Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-08-03 / 31. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 51. ÉVFOLYAM 31. SZÁM 1986. AUGUSZTUS 3. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 10. VASÁRNAP ÁRA: 5,50 Ft ( N. Pál apostol mindennél fontosabbnak tart­ja, hogy a hitben gyengéket az erősek hordozzák s építsék. Aztán, hogy a gyen­gék se mondjanak elhamarkodott ítéletet az erősekre. így int mindeneket békes­ségre és egységre. LUTHER \_________________________________________J Münchenben ülésezett az LVSZ Végrehajtó Bizottsága Keresztyének különböző társadalmi rendszerekben LNÖKI ÜZENET ÉS FŐTITKÁRI JELENTÉS Egyházaink közös felelőssége 1986. július 4. és 9. között tartot­ta idei ülését a Lutheránus Világ- szövetség Végrehajtó Bizottsága. A világgyűlésen megválasztott tes­tület feladata, hogy megszabja a szervezet munkájának fő irányát és beszámoltassa a genfi központ munkatársait. Az ülések egyik meghatározó eleme mindig az elnöki jelentés. Dr. Káldy Zoltán püspök-elnök, az LVSZ elnöke egészségi állapota miatt nem vehetett részt az ülésen, de üzenetet küldött a részvevők­nek. Köszöntés a távolból „Testvéri köszöntésemet küldöm a Végrehajtó Bizottság tagjainak, a Lutheránus Világszövetség munka­társainak és mindazoknak, akik je­len vannak Münchenben az 1986-os ülésen. Sokat gondoltam a Végrehajtó Bizottságnak erre az ülésére otthoni betegszobámban. Nagy, bátorító iz­galom volt számomra, amikor meg­tudtam, hogy megváltoztatták az ülés helyét,.mert világos volt, orvo­saim nem engedik meg, hogy a távo­li Pápua-Uj-Guineába utazzam. Mélyen fájlalom, hogy ennek a dön­tésnek a következtében pápua-új- guineai testvéregyházunk nem ün­nepelheti idei centenáriumát a test­véregyházak képviselőinek olyan népes jelenlétében, mint azt eredeti­leg várták. Mégis, pápua-új-guineai testvéregyházunk és ottani evangé­likus testvéreink, akiket én is sze­reltem volna meglátogatni s akikkel találkozni akartam, bizonyosak le­hetnek keresztyén szeretetünk, szo­lidaritásunk és Krisztusban való egységünk felől a nagy földrajzi tá­volság ellenére, és annak ellenére is, hogy - legalábbis ami a delegáció számbeli nagyságát illeti - a Luthe­ránus Világszövetség nem lesz olyan jelentősen képviselve. Hiszem azonban, küldöttségünk mindent el­követ, hogy megerősítse egységün­ket ezzel az egyházzal." Az üzenet ezután szól a beteg­ségről, melyben a gyógyulás útjá­ról lehet beszélni, de amely még sém utazást, sem rendszeres mun­kát nem tesz lehetővé. „Hosszabb ideig betegnek lenni, ez már önmagában is nagy lelki te­her, a fizikai terhen túl, minden em­ber számára. Ha azonban betegség miatt valakinek egy időre le kell tennie kötelességeit éppen egy jó kezdet után, ez még nehezebbé teszi a terhet. Önök bizonyára megértik ezt a helyzetet, és megértik, nem olyan könnyű Isten kezéből elfo­gadni ezt a helyzetet, mely annyira eltér attól, amire vágyódunk. „Bi­zony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim..." (Ezsaiás 55,8). Erősítsük egymást abban a hitben, hogy az 0 gondolatai mindenkép­pen az Atya irgalmas gondolatai a Jézus Krisztusban. Gondolataim ezekben a Végre­hajtó Bizottság ülését megelőző he­tekben a bizottság tagjainál járnak. Látom az egyes tagok arcát, emlé­kezem Önökre név szerint, emléke­zem szavakra, mosolyokra, ügyekre - jelenetekre, melyeket együtt él­tünk át a közelmúltban vagy azt megelőzően. Éppen a kezdetén vol­tunk annak a nagy kihívásnak, hogy az LVSZ Végrehajtó Bizottsága vagyunk. Az Egyház Ura áldja meg Önöket mind, amikor hordozzák a felelősséget az evangélikusok vilá­got átölelő családjáért." Az üzenet ezután röviden beszá­mol az elnök Bukarestben, Schles- wigben és a Szovjetunióban tett látogatásairól, majd megállapítja: „Örömmel szolgáltam mindeddig a Lutheránus Világszövetséget és mélyen fájlalom, hogy - legalábbis jelenleg - nem vagyok képes felada­tom ellátására. Szilárd azonban re­ménységem és akaratom, hogy visz- szatérjek, és erőért imádkozom.” Káldy Zoltán püspök végül ál­dást kér az ülés munkájára. < Közösség a szolgálatban A végrehajtó bizottsági ülések másik, az alaphangot és a munkát meghatározó kezdete a főtitkári je­lentés. Gunnar Stálsett történeti visszapillantás nyomán kifejtette, hogy az evangélikus egyházak az elmúlt század során egyre inkább evangélikus világközösséggé let­tek: az országhatárokat átszelő kapcsolatok erősödtek és szélesed­tek. Erőteljesen hallható az afrikai, ázsiai és latin-amerikai evangéli­kusok hangja a Daressalamban tartott világgyűlés óta, Budapest óta pedig nyilvánvaló, hogy a ke­let-európai egyházak is teljes mér­tékben részt vesznek a világszövet­ség életében. A legutóbbi világgyű­lés pedig ki is mondta, hogy a Lu­theránus Világszövetség evangéli­kus egyházak közössége (commu­nion), melynek tagjai egymással szószék- és oltárközösségben van­nak. Az LVSZ eszköze is, jele is az evangélikus egyházak közösségé­nek, melyek egyre kevésbé tudnak egymás nélkül egyház lenni. A világszövetség közösségjelle­gének ebből a nyomatékos hang- súlyozásból és újszerű látásából a főtitkár szerint különböző felada­tok adódnak az evangélikusok egymással való egységére és az LVSZ önértelmezésére, az ökume­nikus kapcsolatokra, valamint a világban való bizonyságtételre és szolgálatra való tekintettel. A főtitkári jelentés teljes szövege nem áll még rendelkezésünkre, de a tudósítások szerint Gunnar Stál­sett aggodalommal szólt a nemzet­közi életben tapasztalható elhide- gülésről, sok tárgyalás már rutin­szerű eredménytelenségéről. Kér­dés, ebben a helyzetben az egyhá­zak vajon el tudnak-e szakadni nemzeti és ideológiai környezetük­től, mert akkor azt kellene monda­niuk, hogy Gorbacsov főtitkár konkrét fegyverzetellenőrzési és le­szerelési javaslatai jobban segítik a békét, mint Reagan elnök fenyege­tései a csillagok háborújával. A Helsinki záróokmánnyal megin­dult folyamat mindmáig számos pozitív eredményt hozott a főtit­kár szerint is, és a tagegyházaknak további erőfeszítéseket kell ten­niük e folyamat elősegítésére a leg­különbözőbb területeken. A cser­nobili atomerőmű katasztrófája súlyos figyelmeztetés az egész vi­lágnak, milyen veszedelmek szár­mazhatnak abból, ha az emberiség szándékosan pusztításra használ­ná az atomenergiát. Különös fi­gyelmet kell fordítani az emberi jogok kérdésére, ezen belül pedig a A tanácskozás résztvevőinek egy csoportja Fotó: Kinczier vallásszabadság ügyére, mely az Egyesült Nemzetek Szervezetének napirendjén is szerepel. Támogatni kell a keresztyén békezsinat előké­szítését, még ha maga a zsinat kife­jezés többek számára nem is meg­felelő, és még ha az előkészítésre aligha lesz elegendő két év. A főtitkár végül megemlékezett a száz éve született Kari Barthról és a nyolcvan éve született Dietrich Bonhoefferről, korunk két nagy protestáns teológusáról, valamint az év elején meggyilkolt Olof Pal­me svéd miniszterelnökről: „Ők arra hívnak bennünket, hogy olyan spiritualitásra (lelkiségre) törekedjünk, mely a keresztyén kö­zösség és az emberi közösség kö­zötti kölcsönhatást kifejezésre jut­tatja... Ez tartalommal tudná megtölteni a mai nemzedék lelki ürességét. Az egyház életének is új irányt adhatna. Minderre szüksé­günk van, amikor azon fárado­zunk, hogy a század végén a fel­adatokkal következetesebben néz­zünk szembe.” „ . így kezdődött az európai keresztyénség - hol tart ma? A Lutheránus Világszövetség ta­nulmányi programjainak keretében a fenti téma került megbeszélésre a Budapesten, a SZOT-szállóban 1986. június 24-27. között megren­dezett nemzetközi konferencián. Lengyelország, Csehszlovákia, az NDK és NSZK mellett az Amerikai Egyesült Államok egyházi képvise­lői voltak jelen, hazánk képviselői mellett. A Lutheránus Világszövet­ség részéről a konferencia rendezője dr. Harmati Béla lelkész volt, aki 1980 novembere óta dolgozik egy­házunk kiküldetésében a genfi köz­pont tanulmányi osztályán és ezt a tanácskozást a nyugatnémet Evan­gélikus Akadémiák és az amerikai Vesper-Társaság közreműködésé­vel szervezte. Mind az amerikai egyházakban, mind Nyugat-Német- országban ugyanis növekvő érdek­lődéssel találkozunk a Világszövet­ség 1984-ben Budapesten megren­dezett világgyűlése nyomán hazánk, egyházi életünk iránt. A mai magyar egyházi és teoló­giai élet bemutatását dr. Prőhle Károly teológiai professzor vállal­Jakab - aki igyekezett a veszélyt elhárítani ta. Hazánk társadalmi és gazdasá­gi helyzetét pedig Lőrincze Péter, a Magyar Kereskedelmi Kamara főtitkára elemezte. A vendéglátó ország bemutatásán kívül beszá­molók hangzottak el az amerikai egyházi életről, a keresztyén- marxista dialógusról, az egyház és állam viszonyáról az NSZK-ban és az NDK-ban, valamint a szlovák és lengyel egyházi életről. A ta­nácskozás része egy olyan nemzet­közi tanulmányi programnak, amelyikben arra keresnek választ, hogyan dolgozzák föl az egyházak teológiailag a különböző társadal­mi rendszerek, különböző kultú­rák adta környezet kérdéseit és ki­hívásait. A különbségek mellett pedig fontosak a közös feladatok, amelyek összekötik a különböző rendszerekben élő egyházakat, mint pl. a béke és igazságosság kérdése. A konferencia befejezéseképpen a Magyarországi Egyházak Öku­menikus Tanácsa fogadást adott a vendégek tiszteletére a SZOT-szál- lóban, és ezen dr. Nagy Gyula püs­pök, dr. Kacziba József római ka­tolikus püspök és dr. Losonci András, a Magyar Izraeliták Or­szágos Képviselete elnöke üdvö­zölte a tanácskozás résztvevőit. Bemutatjuk templomainkat ApCsel 21,17-36 Cézáreában, Fülöp diakónus házában mindnyájan arra kérik Pált, ne menjen Jeruzsálembe, ne tegye ki magát veszélynek. De az apostol nem tágít. Késznek mutat­kozik, hogy nemcsak a megkötö­zést, de a halált is elszenvedje Krisztusért. Vajon volt-e igazi oka az apostolnak, hogy ilyen veszély­nek kitegye magát? A vértanúsá­got nem kell keresni, hanem csak elfogadni akkor, ha a kitérés, hit­tagadás vagy más bűn volna vagy esetleg botrányt okozna. A látszat itt az, hogy az apostol maga megy a veszélybe. Szabad-e egyedül így dönteni keresztyén testvéri közös­ség ellenében? Vagy csak a veszély­re figyelmeztették? Pál a pogányokból lett keresz­tyéneket is hozzá akarta csatolni Jeruzsálemhez, ahonnan az evan­gélium kiindult. A szeretet és az egyetemes egyház kifejezésének a jeleként vitték a kisázsiai és görög- országi gyűjtés eredményét a jeru- zsálemi szegényeknek. Azután a zsidóság előtt is meg akarta mutat­ni népéhez való hűségét, remélve, hogy ezzel jobb belátásra bírja azokat, akik a mózesi törvény el­lenségének tartják. Megérkezésük után meglátogatták Jakabot, a ke­resztyén közösség püspökét és az összegyűlt presbitereknek beszá­moltak a pogánymisszióról. És akkor a gyülekezetben kide­rült, hogy ami jó Kisázsiában vagy Görögországban, nem jó Je­ruzsálemben. Nem az evangélium, de a külső keretek mások. Más a Palesztinái környezet, mint az európai. Jakabék tudják, hogy a mózesi törvény és a szertartások nem az üdvösség eszközei többé számukra, de kegyeletből meg­tartják azokat. Azt ajánlják Pál­nak, vesse alá magát ezeknek a szokásoknak. És akkor Pál enged. Hajlandó kompromisszumra. A szeretet kompromisszumára. Mi is számtalanszor kerültünk és kerülhetünk hasonló helyzetbe. Nézzünk néhány konkrét területet. Tapasztaljuk, hogy a vegyeshá­zasságban élők hamarabb elsza­kadnak az egyháztól, Istentől, mint az egyvallású házastársak. Pedig a vegyesházasságok keresztyén szempontból is lehetnek pozitívak, ha mindketten hitelesen élik saját egyházuk hitét, hitvallásait, hagyo­mányait. Az egyik fél jobban meg­ismerve a másik felfogását, a saját­ját is elmélyültebben ismerheti meg és ápolhatja. A hívő keresztyén em­berek a vegyesházasságban nagy lehetőséget kaphatnak arra, hogy a Jézus Krisztusban való egység ügyét szolgálják; megélt házassá­guk igazi ökumenikus tett lehet. Nagy segítséget nyújtana viszont ehhez, ha lenne ökumenikus biblia- fordításunk. Jó lenne, ha mielőbb elkészülne a Miatyánk, az Apostoli Hitvallás, a dicsőség és egyéb imádságok, énekek egységes fordí­tása, hogy a családban a más fele­kezetihez tartozó szülők és gyerme­kek együtt tudjanak imádkozni. Tiszteletben kell tartani egyhá­zunkon belül is a gyülekezeti kü­lönbözőséget; más egy vidéki és egy fővárosi gyülekezet. Sőt, egy gyülekezeten belül is lehetnek ré­tegződések. Jó, ha a fiatalok részt vesznek a gyülekezeti istentiszteleten, de ugyanakkor az idősebbeknek is megértéssel kell fogadni az ifjúság új formákat kereső törekvéseit. Nincs más út, mint a szeretet kompromisszuma. Arra kell töre­kedni, hogy ez becsületes legyen. Az pedig csak úgy lehet, ha Urunk akaratát keressük minden dol­gunkban. Bolla Árpád Nemescsó A falu közepén álló templo­munk történetét a XVI. század ele­jétől tudjuk nyomonkövetni. Nagy valószínűséggel állíthatjuk azon­ban, hogy Nemescsón (Vas megye egyik legrégebbi településén) az el­ső időktől fogva ezen a helyen állt a keresztyének temploma. A mai­val megegyező alapterületű szen­télyt Szent Péter tiszteletére emel­ték a hívek, tornya is volt egy ha­ranggal. A falu lakossága a temp­lom köré temetkezett, amelyet a XIX. század végéig erős kőfal vett körül. A XVI. század óta a mi templo­munk, mivel a reformáció után a falu teljes egészében evangélikussá lett! Jelentősége a Soproni Or­szággyűlés után növekedett meg, mivel artikuláris templommá jelöl­ték, s így több mint 30 evangélikus gyülekezet részére szolgált 100 esz­tendőn keresztül istentiszteleti helyként. A templom mai formáját a Tü­relmi Rendelet után 1784-ben nyerte el, amikor az ún. pajta­stílus előírása szerint átépítették. A torony 1879-ben kapta meg mai formáját. A templombelső fából készült. A szép ácsmunka a híres nemeskéri templomra emlékezteti az embert. Azóta több nagyobb renoválásra került sor, legutóbb 1982-1983-ban, amikor mintegy 800 000 Ft-os felújításra került sor. A műemlékként számontartott és védett 1614-es harang mellé a XX. század elején a gyülekezet két újabb harangot öntetett Sopron­ban, így ma vasárnaponként há­rom harang hívogatja a gyülekezet népét. A templomban a XVII. szá­zad első felében a Kosztolányi csa­lád kriptát építtetett. 19-en temet­keztek el itt, közöttük a gyülekezet Aách Mihály után leghíresebb lel­késze: Szabó József. A gyülekezet és a templom pártfogója évszáza­dokon keresztül a Budakeszi Weö­res család volt. A templom orgo­nája ugyancsak értékes műemlék. A kőszegi Kliegel János készítette a XVIII. század végén. Nemesen csengő hangját sokan megcsodál­ták már. A Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat felvételeket készí­tett rajta 1980-ban. Az oltár és a szószék fafestményei ismeretlen szerzőtől származó nyilvántartott értékek. A templom legértékesebb műtárgyi kincsei az Országos Evangélikus Múzeum állandó ki­állításának megbecsült darabjai. >1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents