Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-05-04 / 18. szám

Evangélikus Elet '■tégfe^MÁbús 4.

A Miatyánk — ma

DIAKÓNIAI EVANGÉLIZÁCIÓS KONFERENCIA GYENESDIÁSON

Bocsásd meg.

Kis kamattal, alacsony részletfizetés mellett, többféle kölcsönt volna jó megszerezni. Ezt a sikerszériát ismerőseim közül néhányan a magukénak mondhatják.^ Nekünk csak egyetlen korlátlan hitelezőnk van, az Isten. Mi pedig örökre adósai maradunk. Nincs szó itt bankról, szabályszerű hitelezésről vagy kamatos kölcsönök- ről. Ennek a hitelezésnek megren- dítően szabálytalan az ügymenete. Míg egyik oldalon egyre gyűlik a mi vétek-adósságunk, s míg még ugyanezen az oldalon mi nagyon is számontartjuk, ki mivel tartozik nekünk - addig a másik oldalon, Istennél, napról napra elengedik a tartozást. Megbocsát, hogy éljünk, és mi is életet, örömöt, megköny- nyebbülést adva, megbocsássunk. De jaj, mi lenne, ha Ő is csak „azonképpen” bocsátana meg nekünk, „amiképpen” mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek?

Az Örök Hitelező mégis nagyon szabályosan hitelez nekünk! Szó sincs arról, hogy az ötöt páros számnak, a rosszat jónak, a silá- nyat osztályon felülinek hazudhat- juk előtte. „Talán mégsem olyan szigorú az Isten!” - Ezzel se áltasd magad! Istennél mindent mérnek és feljegyeznek rólad. A számládat is összeállítják, roppantul magas, többszámjegyű szám jelzi majd a

végösszeget. Erről a számról azt olvashatod le, hogy örökre elvesztél.

De'Jézus mindent letörlesztett helyetted és érted! S ha keresztjéhez érkezel, megérted, milyen leleményes az Isten a minket mentő szeretetben. Bűnünket azí ő testében büntette meg. így törölte el „a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” (Kol 2,14).

Ó, boldog és sikeres ember vagy, ki ezt a kérést, naponta Istenhez megtérve, Jézusért az ajkadra veheted! Hiszen ezzel beismered, hogy Isten bocsánata éltet és hordoz téged.

Amikor ezt a kérést imádkozod, gondolj arra, hogy most a hasonló szól a HASONLÓHOZ. De milyen mérhetetlenül sok hiányzik még belőled ahhoz, hogy a HASONLÓHOZ egy kicsit is hasonlíthass.

Jusson eszedbe valamennyi aznapi könyörtelenséged, botrán- koztatásod. És Jézus figyelmeztető szava is: „Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én megkönyörültem rajtad?” Mt 18,33.

Sághy András

' | \ ■ ; ~ > INTERJÚ OR. NAGY GYULA PÜSPÖKKEL

V

_______!__________!_______________________________________j

„B

enne élünk és szolgálunk a világ keresztyénségében”

(Folytatás az 1. oldalról)

„Dicsőség Istennek és békesség a fgldpn!” Két vagy három év múlva rendezik meg az Egyházak Világtanácsa világkonferenciáját a keresztyén ökumertizmusról és misz- szióról. 1990-ben ül össze újra a legközelebbi evangéükus világgyűlés. Végül 1991-re van tervbevéve az Egyházak Világtanácsa világméretű konferenciája a béke, az igazságosság és környezetünk, a természet világa, megőrzésének kérdéseiről, majd közvetlenül ezután az EVT VII. világgyűlése. Gazdag és fontos program ez a legközelebbi évekre!- Mondhatna-e még valamit Püspök úr az idei esztendő hazai ökumenikus eseményeiről?

Fontos egyházi találkozók lesznek ez idén hazánkban is. Május 25-28 között Budapesten tanácskozik az európai egyetemi és főiskolai lelkészek szervezete. Június 24—27 között a Lutheránus Világ- szövetség Tanulmányi Osztálya ugyancsak fővárosunkban tart konzultációt ezzel a témával: Keresztyének a különböző társadalmi rendszerekben. Szeptember elején az Egyházak Világtanácsa Orvosi Bizottsága találkozik Berekfürdőn.

Folytatódnak a határmenti magyar-osztrák evangélikus lelkész- találkozók, ez év májusában Bur- genlandban, húsz magyar lelkész részvételével. Szeptember végén pedig húsz nyugatnémet evangélikus lelkész jön Gyenesdiásra, hogy teológiai konferencián találkozzék magyar lelkészekkel.

Hiszem, hogy ezek a találkozások is erősítik majd hitünket és teljesebbé, igazabbá teszik keresztyén szolgálatunkat a mai világban.

Felhívjuk a lelkészek figyelmét arra, hogy június 9-től 12-ig Gye- nesdiáson - országos jellegű - Diakóniai Konferenciát tartunk. A konferencia célja: munkatársrés testvéri közösség kialakítása, amelyik diakóniai szolgálatunk különféle feladataiban (diakóniai munkásképzés, intézményes diakónia, gyülekezeti diakónia, a „lelkisegélyszolgálat”, testi-szellemi fogyatékosok gondozása stb.) tevékeny részt vállal. Olyanokat hívunk és várunk, akik szívükön hordozzák ezt az ügyet és készek abban segíteni is, akik készek szolgálni az evangélikus diakónia jövőjét. - A konferencia összefoglaló témája: SZOLGÁLATODAT MARADÉKTALANUL TELJESÍTSD. A reggeli és az esti áhítatok (Fii 2,5-11.) mellett a délelőtti bibliatanulmány alapja I. Korin- thus 12-13 lesz. Délután pedig „Fórum a diakónia ügyében? címmel megbeszélés szerepel a programban. Lelkészek, diakóniai munkások, gyülekezeti tagok önkéntes jelentkezését várjuk, a költségeket is mindenki maga viseli. A konferencia hétfőn (június 9-én) este 6 órakor kezdődik és csütörtökön (június 12-én) esti úrvacsoraosztással fejeződik be, elutazás péntek reggel. Jelentkezni május 25-ig lehet: Budai Evangélikus Szeretetotthonok Központja, 1029 Budapest, Báthory László u. 8. címen. A részvételi díj 700,-Ft.

.

Émile Verharen

A munka

Munkások, ti, akik lázasan, lihegőn magasodtok föl, úgy húztok át az időn, s a hasznos győzelem álma borit be fénybe: zömök törzsek, kemény, pontos mozdulatok, megfeszülő, futó, torpanó alakok, dicaőség s hősiség mennyi nagy, büszke képe él rólatok tragikusan szivembe vésve!

Szeretlek, szőke táj fiai, szekerek nyihogó lovait hajszoló vad legények, rőt favágók raja jószagú rengeteg mélyén s fehér faluk kopott, vén pórja, téged, ki csak dűlöd szerény út|ait szereted, s a magot lendülő mozdulattal veted előbb magad elé, magasba, föl a fénybe: töltekezzék vele, mielőtt földbe térne;

s titeket is, akik csillagos ég alatt dalolva szálltok a habokra, tengerészek, zúg az atlanti szél, csikorog a kötélzet, rengnek az árbocok, s a vitorla dagad; s titeket kik vörös rakpartokon ki és be rakjátok, marcona munkások, azt a sok hajót mely jár-kel és a változó napok alatt hódítva száll a pólusok vizére;

s titeket jégmezőn, hófedte földeken ércek káprázatát kergetó aranyásók, kiket a fagy fehér karja dermesztve átfog, s óriás satuja szétroppant hirtelen; s bányászok, titeket, kik földön kúszva törtök, fogaitok közé szorítva fényetek, a vékony ér felé, amelyből a szenet ,. v . fejti magányosan küzdő sötét erőtök;

’ s titeket dnind, vasmunkások, acélverők, éjt s ködöt átütő arany és tintaarcok, izmos hátak, föllendülők, legörnyedők, mfg a parázs sziszeg, s az üllő érce harsog; s komor hengerelők, századok évein győztes mű hősei, mely a pánik, a pompa s nyomor városai felett hódit ragyogva: bennem éltek, hatalmasok, testőreim!

Ó, az elszánt, makacs, vad munka, mely sürögve lüktet a síkokon, tengeren, hegy ötön, ott feszül mindenütt, s szerte a föld színén a világ népeit egy láncba fűzi össze; hős mozdulat, ha árnyba vész, ha fénybe ring, mindig munkás karok,-s kezek, nem lankadtok, kezek s karok, melyek egymásba kulcsolódnak, hogy emberi erőnk s egységünk jegyeit rányomják mégis a megfékezett világra, s újjászülessen a hegy, tenger, sík lapálya az ö akaratuk szerinti

Fordította: Rónay György

_________:__________________________J

MENNYBEMENETEL \ ÜNNEPÉNEK IGÉJE

Jn 20,16-18

HALLANI - LÁTNI - MENNI

A mai ünnepen nem a Jézus mennybemenetelét közlő bibliai történet, a tanítványi körből távozó Jézus alakja áll elénk, hanem tulajdonképpen egy húsvéti esemény, a feltámadott Jézus egyik megjelenésének leírása az igehirdetés alapigéje. Ennek ma abban lássuk jelentőségét, hogy számunkra most nem az a döntő jelentőségű hír, hogy Jézus feltámadása után eltávozott a földről, s visszatért Atyjához, abba a dicsőségbe, ahonnan korábban hozzánk érkezett. Sokkal fontosabb az, hogy Jézus, a Feltámadott hpgyan lépett oda övéihez, s miként vigasztalta, erősítette, bátorította, Vezette hitre, s állította szolgálatba őket.

Jézus megszólít minket. A húsvéti üres sírnál még értetlenül toporgó, Jézust nem találó, a Mester elvesztése miatt sírdogá- ló magdalai Máriát megszólítja a feltámadott Jézus. Sőt nevén szólítja. Nem az ismerős hang, hanem az öt ismerő szeretet felismerése vezeti el Jézus feltámadásának hitére. Jézus ma minket szólít meg. A hit hallásból van, annak meghallásából, hogy Jézus az igehirdetésben minket szólít meg. Egészen más kapcsolat ez, mint a tanítványok személyes kapcsolata volt, és mégis ugyanaz. Jézusnak azért kellett feltámadása után mennyei dicsőségébe távoznia, hogy mindenkihez egyformán közel lehessen, szava mindenkit elérhessen.

Jézus szava nyomán nyílik meg a szemünk. Mária is meglátta Jézust, s így beszélt róla: Láttam az Urat! Ez a kifejezés tartalma szerint azt jelenti, hogy találkoztam vele, meggyőződtem róla, hogy él, kapcsolatba kerültem vele, hiszek benne. Ezt a világos látást, a hit látását adhatja nekünk is ez az ige. Talán sehol sem beszél Jézus olyan melegen, mint éppen ebben a történetben. Övéit testvéreinek nevezi, az ő Atyját pedig a mi Atyánknak. A hit látása ennek az Istennek ismeretét jelenti, aki azáltal, hogy Jézus testvérünkké lett, most már egészen bizonyosan a mi mennyei Atyánk.

Jézus szava bizonyságtevő szolgálatba küld. A megszólított és megnyílt szemű, a halálon diadalmaskodó Jézusban hivő Mária megbízatást kap. El kell mennie a tanítványokhoz, és el kell mondania, hogy látta az Urat, és hogy ez az Úr testvéreinek tekinti őket. Szereti mindnyájukat, és megbocsát nekik hűtlenségük, elbukásuk, reménytelenségük ellenére is. Ez az elkötelezés ránk is vonatkozik. A Feltámadott ma minket küld az ő testvéreihez. Azokhoz, akik a mi testvéreink is. A Jézus szeretete által egy testvéri közösséggé összefogott, a mennyei Atya gyermekeivé lett ember-világunknak nagy szüksége van erre az evangéliumra.

Bizonyos, hogy ma ilyen üzenetre van szükségünk. Elmagá- nyosodó társadalmi helyzetünkben mit sem tudnánk kezdeni egy világból kivonuló, minket magunkra hagyó Jézussal. De Jézus nem is akar bennünket elhagyni. Mennybemenetelével sem akart tőlünk végérvényesen elszakadni. Kétségkívül másképpen - lélekben és igazságban - lehet ma vele találkozni, szavát meghallani. A hit látásával azonban ma is megláthat- • juk őt, s szava ma is küld a testvérei, testvéreink közötti közösség ápolására, munkálására. Vető Béla

IMÁDKOZZUNK

Feltámadott Urunk! Köszönjük ma is, minket is megszólító szavad. Hálás szívvel áldunk, hogy nyitogatod hitünk szemét. Add, hogy téged igazán ismerve, és mennyei Atyánk szerető gyermekeiként tegyünk eleget megbízatásunknak, legyünk evangéliumod hűséges bizonyságte- vöi, s legyünk világod testvéri közösségének, egységének, békességének építői. Ámen.

Karl Barth, az ige hirdetője

Ez év május 10-én lenne Kari Barth, századunk legnagyobb protestáns hittudósa, 100 éves. A nevezetes évfordulóról idei Evangélikus Naptárunkban már röviden megemlékeztünk. S lesznek bizonyara számos és nagyszabású megemlékezések szerte a yilágon, hiszen műveit 15 nyelvre fordították le. írásainak, könyveinek nemrég megjelent - 450 oldalas kötetben! - jegyzéke közel ezer címet sorol fel. Hatása a hazai protestantizmus életére, teológiai munkájára is igen jelentős volt.

Reá emlékezve, előtte tisztelegve, életművéért Istennek hálát adva, most egy olyan oldaláról szeretnék őt bemutatni, amely talán olvasóink számára kevésbe ismerős. Az igehirdető Barthról kívánunk szólani. Mert a nagy hittudós, a teológia világhírű professzora -jeles igehirdeto is volt. Sőt azt kell mondanunk, hogy a prédikációra készülés lelkészt munkája, az ige megértéséért és a meghallott isteni üzenet továbbadásáért való hétről hétre megújuló fáradozás indította el Karl Barthot a teológia tudományának művelése - legmagasabb szinten művelése - útjára. Nem professzornak készült, de azzá tette az Isten igéjével való egyre elmélyültebb foglalkozás. Tíz évig, 1911-1921 -ig volt egy1 svájci falucska, Safenwil telkipasztora. Itt hirdette az igét vasárnapról vasárnapra az istentiszteleteken, bibliaórákon s a lelkészi szolgálat sokféle alkalmain. Tanította a gyermekeket és előkészítette a konfirmandusokat.

De azután is, amikor már,

1921—1962-ig egyetemi tanár, a teológia professzora Volt, rendszeresen és gyakran prédikált. Még nyugalomba vonulása után is, 1968-ban bekövetkezett haláláig. Életének utolsó éveiben pedig előszeretettel és nagy pásztori szeretettel - a baseli fegyintézet lakóinak. Az;oknak, akiknek - talán - kiváltképpen szükségük volt Isten bűnösöket kereső, mentő szerete- tének, a jóhírnek, az evangéliumnak a meghallására.

Prédikációi eddig 9 vaskos kötetben jelentek meg, összegyűjtésük és kiádásuk azonban meg folyamatban van. Ez azért volt lehetséges, mert minden prédikációját gondosan kidolgozta, szó szerint leírta, élete végén is. Útolsó prédikációira is olyan gonddal készült, mint a legelsőkre, mert mélységesen tisztelte Isten igéjét. Ezért maradhattak fenn ezek a prédikációk az utókor számára s jelenhettek meg, már életében is részben, nyomtatásban. Igazában egész tudományos, teológiai munkásságát is igehirdetésnek, Isten igéjéről való bizonyságtevésnek vallotta. Már az egyes prédikációs kötetek címei önmagukban is beszélnek: „Keressétek Istent és élni fogtok!”, - „Jöjj teremtő Szentlélek”, - „A nagy irgalmasság”, - „Ne féljetek!”, - „Hívj segítségül engem!” „A foglyoknak szabadulást” stb. Á legtöbb prédikáció előtt és után is ott találjuk a szószéken elmondott imádságot is. Ezeket az imádságokat külön kis kötetben is kiadták. Napilapok számára írt karácsonyi elmélkedései is külön kötetben jelentek meg, „Karácsony” címmel.

Hogy egy kis kóstolót adjunk az igehirdető Barthból, közreadjuk - kissé lerövidítve -*■ egyik, a baseli fegyintézetben elmondott, prédikációját.

„De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet” (73. Zsolt. 23. v.).

„De" - ez azt jelenti: mégis, mindennek ellenére, dacára. Olyan ez a szócska, mint egy csatakiáltás, a fenyegető veszedelmek, gátló körülmények ellenébe szegezve. Talán a „mostoha viszonyok”, talán a mások vétke, vagy éppen a saját vétkeink hoztak ilyen nehéz helyzetbe - egyre megy.

Hiszen mindegyikünknek megvan a maga kisebb-nagyobb „batyuja”, terhe, bánata, keserűsége. S mindezek együttvéve azt jelzik, hogy bizony az életben sok minden nincs rendjén, hogy sok a nehézség és a gond s az ember arra is rájön, hogy sokszor azt a levest kell kikanalaznia, amit maga főzött.

Bizony jó volna, ha mindezek

láttán s mindezek ellenébe odakiálthatnánk ezt a „De!” szócskát. „De én...!” - más szóval: én mégsem csüggedek el, nem esem kétségbe, nem veszítem el a reménységemet, mert lehet kitartanom, van mibe fogóznom. Nemde, aki erre a bizodalomra felszabadul, annak minden oka megvan az örvendezésre „De én - leszek/” •

Mindig leszek, - vagyis minden körülmények között, tűzön-vízen keresztül, ma és holnap is, nemcsak a jó napokban, hanem a keservesekben is, csalódások és kudarcok között is. Ahogy Luther énekli: „E világ minden ördöge, ha elnyelni akarna, minket meg nem rémítene, mirajtunk nincs hatalma”. -.„De én mindig leszek...!” Az egész Biblia, amelyből ez a zsoltárige való egyetlen nagy felhívás mindnyájunkhoz, most ezen az istentiszteleteit is, hogy teljes szívvel valljuk magunkénak ezt az igét. Mindnyájan, tehát nemcsak a jók, hanem a gonoszok is, nemcsak a boldogok, hanem azok is, akik magukat szerencsétlennek vélik, nemcsak a kegyesek, hanem a kételkedők is. A Biblia felszabadító üzenet könyve s az istentisztelet a felszabadulás ünnepe.

Most azonban jól figyeljünk. Nem arról van szó, hogy én mindig önmagomé leszek. Vagyis, hogy kitarthatunk a saját véleményünk mellett, bízhatunk a magunk igazságában, hogy elég nekem a magam esze és ereje. Vannak, akik így vélekednek és ezt nem is lehet senkinek megtiltani. A valóság azonban rácáfol erre a vélekedésre. Nem vagyunk olyanok, mint a mesebeli Münchausen báró, aki a saját hajánál fogva húzta ki magát a pácból. Hiszen éppen ez a legnagyobb baj, ez a mi elbizakodottságunk. Ezt nevezi á Biblia bűnnek: amikor az ember egészen a maga erejére akar hagyatkozni.

Zsoltárigénkben egészen másról van szó: „De én mindig Veled leszek!” Úgy ragyog fel ez az ige, mint fénysugár az éjszakában tévelygőnek, olyan mint falat kenyér az éhezőnek, ital víz a szom- jazónak. „De én mindig Veled leszek!”

De hát kiről is van itt szó, aki mindig velünk lesz, akivel mindig vele lehetünk? Egy ember? Igen, valóban emberi arc tekint reánk, ember keze nyúl felénk, emberi szó hívogat magához. Valakié, aki nemcsak a maga emberi életét hordozta, hanem vállára vette mindnyájunk életének terhét. Valaki, aki úgy ember, hogy egyben Isteni is, mindenható és Ur. Aki jobban ismer benpünket, mint mi magunkat és jobban szeret, mint ahogyan

mi önmagunkat szerethetnők. Luther énekében így nevezi őt: „Kérdezed ki az? Jézus Krisztus az, Isten szent Fia, az ég és föld Ura, 0 a mi diadalmunk”. Erre a vallomásra szabadít fel minket is a zsoltárige.

Bizonyára azt kérdezzük: de hát hogyan valósulhat ez meg? Nos, erre felel a zsoltár folytatása: „Mert Te fogod jobb kezemet!” Kitarthatunk tehát, mert Valaki hordoz minket. Megmaradok, mert Te velem maradsz. Mégis, vagyis annak ellenére aki vagyok, amit tettem és teszek, annak ellenére, hogy ezt nem érdemiem meg, hogy velem maradj. Legyek bar kishitű, vagy akár hitetlen, áll az ígéret: „De én mindig veled leszek”. Mivel Te az én ügyemet a magadévá tetted, minden bajomat és bűnömet felvetted és felvitted a keresztfára s ott győzelmet arattál felette - azért én most már életben és halálban „nem magamé, hanem az én hűséges Üdvözítőmé, a Jézus Krisztusé vagyok”.

S végül: „Te fogod jobb kezemet". Azt a jobbomat, amivel dolgozom és írok s ha kell küzdők is s amit békejobbként nyújthatok a másik ember felé. E jobbkéz azt jelenti: én magam, az eletem, a szívem. S én nem nyújtom ki kezemet Isten felé, hanem 0 fogja meg kezünket. Mert ez így Van, nem üres és nem gazdátlan többé a kezünk. Az övé, Ő tartja hatalmas kezében.

Ki vagy te és ki vagyok én? Valaki, akit Isten kézen fogott s nem ereszt el többé. Legyen ezért egyedül Övé a dicsőség. Groó Gyula