Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-06-01 / 22. szám

Evangélikus Élet 1986. június i.

%

J3 *** £P *

GYERMEKEKNEK

Mt 15,21-28

Hogyan segít Jézus?

A pogány asszony hite

A mai történetben bizonyosan meglep, sőt meghökkent bennünket Jézus „modora". Egy szerencsétlen pogány édesanya keresi fel. Ez az asszony sokat hallott Jézus hatalmáról és gyógyításairól. Ráadásul nem a saját érdekében, hanem beteg leánya ügyében kilincsel Jézusnál. Úgy látszik, hiába közeledik lelki gyötrelmektől terhelten, mély alázattal. Meglep bennünket, hogy a mindig készségesen segítő Mester „egy szót sem válaszol neki”. Ilyen merev elzárkózást soha nem tapasztaltunk nála.

A tanítványok unszolják Jézust, hogy bocsássa el az asszonyt, mert kiabál utánuk. Még meglepőbb Jézus elutasító mondata; „Én csak Izráel házának elveszett juhaihoz küldettem, máshoz nem.” Jaj, szeretnénk felkiáltani. Ezt azért mégsem kellett volna mondanod, Uram! Az asszony még közelebb jön és Jézus lábaihoz borulva könyörög: „Uram, segíts rajtam!” Kitérő választ ad. Meglehetősen nyers magyarázatot ad a visszautasításra: „Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét és odadobni a kutyáknak." Felszisszenünk. Hogy lehet egy gyermekéért esdeklő édesanyát a kutyához hasonlítani? Akkor se csodálkoznánk, ha az anya fölugorna és sértett arccal elrohanna. Ám ez az asszony nem tágít, ö megértette Jézus szavainak lényegét: a kemény megjegyzés nem az ő lebecsülése volt, hanem a zsidók figyelmeztetése. Az asszony szinte belekapaszkodik Jézus szavaiba: „Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a

morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak."

Jézus most minden eddigi érvelését keresztülhúzva kimondja a döntést: „Asz- szony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod." A lány meggyógyult abban az órában.

Világos, hogy a pogány asszony története nemcsak egy érdekes mozzanat Jézus életéből, hanem mélységes tanulságokat tartalmazó tanítás. Sokat beszélnek napjainkban a hit válságáról. Történetünkből megérthetjük, hogy kizárólag a hit mentette meg a kánaáni asszony lányát. Minket is csak a hit tud megmenteni!

Történetünk érdekesen mutatja be azt az ellentétet, ami a zsidó nép kiválasztottsága és Jézus küldetése között feszül. Miközben Isten választott népe felelőtlenül visszautasítja a felkínált „mennyei kenyeret”, egy kutyának titulált édesanya alázattal és hittel esdekel a morzsáért. Jézus azonban ^túllép a kiválasztottság körén. Az Ö küldetése mindenkihez szól, aki hinni tud őbenne.

Neves költőnk, Szabó Lőrinc hitetlenségében kínlódva írta Szigeti Endrének: „Hitetlenségemben kutyául érzem magam. Mit? Kutyául? Féregül. De ti is hibásak vagytok, mert nem hengereltek le sze- retetetekkel.” Az igazságot hirdetni lehet puszta szóval is. Csakhogy ez kevés. Ezzel nem sokat mondunk annak, akinek hitetlenségben didereg a lelke. Életet csak szeretettel adhatunk. Jézus szere- tetét továbbadni, segíteni a rászorulókon: KÜLDETÉS!

Baloghné Szemerei Mária

A "V VASÁRNAP IGÉJE

Jn 5,45-47

MÓZES ÉS JÉZUS

A keresztyén embernek az egész Bibliát adta az Isten, ezért állítjuk most egymás mellé Mózest és Jézust. Emlékezzünk arra, hogy Jézus megdicsőülése alkalmával a három tanítvány egymás mellett látta Jézust, Mózest és Illést. (Mt 17,3.) Sokan talán felületesen azt gondolják, hogy Mózes és Jézus szöges ellentéte egymásnak. Mózes nevéhez a törvény kapcsolódik, Jézus az evangéliumot adja övéinek. Nincs ellentét közöttük: Mózes ötödik könyvében ezt olvassuk: „Prófétát támaszt atyádfiai közül Istened az Úr, olyant, mint én, őreá hallgassatok.” (18,5.) így mutat rá Mózes Jézusra. Jézus viszont így szól tanítványaihoz: „Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van Írva rólam Mózes törvényében...” (Lk 24,44.)

Igénkben is szól Jézus a zsidóknak Mózesről, akiben ők reménykednek. Izrael népe Mózesre nézett, amikor nehéz körülmények között élt, és akkor a törvényben reménykedett.

Ezért megdöbbentő Jézus kijelentése a zsidók felé: „Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben ti reménykedtek. Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert énrólam írt ő.” (45-46.) Kemény szavak ezek, mert azt mondja Jézus: Ti zsidók elutasíttatok engem, de ez azt jelenti, hogy Mózes törvényeiben gyökerező fanatikus vallásosságotok hitetlenséggé válik. A zsidók tragédiája az, hogy mivel nem hittek Jézusban, éppen Mózes, az ő reménységük vádolja őket.

Drága ajándék a mi keresztyén életünk számára Isten törvénye és Jézus evangéliuma.

Figyeljünk először a törvényre. Szemére vetette Jézus a zsidóknak, hogy vallásosságukban, a törvényen alapuló maguk értelmezte emberi hagyományok kedvéért elfordulnak Isten igaz parancsolataitól. Mk 7,8-ban így dorgálja a farizeusokat: „Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtak.” Jézus nem kisebbíti Isten törvényének az értékét, sőt magasra emeli, amikor arról beszél, hogy Isten azért is küldte őt a földre, hogy teljessé tegye a törvényt. Tanítványainak ezt mondja: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt... hanem, hogy betöltsem.” (Mt 5,17.)

Isten akaratára tehát nekünk is igent kell mondanunk. Isten ugyanis a törvényt olyan korlátul adta életünkbe, amely megvéd bennünket a bűn szakadékába való zuhanástól, úgy, hogy megmutatja, hogy Isten mit kíván tőlünk, hogy az ő akarata szerint éljünk.

De Isten törvénye rámutat arra is, hogy nem mindig engedelmeskedünk Isten akaratának, mert inkább engedünk a bűn kísértésének. Ezért Isten ítéletét érdemeljük.

Ámde hisszük, hogy Isten értünk adta saját Fiát, Jézust és nekünk az ő evangéliumát. Jézus haláláért Isten bűnbocsátó kegyelemmel fordul felénk és nem büntet, hanem Atyaként szeretettel ölel magához minket. Erről szól nekünk az evangélium, amelynek összefoglalása így hangzik: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16.)

Isten szerető bocsánata a mienk, ha őszinte bűnbánattal és bízó hittel fordulunk oda ahhoz a Jézushoz, aki így biztat minket: Nem foglak vádolni benneteket /Jézusnak ez az ígérete olyan örömhír, evangélium a számunkra, amely hálaadásra és köszönetre indít a mi kegyelmes Istenünk felé. Szakái Árpád

IMÁDKOZZUNK

Istenünk! Köszönjük neked, hogy megmutatod akaratodat parancsolataid által. Kérünk bocsásd meg nekünk, hogy nem mindig figyelünk szavadra és gyakran megszegjük akaratodat. Köszönjük az evangéliumot is, amely által biztatsz bennünket, hogy te kegyelmes vagy hozzánk Jézus érdeméért. Kérünk szereteteddel adj erőt a neked tetsző életre. Ámen.

ADVENT A HARGITÁN

A ballada klasszikus meghatározása: tragédia dalban elbeszélve. Ha tragédia: játszható is. Olyany- nyira, hogy valaha táncjáték volt, ezt hirdeti olasz eredetű neve is (ballare = táncolni).

Sütő András új drámája ilyen eljátszott ballada, népi szürrealizmussal telített költői játék, amely bele van ágyazva a balladateremtő közösség sorsába. (Ebből a szempontból Arany János Kukoricahántására emlékeztet, ott is egyszerre vannak jelen a munkálkodók, a mesélők, s azok, akikről a történet szól.) Sütő Andrásnál a falu népét a be tlehemesek képviselik: a gyöngykalárissal ékes, csengő énekszóval érkező lányok, a medvebőrbe burkolt, lánccsörgető, lármás fiúk. Ezek a lányok és fiúk időnként vissza-visszatérnek, de akkor már nem betlehemesek, hanem a háttérben, szorongató némaságban megálló sokaság, a végzet átkát magán hordozó riadt nyáj, szerepe szerint olyan, mint a görög dráma kórusa. (Némely kritikák kifogásolták is ennek a sokaságnak a felvonultatását, mondván, hogy maga a dráma „kamaradarab”, fölösleges köréje ez a folk- lorisztikus keret. Nem így van: mert ami történik, a sokasággal történik, a dráma az ő drámájuk, a körükben lejátszódó ballada az ő gyötrelmeik sűrítménye, mely példabeszédszerűen hirdeti, hogy

ahol a nagyobb közösség szenved, ott az egyéni sors is csak tragikus lehet.)

A hegyek népe hatalmas hó- és jégtömbök, behavazott sziklák között ereszkedik alá Bódi Vince boronaháza köré. Hideg van itt, kegyetlen hideg, csak parányi mécseseken melegedhetnek a gémbere- dett ujjak. A sziklák pereme faragott, nem is sziklák talán, hanem síremlékek. Ebben a környezetben siratja öreg Bódi Vince az egyetlen lányát, Máriát, és várja, várja makacsul, hogy visszatérjen. Jóllehet maga zavarta el, mert az a lány nem akarta megérteni, hogy a házasság nem csupán két ember magánügye, hanem adott esetben családok, közösségek létkérdése is.

Lányát vesztett, árva Vince bácsi vigasztalására betoppan időnként Árvái Réka. Szegény asszony szépséges leánya, anyja annak szánta, aki állami fizetésből fogja eltartani, elszakítja hát gyermekkori szerelmétől, Zetelaki Gábortól. Réka megpróbál engedelmeskedni az anyai szónak („Jégmadár tűzmadár, pirosszőrű kék madár, ha szárnyad volt, kékmadár, gyalogoshoz mért álltái?” - hangzik minduntalan a visszatérő ének), ám a szíve visszahúzza Gáborhoz,

mindent bevall neki, azt is, hogy gyermeket vár mástól. Amikor Gábor keserves kiáltással kirohan a boronaházból, eltemeti a hóvihar. A falu a Nagy Romlás igája alatt él, a Nagy Romlás pedig nem tűr kiáltást, még hangos szót sem, s a lavinák hatalmasan sodró erejével fenyegeti a tilalmát feledő- ket.

Réka ezután húsz teljes esztendeig ássa, ássa tíz körömmel a havat. Keresi a párját. Közben felnő a lánya is, szakasztott az anyja. Mindenki öregszik, változik, miközben mégis minden a régi. Vince bácsi éppúgy várakozik, mint azelőtt, csak keserűbben, szomorúbban. Imája is inkább jajkiáftás: „Vedd el tőlünk Uram a hallgatás kötelességét!” Gábor apja, csudalátó Zetelaki Dániel pedig átkozó- dik. Istennel perel, aki-végképp elhagyta övéit, a hegyek népét, mert belefáradt abba, hogy megmentésükkel kísérletezzék. Dániel vad átkai mögött a teljes reménytelenség, voltaképp a belenyugvás lappang. Vince nem adja meg magát. „A belenyugvás?... A beletörődés? Rebegjünk hálát is tán a Nagy Romlásnak? Tarvágást mivel rajtunk az idő hóhérló keze, magfának valót sem hagy meg belőlünk,

de csak mondjuk türelemmel: megnyugvás!”

Réka mégis csodát tesz, megleli szerelmét, kihozza a hó alól, vijjogva kering fölötte, életet lehel belé, nekiadja a maga tűzmadár lelkét, feltámasztja. Csakhogy, aki a fagy halálból jött, fiatal maradt. Ám aki élt, afölött elszállt az a két évtized. Nemzedéknyi idő választja el őket. És amikor Réka a lánya karjaiban látja meg Zetelaki Gábort, olyan eget ostromló fájdalommal átkozza, hogy újra mozgásba hozza a Nagy Romlást. Rékát is, Gábort is örökre eltemeti a hó. Csupán Kisréka marad meg vigaszul Vince bácsi, az örök várakozó mellett.

Valójában Vince a dráma legtragikusabb hőse, ő a falun hagyott, elárvult öregek prototípusa. De itt, ebben a közegben a gyermekek elvándorlása több, mint egyéni tragédia. Több és más. Mert aki itt útrakel, azt fölkapja a szél, és.viszi az örökös otthontalanságba, szét- szóratásba. Am a fiatalnak sem könnyű: aki fiatal, megszenvedi a hűtlenséget is, de a hűséget is. Mária örök földönfutó, Réka halott. Nincs segítség, öreg és fiatal be van zárva a Nagy Romlásba, és a sorsa merő jajszó, eleven seb, elfolyó vér.

A legbiztosabb módszer

Mt 5,43-48

Mióta a világ világ, az ember élete örökös harc benne. Volt idő, amikor a világtörténelmet is így jellemezték és tanították: harcok egymásutánja, háborúk láncolata. Az emberek és az emberi közösségek mindig arra törekedtek, hogy megszabaduljanak ellenségeiktől. Erre többféle módszer is kínálkozott. Á legelső talán az, hogy az ember elrejtőzött ellensége elől. A másik, hogy az ember igyekezett túljárni ellensége eszén. Sokan egyezkedni próbáltak ellenségükkel. Mások szövetkeztek egymással, hogy a túlerőt ellensúlyozzák. Ismét másoknál a veszedelem állandó érzete megsokszorozta az erőt, amit amúgyis állandóan fejleszteni kellett. A harcban sokszor arra kényszerült az ember, hogy vereségét legalább önmaga előtt győzelemmé fesse át. De mindezek a módszerek nem tudták megszüntetni az állandó készültséget és harcot. Az ellenség száma alig csökkent, a háború kardja ma is ott függ változatlanul mindnyájunk feje fölött.

Pedig van a biztos győzelemnek egy különleges módszere. Krisztus Urunk ajánlja ezt a módszert a Hegyi Beszédben. Ennek a módszernek a különlegessége abban van, hogy nem az ellenségnek kell megváltoznia, hogy az erősből gyenge, az élőből holt, a kegyetlenből kegyelmes, a közeliből távoli legyen. Jézus módszere szerint nekünk magunknak kell megváltoznunk. Micsoda óriási változást feltételez ez: „Szeressétek ellenségeiteket! Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket!”

Ez az egyetlen módszer, amely valóban megsemmisíti az ellenséget és biztonságot teremt. A szeretet olyan erő, amely biztos módon lefegyverezi, tehetetlenné teszi ellenségünket. Nem maga Jézus találta

KÉPMEDITÁCIÓK A HEGYI BESZÉD ALAPJÁN

ki ezt. A hívő ember már évezredek óta gyakorolta. Hiszen már a Példabeszedek írója is ezt a módszert ajánlja: „Ha éhezik, aki gyűlöl téged, adj neki kenyeret és ha szomjazik, adj neki vizet, mert parazsat gyűjtesz a fejére.” (Péld 25, 21-22)

Első pillanatra nagyon hihetetlennek, sőt nagyon kockázatosnak látszik ez a módszer. Szeretni azt, aki gyűlöl bennünket?! Jót tenni azzal, aki vesztünket akarja?! Mindez ellene mond a józan észnek és az évezredes emberi gyakorlatnak! Mégis egyedül ez a módszer tud megszabadítani bennünket ellenségeinktől. Egyedül ez a módszer lehet az alapja a kölcsönös megértésnek és a‘ békés együttélésnek.

Közmondásszerű, hogy a gyűlölet gyűlöletet szül. A harag haragra ingerel. A harc ellenállást és ellen- támadást eredményez. Ezért nem tud az ember kiszabadulni ebből az ördögi körből. Csak a szeretet tudja megtörni ezt az ördögi kört. Csak a szeretet tud megálljt parancsolni a gyűlöletnek és a harcnak.

Bármennyire kockázatosnak is látszik ez, egyszer ki kell próbálni. Először talán a családban, vagy a barátok között. Feszültségek idején próbáljunk a szeretet és a megbocsátás útjára lépni. Majd meglátjuk, milyen csodát tud ez teremteni. Azután elkezdhetjük a gyakorlást ellenfeleinkkel, később ellenségeinkkel. Először talán meghökkenést vált ki módszerünk, de a csodálatos változás itt sem marad el.

Persze kérdés, hogy egyáltalán képesek vagyunk-e erre. Ha csak magunkra nézünk, akkor biztos, hogy nem. De az a Jézus, aki ellenségeiért imádkozott a kereszten, nem csak követelményt állít, hanem erőt is ad annak teljesítésére. Ha őreá figyelünk, ha vele járunk, az ő erejével rá tudunk lepni az ellenség szeretetének erre a csodát teremtó útjára. Selmeczi János

„A HAZA MINDENESE*

A 19. század elején is a „rendi állapot” bénította meg hazánk fejlődését. A reformkori Magyarországot a Bécshez hű nemesség, a kis létszámú polgárság, és a minden terhet viselő jobbágyság jellemezte. A felelősséget, a nemzet sorsáért aggódás, a haladás a hazafias szellemű középnemesség soraiban jelentkezett. Sokoldalúan szolgálta a nemzet fejlődését az evangélikus Berzeviczy Gergely mellett a református Fáy András is: nemcsak a református egyház, hanem a magyar protestantizmus és a nemzet büszkesége, az irodalom, a nevelés, közművelődés, közgazdaság területén működött, de tevékenyen résztvett korának egyházi életében is. ReformtevéA dráma: rekviem, siratóének, szertartás. Új gyöngyszem a nagy magyar drámák láncolatában, Katona Bánk bánja, Madách Tragédiája. Németh László Széchenyije, Illyés Tiszták-ja mellett. És ami egészen újszerű: költői nyelve a nép egyszerű kifejezőeszközéből építkezik, úgy emeli magasba ezt a keresetlen tiszta nyelvet, hogy semmi modorosság, csinálmány, de még stilizáltság sem fordul elő. Ezt a művet a Hargita népe is megértené - ha láthatná. A költői kép, a metafora, a kétségtelenül meglévő népi szürrealizmus ugyanarról a tőről fakadt, mint a népdal szimbolikája, szürrealizmusa. Igazi remekművet, nagy nemzeti drámát alkotott Sütő András, és visszahozta a színházba a már-már elveszettet:, az előadás szertartásjellegét, közösségformáló erejét.

Végezetül a művészek dicséretével sem maradhatunk adósak: Ku- bik Anna eleven erővel, szín- és ámyalatgazdagsággal boszorkányos Árvái Rékát varázsolt elénk, Sinkovits Imre megrendítő, lányát vesztett apa volt, s egyben minden gyötrő gondolat és panaszos jajkiáltás kifejezője, modem Tiborc; Agárdi Gábor pedig méltó társa, mint átkozódó ellenpólus. A darabot Sik Ferenc rendezte a népi játék hangulatához hűen, és a szertartás katartikus komolyságával.

Bozóky Éva

kenységével egy évtizeddel megelőzte Széchenyi Istvánt. Tudása, képzettsége nagyszerűen egyesült gyakorlatiasságával.

1786. május 30-án, Kohányban, Zemplén megye egyik félreeső kisközségében született, középnemesi családból. A patinás Sárospatakon volt diák 1793-1798-ig, majd Pozsonyban folytatta tanulmányait. Ügyvédi képesítést szerzett, de jobban vonzotta az irodalom és a kötetlen közéleti szereplés. 1810-től 1818-ig Pest vármegyénél volt hivatalnok, majd az 1832/36. évi országgyűlésen volt Pest vármegye egyik követe. Közéleti szereplésének célja ez volt: a magyart műveltté és vagyonossá tenni. A Kisfaludy Társaság első igazgatója, és az MTA tagja volt. A középnemesség prózaírója volt. Irodalmi műveit három csoportra lehet osztani: szépirodalmi (pl.: „Béltekj ház”; meséi), nevelési (pl.: „Nőnevelés”) és politikai (pl.: cikkei s magyar nyelvű színjátszásról) tár gyúakra. Á „Regélő” munkatársa közé számította. Nem törte meg a: 1848/49-es forradalom és szabad ságharc leverése, hanem továbl dolgozott.

Megalapította a Hazai Első Ta karékpénztárt. Foglalkozott eg] életbiztosító társaság létesítésével Humánus és nemzetgazdasági re formokat tervezett. Javaslatoka készített az adóügyek célszierű ren dezésére. Osztálykorlátai ellenéri is, javítani akart szeretett népe sor sán. Nem rajta múlt, hogy szél terveinek csak egy részét valósít háttá meg.

Széles körű társadalmi életet élt írókat, politikusokat, művészeket vármegyei tisztviselőket, protes táns lelkészeket fogott össze í nemzeti célok érdekében.

Népének szolgált Fáy Andrá egyházán keresztül is. A pesti re formátus egyházközség fokuráto ra volt. 1842-ben kiadott „Óramű tató”-jában a Pesten felállítanál közös protestáns főiskola tervé népszerűsítette. A teológiai ráció nalizmust képviselte. Az evangéli kus és a református egyház testvé rí, gyakorlatias együttműködésé nek agilis képviselője volt.

Ha Széchenyi István a nemzet akkor Fáy András a társadalor lelkes munkása, „a haza mindene se”, „conservatív reformer” volt, jövőbe világitó fáklya.

1864. július 26-án halt meg, Pes ten.

Hatása ösztönző erővel éri el jelen nemzedékét is: tág hatósugí rú, felelős szolgálatra! g |