Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-01-26 / 4. szám

Evangélikus Elet 19B6. február 2. Jí »*■ 00 • GYERMEKEKNEK 1Sám 8-9 Hogyan vezet Isten? Gyengéket választ ki „Fiaim, én mór öreg vagyok. Nem tudok tovább dolgozni. Nek­tek kell beállni a munkába. TI fog­játok folytatni a mesterséget" - szólt gyermekeihez az agg szabó­mester. Sámuel hosszú éveken át kor­mányozta Izráelt. Istenfélő ember volt, az Úr útján járt. Kormányzása alatt sok áldásban, sok jóban volt része a népnek. Amikor megörege­dett Sámuel, fiait - ültette a bírói székbe. Azonban ók nem félték az Urat, nem jártak atyjuk útján. madt: „Hallottam, hogy ebben a városban van Istennek egy prófé­tája. Menjünk el hozzál 0 majd megmondja, hogy merre men­jünk." - „Jó, menjünk" - egyezett bele Saul. Ejindultak megkeresni Isten látnokát. Útközben találkoz­tak is vele. Sámuel - aki ebben az időben a városban járt, hogy áldo­zatot mutasson be Istennek -, ép­pen szembejött velük, ö már tudta, hogy ez a férfi lesz Izráel jövendő­beli királya. Honnan tudta? Az Úr jelentette ki neki, s ő vezette őket A nép elkezdett nyugtalankodni. Követelték Sámueltől: Adjon nekik királyt. Hiszen más népeknek is van királyuk.-Sámuel megkérdez­te az Urat: Mit tegyek? Nem mert egyedül dönteni. Az Úr azt vála­szolta: „Jó. Kap. királyt a nép, ahogy kívánják. De ez olyan király lesz, aki uralkodni fog rajtuk, aki kizsigereli majd Izráelt." Sámuel továbbadta az Úr üzenetét: Várja­nak, Isten küld valakit a nép élére. Sámuel is várt nyugodtan, mivel tudta, hogy az Úr megtartja szavát. Az Úr minden időben beváltja ígé-^ rétét. Ugyanebben az időben, amikor Sámuelhez szólt Isten, az illető férfi is elindult, hogy az Úr prófétájához menjen. Persze ő nem Sámuelhez indult. Esze ágában sem volt, hogy megkeresse az Úr szolgáját. Sault - mert így hívták a fiatalembert - apja küldte megkeresni elcsatan­golt szamarait. A fiú a meHéadott szolgával hasztalan kereste az el­veszett szamarakat. Ekkor váratla­nul a szolgának ilyen ötlete tá­egymáshoz. Az Úr uralkodik min­denki fölött, ö vezet minket Is lé­pésről lépésre. Sámuel megnyugtatta Sault: Ne aggódjon az elveszett szamarak miatt, hiszerf úgyis övé lesz minden Izráelben. Majd felhívta ókét egy közelben levó dombra. Ott már várták Isten prófétáját a meghívott vendégek. Sault a fő helyre ültették és számára félretett étellel látták vendégül. Saul nem értette ezt az egészet. Hát még akkor milyen ér­tetlenül nézhetett, amikor másnap Sámuel beavatta őt Isten terveibe! Isten őt - a Benjámin törzséből származó ifjút - szemelte ki Izráel királyának. Megdöbbent csodál­kozással hallgatta Sámuel szavait. Hogyan lehetséges ez? Hiszen ö Izráel legkisebb törzséből .való. Ho­gyan lehet vele ilyen nagy terve Istennek? Az Úr a legkisebbeket választja ki és avatja tervébe. 0 a kicsikkel, alázatosokkal tud mit kezdeni: őket tudja vezetni és munkájában felhasználni. Fabulya Hilda jiátSr f VASÁRNAP IGÉJE Mt 13,10-17 „AZ ORSZÁG TITKA” Mika Waltari könyvének címe foglalja össze a legtaláléko­nyabban a Magvető példázat és annak magyarázata közé ékelt szakaszt. Isten országának rejtelmeibe, birodalmának rendjébe, törvényszerűségeibe nézhetünk a hét versen keresz­tül. AKINEK VAN, ANNAK ADATIK. Furcsa törvény ez, amit Jézus szájából többször hallhattak hallgatói. A tanítvá­nyok általában nyitottan és jóindulattal figyeltek a Mester szavaira, ezért különleges fogékonyságot kaptak ajándékba. Ez az ajándék volt az alaptőke életükhöz, figyelésükhöz. Mindaddig amíg hűségesen hallgatták a javukra szóló tanítá­sokat, egyre többet és többet érthettek meg és így gazdagabbá váltak. Aki azonban önzőén jogos tulajdonossá teszi magát az ajándékokat illetően, az hamar rájön, sokat~markolt ugyan, de keveset, ill. semmit sem fogott. Ezért kell folyton vigyázni, mert életet, tehetséget, hitet onnan felülről kapunk. Amíg ezt elismerjük és hűségesen élünk, gyarapíthatjuk javainkat és hitünk is erősödik. De ha önmagunkat helyezzük előtérbe, semmink sem marad. így járt a választott nép is. Számtalan ajándékot, rengeteg lehetőséget kapott, mégis bizalmatlansággal válaszolt és ellen­ségként fordult Jézus felé, ezért teljesedett be rajtuk az ézsaiási idézetben meghirdetett ítélet: AKINEK PEDIG NINCS, ATTÓL AZ IS EL VÉTETIK, AMIJE VAN. Gyakran feledésbe merül az a tény, hogy a fogékonyságot a Gondviselő szava iránt el lehet veszíteni. Büntetlenül nem lehet visszautasítani a nap mint nap felénk áradó kegyelmet. Egyszer csak betelik a pohár, egyszer csak vége a lehetőségeknek, s bezáródik a megtérés ajtaja, mely olyan hosszú ideig várt bennünket. A prófétai jövendölés a mai hallgatóknak is felszólító jel. Ne engedjük, hogy elhízzon a szívünk az irgalom reményében. Tartsuk magunkat edzés­ben, mint a jó sportolók, rendszeresen beszélgessünk a Min­denhatóval és nyitottan, jóindulattal fogadjuk szavát. Ne hunyjuk be szemünket, hanem vegyük észre számtalan jelét szeretetének. Az olvasott, a hirdetett Ige ma is betölti a rosta szerepét, Jézus ma is figyeli, kikről pereg le és kiket ragad meg az amit mond. - Jó lenne ha egyre többen megtéréssel és bűnbánattal válaszolnának a mindig követésre hívó szavára. Akkor Jézus . újra elmondhatná: A TI SZEMETEK PEDIG BOLDOG, MERT LÁT. A sze­münkkel látni, magától értődő törvényszerűség, hiszen a szemnek az a rendeltetése, hogy lásson vele a gazdája. Aján­dék ez is, a testi látás és a lelki látás egyaránt. Ha ajándéknak tekintjük, egyre többet, egyre élesebben láthatjuk az Ország titkait, mely csak a nyitott szeműek és a befogadni kész szívű- ek előtt világosodik meg. Ne tartozzunk azok közé, akik behunyják szemüket, befog­ják fülüket, amikor a szerető Isten jön Fia szavaiban közénk. Induljunk el e szavak nyomában és megtaláljuk örök boldog­ságunkat. Smidéliuszné Drobina Erzsébet IMÁDKOZZUNK Élő Úr Jézus! Kérünk, add nekünk szavaidon keresztül az Élet világos­ságát. Vedd el tölünk bűneink sötétségét, hogy megismerhessük, egykor pedig elnyerjük Országodat! Ámen! IMegvigasz­taltatnak Mt 5.4 KÉPMEDITÁCIÓK A HEGYI BESZÉD ALAPJÁN Fj / ■ „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” Nem szeretünk sírni, mégis vé­gigkíséri életünket a sírás. „A cse­csemő is szenvedi, ha szül a nő” - írja József Attila egyik versében. Az idős ember arcának barázdáit is gyakran mossa a könny, ez a furcsa, forró, sós gyöngy. Sokféle sírás van. Sír az ember fájdalmában, tehetetlenségében, dühében, meghatottságában, örö­mében. Voltak, vannak „hivatá­sos” siratók. Az igaz bűnbánatnak is vannak könnyei. De talán a leg­mélyebb, legfájdalmasabb, a könny nélküli sírás. Énekünkké is lett Weöres Sándor verse (432): „Száraz zokogás tipor,/És a sze­mem könnytelen.” Jézus röviden ennyit mond: „Boldogok, akik sír­nak...” Rendkívüli mondat. So­kan ki is kerülik. Lehet, hogy úgy gondolják, hogy ez talán még Jé­zustól is sok. Az ember sírás nélkül akar boldog lenni. Pedig az igazi érték, alkotás, fájdalom, harc és „könnyek” nélkül nem jön létre. Minél erőszakosabban tör az em­ber a „boldogság” felé, annál több körülötte a „síró”. a boldogságból hiányzik va­lami./ Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,/ - az életedből hi­ányzik valami.” - figyelmeztet Váci Mihály. Igen az életünkből hiány­zik valami. Ezt sokan érzik. Meg is próbálják ezt a hiányt pótolni. Sok fiatal úgy gondolja, hogy igazi bol­dogságot tud adni a pénz, az ital, a kábítószerek, a dühöngő rock vagy a szex. Megdöbbentő, hogy van olyan kábítószer, amely neve­tési ingert okoz. Miközben nevet az ember, tönkremegy. Jézus nem ilyen boldogságot és megvigaszta- lódást ígér és ad. Az egyik legfonto­sabb jellemzője a tőle kapott bol­dogságnak és vigasznak, hogy min­dig marad „holnapra” is belőle. Senki és semmi nem ragadhatja ki szívünkből, hiszen maga Isten vi­gasztalja meg a sírót. Bizony bol­dog az az ember, aki Isten előtt tud sírni és nevetni. Van Isten szerinti sírás és megszomorodás, és van Is­ten szerinti megvigasztalódás. Ezt prédikálja ez a fotó is. Temetőben, sír mellett is, a KERESZT alatt. Annak a Jézusnak a keresztje ez, aki ismerte a sirást is. Isten közelé­ben elkezd fájni a bűn, az önzés. A tékozló fiú a könnyein át látta meg igazán az Atya szeretetét. A Hegyi Beszéd boldogság igéi nem feltételeket hirdetnek, hanem evan­géliumot. Isten kegyelmét hirdeti Jézus azoknak, akik a legkevésbé érzik méltónak magukat arra. A görög szövegben, a sírás szó pon­tos értelme ez: gyászolni fájdalom és bűn miatt. Kedves barátom, aki e sorokat olvasod, tanulj meg Isten előtt „gyászolni” és „sírni” a fájdalom I és bűn miatt, mert akkor maga Isten fog megvigasztalni. Boldog az az ember, aki így tud sírni. Ez a fotó emlékeztet minket a „túlsó partra” is. Arra az országra, amelyet az Isten készít az őt Szere­tőknek. Mert lesz egy nagy megvi- gasztaltatás is. Sok meglepetésben lesz ott részünk. Mert Jézus szerint utolsókból elsők és elsőkből utol­sók lesznek. Erről a világról feled­hetetlenül ír a Jelenések könyve. Csodálatos előíze ez annak, hogy milyen vigasztalást is készít Isten a „síróknak”: „...és maga az Isten lesz velük: és letöröl minden köny- nyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom...” Ámen, úgy le­gyen. Szeveréuyi János Kuncz Aladár és Reményik Sándor barátságáról Kuncz Aladár születésének szá­zadik évfordulóján az Evangéli­kus Élet ’86. jan. 12-i számában megjelent egy kis emlékezés a Krónika rovatban. Ennek kap­csán szeretnék néhány szót ejteni Kuncz Aladár és Reményik Sán­dor barátságáról. Meleg kapcsolatuk 1923-ban kezdődött. Kuncz Aladár a Noir- moutier-i Fekete kolostor-ban töl­tött ötéves internáltság után 1921- ben Budapestre érkezett, ahol Laczkó Géza baráti házában pi­hente ki ennek súlyos következmé­nyeit. (Pomogáts Béla: Kuncz Ala­dár. Akadémiai Kiadó, Bp. 1968.) 1923-ban költözött vissza Kolozs­várra és vette át az Ellenzék irodal­mi rovatának, a Vasárnapi mellék­letnek a szerkesztését. „A Vasár­napi melléklet korszakos érdeme, hogy lapjain gyűlik össze az erdélyi irodalom java.” (Pomogáts Béla: Kuncz> Aladár. 91. 1.) Kuncz Ala­dár már,ekkor teljes leikével az erdélyi magyar irodalomnak élt. Mikor 1929 nyarán Áprily Lajos Budapestre költözött, Kuncz Ala­dár vette át az Erdélyi Helikon szerkeeztését, 1921. szeptembertől 1931. júniusig, majdnem haláláig. Kuncz 1931. június 24-én hunyt el a budapesti Herczog-klinikán. Májrák végzett vele. Betegágyán még kezébe vette nagy regényének a Fekete kolostornak első nyomta­tott példányát. Korai halálával nagy veszteség érte a Helikon íróit. Szerkesztői módszerét, szerető egyéniségét Reményik Sándor vi­lágította meg az Erdélyi Helikon VI. találkozóján, báró Kemény Já­nos marosvécsi kastélyában, 1931. július 4-én: „...Mennyi biztató, bá­torító szót, mennyi munkára ser­kentő, szuggeráló erőt, terméke­nyítő gondolatot, egy-egy ragyogó ötletbe burkolt témaadást, gyön­gédségbe göngyölt kritikai meg­jegyzést, tréfába öltöztetett irányí­tást, mosolygó szigorúságot” kö­szönhetünk neki. (A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh Leveleslá­dája, 1980. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó. 312. 1.) Ez volt Kuncz Aladár a Helikon minden munkatársának. Sajátosan Remé- nyikhez fűződő barátságáról több levél, többek között az alábbi is beszél: Kuncz Aladár - Reményik Sándornak, Nagyváradra. Kolozsvár, 1930. november 22. Kedves jó Sándor, hálásan köszönöm nagyon szép cikkedet Mécs Lászlóról. Ne aggódj egy irányban sem. Idejében érkezett és amellett éppen olyan cikk, amire én vágyakoztam. Általános meleg, néha szubjektív képet ad róla, költé­szetének lényeges alapvonásait vilá­gosan és plasztikusan kiemeli, amel­lett a hibáira is rámutat. Örömteljes, gyönyörűséget okozó cikk lesz a fo­lyóiratunkban és meg vagyok győ­ződve róla, hogy nagyon fog tetszeni Mécs Lacinak is. Hogy vagy, kedves Sándor? Miket olvasol? Neked, aki ilyen szép prózát tudsz írni, azokat a pillanatokat, sőt órákat is, amikor költemények írására nincs kedved, arra kellene fordítanod, hogy írj va­lami emlékezésszerű dolgot a saját életedből. Végeredményben nem olyan hétköznapi sors az, amelyen keresztül mentél, s különösen, ha azt a belső átélést nézem, amellyel Te ezt a sorsot kísérted. S ha nézem művészi szemléletednek azt a pont­ját, ahová ma már elérkeztél, akkor úgy kell gondolnom, hogy roppant érdekes, tanulságos és megrázó könyv származhatnék abból, ha fel­jegyzéseidet, természetesen mindig visszapillantásokkal múltadra, megcsinálnád a 918-as évtől kezdve. Foglalkozzál ezzel a gondolattal, lepj meg bennünket, barátaidat, az­zal, hogy amikor haza jössz, már több, kész fejezetet olvasol fel ne­künk. Ezen a nagy terven kívül, érte­síts, ha valami megírnivalód volna. Magam is felkereslek majd levélben, ha valami hozzád méltó téma meg­írásáról lesz szó. Válaszodat mielőbb kérem. Kel­lemes pihenést kívánok és ölellek, igaz szeretettel Kuncz Aladár (Reményik ekkor Nagyvára­don, baráti körben pihent.) (Á levélben említett Mécs-cikk­ről: 1930 novemberében jelent meg Mécs Lászlónak, az Erdélyi Heli­kon csehszlovákiai főmunkatársá­nak legújabb kötete, Az Ember és az Árnyéka, a kassai Kazinczy Könyvkiadó Vállalat kiadásában. Reményik szép cikkben méltatta a kötetet. [Erdélyi Helikon, 1930. december. III. évf. 10. sz.]) Reményik Sándor az említett he­likoni találkozón többek között még a következőket is elmondta elhunyt barátjáról: „...Hogy is­mert, hogy tudta gyöngéimet, ké­pességeim határát, a bennem rejlő lehetőségeket. Azokat aztád'meg­ragadta, kiaknázta, rohamozott, terrorizált, terminust tűzött, hala­dékot adott a cél, az irodalom érde­kében. Mindezt leírhatatlan ked­vességgel ..........Minderre képessé pedig a szeretet tette, az igazi, belső, krisztusi jóság, amelyet a Fekete kolostor gyötrelmes éveiben örökre megtanult. Szemérmes és mély sze­retet volt ez, nagy gesztusok és nagy szavak nélkül. Utolsó levelében így fejezte ezt ki velem szemben: „In­nen messziről és a betegágyról meg­mondhatom: nagyon szeretlek.” így szeretett benneteket is, kedves barátaim, így szeretett mindnyá­junkat, s velünk és bennünk Er­délyt. ..” Imre Mária Túrmezei Erzsébet KRESZ-tábla „Ha meg nem tanulunk együtt élni, mint testvérek, együtt veszünk el, mint bolondok!” Martin Luther King Mint testvérek! Egy Atya gyermekei egy szeretetben! Szíves szóban és tettben! , Egyakaratban! Egymást segítve fáradhatatlan! . Atyánktól kapott kincseinket készségesen megosztva mindet: földet-vizet-levegőt-kenyeret. Szeretni egymást, ahogy ő szeret! S ahogy folyók tengerben összeérnek, együtt örvendezni a békességnek, mint testvérek! Vagy - ha mint testvérek élni, szeretni nem tudunk, mint bolondok, együtt veszni. Káoszba hullni, vérözönbe fúlni, együtt pusztítani, együtt pusztulni. Jézus Krisztus, ki testvérünkké lettél, életed árán testvérekké tettél, segíts, taníts testvérként élni minket! Szereteteddel töltsd be szíveinket! Legyen a földön bélpe, áldott, boldog!' Mert jaj, „ha meg nem tanulunk együtt élni, mint testvérek, együtt veszünk el, mint bolondok.” I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents