Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-03-30 / 13. szám

AZ ELSŐ EVANGÉLIKUS NÉPFŐISKOLÁNK TÖRTÉNETÉBŐL

ÚJ VONÁSOK A SZTEHLO PORTRÉHOZ

„A népfőiskola évtizedekig szunnyadó ügye újra felvetődik” - olvashattuk a Magyar Hirlap január 30-1 számában, mely új népfőiskola- kísérletről tudósít. Miért éledhet újjá a népfőiskola eszméje? Medve Imola újságíró válasza: „...lappangd igényt fogalmaz meg, fejez és elégít ki; hiányérzetet ellensúlyoz. Magyarul: szükség van rá.” A Hazafias Népfront legutóbbi kongresszusán Pozsgay Imre főtitkár is pozitívan értékelte a népfőiskolái mozgalmat. Mindezek a Jelzések flgyelméztetnek minket, hogy érdemes újra felfedeznünk csaknem félévszázados népfőiskola! örökségünket.

Mindenekelőtt a legilletékesebbet, az első magyarországi evangélikus népfőiskola alapítóját, Sztehlo Gábort kívánom megszólaltatni a Nagyteresei Tessedlk Sámuel Evangélikus Népfőiskola körleveleiből, értesítőiből Idézve. Sztehlo Gábor mint gyermekmentő lett Ismertté ország-világ előtt. Most szeretném portréját új vonásokkal gazdagítani, melyek későbbi gyermekmentő tevékenységét is motiválták. Sztehlo Gábor a lelkipásztor, a pedagógus, a kiváló szervező kerülhet közelebb hozzánk.

Másik forrásom Sebők István volt népföiskolás, jelenleg Pécelen élő nyugdíjas pedagógus írásban is rögzített visszaemlékezéseinek gyűjteménye. S végül felhasználom a Népfőiskola többszáz oldalas, kézírásos jegyzőkönyvét, melyet maguk a hallgatók készítettek. A lebilincselő krónika lapjait böngészve keresem a népfőiskola titkát.

Az I. évfolyam (Archív fotó)

Sztehlo Gábor „Isten kezében” című naplójában csak röviden érinti a népfőiskola ügyét: „A népfőiskolái mozgalom Grundvig dán lelkész (meghalt 1876-ban) kezdeményezésére és elgondolása falapján indult meg; később a finn példák bátorítottak ^linket, és finn. lelkészek segítettek...”

Ez a segítségnyújtás Sebők István feljegyzései alapján a gyakorlatban a következőképpen valósult meg: „1937 kora tavaszán mintegy száz finn és néhány észt lelkészből álló küldöttség érkezett északról. Vendégeink meglepetéssel állapították meg, hogy nálunk a parasztifjúság nevelésével a hat elemi elvégzése után csupán az irredentis- tar, militarista levente szervezet foglalkozik általában. Látták, hogy az ő népfőiskolájukhoz hasonló, általános műveltséget adó, az egyház iránti hűséget fejlesztő, erősítő intézmény a mi országunkban nem működik. Sztehlo, aki jól beszélt finnül, bizonyára kifejtette, hogy neki vannak ilyen irányú tervei, elképzelései, és hogy az igény is él a magyar parasztifjúságban, de az anyagi lehetőségek akadályozzák a gondolat gyors megvalósítását.”

A további fejleményekről maga Sztehlo Gábor így ír: „Finn vendégeink hazafelé utaztukban, Bécs és Ijerlin között 1500 pengőt adtak össze az első magyar népfőiskola létesítésére, pz az áldozatos szeretet adott lökést ahhoz, hogy már

1937 nyarán az Evangélikus Misz- sziói Egyesület és Baráti Mozgalom találkozóján Gyenesdiáson a gondolat testet öltött és 80 tag önkéntes háví megajánlásokkal megvetette az ányági alapokat. Közben a finnek meghívására, Sztehlo Gábor javaslatára egy nagytarcsai parasztifjú, Sebők István 1937 őszén Finnországba utazhatott, hogy részt vegyen az egyik finn népfőiskola téli tanfolyamán.

Újra Sebők István emlékeit idézem: „1938 tavaszán népfőiskolánk nagy körutazása alkalmából tucatnyi nagyobb helységben, városban előadásokat tartottunk, kórusműveket adtunk elő, és így gyűjtöttünk a magyar népfőiskola javara.” Ebbe a gyűjtőakcióba

1938 nyarán maga Sztehlo Gábor is bekapcsolódik, aki feleségével együtt csaknem három hónapot tölt északi testvéreinknél, ahonnan augusztus végén térnek haza Sebők Istvánnal együtt.

Evangélikus Élet 1986 március 30.

„A népfőiskola vizsgáztatója maga az élet”

Tanterem a Tessedik Sámuel evangélikus népfőiskolán (Archív fotó)

Ekkor már rendelkezésre áll az anyagi fedezet két egyszerű parasztház felépítésére a nagytarcsai gyülekezet által felajánlott területen. 1938 novemberére el is készül a két 75-75 m2 alapterületű épület, az úgynevezett „Finn Ház” a finn testvérek adományából és a „Magyar Ház” a hazai evangélikusság áldozatkészségéből.

így érkezhettek meg november 15-en a népfőiskola első növendékei, szám szerint 12 parasztlegény.

önértelmezés

1941-ben, már három tanév tapasztalatainak birtokában így jellemzi Sztehlo Gábor a népfőiskola küldetését: „A népfőiskola nem is annyira tudást és ismeretet akar közölni, mint elsösorbani feladatának a nevelést tekinti. Éppen ezért a népfőiskola vizsgáztatója maga az élet és éppen ezért bizonyítványt nem adunk ki. A népfőiskola lényeges és jellegzetes vonása éppen az együttlakás és az általa kifejlődő közösségi élet.”

Végül így summázza a lényeget: „Miért és mi ellen küzd a népfőiskola? Küzd az új parasztemberért, harcol a saját bűne (önzés, tudatlanság, egykerendszer, városba özönlés, lustaság stb.) és mások bűne (megvetés, kihasználás, félrevezetés stb.) ellen... Az igazi népfőiskola megnyitja a szemet, növeli a szaktudást,.feladatok vállalására felvértez, értekeket tudatosít, de mindezen felül adja azt, ami ezeket a parasztság számára lendítő erővé teszi...”

Életre nevelés

Napirend, tantárgyak, előadók

Sebők István, aki három esztendőt töltött a nagytarcsai népfőiskolán, így emlékszik vissza a napirendre: „Az ébresztő elhangzása után (fél 7-kor) reggeli torna következett, körülfutottuk néhányszor a két épületet, s ezt követte a mosdás, tisztálkodás. Ez a rendszeresség is nevelő hatással volt a rendszertelen paraszti életre szokott iíjakra. Reggeli és áhítat után órák következtek 10-11 óráig, amelyeket helyi előadók tartottak. Sztehlo Gábor hittan, bibliaismeret és egyháztörténeti órákat tartott, úgyszólván minden nap.

A helyi tanítók számtant, fogalmazást és helyesírást tanítottak.”

Ezen kívül a következő tárgyakat oktatták még: Ének és zene, néprajz,\ történelem és földrajz, egészségtan, állategészségügy, mezőgazdaság. Gyakorlati tárgyak: háztartástan heti 12 órában ilyen témakörökben, mint főzés, egészséges táplálkozás, beosztás, befőzés, háztartási számvitel, mosás, takarítás, terítés, vendégfogadás stb. Heti 6 órában volt kézimunka: népi hímzések készítése, ruhatervezés, otthoncsinosítás.

Újra Sebők Istvánt idézem: „A népfőiskola tankönyveket nem hásznált. Élő szó útján közölt ismereteket és az előadó egyénisége határozta meg az eredményeket. Előadóink általában jól felkészült, az ügy iránt lelkesedő és odaadó nevelők voltak. Alapvető kíváncsiságot, vágyat kívántak felkelteni bennünk a tanulás, önművelés iránt. A maguk által összeállított tematika szerint szabad előadás, megbeszélés és megvitatás formájában közölték az ismereteket. A legtöbbjük falukutató volt, így ismerték a falvak, a parasztság problémáit. Egyszerű, világos előadásmódra törekedtek s így mozgatták meg a mi - olykor nehezen működő - fantáziánkat is. Közvetlenségük feloldotta a tartózkodó, kisebbségi érzésekkel terhes lelkületűnket. Az előadásokat gyakran népdalok tanításával színezték. Fáradó, lankadó figyelmünket azután mindig dalokkal élénkítettük. Különleges alkalmakat is szerveztek, amikor népi írók, vagy más kiemelkedő egyéniségek tartottak előadást.”

Ezek a vendégelőadók általában a délutáni órákban jöttek ki Pestről, köztük olyan ismertté vált nagyságok, mint Erdei Ferenc, Veres Péter, Kodolányi János és még. sokan mások, ugyancsak látogatást tettek a Györffy kollégium diákjai. Az előadásokat estébe nyúló beszélgetések követték, melyben előkerültek a legégetőbb társadalmi kérdések is: földreform, agrárolló, parasztszövetkezetek problémája. Az átlagban 19-20 éves parasztiíjak kezdték forgatni Darvas József, Szabó Pál, Féja Géza, Illyés Gyula és más haladó költők, írók műveit.

De természetesen a gyakorlati parasztmunka sem maradt ki a tanmenetből, a hallgatók naponta több óra fizikai munkát is végeztek.

Közösségi élet, önkormányzat, utógondozás

1939. januári körlevelében így mutatja be Sztehlo Gábor a népfőiskola önkormányzati rendjét: „A fiúk maguk tartják fenn a rendet. Heti munkabeosztás van. A gazda felügyel az egész intézet rendjére. A számadó a gazdasági ügyek vezetője. A kisbíró, mint küldönc az

egyedüli, aki a népfőiskola területet elhagyhatja.” Ezen kívül voltak még naposok, fűtők, takarítók, úgyhogy mindenkinek jutott valamilyen feladat. Sztehlo szerint „a legfontosabb, hogy ezáltal a szolgálatok által megtanulják a közösségi életet. Nincs rangkülönbség, mert aki az egyik héten gazda, a másikon lehet napos és megfordítva. Egymásnak szolgái vagyunk a Jézus szeretetében.”

A veszprémi református népfőiskola egyik vendéghallgatója az alábbi lelkesedő sorokat írta a népfőiskola jegyzőkönyvébe: „Meglepett az önkormányzati szellem is, ahogy zökkenő nélkül egyedül végzik a népfőiskolások a munkájukat... Csak úgy lesz zavartalan és egyensúlyozott, természetes és önmagát megtalált az élet, ha a mélyből, a tömegekből jönnek fel, természetes kiválasztódás útján az irányító erők...” Sztehlo Gáborokról pedig így nyilatkozik: „ők a jövő számára dolgoznak. Iskolapéldát szolgáltatnak a magyar élet számára...”

A közösségi élet egyik kohója az önképzőkör volt, melynek üléseiről részletes krónika készült. Ebből idézem Sztehlo Gábort: „A közösségben állandó súrlódás van, ha nincs, akkor már diktatúra van. A népfőiskola hasonlatos egy hegyi patakhoz, amelyben kövek csiszolódnak, súrlódnak finomabbá, szebbé.”

S ő valóban meg is tett ezért mindent. Ha valaki megbetegedett a népföiskolások közül, a parókián a lelkészcsalád ápolta. Az utógondozásról sem feledkezett meg, nyaranta végiglátogatta a volt hallgatókat, és körleveleiben örömmel számol be arról, hogy legtöbbjük megtalálta helyét és szolgálatát mind a falu közösségében, mind pedig a gyülekezeti életben.

1

Tárlatok:

„a továbbáradó szeretet”

Az egyre nehezedő háborús években is páratlan leleményességgel és szervezőkészséggel fejleszti

KEDD

SZERDA

CSÜTÖRTÖK

CSENDES IDŐ

Konyhakert

Magyar múlt

Számlás

kertészet

Egyházunk múltja és jelene

írás és fogalmazás

Szolgálat a gyülekezetben

A természet világa

Magyar könyv

Népdalok- EBÉD, SZABADIDŐ

Állattenyésztés

Altat

egészségügy

Magyar múlt

I Ezcrmestef- kedés

1 Egészséges élet

I - '

Magyar föld

Magyar könyv

1) Termelés. II értékesítés

Részlet a népfőiskola órarendjéből

tovább az intézetet. Családi kapcsolatait is kihasználva a Stühmer- család adományából egy harmadik épülettel bővül az intézet. Nyaranta kéthetes tanfolyamokat szervez vasárnapi-iskola vezetőknek és gyülekezeti munkásoknak. 1940 nyarán tanyasi, szegény gyermekek számára üdültetést szervez a népfőiskolát épületekben. 30 gyermek és 40 óvodás nyaralását biztosítja akkor, amikor egyre nagyobb gond az ellátás.

Népfőiskoláink soha nem értek el széles tömegeket. Sztehlo Gábor erről így vallott: „Az Intézet feladata: nevelés. Nem lehetünk ezért nagy, százas tömegeket mozgató megmozdulás. Nevelni személyeket lehet csak és személyes munkán keresztül. Éppen azért, mert mi kezdtük a munkát, tudjuk is jól, hogyan kell végezni. A népfőiskolái munka egyes lelkek munkája és soha nem sokaké. A mi Urunk is mindig egyes emberekkel foglalkozott, soha sem sokak megtérítése volt feladata. És az egyes lelkektől árad toyább a szeretet. És ha nincs is nagy látszatja, mégis csodálatos, hogy népfőiskolásokon keresztül árad tovább ez a szeretet és nem fogy el.”

Hiszem és remélem, hogy az idézett források segítségével újra fölfedezett népfőiskolái örökségünk ma is gazdagíthat minket és segíthet szolgálatunkban, nevelői munkánkban.

Gáncs Péter

(Archiv fotó)

Ha valaki arra gondol, hogy a város új kenyérgyárába hívjuk „kenyérkóstolóra”, annak megmutathatjuk hol épült, sőt ízéről is adhatunk tájékoztatást. Más kenyérszeletekről kívánok -írni lapunk Olvasóinak. Azokról, \ melyek Isten „kenyérgyárának” soproni gyülekezetében „sülnek” és velük az utóbbi hónapokban megajándékozott minket. Ezekben a szeletekben így állt elénk:

A béke kenyere. Sopron és benne a gyülekezetünk a főváros után a legtöbb kárt szenvedte emberéletben és épületekben a második világháború során. 40 év után sokak v szívében érlelődött a vágy, hogy az áldozatok nevét örökítsük meg. „A földön békesség” (Lk 2,14) hirdeti a két tábla két nyelvű feliratával és a nevek között ott vannak azok, kiket 'a bombatámadások szilánkjai halálosan megsebeztek, volt diakonisszát szolgálatvégzés közben, szülőket és gyermekeket családi otthonukban...

A nemzetközi békeévben, amikor azokra gondolunk, akik nem ehették a béke kenyerét,, azért imádkozunk: Szerezz köztünk békét Urunk! De e béke ügyét nem lehet egy évre korlátozni, hanem szivünk utolsó dobbanásáig motiválja szolgálatunkat Jézus szava: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek” (Mt 5,9).

Az éhezők kenyere. Vannak fiatalok, kiknek lelkiismerete felébSoproni „kenyérszeletek”

42J éves a soproni Berzsenyi Dániel Gimnázium

redt távoli földrész éhezői iránt, így határozták el az énekelni szerető jánoshalmi Gerhát-testvérek (a kvartett negyedik tagja Szegedről), hogy beleéneklik emberek szívébe az afrikai éhezők iránti felelősséget. Eljöttek Sopronba, elmúlt telünk leghidegebb hónapjában, átkelve a „Duna jegén” megérkeztek hazánk akkor leghidegebb városába és énekeltek meleg sziwel, nívósán, összehangoltan egy órán keresztül. Bachtól, Bárdostól, Las- sustól elindulva eljutottak a zulu és angol nyelvű afrikai népénekekig. Utolsó zulu énekük szövege: „Dicséljük az Atyát, a szabadság Urát, aki kiszabadítja a foglyokat, és az éhezőknek kenyeret ad!”. Ez összecsengett áz áhítat igéjével is: „...mert éheztem, és ennem adtatok...” (Mt 25,35). Valaki így fogalmazta a hallottakat: „Ahogy Tamásnak Krisztus sebeiben kellett bizonyosságra jutnia, úgy mi is a szenvedő emberben: sebekben, csonttá aszott testekben, jó szóra sóvárgó szemekben, elhagyott öregek felénk nyújtott kezében, a szeretet bármilyen formájára éhezőkben találkozhatunk ma naponta Mesterünkkel.. Fakadjon fel szívünkből az adni tudás forrása közeli és távoli embertársaink iránt,

hogy bennük Jézusra találhassunk.” Jézus sebeinek az éhezőkben történő gyógyítására és csillapítására a soproniak kenyerei is belekerülhettek a kosarakba. Gyermekistentiszteletek perselyei (közel 5 ezer Ft) erre a célra bizonyítja, hogy megmozdult szívük és nem sajnálták félretett pénzüket. Csak érkezzenek meg időben a „kenyerek”, hogy meg ne „kemé- nyedjenek”.

Az értékálló kenyér. Az, mely puha marad évszázadok után is. Valljuk, hogy Isten igéje mindig frissen akar szólni, táplálni. Szellemi kincsek és értékek is nem egyszer kaptak maradandó ragyogást, tartós értéket, de kívánatost ízt azzal, hogy Isten „sütödéjébe” kerültek, ahol az ige mondanivalója csiszolt szellemet, ízesítette az ifjak lelkivilágát, iskola padjaiban, gyülekezet templomában.

Ilyen hatások érték az ifjú Berzsenyi Dánielt a soproni líceumban. Megemlékeztünk róla egyik vasárnap délután tartott gyülekezeti alkalmunkon. Hollósy Elek felügyelő így szólt: „Országszerte, így'Sopronban is most e napokban emlékeznek meg nagy költőnk, Berzsenyi Dániel halálának 150. évfordulójáról... Engedtessék meg nekem is, mint a soproni Berzsenyi Baráti Kör, valamint a Berzsenyi Gimnáziumban, a Berzsenyi dédunokák által alapított alapítvány kuratóriumának is elnöke és a soproni ev. gyülekezet felügyelője, emlékezzek meg a halhatatlanság fényében ma is tündöklő koszorús költőről,/Berzsenyi Dánielről, aki 1796-ig volt az ősi soproni ev. líceum tanulója, és aki szent hajlékunkban hallgatta az Isten üzenetét és vette magához Krisztus testét és vérét. Az egész ország emlékezik, mennyivel inkább kell emlékeznünk arra az egykori evangélikus diákra, aki itt szívta magába, ebben a városban és soproni iskolában mindazt, ami egész életét vitte és emelte fel halhatatlan költőink sorába.” Stark Bea, a költő gimnáziumának mai diákja átéléssel szavalta a „Fohászkodást”. Költészetének

gyöngyszeme és a hit puha kenyere ez a vers. Utolsó verse mélység felé tartó életünket olyan magaslatokra viszi, ahol Isten atyai keze tart. „Bizton tekintem mély sírom éjjelét!... ott is elszórt Csontjaimat kezeid takarják.”

Az Élet Kenyere: Jézus Krisztusban áll előttünk, amint önmagát kenyérként osztó kezébe szeg fúródik és így takarják keze majdan csontjainkat. Ilyen gondolatok foglalkoztattak, amikor nemrég temetőnk felé tartottam, hogy megállják Kőrös János testvérünk koporsója mellett, aki a több mint 400 éves líceumunk történetében 40 évet töltött, kitartó szolgálatban, mint pedellus. A Berzsenyi Gimnázium igazgatója úgy búcsúzott tőle, mint hűséges munkatársától. Gyülekezetünk, mint hű tagjától, aki aCköltőről elnevezett gimnáziumban végzett szolgálata után, élete alkonyán is vallotta Berzsenyi hitét: „Csontjaimat kezeid takarják”, mint hó a vetést az új tavaszig.

Imádkozzunk a béke kenyeréért, adjunk asztalunkról kenyeret az éhezőknek, maradjon puha kenyér Berzsenyi költészetének szellemi és hitbeli öröksége és tudjunk úgy élni az Élet Kenyerével, hogy amikor utoljára érezzük izét, jáija át életünket ez a boldog bizonyosság, hogy az értünk meghalt és feltámadott Krisztus kezei ott is „Csontjaimat.. .takarják.”

Szimon János