Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-12-21 / 51. szám

Evangélikus Elet 1986. december 21 GYERMEKEKNEK A karácsonyfa üzenete Égő gyertyákkal van feldí­szítve, úgy, hogy a sötét he­lyet megvilágítja. A kis égő gyertyák azt jelentik: Jézus a világ világossága. Amikor ez a mi világosságunk szemeit először felnyitotta, nem csak abban a kis szegényes istál­lóban volt homály és sötét­ség, hanem az akkori nagy világban is. A népek a bűn és tudatlanság sötétségében voltak elmerülve. A kará­csonyfa gyertyái csak rövid ideig égnek. Jézus világossá­ga és igazsága azonban örökké tart. Sok égő gyer- tyácska van egy fán; Jézus világosságából tanítványai­nak is ad, hogy így ők is vilá-. góljának. Némelyik ereje ha­mar felemésztődik, vannak kisebbek, nagyobbak, de mindig kisebbek lesznek, míg végre életük utolsót lobban, így van az emberi élettel is, hol rövidebb, hol hosszabb, nem tudjuk, meddig tart. Bár itt úgy világolna, hogy ott to­vább égne örökké! A kará­csonyfán ajándékok is van­nak. Sokaknak csak ez kell. Ne felejtsük azonban el, hogy a legfőbb ajándék: Jé­zus, a megváltó és szabadí­tó. A karácsonyfa télen is zöld. Üde, friss színe a tavasz és nyár reménységét kelti fel. Ha a tél minden fája pusztán és ridegen áll is ott a télben, a karácsonyfa tűlevelű zöld ruhája a hó alól is kjcsilíám- lik, a teremtő Isten nagysá­gát és hűségét hirdetve. A keresztyén .szív is ily friss örökzöldhöz hasonlítson, mindig kész és fáradhatatlan lévén az Isten és emberek iránti szeretet teljesítésében. Nemcsak mikor az isteni sze­retet napsugara és földi sze­rencse ragyog ránk, hanem mikor téli fagy és viharok, szenvedés és megpróbálta­tás ér, akkor is erősnek és hűnek kell maradni a keresz­tyén szívnek. Amint minden ágnak egy közös törzse van, úgy az Isten is egy és Atyja minden gyermekének. Az ágaknak a törzshöz való szimmetrikus elhelyezése egy teljes egészet képezve, jól esik a szemnek. így alkossa­nak összefüggő, arányos és harmonikus egységet a ke­resztyének egymás és Meste­rük iránt, hogy jó és kellemes benyomást tegyen ez a világ­ra. Amint a karácsonyfán az ágak, úgy tekintsünk mi is valamennyien gondolataink­kal, szavainkkal és cseleke­deteinkkel felfelé az Ég felé. Közli: Vértesi Jolán Mária éheke Lk 1,46-55 a legősibb ádventi ének, egyben a legszen­vedélyesebb, mondhatnánk a legforradalmibb a valaha is énekeltek között. Isten az alacsony ságban... Mária, az ácsmester feleség, mondjuk a szegény munkásasszony, tekintély nélküli, jelentéktelen, Isten előtt azonban jelentős, kiválasztott, a világ Megváltójának édes­anyja. Nem kegyessége miatt... hanem azért, mert Isten az ala­csonyt, a jelentéktelent, a csekélyt teszi naggyá... Isten a szegényekkel, az éhezőkkel van. Az ember gondolatai: mindig feljebb, feljebb. Isten gondolata: mindig lejjebb, lejjebb. Vajon a karácsony odasegit-e bennünket, hogy - Isten gondolatai szerint - értékeljük és átgondoljuk utunkat? Bonhoeffer * A ■ llg VASÁRNAP IGÉJE Lk 1,46-55 DICSÉRJÜK ISTENT! Mária éneke a legcsodálatosabb örömkiáltás, amely emberi szívből valaha is kitört. Ez az ige minket is örömre, hálaadás­ra, Isten dicséretre hív. Dicsérjük Istent, mert hozzánk jön! Mária éneke nem beszél közvetlenül Jézus születéséről, de ez váltja ki nagy örömét: kezd beteljesedni mindaz, amit Izrael annyira várt. Isten sza- badítót küld népének. Dicsérjük Istent, mert közénk jött! A mi világunkba, törté­nelmünkbe, emberi életünkbe. Magára vette az emberi lét minden elesettségét és terhét. Isten maga, a leghatalmasabb, a világ Ura az, aki megalázottságunkba, nyomorúságunkba jön. Az az Isten, aki nem felejtett el bennünket, akinek irgal­ma megmarad nemzedékről nemzedékre. Hálaénekünk, di­cséretünk egyedül Istent illeti, aki Jézusban ember lett, testvé­rünk lett, hogy nekünk életet adjon. Dicsérjük Istent, mert ránk tekintett! Amit Mária különle­ges módon, különleges megbízatásában átélt, az minden hívő­nek a tapasztalata. Nem csupán ennyi: „tudom biztosan, hogy van Isten”, hanem ennél sokkal több: „rám tekintett az Isten!” Felém fordult, megszólított. De nem is csak múlt időben, hanem a jelenben is vallhatjuk: Most beszél velem Isten, most törődik velem, most fordul felém tekintetével, szívével, szere- tetével. Dicsérjük Istent, mert azokat emeli fel, akiknek a legna­gyobb szükségük van rá! A kicsinyeket, a gyengéket, az eleset­teket. Mária csak nagy csodálkozással tud erről beszélni. Azt az Istent magasztalja, aki „rátekintett szolgálóleánya megalá­zott voltára”. Tudja, hogy Isten csupán irgalomból, szeretet- ből választotta őt és nem azért mert megérdemelte. Isten lényéből következik, - mondja Luther -, hogy abból, ami semmi, ami kicsiny, lenézett és nyomorult, abból valamit, valami drágát, nemeset, értékeset, élőt hoz létre. Mivel olyan hatalmas az Isten, szemei mindig csak a mélybe látnak és nem a magasba. Minél mélyebben van valaki, annál jobban látja őt Isten. Mária Isten irgalmát, kegyelmét kapta, mely fölemel­te őt. Vele történt meg először az, amiből mindannyian élünk: Isten rátekintett a megalázottra, a gyengére és fölemelte. Dicsérjük Istent, mert nagy dolgokat tesz velünk. Mária komolyan vette az Istentől kapott szót. Hitt Istennek. A hit nem lát, de bízik, nincs bizonyítéka, de Isten ígéretére támasz­kodik. Először a hitben lett Mária anya - mondja Luther - s csak azután ténylegesen, hiszen ha nem hitt volna, nem kapta volna a gyermeket. Ilyen hitre van szükségünk nekünk is. Isten nagyságos dolgai előtt az tud igazán megdöbbenni, s azokból vigasztalást meríteni, aki hiszi, hogy Isten tud és szeretetéből akar is nagy dolgokat cselekedni vele. „Te azon­ban hidd ingadozás és kételkedés nélkül, hogy Isten tud is, akar is, veled is nagy dolgokat cselekedni. Ez a hit megváltoz­tatja az egész embert. Kényszerít, hogy félj, ha magasan vagy s vigasztalódj, ha mélyen vagy. Annál jobban félj, minél ma­gasabban vagy és annál jobban vigasztalódj, minél mélyebben vagy. Ez a hit, mint Krisztus is mondja mindenre képes.” Karácsony küszöbén nyíljon meg a szívünk és szánk Isten dicséretére! Magasztaljuk őt, a hatalmast, aki szeretetből em­berré lett értünk! Nagyné Ferenczy Erzsébet IMÁDKOZZUNK Imádunk Téged Urunk, mivel annyira szeretted az embert, hogy magad jöttél teremtett világodba, a szűk emberi létbe, a kicsinyes helyzetekbe, az egyhangú szürke hétköznapokba, a vigasztalan körülmények közé, az értetlenség börtönébe, a végső és végleges sikertelenség kudarcába, a halandó és halálraváló testbe, az Istentől való elhagyatottság sötét éjszakájába. Megmutattad, hogy mégis érdemes embernek lenni. Ámen. Ádventi jelzés fiataloknak A nagy, ünnepi előkészület legtöbb helyen az idősebb gyülekezeti tagok te­rületévé vált napjainkban. Fiatalok számára még nincs idő a megállásra. Tán gondolat és érzés sincs bennünk arra, hogy szükségünk lehet az előké­szület nyugalmára vagy épp felfoko­zott nyüzsgésére. Azokban a gyüleke­zetekben azonban, ahol aktívan mű­ködnek az ifjúsági körök, a fiatalok kiveszik részüket az . előkészületből. Ádventi koszorú, igéslapok, fenyő­gallyak, karácsonyi versek és énekek válogatása, keresése, tanulása... A családi élet területén tán főként az ajándékozás a gondunk: találót, ked­veset, személyeset... Halljunk most mégis néhány jelzést, amely nemcsak a külső felkészülésre serkent, hanem odafordítja figyelmünket életünk né­hány olyan területére, amelyre talán csak ádventben figyelhetünk igazán! CSEND Nem elég pusztán azt hallanunk, hogy előttünk az élet, előttünk a ren­geteg lehetőség. Azokra az események­re, azokra a személyekre is gondol­nunk kell, akik és amelyek már mögöt­tünk vannak. Tizenéves korra is felhal­mozódhatnak belső terhek! Felbom­lott barátság, elszakadt kapcsolat nem tűnik el nyomtalanul az életünkből. Van, aki miattunk nem tud igazán örülni. Van, akinek az ezévi karácso­nya miattunk nem lehet igazán boldog és teljes. Idősebbek az ádventi időben gyakran használják a bünbánat szavát. Fiatalok szótárából el-eltűnik már. Ha azonban csendben leülünk még ezek­ben az ádventi órákban és néhány kér­déssel megvizsgáljuk önmagunkat, más lesz az ünnep előtti idő ereje. Nem elég elénekelni gitárkísérettel: „Nem látja senki, senki, aki néz, Mi van a sívben, a szívnek mi nehéz. Csak egye­dül Jézus, csak egyedül Ő...” (569. ének) Meg kellene adni ennek a meg­hitt, ifjúsági konferencián is sokat éne­kelt sornak valódi helyét az életünk­ben. Sok felszínes, beszélgető ifjúsági óra mellé odakívánkozik az ádventi csend a fiatalok életébe. De sok seb és kiábrándultság indulhatna a gyógyu­lás útjára, ha rászánnánk perceket, hogy elmondjuk csendben, Jézus előtt mindazt, ami fáj! Jézussal való kapcso­latunknak olyan része ez, amelyet sen­ki más el nem végezhet helyettünk. Még a fiatalok bűnbánatához is csend kell, és nemcsak a környezetben, ha­nem elsősorban' a szívben. ÖRÖM Amikor ezekben a napokban a ne­gyedik gyertyát is meggyújtjuk az ád­venti koszorún - a teljesség fényeként - az örömre szoktunk gondolni. Nem hiányozhat életünkből a tudatos meg­teremtés és a tényleges megélés. Ad­vent fő témája Jézus közeledése éle­tünkhöz. Hangneme pedig egyértel­műen az öröm. Ahova Jézus betér, ahova szava és üzenete megérkezik, ott mindig árulkodó jel az öröm. Öröm nélküli fiatalokról sokat beszélünk. Talán ifjúsági órán is észrevesszük, ha valakinek nehezebb lesz a tekintete, fénytelenebb a szeme, mert elveszítette az életkedvét és az életörömét. Ádvent­ben figyelünk-e jobban egymásra? Él-e bennünk az örömteremtési szándék? Akik templomba érkezünk, Jézus örö­mét kapjuk. De honnan merítsen örö­möt, aki a magány sötétjébe, az alko­hol mámorába, a drog bódulatába me­nekül? Nincs használhatóbb megállító és tartóerő lejtőn lefelé zúdulónak, mint egy csoport, egy közösség, amely minden életmegnyilvánulásával azt üzeni: szeretünk téged, akarunk és tu­dunk örömöt ébreszteni benned. Nem is tudjuk, milyen sokat jelenthetne egy- egy ilyen ádventi lépés. TÜRELEM Ha valamit nehéz, elérnünk fiatal éveinkben, az a türelem. Egyéni sor­sunkban is, kapcsolatainkban is jó erre gondolnunk a „karácsony előtt” han­gulatában. Milyen hamar felindulunk! Milyen könnyen dobjuk el az egymás hordozásának fonalát! Jelzőket, erős szavakat könnyen vág oda nemzedé­künk. Ezekben az órákban zsoltársort énekelünk és mondunk: „Készítsétek az Úrnak útját és egyengessétek ösvé­nyeit!”. Az is egyengető mozdulat, ha egy keveset feladunk ingerültségünk­ből, hirtelenségünkből, túl gyors ítéle­teinkből. Ne a törvénytől való félelem rettegése miatt tegyük ezt! Tegyük az érkező Jézus várásának ünnepi erejé­vel! MOZGÁS A negyedik jelzés olyan sajátosan fiatal, mintha semmit sem kellene érte tennünk. Az ádventi mozgás iránya azonban nem egyéni, nem is önma­gunkra koncentrált. Nem olyan moz­gásra késztet minket az érkező és jelen­levő Jézus, amellyel saját erőnlétünket és hitünket szinten tarthatjuk vagy fej­leszthetjük, hanem olyan mozgásra, amelynek célja a közösség. Ádvent sürget és mozdít. Utakat rajzol elénk magányba burkolózók felé, megtorpa­nok felé, egyensúlyt vesztettek felé. Ádventi utak! Mozgást igényelnek. Néhány lépés után azonban fordulatot hoznak saját életünkbe: örökös öröm­igénylőkből örömteremtők lehetünk. A mozgásban lévő Jézusban mozgás­ban lévő tanítványok lehetnek igazi, ádventi útegyengetői. A négy jelzés egyetlen mondattól nyeri el belső erejét: „Az"Úr közel!” Ez a tömör mondat nem riogatás. Azért született, amiért Pál apostol kétszer is leírta, hogy „Örüljetek az Úrban min­denkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti jóságotok legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel!” (Fii 4,4-5) Mielőtt a karácsonyi öröm áhítatos nyugalma ránkborulna, adjuk át magunkat en­nek a nyugtalanító, ádventi örömnek! Csend, öröm, türelem, mozgás. Négy szó - szimbolikusan négy gyertyára rá­írható. De fénye és melege csak akkor lesz, ha valóban Jézus közelsége gyújt­ja lángra. Szabó Lajos Egyenlő elbírálás Hivatás-gondozásban részesülnek Teológus sorkatonák Szerettünk téged, Kardos György Nem mindennapos látogatásban volt részük az egyházi lapok szer­kesztőinek október végén a Magyar Néphadsereg ceglédi laktanyájá­ban. A Honvédelmi Minisztérium Sajtóosztálya készítette elő azt a sajtótájékoztatót, amelyen a Hon­védelmi Minisztérium Agitációs és Sajtóosztályának vezetője Keleti György alezredes, Biscsák Dezső ezredes, a ceglédi alakulat parancs­noka és Gróf Béla őrnagy az egység politikai helyettese számoltak be a teológusok sorkatonai szolgálatá­ról. A Magyar Népköztársaság tör­vényei értelmében a teológiai aka­démiákra, a hittudományi szemi­náriumokba jelentkező fiatalok is kötelesek sorkatonai szolgálatot teljesíteni. A szolgálati idő a teoló­gus-jelöltek esetében 18 hónap. Az egyetemekre és főiskolákra felve­tetteké 12 hónap a tanulmányok megkezdése előtt, valamint 6 hó­nap a végzés után. Ott-jártunkkor - hivatás-gondo­zói nap lévén - meggyőződhettünk arról, milyen hasznos ez a havi egy alkalom. Nemcsak erről van szó, hogy igetanulmányokat folytat­nak, áhítatpt tartanak, hanem hi­tük és mindennapi életük szinte minden kérdése napirendre kerül. A hivatás-gondozó - az evangéli­kus teológus jelöltek esetében Zász- kaliczky Pál ceglédi lelkész - igen felelősségteljes - számára is új - szolgálatot végez. Ő az, aki ha szük­séges közvetít az elöljárók és a teo­lógusok között, hétköznapi gyüle­kezeti alkalmakat szervez, arra meghívja a teológusokat, akik civil ruhában látogatják ezeket a gyüle­kezeti összejöveteleket. A ceglédi ott-tartózkodás során módunk volt az evangélikus (itt baptista és metodista taológusok is vannak) református és katolikus teológusokkal találkozni. Meggyőződhettünk arról, hogy a jogok és kötelességek tekintetében egyenlő elbírálásban részesülnek. Ugyanakkor Bibliát tarthatnak ma­guknál, a könyvtárban hozzájuthat­nak az egyházi kiadványok jelentős részéhez. Ott találtuk az Evangéli­kus Élet legfrisebb számát is. A vallásos és hitbeli meggyőző­dés tiszteletben tartásának számos jelét és tényét tapasztalhattuk mind a ceglédi laktanya vezetőinek, mind a Minisztérium illetékeseinek a ré­széről. Különösen is örömmel ve­hettük tudomásul, hogy a ceglédi alakulat parancsnoka minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy teoló­gusaink a 18 hónap alatt kivívják katonatársaik elismerését, becsület­tel helytálljanak, gyülekezeti, isten- tiszteleti alkalmak látogatására vo­natkozó igényeik pedig - az egyenlő elbírálás összefüggésében - megva­lósulhassanak. A minden tekintetben rendhagyó helyszíni sajtótájékoztató megerő­sítette azt a meggyőződésünket, hogy közös dolgaikban a törvény betartásán túl milyen jelentős szere­pe van a humánus, emberséges hoz­záállásnak. Lehel László Teológus sorkatonák A szívét célozták meg, de a lövedé­kek sorra a szíve körül csapódtak be. így is elfolyt a vére. Ám érintetlen ma­radt a szíve, misztikus titkaival együtt temették el idén februárban. Kardos Györgyről van szó, a Magvető elhunyt igazgatójáról, akiről sebtiben egy híján negyven kezdő és befutott, népszerű és kevésbé ismert író, költő „in memó­riám” vallott. Az írások alapján aligha lehetne megfesteni portréját, noha min­den vallomás egy-egy erőteljes vonást húzott meg a titokzatos, arcnélküli, mégis erős karakterrel rendelkező em­berről. Kardos György majdhogynem fogalommá vált, „Kardos-jelenséggé” - ahogyan Berend T. Iván fogalmazta. Absztrahálni lehetett, s a lelkűnkben absztrahált kép róla az Embert ábrá­zolta. Igen, az Embert, nagy E-vel. Megközelíthetetlen volt, mégis meg­közelíthető, kínosan emberkerülő, mégis rejtett magnetizmusa vonzotta az irodalom hajótöröttéit. Biztos és megnyugtató rév volt, de inkább vilá­gunk hét csodája közül egyfajta új vilá­gító torony. Ő volt huszonöt éven ke­resztül a Magvető. Azt mondják róla, egyes egyedül ő, aki az érvényesülés gladiátor játékaiban igennel és nemmel szavazhatott. Ám tette ezt halálos biz­tonsággal, intuitív érzékkel. S talán ezért sűrűsödnek a sorok alján vastag melaszként a hála hangjai. Kardos elment, a nagy regiment már hosszú idő óta várta vezénylő tisztjét. A Magvető Kiadó még egyszer felsora­koztatta névsorolvasáshoz a „Gárdát”. Egyre-másra hangzott a „presente”, csak Kardos György nevénél maradt néma a csapat. Azaz mégsem néma. Mert a takarodó keserves hangja után - de ez már a lélek irracionalitásához tartozik - a legtöbben azt vallották: Kardos György még itt van közöttünk. Az „In Memóriám Kardos György” nem halotti beszédek gyűjteménye. Emlékek, emlékszilánkocskák, karco­latok, vallomások, amelyek fellobbanó pásztortüzei lettek egyfajta kielégítet­len szeretetnek, szeretetérzésnek, ame­lyet rendszerint elmulasztottak szemé­be mondani a „Kiadónak”. Most eb­ben a kurta kis vallomáskötetben ki­mondták a legnehezebben kiejthető szavakat: „szerettünk téged, Kardos György”. S mert ilyen fuldoklássze- rűen tört fel sok írónk érzelme, lett egyik legszebb olvasmányunk a kötet: „In memóriám Kardos György”. Rédey Pál Lapunk a Magvető Kiadó számos ki­adványát ismertette, többek között a Tények és Tanúk sorozatból Jókai Mór, Kádár Gyula, Vas Zoltán, Almásy Pál stb. köteteit. Ennek kapcsán kerüt sor a Magvető igazgatójának, Kardos György halála emlékére megjelent kötet ismertetésére. Találkozás az evangélikus, baptista, metodista teológus sorkatonákkal. Középen dr. Vámos József professzor, aki a havonta sorra kerülő konzultációkon - amelyeket a Teológiai Akadémia tanárai vezetnek - már több alkalommal is részt vett FOTO: Komlós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents