Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-06-08 / 23. szám
51. ÉVFOLYAM 23. SZÁM 1986. JÚNIUS 8. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 2. VASÁRNAP ÁRA: 5,50 Ft . Az igazi szeretet azonban nem csupán beszéd, hanem élő megbizonyító cselekedet: Krisztus beszédének megtartása. Az ilyen szeretet harcol és győz. Mert az igazi szeretet mindent megtesz s örömmel elszenved azért, akit szeret. (Luther) v ________• ______ J Bánfi Béla A TISZTES ÉLETVITEL Lehet, hogy ez a cím főleg a fiatalabb nemzedék közül megrémít egyeseket. Ezért mindjárt kezdetheti meg kell mondanom, nem a nyárspolgári életforma dicséretéről lesz szó. Mi idősek emlékezünk még arra, hogy a „tisztes élet” hangzatos formulája mint vált egy időben leplező takarójává egy egyedeiben és társadalmilag is erkölcsi problémákkal küzdő és leterhelt hazug magatartásnak. Értsük azért így ezt a címet: tiszteletet eredményező életvitel. A Krisztusban hívőknek olyan életfolytatásáról van tehát szó, amely az emberek részéről, sokszor talán éppen a nem hívők részéről tiszteletet, megbecsülést vált ki. Azért is említem külön, szándékosan ez utóbbiakat, mert életvitelünket igazán ők tudják mértékre tenni, hiszen bizonyos vonatkozásban más szempontok és normák szerint értékelnek, mint mi. Erre az életfolytatásra a Bibliában, főleg az apostolok leveleiben számtalan útmutatást, tanácsot és parancsot találunk. Gondoljunk csak az apostoli levelek intelmeire. Közülük egyet mégis' külön is szeretnék kiemelni, mert belőle nyilvánvalóan látszik, mit is értsünk tisztes életvitelen. „Tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, a magatok dolgát végezzétek, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek. A kívülállók iránt tisztességesen viselkedjetek, és senkire se szoruljatok rá.” (I. Thesszaloni- ka 4.11-12.) Az életvitel mindig gyakorlat, ezért szeretnék most nagyon gyakorlati lenni, mégsem akarok valamiféle törvényeskedésbe beleveszni. Két vonatkozásban próbáljunk azért tájékozódni, mondhatnám azt is, hogy az idézett igehelyből származó két nézőpont szerint. A tisztes életvitel erkölcsi jellemzője a becsület. Ez a nem kimondottan bibliai kifejezés és fogalom kétféle erkölcsi vonást és értéket foglal össze. Szűkebb értelemben jelenti azt a hűséges, állhatatos magatartást, amely kötelességét mindig a tőle telhető legjobban igyekszik tóyesíteni s ragaszkodik az igazsághoz és magát ahhoz szabja. Tágabb értelemben pedig a világi értelemben vett erkölcsi feddhetetlenséget jelenti kezdve, a családi élet tisztaságától egészen a felsőséghez való helyes viszonyig. Ebben az értelemben hozzá tartozik a keresztyén ember egész, világi értelemben vett igazsága, az, hogy ő hitének következtében az írott és íratlan emberi törvények hű betöltője. Erre az életfolytatásra az apostoli levelek majdnem mindegyijce int és figyelmeztet. Csak bele kell tekintenünk az Efezusi, Kolossé-beli, az I. Thesszalonikai vagy Péter I. levelekbe, s olyan bőséges útmutatást és intelmet találunk bennük, hogy, azonnal értjük: valójában az élet egész területéről van szó. Más ez, mint a világi törvények szigorától való félelem, vagy az emberi, társadalmi szokásokhoz való ragaszkodás. Felismerése ez Isten emberi életünkre való bölcs és jó akaratának s életünknek ehhez való igazítása. Annak hálás felismerése, hogy az életünk jó rendjét védő írott és íratlan emberi törvény Isten gondviselésének eszköze, s a neki megfelelő életfolytatás az egyetlen helyes, Istennek tetsző magatartás. A tisztes életvitel tartalmi jellemzője a munka. Hogy az az emberi életet kitöltő tartalom egyik legfőbb része, azt korunkban • általában természetesnek tartjuk. Gondoljunk azonban csak arra, hogy az ókorban a munka, főleg a kétkezi, általában lenézett dolog. A rabszolgák kényszerű feladata. Szabad ember igyekezett menekülni tőle. • A keresztyénség újat éppen az által hoz ezen a téren, hogy azt az őt megillető helyre teszi, azaz megbecsüli. Hozzá kell tennünk még ehhez azt, hogy mindezt Krisztus közeli visszatérésének Varasa közben! Azaz, a végtörténet közeire való várása sem bénítja munkátlanná az apostoli kor keresztyénéit s nem teszi őket munkakerülővé, sőt inkább munkás életre indító erővé lett számukra. Nem kell bizonygatni, hogy korunkban a munkában való helytállás az egész világon tiszteletet, megbecsülést eredményez. Abban a társadalomban pedig, amely a munkát teszi az ember egyik értékmérőjévé, és a munkához való jogot az alapvető emberi jogok közé tartozónak látja, sokkal inkább érvényes ez. Ha pedig egy társadalom pusztán világi szempontok alapján ilyen magasra értékek a munkát, hogyan ne értékelnénk mi keresztyének igazán magasra, mikor magától Jézustól tanuljuk ezt? Elég gondolnunk János 5, 17.-re: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” Tudjuk, hogy a munka elsősorban is a magunkról és a hozzánk tartozókról való gondoskodás eszköze, de éppen ez által válunk magunk is Isten gondviselésének eszközeivé és részeseivé. Csodálatosan nagy dolog az, hogy általa a gondviselő Isten munkatársai leszünk! A Szentírás olvasása közben újra és újra látnunk kell, hogy ez a kenyérkereset egyetlen helyes módja. „Aki nem dolgozik, ne is egyék” - mondja az apostol. (II. Thesszalonika 3,10.) És nem véletlen, hogy nemcsak ezen a helyen hivatkozik munkás életére, hanem az efezusi gyülekezet presbitereitől való végső búcsújakor is munkás kezét mutatja fel. (Cselekedetek 20,34.) Évszázadok távlatában olvasva is úgy tűnik, ezek a kemény munkában kérgesedett kezek tiszteletet parancsolnak. Nekünk keresztyéneknek a munkáról szólva nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a felismerést sem; hogy az eszköz is a szociális értelemben vett jó cselekvésére. Más szóval szolgálat is. „...Saját keze munkájával szerezze meg 6 javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködők- nek” (Efezus 4,28.) - írja ugyancsak Pál apostol. Tény, hogy a modern korban, de a munka szociális vonatkozásai megmaradnak akkor is, ha ez nem ilyen közvetlenül egyszerűen látható. Munkánk gyümölcséből részesednek mások is. Nekünk keresztyéneknek éppen azt kell látnunk, hogy ezzel is Isten hozzánk hajló szeretetéből tudunk másoknak juttatni, még ha csupán morzsákat is. Vele tehát szolgálni tudunk. Gondolom, hogy az eddigiekből kitűnik, hogy a tisztes életvitel oka és célja nem az, hogy tiszteletet szerezzen számunkra. Igazi oka az, hogy a gondviselő Isten helyes és jó akaratát felismerve ahhoz szabja magát és így igyekszik csendes munkában szolgálni. Ha ez számára tiszteletet eredményez, az már másodlagos eredmény csupán. AzLVSZ főtitkára Budapesten Gunnar Stálsett, a Lutheránus Világszövetség főtitkára június 6-11. között Budapesten tartózkodik. Hivatalos útja során több megbeszélést folytat. Június 8-án a Bécsikapu téri gyülekezetben a de. 11 órás istentiszteleten szolgál. . (Útjára lapunk későbbi számában visszatérünk.) Dr. Nagy Gyula püspök genfi útja Május 29. és június 1. között Genfben tett hivatalos látogatást Dr. Nagy Gyula püspök. Felkereste a Lutheránus Világszövetség központját és megbeszélést folytatott Gunnar Stálsett főtitkárral budapesti látogatásáról. Másfelől részt vett az Európai Egyházak Konferenciája (EEK) Tanulmányi Bizottsága ülésén. Ez a tanácskozás az 1986 utáni évekre vitatta meg az EEK teológiai munkaprogramját és ajánlásokat dolgozott ki az EEK szeptemberi, Skóciában tartandó nagygyűlésére. Lelkészképesítő vizsga a Déli Egyházkerületben A Déli Egyházkerület Lelkészképesítő Bizottsága 1986. május 14-15- én tizennégy, segédlelkészi évüket kitöltött lelkészünket, lelkészi munkatársunkat vizsgáztatta le és adta át nekik a Lelkészi Oklevelet. Oklevelet kaptak: Aklan Béla Sándor (Nagyszénás), Bakay Péter (Békéscsaba), Brebovszkyné Pintér Márta (Pilis), Deméné Gede Erika (Szar- vas-Újtemplom), Dr. Inotay Lehel (Bp.-Rákoskeresztúr), Kari Jánosné Csepregi Erzsébet (Sárszentlőrinc), Koczor Tamás (Gyón-Dabas), Koskai Erzsébet (Egyházaskozár), Luptákné Hanvay Mária (Kiskörös), Mekis Ádám (Ácsa), Smidéliusz Zoltán (Súrd), Szeverényi János (Gerendás), Tamásy Zoltán (Csővár) és Verasztó Sándor (Apostag). Életükre és szolgálatukra Isten gazdag áldását kérjük. így kezdődött az európai keresztyénség - hol tart ma? Isten váltja a munkásokat, de folytatja a munkát ApCsel 18,24-28 Ebben a missziói tudósításban két fontos tanulság van számunkra. Az első az a felismerés, hogy az induló egyház élete nem volt egysíkú, uniformizált. Ilyenné, sajnos, később vált. Az első század gyülekezeteiben, szerte a római birodalomban, meglepő változatosság tárul elénk mind az egyes keresztyén életében, mind a gyülekezetek lelkiségében. Hasonlatul szolgáljon mai életünkből egy parképítő vállalat munkájaként tereinket ékesítő ezer és ezer egyszínű tulipán és kontrasztként a mezők színpompás, tarka-barka, számtalan fajtájú színű és illatú virágszőnyeg képe. Pál idején ez volt a helyzet. Érdemes elolvasni Apollós jellemzését a szövegben. Egyfelől: „ékesen szóló, az írásokban jártas, Jézusról szóló igéket helyesen tanító” volt. Másfelől: „csak János ke- resztségét ismerte”. Azaz még nem értette meg a keresztség igazi értelmét - gondoljunk a római levél hatodik fejezetére! - mint a Krisztus Jézusban való halálunkat és a Jézus Krisztussal való feltámadásunkat.’ Isten gondoskodó szeretetéből ismét a kedves házaspár dolga lesz, hogy „alaposabban magyarázzák meg néki az Isten útját”. Apollós ezután átjön Európába s Korinthusban olyan nagy erővel tanúsítja, hogy Jézus a Krisztus, hogy nagy segítségére volt azoknak, akik „a kegyelem által hívőkké lettek”. Bizony, az egyház egysége a Lélek egysége és nem külső uniformis tanban, viselkedésben, életvitelben. A Lélek által valljuk Krisztusnak Jézust és az 0 növekvő megismerése bennünk a Lélek munkája! A második tanulság pedig Isten országának rendje. Jézus tanította első tanítványait arra, hogy más a vető és más az arató (János 4,37). Könnyű leckének tűnik, pedig életünk végéig tanulgatjuk. Pál értette. Gyönyörű az a formula, amelyben kifejezi a fiatal és rendkívül tehetséges Apollóshoz való személyes viszonyát: „én ültettem, Apollós öntözött” I Kor 3,6 szerint. De - azonnal hozzáfűzi az apostol! - a növekedést adó Istené a dicsőség! Aki tudja, hogy egy-egy gyülekezetben manapság is mekkora bajt okoz ennek a jézusi rendnek elfelejtése, az bizony meghatva olvassa az öregedő apostol eligazító, bölcs mondatát: én ültettem, a másik öntözött, egymást váltjuk a szolgálatban és így van ez rendjén a szolgálat Urának akarata szerint. Nem lehet kijátszani egymással szemben munkáikat, mindkettő nélkülözhetetlen. De ne erre figyeljünk, hanem a növekedést ajándékozó Úrra! Magam is „takarítottam be” olyan kévét, amelyhez váratlan jutottam elődöm munkája áldásaként. Sokkal többször vigasztal az, hogyha gyakran semmit sem látok, mégsem hiábavaló a munka, majd az utód meg- tapasztalja a gyümölcsszedés örömét. Ne légy szeretetlen, ha valaki másként hisz és másként formálja életét, csak szeresse Jézust! Vigaszod és elkötelezésed legyen, hogy más a vető és más az arató... Balikó Zoltán A Keresztyén Békekonferencia vezetőségének nyilatkozata Mély részvéttel és döbbent aggodalommal kisérte a Keresztyén Béke- konferencia figyelemmel a szovjetunióbeli Csernobil atomreaktorában bekövetkezett baleset fejleményeit. Imáinkban velük vagyunk: az érintett terület keresztyénéivel, egyházaival és egész népességével: hangot adva szolidaritásunknak és együttérzésünknek mindazok iránt, akiknek a baleset következtében szenvedniök kellett. 1 tragikus esemény ismeretében a föld minden lakójának - hívőknek és nem-hivőknek egyaránt-még világosabban meg kell látnia, milyen sebezhető is a mi bolygónk, milyen veszélyek leskelödnek rá. Mi úgy tekintünk a történtekre- ahogyan azokat Mihail Gorbacsov is láttatta - „mint vészjelre, egy újabb, szörnyű figyelmeztetésre a tekintetben, hogy az atomkorszak űj gondolkodásmódot és új politikai módszereket követel meg”. Csernobil- ban az emberi ellenőrzés korlátáit elsöprő magenergia rettenetes ereje ismét leplezetlenül tárult elénk. E napokban a világ minden táján kezdenek a népek ráébredni, milyen iszonyú következményekkel járna egy atomháború. Nyilvánvalóvá vált, hogy a tudomány nem rendelkezik olyan ismeretekkel vagy eszközökkel, amelyekkel az effajta katasztrófán úrrá lehetne. S ez a tény megmutatja, milyen következmények zúdulnának ránk egy „korlátozott atomháború” esetében is, s hogy az emberiségnek óvatosabban és alázatosabban kell bánnia a nukleáris energia minden megjelenési formájával. Mi, a Keresztyén Békekonferencián, abban reménykedünk, hogy a Szovjetunió konkrét javaslatai nagyobb és valós biztonsághoz vezetnek, az egész emberiség javára. Üdvözöljük a nemzetközi együttműködés megerősítésére, az információ cseréjére, a nukleáris energia békés felhasználását szolgáló területeken bekövetkező szükséghelyzetekben a kooperativ és kölcsönös segítségnyújtásra tett javaslatot. Támogatjuk azt a kívánságot, hogy a Nemzetközi Energia Bizottság szerepe erősödjék, továbbá, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete és annak speciális szervei aktívabban kapcsolódjanak be az ügybe, fogalmazzanak meg a jövőre érvényes biztonsági rendszabályokat. Mindenekfelett pedig üdvözöljük a Szovjetunió azon döntését, hogy 1986. augusztus 6-ig meghosszabbítja az ürfegyverkisérletekre vonatkozó egyoldalú moratóriumát Felhívunk minden egyházat és keresztyént, érvényesítse befolyását, hasson oda, hogy valamennyi atomhataiom ráébredjen Isten és ember előtti felelősségére és tartózkodjék a jövőben mindennemű ürfegyverkfsérlettől. Arra kérünk minden jószándékú embert a világon, buzdítsa az Egyesült Államok kormányát hogy fogadja el a nukleáris kísérletek leállítására vonatkozó javaslatot. Gorbacsov úr javaslata a Reagan úrral való mielőbbi találkozásra vonatkozóan - Európa bármely pontján, avagy Hirosimában - messzemenő támogatást igényel. Legyünk egyek az imádságban és szolidaritásban mindazokkal, akik keresik a módját annak, hogy bolygónkon megöriztessék az élet szentsé- ges ajándéka; mindazokkal, akik a békéért fáradoznak és imádkoznak. 1986. május 16. Jer.Sir.3:55-57: „Segítségül hívtam nevedet, Uram, a verem mélyéről. Meghallottad szavamat: Ne fogd be a füled sóhajtásom és kiáltásom előtt! Közeledtél, mikor kiáltottam hozzád, igy szóltál: Ne félj!” Dr. Lnbomir Mirejovsky Dr. Tóth Károly Dr. Filaret főtitkár püspök, elnök kijevi és galíciai metropolita, a Folytatólagos Bizottság elnöke Bemutatjuk templomainkat Lovászpatona Hazánk legrégibb evangélikus temploma - egyik legjelentősebb falusi műemlékünk. Ez a várfallal körülvett templom sok évszázad zivataros történelmének tanúja volt. A templomhajó torony felé eső része már a 13. században is állt. A templom ekkor még a mainál jóval kisebb volt. A 14—15. században jelentősen bővítették. A török hódoltság idején a templom károkat szenvedett, de az 1711 -es nagy renováláskor teljesen helyreállították. 1868-ban ismét felújították, a legutolsó renoválást pedig az Országos Műemléki Felügyelőség végezte el 1978-ban. A templom az átépítések és bővítések során szépen megőrizte a különböző korok építészeti jellegzetességeit, így találunk rajta román stílusú, gótikus és múlt századi részleteket egyaránt. Értékes a fából készült festett karzat, a 18. század elejéről származó barokk műemlék-oltár és a mögötte lévő, téglából épült szószék-építmény. A templom körül valamikor temető is volt. Hogy evangélikus elődeink mikor vették birtokukba, pontosan nem tudjuk. Pápa körül a protestantizmus 1535 körül kezdett megjelenni és kibontakozni - ennek hatása minden bizonnyal Patonán is érződött. Az biztos, hogy 1616- ban már kálvini, 1622-ben pedig lutheri szellemben hangzott az ige a templom szószékéről. Ettől kezdve mindig az evangélikusok voltak a templom tulajdonosai. Akár egyéni utazáskor, akár csoportos gyülekezeti kirándulás alkalmával érdemes erre egy kis kitérőt tenni és rövid időt itt tölteni. A patonai templom nem nyűgözi le a látogatót hatalmas méreteivel, vagy túláradó pompájával. Nagy hatást gyakorol mégis mindenkire, aki értékelni tudja az elődeinktől örökségként ránkmarádt apró szépségeket és aki belegondol, hogy e falak között immár több mint 700 esztendeje hangzik az isteni szeretet evangéliuma.
