinek intézéséhez, a temető útjainak fel­töltéséhez. Megtörtént a temető­gondozói lakás felújítása és a Gál- ffy-kripta teljes renoválása, mely most 300 éves (1687) és a régi evan­gélikus temetőből való. így készült a gyülekezet külsőleg temetője cen­tenáriumára. A renoválási költsé­gek mellett önkéntes munkával rendbehoztak testvérek olyan síro­kat is, melyeknek hozzátartozói ki­települtek, nem élnek már és hazai­ak sem jelentkeztek. GAZDAG PROGRAMMAL emlékezett a gyülekezet 100 éves temetőjére az elmúlt év november 1-jén, a szentelés napján, amikor a gyülekezet lelkészei emlékünnepi istentisztelet keretében magyar és német nyelven szolgáltak a Gálffy- sírbolt helyén, melyben a gyüleke­zet első lelkészeinek és Kis János püspöknek földi maradványai is pihennek. Felhangzottak a lelké­szek ajkán az igék: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz én- bennem, ha meghal is, él (Jn 11,25). - Nékem az élet Krisztus és a meghalás nyereség (Fii 2,21). Amikor körülvesznek halottaink a temető csendjében és a halál sze­mélyünkhöz kötött tényétől mi sem szabadulhatunk, egy kiút van: elfogadni hittel azt, ami Jézus sze­mélyéhez kötött ajándék, a benne és általa hozott feltámadást és éle­tet. Ez meghatározza földi életün­ket. Még ma is aktuális, amit a temető avatásán 100 éve mondott igehirdetésében az egyik lelkész: „Aki a világ küzdelmeiből és zajá­ból lépteit ide irányítja, térjen a sírok helyéről a cselekvő életbe ko­molyabban, bölcsebben és béké­sebben”. Szimon János Figyeljünk rájuk! Október 15-e a „Fehér Bot Napja” volt. Hazánkban közel harminc­ezer látássérült és vak ember él. Helyzetük nem könnyű, törekedni kell arra, hogy elviselhető legyen az életük. Eredménynek és segít­ségnek könyvelhető el, hogy pél­dául idén a tömegközlekedési jár­műveken 90%-os, kísérőik 50%-os kedvezménnyel utazhatnak. A könyvtárakban bővült a han- goskönyv-állomány- a Soros­alapítvány révén. A gyerekek ré­szére októbertől adják ki a „Kö­lyök” Braille újságot, amely ne­gyedévenként ingyen jut el a 6-14 évesekhez. A Magyar Néphadse­reg Tóth Ágoston Térképészeti In­tézete pedig Magyarország dom­ború térképét készítette el a Vakok Általános Iskolája számára. De új területet jelent a vakok számára a számítástechnika. A SZÁMALK alapozó tanfolya­mot indított a számukra, kifejlesz­tettek két Braille-billentyűs számí­tógépet is. Minden jó szándékú ember fel­adata, hogy segítse a különböző sorshelyzetű emberek társadalmi beilleszkedését. Figyeljünk rájuk! címmel sok szeretettel és szakérte­lemmel készített kiállítás nyílt az ez évi Múzeumi és Műemléki Hónap jegyében az Országos Műemléki Felügyelőség Budapest I., Táncsics M. u. 1. sz. alatti székházában. Egy ez abból a többszáz kiállítás­ból, amely múltunk megismerésére hívogat és örökségünk megbecsü­lésére inspirál. Megnőtt az érdeklődés történel­mi értékeink iránt, és ez folyama­tosan nő - hallottuk azon a sajtó- tájékoztatón, melyet a Művelődési Minisztérium, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és az Országos Műemléki Felügyelő­ség tartott közösen a Múzeumi és Műemléki Hónap nyitányaként. Hazánkban 710 múzeum és kiállí­tóhely áll az érdeklődők rendelke­zésére, ezek között természetesen ott vannak az egyházi kezelésben levő múzeumok is. A múzeumok létét és funkcióját illetően az el­múlt években igencsak megoszlot­tak a vélemények, ma már azon­ban egyértelművé lett az a látás, hogy a múzeum mint intézmény, igen hosszú történelmi távlattal rendelkezik még. Ez a felismerés három feladatot ró a társadalom­ra és a szakemberekre: A muzeális tárgyak további gyűjtését, azok tudományos feldolgozását és a megmentett értékek közkinccsé té­telét. Nem kisebb hangsúllyal szóltak a szakemberek azokról az erőfeszí­tésekről, eredményekről és gon­dokról, melyek a műemléképüle­tek helyreállítása és megóvása te­rén történtek és fennállnak. Az ez évben 30 éves Műemlékfelügyelő­ség az egész ország ilyen jellegű gondjainak a felvállalója. Milliár- dokra rúg az az összeg, amely fel­újított templomok, kastélyok és egyéb épületek rendbehozására fordítódott. Egyházunk is hálás le­het azért, hogy több temploma (Nemeskér, Bj). Cinkota, Bp. Deák tér, Kővágóörs stb.) jelentős támogatással újjáépült és renová­lásra került. Az örömök és ered­mények mellett a gondok is hangot kaptak. A már rendbehozott és fel­újított épületek gazdái nem min­den esetben kezelik a rájuk bízott értékeket jó gazda módjára. Több igényességre, kulturáltságra és fe­lelősségre van szükség a jövőben? hogy a műemlékvédelem erőfeszí­tései ne vesszenek ismételten kár­ba. Múltunk megbecsülése mai kö­telességünk, s ha jól tesszük, a jö­vőnek fáradozunk vele. Szalay Tamás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents