Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-02-23 / 8. szám

Evangélikus Elet 1986. február 23. J3 1*- £Q * GYERMEKEKNEK Mt .3,1-12 + Mt 14,1-12 Hogyan vezet Isten? \ Felkészít . a feladat vállalására Biztosan nagyon / örültetek, amikor szüléitektől valami nagy, felelősségteljes feladatot kapta­tok. De talán egy kis szorongás is volt bennetek: „Vajon képes vagyok-e én erre? Vajon tudom- e teljesíteni ezt a feladatot?” Valahogy így érezhetett az az ember is, aki.t Isten, mint utolsó prófétáját küldte az em­berek közé: Hirdesse az Üdvö­zítő, a Messiás eljövetelét. Ke­resztelő Jánosnak jutott ez a megtisztelő feladat osztályré­szül. Neki lesz a kötelessége előkészíteni az emberi szíveket a Megváltó fogadására. Az lesz a feladata, hogy megismertes­se bűnös voltukat és az Isten igazságos haragját a bűn miatt. Azért, hogy az emberek vágyakozzanak a Szabadító után. Nehéz hivatás volt ez a számára. De Jánosnak teljesí­tenie kellett küldetését, fgy jö- vendöltette meg Isten Ézsaiás prófétával: „Kiáltó szó fogja felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a Megváltó eljött er­re a világra." Mi mindannyian kaptunk Is­tentől küldetést. Feladatul kap­tuk: Szavainkkal és életünkkel mutassunk rá Jézus Krisztusra. Ahhoz a Jézushoz hívjunk em­bereket, aki meghalt bűnein­kért: Megváltást és szabadu­lást hozott nekünk. Azonban, hogy ezt a munkát végezhes­sük, szükségünk van valamire. - János, hogy felkészülhessen erre a nehéz munkára, kiment a pusztába. Ott egyedül volt Istennel. Imádkozott: erőt és bölcsességet kért az Úrtól kül­detéséhez. Majd munkához lá­tott. János ekkor ugyanolyan ruhába öltözött, mint régen a próféták: Teveször ruhát vett magára és azt bőrövvel kötötte meg. Tápláléka pedig az volt, amit az ország legszegényebb­jei' ettek: Sáskából sütött ke­nyeret és hozzá erdei mézet evett. Kiállott a Jordán folyó partjára - oda, ahol a legtöbb ember fordul meg -, és ezt kiál­totta: „Térjetek, változzatok meg! Elközelített hozzátok a mennyeknek országa!” Az em­berek megdöbbenve hallgat­ták. Próféta szól hozzájuk? Nem kételkedhettek ebben. Csodálatos volt ez számukra.' Elmesélték ezt mindenkinek, akivel csak találkoztak. Egyre nagyobb tömeg gyűlt János köré. Szívesen hallgatták pré- dikálását és megkeresztelked- tek a Jordán vizében. Igen ám, csakhogy nemcsak ilyen hallgatói akadtak János­nak. Voltak rosszakarói is. Olyanok, akiknek nem tetszett, hogy János „fejükre olvassa" bűneiket. Abban az időben He- ródes volt a nép fejedelme. So­kat zsarnokoskodott a nép fö­lött. Más bűnt is elkövetett: El­csábította testvére feleségét, és vele élt. János tudtára adta, hogy ez nem kedves Isten előtt, ez bűn. Heródes ezért börtön­be csukatta Jánost. - Amikor Heródes születésnapját ünne­pelték, Heródiás leányának a tánca igen megtetszett neki. Azt mondta a leánynak: „Kérj tőlem bármit, megadom." Ek­kor a leány - anyja tanácsára - így szólt: „Add'nekem egy tálon Keresztelő János fejét." Heródes erre a nem várt, bor­zalmas kérésre mélyen elszo­morodott. De esküje és a jelen­levő vendégek miatt teljesítenie kellett a kérést. Parancsot adott János lefejezésére és be­hozatta Keresztelő fejét. - Amint hírül vitték János tanít­ványainak a szomorú ese­ményt, azok elkérték mesterük testét, hogy tisztességgel elte­messék. - Megvitték a hírt Jé­zusnak is. Jézus tudta, hogy egy napon őrá is - mint Isten igaz Követére - halál fog várni. Mégis vállalta ezt az utat, ér­tünk. Fabulya Hilda f A fVASÁRNAP 1 IGÉJE 2Kor 8,9 AZ ADAKOZÁS Sok gyülekezetben szépnek mondható az adakozás mérté­ke. Akár saját belső szükségletekre, akár másoknak. Vannak olyan közösségek is, ahol a kimondottan kispénzűek pénztár­cájából kerülnek nagy pénzek a perselybe. Krisztus példáját állítja elénk Pál az adakozással kapcsolatban. Az Ő adománya a legnagyobb, a legértékesebb. Lejött a mindenható országából az emberi világba. Testet öltött és vállalta a tér és idő dimenzióit, az emberi élet korlátáit. A ha­talmas Isten beleköltözött egy törékeny emberi testbe. A szeretet kényszerítette erre a lépésre, erre az áldozatra, mely egy egyszerű jászolban indult és a kereszten ért a csúcsá­ra. Jézus kereszten elszenvedett halálának értékét csak a bű­neit felismerő és szabadulást kereső ember tudja felértékelni. És ha egyszer valaki leteszi Jézusnál mindazt, ami nyomja a lelkiismeretét és a vállát, megtapasztalja a bűnbocsánat határ­talanul jó érzését, akkor többé nem marad zárva sem szíve sem pénztárcája a szükségben levők előtt. Akinek kőszívét Jézus hússzívre változtatja, megérti Urának példáját, miként lett az Úrból kiszolgáltatott, a gazdagból szegény. Föltehetjük a kérdést, miért? Miért jött közénk a menny magasságából, korlátlan hatalmából, jászolba, szalma közé, hogy poros lábbal rója a kilométereket és gyógyítsa az eléke- rülőket. Tanítsa az egyszerűeket és az okosokat? Miért hirdet­te és vállalta a szegénységet? Egy szóval is lehet válaszolni: Értünk! Hogy mi meggazdagodjunk Isten kegyelmében. Az életét adta, „adakozta” a mi bűnös életünkért cserébe. Érthetetlen logika ez. A hívő ember csak könnyekig megha- tottan veheti tudomásul. Ez az adomány bennünket is arra késztet, hogy önmagunkat megtagadva adakozzunk. Pénzünket ne sajnáljuk azoktól; akik akár közelünkbe, akár többezer kilométerre tőlünk szükséget éreznek. Nincs mindennapi kenyér az asztalukon, vagy természeti katasztró­fa miatt nincs fedél a fejük fölött. Ilyeneken segíteni nagyon egyértelmű dolog, de templom- bajárók között is van olyan, aki úgy gondolja, szegényebb lesz, ha segít. Nekik szól a biztatás: Isten megáldja sokszoro­san azt, aki Jézus példája nyomán ad, szeret, segít. Gazdagságunk nem abban áll, hogy mennyire dagad a pénztárcánk, és mennyi pénzt őriznek számunkra a takarék­ban. Gazdagságunkat a letörölt könnyek, a fölsegített öregek, a meglátogatott betegek, az anyagiakkal kisegítettek sora adja meg. Jézus ilyen élet példával járt előttünk! Kövessük őt. Smidéliuszné Drobina Erzsébet IMÁDKOZZUNK Életet ajándékozó Ür! Adj nekünk szerető szivet, hogy önfeláldozó szeretetben követeiddé váljunk! Amen. Irgalmasságot nyernek Mt 5,7 „Mondd, mennyit ér egy falat ke­nyér?” - ez volt Presser Gábor dalának és annak a nagyszabású, maratoni hosszúságú rock-koncertnek a címe, amelyen a több, mint harminc orszá­goshírű együttes teljes honoráriumát az afrikai éhezők megsegítésére ajánlotta fel. Nemes kezdeményezés volt. Egy évvel ezelőtt a mi egyházunk is Afrika szegényeinek küldte el legnagyobb ün­nepünk, Húsvétvasámap teljes persely­pénzét. Akik azóta megkapták ezeket az adományokat, kenyér vagy gyógyszer formájában, valószínűleg azt sem tud­ják, hol is van Magyarország... Arról azonban biztosan tudomást szereznek, hogy valahol a nagyvilágban ismeret­len emberek rájuk gondoltak, a maguk eszközeivel segíteni akartak rajtuk. Olyanokon, akik nem tehetnek róla, hogy ők a segítségre szorulók, akik ta­lán sokkal inkább szeretnének maguk is irgalmasságot gyakorolni másokkal, mint várni és elfogadni a segítséget. Különös és nem egyértelműen jó csengésű szó ez: irgalmasság. Mintha' lenne valamilyen megalázó felhangja is. De Jézus boldogoknak mondja azo­kat, akik irgalmasak tudnak lenni és akik maguk is irgalmasságot nyernek! Boldognak lenni pedig jó és. cseppet sem megalázó! Talán éppen azt kell megtanulnunk, hogy mindnyájan irgal­masságra szoruló emberek vagyunk. A fenti képen egy gyermetyejet és két áldó, simogató kezet látunk. A gyer­mek arckifejezése szomorúságot, örömtelenséget mutat. Aki közülünk emlékszik gyermekkorára, tudja, hogy gyermekként milyen könnyen és mi­lyen gyakran eltűnt az arcunkról az öröm és nevetés. De arra is emlék­szünk, hogy egy-egy jó szó, simogatás, biztatás milyen hamar feloldotta a bá­natot és milyen jó volt beletemetkezni a simogató, szerető kezek melegébe. Igen, a gyermek, aki annyi mindent nem tud még a környező világról, aki annyi mindenre nincs még fejkészülve - irgalomra és szeretetre rászoruló kis ember. De ki merné azt mondani, hogy egy fiatalember, egy felnőtt vagy egy öreg­ember, akik tehát már sokkal többet tudnak a környező világról, akik olyan sokat megéltek már az élet próbáiból - nem lennének hasonlóképpen irgal­masságra és szeretetre rászorulók?! Ir­galmasság nélkül irgalmatlan lenne a világ és az élet, és azt tartósan ki sem lehetne bírni! Testi és lelki betegségeink, sikeres vagy sikertelen emberi kapcsolataink, felelősségérzetünk önmagunkért és másokért, legközelebbi szeretteinkért, szüléinkért, nagyszüleinkért, gyerme­keinkért - mind-mind naponta felveti a kérdést: tudok-e irgalmas, megértő, másokra figyelő lenni? Tudok-e gon­Gáncs Aladár: Az ötödik evangélista? Söderblom svéd érsek tette ezt a megállapítást J. S. Bachról. Gáncs Aladár nem azért tesz kérdőjelet utána, mintha kétségbe vonná an­nak igazát, sőt jogot formál arra, hogy azt bebizonyítsa. Nyomban az előszóban leszögezi, hogy „Bach életrajza, főleg pedig muzsikája adja meg erre a választ.” Az életrajzot - ‘nyilván a könyv szűkre szabott terjedelme miatt - igen tömören tárgyalja. Főként Bach lelki fejlődésének azt a vonalát követi, amely őt ötödik evangélistá­vá érleli. Az életrajzból megtudjuk, hogy bár több helyen teljesít egyházi vagy világi szolgálatot, életcélként mindig az lebeg előtte, hogy: „Rend­szeres zene Isten dicsőségére.” Ettől még akkor sem tántorodik el, ami­kor a weimari herceg udvari orgo­nistája és kamarazenésze lesz 1708- ban. Itt írja többek között azokat a korálfeldolgozásokat, amelyek „Orgelbüchlein” címen maradtak ránk. Ezekben a feldolgozásokban nem „kísérettel” látja el a korátokat, hanem olyan környezetet rajzol hozzájuk, amely pontosan követi a korái szövegét. Többszöri állás változta tás után 1723-ban (38 éves korában) Lipcsé­be került. Művészi nagysága itt telje­sedett ki. A felsőbbségével való — EVANGÉLIKUS SAJTÓOSZTÁLY, 1985 — együttműködése nem volt felhőtlen. Éppen ezért csodálatos az a termé­kenység, amellyel szinte ontotta ma­gából a remekműveket. Gáncs Aladár ezek közül főként azokat az alkotásokat emeli ki, ame­lyek Bachot ötödik evangélistává avatják. Ezek a kantáták, passiók, a Magnificat, a h-moll mise. Gáncs Aladár e művek tartalmi ismertetése mellett főként azt emeli ki, hogy Bach minden zenei kifejezési eszkö­ze igemagyarázat. Ez a szándéka abban is lafejezésre jut, hogy ragasz­kodik a bibliai szövegekhez. Holott: „A kor divatja szerint Keiser, Mat- theson vagy Händel már mellőzi a passiókban a bibliai és énekesköny­vi szöveget. Bach azonban vissza­hozza, sőt a gyönyörű szép partitú­rában végig piros tintával,úja az eredeti bibliai szöveget.” És ez a kiemelés nem puszta külsőség. A ze­nében is pontosan nyomon követhe­tő. A megszólaltatandó apparátust mindig a szöveg tartalmi mondani­valója szerint választja meg. A Máté passióban pl. két vegyeskart, két zenekart és egy fiúkórust is megszó­laltat. A passió megrendítő történe­te teszi szükségessé ilyen hatalmas együttes megszólaltatását. Ezzel szemben a kantáta kamaraműfaj. Ezekben kisebb kórus, szólisták és alkalmanként változó összetételű kisebb zenekar szükséges. Ennek eredménye az, hogy Bach müvei rendkívül változatosak. Bach kantátáiban, passióiban, miséiben mindig fontos szerepet kap a korái. Ezzel a lutheri hagyomá­nyokat folytatja. Luther szerint ugyanis „az istentisztelet lényege, hogy abban Krisztus szól hozzánk igéjében, mi pedig felelünk Neki énekben és imádságban. így lesz a passió is - akárcsak Bach valameny- nyi kantátája - a gyülekezethez szóló igehirdetéssé.” A bizonyítékok sorát Bach ötödik evangélista mivolta mellett Gáncs Aladár kiegészítésképpen leírja, mi­lyen orgonákon valósította meg ki­tűzött célját, milyen orgonák álltak rendelkezésére. Végül összefoglalást ad „Bach hatása Magyarországon” címmel arról, hogy ez a gazdag élet­mű hogyan sugárzott át hozzánk. A Bachról szóló irodalom könyv­tárakat tesz ki. Gáncs Aladár mégis tudott újat mondani ebben az úásá- ban. Mert nemcsak tényanyagként elemzi Bach műveit, hanem azok születésének indokaira is rámutat. Munkája nyomán a címben jelzett kérdőjel felkiáltójellé egyenesedik: „Bach az ötödik evangélista!” Fás art g Árpád Postagalamb Amikor Püski Sándor hetven­éves volt, öt évvel ezelőtt, „vendég- munkásként” köszöntöttem: „Püs­ki Sándor évente hazajár. Mond­jam így: itthon él és odakint dolgo­zik? 0 az egyike a legtávolabb dolgozó vendégmunkásainknak.” Ugyanis a Budapesten, Magyaror­szágon ismert író, kiadó - a Ma­gyar Élet kiadója - ma az Egyesült Államokban, New Yorkban végzi azt a munkát, amelyet 40-45 évvel ezelőtt idehaza. Csak az idősebb nemzedéknek, a népi írók emlőin felnövekedett nemzedéknek vannak eleven emlé­kei róla. Azoknak, akik testmeleg közelségbe kerültek Németh Lász­lóval, Sinka Istvánnal, Szabó De­zsővel, Erdélyi Józseffel, Veres Pé­terrel, Kodolányi Jánossal, Féja Gézával, Kovács Imrével, Erdei Ferenccel, Balogh Edgárral, Jócsik Lajossal, Tatay Sándorral, és hadd ne soroljam vég nélkül azok neveit, akik a második világháború előtt felnyitották szemünket a magyar sorskérdések meglátására. Püski volt az, aki a múlt rendszer „fekete bárányait”, azok tiltott gondola­tait felkarolta és fittyet hányt az indexre, fórumot nyitott számuk­ba, majd olyan műhelyt hozott lét­re, amelyben a magyar jövendőt kovácsolták. Zsilipet nyitott a népi szellemi élet számára, aláásva ezál­tal egy elavult társadalmi rend alapjait, torlaszt emelt a behatoló német ideológia előtt és kiképzett egy jelentős réteget társadalmunk­ból, amely hallatlanul fogékony volt az új iránt, nem kevésbé pe­dig felkészült az új társadalmi rend megvalósításához. Földreform, földosztás, demok­ratikus államrend, népfrontpoliti­ka, társadalmi felemelkedés, álta­lános kulturáltság, szociális igaz­ságok megvalósítása stb. .mind rendre szerepeltek az ún. Püski koncepcióban. Ennek a politiká­nak egyik jellegzetes megnyilvánu­lási formája volt az 1943-as Szár­szói Konferencia, amelynek rende­zésében döntő szerep hárult reá. Püski Sándor ma New Yorkban él és hetvenöt éves. Lényegében elölről kezdett mindent. Valaha öt pengővel kezdte - egyetemi jegyze­tek sokszorosításával - kiadói tevé­kenységét, másfél évtizede öt dol­lárral lépett Amerika földjére, hogy új misszióját elkezdje. A koncepció ugyanaz maradt. Kiadó és könyv- kereskedőként kívánja szolgálni a „nagy diasporában” a magyar ügyet. Üzletében megkapható min­den magyar kiadvány, hazai és kül­földön megjelent könyvek, folyó­iratok, újságok - köztük az Evan­gélikus Élet is - hanglemezek, vi­deokazetták, hogy az írott vagy hangzó magyar szó ébren tartsa a magyar tudatot az ideven etnikum KÉPMEDITÁCIÓK A HEGYI BESZÉD ALAPJÁN dőlni azokra, akiket személyesen nem is ismerek, de mégis tehetek értük vala­mit? Vannak cserbenhagyott áldozatok közlekedési baleseteknél, de ugyanígy olyanok, akiket otthonukban, munka­helyeken, iskolai osztályokban vagy tá­voli országokban hagynak cserben úgy, hogy nem veszik komolyan őket s bajukat, gondjukat vagy élet-halál har­cukat. Jézus szép példázatában, az ir­galmas samaritánusról szóló példabe­szédében az igazi főszereplő az a le­ütött, kifosztott vándor, aki meg sem szólal a történet során, mert még arra is képtelen. Pedig talán beszédes és erős ember volt addig, amig tönkre nem tet­ték, erőszakkal, önző kapzsisággal, embertelen cinizmussal! - Magyaror­szágon megdöbbentően sok az öngyil­kosság, még a fiatalok között is! Meg­döbbenünk, sajnáljuk őket, - pedig mi­előtt tettét elkövetné, mindegyikük vár valakire, aki segítene rajta, meghallgat­ná, megértené, megvigasztalná. Soka­kat terhel ilyenkor az irgalmatlanság bűne! A legnagyobb irgalmasságot Jézus' Krisztustól kapjuk, aki bűnbocsánatot kínál, aki vezetni, tanácsolni akar min­ket. Aki jó Pásztorunk akar lenni és boldoggá akar tenni. Ha azonban ezt tudjuk, akkor van-e jogunk megtagad­ni az irgalmasságot másoktól? Közeli­ektől és távoliaktól? Családtagjaimtól és afrikai, ázsiai, latin-amerikai vagy bármely földrészen élő irgalmasságra szomjazó embertársainktól? Mi lenne velem mások irgalmassága nélkül?! Mi lenne embertársaimmal az én irgalmasságom nélkül?! Mi lenne velünk Istenünk irgalmas szeretete nél­kül?! „Mondd, mennyit ér egy falat ke­nyér?” - Sokat, rengeteget, ha a szív szeretete és felelősségérzete van mögöt­te! Életerő, boldogság, megvigasztaló- dás, jó szó és reménység lesz belőle. Sz. Z. FOTO: Reformátusok Lapja közé ékelődött véreink között. Fantasztikus misszió ez! De a hetvenöt éves Püskinek Magyarország a hazája. A posta­galamb csak hazafelé tud szállni. A postagalambnak éppen az a funkciója, hogy elvigyék messzire - a világ végére - és onnan hazajöj­jön, mert hazatalál. S ezzel a gon­dolattal köszöntjük őt, a hetvenöt éves írót, kiadót, könyvárust, ma­gyar misszionáriust, hogy legyen és maradjon a mi postagalam­bunk. Adjon Isten neki erőt, egész­séget, de amikor csak vágyakozik rá, szárnyra keljen, s hazajöjjön meghitt fészkére, barátai közé, akik megkülönböztetett figyelem­mel és szeretettel kísérik minden­Irnr mnnlráiát D P.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents