Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-08-31 / 35. szám

Evangélikus Elet 1986. augusztus 2a.-&-RÖL Ö--RA „Jézus mondja: Bizony bizony mondom nektek, amikor megtettétek ezeket akár csak eggyel is a legki­sebb atyámfiai közül, velem tettétek meg. „Mt 25,40 'MBRIpBIf1* „Ezeket azért mondom nektek, hogy bekessegetek legyen énbennem.” Jn 16,33 (Ézs 40,1- Lk 10,25-37 - Zsolt 68,20-36) Sok minden elta- kaija előlünk Istent, s ilyenkor a gondok miatt nyugtalanná lesz a szívünk. Jézus arra biztat, hogy kéijük bátran az Atyát, mert ő figyeli imádságain­kat. Jézus Krisztusban mindig velünk van. Még akkor is amikor nem látom, nem értem, nyugodt, biztos lehetek abban, hogy az Atya szeme rajtam van, Jézus testvéri szíve pedig velem. Ezzel a nyuga­lommal kezdhetem az előttem álló hetet is. „Akik a Krisztusban keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek magatokra. „Gál 3,27 (JSir 3,24- 2Sám 9,1-11 - Jn 11,1-10) A keresztségben Isten szeretete vett körül minket. Akkor, amikor még oly keveset tudtunk erről a világról. Most ezt a szerete- tet öltöttük magunkra. Nem úgy mint egy ruhát, amit tetszés szerint fel és leveszünk, Jézus Krisztus magunkra öltése egy életforma. A Krisztusi életfor­mában minden kész a számomra, a bűnbocsánat, a vigasztalás, a jó cselekedet, csak járjak benne a mai napon is. Ha fáradok ő fog majd hordozni. l«DO „... ő még inkább így kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam! Jézus megállt és megparancsolta, hogy vezessék hozzá.” Lk 18,38-40 (Zsolt 42,2 - Mk 12,41—44 - Jn 11, 11-19) Mi fontossági sorrendet tartunk szem előtt. Jézus nagy útra készül, Jeruzsá­lembe megy. Nincs idő egy szerencsétlen vak ember­re. Jézus az egyet is észrevette. Az egy kiáltását hallotta meg. Bármilyen nehéz helyzetbe jutunk a mai napon, ha emberek el is akarnak hallgattatni, Jézushoz kiálthatunk, ő megáll, meghallgat és segít. IPPIP „Én azonban nem kívánok massal dicse­kedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével” Gál, 6,14 (Péld 20,9 - Mk 3, 31-35 - Jn 11, 20-27) Mi sok mindennel dicsekszünk. Betegségeinkkel, fi­zetéseinkkel, gyermekeinkkel, de mindig a miénkkel. Pál apostol Jézus Krisztus keresztjével dicsekszik, mert az ő életének minden eseménye eltörpül, Krisz­tus keresztje mellett, ő egy elveszett ember és így tudja csak Istenét megtartani. Minket is Krisztus keresztje árán ment meg a mi Urunk. Ne az ajándék­ba kapott békességünkkel, szeretetünkkel dicseked­jünk, hanem ennek forrásával, Krisztus keresztjével. CSÜTÖRTÖK „Amikor beesteledett, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség néktek! A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.” Jn 20,19-20 (Jer 31,13 - ApCsel 6,1-7 - Jn 11, 28-45). Ez örök helyzet a tanítványok számára. Jézus jön és szorongó helyzetünkben békességet ad. Nem csak mondja, hanem adja is a békességet. Bű­neinkre bocsánatot ad, szívünket megtölti szeretettel és a szeretet kiűz minden félelmet. Öröm minden olyan alkalom, Istentisztelet, bibliaóra, otthoni el- csendesedés, amikor megérkezik hozzám az Úr, az ő békességével. pfiMTElC „Maradjatok énbennem és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem tud gyümölcsöt teremni magatói, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem,ha nem maradtok énbennem.” Jn 15,4 (1 Móz 6,9- Ézs 58,7—12 - Jn 11,46-54). Augusztus vége már a gyü­mölcstermés ideje. Nézegetjük kertjeinket, fáinkat, szőlőinket érdemes volt-e a sok munka. Vizsgáljuk meg életünket is milyen gyümölcsöket terem. Igaz, jó gyümölcsöt csak akkor tudunk teremni, ha Jézus Krisztus szavai hatják át életünket. Az Úr igéje segít minket a lélek gyümölcsének a termésére. SZOMBAT „Amíg nálatok van világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!” Jn 12,36 (Ézs 60,20 - Jer 22, 13—19 - Jn I I ,55—57) A sötétségben nem kell hinni, az van. A sötétség a harag, a rosszkedv, a gyász. Ézek vannak és hatal­mukba kerítik az embert. Hinni Jézus Krisztusban kell, abban, hogy ő fényt tud gyújtani a szívünkben. Ennél a fénynél láthatjuk az utat egymáshoz és az Atyához. Jézus Krisztus nélkül csak van az életünk, vele fény is lesz utunkon. Szabóné Piri Zsuzsái»» ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1986. augusztus 24-én Deák tér de. 9. (úrv.) Pintér Károly, de. 1 (úrv.) Pintér Károly, du. 6. Takácsné Kovács­házi Zelma. Fasor de. 11. (úrv.) Muntag An dómé, du. 6. Muntag Andorné. Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. Karácsony Sándor a 31-33. de. 9. Kertész Géza. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc, déli 12. (magyar) Kertész Géza. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Kinczler Irén. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Kinczler Irén. Zugló de. 11. (úrv.) Szabóné Mátrai Ma­rianna. Kerepesi út 09. de. 8. Szabóné Mát­rai Marianna. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Sza boné Mátrai Marianna. Kassák Lajos u. 22. de. 11. Reuss András. Vád út 129. de. negyed 10. Zoltai Gyula. Frangepán u. 43. de. 8. Zol tai Gyula. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pester- zsébet de. 10. Pintémé Nagy Erzsébet. Sorok- sár-Újtelep de. fél 9. Pintémé Nagy Erzsébet. Pestlőrinc de. 10. Havasi Kálmán. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor, du. fél 7. Bonnyai Sán­dor. Kispest Wekerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Bízik László. Rá­kospalota Nagytemplom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. 10. Mátyásiöld de. 9. Szalay Tamás. Cinkota de. fél 11. Szalay Ta­más. Kistarcsa de. 9. Solymár Péter. Rákos- begy de. 9. Inotay Lehel. Rákoscsaba de. 9. Kosa László. Rákosliget de. 11. Kosa László. Rákoskeresztúr de. fél 11. Inotay Lehel. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Szebik Imre, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Szebik Imre, du. 6. Szebik Imre. Torockó tér de. fél 9. Bodrog Miklós. Óbuda de. 10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Kőszeghy Tamás, de. 11. Kőszeghy Tamás, du. fél 7. Buczolich Márta. Modori u. de. fél 10.' Pesthidegkút de. fél 11. Buczolich Márta. Kelenföld de. 8. (úrv.) Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi út 138 de. 9. Benczúr László. Keleovölgy de. 9. Rozsé István. Budafok de. 11. Rozsé István. Csillag­hegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi György. J Gyarmathy Irén Nem szabad szeretni Az ötvenes évek táján riportot írtam arról, hogy miért sírunk. Az orvosprofesszor, akivel az interjút készítettem, részletesen elmagya­rázta milyen tényezők játszanak közre abban, hogy szemünkből ki­csorduljon a könny. Amikor a fele­lős szerkesztőhöz bevittem a cikket, ránézett a címére és anélkül, hogy elolvasta volna azt mondta:- Mi nem sírunk, mi mindig vidá­mak vagyunk! Életemnek ez a kis epizódja jutott az eszembe a minap, amikor a villa­moson a velem szembenülő, köny- nyező kislányra így mordult rá az udvarlója:- Mit játszod meg magad, mi nem sírunk. Egyébként is unom a tört szívedet! - Es ezzel lelépett a járműről. A kislány gyorsan elfordult, az­után mereven nézte a busz foggan- tyúját, háttal az utasoknak, mintha titkolni valója lenne. Mintha félne attól, hogy mások meglátják, hogy ő érezni is tud, hogy szíven találták a ridegen odadobott szavak: mit játszod magad, mi nem sírunk, de még érméi is jobban az: unom a tört szívedet. Úgy érezhette, hogy igaz­talan hántás érte. A könnyei valódi­ak voltak. Nem akart sími, de azok mégis kicsordultak, mert fájt, hogy éppen az bántja, akit szeret, hogy unalmasnak mondta, amikor meg­látta, hogy a másik érző lény. Es ez nagy hiba, mert manapság ilyesmit nem szabad mutatni. Nem szabad elárulni, hogy az ember sír is, nevet is, fájdalma is van és öröme is, vá­gyai is vannak és csalódásai is, hite és kételyei, lelkiismerete és tettei is, amelyeket nem lehet megváltani, haragja és bántódása, bosszúja és bocsánata, nyugtalansága és béké­je, betegsége és elesettsége, magá­nya és elhagyatottsága, félelme és Közmondások az Ige fényében Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten Úgy is szoktuk ezt emlegetni, hogy „mindenkinek olyan kalap­pal köszönnek vissza, amilyennel ő köszönt.” Ide tartozik az is, hogy „ki mit vet, azt arat”, „aki szelet vet, vihart arat”. Sok egyéb megfo­galmazása van ennek a törvény­nek. Mindegyikben a lényeg: ami­lyen a kezdet, olyan a folytatás; amilyen a kérdés, olyan a felelet. Kétségkívül nem sok jót árul el mindez a mi szívünkről. Úgy tű­nik, mintha automaták lennénk. Mint egy magatehetetlen hangszer: amilyen hangot megütnek, az szó­lal meg rajta. Korlátlan mértékben uralkodik ez a szempont fölöt­tünk. Mintegy alá vagyunk ennek vetve, ki vagyunk ennek szolgál­tatva. - Az Ige fényében mi módon kerülhet helyére mindez? Számolnom kell azzal, hogy ez a közmondás, ha én mondom az „ad- jonisten”-t. Eleve számolnom kell azzal, hogy amilyen hangnemben kezdem én a köszönést, a másik szükségszerűen ugyanúgy folytatja, ha nem még jobban. Ha én gorom­bán kezdem, miért is várhatnék mást, mint gorombaságot! Ha én magas lóról kezdem, biztos, hogy a másik sem adja lejjebb. Ha elfo­gult, előítéletekkel terhes vagy igaz­ságtalan vagyok, mi másra is szá­míthatok? A folytatásnak, a viszon­zásnak igen szigorú, igen egyszerű, igen következetes törvényei vannak. De nem szükséges, hogy igazol­jam ezt a közmondást akkor, ha én mondom a „fogadjisten”-t. Nem feltétlenül kötelező a rosszat rosz- szal viszonozni. A kellemetlent a még inkább kellemetlennel. A ke­resztyén ember e tekintetben is tud szabadságra eljutott lenni. Tud nyugodt és józan maradni, ahe­lyett, hogy belebonyolódna a köl­csönösség zavaros törvényeibe. Egy másik közmondás egyenesen odáig megy, azt javasolja, hogy „aki téged megdob kővel, dobd vissza kenyérrel”. Lépten- nyomon, még irodalmi szinten is úgy emlegetik ezt a bölcsességet, mintha ez a Bibliában lenne. így, ilyen formában sehol nem szerepel a Szentírásban. Lelki hasonmása, szellemi gyökere van ennek az írásban, de szó szerinti eredetiség­ben nincs. A Példabeszédek 25,20 írja: „Ha éhezik, aki téged gyűlöl, ajd enni néki kenyeret; és ha szom- júhozik, adj inni néki vizet”. Pál apostol erre hivatkozik a Római levélben, a 12,20-ban. - De akik mint Bibliából való közmondást emlegetik, általában a Hegyi Be­szédre gondolnak. Ott is csak az ehhez hasonló található: „áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyű­lölnek”, Máté 5,44.. Akár a közmondás, akár a Bib­lia Igéje, egy a lényeg. Nagyon ne­héz, de érdemes kis dolgokban el-, kezdeni, hogy ami minket illet, ne a közmondásnak legyen igaza. Győr Sándor szorongása, fiatalságán az érzelmek egész skálája végigfut és hiába pró­bálja rejtegetni fölénnyel, nagy hanggal, hányavetiséggel, udvariat­lansággal, feltűnősködéssel, igen még a benne elrendezetlenül felhal­mozódott tudástömeggel is - csak azért, mert ma divat nem érezni, nem szeretni, nem hosszan udvarol- gatni, divat már-már azt sem tudni, hogy ki az a másik, aki megtiltja, hogy sírjon, de világgá kürtöli, ut­cára viszi azt, ami két ember leg­szentebb magánügye. Divat a felvi- lágosultság nevében a tudás fájáról úton-útfélen gyümölcsöt szedni és könnytelen közönnyel félredobni egy felelőtlen perc felelős következ­ményét. Nem szabad szeretni! Nem tud­hatja meg a másik ember, hogy ér­zünk, hogy szeretetre vágyunk. Pe­dig hogyan élhet a világ szeretet nélkül? Éppen most, amikor az atombomba árnyékában annyira szükségünk van az összefogásra, egymás megértésére, segítségére. Miért kell szégyelni, hogy döbben­ten nézünk egy csonttá fogyott kis­gyermekre, miért nem szabad meg­simogatni egy öreg arcot, miért nincs szivünk a betegekhez, türel­münk panaszaikkal szemben, miért olyan elviselhetetlen szüléinkkel együtt lakni, amikor generációk mutatták meg és sokan még ma is, hogy öreg-fiatal türelmes szeretete mindig megtalálta a hangot, a lehe­tőséget a békés családi együttlétre. Miért tilos a gyengédség, a figye­lem, a tiszteletadás? Miért nem sza­bad egymást nyíltan, az egész világ előtt szeretni? Elfelejtettük már, hogy milyenek voltunk tegnap és csodálatosan új­nak, modernnek gondoljuk magun­kat ebben az új maszkban. Hisz ugyanaz a nap virrad ránk, amely a tegnapra, ugyanazok az évszakok váltakoznak, mint sok száz évvel ezelőtt, minden megismétlődik, ár és apály váltogatják egymást, nap­kelte és napnyugta hordoz fényt és sötétséget az évszázadok örök kör­forgásában. Mások akarunk lenni? Legyünk! De csak abban, hogy felszínre hoz­zuk magunkban azokat az értéke­ket, amelyek minden emberben szunnyadhatnak. De ehhez az egész ember élete, biológiai és szellemi adottságai kellenek. Mert a tette­ink mondják el rólunk, hogy mik vagyunk. Mi lehet az, ami az em­berből a legjobbat hozza felszínre? Az elhivatása. Es ha kiválasztott, az elhivatás ereje készteti, hogy az egyenes úton járjon, hogy higgyen elhivatásában, hűséges legyen a vá­lasztott úthoz. Engedelmeskednie kell a benne élő törvénynek. És a saját kiválasztott útját, minden más út elé kell helyeznie. A teljesebb élet szava mindenkit új útra szólít. Mérföldkövei: igaz­ság, hűség, szeretet. Ezekben le­gyünk mások, különbek, sírva vagy nevetve, de mindig önmagunkat ad­va szeretetben. Istentiszteletek a Balaton mellett 1986. augusztus 24-én Balatonakaü de. fel 10. Balatonalmádi (Baj- csy-Zsilinszky u. 25.) du. 4. Balatonfured (ref. imaterem) de. 8. Balatonszárszó (ref. papiak) de. 8. Balatonszemes (Fő u. 32.) du. 2. Dörgi- cse de. 11. Fonyód (protestáns templom) du. 4. Kapemaum (Gyenesdiás, Béke u. 57.) du. fel 3. Keszthely de. 11. (úrv.). Kisdörgicse déli 12. Kővágóőrs du. 5. Siófok (Fő u. 93.) de. 11. Tapolca (protestáns templom) de. fél 9. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTE­LET A RÁDIÓBAN. 1986. szeptember 7-én, vasárnap reggel 7.05 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió. Igét hirdet Szabóné Mát­rai Marianna a Teológus Otthon igazga­tóhelyettese, Budapest. Szentháromság utáni 13. vasárnapon az oltárteritő színe: zöld. A délelőtti is­tentisztelet oltári igéje: Lk 10, (23-24) 25-37; az igéínríletés alapigéje: Ez 18, 1-9. Hajnal László Keresztyén hitéből fakadó, mélyről jövő szeretet, derű, nyuga­lom, türelmes bölcsesség, önzetlen szolgálat - ezek a jelzők kívánkoz­nak először arcképe alá. Hajnal László - rokonsága ré­vén is - „régi hatvani”. Itt született 1929. április 20-án, iparos család­ból. Elemi és polgári iskolai tanul­mányait helyben végezte, majd a lakatos szakma elsajátítása után, mozdonyvezetői tanfolyamot vég­zett, és a MÁV-nál helyezkedett el. Tanulási vágya később sem szűnt meg: különböző szakosító tanfo­lyamokat végzett mozdonyvezetői mtmkájához. Életének fordulópontja 1969. június 27-én következett be: rossz váltóállítás miatt, önhibáján kívül, gyorsvonattal, álló szerelvénynek ütközött. Hetekig élet-halál között volt, de Isten nemcsak megtartotta övéinek, hanem „új élettel” is meg­ajándékozta. Balesete előtt is hűsé­ges tagja volt gyülekezetünknek, de felgyógyulása óta egész életét Istennek adta, a gyülekezet szolgá­latán keresztül. „Mindenesünk”: régóta presbiter, gondnok, temeté­si kántor, a lelkésznek „első számú munkatársa”, ha kell: helyettesítő­je. A kisebb javításokat is szakérte­lemmel végzi el. Gondnoki szolgálata alatt tör­tént meg harangjaink villamosítá­sa, és a gáz bevezetése a gyülekeze­ti épületekhez. Ä város társadalmi és közéleté-, nek tisztelt, becsült és szeretett sze­mélye. Jó hangjával rendszeresen részt vesz a városi népdalkor mun­kájában. Többféle társadalmi megbízatása van. A MÁV nyugdíjasa. Ö: hálás életéért Istennek. Mi: Neki is, neki is hálásak va­gyunk! Diakóniai gyakorlaton a Szentlélek kórházban „Nem az a fontos, amit mondunk, hanem amit teszünk” mondja félig kibújva Wartburgja ajtaján Hartmut, az öregotthon vezetője. Nagy darab férfi, látszik is rajta, hogy inkább tettre, mint szóra termett, s emiatt - mondja - néha összetűzésbe kerül a lelké­szekkel, a szavak embereivel, akik hajlamosak másokon is inkább a szavakat és az elvi meggyőződést számon kérni, mint a tetteket. „Itt van például a vasárnap. A lelké­szek azt szeretik, ha az ember min­den vasárnap ott ül az istentisztele­ten, pedig tettekkel, munkával is lehet istentiszteletet tartani.” Míg azon gondolkodom, hogy nem va­lami praktikus magyarázatát hal­lom-e az istentiszteletek elhanya­golásának, kiderül: az öregotthon­ban - egyéb segítség híján - évekig Hartmutnak kellett vasárnapon­ként főznie. Mert az NDK egyházainak dia­kóniai intézményeiben is - aho­gyan nálunk - hiányzik a munka­erő. Á munka pedig egyre több. Egyre Több az idős ember, akit a gyerekek, unokák nem vállalnak, nem tudnak, vagy nem akarnak gondozni, ezért az otthonokat nem elegendő fenntartani, állandóan bővíteni is kell. Hartmut édesany­ja, aki tolókocsiban ülve vezeti az intézet adminisztrációját, végigla­pozza előttem az utóbbi húsz év fényképekkel illusztrált króniká­ját: „...ezen a helyen akkor még faépület állt... ott még nem volt kész az emelet, az öregek az ebéd­lőben aludtak... itt rakják az új kazán kéményét... igen, és itt a lebetonozott udvar, ahol aki csak tud, táncol!” Most is építkeznek, égy új iroda­épület készül, hogy az irodahelyi­ségeket is felszabadíthassák az ott­hon számára. A szeretetmunkát tanulmányozó külföldi diákként jobbára az épület alapozásánál se­gítettem, s így az anyagbeszerzés és a munkaszervezés - nálunk sem ismeretlen - prózai kérdéseivel ke­rültem szembe. Hiánycikk a ce­ment, csak hétvégén van szabad munkaerő... mégis, szokatlanul nyugodtak, a szorongató határidő sem teszi őket feszültté, idegessé, hanem megmaradnak barátságos­nak, közvetlennek, emberinek. (Később kiderült, hogy ez nem­csak ,az én tapasztalatom: Tibor, akivel a repülőtéren beszélgettem, szintén melegebbnek, jobb hangu­latúnak találta a német otthon munkacsoportjait, mint amelyeket itthon megismert. A németek zár­kózottságáról, közömbös viselke­déséről itthon elterjedt hír általá­nosító előítélet volna?) „Kevés a munkaerő” ismételte a potsdami központ vezetője, ami­kor a diakóniai gyakorlatot végző teológusokat egy napra, kirándu­lásra és beszélgetésre összegyűjtöt­ték, „de mi mégis arra törekszünk, hogy lehetőleg csak aktív egyház­tagot alkalmazzunk, aki intézmé­nyeink egyházi jellegét, annak szel­lemét is vállalni tudja. A jelentke­zőktől gyülekezeti ajánlást kérünk, ez természetesen szoros kapcsola­tot jelent az intézmények és a gyü­lekezetek között.” Az az öregotthon, ahol a gya­korlatot végeztem, már nevében hirdeti egyházi jellegét: Hospital zum Heiligen Geist (Szentlélek- kórház). Ez év szeptemberében ün­nepli fennállásának 625. évfordu­lóját, szinte egyidős környezetével, a 700 esztendős Luckau kisváros­sal. A szeretetszolgálat nem új ta­lálmány, hanem - amint láthattuk, hallhattuk és átélhettük - új erőt, új leleményességet kívánó feladat. Csepregi András 'HAZAI ESEMENYEK FELHÍVÁS! A győri Evangélikus Szeretet- ház szeptember 28-án baráti ta­lálkozót és csendesnapot rendez azok számára, akiknek életében ennek a Háznak szerepe volt. Kérjük jelentkezzenek nevük és címük közlésével azok, akik az egykori árvaházban és interná­tusbán otthonra találtak, vagy szolgálatot végeztek. Evangélilnis Szeretetház 9025 Győr, Péterfy S. u. 5. Meghívó Az Evangélikus Teológiai Akadé­mia és a Zuglói Evangélikus Gyüle­kezet szeretettel értesíti az érdeklő­dő testvéreket, hogy 1986. augusz­tus 28-án, csütörtökön este 6 órakor Dr. Michael Plathow heidelbergi lelkész, teológiai magántanár, „.Dietrich Boenhoeffer és az ökumené” címen tart előadást. Az előadás színhelye a gyülekezet tanácsterme: XIV., Lőcsei u. 32. <_______________________________i Halálozás özv. Fecske Pálné, sz. Ponicsán Ilona augusztus 5-éij, türelemmel viselt sú­lyos betegség után, 73 éves korában elhunyt. Temetése Tápiószentmárton- bán volt. Az elhunytban Ponicsán Imre ny. lelkész nővérét gyászolja. „Tudom, hogy az én Megváltóm él!” Gede László győr-nádorvárosi pres­biter életének 65. évében rövid ideig tartó súlyos betegség után elhunyt. Te­metése augusztus 4-én volt a győr-ná­dorvárosi temetőben. A vígasztalás és reménység igéjét veje, Deme Zoltán csabacsüdi lelkész hirdette, a sírnál Bö- decs Barnabás győr-nádorvárosi lel­kész szolgált. Az elhunytban Deme Zoltánná szarvas-újtemplomi lelkészi munkatárs édesapját, Gede Gyula győrsági kántor testvérét gyászolja. „Ha elenyészik is testem és szívem, szí­vemnek kősziklája és örökségem te ma­radsz Istenem, örökké!” Apróhirdetés 34 éves egyetemi végzettségű leány Krisztusban hívő férjet keres. „Jézussal együtt az úton” jeligére kér választ a kiadóba. Melyik lánchoz tartozunk? Nagyon szerettünk futballozni. Gyakran játszottunk a réten, körülbe­lül tizenketten voltunk. Vidáman folyt a játék, de a labda nem repült mindig a kapuba, gyakran az iszapos árok­ban kötött ki, ugyanis a rét mellett volt egy árok, a part magas és az árok piszkos volt Rendkívüli vonzerőt gya­korolt á labdára, de ki hozza ki mindig alabdátazárokból? Egy jó megoldást találtunk: élő láncot képeztünk. Az első közülünk a közeli kerítéshez tá­maszkodott, így az utolsó mélyen le­hajolhatott az árok fölé anélkül, hogy szennyes vízbe esett volna. Tudta, hogy társaira rábízhatja magát. Ami­kor a labda ismét a szárazföldön volt, tovább folytatódott a játék. Ezekre a futballjátékosokra néha némi irigy­séggel gondolok. Micsoda bajtársi összetartás volt ez! A keresztyének életében is kellene ilyen láncoknak lenni, amikor az egyik ember a mási­kat támogatja, mert hiszen gyakran előfordul, hogyazegyiket „vizbeesés" fenyegeti. Melyik lánchoz tartozunk mi? Van-e és hol van a helyünk a gyülekezeti „összjátékban"? Németből fordította: Vértesi Jolán Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: LEHEL LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Nyomdaipari Fényszedö Üzem (867779/09) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 86.60084 PETÓFI Nyomda, Kecskemét Felelős vezető: BIRKÁS BÉLA igazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában, továbbá bármely hfrlapkézbesltö postahivatalnál, a hlrlapkézbesftöknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelófizetésl és Lapellátási Irodánál (HELIR Budapest V., József nádor tér 1. 1900) közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Templomi terjesztés az Evangélikus Élet Kiadóhivatala útján. Előfizetési dij: fél évre 140,- Ft, egy évre 280,- Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk visszal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents