Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-12-28 / 52. szám
Evangélikus Elet 1986. december 28. Gyermek és ifjúkorom karácsonyai nagyon boldogok voltak. Csak most, a távolból visszatekintve, tudok igazán hálát adni értük. Magába ölelt a családi otthon melege. Szülők, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik - közöttük egyedül csak én a gyerek. A sarokszobában nagy karácsonyfa állt, rajta nem gyári díszek csilláma, hanem dió, alma, vaníliás perecek, mézeskalács szívek és csillagok - illatuk betöltötte a házat. S persze a fenyőé és a gyertyáké is. Olyanféle karácsony volt ez, mint amilyenről Zsigray Júlianna írt „Aranyharang” című (1933) könyvecskéjében: „Emlékszel még a régi tájra, liol anyád élt és nevetett?... add a kezed: ugye meleg a cukros szőlős friss kalács... és itt belül meleg szoba, a nagy fenyőfa illata... és az illatos ágakon, a libegő kis lángokon öröm és emlék”. Ez volt a gyermekkor, az én karácsonyom, a család karácsonya. S talán, remélem, ma is ilyenformán van sok helyütt: egy este, amikor együtt van az egész család, néha messzi földről is hazaérkezettek, a fa és a megterített asztal körül. A szeretet és béke ünnepe, mondogatjuk, amikor megnyílhatnak a szívek és kezek, egymás felé. így van-e? Bár csakugyan így lenne. A gyermekből ifjú lett, igehallgató majd - felnőtten - igehirdető is. A karácsonyfa csengettyűjéhez hozzácsendült a templomi harangszó, a család köré odaállt a gyülekezet. Az otthonból templomba vezetett az út, a család immár együtt ünnepelt a hívek gyülekezetével. Az ünnepi kalács mellé az Úr asztalán a még sokkal drágább eledel: az élet kenyere, ige és Úrvacsora. Az ajándékozás és örömszerzés - legnagyobb öröm örömet szerezni! -jó szándéka mellé és fölé odakerült a nagy ajándék: a testté lett ige: Jézus ma született! Nemcsak egykor, Bethlehemben, hanem ma is újra meg újra meg akar születni, szíveinkben. Feledhetetlen számomra 1944 sötét karácsonya. A gyermek- és ifjúkor emlékeinek kristálygömbjét széttörte a háborús iszonyatok vaskeze. A templomharangok légiriadót jeleztek, a karácsonyfagyertyák helyett óvóhelyek mécsei szűrtek félelmes halvány fényt. Elmentek már a gyermekkort egykor óvó drága öregek s a kis családot is szétszórta a nagy vihar. Soha többé ilyen karácsonyt! Hogy ne lehessen többé ilyen karácsony, azért az ünnep körének ki kellett tágulni: legyen, lehessen az ünnep mindnyájunké. Népeké, az egész világé. Milyen messze vagyunk még ettől. Asztalunkon újra ott van Istennek hála - a karácsonyi kalács, de a családi otthon melege és a gyülekezet ünneplésének fénye, nem feledtetheti a milliókat, akiknek e napon talán falat kenyér se jut. Akik - újra - sokfelé a földön, talán óvóhelyen töltik a „szeretet és béke” ünnepét, vagy az országutak menekülő 'vándorai, mint egykor Mária, József és a Gyermek. Hontalanok és otthontalanok. Nem ünneprontás akar lenni e néhány szó, csak arra emlé- keztetés: akkor igazi a karácsony, ha az mindannyiunké. „A magasságban dicsőség Istennek, békesség legyen földön embereknek és jóakarat mindenféle népnek és nemzetségnek” (158. énekünk 2. verse). Mert a karácsony valójában az Istené. Ő szerzetté ezt az ünnepet, szeretetéből. Ajándékozásunk, örömszerző igyekezetünk az Ő ajándékából válhat valósággá és életté. Nemcsak ezen az egy estén. „Egyszer van egy esztendőben karácsony”, vallja a népi szólásmondás. Igaz - a naptárban, de ennek az „egyszerinek át kellene melegíteni és világítani egész életünket. Isten Fia eljött és itt akar maradni velünk, minden napon, a világ véA Magyar Izraeliták Országos Irodájának elnöke meglátogatta egyházunkat A Magyar Izraeliták Irodájának új elnöke, dr. Losonci András főorvos, november 26-án felkereste az Északi Egyházkerület püspöki hivatalában dr. Nagy Gyula püspököt. ■ A meleghangú megbeszélés során a MIOK elnöke kifejezte őszinte jókívánságait dr. Káldy Zoltán püspök-elnök gyógyulásához. Az elnök és a püspök örömmel szóltak a magyar izraeliták hitközössége és az evangélikusok közötti őszinte jó kapcsolatokról és annak elmélyítése lehetőségeiről hazánkban és a világ más részeiben. Dr. Vámos József, Teológiai Akadémiánk professzora e hónapban töltötte be hatvanadik életévét. Mezőberényben született, középiskolai tanulmányait a Békéscsabai Evangélikus Gimnáziumban végezte. A soproni teológiai évek után 1951-ben Békéscsabán avatták lelkésszé. Segédlelkészi szolgálatot végzett a soltvadkerti, a józsefvárosi, a ferencvárosi, a zuglói és az óbudai gyülekezetekben. 1962-től intézeti tanár a Teológiai Akadémián, 1969 óta pedig az Egyház és társadalom tanszék professzora. Teológiai munkássága az ószövetségi tanszéken kezdődött. Itt szerzett doktori fokozatot 1965- ben. Teológiai pályája eltávolodott ugyan az Ószövetség világától, de nem lett hűtlen a teológia tudományának ehhez a szép ágához. Jelenleg is ószövetségi témán gezetéig. A Gyermek kezében - mint régi festők annyiszor ábrázolták - a földgömb az „országalma”: a teljes hatalom jelképe. Isten egyszer a Fiát adta - mit adhatnánk mi Neki? A szívünket, kevesebbet nem. És egymásnak? Csak annyi szeretetet, amennyit Tőle el tudtunk fogadni. Az én karácsonyom? Akkor lehet az, ha Isten kezéből fogadom el az egyetlen nagy ajándékot. A családé? Akkor az igazán, ha engedjük, hogy Isten szeretete melegítse át gyarló örömszerző igyekezetünket. A gyülekezeté? Ha az oltár mellé is odaállított karácsonyfa a kereszt fényében tündököl, mert „a jászolbölcső és a kereszt egy fából van faragva”, vallotta Lutherünk. Mindnyájunké? Ha a hatalmas Gyermek erőt vesz kételkedésünkön, erőtlenségünkön, s megtölt elvehetetlen örömmel s ezt megosztjuk másokkal is. „A Megtartó ma született, ég-föld örül ma veletek, egy ártatlan kis csecsemő. Egész világ üdve lesz ő” (150. énekünk 2. verse). Groó Gyula * Az mondja Lukács evangélista, hogy „ma született a Megtartó". Nagyon szép szó s nagyon szép gondolat. Ez egy nagy gondolat, nagyobb minden filozófiánál, amit e percben magamban érzek. - Ma született a Megtartó. Csak ez maga milyen csoda, hogy ilyen kép mennyi örömöt tud okozni! Mennyi erőt és mennyi új életkedvet. - Minden fajtájú ember megérti ezt a képet: Megtartó. S ha az ember megérti a gondolatot, akkor boldog mosolyra nyílik az arca, s felnéz az égre s néz a megláthatatlan felé s érzi, ahogy átsugárzik egész életén a különös áramlás, a veszteségek és a nyereségek áradata. - Mert itt van a létezésben a Megtartó, aki megtartja a gyönge embert s a gyönge nemzetet, a gyönge emberiséget, ezt az egész gyönge világot. - Milyen semmi az egész Kozmosz, de él a Megtartó! S ez a karácsonyi öröm. (Móricz Zsigmond) MENTSÜK MEG SOPRONI TEMPLOMUNKAT! VÁMOS JÓZSEFET KÖSZÖNTJÜK dolgozik, Ezékiel próféta könyvének kommentárját készíti. A sajtószolgálat és az ökumenikus munka az a két főág, ami tanári munkája mellett egyházi tevékenységét jellemzi. Az Evangélikus Élet olvasói jól ismerik nevét cikkeiből, „Az ember védelmében” című könyvéből. De rovatvezetőként névtelenül is ott áll minden megjelent újság mögött. Húsz esztendeje titkára az ökumenikus Tanácsnak. Sohasem jelentett számára üres címet ez a tisztség. Egész gondolkodásmódját, munkásságát ökumenikus szemlélet jellemzi. Ennek a szemléletnek jele 13 éve végzett tanári munkája a Szabadegyházak .Tanácsa Lelkészképző Intézetében. Akadémiánk és egész egyházunk köszöntése mellett hadd álljon itt az Evangélikus Élet olvasóinak köszöntése: Isten adjon professzorunknak sok szép, munkás esztendőt abban a szolgálatban, ahova őt az egyház Ura állította! Vámos József professzort születésnapja alkalmából - december 9-én - köszöntötte az országos egyházi elnökség. Dr. Vámos Józsefet 60. születésnapja alkalmából - az állam és az egyház közötti jó viszony ápolása érdekében kifejtett munkássága elismeréseképpen - a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. A kitüntetést Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke adta át. Mint Híveink már értesültek róla lapunk hasábjairól, a kétszáz éves soproni evangélikus műemlék-templomot súlyos veszély fenyegeti. A két és félezer ülőhelyes, hatalmas templom tetőszerkezetét két évszázad viharai annyira tönkretették, hogy a katasztrófa- helyzetet csak ideiglenes megerősítéssel lehetett elhárítani. A déli főfal kidőlésével továbra is számolni kell, ami végzetes következményekkel járhat. A torony kőszerkezete is jelentős károsodásokat mutat. A hivatalos szakértői vélemény szerint a közvetlen veszély elhárítása és a műemlék-templom három szakaszban való helyreállítása a jelenlegi árakon 11 millió forint körüli összeget igényel. A soproni evangélikus gyülekezet, amely a második világháború után csaknem egyharmadára csökkent, ezt a rendkívüli terhet egyedül viselni nem tudja. Egyházunk nemrég tartytt közgyűlése ezért elhatározta, hogy országos gyűjtést indít egyik legnagyobb és legszebb evangélikus templomunk megmentésére. Arra kérjük gyülekezeteinket és kedves Híveinket, hogy mindenki lehetőségei szerint, de igazi áldozatvállalással segítse soproni templomunk megmentését. A nagyobb adományokat lapunkban is nyugtázzuk. A felajánlott egyéni és gyülekezeti adományok rendes belföldi posta- utalványon az Evangélikus Országos Egyházi Pénztár címére (1085 Budapest, Üllői út 24.) vagy az Evangélikus Országos Egyház 511-34725 sz. csekkszámlájára átutalási postautalványon küldhetők be. Átutalási postautalvány az illetékes lelkészi hivatalban szerezhető be. Minden befizetésnél kérjük a következő célmegjelölést feltüntetni: „Soproni templomunkért”. Kérjük és előre is megköszönjük Híveink szeretetét és áldozatkészségét! Erős vár a mi Istenünk! Dr. Fekete Zoltán országos felügyelő Dr. Nagy Gyula püspök ... nem hallgatjuk el azt sem, hogy aggodalom és féltés él szívünkben...” Nyilatkozat a kisebbségben élő magyarság ügyében Mi, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak református, evangélikus, baptista, metodista, ortodox és a Szabadegyházak Tanácsa, valamint a Magyar Unitárius Egyháznak vezetői az alábbi nyilatkozatot tesszük: Öröm és hála tölti el szívünket afölött, hogy a történelmi viharok által szétszórt magyarok között a kapcsolatok az utóbbi esztendőkben remény tkeltően fejlődtek és mélyültek. Mindez az ősi hagyomány, a közös kultúra, a gazdag történelmi örökség és az édes anyanyelv iránti ragaszkodásban, nem utolsó sorban pedig a közös hitben gyökerezik. Több reményteljes jelét láttuk ennek az utóbbi időben: gazdagodik az Anyanyelvi Konferencia munkája, új kapcsolatok létesülnek hazai és külföldi magyar tudósok, közgazdászok, orvosok és mások között. így válik egyre színesebbé az óhazában és a világ számos országában élő magyarok közötti szellemi-lelki kulturális érintkezés. Egyházaink tekintetében szintén számos szép eredményről adhatunk számot; kialakultak a lelkészcserék, diákcserék, gyülekezetlátogatások. Ezeknek az érintkezéseknek kiemelkedő eseményei voltak a Debreceni Református Kollégiumi Kántus 1986 tavaszán tett észak-amerikai hangverseny körútja, a Lutheránia Énekkar és a Baptista Egyház kórusának külföldi hangversenyei. Mindezért legyen Istené .a dicsőség, akit a zsoltáríró szavával így magasztalunk: „Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége!” (Zsolt 100:5) Örömünket nőm csökkenti, sőt növeli az, hogy noha a világ különböző területén élő és mi, az anyaországban élő magyarok némely kérdésben eltérő véleményen vagyunk is, igyekszünk szót érteni egymással. Kapcsolatainkat a párbeszéd-készség jellemzi, amelynek mély motívuma az, hogy mindnyájan megbecsüljük és komolyan vesszük a közös örökséget. , Meggyőződésünk, hogy ehhez a drága örökséghez való ragaszkodásunk ' és a gondviselő Istenbe vetett közös hitünk olyan erős, hogy a nézetkülönbségeket is él tudja hordozni. Azért is rendkívül fontosnak tartjuk az óhazai és a szétszórtságban élő magyarok kapcsolatainak erősítését, mert valamennyien érezzük az egész emberiség jövőjét fenyegető nukleáris katasztrófa veszélyét. Tudjuk, hogy kapcsolataink erősítése - noha szerény keretek között is - szerves része a népek, a nemzetek közötti bizalom és békesség építésének. A békesség megőrzésére irányuló törekvésnek komoly jeleit látjuk hazánk nemzetközi kapcsolatai fejlődésében. Hazánk a Kelet és Nyugat közötti eleven, az enyhülést és a bizalmat építő, sokoldalú érintkezések szószólója. Mindez abból a felismerésből fakad, hogy az olyan kis országoknak, mint mi is vagyunk, jelentős szerepe lehet a nemzetközi bizalom és megértés kialakításában. Bizonyára ezért nőtt meg és fokozódik a hazánk iránti nemzetközi érdeklődés. Nemzeti történelmünknek sajátos és szomorú fejleménye, hogy hazánktól távol sok országban szétszórtan - diaszpórában - és a szomszédos országokban nagyobb számban és egy tömbben élnek magyarok. Valljuk, hogy a magyarság és kultúránk részei, hordozói és őrzői ők is. Ezért érzünk felelősséget sorsukért. E felelősségtől indíttatva azt kívánjuk, legyenek államuknak jó polgárai, hogy így összekötő kapocs és híd lehessenek Magyarország és országaik között. Különösképpen fontos ez a hazánkkal szomszédos történelmileg is egymásra utalt és a jelenben a szocialista fejlődés útját járó népek esetében. Tudjuk, hogy nagy türelemre, kölcsönös megértésre és sok jó szándékra van szükség, s azért imádkozunk, hogy ez meglegyen mindnyájunkban. Ugyanakkor nem hallgatjuk el azt sem, hogy aggodalom és féltés él szívünkben, mert kedvezőtlen híreket kapunk, és személyesen is tapasztalunk szomorú jelenségeket a Romániában élő magyarok helyzetében, amely szomszédos országhoz évszázados történelmi kapcsolatok fűznek bennünket. Ezeknek a kapcsolatoknak a szálai különösen is erősek a Romániában élő magyar kisebbséggel. Hiszen a számos'családi, rokoni, baráti kapocs az ott élő és az itthoni magyarság között - létező valóság. Amikor hangot adunk aggodalmainknak és félelmünknek, azt is elmondjuk, hogy nagyra értékeljük azokat a testvéri érintkezéseket, amelyeket egyházaink a Román Ortodox Egyházzal és más Romániában élő egyházakkal létesítettek. Meggyőződésünk, hogy ők velünk együtt osztoznak az egymás terhe hordozásának és a békéltetés szolgálatának felelősségében, „így töltvén be a Krisztus törvényét”. (Galata 6:2) így tudunk hozzájárulni az országaink határain belüli és a népek közötti megbékéléshez. Elutasítjuk azonban azokat a nem tiszta szándékú törekvéseket, amelyek célja - induljanak akár itthonról, akár külföldről - a zavarkeltés és a békétlenség népeink között. A keresztyének legnagyobb kiváltsága - éljenek bár Keleten vagy Nyugaton, Északon vagy Délen - az imádság szolgálata. Ezért hordozzuk imádságunkban az egész világ békességét: minden embert, valamennyi keresztyént, különösen most Krisztus születésének ünnepén, a tőlünk nagyon, vagy kevésbé távolra szakadt magyarokat. Hisszük, hogy az imádságnak ez a szolgálata kölcsönös; ők is könyörgésben gondolnak ránk, osztozva gondjainkban és reménységeinkben. A Karácsony a szeretet ünnepe. „A soha el nem fogyó szeretet” (I. Kor. 13:8) jegyében az apostol szavaival fejezzük ki jókívánságainkat és reménységeinket: „Mert ő a mi békésségünk, ki eggyé tette mind a két nemzetséget és lerontotta a közbevetett választófalat... És eljővén, békességet hirdetett néktek, a távolvalóknak és a közelvalóknak” (Efézus*2:14, 17). Falu Tamás Karácsonyeste Karácsonyeste, gyertyafény, Szív a szívhez most oly közel, Sok fenyőág: sok kar, amely Egész világot átölel. De van szív, mely nem lel szivet, Van seb, amelyre nincsen ír, Nincs ember annál szomorúbb, Mint ki karácsonyeste sír. A Magyarországi Evangélikus Egyház nevében: ' Dr. Nagy Gyula püspök A Magyar Methodista Egyház nevében: Hecker Frigyes szuperintendens A Magyar Orthodox Egyház nevében: Dr. Berki Feriz esperes-adminisztrátor A Magyarországi Református Egyház nevében: Dr. Tóth Károly püspök, a Zsinat lelkészi alelnöke A Magyar Baptista Egyház nevében: Viczián János elnök A Szabadegyházak Tanácsa nevében: Dr. Szakács József elnök A Magyar Unitárius Egyház nevében: Dr. Ferencz József püspök Vankóné Dudás Juli: Pásztorok köszöntése Shiller Az én karácsonyom
