Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-06-22 / 25. szám
Evangélikus Etet i986Áuúf*i,u$ 22; Interjú Csizmazia Sándorral a Budai Szeretetotthonok igazgatójával „...A diakónián keresztül egész egyházunk megelevenedhet hitében és szeretetében...” Európai ökumenikus konferencia Budapesten a zuglói evangélikus gyülekezet termében Elidegenedés és szabadulás Kérem, igazgató úr, elmondaná, hogy mióta van lelkészi szolgálatban? 19S1 nyarán avattak lelkésszé Celldömölkön. Először Gércén voltam egy fél évig segédlelkész, s még ez év decemberében visszakerültem Celldömölkre. Itt közel kétszáz gyermek hitoktatását végeztem másfél évig, s közben a volt árvaház épületében létesült „misz- sziói intézetben” is szolgáltam. 1955-ban választottak meg Ostffy- asszonyfára lelkésznek - 1969-től pedig Nyíregyházán szolgáltam. Ebben az évben múltam 60 éves. Életének formálódásában és teológiai gondolkodásában mennyire jelentkeztek azok a kihívások, melyek életét az intézményes diakóniai szolgálat felé fordították? Már a celldömölki árvaházzal kapcsolatban is vannak ilyen emlékeim - hiszen ott a győri diakonisszák által vezetett kis otthon működött. Mellettük szolgálva a gyermekekkel és az otthon munkájával is, nagyon jó kapcsolatom alakult ki. További kemenesaljai szolgálatom során, Ostffyasszony- fán is találkoztam egyházunk szeretetszolgálatával. Ebben az időben egy melegszívű, kiváló lelkész volt egyházmegyénk diakóniai lelkésze - Garam Zoltán, ő úgy ismertette meg velünk ezt a munkát, hogy elvitte a lelkészek kis csapatát Győrbe, a piliscsabai és a hűvösvölgyi otthonokba, hogy közelről lássuk azok életét. - Igazából azonban akkor találkoztam az intézményes diakóniai szolgálattal, amikor Nyíregyházára kerültem, és az ÉLIM igazgatását bízták rám. Negyven gyermek sorsa, jövője, gondozása, léte nehezedett azóta a váltamra, és a szívemre is. Ezt a diakóniai munkát tekinthetjük úgy, mint ami egyházi szolgálatunk egyik területe csupán? Vagy ez több annál? Úgy gondolom, hogy egyházunk számára a diakóniai szolgálat két nagy lehetőséget tartogat: az egyik az, hogy a diakónián keresztül égés? egyházunk megeleve- n^ej j^tél^^fSzeretetéljiep. szén a diakónia tényleges feladatai szembesítenek a magunk erőtlenségeivel és akarva-akaratlan kikényszerítik belőlünk az igazi bűnbánatot. És rádöbbentenek bennünket annak a felismerésére is, hogy a szeretet valóságos megéléséhez nem elég a mi erőnk, ezt csak „hitből lehet csinálni”. - Amikor tehát nem szavakkal, de a valóságban elkezdjük végezni a diakóniát- s ennek az ideje úgy gondolom egyházunkban most érkezett el -, hiszen folyik már a „Lelki-segély szolgálat” munkája, előtérbe került a „kallódó ifjúság”, és a gyülekezeteinkben „kallódó öregek” gondozásának a kérdése; amikor napjainkban komoly társadalmi igényként jelentkezik szeretetotthonaink férőhelyeinek bővítése - akkor ezen keresztül elindulhat egész egyházunknak egy olyan lelki ébredése, amit mindenki vár -, csak legfeljebb nem itt! Pedig az ébredés kapuját itt kell keresnünk, amikor őszintén szembenézünk azokkal a feladatokkal, amiket a társadalmunk, gyülekezeteink és intézményeink várnak tőlünk. S ebből a szembesülésből bűnbánatnak és megtérésnek, meg szolgáló, bizonytevő hitnek és szeretetnek kell fakadnia. - A diakóniai szolgálatunkban rejlő másik „nagy lehetőségnek” azt tartom, hogy abban a szekularizált világban, melyben egyházunk is ma szolgál,- a „diakóniai tetteken” keresztül tudunk érthetően és „tisztességesen” vallomást tenni az élő Jézus Krisztusról. Hiszen az ő nevében állunk oda a beteg gyermekek, az öregek, s általában a gyülekezetekben élő elesettek mellé. - Ez az én teológiai felfogásom a diakóniai szolgálattal kapcsolatban. Lehet úgy értelmezni szavait, bogy a diakónia egyházunk új és nagy lehetősége, vagy ez a lehetőség mindig is megvolt? Mindig megvolt, csak ritkán látta meg ezt az egyház. Itt az ideje ezt felismerni. Ahogy a két világháború között például a hitoktatást érzem egy olyan lehetőségnek, ahol az evangéliumért és a reánk bízott emberekért sokat tehettünk volna. Most Isten ezt a kaput nyitotta ki előttünk, hogy hitünket új formában megváltozott körülmények között -, de egész társadalmunk felé nyitottak - meghallhassuk. Lelkész úr április 16-tól a Budai Szeretetotthonok kinevezett igazgatója. Ez a munka miben több, miben más, mint a nyíregyházi szolgálata? Talán annyiban, hogy kevesebbet fogok prédikálni, - amit én nagyon szerettem. S lelkipásztori kapcsolataim - ott 3000 lélek gondozása volt rám bízva -, itt egy sokkal kisebb közösséget ölelnek majd át. Ezért nagyon reménykedem abban, hogy itt a 220 gondozottra, és a közel 100 munkatársunkra több időm jut, mint Nyíregyházán a 3000-re. Ez nemcsak látszólagos? Hiszen egy Uyen otthon igazgatása számos olyan szervezési feladattal jár együtt, ami az ÉLIM esetében nem volt. Ide én nemcsak magam jöttem. Velem jött Bálint Éva, az ÉLIM volt otthonvezetője is, hogy segítsen ebben a munkában. S az a reménységem, hogy még mások is jönnek segíteni. - Meg is ragadom ezért most ezt az alkalmat, hogy elmondjam a lelkésztestvéreknek és minden evangélikus testvéremnek: segítsetek nekünk ebben a szolgálatban! - Itt nem tud „egy fecske nyarat, csinálni,” Hiszen ko- moly. ^unk^erö-gondjai,. .yaiuwk Intézetünknek. És vannak egyéb gondjaink is. A Budai Szeretetotthon egyházunknak tradicionális intézménye. Ez a múlt mit jelent az ön számára? Intézményünk múltja elsősorban egy olyan közösségnek, - a FÉBÉ diakonissza anyaháznak - a munkáját jelenti, mely tiszteletreméltó módon fejezte ki a maga korában a hitét - ezen a szolgálaton keresztül. Amikor Otthonunk az Országos Egyház hatáskörébe került Sztehlo Gábor vette át annak irányítását. Ő vállalta először a szellemileg sérült gyermekek gondozását s építette ki az öreggondozás kezdeteit is. Ő indította el ezt az Intézményt arra az útra, amit aztán Muncz Frigyes igazgató folytatott. Ezt a munkát szeretnénk folytatni. Beszéljünk most a jelenről és a jövőről. Milyen feladatok, konkrét tennivalók rajzolódnak ki? Először is a gondozás-ápolás alapellátását kell biztosítanunk, mert jelenleg még ilyen gondjaink is vannak. Konyhai dolgozókat, takarítónőket, a gyermekek ápolására, s az öregek gondozására alkalmas munkatársakat keresünk. - Ez most a legfontosabb feladatunk. A másik gondunk - öröm is: most folyik gyermekotthonunk nagy arányú átépítése. Tavaly fejeződött be egy új rész építése, ahol gyógytornaterem, hálóhelyiségek és foglalkoztató helyiséggel bővült az Otthon. Az idei rekonstrukció - a megmaradó régi épületrész átépítése - közel 6 millió forintos költséggel, - reménységet ad gyermekeink sokkal jobb elhelyezésére. Ha majd - Isten segítségével - befejezzük az átépítést, akkor nekikezdhetünk a gondozás és foglalkoztatás minőségén javítani. Azt szeretnénk, ha Intézetünk olyan nívójú gondozásban részesítené a gyermekeket és öregeket, hogy a jövőben egyházunk diakóniai szolgálatának „tanintézetévé” fejlődhessen. A diakóniai munkások továbbképzésére egyházunk nagy figyelmet fordít. Milyen szolgálatot vállalhatnának a Budai Szeretetotthonok e tekintetben? Ha a legsürgősebb feladatainkon túl leszünk, és a jövőben jelentkeznek majd - reménységünk szerint - azok a fiatalok, akik hajlandók diakóniai szolgálatba állni -, akkor úgy gondolom, a mi Otthonunk lehetne az oktatásuk centruma. Itt először is nagyon jó lehetőségeink volnának az oktatás biztosítására: közel van Teológiai Akadémiánk, s a budapesti lelkészek között is több van, aki tudna itt segíteni. - Másfelől Otthonunknak olyan adottságai vannak - hiszen gyermek- és idős-gondozás is folyik benne -, hogy az intézményes diakónia minden területére tudna munkásokat a gyakorlatban is képezni. Az otthonnak a múltban is és jelenleg is kiterjedt nemzetközi kapcsolatai vannak. Mit jelent ez? Hogyan érzik a külföldi testvérek sze- retetét? Külföldi útjaim s bennük a testvér-intézetekkel való ismerkedés alkalmai - a tanulás lehetőségét jelentették számomra. Hiszen ezekben az otthonokban a több évtizedes vagy évszázados tapasztalatjói összeötvöződött azokkal a modern gondozási elvekkel, melyek e téren napjainkban jelentkeznek. Mert itt az utolsó 20-30 évben óriási változások történtek. A zárt, „börtönszerű” intézetektől a „ma útja”: közel hozni az elesett, sérült emberek életét a valóságos élethez, és beépíteni - akiket csak lehet - a normális élet folytatásába. Nemzetközi egyházi kapcsolatainknak azonban más jelentősé-1 gét is látom. Rajtuk keresztül egyházunk hitéről és szolgálatáról szerezhetnek valós tapasztalatot mindazok, akik kapcsolatba kerülnek velünk. És úgy gondolom, ez ma nagyon jó szolgálat az egyházaink és népeink közötti bizalom és barátság erősítésére. S bár utoljára említem - de nem utolsósorban -, hiszen külföldi hittestvéreink nagyon komoly áldozatot hoznak azért, hogy Otthonunk jelenlegi átépítése végbemenjen s gyermekeink korszerű, szép környezetben élhessék ezután az életüket. Új feladatra vállalkozott, ami nem zökkenőmentes. Nyilvánvalóan tele lesz örömökkel és nehézségekkel ez az út. Mégis lehet azt mondani, hogy boldogan és reménységgel vállalja? Lelkészi szolgálatom befejező szakaszára - hisz 60 éves koromban vállalkozom erre, - a hitvallástételnek ez egy nagyszerű lehetősége. Az előző 35 évben, minden amit végeztem, - igehirdetéseimben, lelkipásztori beszélgetéseimben, papi életemben és minden szolgálatomban, - a „kicsinyeket”, az öregeket, betegeket, a magatehetetlen segítségreszorulókat akartam szolgálni. Úgy gondolom -, végül is - eddig is azt tehettem, amire most hivatalosan is megbízást kaptam. A Keresztyén Diákvilágszövetség európai szekciója május 23-28. között Budapesten rendezte meg az egyetemi- és ifjúsági lelkészek ökumenikus konferenciáját. Tizennyolc európai ország kilencven képviselője vett részt a találkozón, melynek helyszínéül a zuglói evangélikus gyülekezet terme és temploma szolgált. A résztvevők - akik szinte valamennyi jelentős keresztyén fele- kezetet képviseltek - örömmel és nagy várakozással jöttek Budapestre, ahol első alkalommal rendezhetett ez a világszervezet európai konferenciát - és várakozásuk fényesen teljesült, hiszen mind a találkozó tartalmi munkája, mind pedig a sokszorosan megtapasztalt magyaros vendégszeretet, népünknek és egyházainknak rövid idő alatt is megismert eleven élete örömmel töltötte el őket. Sok előítélet oszlott el bennük és sok elhatározás született meg: ebbe az országba máskor is el kell jönni... A főtéma. A címben már olvasható főtéma Európa minden országában, a különböző társadalmi és politikai rendszerű országokban egyaránt időszerű és fontos téma. A hangsúlyok természetesen nem egyformák, de a huszadik század második felében élő emberek mindenütt küzdenek az elidegenedés jelenségeivel, de sokan küzdenek azért is, hogy ez változzék, hogy a felelősség, őszinte jóakarat hassa át az egyéni és közösségi életet és tegye szebbé, gyümölcsözőbbé családi, társadalmi és egyházi életünket, szolgálatunkat. A főtémáról két főelőadás hangzott el: Renate Bemau NDK-beli teológus a teológia szemszögéből, dr. Lukács József akadémikus, marxista filozófus pedig a marxizmus szemszögéből vizsgálta a kérdést. Mindkét referátumból, a reális és tudományos felmérést követően, az az optimizmus csendült ki, hogy korunkban megvan a lehetősége annak, hogy egyházban és a társadalom életében kilépjünk az embert munkájától, környezetétől, küldetésének komolyan vételétől / és a felebaráti szeretettől elidegenítő erők hatóköréből. Az ökumenicitás. A mostanihoz hasonló, évenként megrendezett konferenciákon hagyományosan képviselve van szinte valamennyi keresztyén felekezet. így volt ez most is, egyrészt az ökumenikus Tanácshoz tartozó egyházak, másrészt a római katolikus egyház küldöttei voltak jelen, dolgoztak együtt és vettek részt a naponta tartott közös istentiszteleteken is. A házigazda magyar delegációiban is teljes volt az ökumeniz- mus, hiszen római katolikus, református, evangélikus, szabadegyházi és ortodox küldöttek vettek részt a konferencián. A külföldi küldöttek között természetesen-ezeken kívül még anglikánok is voltak. Mindnyájan éreztük, hogy jó és szükséges a közös részvétel, azonosak a kérdéseink és sokat tanulhatunk egymástól. A magyarországi helyszín. Említettem már, hogy Nyugatról és Kelet-Európából egyaránt nagy érdeklődéssel jöttek a résztvevők. Ez a szokatlanul magas létszámból is nyilvánvaló volt. A szervezők kérték, hogy a konferencia programjában több olyan előadás és látogatás is szerepeljen, amelyből a hazánkban először járók is megismeijék egyházaink életét, hazánk történelmét és mai valóságait. Először Az írott szövegben természetes, hogy ott van a pont a mondat végén. Beszédünkben a hangsúly leengedésével, rövid kis szünet tartásával jelezzük - be- fejzetünk egy mondatot, gondolatot. Nem így áll az ÁMEN az Úrtól tanult imádság végén. Ezt a héber eredetű szót közima végén mondták ugyan már az ősi izráeli gyülekezetben, de megerősítésként. A szó jelentése: úgy van, úgy legyen, bizonyára igaz. „A Miatyánk - ma” címmel közölt meditációs sorozatunk ahhoz nyújt segítséget, hogy úgy tudjuk kimondani az AMENT, az úgy legyent, hogy az az Isten akaratának elfogadását jelentse számunkra, melynek jó szívvel és lélekkel készségesen engedelmeskedünk. Isten, akit úgy szólíthatunk meg; Mi Atyánk, mindent javunkra munkál és cselekszik életünkben. Ez az értünk munkálkodó szeretet a földi életünket boldoggá, emberi kapcsolatainkat nyílttá és őszintévé akarja tenni, de munkálja örök életünket is. Jelen van a világ és az emberiség életében, történelmében, minden megpróbáltatás ködr. Nagy Gyula evangélikus püspök tartott átfogó előadást a Magyarországon élő és működő egyházaink történetéről és mai életéről. Az előadáshoz kapcsolódó kérdésekre majd dr. Taijá- nyi Béla római katolikus teológiai tanár, Tamás Bertalan református külügyi osztályvezető, Kiss Emil baptista lelkész, a SZÉT képviselője és dr. Imré- nyi Tibor ortodox lelkész, aki a magyar ortodox egyházat és a moszkvai patriarchátust is képviselte, adtak választ, az előadó evangélikus püspök mellett. Néhányan a konferencia vasárnapra eső napján gyülekezetekbe is ellátogattak és részt vettek az istentiszteleteken, egyéb gyülekezeti alkalmakon. Nagy érdeklődést és visszhangot'vál- tott ki dr. Andorka Rudolf szociológus, egyetemi tanár előadása is, amely hazánk történelméről, időszerű gondjairól és eredményeiről szólt, nyílt, őszinte hangvétellel. A záporozó kérdésekre az előadó nagy felkészültségről tanúskodó, hiteles válaszokat adott. A konferencia egyik délutánján a résztvevők hat csoportra oszolva különböző témakörökben megrendezett találkozókon, látogatásokon vettek részt: megismerkedtek az egyetemek és egyetemisták életével, a magyar gazdasági élet időszerű kérdéseivel, az ún. „kallódó fiatalok” között végzett egyházi szolgálattal, az egyházi ifjúsági csoportok életével, a nők helyzetével hazánkban és látogatást tettek a budapesti Rabbiképző Intézetben, amely az egyetlen ilyen felsőoktatási intézmény Kelet-Európábán. - Ennek a napnak az estéjén valamennyi résztvevő ellátogatott a Magyar Állami Népi Együttes színháztermébe, ahol forró sikerű előadást láthattak, az együttes Muzsikáló tájak című produkcióját. Mindezekhez hozzátehetjük a nagy sikert arató ellátást, a magyar konyha- művészet remekeit nyújtó étkezéseket, a budapesti emberekkel való ismerkedést, Budapest szépségét, a mindenütt tapasztalható vendégszeretetet és őszinte, nyílt hangvételt, és ezek után megérthetjük, miért is érezték jól magukat vendégeink Budapesten és miért tartották jól sikerültnek a konferenciát. ' A Keresztyén Diákvilágszövetség vezetőségének, Jiárpm tagja. Martin Georgi, Inger-Lise Olsen és Monica Vikström dr. Görög Tibor ökumenikus főtitkár és Szirmai Zoltán evangélikus esperes, az előkészítő munka felelősének társaságában látogatást tett az Állami Egyházügyi Hivatalban is, ahol Bai László főosztályvezető és Lóránt Vilmos tanácsos fogadta őket és szívélyes, sok fontos kérdésre kiterjedő megbeszélést folytattak velük. Martin Georgi és Inger-Lise Olsen a konferencia után meglátogatott több protestáns teológiai akadémiát és több gyülekezetbe is ellátogatott. A házigazdák nevében azt kívánjuk mindazoknak, akik ellátogattak hozzánk, hogy a konferencia minden gyümölcsét és eredményét hasznositani tudják otthoni munkájukban, a felső- oktatási intézményekbe járó és az egyház életében részt vevő fiatalok között, egyházuk és népük közösségében. Hisszük, hogy ez az egyházi konferencia is segített valamit a népek egymás iránti megbecsülésének, Kelet és Nyugat párbeszédének, a mindnyájunk által áhított béke esélyének erősítésében. Szirmai Zoltán zepette is. Jézus Krisztus, aki a kezdet és a vég, aki mindenek Alfája és Ómegája az isteni világosság fényébe hív, hogy megítélje bűneinket, önzőségün- ket és Isten új teremtéseként új természet hordozóivá tegyen. Hogy amikor a „nagy ÁMEN” beteljesedik, amikor eljön országa, melyért mi is annyit imádkoztunk, kértük akarata megvalósulását, ott lehessünk az üdvözültek seregében. , Az ÁMEN nem az imádság végét jelenti csupán - ezt is befejeztük, elmondtuk, teljesítettük az Istennek megadandó kötelességünket, megnyugodhatunk, mert megadtuk az Istennek, ami neki jár -, hanem egy új kezdetet, bizalmas ráfigyelést is jelent. Készséget a vele való járásra, szavának való engedelmességre. Hitet és bizalmat. így tapasztalhatjuk meg, hogy az a kapcsolat amelyre igent, Áment tudunk mondani, napról napra szebb, és gazdagabb lesz. Hogy az Isten vezeti életünket, irányítja lépéseinket. Úgy legyen! Ámen! Bálint László Lehel László Anyagtorlódás miatt most közöljük a felvételt, amely Zólyomi Mátyás répcelaki beiktatásán készült. Az oltárnál Fehér Károly esperes, dr. Nagy Gyula püspök és Bánfi Béla lelkész , \ Nagy László Adjon az Isten Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét, üres vékámba gabonát, árva kezembe parolát, lámpámba lángot, ne kelljen korán az ágyra hevernem, kérdésre választ 6 küldjön, hogy hitem széjjel ne dűljön, adjon azJsten fényeket, temetők helyett életet - nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem. Megjelent a költő Versek és versfordítások c. kötetében 1975-ben. ' ___________________________________________________________________ A Miatyánk - ma Amen
