Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-01-26 / 4. szám

Evangélikus Elet -wee, február z. C A KERESZTYÉN HIT FŐ TÉTELEI A felavatás és meghívás «„Isten iránti hálával értesítem, hogy.. .lelkésszé avat” sokak szá­mára ismerősen cseng bizonyára ez a mondat. Hiszen a meghívó - amelyen e sorok állnak - egy-egy tanulmányait befejező teológus életének nagy eseményét, a lelkész­avatást adják hírül. Mégsem egy ember hálaadása csupán, hanem egész egyházunk örömünnepe, mi­kor munkások állnak az „aratás­ba”, mikor fiatalok indulnak el az­zal az elkötelezéssel, hogy egész lelkészi szolgálatukat odaadó hű­séggel Isten dicsőségére, embertár­saik üdvösségére végzik.. Vajon ismerjük-e honnan in­dult, s mi a jelentősége a lelkész­avatásnak? A mai hátteret és feltételeket többnyire ismerjük. Tudjuk, hogy egyházunk azokat avatja lelkésszé tagjai sorából, akik teológiai ta­nulmányokat folytattak, felké­szültségükről bizonyságot tettek s készek egyházunk törvényes jó rendjét elfogadva az evangélium szolgálatába beállni. Jól tudjuk azt is, hogy mindezt Jézus személyhez szóló hívása előzte meg, akinek küldő szava ma i,s hangzik: „men­jetek el, tegyetek tanítvánnyá min­den népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szendétek­nek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én pa­rancsoltam nektek; és íme, én vele­tek-vagyok minden napon a világ végezetéig.” Arra azonban ritkábban gondo­lunk, hogy Luther korában nőm ilyen magától értetődő volt a refor­máció tanítását valló és hirdető pa­pok szolgálatba állítása, felavatá­sa! S ma is döntő különbség van az egyházi szolgálattal kapcsolatos katolikus és evangélikus tanítás között, s ez a különbség kifejezésre jut a lelkészavatás gyakorlatában is. Luther idejében elsősorban a középkori egyházi vezetés életvite­le tette kérdésessé még azt is, hogy engedjék-e vagy sem, hogy őket főlszentelják' és hivatalukban« meg­erősítsék az akkori püspökök. Luther erőteljesen tiltakozik a papszentelés pompája, Jcülsőségei ellen: „megengedhetnénk, hogy minket és igehirdetőinket felszen­teljék és megerősítsék hivataluk­ban. Azonban minden keresztyén­ellenes színjáték és káprázatos pompa nélkül”. Mégsem ez Luther legfőbb ellenvetése, hanem fájda­lommal tapasztalja és látja a veze­tők bűnét, akik a hatalomra és uralkodásra vágynak, de „sem pré­dikálni, sem tanítani, sem keresz­telni, sem az egyháznak bármely .más dolgát vagy szolgálatát nem akarják elvégezni...”. Luther a Szentírást, mint egye­düli „zsinórmértéket” tartja érvé­nyesnek és meghatározónak a fel­avatással kapcsolatban is! S mint aki visszatért ehhez a „tiszta for­ráshoz”, nem hallgathatja el mind- • azt, ami az akkori egyház életében mindezzel ellenkezik s nem méltó Jézus Krisztus tanításához, szolgá­ló életéhez! Hiszen Krisztus egyhá­zában mindenki szolgálatra hiva­tott el. Senki sem gondolhat ural­kodásra, senki nem élhet vissza „felülről” kapott megbízatásával, egyedüli Ura Krisztus! Az egyházi felsőbbség életvite­lén túl, az általuk való felavatás legfőbb akadálya a középkori egy- ' ház tanításaitól, dogmáitól való el­térés és az általuk eretneknek meg­bélyegzett reformátori hitvallás volt. A megoldást keresve, Luther így foglal állást: „.. .miattuk az egyház nem maradhat szolgák nélkül”! \,Ezért nekünk magunknak kell majd alkalmas személyeket fel/ avatnunk erre a Szolgálatra,” - mondja Luther, tulajdonképpen ezzel az elhatározással - mintegy kényszerhelyzetben - veszi kezde­tét az evangélikus lelkészavatás! Azonban az így felavatott lelkésze­ket a római katolikus egyház mindmáig nem tekinti a „papi hi­vatal” ellátására jogosultaknak. ' Teszi ezt azért is, mert az „aposto- lica successió” — apostoli áldás - folytonosságának megszakadását állapítja meg! Hiszen a lelkészava­tást csak úgy tekinti érvényesnek, ha azt a pápa áldásában részesült püspök végzi. Luther az őskeresztyén gyüleke­zetek példája nyomán indítja el az .evangélikus lelkészavatást, hivat­kozik Hieronymus .egyházatyára, aki azt írja az alexandriai gyüleke­zetekről, hogy „eleinte a papok és igehirdetők közösen kormányoz­ták azokát püspökök nélkül”. S az általuk felavatott lelkészek szolgá­latának érvényességét és jogossá- ... gát.még.a..tániai ^yháziogjendel- kezésével is alátámasztja, amikor - m utal i arra«. hogy» > az-w kimondja: „.. .visszavonhatatlanul felavatot­taknak kell tekinteni azokat is, akiket eretnekek avattak föl”. Ilyen harcok és küzdelmek közt indult el az evangélikus lelkészava­tás végeláthatatlan láncolata. Amikor Isten iránti hálával tekin­tünk vissza egyháztörténelmünk­nek e fontos eseményére, hisszük, hogy az új kezdet nem elszakadást, hanem sokkal inkább még szoro­sabb összekapcsolódást jelentett és jelent ma is Krisztus népének nagy családjához! Minden egyes ma élő evangélikus lelkész is azzal a bol­dog meggyőződéssel szolgálhat, hogy Jézus Krisztustól kapta meg­bízatását és helyét is Ő jelölte ki. Deméné Smidéliusz Katalin Budafoki evangélikus templomunk Az elmúlt év végén emlékezett meg a Budafoki Evangélikus Gyülekezet templomának 50 évvel ezelőtti építéséről és felszentelésé­ről. A novemberi vasárnapon a szo­kottnál nagyobb gyülekezet töltöt­te meg a templomot. Néhányan jelen voltak azok közül is, akik részt vettek az alapkőletételen s láthatták, hogyan emelkednek az épülő templom impozáns kőfalai egyre magasabbra. Az ünnepi istentiszteleten dr. Nagy Gyula püspök hirdette Isten igéjét Mt 7,13-14 alapján, megmutatva a szoros kapu és kes­keny út képének jézusi tartalmát. Csakis az élet útján járva képzelhe­tő el, hogy egy szórványgyüleke­zetnek temploma épüljön s azt - sokszor a távolabbi szórványok­ból érkező - igehallgatók töltsék meg - mondotta a püspök. Kari Károly egyházmegyei fel­ügyelő a budai egyházmegye kép­viseletében köszöntötte a gyüleke­zetét, s az alapítás körülményeit saját egyháztörténeti kutatásának alapján ismertette. Wunderlich Sándor, a gyüleke­zet felügyelője, a gyülekezet nevé­ben köszönte meg a püspök ünne­pi szolgálatát. Méltatta az egyház- megyei felügyelő s mások szó- és írásbeli köszöntését, valamint ifi. Fasang Árpád zongoramű­vész harmóniumo'n vállalt szolgá­latát. A gyülekezet jelenlegi lelkésze, Rozsé István ismertette a templom­építés és -szentelés történetét. A budafoki evangélikusok önál­ló gyülekezetük megalakulása előtt gondoltak már templomépí­tésre, s emellett segítették á refor­mátus templom építését. Az egy­kori Budafok nagyközségtől (ma Bp. XXII. kér.) építési telket kap­tak. Már 1925-ben megindult a gyűjtés .templomépítésre és lel- .készlakásra. Ehhez később az or­Lehel Ferenc Az ENSZ békeévében a Békevllágzsinatról Megemlékezés a 80 évvel ezelőtt - 1906. február 4-én - született Dietrich Bonhoeffer evangélikus lelkész szolgálatáról Bonhoefferről sok fényképem van, közülük egyet - nekem a leg­kedvesebbét - bocsátom rendelke­zésre. Talán azért ezt, mert legin­kább eá emlékeztet az akkor 26 éves egyetemi magántanáromra, kit 1932 őszén Berlinben Ismertem meg. Egy évig voltam hallgatója, s többször vendége a Wangenheim utcai villá­ban. Valami hallatlan fogékonysá­got fejez ki e kép. A másik meghall­gatásának készsége tükröződik raj­ta, a türelmes odafigyelés. Több! Valami bátorító szolidáris együtt- töprengés. Talán a pszichiáter egyetemi tanár édesapjától tanulta meg, hogy komoly segítség, ha al­kalmat adunk arra, hogy valaki kibeszélje magát, vagy Doszto­jevszkijtől, hogy az embernek szük­sége van arra, hogy valakihez teljes bizalommal forduljon... De Bon- hoefferhez, az alapjában rezervált fiatalemberhez bizalommal lehetett fordulni, mert úgy érezte, hogy má­sok rendelkezésére 'állásra legfő­képpen az a Valaki kötelezte el, aki szolidárisán odafordult minden ví­vódva keresőhöz, mindenkihez, aki éhezi az igazságot. Nagyszerű felkészültségű tudós volt. 21 éves korában tudományos fokozatot szerzett. Konkrétan hir­dette Isten igéjét, s egyben a Techni- kai Főiskola hallgatóinak lelki D. Bonhoeffer Ki vagyok én? Ki vagyok én? Sokszor mondják nekem: Úgy lépek ki a cellám ajtaján, Mint földesúr a saját birtokán. Nyugodt, vidám és bátor á szivem. Ki vagyok én? Sokszor mondják nekem: Őreimmel is tisztán, szabadon beszélgetek, barátságos hangon, mintha én parancsolnék őnekik. Ki vagyok én? Azt Is mondják nekem: Fogságomat közömbösen veszem, Mosolyogva és büszkén viselem,. Mint kinek megszokott a győzelem. Valóban az vagyok, akinek tartanak? Vagy az a másik, ahogy ismerem magam? Nyughatatlan, vágyódó és beteg, Mint kalitkába zárt madár remeg, Légszomjjal küzdve, mint kit fojtogatnak,i , <;■».■ Éhes színre, yjrágra, madárhangra, Szomjas a jó szóra és embefközelre, önkénytől, hántástól haragra gerjedve? Benn hajszoltan, mégis nagy dolgokra várva, Féltőn gcrttdolva a távoli barátra. Kimerült, de kész a nagy búcsúvételre? Ki vagyok én? Csak ez - vagy talán amaz is? Vagy ma még csak ez és holnap már a másik? Vagy mindkettő vagyok? Másnak jót mutatva, Magam előtt pedig önsajnáió gyáva? Vagy hasonlít bensőm a megvert sereghez, Zavartan hátrál, s nem jut győzelemhez, amit már kivívott érte a nagy Hősi Ugyan ki vagyok én? Magányomban gúnyt űz belőlem e kérdés. De bárki legyek is, Te ismersz Istenem, mert a tied vagyok! gondozója - nem kevésbé a testvéri szóra, tanácsra szorult teológiai hallgatóknak. Nem szólva arról, hogy Wedding a proletár negyed konfirmandusainak - kiknek okta­tását senki sem vállalta - oktatója és igaz barátja lett. A nagyon odafi- gyelőnek nem voltak kész válaszai. A képen nemcsak az együttgon­dolkodás, a töprengés jut kifejezés­re, hanem a csendes könyörgés is: most Uram Te szólj nekem, „szó­lásra készíts nyelvet” (233. éne­künk), hogy megkíséreljem a vá­laszadást. A lelkigondozó a lelki- pásztor címet nem is fogadta el, a lelkek gondját őreá vetette, s csak pásztorolt pásztorként vállalhatta a lelkipásztor felelősségét, segítsé­gét és örömét. így akarta a pro­fesszor hallgatóit professióhoz azaz hivatáshoz segíteni. Nemcsak a reá bízottak számára adatott neki fül a hallásra. Nyug­talan időkben szükség volt az éles- hallásúakra. Volt füle a 7 millió munkanélküli, éhező honfitársa zúgolódásának meghallására. De jó előre meghallotta a kitörésre ké­szülő tűzhányó morajlását, s már jó előre figyelmeztette egyházát, egyházakat és népét, hogy közele­dik a végzetes vulkánkitörés... melynek lávája, mint tudjuk több mint 50millió embgr^éjptétjSpdprta el. Pedig ezt meg lehetett volna akadályozni, hisz nem a Névadó del Ruiz-ról volt szó! Az ökuménéban, melynek már egész fiatalon tagja volt, az éles hallásért küzdött. Végig lehet kö­vetni évek során Bonhoeffer szen­vedélyes erőfeszítéseit, SOS jeleit egészen Fanőig, sőt tovább i£ Mi­nél jobban hallotta a vulkán mo­rajlását, annál keményebb lett sza­va. Tekintsük át röviden 4 év állás- foglalásait. 1930-ban Amerikában - hol a négerek között sok jóbarát­ra talált - még a német nép zömé­nek békeakaratáról szólt. A béke­mozgalom, mondotta, a német munkásosztályból indult el... Az egyház legnagyobb feladata, hogy A budafoki gyülekezet ünnepe Más alapot senki sem vethet szág evangélikussága és külföldre szakadt hittestvérek is csatlakoz­tak. Templomépítési tervet többen is készítettek. Az 1933 végén tartott közgyűlés Sándy Gyula műegyete­mi tanár tervét fogadta el. Minden anyagi lehetőség megmozgatása el­lenére csak a templom felépítésére futotta a fedezet. A berendezési tárgyakat a gyülekezet külön ado­mányként adta össze. Az oltárké­pet Szirtes Lajos rajztanár festette meg és ajándékozta a gyülekezet­nek. 1934. június 8-án D. Raffay Sán­dor bányakerületi püspök helyezte el az alapkövet s benne az ok­mányt, melyen az építtetők hitval­lása lKor'3,11 és Jel 22,20 alapján fogalmazódott meg/1935. novem­ber 3-án történt meg a felszentelés A budafoki templom oltára a püspök és Kemény Lajos esperes szolgálatával. A gyülekezeti teremre csaknem ötven évet kellett várni. A lelkész­lakás és az orgonaépítés megvaló­sításra váró terve a ma élő budafo­ki gyülekezet feladata. Az istentisztelet után a presbi­tereknek alkalma nyílt beszélge­tésre dr. Nagy Gyula püspökkel és feleségével, Kari Károly egy­házmegyei felügyelővel és a szom­széd gyülekezet igazgató lelkészé­vel, Bencze Imrével. A püspök és az egyházmegye támogatását kérték a további építési és renová­lási tervek megvalósításához. Be­számoltak a gyülekezet életéről, valamint régi álmukról, egy temp­lomi orgona beállításáról. A lel­kész külön emlékezett meg arról, hogy Wunderlich Sándorné har­minc év óta látja el a kántori szol­gálatot. A vendégek, a presbiterek és a gyülekezet tagjai magukénak te­kintik az építtetők hitvallását: „Mert más alapot senki sem vethet a meglévőn kívül, amely a Jézus Krisztus.” És: „így szól az, aki eze­ket kijelenti: .Bizony, hamar eljö­vök’. Ámen. Jöjj; Uram Jézus!” Rőzse István a békemunkát az egész világban erősítse. 1931-ben a lutheránus ka­tekizmusban, melyet egy barátjá­val szerkesztett, egy kérdés: mit tud az egyház a szent háborúról? Válasz: a Miatyánkot imádkozó egyház Istenhez csak békéért for­dulhat... Figyelmeztet arra, hogy az ökuménét komolyan kell venni, „mert ez a lélek közössége szolgá­latra és nem uralkodásra. Még ez évben vádolják Bonhoeffert, hogy nem öntudatos német, mert részt vesz az ökuménikus mozgalom­ban. Válasza határozott: „a nem­zetközi” - s az ökuméné az volt - „segítségünkre van a háborúra éhes nacionalizmussal szemben”. 1932-ben egy csehországi öku­ménikus konferencián téziseket terjeszt elő. Ebből: az igehirdetés konkrétságához tartozik a valóság mélyebb ismerete. Istennek csak egy rendjéről tudhat az egyház, a nemzetközi béke rendjéről. Még ez évben a Genfi tó partján egy igen elemző beszédet tart: úgy tűnik, a világ hatalmai összeesküdtek a bé­ke ellen, a pénz, a gazdagság, a hatalmi vágy, vagy még a haza iránti szeretet is, a gyűlölet szolgá­latába sodródtak... A világ tele bi­zalmatlansággal... Nem szankcio­nálhatja az egyház a háborút. 1934 nyara a feszültség a csúcsponthoz közeledik. A Dollfuss-gyilkosság, Hindenburg halála, majd népsza­vazás Hitlert kancellári tisztségé­ben megerősíti, s rá harmadnapra a történelmi jelentőségű konferen­cia Fanőben.||(1934. aug. 28.) Bonhoeffer szenvedélyesen szól a 85. zsoltár 9. v. alapján „Hadd 1 halljam mit szól az Úr” Kétségtelen békességet szól... Hogy vissza ne térjenek bolondságba”... A földön békesség nem program, hanem Krisztus megjelenésével adott pa­rancs. .. S ez legyen mindennél szen- tebb! Itt hangzott el Bonhoeffer kétségbeesett kiáltása Jézus Krisz­tus egyházának nagy ökuménikus zsinata ügyében - melyen az egész Ullyijág képviselve lenne... E zsinat­nak oly erővel kellene szólnia a békéről, hogy megvidámodjanak a népek, mivel Krisztus egyháza ki­veszi fiainak kezéből a fegyvert!... Bonhoeffer további élete a fegy­ver elleni tiltakozás volt'a hitvalló egyház tagjaként. Ultima rációként többekkel együtt ki akarta szakíta­ni a megszállottak kezéből a fegy­vert, vagy az ő képével élve a pusz­tulásba és pusztításba rohanó kocsi kormányát az „őrült” kezéből kira­gadni. Ázt tudta, hogy az életével játszik. De népe és az emberiség iránti szeretetböl megtette. Életével is fizetett, 1945. ápr. 8-án Hitler parancsára felakasztották. A Fanő-i kiáltvány roppant jelen­tőségét a tömegpusztító fegyverek korában az 1958-ban megalakuló m Keresztyén Békekonferencia teszi magáévá s egyben azonosult azzal, amit e zsinattól Bonhoeffer elvárt: elítéli a háborút, a fajgyűlöletet és a szociális kizsákmányolást... A béke és szociális igazság, ez az útja a tartós békének, vallja a KBK. A nukleáris holocaust szakadéká- nak szélén még erőteljesebben alá­húzza Tóth Károly püspök a KBK elnöke a világzsinat óriási felelőssé­gét. Az LVSZ budapesti nagygyű­lésére Günther Wirth a Standpunkt egy számát Fanő 1934, Budapest 1984 jegyében jelentette meg. Püspökeink külföldi útjaikon a budapesti prioritások között a missziót, az evangélizációt, az öku­ménét, a békét, és igazságot egy . lélegzetvétellel említik. Püspök­elnökünk múlt év októberében Schleswigben a békezsinat mellett foglalt állást. Az Új Ember c. kato­likus hetilap 1985. nov. 3-i számá­ban is pozitívan foglal állást a bé­kezsinat terve mellett. Igen jelentős C. F. Weizsäcker világhírű atomfizikus és filozófus határozott állásfoglalása a Düssel­dorf-! egyházi napokon. Az utó­pisztikusnak tűnő békezsinat célki­tűzéseit'az egyetlen realitás lehető­ségének tartja: a technikai korszak vagy megszünteti a háborút, vagy a háború szünteti meg a technikai korszakban élő emberiséget. Weiz­säcker megállapításai is mind na­gyobb hullámverésben gyűrűznek. Hívattassék össze a Békevilág- zsinat, mert mind többen meg van­nak győződve arról, hogy az 1934.' évi prófétai szó, ma még sürge-. több.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents