Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-06-08 / 23. szám
Ifjúsági alkalmak gyülekezeteinkben Evangélikus Elet 1986. június 8. jrts GYERMEKEKNEK Lk 5,18-26 Hogyan segít Jézus? A béna meggyógyítása Tágra nyílt szemmel ültünk a gyermekbibliaórán, amikor tisztelendő nénink egy képet mutatott a béna meggyógyí- tásának történetéről. Emlékszem, könnyet morzsoltam szét a szememben, hiszen intézetben tanuló öcsémre gondoltam. Meglódult a fantáziám. Azon álmodoztam, ha Jézus ma a falunkban gyógyítana, biztosan össze tudnék szedni négy embert izmos testvéreim és barátaim közül, akik öcsémet velem együtt Jézushoz vinnék. Mai kép. Tisztelendő néni lettem, aki szombatonként tágra nyílt tekintetű gyerekeknek tanítgatja Jézus csodáit, gyógyításait. Flanell-képek kerülnek a falra. Színes, lapos tetejű ház, tarka tömeg, az embergyűrű közepén Jézus. Négy segítőkész barát megbontja a tetőt. Hordágyon, mintegy liften óvatosan leerv gedik Jézus lába elé beteg társukat. - Torkomat szorítja . a sírás. A jelenlevő gyerekek megérzik , gondolataimat, együttérzően néznek rám. Valamennyien kislányomra gondolunk, aki születése óta béna. Szeretettel megsimogatják. Mozdulataikból érzem, ha Jézus itt lenne, valamennyien készségesen vállalkoznának arra', hogy pokrócba téve vagy hordágyon, netán az ölükben cipelve, de valamennyien vinnék Jézus elé. Krisztikének van embere! A történetben szereplő béná-. nak is volt. öltöztették, etették, beszélgettek vele vagy kivitték a napfényre. A legnagyobb, amit érte tettek: Jézushoz vitték! Az igazi orvoshoz. A tehetetlen, élő-halott ember szemében felcsillan a gyógyulás reménye. Jézus meglátja a testi gyógyulás utáni vágyat, sőt többet ennél. Szívekbe látó tekin, i _________________ te te előtt sokkal nagyobb csapás az ember bűne, lelki bénasága. Mintha Jézus tudná a közmondást: „Legnagyobb kincs az egészség.” De azt is tudja, hogy sokkal szerencsétlenebb egy egészséges testű bűnös, mint egy tiszta lelkű magatehetetlen ember. - Mit ér az izmos kéz, ha lopunk vagy ütünk vele? Mit ér az erős láb, ha a bűn útján járunk vele? • A mozgásra, tevékenységre, munkára született ember számára óriási, csapás az ágyhozkötöttség. Leterhelő a bénító, mozgásszervi betegség, az állandóan másokra utaltság. Ebből a történetből világosan kiderül, hogy még tragikusabb a lelki bajokkal, bűnökkel leterhelt élet. Jézus nem végzett félmunkát. A csak testi gyógyulás - félmegoldás. Az odavitt bénát megajándékozza egy plusz- szál, a legdrágább jézusi adománnyal: a bűnbocsánattal. Méltán jegyezte meg egy világhírű svájci idegorvos: Biztos vagyok benne, hogy betegeim 80%-nak inkább lelkészre, Jézus Krisztus bűnbocsánatát hirdető lelkészre lenne szüksége, mint pszichiáterre. Korunkra gyakran használják a „lelkileg sötét" jelzőt. Talán jobban megértjük az elmarasztaló jelzőt, ha egy képpel fejezzük ki korunk betegségét, a bűnbocsánat utáni vágy hiányát. Vajon mi lenne egy modern nagyvárosban, ha eldugulnának a szennyvizet elvezető csatornák? Tragédia. Teljes káosz. Valami ehhez hasonló következménnyel jár a bűnöket halomra elkövétő ember életében a bűnbánat és bűnbocsánat kettős csatornájának hiánya. Baloghné Szemerei Mária y- A X / VASÁRNAP f IGÉJE-0 • Mt 23,37-39 ■ « JÉZUS PANASZA ÉS KEGYELME Jézus háromszor jelentette be tanítványainak, hogy milyen sors vár reá. Harmadszor így szólt: „Felmegyünk Jeruzsálembe és az Emberfiát átadják a főpapoknak és az írástudóknak. Azok halálra ítélik és átadják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják és keresztre feszítsék, de harmadnapon feltámad.” (Mt 20,18—19) Mindezt tudva Jézus nem maga miatt nyugtalankodott, de Jeruzsálem miatt. Pontosabban választott népe miatt. Ebben a kétszavas felkiáltásban: „Jeruzsálem, Jeruzsálem”, nem a bosszú hangja szólal meg, nem is a kárörömé, hanem a féltő szeretető. Ebből a hangból kicsendül a panasz szava is, mert ez a szó nem csak vádoló szó lehet, de féltő szeretetből is fakadhat. A panasz olyan nép ellen szól, amelynek az életében úgy tűnik, hogy kívülről minden rendben van vallási szempontból. Az ünnepek megszentelése, az áldozatok bemutatása, a törvény megtartása és minden más rendben folyik. Mi az alapja tehát Jézus féltő panasz szavának? Isten Fiának ez a mondata fejezi ki ezt: „hányszor akartam egybegyűj- teni fiaidat, ahogyan a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit.” A tyúk védi csibéit, amikor veszedelmet érezve szárnya alá hívja őket. Futnak is azok minden irányból anyjukhoz. Ez természetes és magától értetődő. Jézus mentő, oltalmazó szeretettel hívta magához népét. Mi az oka Jézus féltő panaszának? Ez a néhány megdöbbentő szó fejezi ki azt: „de ti nem akartátok.” Amikor Jézus joggal várta, hogy meghallják hívó szavát és mennek hozzá, akkor Izrael népe nem csak adós maradt a válasszal, de szembeszegült a hívó szóval, elfordult a hívótól. Jézus szavából kicsendül az ítélet hangja is. A szeretet szava ugyanis nem teszi ki nem mondottá az igazságos ítélet szavát. Az ő szeretete ítélete közben sepi semmisül meg. Az ítélet szava pedig ez: „Ezért elhagyottá lesz a ti házatok.” Isten házáról beszél Jézus, ajeruzsalemi templomról. Megdöbbentő ítélet: az Isten házát elhagyja az Isten! Hogy Jézus mindezt elmondta, az mutatja igazán az ő kegyelmes szeretetét népe iránt. Nem szakította meg a viszonyt népével. Nem némult el irántuk. Szól hozzájuk, még ha a panasz és ítélet szavával is. Ha Jeruzsálemnek nem is kell Jézus, ő vár népére, míg visszatér hozzá és örömmel köszönti így: „Áldott aki az Úr nevében jön.” Jézus hozzánk való kegyelme az, hogy odafordul hozzánk, az ő népéhez, akik azt gondolják, hogy tökéletes rendben van minden életünkben Isten felé. Legyen most kényelmetlen Jézus szava nekünk, mert ő bizony elmondja azt, hogy sokszor hív bennünket magához féltő szeretettel, de mi nem mindig törődünk ezzel. Talán mentegetjük magunkat, ezer és ezer kifogást találunk, hogy miért nem kell ő és az ő szava. Vagy halljuk, de lepattan a mindennapi élet rohanásában megkeményedett szívünkről. Esetleg mást keresünk és találunk Jézus szavában, mint amit ő akar mondani. Ez a visszautasítás lehet nyílt, vagy titkos, akart, vagy akaratlan. Mindegy, szól Jézus szava: „de ti nem akartátok.” Ez a panasza ellenünk Jézusnak. Várhatjuk tehát az ő ítéletét? Igen! De ne feledjük, hogy Jézus szívében egymás mellett van a büntetés és a szeretet, az ítélet és a kegyelem, ő nekünk Megváltónk marad akkor is, ha fényit bennünket. Hiszen az ő szeretetét mutatja, hogy még mindig szól hozzánk. Az ő kegyelmének bizonysága, hogy újra vár magához bennünket, mígnem boldog örömmel zengjük: „Áldott aki az Úr nevében jön.” Szakái Árpád IMÁDKOZZUNK Jézusunk! Köszönjük, hogy te szüntelenül hívsz minket és magadat akarod adni nekünk. Kérünk, bocsásd meg, hogy sokszor nem fogadunk el. Ha büntetsz is bennünket, akkoHs maradj a mi kegyelmes Megváltónk. Ámen. E cikkel új sorozatot indítunk útjára, melyben a gyülekezeteinkben folyó ifjúsági munkát kívánjuk bemutatni. Az igazságot keressük... ...az ifjúság ismétlődő alkalmain! A debreceni ref. gimnázium evangélikus hittanóráin csakúgy, mint a kissé más összetételű bibliaóráinkon. Nem önmagáért keressük! Keressük a.hit ébredésé- . ért, az abban való megmaradásért és gyarapodásáért. Keressük az életért. A földi életért és' az örök életért. Tehát az emberért, a jelenért, a jövőért. Az egyházért, a hazáért, a világért. Igyekszem azért kozmetika nélkül felvillarita- ni néhány vonását annak, ami nálunk történik. Nem tudom felejteni ugyanis azt a leckét, amelyiket nem régen egy messziről betoppant hittestvér révén kaptam. Áz ifjúsági munkáról kérdezett. A valóságot tettem eléje kissé kesernyésen. - Mindketten meghökkentünk! Én azért, mert egybevetettem önkéntelenül szavait a papjától hallottakkal, ő meg azért, mert alaptalannak látta a keser- nyésségemet. Mi az örömöm? Az, hogy gyakran tapasztalom: Isten a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. Ez persze nem felmentvény, hanem igen határozott elkötelezés! Még több imádságra, még több mozdulatra. Segítség dolgában is! A következőkben inkább csak ízelítőt adhatok. Két alkalomra gondolok most. - Nemrégen „A TEREMTŐ” volt a témánk hittanóránkon. A roppant élénk megbeszélésünket ilyen csomópontok kristályosodása követte - hiszem, hogy maradandóan: a) A teremtés a teljes Szentháromság munkája, hatalmának és szeretetének nem évmilliókkal ezelőtt lezárt csodája, hanem a jelenünkben is folyamatosan tartó, b) Ott maradt a szívekben a „kezdetben” szó gazdag jelentése. Istent hirdeti, aki egyetlen titka mindannak, ami létezik és él. c) Megértették az „ég”, a „menny" kifejezések, valamint a „teremtés” és alkotás különbségét, d) Legizgalmasabb volt azonban az ember megkülönböztetése és felelőssége a teremtésben. Bizony „modem” ügy a jól értett istenképűség! Ifjúsági bibliaóráinkon a Cselekedetek könyvét olvassuk. Legutóbb a 7,17-29 verseiben mé- lyedtünk el. Tízen voltunk együtt. Meglepett a felbukkant és élezett kérdésekre adott válaszok letisztultsága! De ennél is fontosabbnak éreztem, hogy készek és képesek vitázni egymással. A kérdéseikre csak érvelt válasz adható. A szóvirágok csak szappanbuborékok. Az említett ige alapján ilyen összegezések születtek: a) Isten embereken, népeken keresztül cselekszik úgy, hogy csak az ígérete, a kitűzött célja köti. Mindenki fontos számára, de a Krisztust nem pótolja senki. Ezt magunkra nézve is alkalmaztuk, b) A ravaszság, az elnyomás mindig a gonosz műve. Ezek ellen bizony küz- denünk kell! Erre kötelez az evangélium, de a törvény is. Akkor is, ha Isten a „rosszat” is tervébe illesztheti. c) Legizgalmasabbnak ez a kérdés bizonyult: Isten kit, mire és milyen megfontolással szemel ki? Akiket .mások áldására használ fel, azokat alaposan felkészíti. Folyamatosan. Ebbe a szándékába illesztette a mi együttlé- tünket is! Szabó Gyula Ifjúsági óra a debreceni gyülekezetben Szabó Gyula esperes vezetésével Tóth Árpádra emlékező soraink elé magától á költőtől kölcsönöztük a címet. Ő annak idején - saját kérdéseire keresve választ -.egyik poéta-elődje alakját és gondolatait idézte meg versében, mi most az ő életművére tekintünk így születésének 100. évfordulója táján. A megemlékezések sora tanúskodik arról, hogy a centenárium nem csupán illő tisztelgés a költő előtt, hanem hogy a mi korunk is felismeri a Tóth Árpád-i örökségben azokat az értékeket, amelyek nélkülözhetetlenek számára. Ezek közül kettőről szeretnénk most szólni Szabó Lőrinc szavaihoz kapcsolódva: „... Tóth Árpád nemcsak a művészi varázs és kvalitás jogán nagy költő, hanem igaz embersége erejénél fogva is...” A „művészi varázs” a Tóth Ár- * pád-i lírában a magyar nyelv varázsa is. A nyelv a költő hangszerévé válik, melyet virtuóz módon kezel. Színek és hángzások, festőiség és zeneiség „makulátlan művésze”, aki tökéletes harmóniák megteremtésére képes. De a költészet mégsem csupán „rímes, furcsa játék” számára* mert rím és ritmus, szín és illat, a valóság impresszionista megformálásának minden „SZÁZ ÉV UTÁN” eszköze emberlétünk rejtett élményvilágának megértéséhez visz közelebb. Az ő nyelvén kimondha- tóvá válik, ami egyébként csak sejtés, csak kusza gomolyag szívben és idegekben. Nála a megragadhatatlan pillanat idővé tágul, s belefér modern korunk életérzésének ellentmondásossága is. Képeiben a külső, tárgyi valóságot - a táj, a természet makro- és mikrokozmoszának elemeit - eggyé tudja olvasztani a lélek belső világával, hogy ne csupán hangulatot, de létérzést is kifejezzen. Tolla, alatt a csillagos ég látványa az elidegenedés, a magány emberi kínjainak kifejezője lesz, a rekettyebokor csónakos virágának parányi rezdülései az emberiség pusztulásának, látomásává válnak. Varázslatos nyelvezetének és képteremtő erejének bizonysága csupán néhány karcsú kötet - beszédes címekkel, melyek közismertté vált nagy verseket is jélöl- nek: Hajnali szerenád, Lomha gályán, Az Öröm illan, Lélektől lélekig; és mellettük a mindmáig egyik legremekebb műforditás-gyűjte- ményünk, melynek minden darabja nyelvi remeklés, valóságos verszene, az Örök virágok. A költői életmű ennyi. Alkotója ezzel vált a század első harmadának, ennek a rendkívüli tehetségeket felszínre hozó irodalomtörténeti korszaknak - melyet a Nyugat c. folyóirat első nagy nemzedéke fémjelez - egyik legjelesebb lírikusává. Művészetének varázsa összefonódik személyiségének „varázsával”. Sík Sándor beszél arról, hogy „... vannak költők, ... akik mindjárt az első percekben úgy megkapnak bennünket egyéniségük szere- tetreméltóságával és nemességével, ... belső életük mélységeivel vagy finomságaival, hogy már régen meg vagyunk hódítva, mielőtt tulajdonképpeni művészi formáik értékeire gondolnánk.” Tóth Árpádot is ilyennek ismerjük még verseinek tükrében. Egyéniségének értéke leginkább talán szerénységében, szelídségében, belső békességében rejlik. Olyan ember alakja bontakozik ki a verssorok közül, akinek „kínok vasszögei” között is van szeme a szépre, vágya a jóra, csendje a befelé fordulásra. Bár a kurta - csupán 42 esztendeig tartó - élet- úton állandó kísérőtársa volt gond, baj, betegség, nem kezdett „érte mégse pert”. így vall önmagáról: „Vállamra végtelen alázat / Épít nagy, csöndes csigaházat.” A nagy életcsatákban nem vett részt, csak mosolyogta „az ostobák / Dühödt jaját és hiú mellverését.” Az ő jajkiáltásai is Elhangzottak néha, de mindig szenvedéseinek mélyéről; a gőg, a hiúság - útfélre esetten - elkerülte. Más volt, mint a többiek: „Kit nemessé emelt a föld porából / Sok ritka szenvedés ... / Ha kővel dobták, szívét dobta vissza.” Sebezhetővé és félreérthetővé vált őszinte kitárulkozásával. Mert vágyak és remények őt is röpítették. „Akartam lenni csillag én is, / A Végtelenség gyermeke, / Valaki, aki szárny is, fény is, / Örök szépségnek hírnöke, -” Aztán a „halállal szemközt” — életét összegezve a „csönd-paplanú télben” - a hallgatva ballagó lemondásról beszél. Nyugalma, békessége mégis megmarad, s ennek forrásáról a vers kulcsmondatában így vall: „Érzem, az Isten gondol vélem.” Tóth Árpád öröksége a mindenkori utókor számára a tiszta köl- tőiség. A költészet pedig - Szabó Lőrinc szerint - „a teljes ember megnyilatkozása, az érző és gondolkodó igaz emberé. Igazi mivoltában senkitől sem lehet tehát idegen.” Ittzés Gáborné V------------------------------------------------------Tó th Árpád Isten oltó-kése Pénzt, egészséget és sikert Másoknak, Uram, többet adtál, Nem kezdek érte mégse pert, és nem mondom, hogy adósom maradtál. Nem én vagyok az első mostohád; Bordáim közt próbáid éles kését Megáldom, s mosolygom az ostobák ■ Dühödt jaját és hiú mellverését. Tudom és érzem, hogy szeretsz: Próbáid áldott oltó-kése bennem Téged szolgál, mert míg szivembe metsz, Uj szépséget teremni sebez engem. összeszorítom ajkam, ha nehéz A kín, mert tudom, tied az én harcom, És győztes távolokba néz Könnyekkel szépült, orcád-fényü arcom. I mm
