Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-08-17 / 33. szám

Evangélikus WÜKmElet I 51. ÉVFOLYAM 33. SZÁM. 1986. AUGUSZTUS 17. SZENTHÁROMSÁG UTÁMl 12. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft Beérő vetések Augusztus 20-a összetett, háromszínű nemzeti ünne­pünk. Ősi alapszínét államala­pítónk, István király adja. Az ő történelmi küldetése volt a kemény ugar feltörése az első magvetések számára. Szilajvé- rű fajtánk „megszelídítése”, Is­tenhez, hazához, rendhez, földhöz kötése kegyetlenül ne­héz munka volt. Nem csoda, hogy csak sok verítékkel, nem­egyszer véráldozattal sikerült megértetni őseinkkel, ha nem akarnak elsüllyedni a népek tengerében, akkor el kell fo­gadniuk a történelem Urától hazaként ezt a földet, ahol „áldjon vagy verjen sors keze, itt élned s halnod kell...” De nem volt hiábavaló a küzdel­mes magvetés, hiszen immár csaknem egy évezrede él né­pünk ebben a gazában túlélve a történelem legborzasztóbb viharait. S a legújabb nemze­dék számára is elevenen él ór- szágalapító királyunk alakja. Gondoljunk a róla készült rock-operára, filmre, színda­rabra, hanglemezre... A következő szín az új ke­nyér aranyló barna színe, mely­nek illata az élet lehelete. Ez az új kenyér szimbólummá lett: egy nép szorgalmának, munka­erejének, élni akarásának jelké­pe. De nekünk, Luther tanítása nyomán még sok egyebet is je­lent a mindennapi kenyér drá­ga szava: „Étel, ital, ruházat, anyagi javak, derék házastárs és gyerekek, derék és hűséges felsőbbség, jó kormányzat, jó időjárás, béke, egészség, köz­rend...” S ezen a ponton harmoniku­san illeszkedik ünnepünkbe a harmadik szín, alkotmányunk színe. A háborús romokon ez is országépítő magvetést jelen­tett. Egy olyan ,jó közrend” nőtt ki belőle, melyben min­denki hazára, munkára, ke­nyérre találhat. A rövid és hosszú távon be­érő vetések ünnepe hálára kell, hogy indítson minket, nem fe­lejtve az apostol hitvallását: „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta.” Gáncs Péter Simon István: Kenyér 4 A kenyeret a konyhaasztalon nézem tűnődve, most sült ki, hévül, mint a nyári, alföldi kúnhalom, ha süti a nap véghetetlenül. Vetés volt, kalász majd, nemrég pedig izzadt vele a földmíves. Megy a nyár, szántják a tarlót, szelíd esőkből holnap hideg őszi lesz. De ő itt marad - ősi alakja a Miatyánkból, amelyben élt, kilépett, hogy testét önként megadja a hajdan őt-síró szegényekért. Dr. Nagy Gyula püspök Rigában A Szovjetunió Lett Evangéli­kus Egyháza augusztus 24-én, a rigai Szt. János-katedrálisban iktatja be ünnepélyes keretek között nemrég megválasztott vezetőjét, Eriks Mesters rigai érseket. Az ünnepségen, amelyen Gunnar Stálsett LVSZ-főtitkár, Hark észt, Vikström finn és Werkström svéd érsekek is részt vesznek, egyházunkat és dr. Káldy Zoltán püspök-elnö­köt dr. Nagy Gyula püspök képviseli Rigában. Egyházunk imádsággal és őszinte áldáskí­vánással gondol ebből az alka­lomból is a testvér lett egyház új érsekének jövendő szolgála­tára. 17 új hallgató a Teológiai Akadémián Az Evangélikus Teológiai Akadémia Felvételi Bizottsá­ga az 1986. június 25-én meg­tartott felvételi vizsga alapján a következő hallgatókat vette fel az 1986/87-es tanévre: ren­des hallgatóként: Argyelán Györgyi, Baranka György, Fatalin Helga, Kovács Mi­hály, Magyar Melinda, Nagy Gábor, Rohn Erzsébet, Sikter János, Sulyok Anna, Szabó András, rendkívüli hallgató­ként: Kis Lilla, Sipos Mária, Tóth Judit. Katonai szolgála­tuk teljesítése után kezdi meg tanulmányait: Babka László, Kovács László, Nagy Zoltán, Szemerei Gábor. így kezdődött az európai keresztyénség — hol tart ma? Pál akit Jézus messziről hozott és messzire küld. ApCsel 22,1-22 Lisiás ezredes engedélyt adott, hogy Pál szóljon a feliz­gatott tömeghez. Elmondja megtérése történetét. A zsidók kivégzését követelik. Amit mond az életrajz és bizonyság- tétel Jézus Krisztusról egyszer­re. Személyéről tudjuk, hogy születési helye Tarzusz, valószí­nű Kr. ji. 5-ben. Zsidó nemzeti­ségű, római állampolgárságú, felekezete farizeus. Iskolai vég­zettsége rabbiképző, foglalko­zása bőrkikészítő. Családi álla­pota nőtlen. Állandó lakhelye nincs, munkahelye csaknem az egész akkor ismert világ. Meg­térése Damaszkuszban történt, ott találkozott a feltámadott Jézus Krisztussal. Ettől kezdve az Ő tanúja minden ember előtt. Messziről jött: Jézus el­lenségeinek a köréből és mesz- szire szólt a küldetése, hirdetni az evangéliumot a föld végső határáig. Munkám kapcsán többször jártam Damaszkusz­ban. Végigjártam az Egyenes utcát, Anániás házát, a kőfalat ahol kqsárban kimentették, voltam a városon kívül, ahol megtörtént a nagy találkozás. Az emlékek Uram elé állítot­tak, aki emlékeztetett, én mi­kor és hol találkoztam Vele és azóta mi van velem? Megszámlálhatatlan azok­nak a száma, akik bizonyságot tettek megtérésükről. Ezekből egyértelmű, hogy aki Jézussal találkozott, az ezt a találkozást nem felejti el többé. Erre a találkozásra kíváncsi a világ. Jézusról kérdez és jni sokszor válaszul személyünk­kel eltakarjuk Jézust, vagy föl­mondjuk a Kis Kátét, adunk egy kis dogmatikát, esetleg aranymondást. Ahelyett, hogy Jézust válaszolnánk, az evan­géliumot adnánk a kérdező ke­zébe és életmodellnek a Jézus­utánzás mindennapi gyakorla­tát. Hogyan? Jean-Claude Barran: Egy pogány hite c. könyvében írja: „Tizenhárom éves koromban tagja lettem egy keresztyén if­júsági egyesületnek, véletlenül, egy barátom kedvéért, szóra­kozásból. És ha már így tör­tént, eljártam a hittanórákra is... Krisztust sehol sem mutat­ták meg.” Mert legtöbbször fel­tételezzük, hogy másutt, más ezt már elvégezte. Hogyan lett az író mégis hívő keresztyén? Egyszerűen válaszol: az evan­gélium hirdetése által. Leírja, hogy ez mit jelent: „Az evangé­lium hirdetése annyit jelent, mint az embert Jézussal szem­besíteni. Az evangéliumot hir­detni annyi, mint fölhívni az embereket, foglaljanak állást abban a kérdésben, amit Jézus személye tesz föl nekik: Ki ez az ember? Annyit jelent, mint szemléletünk elé állítani halálá­nak és feltámadásának titkát; annyit jelent, mint kapcsolatba hozni az embereket az evangé­liumokkal és annyit jelent, mint a mindennapok esemé­nyeiben felismertetni Jézus Krisztus láthatatlan jelenlétét.” Messzire áll ez a gyakorla­tunktól? Kis gyülekezetben jártam. A gyermekbibliakörre járók közül talán egy sem volt, aki templomos evangélikus család­ból jött. Az otthontalanságból az ut­cára szorult gyerekek csönget­tek bé egyszer a lelkészlakásba vízért. Aztán odaszerette Jézus közelébe őket a fiatal lelkész. „Messziről jöttek” és ha hitre jutnak „messzire jutnak”. Ne mulaszd el te se a bizony­ságtételt azok felé, akiket rád bízott az Úr. Bolla Árpád & \ N ' Némelyek parancsolni szeretnének az Istennek. Kikötik az időt, megszabják a módot, hogy mikor mit s hogyan csele­kedjék az Isten. Sőt tanácsokat osztogatnak néki arra néz­ve, hogy miként óhajtják segedelmét igénybe venni. Ha aztán nem úgy történik, akkor odavannak, vagy ha tehetik, más segítség után néznek. Az ilyenek nem várják Istent, hanem azt akarják, hogy Isten várja őket. Tartsa köteles­ségének szüntelenül készenlétben lenni, tüstént segíteni és pedig csakis úgy, ahogy ők előírják. Akik viszont Istent várják, azok csupán kegyelemért könyörögnek, de hogy Isten mikor, hogyan, hol s mivel segítsen, azt egészen az ő szabad jótetszésére bízzák. LUTHER ______________________________________________J A hazafiságról Nem elvi alapvetést, val­lomást szeretnék írni a hazá­ról. Meg vagyok győződve arról, hogy a hazaszeretet vagy a hazafiság fogalmáról nem is lehet hűvös tárgyila­gossággal értekezni. A „vallomás” szó helyett még szívesebben „szerelmi vallomást” írtam volna, ez­zel sem hibáztam volna na­gyot. Múlt századi költőink nyelvében a hazaszeretet szó helyett még a „honszeretet” szót találjuk. Annyiban sze­relem ez, hogy felgyullad a „másikon”, a haza szépsé­gén és adakozó gazdagsá­gán. Nélküle csonka, vele teljes az életem. A hazasze­retet nem érdem tehát, ami­vel dicsekedni lehetne, ha­nem kötelesség, a haza „fiai­nak” adósság-törlesztése. A hazaszeretet - a szülő­föld szeretete. Itt láttam meg a napvilágot, ez a táj eszmé- lésem helye. Itt ismertem meg a virágzó rétet, a dúsan termő gyümölcsfát, a szemet gyönyörködtető domboldalt és a kanyargós patakot... Azóta láttam „hegyesebb hegyeket”, gazdagon termő szántókat, napsütötte völ­gyeket másutt is, ahol szíve­sen pihentem volna néhány napot, de „szívem-lelkem mindig, mindenhonnan vissza-visszavágyott” (Pető­fi). Megértem az idegenbe szakadtak honvágyát! Iga­zat adok Sütő Andrásnak is: „Békésebb nyughelyét ke­resve elvándorolhat a ma­dár, a kárpáti gímszarvas^ szélfútta magvainak útján még a gyökeres fa is, ám ke­gyes-kegyetlen szülőföldjét lélekcsorbulás nélkül az em­ber el nem hagyhatja”. A szülőföld teremtési adottság. Isten teremtett en­gem minden teremtményé­vel együtt, s megtartásomra szeretetéből adta szülőfölde­met. Itt élnem s halnom kell! A hazaszeretet - az ott­hon szeretete. A haza - ott­honom. A világnak az a pontja, ahol otthon vagyok. Itt értették meg gügyögése­met, itt tanított édesanyám imádságra és dalra. Hazám­ban itthon vagyok - magyar ABC-s könyvből tanultam olvasni; számolni és álmod­ni is magyarul szoktam. Tudok gyönyörködni más népek népművészeté­ben, de külföldön megdob­ban a szívem, ha sárközi vagy rábaközi kézimunkát látok, öhfeledten hallgatok sokféle népi vagy klasszikus zenét, de elérzékenyülni csak magyar népdalon, Er­kel és Kodály muzsikáján szoktam. Ebben az országban va­gyok itthon. S az otthon a pihenés és a gyógyulás helye is. Itthon kell megtanulnunk az emberi megértést is, elő­ször azokkal tehát, akikkel egy nyelvet beszélünk. Itt­hon, ahol szűkösebb idők­ben jobb ízű a barna kenyér, mint máshol a fehér. A hazám az otthonom. Otthonommá tette a Gond­viselő, s nemcsak nekem, mindnyájunknak. Bárcsak a Föld minden lakójának len­ne hazája, otthona! A hazaszeretet - a haza múltjának szeretete. „A ha­zát nemcsak a föld teszi, amelyen élünk, hanem az ősök árnyékai is, akik to­vább élnek velünk, s hozzá­járulnak sorsunk kimunká­lásához” (Le Bon). Széche- nyik és Kossuthok földje ez, Bocskay hajdúi, Esze Tamás talpasai vívták érte harcu­kat, szóval és tollal, életük vagy vagyonuk odaáldozá- sával. Aki a hazát szereti, annak múltját is szeretnie kell, ismernie is. Nemcsak történelmének néhány dicső lapját, de bukásait és gyalá­zatát is. Őriznie kincseit és becsülnie emlékeit. Aki is­meri a múltat, az tud előre nézni is. Hiszen - Vörös­marty szavai szerint - a hon- szerelem „ölelve tartja a je­lent. .., csügg a múlton és jö­vőt teremt” (Liszt Ferenc­hez). Ugyancsak ő biztat a haza iránti kötelességekre is: „naggyá csak fiaid szent akaratja tehet” (Magyaror­szág címere). A hazaszeretet így kötelességünk csokra le­het, tennivalóink indítóru­gója, leállíthatatlan motor­ja. Aki kapott, adnia is kell: „Nem elég csak emlegetni: Tudni is kell jól szeretni Tudni bölcsen a hazát” (Arany). Erre figyelmeztet Kölcsey is: „Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül...!” Hatni, alkotni, gyarapítani - azaz élni érte. Élni, kitar­tóan, leleményesen, áldoza­tosan talán sokszor nehe­zebb mint meghalni érte. Aki a hazáját szereti, észre kell vennie azt is, hogy nincs tökéletes, nincs örökkévaló földi haza. Itt csak jövevé- , nyék vagyunk, „két világ pol­gárai”. Vándorok, akik a mennyei hazába készülünk, de annak szépségéből és tö­kéletességéből szeretnénk valamit megvalósítani itt is, földi otthonunkban, szülő­hazánkban. Zászkaliczky Pál <

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents