Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-10-26 / 43. szám
Evangélikus Élet 1986. október 26. M, mint misszió „Boruljunk le az Úr előtt!” Kétszázéves • • templomjubileum Oskün Hosszú időn keresztül a távoli földrészek minősültek missziós területnek. A misszionáriusokról sok embernek ma is az őserdei vadon, leprások vagy éppen kannibálok borzongatóan izgalmas képe jut eszébe. Övezze tisztelet és megbecsülés azokat, akik vállalják ezt a fajta missziós szolgálatot, de nem feltétlenül kell ilyen messzire mennünk, ha feladatainkat keressük. Egy alföldi falu, egy budapesti aluljáró, egy gimnazista osztály, egy cigánytelep legalább ilyen fontos missziós területnek kell hogy minősüljön. Berekfürdőn, a református egyház Megbékélés Háza nevű konferenciaközpontjában azzal a céllal jött össze, a mintegy harminc különböző felekezetű résztvevő, hogy a misszióról és az evangelizációról folytasson eszmecserét. A> szeptember 16-18 közötti szemináriumot a Magyarországi Egyházak 'Ökumenikus Tanácsa hívta össze, tir. Kürti László református püs- p ök és dr. Prőhle Károly evangéli- k us tanulmányi főigazgató társelnökletével. A küldöttek a református, az evangélikus, a baptista, az ad ventista, a metodista és az orto- don egyházakat képviselték. A beszél getés alapjául az Egyházak Világtanácsa által 1982-ben kibocsátott dokumentum szolgált, amelyet Gerhard Linn egyházfőtanácsos (NDK), a szervezet genfi munkatársa ismertetett. Az irat a megtérés fontosságának hangsúlyozásából indul ki, s jut el a hat kontinensen végzendő missziós és evangelizációs feladatokig. Az utóbbi évtizedekben jelentősen ■változott ai világkeresztyénség térképe: ma éppen a korábbi missziós területeken, a fejlődő országokban tűnik legelevenebbnek a keresz- tyénség. Természetesen továbbra is felelősséget kell éreznünk Krisztus ügyének világméretű terjedéséért, de az e téren vállalt feladatok nem jelenthetik a saját munkaterületünkön váló helytállástól a meghátrálást, az elmenekülést. Ilyen munkaterület pedig közvetlen környezetünkben is bőven akad. Most csak utalunk a szemináriumon részletesen tárgyalt ágazatokra. Iszákosmento misszió: lelkészek és orvosok bevonásával 5 vagy 9 napos konferenciákat ren- déznek az alkohol rabságából szabadulni vágyóknak, de az utógondozást a gyülekezeteknek kell végeznie. Ennek az embermentő munkának alapelve, hogy nem elvenni, hanem adni akar valamit. Cigány misszió: szervezett munkáról még nem beszélhetünk, csak egyéni kezdeményezésekről. Az ország lakosságának mintegy 4%- át kitevő cigányság gyakorlatilag minden tagja meg van keresztelve, így az egyháznak lehetősége van őket téríteni, velük foglalkozni. A keresztyénné tétel azonban nem lehet egyedüli cél: fontos a megsegítésük életük minden területén. Misszió a kallódó ifjúság körében: ma már megrepedt a képmutató hallgatás burka, amely ifjúságunk e válságtünetét körülvette. Elsősorban a kábítószeres fiatalokról van szó. Az ő felkarolásuk és megmentésük még az alkoholistákénál is nehezebb, hiszen a drogost általában .kiveti magából a család, ezért a magányosság és a függő rabság ördögi kört alkot. Számukra az egyházak mentő-házat, idejük értelmes eltöltéséhez programokat, szükség esetén menhelye- ket hoztak létre. Szükség van a lelkészek magasabb képzettségére - hangsúlyozta az egyik résztvevő -, szélesebb körű ismeretére, de arra is, hogy az értelmiség körében is partnereket találjanak a gyülekezetben. A lelkész merje bevallani, hogy bizonyos kérdésekhez nem ő ért a legjobban. A világiak bevonása nem elsősorban a lelkészek helyetteseiként szükséges, hanem abból kiindulva, hogy az egyházi szempontból laikusok a maguk területén szakemberek, akiknek ismeretére az egyházban is szükség van. Csak a különleges munkaterületeket vázoltuk. Fontos azonban észrevennünk a mindennapos problémákat is: egyházi szempontból az „egészséges” legalább any- nyira kallódhat, mint a „kallódó”. A szeminárium résztvevői yjra megerősödtek abban a bizonyosságban, hogy csendesnappk, evangelizációs, konferenciák tartása minden szinten nagyon fontos. A szeminárium, amelyet dr. Görög Tibor ökumenikus főtitkár hívott össze, s amelynek evangélikus küldöttei dr. Muntag Andor, Lábossá Lajos, Missura Tibor és Fa- biny Tamás voltak, egyértelművé tette, hogy hasonló együttgondol- kódásra és -cselekvésre a jövőben is szükség van. Jó volna egyházainknak még szorosabban együttműködniük. Az egység szüksége jól kifejezésre jut Visser’t Hooft meghatározásában: „Csak az egész egyház tudja hirdetni az egész evangéliumot az egész világnak”. Fabiny Tamás Kétszázéves templomunk Öskün, Veszprém megyében Derült ég alatt, vidám napsugarak özönében derűs szívek körébe érkezett szeptember 14-én dr. Nagy Gyula püspök feleségével Ösküre, Németh Ferenc várpalotai, jelenleg t az ösküi gyülekezetét gondozó lelkész és felesége kíséretében. Püspök és felesége fogadása a templom előtt, a nékik átnyújtott virágcsokrok, s a gyülekezet nevében Mekola István gondnok köszöntése egyaránt kifejezték a vendéglátók örömét. A gyülekezet örömét még tetézte, hogy az urbanizáció során a városokba költözött, régi hívek közül sokan eljöttek, kifejezve hálára kötelezettségüket mindazért, amit hitük erősítésére, emberségük formálására a templom szolgálatában kaptak. Az „Erős vár a mi Istenünk” el- éneklése után Horváth József espereshelyettes és Németh Ferenc lelkész segédletével végezte a püspök Többek között ez a mondat is elhangzott azon a sajtótájékoztatón, melyet a művelődési tárca és az Országos Műemléki Felügyelőség közösen rendezett az Országos Múzeumi és Műemléki Hónap kapcsán. Ez az évről évre visszatérő, illetve megszervezett rendezvény és kiállítássorozat immár negyedszázados múltra tekinthet vissza. Közművelődési rendszerünk szerves részévé vált, amit bizonyít a fokozódó érdeklődés és az a tény, hogy évente .19 milliót meghaladó a múzeumlátogatók száma hazánkban. Az elmúlt 40 év alatt kialakult a múzeumi hálózat, s ebbe a körbe egyaránt beletartoznak a szakmúzeumok, tájmúzeumok, emlékhelyek,- gyűjtemények és védett a templomszentelési liturgia szolgálatát, majd a 95. zsoltár 6-7. versei alapján hirdette Isten igéjét a templomot megtöltő hívek seregének. A jubileumi ünnepen mindenekelőtt hálát adunk a templom 200 éves szolgálatáért. Láthatatlanul itt vannak közöttünk a templomépítő elődök és azok is, akik a templom szolgálatával és ajándékaival hűségesen, hálás szívvel éltek. Az ő hitükre és szeretetükre, mint erős fundamentumra alapozva állott 200 év. viharai között ez a templom. Gondoljunk hálás szívvel reájuk! A zsoltáros azonban arra figyelmeztet, hogy ez a 200 éves múlt elsősorban mégis Isten szereteté- nek és hűségének ajándéka. O gyújtott és erősített hitet az ősök szívében. „Boruljunk le, hajoljunk meg, térdeljünk le az Úr előtt!” Nem elég azonban a múltba tekinteni. Isten szeretetének forrása nem apadt el. Dicsérjük, áldjuk Istent hálás szívvel mindazért, amiket ezen a templomon keresztül ma is ad ennek a gyülekezetnek. Köszönjük meg Isten örök igéjét. Adjunk hálát a keresztségért és az úrvacsoráért, melyekben Isten sze- retete, bűnbocsánata ma is lehajol hozzánk." könyvtárak. Örömteü jelenségnek számít az is, hogy kiegyenlítődés történt a főváros és vidék vonatkozásában, ami azt jelenti, hogy vidéki múzeumaink is képesek szakszerű, magasszintű kiállításokat rendezni és nemegyszer olyan unikumokkal szolgálni, melyek a szakmúzeumokban ritkán vagy egyáltalán nem láthatók. Örvendetes az a szándék is, hogy a magyar múzeumügy és a műemlékvédelem egymást segítve együttműködik. Ennek igazolásaként hangzott el a sajtótájékoztatón, hogy 1987-ben a Múzeumi és Műemlékhónap egy, a jövő évben helyreállított műemlék épület átadásával kerül megnyitásra. Hihetetlen erőfeszítéseket tesznek kormányunk és az illetékes intézmények, vállalatok, de még kicsiny Ma igen nagy szükség van emberségre, szeretetre, segítésre. Mindezeknek kiapadhatatlan forrása a templom szolgálata, amely ma is árad innét szívünkbe, életünkbe. A jelenre nézve is igaz: „Ő a mi Istenünk, mi pedig kezére bízott nyáj, legelőjének népe vagyunk.” Hálaadásunk a jövő felé is fordul. A hívő szív reménységgel nézhet a jövő felé. A kegyelmes Isten ezután is a mi Istenünk marad, mi pedig kezére bízott nyáj, legelőjének népe maradunk. Kezében jó helye van a templomnak és a gyülekezetnek a jövőben is. Felemelő volt a lelkészek ősi „Confirma” éneke és a Pavelka Éva kántor vezette gyülekezeti énekkar szolgálata. Az istentisztelet végeztével tartott közgyűlésen Németh Ferenc lelkész köszöntötte a püspök házaspárt, és a nagy számban megjelent vendégeket. A gyülekezetét köszöntők sorát a püspök nyitotta meg. Buzdította a híveket a templom ajándékainak megbecsülésére, hogy az újonnan felszentelt templom tovább szolgálhassa a hívek, s az egész gyülekezet megújulását Isten dicsőségére, embertársaink és egész társadalmunk javára. Horváth József espereshelyettes köszöntésében falvak és termelőszövetkezetek népe is azért, hogy pótolhatatlan értékeinket az utódaink számára számba vegyük és megmentsük. E pozitívumokkal szemben nem szabad elhallgatni a gondokat sem, melyek között egyaránt szerepelnek műemlék épületeink és múzeumaink leromlott állaga, omladozó várak és kastélyok, a felelőtlenség, céltalan rombolás és bűn- cselekmények. ígéretes jele az értékeink megőrzésének és közkinccsé tételének az, hogy a közeljövőben a legmagasabb állami és politikai vezetés fog erről a kérdésről tárgyalni és döntéseket hozni, Egyházi műkincseink és műemlék épületeink' az egyetemes nemzeti értékeink szerves részét alkotják. Sok-sok anyagi és erkölcsi segítséget kaptunk edszólt a templom szolgálatának jelentőségéről az egyéni, családi, gyülekezeti és társadalmi élet vonatkozásában. Boros Lajos somló- szőllősi lelkész igével köszöntötte a gyülekezetét, kifejezve, hogy a 200 év Isten hűségét igazolja, s erre a legékesebb felelet a hívek s a gyülekezet hűsége. Kiss Attila egyház- megyei felügyelő az egyházmegye nevében meghatottan kívánt áldást az ösküi gyülekezetre és templomára. A közgyűlést a bibliaköri gyermekek szavalatai és énekei tették színesebbé Németh Ferencné betanításában. A templomi ünnepség után a vendégeket meleg házigazdái szeretet várta szépen megterített asztallal a gyülekezeti teremben. Itt szólalt fel Hornos László tánácselnök és Csincsi Attila, a Hazafias Népfront helyi elnöke. Mindketten örömmel és elismeréssel szóltak arról az egymást segítő, megértő jó viszonyról, mely a község vezetősége, társadalmi szervezetei és az evangélikus gyülekezet között kialakult. Az ünnepek elmúlnak. Jó, ha szívünkbe engedjük vésni mementó- jukat, hogy emlékezzünk reá a hétköznapok sűrűjében is. E jubileumi ünnepen a Lélek hívott s indított minket: „Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, térdeljünk le alkotónk, az Úr előtt” a 200 éves múltért, Urunk mai szolgálatáért és a reménységért, hogy a-jövőben is megtartja «egyházát gyülekezeteivel, templomaival őriző, pásztori szeretetében. dig is megőrzésükhöz, s a jövőben is számíthatunk államunk támogatására. Ez is mint el nem hallgatható bejelentés hangzott el a tájékoztatón. Október hónap gazdag lehetőséget kínál a múzeumlátogatás terén. A hazai értékeink felvonultatása mellett betekintést kaphatunk hollandiai barátaink életébe és értékeibe is, hiszen a Holland napokkal egybeesik a múzeumi és műemléki hónap. Egy régi latin mondás szerint „A történelem az élet tanítómestere”. Egyes embernek' és családoknak, hívőknek, nem hívőknek a tanulás és gazdagodás lehetőségét kínálja a Múzeumi és Műemlékvédelmi Hónap. Szalay Tamás Boros Lajos Történeti és nemzeti értékeink megőrzése kötelességünk Interjú Bálint József énektanárral „Nem időszakos mozgalomról van szó” Öntudatosan valljuk, hogy éneklő egyház vagyunk. S valóban a reformáció és az ének szorosan összefonódik. Az alábbi interjú egyházi ének-zene ügyünknek egy szeletével foglalkozik. Bálint József (39 éves) énektanár, a péceli és nagytarcsai énekkarok vezetője válaszol kérdéseinkre.- Legutóbb a váci énekkari találkozón láttalak, ahol a péceli és nagytarcsai énekkarokat vezényelted és amellett értékelted az énekkarok munkáját. Hogy' kerültél te ebbe a munkába?- Igazán és világosan látom az Úristen vezetését az életpályámon. Olyan csodálatosan kapcsolódtak egymáshoz életem sorsdöntő fordulatai, hogy ezt én - így érzem - megszervezni nem tudtam volna sem akaraterővel, sem csodálatos tervekkel. Utólag látom igazán, mit jelent az, hogy szüleim keresztyén emberek voltak. Édesanyám egész életét és a mi nevelésünket is valóban imádsággal végezte. Ez nekem főiskolás koromban nem is mindig volt szimpatikus. Magamban sokat ellenkeztem, túlzónak, idegesítőnek találtam, hogy amikor újat kezdtem, édesanyám megkérdezte: Jól van fiam, de valóban Isten dicsőségére csinálod? Talán nem értettem, azért háborodtam fel. Hiszen én zenész vagyok, nekem zenekarozni, utazni kell! Mostanában kezdem érteni, utólag a dolgokat. De jó, hogy nem sikerült, de jó, hogy igy alakult. Ez az isteni vezetés.- A főiskola elvégzése után miként alakult életed?- 1968-ban végeztem a főiskolát, Újfe- hértón lettem zenetanár. Itt zeneiskolai igazgató lettem. Majd amikor Debrecenben az új zeneiskolai tagozat felépült, akkor Gulyás György, aki főiskolai igazgatóm volt, meghívott tanulmányi vezetőnek; elődöm Erdélyi Péter a Kecskeméti Kodály Intézet igazgatója most. 1977-ig tanulmányi vezetőként dolgoztam. Utána Nyíregyházán lettem a megyei központban megyei énekzenei előadó, ott a helyi szimfonikus zenekarnak, vegyeskamak és fúvósötösnek a referense, ill. a zenekarnak művészeti titkára. Ekkor történt, hogy Foton megismerkedtem Gyöngyivel, aki feleségem le.tt. Őt tanulmányi szerződés kötötte, nekem kellett költöznöm, így kerültem Pécelre. 33 éven keresztül a nyíregyházi gyülekezetnek voltam tagja.- Pécelre kerülésed segítette az egyházzenéhez való kötődésedet, hiszen itt a nagytarcsai gyülekezeti énekkart vezeted.-5 Változás akkor történt, mikor Gáncs Péter nagytarcsai lelkész megkért, menjek át egy ifjúsági órára, próbáljuk újraszervezni a nagytarcsai énekkart, mely éppen szünetelt. Megkértük, hogy akinek komolyan van kedve énekelni, maradjon ifjúsági óra után ott, s nagy meglepetésemre húsznál többen ott maradtak. Első alkalommal elmondtam, hogy jó értelemben professzionista módon kell próbálni, nem elégedhetünk meg azzal, hogy akárhogy éneklünk.- Ha valaki énekkarvezetöi munkádat figyeli, az tűnik fel legelőször is, hogy valami végtelen szeretettel bánsz azokkal az emberekkel, akik - esetleg hetekkel, hónapokkal azelőtt - még a kottát sem ismerték. S aztán csak egy varázslatos dolog összeáll. Hogyan lehetséges ez az egész?- Elcsodálkoztam, hogy Trajtler Gábor zenei igazgatónk hogyan keres embereket, akik Foton elvállalják ajcarve- zetést. S csodálkoztam: ennyire nehéz dolog találni embert, aki vezényeljen? Kóruspróbákat vezessen? Picit figyeltem, miért. És engem megdöbbentett az, hogy olyan zenei szakember, akit én magamnál sokkal többre tartok, szakmailag sokkal képzettebb nálam, panaszkodott, hogy nem lehet mit csinálni Foton, szétszalad a kezéből a munka, a gyerekek kezelhetetlenek. Megkérdeztem, miért van ez? S rájöttem, hogy semmiféleképpen nem a szakma apostolaként kell megjelenni ezek előtt az emberek előtt. Ha én úgy kezdek munkához - akár felnőttek, akár gyerekek között -, hogy rögtön "utat engedek összes szakmai igényemnek, tehát mindjárt első órán közlöm, milyen hamis a kvint, akkor sok mindent elrontok. Hiszen lehet, nem is tudja, mi a kvint. Ezele az emberek nem a zene szerelmeseiként ülnek az énekkarban - valószínűleg -, nem Bachért rajonganak. Számtalan motiváció lehet. Én zenész vagyok, de akkor éri el a zene az Isten alkotta maga helyét, funkcióját az emberek életében, akkor válik táplálékká, ha nem éreztetem, hogy magasabbról jöttem ide, képzett zenész vagyok, és azt fogják érezni: sohasem fogjuk megtalálni a közös vonalat. Lehet, hogy kétfajta koncepció is jelentkezik az egyházi zenével és énekléssel kapcsolatban? Az egyik a minél magasabb, művészi színvonalra, a másik pedig egy közérthető középszint megteremtésére igyekszik. Akkor ezek szerint te óz utóbbi utat választod?- Értem ézt a kettősséget. Én is ezt a magas nívót látom célnak, de nem a zene elsődlegességéből kiindulva. Ha először sikerül teremteni egy krisztusi értelemben vett közösséget, akkor sokkal könnyebb a zenei feladatokat is megoldani. Ha nem zenei kifejezésekkel próbálom rávezetni őket a darab előadására, hanem azt mondom, arra figyeljünk, amit éneklünk, akkor megoldódik egy csomó zenei probléma. A nagytarcsai ifjúsági énekkarral - mely szerintem egyházunkban a leghomogénebb hangzású énekkar - minden szolgálatunkat eddig kisegítő nélkül végeztük. Akkor is, mikor NSZK-ba mentünk. Úgy gondolom, hogy a zenei nevelésben mindenfajta lekezelés nélkül - akár gyerek, akár felnőtt - zeneileg csecsemőként kell kezelni őket. Ez azt jelenti, hogy nem adhatok egész almát, hogy egye meg, nem adhatok olyan zenei falatokat, amit nem tud lenyelni. De nem könnyű zenét adunk, hanem az igényes és színvonalas muzsikát, de emészthetően. Talán sok énekkar ezért nem képes működni.- Most fordítsuk figyelmünket a váci énekkari találkozóra, már csak azért is, mert úgy tűnik, hogy egyházunkban legaktívabbak a Pest -megyei énekkarok. S ezen a találkozón nagy szóródást lehetett megfigyelni: voltak egész színvonalas énekkarok, de voltak, akik most kezdték megtenni az első énekkari lépéseket. Hogy látod a színvonal kérdését?- A színvonalkülönbségek nem fedik az énekkarok életkorát. Nincsenek szinkronban. Nem meghatározó színvonal tekintetében, hogy hány éve működik egy énekkar. Ha nekem kellett volna összefoglaló értékelést adnom, nem biztos, hogy ennyire optimista és derűs lett volna.- Ha nagy a szóródás, akkor hol vannak a hibák? Abban, hogy nem kapnak elég zenei képzést a vezetők, vagy elég értékelést?- Óriási tisztelet azoknak, akik képzés nélkül vezetik évek óta énekkarukat. De valóban nagy akadály, hogy telj&en képzetlen karvezetők vannak.- Es ezen nem lehet segíteni?- Léhetne segíteni. Nagyon szomorú voltam, amikor nem valósult meg az idén nyárra tervezett kéthetes karvezetői tanfolyam.- Miért? Nem volt elég jelentkező?- Úgy érzem, lett volna, hiszen a tavaszi országos karvezetői találkozón maguk a karvezetők kérték a továbbképzés lehetőségét. Erről beszélt is a zenei bizottság. De azt mondták, hogy ez nem mehet a kántorképző tanfolyam rovására, hiszen ez azt jelentette volna, hogy a júliusi kéthetes tanfolyam helyett lett volna egy karvezető-továbbképző kurzus. - Ha már nem jött létre ez a tanfolyam,- olyat mindenképpen jónak látnék, hogy a kórustalálkozók előtt fél évvel összejönni, hogy legalább a műsorválasztásban, a felkészülés kérdéseiI ben segíthessünk. Mert többen nehéz polifon műveket választottak, tehát a vezetők nem érezték, hogy milyen magasra állították a lécet. Ha kérnének, akkor ebben segítséget tudnál nyújtani az énekkari vezetőknek?- Ha valaki úgy érzi, hogy segiteni tudok, mindenképpen. Vajon a Pest megyén kívüli énekkaroknál is ugyenez a helyzet, vagy vannak más jelek , is?- Kicsit ugyanez. Nekem az a szomorúságom, hogy az ország nagy gyülekezeteinek vagy nincs, vagy nem a nagyságának megfelelő énekkara, zenei élete van. Engem nagyon bánt, hogy Békéscsabának nincs énekkara, zenekara. Bánt, hogy olyan nagy gyülekezetnek, mint Orosháza, nincs énekkara. Minden gyülekezetben számtalan énekelni tudó ember van, hiszen nagyon kévés ember mondhatja el joggal, hogy én nem tudok énekelni. Itt egyszerűen berozsdásodott hangszalagokról van szó, mely, ha nem használják, nem működik. Úgy gondolod, hogy csak a hozzáállástól, emberektől függ?- Igen, egészen pontosan, a lelkésztől és attól, hogy legyen egy olyan ember, aki nemcsak zenész, hanem lelki ember, meg tervező is. Mert időnként az énekkari munkának kisebb százaléka szakmai munka. Érdemes lenne statisztikát csinálni, hogy mennyi egy-egy évben a szakmai munka. Sokkal több az emberi, meg a lelki.- Nagyon sokfelé lehetett hallani a kórusok válságáról. Közben pedig az énekkarok reneszánszát éljük át?- Az egyházi énekkarok létében nem indokoltak hullámhegyek és -völgyek, mert az alap, amire szerveződnek ezek az énekkarok, változatlan. Az egyház alapja örök, nem időszakos mozgalomról van tehát szó. A feltételrendszer mindig ugyanaz. -1* i .
