Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-02-09 / 6. szám
Mert Istennek csupán szájjal való elismerése, térdepléssel és szemforgatással való imádása még nem jelenti azt, hogy van Istened. De ha teljes szívvel benne bízol, minden munkában vagy szenvedésben, életben vagy halálban, jó és balsorsban, egyaránt, minden jó adományt, kegyelmet és jó akaratot csak tőle vársz, akkor van Istened. (Luther) \ ______________________________J A szeretet életét adja barátaiért Jn 15,12-13 Dr. Nagy Gyula püspök Igehirdetése, amely elhangzott a Magyarországi ökumenikus Tanács Martin Luther Klng-emlékünnepén Debrecen, 1986. Január 19. y Keresztyén Gyülekezet! Testvéreim Jézus Krisztusban! 1. Egyik igehirdetésében Martin Luther King mondta el a következő, megtörtént esetet. Néhány éve egy sporteseményről hazafelé tartó autót baleset ért. Valamennyi utasa amerikai fekete volt. Közülük három súlyosan megsérült. Hívták a mentőkocsit. A fehér sofőr azonban visszautasította, hogy feketén segítsen, és elhajtott. Egy arra menő autó készségesen fölvette a három súlyosan sebesültet és a legközelebbi kórházba vitte őket. Az ügyeletes .orvos azonban ezt mondta: „Ebbe a kórházba négereket nem vehetünk föl”, és kiutasította őket. Mire a három súlyosan sérült fiatal elérte az onnan csaknem 80 kilométerre lévő, legközelebbi „színesek kórházát”, arra az egyik fiatal már halott volt; a másik fél, a harmadik egy órán belül halt meg. Valószínűleg mind r a hármat meg lehetett volna menteni, ha azonnal orvosi segítséget kapnak. Ennek a történetnek az ellenpárját Jézus mondta el az irgalmas samaritánus példázatában. Arról az emberről, aki a veszélyes, rablóktól látogatott jerikói úton - élete kockáztatásával - megáll, bekötözi a kifosztott, sebesült embert, barmára téve gyalogosan elviszi a legközelebbi fogadóba, ápolja és gondoskodik a gyógyításáról. Pedig a samáriaiak akkoriban annyira ellenségeskedésben álltak a zsidókkal, hogy nem is beszélhettek egymással! Ez a két történet megvilágítja előttünk, hogy végeredményben kétféle emberi alapmagatartás van. Az egyik ember azt kérdezi: Mi történik velem, ha segítek ezen a sebesültön; ezért nem kockáztatom-e a magam életét, családom jólétét, egzisztenciámat, jó nevemet? A másik fajta ember azt kérdezi: Mi lesz ezzel az emberrel itt, ezzel a sebesülttel, bajbajutottal, szenvedővel, ha nem segítek rajta? Az egyik önmaga felé fordul először. A másik szeme és szíve először a másik embert, a bajban levőt, a segítségére szorulót veszi észre és - magával nem gondolva - törődik vele, segít rajta. 2. Jézus az önző életformából a szeretet útjára hívja a követőit kétezer év óta: „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (12. v.). És hogy ő hogyan szeretett, jól tudjuk. Amit tanított és cselekedett, ahogyan a Golgotán, a keresztfán életét áldozta értünk, az az igazi, a teljes, az isteni szeretet, amelybe belevonja tanítványait, minden követőjét, az egyházat, az idők végezetéig. „Ahogyan én... ti is úgy...”. Van Jézusnak egy igéje, amelyet mind a négy evangélista följegyzett, mert igen mélyen belevésődött tanítványai emlékezetébe: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen engem” (Mt 16,24). „Vegye fel keresztjét” - azaz vállalja a maga önző énje halálát! Osztogassa szét szeretetben: naponkénti szolgálatvállalásban, áldozatokban életét másokért, barátaiért. Végső esetben adja oda értük a földi életét is! Erre hív Urunk a most hallott igében. Ezen az úton - a szeretet, a má- , sokért szolgálatban szétosztogatott saját élet útján - Jézus maga jár előttünk. S erre hívja ma is valamennyi követőjét, Magyarországon, Amerikában, Afrikában vagy bárhol a világon, az idők végezetéig. „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (13. v.). „Életét adja” a szeretetben. Ahogyan Schweitzer Albert tette a lambarénei kórház naponkénti, fárasztó beteggyógyító és igehirdető szolgálatában, hosszú éveken keresztül. Vagy ahogyan Martin Luther King tette, amikor tudatosan vállalta a halálba vezető utat megalázott, szenvedő testvéreiért. Az egyház életformája Jézus követése a szeretet életáldozata útján, a szolgálat, a másokért élés útján, minden időben és élethelyzetben. Amint Urunk olyan megragadóan kifejezte ezt a halálraadott és sokszoros gyümölcsöt termő búzamag példázatával (Ján 12,24-25). A mai egyház, egyházaink is csak akkor járnak Krisztus nyomában, ha tudatosan vállalják és élik is ezt az életformát: a szeretet, az életünket mások testi-lelki javáért odaáldozó szeretet jézusi életútját! 3. . Hadd hívjam föl a figyelmeteket egy fontos szóra még ebben az igében, Testvéreim! „.. .mint ha valaki életét adja barátaiért". Kik az én „barátaim”? Ez nagyon fontos kérdés. Ezt a kérdést tette fel a törvénytudó is, mikor Jézus a szeretet kettős nagy parancsolatára emlékeztette. „De ki az én felebarátom?” Nincs ugyanis tragikusabb és végzetesebb következményekkel járó félreértése Jézus e szavának, mint ha leszűkíteni próbáljuk azok körét, akik iránt ez a feltétlen, életáldozatra kész szeretet kötelez bennünket! Kicsoda a „barátom” vagy a „felebarátom”, akiért oda kell szánnom az életemet? Csak a másik hívő ember a gyülekezetemből vagy az egyház köréből? Csak a zsidó ember, vagy a samaritánus? Csak a fehér ember, vagy a színes, a fekete, a barna is? És folytathatnánk a sort vég nélkül. Ha egyszer elkezdődik a szeretet körének a leszűkítése, nincs megállás - oda jutunk, amiről az igehirdetésem elején elmondott történet beszél a három sebesült fekete fiatalról. Jézus válasza erre a kérdésre - éppen az irgalmas samaritánus példázatában - egészen világos: nincs különbség, minden ember: fekete, fehér, hívő, nem hívő, szegény, gazdag, rokonszenves vagy ellenszenves-minden ember, aki a segítségemre szorul, az a barát vagy felebarát, akinek szolgálnom kell szeretetben, az életem egy darabjával, vagy végső esetben az egész életemmel is! „Mindenki - mondja Martin Luther. King egyik prédikációjában - akivel éppen találkozol. Mindenki, aki a segítségedre szorul az életút szélén... a világ valamelyik jerikói útszakaszán.” Csak az ilyen szeretetben másokért odaadott élet az igazi, a teljes élet, az Isten akarata szerinti humanitás, igaz emberség. Már itt a földi, idői világban is. És abban az értelemben is, ahogyan Jézusnál a nagypénteki halálra a húsvét föltámadása következett. Akik Jézus követésében, a szolgálat útján az életüket odaadják másokért, azoké lesz a földi és az örökélet teljessége. „Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen. És ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is” - mondja Jézus. Az nem egyszerűen csak to- (Folytatás a 3. oldalon) Visszapillantás , egy ünnepekben gazdag esztendőre A győri evangélikus szeretetház 1985 a győri evangélikus gyülekezet számára nagyon mozgalmas esztendő volt. J. S. Bachra emlékeztünk a Lutheránia Ének- és Zenekar februári hangversenyével, melyet több orgonahangverseny követett. Peskó György, Zászka- liczky Tamás és Trajtler Gábor szólaltatták meg Bach művészetét az Öregtemplomban. Ünnep volt a kedves kuopiói testvérgyülekezet látogatása is. 40 tagú énekkaruk jött el a nyár elején hozzánk. Vendégeink voltak a templomainkban .és otthonunkban. A közös programok: gyülekezeti alkalmak, kirándulások és a befejező úrvacsorái istentisztelet erősítette a baráti szálakat. Most érezzük igazán, amikor a Finnországból érkezett karácsonyi lapokat szorongatjuk, milyen sok meleg baráti kapcsolat szövődött azon a héten. 1960-ban épült börcsi filiánk temploma. A 25 éves évforduló bensőséges ünnepén maroknyi gyülekezet adott hálát templomáért. Az ünnepi istentisztelet szolgálatát Kovács Géza nyugalmazott lelkész végezte, aki a templomépítés idején a kicsi gyülekezet pásztora volt. A győri ünnepek sorából kettő különösen kiemelkedett. 1985-ben 100 éves volt a Szeretetház, a gyülekezet öregotthona és 200 éves volt az Öregtemplom. A százéves Szeretetház A 100 éves Szeretetház ünnepén részt vett feleségével együtt egyházkerületünk püspöke, dr. Nagy Gyula. A Szeretetház méltóképpen ünnepelhette ezt az évfordulót, hiszen az elmúlt évek munkájának eredményeképpen kívül-belül megújult, szép intézmény áll a város egyik legszebb pontján, a Rá- ba-parton. Luther Márton születése 400. évfordulójának akart maradandó emléket állítani a gyülekezet 1883-ban, amikor elhatározta egy szociális intézmény létesítését. Két évvel később, 1885-ben egy földszintes épületben meg is nyitotta kapuját az akkori „Szegény és Árva Intézet”. Az intézmény hamarosan kinőtte épületét. A mostani 3 szintes Szeretetházat 1912-ben vették használatba. A lelkészek felajánlották az Öregtemplom közelében lévő káposztáskertjeiket. Megépítését Bálint Mihály hűséges gyülekezeti tag adománya tette lehetővé. Két évtized után ez az épület is szűknek bizonyult. 1933-ban hozzáépítették a Gusztáv Adolf Otthont, 1943-ban pedig ugyanazon a telken egy különálló, emeletes Nővérotthon épült. 1885-től minden építkezést, fejlesztést és korszerűsítést jószívű adakozók tettek adományaikkal lehetővé. Még egy intézménye van győri Szeretethá- zunknak Börcsön, Győrtől 15 lemre. Ez a múltban árvaház volt, ma ugyancsak idős embereknek nyújt otthont. Velünk együtt ünnepeltek ők is. A Szeretetház életébe beleépült a diakonisszatestvérek hűséges szolgálata. Először Pozsonyból hívták őket segítségül, majd az első világháború után önálló Diakonissza Anyaházat alapított a győri Evangélikus Egyház. A Szeretet- házban árvák, tanulólányok és öregek kaptak az ő szolgálatuk révén otthont és gondoskodó szere- tetet. De más gyülekezetek is kérték a szolgálatukat. Soprontól Orosházáig ismerték a győri nővéreket gyülekezeti szolgálatban is, városi szociális munkában is. A hálaadás napjának nagy élménye volt, hogy egykorú árva gyerekek, intemátusiak és diakonisszák viszontláthatták egymást. A délelőtti istentisztelet szolgálatát dr. Nagy Gyula püspök végezte, aki fiatal lelkészként maga is igazgatója volt ennek az intézménynek. Egész szolgálatán érezhettük, hogy hazajött közénk. Itt- honlételének kedves alkalma volt a baráti hangulatban elköltött közös ünnepi ebéd a Szeretetház dísztermében, együtt a volt diakonisszákkal és a gyülekezet és a Szeretetház mai vezetőivel. A fehér asztal mellett meleg hangú visszaemlékezéseket hallhattunk a Szeretetház múltjáról. A délutáni együttlétet a gyülekezet gyermekeinek vidám műsora színezte. Az ünnep befejező alkalma a Szeretetház ünnepélye volt az öregtemplomban. Szép zenei műsor keretében hangzott el a püspök előadása az egyház szeretetszolgálatáról. Azt a Jézust állította a középpontba, aki egyházát a szeretet szolgálatára indította el és ezt teszi ma is. Intézményünk jövőjére tekintve indítványozta Baráti Kör megalakítását. Nem szervezetet, hanem mozgalmat, amely tevékeny hátvédje lehet a szeretet gondoskodásának. Sümeghy József esperes-helyettes, a Diakonissza Anyaház utolsó igazgatója a 100 év vázlatos történetét ismertette személyes élményeivel átszőve. A kétszáz éves öregtemplom Gyülekezetünk 200 éves öregtemplomának jubileumára 3 éven át készültünk a templomépület felújításával. Kevés olyan templomunk van, mely a Türelmi Rendelet óta megmaradt eredeti formájában, udvarban, torony nélkül, egyszerű lakóház-külsővel. Hogy megmaradhatott, talán annak köszönhetjük, hogy őseink egyszerűségében is nagyon szépnek építették meg. „Klasszicizáló késő barokk”, így fogalmazta meg az épület stílusát dr. Winkler Gábor építészmérnök, aki az ünnepi héten vetített képes előadást tartott az Öregtemplomról és épületegyütteséről. Nagy érdeklődés kísérte dr. Fabiny Tibor professzor és Kovács Géza ny. győri lelkész előadását is, a gyülekezet és a templomépítés történetéről. Eleink hite és áldozatkészsége megerősít bennünket is a templom és gyülekezet szeretetében. A jubileummal kapcsolatban kiállítást rendeztünk „A győri evangélikusság évszázadai” címmel. Megnyitásán dr. Fabiny Tibor elmondta, hogy a magyar ajkú evangélikusság 17-18. századi történetéről a győri gyülekezet levéltárában páratlanul gazdag anyag van. Az ünnepi istentisztelet október 6-án volt Fehér Károly esperes szolgálatával. Fennmaradt 1696- ból Lövei Balázs győri lelkész szentelési éneke. Ezt énekelték 1785-ben is, amikor a mi öregtemplomunkat felszentelték. Most újra ennek az éneknek hangjai csendültek fel. Az oltáron is a megmaradt régi oltárterítők egyikét láthattuk. A zsúfolásig megtelt templomban Isten megtartó szere- tetéért adtunk hálát. Az ünnepek ösztönöznek. Ilyen alkalmakon töltekezik a gyülekezet és új erőt merít a helytállásra, hiszen az ünnepek után újra a hétköznapok következnek. Az elvégzettek után is maradtak feladataink. Nemcsak a hálaadáshoz, hanem a folytatáshoz is szüksége van a gyülekezetnek Isten hűségére. Tekus Ottó _ - — : = Miklós Imre lengyelországi megbeszélései Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke - Adam Lopatkának, a Lengyel Egyházügyi Hivatal vezetőjének meghívására - január 13-15. között küldöttség élén látogatást tett Lengyelországban, ahol tapasztalatcserét folytatott a vallásügyi politika gyakorlatáról. Miklós Imre a Lengyel Állami Egyházügyi Hivatalban tájékoztatást adott a magyar állam és a magyarországi egyházak kapcsolatáról, találkozott Janusz Narzynski evangélikus püspökkel, a Lengyel ökumenikus Tanács vezetőjével, tárgyalt a Caritas Katolikus Egyesület és az izraelita vallási szövetség vezetőivel, a PAX Egyesület elnökével, Zénón Komenderrel. Látogatást tett Bronislaw Dabrowski érseknél, a lengyel katolikus püspöki kar főtitkáránál, aki tagja a kormány és a katolikus egyház képviselőiből álló vegyes bizottságnak. A találkozón jelen volt Adam Lopatka. (MTI) V ________________________________________I______________J RE MÉNYSÉG - HOSSZÚ TÁVRA tv elején nemcsak egyházunk tagjainak, hanem népünk minden tagjának és — talán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy — a világon minden embernek a szívét a szokottnál is nagyobb reménység és várakozás töltötte el. Az egyházi és világi lapokban megjelenő írások mind ezt a titkos reménységet tükrözték: 1986-ban, a béke évében talán egy kicsit közelebb jutunk a félelem nélküli békés élet megvalósulásához. Alig léptünk néhányat az új esztendő útján, amikor olyan esemény történt, amely nem csak erre az évre, hanem hosszabb távra nyújtott alapot ennek a reménységnek. Az év harmadik hetében Mihail Gorbacsov főtitkár olyan javaslattal állt elő, amely szerint - ha azt az Amerikai Egyesült Államok és a többi atomfegyverrel rendelkező állam elfogadja - évszázadunk végére, 2000-re az emberiség megszabadul az atomfegyverek rémétől. A javaslat részletei mindannyiunk előtt ismeretesek. A hadászati, gazdasági és politikai vonatkozásait reménységünk szerint az egyes államok szakemberei alaposan ki fogják elemezni és meg fogják vitatni. Mi csak azt az örömünket szeretnénk kifejezni, hogy ilyen formában került asztalra az egész emberiség legforróbb vágya, az atomfegyverek leszerelése. Hiszen mindenki előtt nyilvánvaló, hogy az első atombomba bevetése óta nincs forróbb vágya az emberiségnek, mint hogy megszabaduljon az atomfegyverek fenyegetésének rémétől. Örömünk mellett szeretnénk kifejezni azt a reménységünket is, hogy jó akarattal bizonyára meg lehet találni a leszerelésnek és az ellenőrzésnek azt a módját, amely minden fél számára megnyugtató. A világ népei pedig örömmel fogadnák, ha a fegyverkezésre költött milliárdokat az emberek életének javítására, az éhezés és a betegségek megszüntetésére, az élet szebbé és boldogabbá tételére tudnánk fordítani. A békéért aggódó jóakaratú emberek számára pedig mindenképpen megnyugtatóbb, ha a béke, az emberiség jövője, gyermekeink és unokáink boldog élete nem az atomfegyverek kétes értékű egyensúlyának a függvénye, hanem a népek kölcsönös bizalmára, az egymást megértó és segítő magatartásra épülne. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a hívó emberek milliói szerte a világon ezekben a hetekben nagyon sokat imádkoznak azért, hogy a békesség Istene adjon a politikusoknak józan megfontolást és kölcsönös bizalmat ahhoz, hogy az emberiségnek ez a hosszú távra tervezett reménysége valóra váljon. Selmeczi János
