Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-12-28 / 52. szám
Evangélikus Élet 1986. december 28. BESZÉLGESSÜNK GYERMEKEKNEK Karácsonyi öröm A gyermekarcon általában ott van az öröm. Ha nem beteg, ha nem gyötri fizikai fájdalom, örülni szokott. De sok felnőtt figyel gyermekarcot Karácsony estéjén! Van, aki azért, mert életfilozófiájának igazolását Tegyünk meg mindent érte! De meg ne előzze, el ne takarja valami az igazi karácsonyi örömforrást, a betlehemi Gyermeket! Kerüljenek könyvek karácsonyfánk alá! Sok szép gyerekkönyv is. De meg ne kereái: én mindent érte teszek; ő az egyetlen cél az életemben. Van, aki azért, mert kér: erőt és sugárzást szeretne kapni saját életének rideg, örömtelen napjaihoz. Gondolunk-e arra ezekben az órákban, hogy nincs eredményes örömkeresés tudatos örömszerzés nélkül? Milyen sok kudarc van mögöttünk! Amikor leginkább vágyódunk öröm után, akkor ér utol a szomorúság. Amikor elhagy az erőnk, amikor meríteni szeretnénk, nem leljük az öröm forrását. Karácsony - a nagy örömszerzés pillanata; a békesség pillanata; az újra egymásratalálás pillanata. előzze és el ne takarja mesekönyv, szenzációs olvasmány és izgalmas kalandregény „A könyvet": Urunk életét. Kisgyerek- igazi karácsonyi könyvvel a kezében. Egy egész élet örömszerző szolgálatának alapja lehet ez a pillanat. Ne legyen a karácsonyi történet felolvasása csak a lelkész feladata! Ne legyen csupán az ünnepi istentisztelet része! Legyen jelen az otthonunkban! Legyen az ünnepi este csúcspontja! Legyen ott kicsi és nagy kezében! Forrássá válik. Karácsonyi örömforrássá. Fényessé teszi az ünnepet. Erőt ad a hétköznapokban. Sz-s KARÁCSONY ESTE IGÉJE Rm 1,1-7 A SZERETET TÖRTÉNETE Nem valami tévedés az, hogy karácsony este ez az ige hangzik el templomainkban? Hol van a kedves történet a jászollal, a gyermekkel, hol van Mária, József, hol vannak a pásztorok? Pál apostol szólal meg, aki nem imádta a gyermeket a bölcsőnél, sőt ellenkezőleg: buzgó üldözője lett annak, aki gyermekként született Betlehemben. Üldözte őt egészen addig, míg a megdicsőült Úr damaszkuszi útján le nem győzte és leghűségesebb tanújává nem tette. Éppen erre az igére, Pál bizonyságtételére van szükségünk ahhoz, hogy karácsonyi ünneplésünk reménységet ébresszen, erőforrás legyen. Mert éppen karácsonykor egyre több az ellentmondás kívánságaink és a valóság között, a reménység és a tapasztalat, a boldogság lehetősége és az átéít szomorúság között. Egyre többen vannak, akik félnek karácsonytól, akik szenvednek ezen az ünnepen, mely kiegyensúlyozottságot, vidám hangulatot követel tőlük, holott tele vannak feszültséggel, gonddal, bajjal. Éppen ezen az estén élhetjük át a legfájdalmasabban, hogy minden ünnepi öröm ellenére milyen idegenek lettünk, hogy eltávolodtunk egymástól. Ilyenkor fáj legjobban a békétlenség. Ilyenkor a legnagyobb a csalódás, ha értelmetlenséget, céltalanságot élünk át, holott épp az ellenkezőjét keressük. Szükségünk van arra, hogy ne csak a bölcsőt lássuk. Ha Pál gondolatmenetét követve Isten szeretetének egész történetét magunk előtt látjuk, akkor ébreszt reménységet az ünnep szívünkben. Isten szeretetének történetéről tanúskodtak a próféták. Nemcsak Isten ítéletét hirdették meg az engedetlen népnek, hanem azt is, hogy Isten hűséges marad övéihez sok bűnük ellenére. Üdvösséget akar adni népének és ez az üdvösség, a Szabadító ebből a népből, Dávid családjából fog megszületni. Isten szeretetének történetéről tanúskodik a betlehemi esemény. Beteljesedett az ígéret, megszületett a gyermek, aki által a világosság jött el a világba. Megszületett a gyermek, aki az élete megoldását hozza el mindenkinek. Aki az igazi békességet, igazi örömöt, igazi szeretetet hozta ebbe a világba. De Isten szeretetének a története nem ért véget karácsonynyal. A gyermek felnőtt, 3 év adatott neki, hogy Isten szerete- tét meghirdesse, azután egészen végig kellett járnia a szenvedés útját. A csillogó szemeknek egykor végig kellett nézni a hűtlen tanítványok futását. A „kicsi” kezeket egykor vasszögekkel verték át a Golgotán. A „kicsi” arc egykor kíntól torzult el a kereszten. A gőgicsélő hang egykor kiáltássá változott: Én Istenem, miért hagytál el engem? A kereszten a Világ minden bűne és nyomorúsága az ő vállaira hullt. De nem ez volt életében az utolsó állomás. A feltámadás győzelme, diadala mutatta meg igazán, hogy ki az a gyermek, aki karácsonykor a jászolban feküdt. Ezért a győzelemért ünnepelhetjük reménységgel karácsonyt. Mert a feltámadott Krisztüs legyőzte mindazt, ami megkeseríti életünket. A feltámadott Krisztus igazi közösséggel ajándékozhatja meg azt, aki magányos, igazi békességet adhat annak, aki szenved a békétlenségtől, igazi célt és értelmet adhat minden emberi életnek. Ezért felénk hangzik ma Pál karácsonyi üdvözlete: Mindazoknak, akik Isten szerettei, akiket ő elhívott és megszentelt: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Nagyné Ferenczy Erzsébet IMÁDKOZZUNK Istenünk, arról a szikrányi kis fényről álmodozunk, ami te vagy nekünk; megsejtjük és mégis sötétségben járunk. Fényeket gyújtunk a fenyőn és megajándékozzuk egymást, hogy az igazi fényt és szeretetet valamivel pótoljuk. Urunk, Fiadat kellene megtalálnunk a jászolban, a földre szállt igét. Add, hogy ezt felfogjuk és átéljük. Ámen. A szerétéiről A szeretet ünnepén minden a szeretetről beszél. Főleg a sok szép ajándék. Ajándékozzuk meg egymást most gondolatainkkal, érzéseinkkel, tapasztalatainkkal is. Beszélgessünk most arról, amiről most oly sok minden beszél. IGÉK Szeresd felebarátodat, mint magadat. 3Móz 19,18 Irgalmasságot cselekszem ezer- íziglen azokkal, akik engem szeretnek. 5Móz 5,10 Szeretem a Te házadban való lakozást. Zsolt 26,8 Megőrzi az Űr mindazokat, akik Őt szeretik. Zsolt, 145,20 Mert akit szeret az Úr, megdorgálja. Péld 3,12 A hűséget és a békességet szeres- ~ sétek. Zak 8,19 Az Atya szereti a Fiút. Jn 5,20 Aki szereti a maga életét, elveszíti azt. Jn 12,25 Jézus szerette övéit e világon, mindvégig szerette őket. Jn 13,1 Akik az Istent szeretik, minden javukra ván. Rm 8,28 Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. lKor 13,13 Ne szóval szeressünk! ÍJános 3,18 GONDOLATOK A hitet nem választom el a szeretettől. Az ember úgy hisz, hogy szereti is azt, akiben hisz. Isten kegyelme ébreszti fel a hitet és az Igében való gyönyörködést. Az Ige pedig arra szólít fel, hogy szeressünk. (Luther Márton) A szeretet első próbája, hogy nem nehezíted, hanem megkönnyi- ted a mások lépéseit a hétköznapok útján. (Gádor András) Az egyház útja a mai társadalomban csak az lehet, hogy hirdesse Jézus Krisztus evangéliumát, és közben szeresse, szeresse a világot és az embereket; igazán, fenntartás nélkül, gyakorlati módon, a mai élet valóságában. Szeresse őket Krisztus szerétetéwl • 7 .a .w uutK 'fNtfgy Gyula) A bölcs és okos ember szívében irgalmasság van. (Vető Lajos) Könyörögjünk azért, hogy karácsony számunkra ne csak üres családi ünnep legyen, hanem az Úr Jézus Krisztus előtt való hódolás és a Neki való engedelmesség alkalma. (Káldy Zoltán) Mindnyájan felelősek vagyunk egymásért. Nézz körül, ki várja segítségedet, ki szorul vigasztalásra, ki szeretné, ha jobban szeretnéd. Mert ez mindennek a titka. (Groó Gyula) Jézus az egyetlen, Aki az első perctől kezdve mindent az emberért tett, hogy végre az ember is tegye azokkal, akiket Isten reábízott. (Balikó Zoltán) KÉRDÉSEK 1. Ki hogyan folytatná az egyes Igékkel kapcsolatosan: „Ez az Ige azért jelent nekem sokat, mert... 2. Melyik idézet, gondolat az, amelyben valami egészen új szempont szólal meg? 3. Meg lehet-e valósítani azt, hogy „Jobban szeressetek, mint ahogy benneteket szeretnek”, ahogy ezt egy költő írta. 4. Szeretetre méltónak tartod-e magad? akár igen, akár nem, miért? 5. Számodra melyik jpnne rosz- szabb: ha téged nem szeretne senki vagy ha te nem tudnál szeretni senkit? 6. Mennyi mindent jelent „hinni a szeretetben”? 7. A gyülekezet iránti szeretete- det kifejezted-e már bármiben is? 8. Mennyi minden tartozik a szellemi értékek szeretetéhez? 9. Hogyan folytatnád: Szeretném, ha szeretnének, annak ellenéire, hogy... 10. Lehet-e önzetlenül szeretni? 11. Igaz-e az a mondás, hogy „Senki sem érdemli, hogy jóságáért dicsérjék”? 12. Elmondhatod-e, amit valaki így mondott: „Én az életben több jóságot adtam, mint amennyit kaptam”? 13. Mennyi mindenből veszed észre, ha a gyülekezetben szeretnek téged? 14. Szükség van-e arra, hogy egy lelkész szeretetre méltó legyen? 15. Találkoztál-e már azzal az érzéssel, amit egy költő „a szeretet tehetetlenségének” nevez? 16. Akiket szeretünk, azokat vajon magától értetődően tiszteljük is? 17. Fontosnak tartod-e te is, amit Márai Sándor író fontosnak tartott hangsúlyozni; „Ne keresd emberek szeretetét. És ne engedd, hogy szeretetük hiánya megtévesz- szen”. 18. Változott-e jó értelemben a véleményed az utóbbi időben a szeretetről? -r-r Az elveszett fiú hazatérése „Voltál-e Betlehemben?’„Nem feledhetünk ki egy nagy erőt az életünkből: a szeretetet" Tatay Sándor könyvéről Puszta Sándor Különös felfedező útra indul az olvasó, ha kézbe veszi a Bakonyi krónikát. (A Szépirodalmi Kiadó jelentette ' meg az író művei sorában.) Hazánk . egyik legismeretlenebb tája ez a vidék. En, győri gyerek, csak néhány részletét ' ismertem meg diákköri kirándulásokban. Tatay Sándor itt született, Ba- konytamásin, s negyven éve választotta „második hazájának” a badacsonyi napsütötte, szőlős hegyoldalt. A kettő között számtalanszor tette meg az utat a Bakonyon át a tovatűnt években, főként családi okból. Most egészen más természetű céllal, háromszor vágott neki az útnak két hónapon belül, keresz- tül-kasul járva a hegyvidéket. Találkozott sokfele emberrel, települések életével, ősi romokkal, hegycsúcsok szépségeivel - a múlttal és a jelennel. E találkozások eredménye a könyv. Műfaját nem lehet meghatározni. Van benne "útleírás, tájfestés, riport, anekdota, önéletrajzi elem, gyermekkori emlékezés, történelmi ismeret, szociográfia, mezőgazdasági és ipari megfigyelés - nem folytatom a sort, mert az ilyen izekre bontással máris elveszem az egésznek a hamvát, üdeségét és különlegességét. S megfakítom a benne izzó fiöld-, nép- és hazaszeretetet. Inkább az író látásmódját próbálom felvillantani. A Bakonyt is átvérző sok száz éves történelmet a hiteles kutatás és a legendák fényében megbékélten nézi. Megtalálja a rosszban is a jót, s < elismeréssel adózik annak, amit bárki épített. A sorsokat közös fájdalommal figyeli: „Sajnálatos magyar történelem - tekint szülőfaluja múltjára -, akárha a főúri családot nézem, akár a tamási parasztokat.” A bakonyi táj kohójában magyar érzésűvé váltak az őslakosság mellett a német, szláv telepesek. A jelen kohójáról pedig: „Próbálnám csak származása szerint rétegekre bontani az erőteljes ipari üzemekkel tűzdelt bakonyi erdők, mezők társadalmát: belebolondulnék. Egy bizonyos, ez a társadalom, amellyel most dolgom van, először azóta, hogy a magyarok itt országot alapítottak, a nemzet egészéből alakult ki elképesztő gyorsasággal.” Régi kolostorok, templomok mellé mai szövetkezetek, művelődési házak sorakoznak a könyv útjain. A bauxit, a kerámia úttörő vállalkozóinak és mai művelőinek felidézése mellett a mész- égetésnek is jut hely a pazar panorámában. Az erdőkben járva mintha Szent Benedek régi szerzetesei kotorgatnák száraz ággal az avart, gyógyító füveket keresve. Mielőtt a faluba érne, a reggeli köd feltör a hantokról, majd visszahaj- lik, mint a tűzijáték virágai. Megáll, hogy végignézze a színjátékot, melyet lidércesen átvilágít a kelő nap. E művében újra találkozunk papi őseivel, evangélikus és protestáns egy- házszeretetével, anélkül, hogy közben magához ne ölelne másokat, az egész országot. Könyvét odahelyezném minden bakonyi falu, város vezetői kezébe, általában államigazgatási tényezők szeme elé. Annyi finomsággal, szerénységgel, de égő felelősséggel próbálja megosztani tapasztalatait egy jó irányú fejlődésért: „.. .az évtizedek bebizonyították, mennyire szükséges odafigyelnünk országépítés közben a magyar lélek formáira, arra, hogy mi módon veszi fel könnyebben az alkotás terheit. Érdemes manapság is gondosan számba vennünk az egyes települések történelmében rejlő sajátosságot és hasznosítani magának a falunak s az országnak közös érdekében.” Szép és igaz könyv. Leíró szépségeit és emberi igazságait az elmúló év néhány hónapján át esténkénti olvasásban szívtam magamba, lassan, hogy minél tovább tartson. Közülük csak egyet, befejezésül: az író elgondolkodik, hogy valaha az öregek családban éltek és haltak. A gyermekek játékaikkal be-beszaladtak az ágyhoz kötött- höz, az életet vitték magukkal. De a mai megváltozott körülmények között is: „Nem feledhetünk ki egy nagy erőt/ az életünkből: a szeretetet”. Még áz elfekvőben sem. „Tudom, kezemmel tapasztaltam, hogy aki nem vett magához ételt napokon át, elfogadta azt a gyermeke, unokája vagy testvére kezéből megenyhült tekintettel.” Hadd tegyem le ezt a könyvet egyházunk karácsonyfája alá is, sokak kezébe. Veöreös Imre Bennünk fénylő csillag sírásra görbült a szánk mikor a legszebben akartunk énekelni gyáva lett bennünk az öröm ahogy boldogok akartunk lenni induljunk szívünk dzsungelében az embert megkeresni a jóságot még ma el kéne kezdeni óh bennünk fényló csillag merj már megszületni V ________________: > „N agyapa, voltál-e már Betlehemben?" - szakítja félbe a kis unoka a szép karácsonyi történetet. S elszomorítja a tagadó válasz. Nem éri be vele, tovább kérdez: „Hát a családunkból volt-e már Betlehemben valaki?" S amikor szomorúan hallja, hogy még a családból se járt senki Betlehemben, csalódottan sóhajt fel: „Nahát!" Régen hangzott el ez a beszélgetés. A kis unoka felnőtt azóta, a kedves nagyapa elköltözött az örök otthonba... Es újra itt a karácsony! Zarándokok ezrei keresik fel most, 1986-ban is Betlehemet. Te meg én talán nem tarthatunk velük. De azért eljuthatunk Betlehembe... ahogy eljutott az a nagyapa is... Luther Márton is... azért énekli: „O, jertek, mi is örvendjünk. A pásztorokkal bemenjünk, Hogy lássuk, mit ad Istenünk 0 szent Fiában minekünk!" Gerhardt Pál is! Azért valllja: „ím, jászlad mellett térdelek, Ó, Jézus, üdvösségem!" Felejthetetlen emlék, ahogy kedves népfőiskolás leányaink előadták egy régi karácsonyon szép, fehér népviseletben, csizmásán a „Vité- nyédi Bölcsőseke" c. betlehemest. Felcsendültek a szép, régi énekek: „Betlehem kis falucskában, Karácsonykor éjféltájban Fiúisten ember lett, Mint kis gyermek született." S amikor az angyalok „hódolás- kor” körüljárták a kis bölcsöt, térdet hajtva sorra a mennyei Gyermek előtt: „Betlehembe siessünk, rongyos istállóba... Mindenektől elhagyatva, édes Megváltónkhoz, Aki nékünk mindnyájunknak szép üdvösséget hoz!" Es kivonuláskor: „Menjünk mi is Betlehembe, részt- venni a nagy örömbe, Melyet meny- nyei Atyánk Árasztott ez éjjel ránk!” Hivogatás volt ez Betlehembe. Milyen fájdalmasan teszi fel a kérdést egy finn karácsonyi ének: „Hol az a messze, messze út, Min lábunk Betlehembe jut? Ragyog-e még az ég ívén, Vezet-e minket csillagfény? Tárul-e ajtó, melyen át A szemünk jászolbölcsőt lát? Minket ott jászolágyán már Egy drága, égi Gyermek vár.” Igen, O ma is vár! Megtaláljuk-e ezen a karácsonyon azt a talán nem is „messze", talán nagyon közeli utat, amelyik lélekben, imádságban elvezet bennünket Betlehembe? Az ige csillagfénye odavezethet-e a jászolhoz, hogy térdreboruljunk, és hittel kérjük: „Tedd jászladdá a szívemet! Jer, térj be, és betér veled Az öröm égi fénye!" , Túrmezei Erzsébet
