Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-02-16 / 7. szám

Evangélikus Elet 1986. február 16. J3 ^ GYERMEKEKNEK | Jón 1 Hogyan vezet Isten? Visszatérít a jó útra r A ^ VASÁRNAP IGÉJE 1 Jn 3,5-8 KIÉ VAGY? Édesapa a boltba küldi Jánoskát, hogy vásároljon be hétvégére. Se­gítsen édesanyjának, aki beteg. Já­noskának nincs kedve a bevásár­láshoz, inkább játszani megy. - Jól cselekedett? Amikor II. Jeroboám uralkodott a tíz törzs felett, élt Izráelben egy pró­féta. Úgy hívták, Jónás. Egyszer így szólt hozzá az Úr: „ Fontos feladattal bízlak meg. Menj el Ninivébe és kiálts ellene! Gonoszságukat nem tűrhe­tem tovább." - Jónás útnak is indult, csakhogy ellenkező irányba. Társis- ba menő hajóra váltott jegyet. így gondolkozott: „Jól van. Ha az Ur üzenni akar Ninivének,' küldjön mást! Én nem megyek. Én, a pogá- nyokhozl? Még Izráelnek, a válasz­tott népnek hirdetem az igét, de a pogányoknakl? Azt már nem! Sem­mi kedvem hozzá! Különben is isme­rem az Urat. Ha a Ninive-beliek haj­landók megtérni, még megbocsát nekik. Hiszen ő irgalmas és kegyel­mes Isten. Jobb, ha nem avatkozom a Ninivebeliek dolgába. Majd más .....Igenám, de az Úr nem így gon­dolkozott. Ó Jónást szemelte ki erre a feladatra. Hiába hitte azt Jónás, hogy megszökhet az Úr elől. Az Úr elől senki sem menekülhet el. Ha az Úr elküldi szolgáit, azoknak enge­delmeskedniük kell az ő parancsá­nak. Ezt Jónásnak is meg kellett tanulnia. - A tengeren egyszer csak hatalmas vihar tört ki. A hajósok kétségbeesve kidobáltak a hajóból minden rakományt. Féltek, hogy el­vesznek. Imádkoztak szabadulá­sért. Mivel pogányok voltak, a ma­guk pogány isteneihez könyörög­tek. Semmi sem használt. Ekkor sor­sot húztak. A sors - a hajófenéken éppen mélyen alvó - Jónásra esett. Jónásnak be kellett vallania: Ö a hib ás, ö az oka mindennek. 0 nem akart engedelmeskedni az Úrnak, aki az ég, föld és a tenger Istene is. Megérdemli a büntetést. Vessék őt a tengerbe és megszűnik a vihar. Úgy is lett, ahogy Jónás mondta. Isten leállította a szeleket, lecsende- sült a tenger. Megmenekültek a po­gány hajósok. Megfogadták, mi­helyst partot érnek, most már az egy igaz Istennek, Jónás Istenének - mutatnak be áldozatot és csak hoz­zá imádkoznak. így lett Jónás a po­gányok prófétája. De nézzük csak, mi történt ezalatt Isten szolgájával a vízben? Az Úr gondoskodott róla. Odarendelt egy hatalmas cethalat, hogy elnyelje Jó­nást. Három napig volt a hal gyom­rában. Eközben elvégezte benne az Úr: Jobb, ha engedelmeskedik neki. Ezután elindult Jónás. Most már Ni­nivébe. Nagy város volt ez ám! Há­rom nap kellett volna a bejárásához. Jónás, amint beért a városba elkez­dett kiáltani: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive!'1 - Az emberek döbbenten hallgatták. Figyeltek szavára és hittek neki. Továbbadták egymásnak a hírt, amíg az egészen a királyig is eljutott. A király parancs­ba adta: „Ninive egész lakossága - még a gyermekek is, sőt az állatok is - öltözzön zsákruhába és tartson böjtöt. így térjenek meg az Úrhoz." Ezt tette mindenki, maga a király is. Őszinte bűnbánattal, alázattal Is­tenhez fordultak. Ezért megbocsá­tott nekik az Úr. így menekültek meg a közelgő ítélet elől. Mi Jézus Krisztufe által menekül­hetünk meg az Isten jogos haragja, ítélete elől. Aki hittel elfogadja Jézust Úrnak és Pásztornak, azt vezeti és megáldja az Isten. Fabulya Hilda Nemrég láthattunk a tv-ben egy filmsorozatot, melynek végén kiderült, hogy egy ember, miután ördögien gonosz tettek sorát végrehajtja, maga is ördögnek véli magát. Nem is tévedett túl sokat, mert aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van. Elég ijesztő hallani ezt a mondatot. Megretten az ember, amikor ráébred, hányszor követ el bűnt. Hányszor engedi át szívében a terepet a gonosznak, hányszor szolgáltatja ki ma­gát az ördögnek, hogy rabszolgájaként mások kárát keresse, társainak „keresztbe” tegyen. Tudatos félrelépéseink előtt gondolkozzunk és jusson eszünkbe: AKI A BŰNT CSELEK­SZI, AZ ÖRDÖGTŐL VAN. Bűnbánatra szólít bennünket az apostol, mert tudja, gyakran vagyunk a gonosz, az ördög gyermekei. Ez a gondolat bántotta Luthert is, amikor a kísér­tések elűzésére ebbe a mondatba kapaszkodott: „Meg vagyok keresztelve!” Isten gyermeke vagyok és nem az ördögé. Jézus azért jött, hogy erősítsen bennünket, hogy elvegye belőlünk mindazt, ami elválaszt bennünket a megváltottak családjától. Az Ördög is nap mint nap próbálkozik, nem válogatva az eszközöket, hogy levegyen a lábunkról és elszakítson azoktól, akik a keresztre néznek és új életben reménykednek. Az igaz­ságot is elferdíti, mivel mindenkit meg akar téveszteni. Ezért figyelmeztet így a levél írója: „Gyermekeim senki se tévesszen meg titeket...” „AKI AZ IGAZSÁGOT CSELEKSZI, AZ IGAZ”. Sok­szor nagyon éles látás szükséges ahhoz, hogy például egy széthúzó, ideges és veszekedésektől hangos családban, ki az igaz. Ki keresi igazán a békességre vezető utat. Ki milyen szavakkal és tettekkel akaija az igazságot érvényre juttatni. Néhány könnyen felismerhető tulajdonság álljon előttünk az igazság keresőjéről: van példa is szemünk előtt, mert Jézus maga volt az Igazság. Lehet őt követni és lehet igyekezni hozzá hasonlítani. Az igazság szelíd, de határozott hangú. Az igazság nem bántó, de leleplezi a hamisságot. Az igazságot nem lehet megingatni, csak megértetni. Az igazság a betegek, az elha­gyottak és a kicsik oldalán áll. És nem a hatalmasok hazugsá­gai oldalán, nem az erőszakosok ravaszsága oldalán, és nem a felelőtlenek romlottsága oldalán. AZÉRT JELENT MEG AZ ISTEN FIA, HOGY LE­ROMBOLJA AZ ÖRDÖG MUNKÁIT. Adjunk helyet Jé­zusnak, hogy bennünk is lerombolja azt, amit az ördög épí­tett. Keményszívűségünkkel ne akadályozzuk munkáját, ha­nem valódi bűnbánattal adjunk lehetőséget a sátán legyőzőjé­nek, hogy bennünk is Úrrá és Királlyá legyen az a Jézus, akiben bűn nem volt. Smidéliuszné Drobina Erzsébet IMÁDKOZZUNK Mindenható Atya Isten! Szentlelked vezessen minket az igazság útján, Ő tanítson felismerni az ördög munkáit. Jézus Krisztus kereszten kihul­lott vére tisztítson meg minket a gonosz cselekedetektől. Meglátják Istent Mt 5,8 KÉPMEDITÁCIÓK A HEGYI BESZÉD ALAPJÁN Tágra nyílt szemek. Csodálko­zás - várakozás. Gyermeki tekin­tet. Bizalom. Még vár tőlünk vala­mit. Még talán mindenhatónak képzel bennünket. Olyannak, aki mindent megtehet, ha akar. össze­illesztheti az eltört babalábat, a szétesett autót, megszünteti a fáj­dalmat, kihúzza a tüskét... Hiszen eddig mindent megkapott tőlünk, „felnőttektől”. „.. .ilyeneké a mennyek országa...” Tiszta szív? Amennyiben nem ártatlanságot, hanem bizalmat értünk alatta - igen. Tiszta: makulátlan; hibátlan. Tiszta szív: őszinte, hátsó gondola­toktól mentes, nincs semmi takar- gatnivalója, tiszta a lelkiismerete - múltra, jelenre nézve egyaránt. De mindez isteni mércével mért tiszta­ság kell legyen. Van ilyen? El­mondhatja-e bármelyikünk önma­gáról ezeket? Ha őszinték akarunk lenni: nem. Még a gyermekek sem. Túlságosan sok minden terhel ben­nünket, ami beszennyezi a szívün­ket. Gondolataink, múltunk, jele­nünk tele van titkokkal - gyermek­korunk óta halmozzuk, és hordjuk magunkkal őket -, amelyeket nem szívesen hoznánk nyilvánosságra. Ilyen áron talán még a „tisztítta- tást” sem vállalnánk szívesen. Pe­dig ott van a csábító ígéret: bol­dogság. Boldogság. A túl gyakori hasz­nálatban megkopott, vagy éppen a hozzá társított, megüresedett fo­galmak között el is tűnt az igazi jelentése, tartalma. Valamen­nyiünk tudata tartalmazza azok­nak a dolgoknak a listáját, ame­lyek birtoklása, elérése - szerin­tünk - elengedhetetlenül szükséges a boldogsághoz. 'Csakhogy nem számolunk azzal, hogy minden ilyen lista: végtelenített. Mindig le­het hozzátenni valamit, s ezt mi meg is tesszük. Pedig elvileg min­dig, minden körülmények között FOTO; Götze boldogok lehetnénk, ha összhang­ba tudnánk kerülni Istennel, ön­magunkkal, környezetünkkel, helyzetünkkel. Mivel azonban sok mindent elfojtunk magunkban, más dolgokat pedig eltitkolunk, vagy megalkuszunk velük, káoszt teremtünk önmagunkban és kör­nyezetünkben, - harmónia helyett. Ez vár hát mindannyiunkra? Nem tudunk kiutat sem a magunk, sem mindenre rácsodálkozó, még gyanútlan gyermekeink számára? De hiszen bennük valami megvan - ha még megvan -, ami nagyon fontos, belőlünk azonban többnyi­re hiányzik: a bizalom. Igen, ez a kettő: kudarcunk, tehetetlensé­günk beismerése és a gyermeki bi­zalom az, ami képessé tehet arra, hogy a magunkávé tegyük Dávid imádságát: „Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó. .. .Tiszta szívet teremts bennem, Is­tenem!...” Istent soha senki sem látta. Jé­zus azonban mégis a Vele való ta­lálkozás mindent elsöprő élményét ígéri azoknak, akik nyitottan, gyermeki bizalommal fordulnak Felé, Tőle várják a megtisztulást. Hogyan? „Meglátják az Istent” - Jézus Krisztusban. Azt az Istent, aki maga tette meg az első lépést felénk, aki eltörli életünk minden visszásságát, adósságát - a keresz­ten. Rendet, harmóniát teremt bennünk, körülöttünk, összhangot Vele, önmagunkkal, környeze­tünkkel. Tágra nyílt szemek. Csodálko­zás, - várakozás: bizalom. Mi lesz belőle? Könnyen lehet csalódott, kiábrándult felnőtt. Vajon ráta­lál-e Arra - velünk együtt -, aki­ben meg lehet bízni, aki nem okoz csalódást, aki nemcsak futó talál­kozást ígér, hanem végigkísér egy életen át? Luptákné Hanvay Mária Kutas Kálmán: önéletrajz ez a verskötet, egy emberéletet átölelő vallomás. Tük­re a költő gyermekkora, ifjúsága álmainak, élményeinek, férfikora munkájának és öregkora látomá­sainak. Melyek a közel kétszáz verset felölelő verskötet tartalmi-formai értékei? Otthon, család, barátok, ván- dorutak, látások-látomások a ver­sek témavilága. Sokszor megver­selt, visszatérő témák. Költőnket azonban nem elégítette ki a jelen­ségek versbe formálása. A mélyben rejlő lényeg foglalkoztatja, és a tű­nődés ihletett óráiban új, mások által nem észlelt, lényeges voná­sok, kapcsolatok feltárására törek­szik, hogy gazdagodjék, színesed­jék költői mondandója. Érezzük, verseit olvasva, a lényegmondá­sért, az igazságközlésért, az új meglátásokért folytatott nehéz munkának erőfeszitését. Volt köl­tői ereje mindehhez. A lírai költő érzéseit, gondola­tait képekbe vetíti. Varázslatos Kutas Kálmán képzelőerejc. I Egy emberélet---------------- EVANGÉLIKUS SAJTOOSZTALY, 1985 ----------------­„Képz elet - te varázsló szel­lem. . .illesztesz lelkünkre messzevi- vő szárnyat” - írja. Alkotó képze­lete az érzésárnyalatokhoz is meg­találja a kifejező képeket, az elvont teológiai, filozófiai gondolatokat is érzékletes, éles képekben tudja megjeleníteni. Képalkotásmódja eredeti, könnyed. Képei (otthon - békesziget, mécs, szív, illatozó há­la; bíbor ruhát szőtt ránk a naple­mente; ég-mélylő kék; éjszaka az élet; égen túli pirkadás...) önma­gukért beszélnek. A képekbe áttett érzéseket, gon­dolatokat szavakba festi a költé­szet, szavakba, amelyek a köznapi használatban elszürkültek. Megta­lálni a mondanivalóhoz a megfele­lő szavakat, kapcsolatot teremteni köztük, hogy fényt kölcsönözze­nek egymásnak, hogy a ritmus mu­zsikája szárnyra kaphassa őket, mindez emberfölötti munka. A vers így is végül kényszerű „megalkuvás a látomás és a szavak között”. A költészet fájdalmas pa­nasza hangot kap Kutas Kálmán versírásában is: „...fönség, szép. versbe szőve: legmélyebb lényét veszti szóba öltve.” Az ő biblikus, filozofikus költészete - s ebben is megnyilatkozik költői képessége - minden mélység kifejezésére képes. A könnyed, közvetlenebb hangú költemények mellett (A templom­ban, Alkonyi álom, Egy sajka ring, Mily szép álom, A nagy Festő...) találkozunk - kis mértékben - olyan versekkel is, amelyekben bo­nyolultabb a tartalom, és megne­hezül a forma, a nyelv is. A verskötet olvasása közben meg kell állni, és újra meg újra vissza kell térni a Hitvestárs, az Otthon-család-gyermekek, a Be­tegágyak, a Vándorutak..., a Látá­sok-látomások és az Imbolygó szellemi fények c. versciklusok köl­teményeihez. A Hitvestárs versei sokszínűségükkel, érzelemgazdag­ságukkal, költői szépségükkel emelkednek ki - még a magyar költészetben is (Alkonyi álom, Ajándék vagy, Ki vagy, Örök tar- v tozás, A templomban, Csodás éj...). - A hűség az otthonhoz, a család féltő gondozása, a felelős­Film a tévében AZONOSÍTÁS ség» értük szólal meg felejthetetle­nül szép versekben: Hajnalban, Az otthon, Vérben sziget, Elbúcsú­zunk a Lébényi-tótól, őszi esték... - A vigasztalás enyhet adó szép szavai nyugtatnak a Betegágyak c. rész verseiben: Esti órában, Ke­gyetlen, Halálakor, Mily szép álom, Emlékek útján... - „Egész világunk lelkes énekes” - erről val­lanak a Vándorutak... c. ciklus él­ményei, emlékei (A nagy Festő, Hegyedben, A hegyi tó, A ködsip- kás Emlékhegy tövében, Magasz­tos pillanat...). - A Látások-láto­mások és az Imbolygó szellemi fé­nyek örökszép versei különös vers­élményt kínálnak: A Híd, Csak pá­ra minden, Mindnyájan, Csoda a Biblia, Ne zavard őket, Himnusz, Elég, Kiteljesedik-e életünk?... Egyházunk Sajtóosztályának ki­adványa a verskötet. Ajánljuk gyülekezeteink figyelmébe olvasás­ra, elmélkedésre; számos verset nyújt a kötet előadásra gyülekezeti összejöveteinken. Vajda Aurél Legyek, aki vagyok - ez a három szó nem kiforgatása a válasznak, amelyet Mózes ka­pott érdeklődésére: „Ha... meg­kérdezik tólem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik?” - hanem tömör összegezése egy magyar film fó gondolatának. Az Azonosítás tíz esztendeje ké­szült, rendezője Lugossy László. A filmet nemrégiben sugározta a televízió. Kevéssel a háború után haza­tér a hadifogságból a főszereplő (Cserhalmi György), csakhogy ott valamiképpen elcserélődött a neve, s most ragaszkodik hoz­zá, hogy újra önmaga legyen, visszakapja a nevét, megtalálja azonosságát, divatos szóval: az identitását. Veleszületett vágya az embernek, hogy teljességgel az lehessen, aki: képességeit, tehetségét, tálentumát megél­hesse, hű legyen önmagához, sőt, ahhoz, akinek lennie lehet és kell is. Arról szól a film, ho­gyan küzd ezért ez az Ambrus András, sí miképp gátolják ezt mások. Akkoriban gyakran előfordult ilyesmi, akár véletlenül, akár életveszélyben menekvést ke­resve. Akkoriban a magyar nép, de talán az emberiség is kereste a maga azonosságát, identitá­sát, lerázni múlt vétkeket, s hogy ki-ki megtalálja igazi önmagát, szabadságát, termő életét, biz­tonságos otthonát. Emberek, a nemzet, az emberiség kereste- keresgélte igaz valóját; ki s ho­gyan találta meg, vagy épp nem találta: ez ma már történelem. Történelem; de egyszersmind a huszadik századi jellemvonása, feledhetetlen velejárója, kisebb s nagyobb közösségek, a ma él<$ emberiség megkerülhetetlen, s minden nap újra fölvetődő és megválaszolandó kérdése. Ez a kérdés szól a nézőhöz a filmből, s ösztönzi arra, sose feledje: tőle is függ, őneki is feladata, hogy legyünk, aki vagyunk. (i. i.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents