Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-07-27 / 30. szám
Evangélikus Elet 1986. július 27. / GYERMEKEKNEK Jn. 8,12 Hogyan nevezte magát Jézus? A világ világossága Ismeritek azt a játékot, amelyben valakire gondolni kell, de nem árulhatjuk el a nevét, csupán a rá leginkább jellemző tulajdonságokat mondhatjuk meg. A többieknek ki kell találniuk, hogy kiről van szó. Nemcsak érdekes, de tanulságos is ez a játék. Meglepődve tapasztalhatjátok, mennyire felszínesen ismeritek egymást. Sokszor csak a külsőre figyelünk, s így a belső, a lényeg rejtve marad. Jézust sem ismerték meg iga- ■ zán a kortársai. Ma is félreértik Öt sokan, akik csak felszínesen foglalkoznak Személyével. Ezért most négy héten át azokra a kijelentéseire figyelünk, melyeket önmagáról mondott. Ma Jézusnak ezzel a mondatával foglalkozunk: Én vagyok a világ világossága. Sokan vojtak aznap Jeruzsálemben. Távoli falvakból érkeztek az emberek, hogy részt vegyenek a lombsátor ünnepen. Az első este volt mindig a legszebb. Ilyenkor a templom fényárban úszott. Az asszonyok udvarában négy hatal- . más kandelábert állítottak fel, ' amelyek megvilágították , az egész épületet. Ekkor mondta Jézus' a körülötte állóknak, hogy ö a világ világossága. Minden sziem döbbenten meredt rá. Hogy beszélhet így magáról egy „vándortanító"? Hogy mondhatja egy ember azt, hogy ő a világ világossága? Igaz, voltak abban a korban olyan kisebb vallási közösségek, amelyek tagjai a „világosság fiai”-nak nevezték magukat, de ha a Világosságról volt szó, akkor mindenkinek csak Isten juthatott eszébe. Hogy tűrhetik a templom pap- -jai, hogy a nagy ünnepen, az Úr házában valaki önmagát Istennel azonosítsa? Jézus azonban nem véletlenül mondta ezeket a szavakat. Nagyon jól tudta, hogy a tempr lomban levő fényáradat ellenére sokan sötétségben élnek. Az ünneplő arcok mögött sötét indulatok, megbocsátani nem tudás, harag, irigység, képmutatás rejtőznek. A templomnak szánt adományok is legtöbb-, szőr az egymás közti versengés, a kérkedés eszközei. Talán sokakban megvan a vágy, hogy megismerjék az igazságot, de nem ismerik fel azt, aki a Világosság, s így életük sötét- (ben marad. Sötétségben, fény nélkül pedig nem lehet élni. Különféle fényforrások vesznek körül bennünket is. A nagy kikötőkben világítótornyok jelzik a hajók számára a hazafelé vezető utat A repülőgépek pilótáit esténként fénysávok segítik a leszállópálya megtalálásában. Nagyobb városokban a közlekedést jelzőlámpák irányítják. Milyen nagy baj, ha ezek tönkremennek, vagy hamis jelzése; két adnak. Emberéletek kerülhetnek veszélybe. Belső, érzelmi életünkben is figyelünk különböző „fényforrásokra". Vannak, amik jó irányba visznek minket, mások pedig tévútra vezetnek. Minél többféle jelzésre figyelünk, annál nehezebben találjuk meg az igazit. Jézus szava akkor is és ma is segíteni akar nekünk: Ö az igazi „fényforrás". Arra biztat, hogy figyeljünk rá, vegyük komolyan szavát. Mert ö az, akinek szava eligazít, bátorít, re- ménységet ad. ö az, aki a halál sötétjébe feltámadásával bevilágított. ö az, aki egy életen át vezetni akar, és így hív téged: ....aki engem követ, nem jár sö tétségben, hanem övé az élet világossága”. Akarsz-e fényben, Jézussal élni? Brebovszkyné Pintér Márta A VASÁRNAP IGÉJE Zsid 3,12-14 VIGYÁZZATOK, A VESZÉLYT KOMOLYAN KELL VENNI! Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy az életünket fenyegető veszedelmekre figyelmeztessenek bennünket. Mindennapi életünk során számtalan ilyen figyelmeztetéssel találkozunk. Közúti jelzőtáblák, tiltó feliratok, munkavédelmi előírások, mind az életünket védik. Aki azt hiszi, hogy nincs szükségünk ezekre a figyelmeztetésekre, mert őt nem érheti baj, az nemcsak a maga életét kockáztatja, hanem mások életét is veszélyezteti. A keresztyén ember életében is fontos szerepe van a figyelmeztetésnek. Hit- és közösségromboló magatartásunkat sokszor magunk sem vesszük észre, s felháborodva tiltakozunk, vagy mentegetjük magunkat, ha arra figyelmeztetnek, ami magatartásunkban helytelen. A gonosz szív veszélyét nem szabad lekicsinyelni. Önigazságunk védése, az irigység, versengés, hatalmunkkal való visszaélés, megkeseredés, olyan veszélybe sodornak bennünket, hogy mellékessé válik Istennel való kapcsolatunk, és ennek következtében embertársainkkal való viszonyunk-is megromlik. Isten igéjének felhívása: „Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyén közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől” - nem ellenünk, hanem értünk hangzik. Vele együtt a testvéri figyelmeztetés is Isten mentő szeretetének eszköze életünkben. Mindannyiunknak szüksége van a biztatásra is. Vannak élethelyzetek, amelyekben csak a ránk nehezedő terhek nagyságát látjuk, s a magunk tehetetlenségét éljük át. Ilyenkor nagy a kísértése annak, hogy az ember elkezdjen kapkodni különféle segítségek után. Ezzel azonban önmagunkat még •nehezebb és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozzuk. Közben szívünket betölti az a keserű, dacos érzés, hogy ha Isten nem tud, akkor majd lesz más, aki segít. Az is lehet, hogy kísértéseink, éppen a gondtalanság idején, olyan erővel jelentkeznek, hogy amit kínálnak, sokkal kedvesebbnek tűnik, mint Istennél való kapcsolatunk és Tőle kapott ajándékaink. A megértő, bátorító, testvéri szeretet átsegíthet a kétségeken, könnyítheti gyötrődésünket. Aki nagyobb élettapasztalattal rendelkezik, jobban felmérheti helyzetünket, mint mi . magunk, jobban láthatja a veszélyt is, ami felé sodródunk, s talán a kibontakozás útjára is rá tud mutatni. A buzdításban az értünk érzett testvéri felelősség is kifejezésre jut. Erre Isten igéje kötelez is mindannyiunkat: „Vigyázzatok, ... buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától.” A figyelmeztetésre és buzdításra szoruló keresztyén beletartozik abba a közösségbe, amely Krisztus gyülekezeteként él e világban. A Krisztusban kapott kegyelemnek és Isten örök életre reménységet adó ígéreteinek részese. Hangzik feléje Isten igéje, hogy Isten ismeretében élhessen, és Benne bízó hite megújulhasson. Hitének sokrétű tapasztalatai segíthetik abban, hogy Isten iránti bizalmát megőrizhesse. Ehhez azonban az a hűséges raaszkodás is kell, amely nem feledkezik meg az átélt tapasztalatok meggyőző erejéről. A feledékeny keresztyén nagyon könnyen elveszti hitét és Krisztussal való közösségét. Ezért mindannyiunknak nagyon komolyan kell vennünk Isten igéjének óvását: „Vigyázzatok, ... részeseivé lettünk Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk mindvégig megtartjuk.” Aki a veszélyt komolyan veszi, az örül a figyelmeztetésnek és felelősséget érez másokért is. Magyar László IMÁDKOZZUNK Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy figyelmeztetsz azokra a veszélyekre, amelyek elhomályosítják és eltakarják előlünk szeretetedet. Kérünk, add nekünk Lelked világosságát, bölcsességét és erejét, hogy megmaradhassunk Benned bízó hitünkben, hálás szeretettel ragaszkodjunk Hozzád és féltő szeretettel hordozzuk felelősségünket azokért, akiket ránk bíztál. Ámen. Liszt Ferencre emlékezünk Ebben az esztendőben világszép te megemlékeznek Liszt Ferencről születésének 17S. és halálának 100. esztendejében. A mi mostani megemlékezésünk is belecseng ebbe az ünnepségsorozatba. A külföldiek a máig is felülmúlhatatlan zongoraművészt, a merészen újító zeneszerzőt ünnepük. A mi megemlékezésünk mélyebbről fakad, mert a miénk volt, magyarnak vallotta magát. Ennek számos jelét adta. 1838 áprilisában, Velencében kelt az a levele, amikor először tesz bizonyságot magyarságáról. Többek között ezt írja: „Véletlen körülmény ébresztette föl bennem ezt az érzést, amiről azt hittem, hogy kialudt, pedig csak szunnyadt. Egy reggel Velencében egy német újságban olvastam a pesti árvízszerencsétlenség részletes. elbeszélését. Ez szivemig hatott. Szokatlan részvétet éreztem s ellenállhatatlan szükségét annak, hogy ennyi szerencsétlen emberen segítsek... így kiáltottam fel hazafiassági rohamomban, én is ehhez az ősi, erős néphez tartozom, én is ennek az őseredeti, megszelídítetlen nemzetnek vagyok fia, melyet, úgy látszik, még jobb napokra tartogat a Gondviselés.” Liszt azonban nem állt meg a szavaknál. Tettekre váltotta azokat. Az árvízkárosultak javára adott hangversenyei után 1840- ben jelentős összeggel járul hozzá a Nemzeti Zenede elődjének megalapításához. Ennek jogutóda a mai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola. Úgyszólván nincs olyan nemes ügy, amely mellé oda ne állt volna. A legnagyobb tette azonban az volt, hogy az 1848-49-es,szabadságharc leverése után ébren tartotta a magyarságban az önmagába vetett hitét, a nemzet tudatát. A szabadságharcot több művében is elsiratta. Ilyen művei a „Hősi sirató” (1849-50); a „Haláltánc” (1849); a hat „Consolations” (Vigasztalás) 1849—50-ből. De más műveivel is hitet tett magyarságáról. Ezek közül elsőként hadd említsük magyar rapszódiáit. Ezekben az akkor számára elérhető magyar zenének hitt anyagot dolgozza fel olyan technikai tökéletességgel, hogy Bartók Béla szerint is ezeket magasabb színvonalon senki meg nem írhatta volna. Nagyjainknak álüt emléket a „Magyar történelmi arcképek” sorozatban. Bámulatos egyszerűséggel, és érzékletes jellemző erővel ad zenei képet Széchenyiről, Deák Ferencről, Teleki Lászlóról, Eötvös Józsefről, Vörösmarty Mihályról, Petőfi Sándorról, Mosonyi Mihályról. Külön műben hódol „Petőfi szellemének” c. alkotásában. Kantátát ír „Hurigária” címmel. De a távolabbi múltba is visszatekint a „Hunok harca” c. szimfonikus költeményében. Óriási missziót tölt be azzal, hogy szerte a világon rendezett hangversenyeivel hírt ad Magyar- országról, annak akkori sanyarú sorsáról. Európa Liszt Ferencen keresztül szerzett tudomást rólunk. Hazánkat Európa egyik jelentős zenei központjává tette azzal, hogy vállalta az 1875-ben alapitott Zeneakadémia igazgatását. Külföldi tanítványok sereglettek ide, csak hogy Liszt Ferencnél tanulhassanak. Az a lendítő erő, amit Liszt Ferenc igazgatósága jelentett a Zeneakadémia számára, azután továbbgyűrűzött a tanítványokon és azok tanítványain keresztül, mind a mai napig. . Nevét nemcsak a Zeneművészeti Főiskola - mint intézmény - őrzi, hanem az a munka is, ami az ő szellemében ott folyik. Fasang Árpád Olvasóink leveleiből Június 8-i Ev. Életben megjelent írás: a „Tisztes életvitel”, amely nagyon jó és a mi világunkban szükséges hangsúlyozottan is. lapunk élére indokoltan kerülő téma. Szeretnérfl mégis, ha utólag ki lehetne kijavítani a II Thessz 3,10- ből idézett igét. „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék.” Az akar kimaradt... Valóban sokszor emlegetett a mindennapi élet során is, még olyanoktól is hallottam, akik nem ismerik és olvassák a Bibliát. De csak úgy mondják, az akar nélkül. Azt gondolom, itt fontos szó... Nem akadékoskodni akartam, elnézésüket kérem. Hála a jó Istennek, úgy látom már, hogy a kritikát is el tudja fogadni a szerkesztőség, sőt kérte is. Csapó Margit Kiskőrös .Megragadom az alkalmat, hogy mint Szerkesztőnek - sokunk nevében - őszintén gratuláljak (hogy ezt a nem teljesen ideillő szót használjam) a lap megújult formájához és tartalmához: korszerűbb lett, olvasmányosabb, érdekesebb, maibb. Köszönjük! Ahogyan én látomL Kedd, este hét óra. A pécsi evangélikus ifjúsági kört rendszeresen látogatók közül 20-25-en ülünk az asztal körül. Lelkészünk az együtt- létünk kezdetére ezt az éneket választja: „Későre jár, elég volt már a napnak terhét hordani, a sok üres szót mondani, későre jár, az otthon vár.” Többen tanácstalanul összenézünk. Miért ezzel az énekkel nyitjuk az újabb találkozás, az együttgondolkodás, a közös el- csendesedés estjét, hisz ez egyike azoknak az énekeinknek, melyekkel elköszönünk egymástól a köFelnőtt korunkra meg kell is- mernünk életünk fő gyökereit, és érzem, hogy itt most megleltem ezeket a gyökereket. Számomra egy négy éve tartó és egy életre szóló állapot szabta korlátok miatt, ez az egyetlen közösség, ahova tartozom. De ellentétben az iskolai, munkahelyi kapcsolatokkal, amelyek oly mulandóak és sérülékenyek, ez a gyülekezeten belüli közösség biztonságot nyújt és tartósnak ígérkezik. Nem túlzott elvárás, nem önámítás részemről, hogy mindenre Pécsi ifjúság vetkező viszontlátásig. Aztán rá kell eszmélnünk, hogy ez a „miért” itt nem helytálló. A lényeg nem a késői időponton, hanem az otthonon van. Lelki otthonunk Keddi összejöveteleink módot adhatnak rá, hogy napjaink feszítő terheit egymással megosszuk, közös imádságunkkal segítséget, erőt kérhessünk az elviselésükhöz, abban a bizonyosságban, hogy meghallgatásra találnak szavaink. A hétköznapok történéseiben, a munkahelyek, iskolák eseményeiben valóban nem ritkák az üres, elcsépelt szavak. De itt új tartalmat fedezhetünk fel, az igazságról, az evangéüum örömhíréről bizonyosodhatunk mpg. A befogadó otthon is itt vár ránk az ifjúsági gyülekezet közösségében. Én magam csak pár hónapja vagyok az ifjúsági kör tagja. A bennem élő érdeklődés, a továbblépés vágya vitt ebbe a társaságba. Éreztem, hogy egyedül nem találhatom meg azt, amire a legnagyobb szükségem van. Olyan társakat kerestem, akik segítenek továbblépni a hit útján, hogy ne kényelmesedjem el a magam gondolataiban, ne lus- tuljak el emberi kapcsolataim és erősödő hitem ápolásában, s így rendet teremthessek magamban és magam körül. Amit ezzel kapcsolatban kérés ill. javaslatként hozzáfűznék az őszinte elismeréshez, az mindössze annyi, hogy javasoljam: (magam is könyvíró, literátor lévén): hozzatok ha lehet több könyv-, tv- és rádiókritikát ill. kommentárt és - második javaslatként - legyen a mostaninál nagyobb gondotok (tudom, nem elsősorban a szerkesztőktől függ) nyáridőben a „vándorló” magyar evangélikusok és a sok nem-magyar ideutazó hittestvér eligazítására a balatoni és a dunakanyari istentiszteleti rendek pontosabb közlésével. Jó volt a régi módszer, amikor nemcsak napra volt megadva az isten- tisztelet, hanem úgy is, hogy pl. „a hó első vasárnapján” vagy „páros vasárnapokon” stb. rátalálok? Az a felismerés, hogy még nem l kiforrott közösség a miénk, az az egészséges elégedetlenség, amely egymás jobb megismerésének a hajtóereje, a szándék, hogy minél többet legyünk együtt a keddi alkalmakon kívül is, jelzik, jó úton járunk. Közösen ünnepeltük a Szilvesztert, vidám farsangot tartottunk bibliai vetélkedővel és sok játékkal, szívesen kirándulunk együtt. Nemrég örömmel tettünk eleget pogányi barátnőnk meghívásának. Az ilyen látogatások tehetik még személyesebbé, még inkább, összefonódóvá kapcsolatunkat. Nyáron sem tartunk szünetet, bár ilyenkor a nyaralások miatt lényegesen megcsappan a létszám. Szeptemberben, amikor minden visszakerül megszokott régi kerékvágásába, néhány kedves, szeretett társunk hiányozni fog már körünkből. De ők is, akik tanulmányaik befejeztével, vagy külföldi munka - tanulási lehetőség révén elkerülnek Pécsről, keresik az állandó, élő kapcsolattartás lehetőségeit. Azt hiszem, velünk együtt érzik, hogy ennyi lelkesedés és elhatározás mellett reménységgel nézünk a jövőbe. Kérjük Istent, őrizze meg a népét szerte a világon, a fiatalokat is! > Muth Eszter A helyszíneket is pontosabban kellene megadni (utca, szám). Vé gül - harmadik megjegyzés ill. ja vaslatként - célszerű lenne, ha le hetséges, a fontosabb egyházi (egyházzenei, jubiláris stb.) ese mények, műsorok stb. időpontjá nak és helyének időben történő közlése (Sopron, Balatonkörnyék, Budapest stb. stb.). Jól tudom, hogy ez az érdekeltektől függ elsősorban, hogy idejében beküld- jék a lapnak az adatokat, mégis valamit ki kellene találni nógatásukra - hiszen nekik is érdekük, hogy legyen hallgatóság. Egy idejében közzétett hír, hirdetés megduplázhatja a jelenlevők .létszámát! dr. Szórády István Szeged
