Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-08-17 / 33. szám

Evangélikus Elet 1986. augusztus 17. GYERMEKEKNEK Jn 14,5—6 Hogyan nevezte magát Jézus? AZ ÚT Közületek bizonyára töb­ben látták az E. T. című fil­met a moziban. A kis űrbéli lény szomorú történetét néz­ve nemcsak gyerekek, de fel­nőttek szíve is összeszorul. E. T. egy idegen égitestről ér­kezett, amellyel azonban min­den kapcsolata megszakadt, amikor társai itt felejtették.' Egyedül maradt, űrhajó nél­kül, sokáig nem találva mó­dot a hazatérésre. Bár sok barátot szerzett, mégis ide­gennek érezte magát a mi bolygónkon. Emlékeztek, nem kevés veszéllyel is szembe kellett néznie. De a legbor­zasztóbb volt, hogy el lett szakítva otthonától, övéitől. Ezt az érzést ti is tapasz­talhattátok már. Talán tudjá­tok, mit jelent nagy tömegben elkeveredni mondjuk a stran­don, vagy egy hatalmas áru­házban. Bámészkodtok, élve­zitek a nyüzsgést, a sok lát­nivalót, s egyszer csak azt veszitek észre, hogy eltűntek mellőletek a szülők. Keresitek őket, esetleg kiabáltok is, de hiába. Talán csak néhány méter választ el benneteket tőlük, mégis erőt vesz rajta­tok valami furcsa, szoronga­tó érzés. E. T-t egy egész vi­lág választotta el az övéitől. Milyen jó, hogy az ő történe­te csak kitalálás, csak mese. Én tudok azonban egy or­szágról, amelyik valóban léte­zik, s amelytől minket is egy világ választ el. A Biblia még­is úgy beszél róla, hogy ez a mi otthonunk. Isten országá­ról, a mennyországról van szó. Sokat hallunk róla, még­is olyan távolinak tűnik. Ho­gyan lehet oda egyáltalán el­jutni? Erre a kérdésre egy al­kalommal Jézus így válaszolt: „Embereknek ez lehetetlen, de Istennél minden lehetsé­ges”. Egy világ választ el tő­le, mai igénk mégis arról be­szél, hogy szinte kézzelfog­ható közelségben ván hoz­zánk. Isten bűneink ellenére sem akarja, hogy tőle távol, elszakítva éljünk. Jézust út­nak küldte, hogy aki őt köve­ti, hazataláljon a mennyei otthonba. Minden ember jár valamifé­le úton. Vagy saját elképzelé­sei szerint, vagy mások irá­nyítása alatt él. Tele vagyunk célokkal, vágyakkal, remé­nyekkel jövőnk felől, s ezek megvalósításáért küzdünk napról napra. Ti is bizonyára már tervezgetitek, milyen szakmát tanuljatok, mi legyen az, amivel egy életen keresz­tül foglalkoztok. A nagy ten- niakarás közben talán nem is gondolunk arra, hogy mi lesz, ha egyszer csak „meg­érkezünk”. Megérkezünk, vagyis vége lesz az útnak. Belegondoltatok már egyszer is, hová vezet az életünk? Isten, a mi mennyei Atyánk hazavár minket. Haza azon­ban csak egy irányba lehet elindulni. Minden más ösvény tévútra vezet. Ezt az irányt maga Jézus mutatja nekünk. 0 világítja be életünk sötét, bizonytalan pontjait, ö a Jó­pásztor, aki a veszélyben, fé­lelmetes kilátástalan élethely­zetben is vezet minket, ö az „igazi szőlőtő", aki segít ne­künk hasznos, jó gyümölcsö­ket termő, boldog, vidám éle­tet élni. S ő maga az út is, sőt útitárs, barát, aki végigkí­sér minket még a halál kü­szöbén is túlra. Most már csak az a kér­dés, akarsz-e ilyen barátot magadnak? Ha igen, akkor gyere, induljunk, s kövessük Ot! Brebovszkync Pintér Márta A VASÁRNAP IGÉJE Ézsaiás 54,7-10 ISTEN KÖNYÖRÜLŐ HŰSÉGE ÖRÖK Csodálatosan szép, drága evangélium ez az ige. Valóban örömhír. A babiloni fogság végének idején hangzik Izrael népének Isten megbocsátó hűségéről. Izrael az Úr Isten jegye­se, felesége, akinek a csodálatos jó hír szól: ő megbocsátó irgalmából újra szeretetébe fogadja az elhagyottat, s hozzá való hűsége örökké tartani fog. Mégis, amikor az egész prófé­ciát olvassuk, érezzük, hogy ígéreteinek nagysága és tartalma túlnő Izrael történelmi és földrajzi határain. Átlép idői és térbeli korlátokat és a lelki Izraelről szól. így idézi Pál apostol is a prófécia első mondatait az egyházra vonatkoztatva. (Gá- lata 4,27). Az egyház valóban Krisztus jegyese, azért nem hűtlenség az ige mondanivalójához, ha azt minden további nélkül ilyen tág értelemben értjük, és magunkra vonatkoztat­juk. Benne Isten esküszik meg népének. Ésszel felérhetetlen csoda ez. Mindenek életrehívó alkotója, a világmindenség, egész teremtettség hatalmas, bölcs fenntartója és kormányzó­ja, minden földi és mennyei Seregek Ura esküre nyitja ajkát csupán azért, hogy a porszem ember higgyen neki. Bizonyos legyen szavának, ígéretének valóságáról, beteljesüléséről. Ta­lán neki van szüksége arra, hogy mi higgyünk neki? Semmi­képpen nem. Hanem azért teszi ezt, mert annyira csodálatos, elképzelhetetlenül nagy az ő ígérete, hogy hinni sem tudnánk neki, bízni sem tudnánk valóra válásában, ha ő ezt esküvel is meg nem erősítené. Mit is ígér hát? Miről szól ez a jó hír, evangélium? ígéri, hogy helyreállítja azt a megromlott szeretetviszonyt, amely népe bűne miatt borult fel. Újra hűségesen magához fogadja jegyesét az ő békét adó szövetségébe. Mi tudjuk már, hogy ez a viszony az új szövetség vére által, Krisztusban állíttatott helyre. Áz ő érdeméért, megváltó haláláért fogadott magához, új szövetségébe bennünk az Isten. „Mert tetszett, hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földieket és a mennyeieket úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.” (Kolossé 1,20). Ez azonban csak bűneink eltörlése, bocsánata által lehetsé­ges. Alapigénkben egyetlen szó sem utal arra, hogy erre az isteni ígéretre és esküre valamiképpen az övéiben, népében lenne alap. Sőt ezek a kifejezések: irgalmazok neked, nem haragszom rád, nem dorgállak meg többé, mind arra mutat­nak, hogy egészen másra szolgáltunk rá. Pontosan a haragra, dorgálásra, irgalmatlan ítéletre. Ő mégsem így cselekszik ve­lünk, hanem az ártatlan Fiúra helyezte bűneinket, s az ő kereszthalálában vitte véghez ítéletét felettünk. Bocsánata azért nem a. bűn tehetetlen elnézése, hanem aktív cselekvés, amelyben valóságosan eltörli azokat. Mindez kegyelemből van. Kereshetjük s megtaláljuk igénk­ben az erre utaló kifejezéseket is. így ezt mutatja már az „irgalommal összegyűjtelek” kijelentés, de az utolsó mondat „hűség” kifejezése is, amely kegyelemmel is fordítható. Még­sem ez a fontos és döntő, hanem az, hogy az egész igeszaka­szon áttűz ennek a kegyelemnek a melege. Nem helytelenül és véletlenül használtam együtt ezt a két szót, mert ahol kegye­lem van, ott az Isten szeretetének melege árad szét az emberek között. Ott öröm és boldogság van. Bánfi Béla IMÁDKOZZUNK Istenünk, Atyánk, hálát adunk neked az evangélium jó híréért, hogy csupa kegyelemből eltörölted bűneinket Krisztusért, s benne helyre állítottad a sok vétkünk és hűtlenségünk miatt megromlott közösséget Veled. Áldunk ígéretedért, hogy hozzánk való kegyelmes hűséged soha el nem múlik. Kérünk tarts meg minket a veled való szeretetközösség melegében ebben az életben, hogy odaát örökre bírhassuk annak teljes­ségét. Ámen. Ifjúsági élet Oroszlányban Pünkösd előestéjén, mint minden szombaton ifjúsági órára gyülekez­tünk. Három távolabb lakó lány a „menetrend szerinti” Trabant gépko­csival, a többiek pedig motorral, kerék­párral és gyalogosan érkeztek. Az együttlét örömén túl mindenkin érződött a másnapi szolgálatra készülé­sünk felelős izgalma. Már hetekkel előbb megbeszéltük, hogy gyülekeze­tünkben a konfirmáció ünnep előkészí­tésében segítünk, és azon mi is szolgá­lunk. A templomot ünnepi virágdíszbe öltöztettük. Mindnyájan éreztük, raj­tunk is múlik, hogy az oltárhoz először lépők ne „konfirmálódjanak ki” a gyü­lekezetből. Nekünk kell megfogni a ke­züket, s azt később sem szabad elen­gedni. Ennek a jeleként az istentisztele­ten baráti szóval és énekkel is készül­tünk köszönteni őket. Tudjuk, hogy minden új közösségben az első lépések a legnehezebbek, ezért konfirmandu­saink további patronálását egymás kö­zött felosztottuk. Szombat esténként általában 10—15- en vagyunk együtt. A korosztály elég tág, tizennégy évestől a. huszonévesekig teljed. Nagyon szeretünk énekelni, amit je­lez a két gépelt füzetnyi ifjúsági ének­gyűjteményünk. Utóbbi időben több­nyire a következő vasárnap igehirdeté­si alapígéjéről beszélgettünk. így más­nap az igehirdetésre jobban tudtunk figyelni és az elhangzottakat vissza le­hetett kapcsolni a megelőző beszélge­téshez. Fiataljaink közül páran már vállal­szából talán teljesebb kép rajzolódhat ki közösségünkről. Kati 14 éves, általános iskolai tanuló- Tavaly konfirmáltál. Könnyű vagy nehéz volt beilleszkedni ebbe az elég tág korhatárú közösségbe?- Egyáltalán nem okozott gondot az, hogy a legfiatalabbak közé tarto­zom. Már konfirmáláskor hívtak ben­nünket a többiek az ifjúságikra. Itt szí­vesen fogadtak bennünket és a légkört igen oldottnak éreztem. Azóta tudom, hogy a mi közösségünk egyben baráti társaság is. Szívesen fogad minden újonnan érkezőt. Edit 16 éves gimnazista. Rendszere­sen segit a vasárnapi gyermekbibliakö- ri munkában.- Az elmúlt időszak mely alkalmára gondolsz vissza a legszívesebben?- Nehéz kérdés, nehéz a választás. Talán a szilveszteri együttlétünket em­líteném. Természetesen nemcsak a mostani hőség miatt jó erre gondolni. Ezt a napot kb. nyolcvanan töltöttük együtt. Az elcsöndesedés, beszélgetés mellett sokat játszottunk. S mig mások az alkohol következtében, mi éjfél után a minden idők legnagyobb hócsatájá­ban áztunk el egy kissé. Szilvi 18 éves gimnazista 1- Szerinted mikor jó egy ifjúsági óra?- Erre nagyon elfogultan válaszo­lok, mert nekem mindig jó. Ugyanis én eddig mindig úgy éreztem, hogy min­den alkalom értem volt. Előre meg nem beszélten, mégis az én kérdéseimre vá­laszolt. Mindig kaptam valami újat. ták egy-egy alkalom előkészítését, a be­szélgetés vezetését. A beszélgetésekhez gyakran felolvasunk friss, gondolatéb­resztő, vitára késztető újság- és folyó­iratcikket. Gyülekezés közben és ifjú­sági óra végén „traces partivá” alakul­va beszéljük meg egymás örömeit és gondjait, az elmúlt hét eseményeit. Havonta találkozunk egy-egy hétvé­gén a környező gyülekezetek fiataljai­val. Itt a beszélgetéseket korosztályon­ként szervezzük. A hétvége másnapján felhúzzuk a túracipőt, bakancsot és irány a Vértes, Gerecse vagy a Bakony gyönyörű vidéke. Következőkben három fiatal vála­Sokszor egy mondaton, egy éneken vagy a légkörön keresztül. S gondo­lom, hogy ezzel nem vagyok egyedül az ifjúságban. Persze az a cél, hogy min­denki vigyen magával valamit az el­hangzottakból, de ha csak egy fiatal kapott valamit, akkor az összejövete­lünk már nem volt hiábavaló.- Volna-e valami közérdekű gon­dod, kérésed?- Igén. Jó lenne, ha a Biblia-kiadás­nál ránk, fiatalokra is „gondolnának”, s a nagy méretű Biblia mellett könnyen hordozható, új fordításút is készítené­nek. Sztruhár András Miért járok templomba? Olvasóink hozzászólásaiból Egy elfelejtett tudósunk emlékére „A cikkben egyik felmerült kér­dés így hangzik: »De ha a prédiká­ció csakugyan „rossz”, meggon­doltuk-e, hogy ennek sok és több­féle oka lehet. Itt azután dr. Groó Gyula professzor úr, mint a cikk szerzője, több különböző okot em­lít. Szeretném ezen okokhoz hoz­záfűzni az alábbiakat: Pál apostol egyik levelében kéri a gyülekezet állhatatos imádságát „...hogy az Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amelyért fogoly is vagyok, hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, amint nékem szólnom kell.” (Kol 4,3-4). Ugyanez a kérése az apostolnak az efezusi gyülekezet­hez azért, „hogy adassék nékem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ismertessem meg az evangélium titkát”«. Valóban igaz - ahogy a profesz- szor úr úja - »a vásár kettőn áll«, ami nézetem szerint azt is jelenti, hogy az igehirdetésre készülni kell nemcsak a lelkésznek, hanem na­pokkal előtte, buzgó imádsággal a gyülekezet azon tagjainak is, akik igazán »éhezik és szomjazzák« az l9ten igéjét. Ami pedig magát a templomot és a templomba való járást illeti; az Úr Jézus nem azt ígérte, hogy ő csak a keresztyén templomok falai kö­zött található neg, hanem hogy a hívő gyülekezetben van jelen. Te­hát nemcsak a kövekből épült falak között van jelen, hanem az élő hitű szíveknek közössége vonzza magá­hoz az élő Krisztust. Ezért kell a gyülekezet buzgó imádsága is!” Sztupkay Sándor Budapest „Többször, is elolvastam az Evangélikus Élet július 27-i számá­ban megjelent - Dr. Groó Gyula professzor úr - »Miért járok temp­lomba« c. cikkét. Szívhez szóló volt a cikk. Azt amit a templomba járással kapcso­latban érzünk, de talán kifejezni nem tudunk, azt sokunk helyett megtette a cikk. Istennek drága ajándéka, hogy járhatunk hajléká­ba, hogy ott erőt meríthetünk küz­delmes napjainkhoz, elcsendesed­hetünk. Többször megtörtént velem, hogy csak az istentisztelet végén vagy elején tudtam ott lenni - mi­vel autóbuszhoz vagyok kötve - s ha nem is hallgathattam végig az istentiszteletet, de az együtt ének­lés öröme elkísért, erőt adott és ad s valóban »hordoz és felemel«. Urunknak legyen'hála mind­ezért az adományért.” Császár Miklósáé nyugdíjas ■ Nyírtelek i ­....** „R ómai katolikus vagyok, de olvastam lapuk július 27-i számát. Dr. Groó Gyula: Miért járok templomba? című írása nagyon el­gondolkoztatott. Mert nekem is a legfontosabb a prédikáció... De akkor - döbben­tem rá - miért járok templomba? Vasárnap reggelenként van a rá­dióban egyházi félóra, ahol a leg­jobb igehirdetők szoktak beszélni. Igen, néha hallgatok rádióból is prédikációt, de hiányérzetem van.: nem énekelhetek, nem imádkozha­tok hangosan, nem felelhetek a mi­séző atyának a liturgiában. Nem válthatok mise után néhány szót sorstársaimmal, akik a világ összes kisértése ellenére Isten szava sze­rint akarnak élni ugyanúgy, mint én. És... maga a templom épülete is hiányzik. Már a messziről látha­tó templomtorony is nyugalmat áraszt felém. - Érdekes, amikor teljesen ismeretlen helyre magá­nyosan utazok, és kinézve az abla­kon a »mellettem elhaladó« kicsi falvak templomtornyait megpil­lantom, oldódik az a bizonyos fe­szültség, ami az emberben megjele­nik, ha ismeretlen felé indul. Az jut eszembe: van egy Biztos Ismerős, Aki mindenütt jelen van. Mindemellett nekem nagyon fontos a prédikáció. Én nem igény­lem, hogy a prédikátornak »szóno­ki karizmája« legyen, de azt elvá­rom, hogy a »nép nyelvén« szól­jon. Sok-sok gyakorlatias példával és hasonlattal világítsa meg a szent Igét. Ne úgy beszéljen, mint aki a Teológiai Akadémián vizsgázik! A jó orvos is egyszerűen fogalmaz, ha azt akarja, hogy laikus betege maradéktalanul betartsa a kezelési utasításokat.” Kalászi Mária, Budapest Időszaki kamara kiállítás nyílt az Evangélikus Országos Múze­umban Kalchbrenner Károly lel­kész-természettudós halála 100 éves évfordulója alkalmából. A ki­állítás élén a korabeli népszerű he­tilapból, a Vasárnapi Újság 1886. májusi számából kinagyított fény­kép áll. Az akkor* divatos Ferenc József-szakállal keretezve, tisztele­tet parancsoló, nemesvonású, ér­telmet sugárzó arc tekint ránk, a viszonylag kicsi két vitrinben az életpályát, illetve az életművet is­mertető képek, könyvek, prepará­tumok. Kalchbrenner Károly alakja az elmúlt száz év alatt a feledés ködé­be merült, egyházi berkekben majdnem teljesen ismeretlen lett. A természettudósok idézték fel a centenárium alkalmával emlékét. Az Országos Erdészeti Egyesület Mikológiái Társasága kérte fel a múzeumot közös kiállítás rendezé­sére a Természettudományi Múze­um anyaga felhasználásával. Kalchbrenner Károly evangéli­kus lelkészcsalád fiaként 1807-ben született a Sopron megyei Pöttels- dorfban (Petőfalva). Gimnáziumi tanulmányait Sopronban kezdte el, majd a magyar nyelv elsajátítá­sa végett átmenetileg Győrött ta­nult. Tanulmányait Pesten a pia­ristáknál, majd Selmecbányán és Pozsonyban végezte. Teológiai ta­nulmányait Sopronban fejezte be. 1828-ban Haliéba ment tanul­mányútra, ahol a Magyar Könyv­tár könyvtárosa lett. Hazatérve lel­késszé szentelték és Pesten, édesap­ja, Kalchbrenner János mellett ka­pott segédlelkészi állást. Időköz­ben Mária Dorottya nádorasszony udvari káplánjaként is működött. 1832-ben iktatták be a szepesolaszi gyülekezet lelkészi állásába és ha­láláig hű maradt első gyülekezeté­hez. 1870-ben esperes, majd a XIII. szepesi város főesperese lett. Szembetegsége folytán, orvosi tanácsra arra kényszerült, hogy minden szabad idejét a természet­beli töltse. Hosszú erdei sétaútjai során egyre jobban megfigyelte a növényeket és behatóan kezdett foglalkozni a Szepesség növényvi­lágával. Megfigyeléseit rendszerez­te, értekezésekben dolgozta fel és azokat tudományos folyóiratok­ban ismertette. Érdeklődése egyre inkább a gombászat, ezen belül is az egzotikus gombák felé irányult. 30 éves korában, előképzettség és segédeszköz nélkül kezdte el tudo­mányos munkáját. Neve csakha­mar az ország határán kívül is is­mert lett. Megfigyelései, eredmé­nyei által lassan az egész világon szaktekintéllyé vált. Amikor Linné svéd természettudós tanítványa Fries és az angol Berkeley, a két legjelentősebb természettudós el­hunyt, a külföldi tudósok minden nevezetesebb vita alkalmával Kalchbrennerhez fordultak, mert véleménye mérvadó és döntő volt. 0 határozta meg és ismertette azo­kat a gombafajtákat, amelyeket a világ minden részéről hozzá küld­tek. Számos külföldi társaság tag­jává választották, levelező tagja volt az ausztráliai növénytársulat­nak is. A Magyar Tudományos Akadémiának először levelező, majd 1872-ben rendes tagja lett. Londoni, szentpétervári, regens- burgi és számos más külföldi szak­lapban rendszeresen jelentek meg írásai. Kalchbrenner Károlyra, az elfe­lejtett tudósra a mikológusok hív­ták fel a figyelmünket. Jó volt kö­zös értékeink őrzésében a kézfo­gást érezni. Kinczler Irén |

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents