Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-07-13 / 28. szám

Evangélikus Elet 1986. július 13. E0 01 jftj GYERMEKEKNEK Mt 25,1-13 Hogyan tanít Jézus? „Legyen derekatok felövezve és lámpásotok meggyújtva” Vannak.események, ame­lyekre már előre örömmel és izgatottan készülünk, mert tudjuk, hogy akkor valami különleges, talán éjetre szójó esemény történik velünk. Elő­re ismerünk időpontokat, amelyekre azután kellő mó­don felkészülhetünk. Ilyenek születésünk pillanatától, kezdve életünk nagyobb eseményei: óvodába, iskolá­ba megyünk, konfirmációra készülünk, ballagunk, érett­ségizünk, felvételizünk, meg­házasodunk, munkába ál­lunk, gyermekeket várunk és azután az évfordulókat ün­nepeljük. Egyvalamit azon­ban nem tudhatunk előre: azt, hogy mikor halunk meg, Isten szeretete meddig éltet bennünket itt a földi életben. Arra az eseményre is föl kell azonban készülnünk, hogy bármikor.következik is be, az Úr Jézus bennünket készen találjon. Jézus erről is mondott egy példázatot: hasonló ' a mennyek országa a tíz szűz- höz, akik várták a vőlegény érkezésének idejét. Lámpá­sokkal a kezükben jöttek a vőlegény fogadására, de kö­zülük csak öten készültek fel arra, hogy ha későn érkezik a vőlegény, a lámpásukhoz még mindig legyen elegendő olaj. Jézus okos szüzeknek nevezi őket. A másik öt pe­dig csak gyorsan elkészítette magát, hogy szépen érkez­zenek oda a menyegzőre, de bizony a lámpásukhoz nem készítettek még olajat. Ezek a balga, meggondolatlanul és felkészületlenül cselekvő szüzek. > A vőlegény későn, éjfélkor érkezett. Az okos szüzek gyorsan megtöltötték lámpá­sukat olajjal és úgy mentek a vőlegény fogadására. A bal­gák pedig, míg olajért men­tek a kereskedőkhöz, elkez­dődött a menyegző, és be­zárták az ajtót. Hiába zörget­tek a későn érkező balga szüzek, a vőlegény így vála­szolt nekik: „nem ismerlek benneteket" - vagyis semmi közöm nincs hozzátok. Mi ebből a tanulság? - A menyegzőre elvileg mind­egyik szűz hivatalos volt, te­hát előre felkészülhettek vol­na rá. - Az ajtót bezárják, ha üt a zárás órája. Minden embernek, még Nektek is, kedves Gyerme­kek, nagyon fontos és tisztá­zandó kérdés lehet ez: Milyen hitben és felkészülten talál-e engem az Úr Jézus, amikor visszajön. Mert a vőlegény maga Jézus Krisztus, aki di­csőséges eljövetelekor hitet .és számára felékesített, felké­szült embereket szeretne ta­lálni itt a földön, közöttünk is. Jézus tanítása megszívle­lendő: „ Legyen derekatok felövezve és lámpásotok meggyújtva” (Lk 12,35). - Dolgozzunk, tanuljunk úgy, mintha örökké élnénk és mindig előttünk állna mun­kánk célja és értelme. Viszont szüntelenül imádkozzunk úgy, hogy felkészültek le­gyünk arra, mintha már hol­nap meg kellene halnunk és az Úr Jézus elé kellene áll­nunk. Akinek a lámpása ké­szen áll, az örömmel beme­het a menyegzőre. Koskai Erzsébet A VASÁRNAP IGÉJE ÍJn 5,11-13 ISTEN BIZONYSÁGTÉTELE AZ ÖRÖK ÉLETRŐL Isten ismerete nélkül születünk erre a világra, ezért az iránta való bizalom önmagától nem is jöhet létre a szívünkben. Ahhoz, hogy bízni tudjunk Istenben, szükségünk van arra, hogy ismerjük őt. Nem elég, hogy sejtéseink vannak róla. A bizonytalan találgatások csak kétségeinket növelik. Nem nekünk kell elgondolnunk, hogy ő kicsoda, bár a legtöbb ember így akar képet alkotni Istenről. Azt kell megismernünk, ami bizonyos, hogy igaz, amiben Isten megmutatta számunk­ra hatalmát és szeretetét. Csak annak a hitnek van értelme, amely igaz ismeretre és biztos tapasztalatra épül. János apostol tanúként szól hozzánk. Amit átélt és megta­pasztalt, az bizonyossá tette őt, hogy Jézus életében, halálá­ban és feltámadásában Isten életet adó hatalmát, könyörülő irgalmát és bizalmat ébresztő szeretetét ismerte meg. Erre a bizonyosságra, akarja segíteni mindazokat, akik az ő híradá­sára, tanúskodására figyelnek. Az emberi erőfeszítés számára elérhetetlen nagy ajándékról tanúskodik, amikor meggyőződéssel vallja, hogy Jézus Krisz­tus által örök életet adott nekünk Isten. Minden emberben él a vágy, hogy az életét megőrizze, biztosítsa. Ezért nagyon sokat szenvedünk amiatt, hogy ez nem sikerül, állandóan közel van hozzánk a halál. Megbetegszünk, kifárad szívünk, szerveink tönkremennek, erőnk elfogy, éveink lejárnak. Elve­szítjük hozzátartozóinkat, kortársainkat, gyakran kell isme­rőseink koporsója mellé állnunk. Mindez figyelmeztet ben­nünket, hogy földi életünknek korlátot szab a halál, melyet senki sem kerülhet el. János apóstól arról tanúskodik, hogy Jézus Krisztus feltá­madása, halál feletti győzelme áttörte ezt a korlátot. Benne feltárult előttünk Isten halál feletti hatalma s életet adó akara­tának ereje. A feltámadással új élettér nyílt meg előttünk. Olyan, amely felett már nincs hatalma a halálnak, amelyben Istennel való kapcsolatunkat nem zavarja meg sem betegség, sem fájdalom, sem félelem, sem a bizonytalanság érzéséből fakadó kétségek. Erről az örök életről Isten a feltámadott Jézus Krisztus által tett bizonyságot. A Feltámadott megjele­nései nemcsak arról győzték meg tanítványait, hogy ő él, hanem árról is, hogy ő felette áll a mi világunknak. Jézus Krisztus halál feletti győzelme Istennek azt az irgal­mas akaratát tárta fel előttünk, hogy ő maga is meg akarja őrizni az életünket, biztosítani akarja azt. Életünk biztosítása Jézus Krisztusban van. Ezért tanúskodik így János apostol: „Akiben a Fiú van, abban van az élet.” A benne bízó hit által összekapcsolódik az életünk Krisztussal. Kegyelméből miénk áldozati halálának büntörlö ereje, és miénk a feltámadásában kapott örök élet. Isten nagyön jól tudja, hogy *mi mennyi félelemtől gyötört és milyen erőtelen emberek vagyunk. Irgal­mas szeretetéből nyitotta meg előttünk Krisztusban az örök életnek az útját, és bizalomra bátorít. A Krisztusban hívő ember az örök élet reménységében élhet. Ennek a reménységnek az alapja nem a mi hitünk, hanem Istennek az a hatalmas cselekedete, amelyen keresztül megbizonyította hatalmát és szeretetét irántunk. Adjunk há­lát Istennek azokért a tanúkért, akiken keresztül mi is mégis-, merhettük Isten bizonyságtételét az örök életről, s abban a reménységben élhetünk, hogy Krisztus feltámadásának dicső­ségében és örömében minket is részesít. Magyar László IMÁDKOZZUNK Mennyei Atyánk! Mi azt hisszük, hogy nincs nagyobb ellenségünk, mint a halál. Áldunk szeretetedért, mely a halálból is életre hív és örök életet ad. Kérünk, szabadíts meg minket a hitetlenségtől, az irántad való bizalmatlanságtól, amely elválaszt tőled s a halálnál is nagyobb kárt okoz nekünk. Amen. Egy régi fényképre nézve Régi fénykép. Itt lóg p: iroda falán. Tizenöt-húsz éves is lehet már. Konfirmandusok. Négy fiú és négy lány. Ünnepi ruhában állnak, mosolyogva, büszkén. Középen a lelkész: Tibor bácsi. Ő az egyetlen ismerős a képen. A többiek ezért- azért elmaradtak. Bizonyára ren­desen jártak az előkészítőkre; kí­vülről tudták a konfirmációs kátét; hangosan mondták a vallástételt: „...és hozzá hűséggel ragaszko­dom...”; és talán utána is buzgón részt vettek a gyülekezet életében - egy darabig. Mára mind eltűnt. És veletek mi lesz, Barátaim? Nem sodródtok-e majd el, ha csa­ládot alapítotok? Tudtok-e a gyü­lekezet mellett dönteni majd, nem­Veletek mi lesz, Barátaim? Múltkor összegyűjtöttük, hogy mi mindenért vagyunk együtt. Össze­jövünk, mert jó itt együtt beszél­getni, nyíltan, belülről kényszerít­ve az őszinteségre. Összejövünk, hogy újat tanuljunk, eddigi tudá­sunkat új megvilágításba helyez­zük. Összejövünk, mert közös hi­tünk van, és örülünk ennek a kö­zösségnek. Összejövünk hitünk erősítésére, hogy Jézus Krisztust minél jobban megismerjük. Össze­jövünk, hogy ráhangolódjunk a keresztyénségre, Jézus követésére. Összejövünk annak reményében, hogy felnőve is - bár nem biztos, hogy együtt leszünk - egységben tudhatjuk magunkat, Jézus Egy­csak egy foci- vagy jéghoki meccs ellenében, hanem akkor is, mikor állásról vagy prémiumról van szó? Elhagyjátok-e rossz szokásaitokat, vagy maradtok ugyanolyanok, mint mikor idekerültetek? Vállal- tok-e teljes elkötelezettséget Jézus ügye mellett? Veletek mi lesz, Barátaim? Itt vagytok még néhányan csoporto­tokból. Ég még bennetek a tűz, a vidámság, az első szeretet. Mutat­ják ezt a közös programok. Kirán­dulások, beszélgetések, a faliújság­szerkesztés, játékok, s a kérdések dobozába titkon becsúsztatott cé­dulák. A tervek: elmegyünk egy fiúhoz, aki napjait tolókocsiban töl­ti; öreg néninek segítünk a kertet fölásni; nyáron egy hétvégét a Bala­tonon töltünk... Vajon mi valósul meg ebből? Csodálatos élményt szereztek mindig avval, ahogyan egymást befogadjátok, figyeltek a másikra, pedig nem könnyű ez! házának egységében. És a hetedik pontot se feledjétek: azért jövünk össze, és azért tanulunk együtt, hogy alkalmasok legyünk arra, •hogy hitünket továbbadjuk, máso­kat tanítsunk, és bátran vállalhas­suk egy-egy kisebb csoport vezeté­sét. Ha ezeket nem felejtitek el, nincs is szükség az aggódó kérdés­re: „Veletek mi lesz?”, mert meg­maradtok. Nemcsak fakuló fény­képeken, hanem az annál értéke­sebb emberi szemekben is. A mi feladatunk enjiyi: ráhan­golódni Jézusra és vezetni a ránk bízottakat. És semmit nem tudunk tenni azért, hogy megmaradjunk tovább, túl a jelen világon. De amiben mi már tehetetlenek va­gyunk, abban Isten hatalmas. Az emberi szemek megfakulnak, az emlékek homályossá válnak, akár ez a régi kép a falon. De időtálló az, amit Ő megőriz. Bencze András Olvasóink leveleiből . Nagyon örülök, hogy szeretett egy­házam az újságunkban keresztrejt­vényt hozott. 88 éves múltam. Kedvenc foglalkozásom a keresztrejtvény-fejtés. özv. Komjáty Gyuláné Budapest Kedves Barátaim! Nagyon köszönöm a ti hírlapoto­kat. .. A napról-napra nagyon jó. Kaisa Vuoristo Rovaniemi Finnország Válasz egy „elkésett” írásra A múlt év végén - éppen a Budapes­ten ülésező kulturális fórum napjai­ban -, vagyis november 29-én a Ma­gyar Ifjúság (MI) kulturális mellékleté­ben egy rendkívül izgalmas tanulmány jelent meg Fábry Zoltán névé alatt: „Az ötödik evangélium”. Az Írást a MI az Új Szó 1956-os egyik számából vette át. Fábry, a néhai neves publicista a korszak ellentéteitől és feszültségeitől alaposan felizgatva, méregbe mártotta tollát. Ma minden bizonnyal másként fogalmazna, másként érvelne, hiszen Európa szellemi frontjai azóta kalei­doszkóp módján gyakran változtak. A súlypontok is eltolódtak, s amit már nem élhetett meg, félelmetesen megnö­vekedett a „harmadik nagyhatalom”, a békére mozgósítottak tábora. Fábryval és a kor szellemi harcosaival már nem vitatkozhatunk, szinte valamennyi be­vonult abba a regimentbe, amelynek parolinjait Picasso galambjai ékesítik. De fel kell vetnünk a kérdést - meg­késve ugyan -, mi célból melegítette fel az aktualitását vesztett írást a MI? Va­jon azoknak az ifjaknak, akik belela­poztak az 1985/48-as számba, mennyi­ben tágult az ismerete? Mennyiben lát­tak világosabban, s igazodtak el ko­runk bonyolult politikai helyzetében egy 1956-os - akkor talán aktuális - publikáció által? Hiszen Fábry, a mű­velt, olvasott, a világ eseményeit törté­nelmi tájékozottsággal szemlélő író „fronthelyzetben” fogalmazott és köz­tudott, ha a frontok változnak, a stra­tégák azonnal új módszert alkalmaz­nak. Azt hiszem, ha élne a küldetéstu­dattól áthatott író, maga tiltakozna el­sőrenden írásának újraközlése ellen. Azok, akik Fábry cikkében szerepel­nek, később maguk is korrigálták poli­tikájukat, s azok az események, ame­lyeket idéz az író, keresztül hullottak a történelem rostáján. A támadott intéz­mények, - egyházak - társadalmak pe­dig, amelyek három évtizeddel ezelőtt enyhén szólva konzervatívok voltak, meglepő módon élen járnak koruhk, s világunk nagy kérdéseinek megoldása érdekében. „Az ötödik evangélium” te­hát elavult, elvesztette friss üzenetét, mégha az általam nagyrabecsült Fábry Zoltán is írta. Miért is méltatom válaszra írását? Egyfelől azért, mert a tanulmány sért egy jelentős réteget, másfelől, mivel magam is úgy vélem, Fábry érvrend­szeré hiányos és egyoldálú. Vagyis olyan „tényekre” és idézetekre támasz­kodik, amelyekkel publicisztikai hatá­sát el akarja érni. Mi volt Fábry célja? Bemutatni a német újfasizmust, amely Adenauer köztársaságában 1956-ban, mint giliszták eső után újra felszínre jöttek. A kancellár kellő segítséget ka­pott az akkori konzervatív egyházak­tól. Bár Fábry szerint is volt Adenauer- nak „ellenzéke”, újra kibontakozott egyfajta „hitválló egyház”, amelyet Niemöller nevével fémjelzett. S míg Adenauerék Fábry szerint a harmadik világháborúra játszottak, addig Nie- möllerék a béke oldalára mozgósítot­tak. Ha csak ezekről a dolgokról meditált volna Fábry, és egy adott szituáció ve­szélyeire hívja fel a figyelmet, nyilván­valóan nagyobb eredményre számítha­tott volna. Akkor viszont nem kerüi sor írásának 1985-ben való publikálá­sára. De Fábry - aki tisztában volt alapve­tő igazságokkal és azzal, hogy a törté­nelem gyakorta ismétli önmagát - mé­lyen visszanyúlt a történelem sűrűjébe. És elkövette azt a baklövést, hogy Ade­nauer és Hitler politikájára a 16. szá­zadban keres analógiát. Egyenes vona­lat húz Luthertől Hitleren keresztül az Adenauer-rendszeríg. Vakmerő és bá­tor lélekre vall ilyén rövid tanulmányt ekkora nekifutással kezdeni! így aztán minél mélyebbről halássza argumentu­mait, annál bizonytalanabbak, annál hitelképtelenebbek érvei. írása megre­ked egy jó szándékú zsumális szinten, | és éppen ezért válik inkább bántóvá, mint meggyőzővé. „Az ötödik evangélium” a hírhedt Rosenberg-féle fogalmazásban a „vér vallása”, s a fasiszta ideológia álma, hogy Krisztus helyét Hitler fogja betöl­teni. Mindez egyfajta harcnak lesz az eredménye, amelyet nemcsak a társa­dalmon - német társadalmon - belül kell megvívni, hanem általános, totális háborún keresztül. Ehhez Fábry látó­szögében megjelenik Luther is, aki Ra- gaz (szociáldemokrata teológus) sze­rint Krisztus ügyét a fejedelmek és ha­talmasok ügyével úgy egyenlítette, hogy „ma már lehetetlennek látszik az összebogozottság széttépése.” Ragaz- nak ez az állítása - amelyben vannak igazságmozzanatok - éppen azért jött jól Fábrynak,'mert a Harmadik Biro­dalom „német keresztyén” egyházát, a „barna egyházat” ebből a teológiai alaptételből vezethette le. Fábry idézi Zwinglit, Ragazt, Ro­main Rollandyt és némely náci teoló­gust és arra a következtetésre jut:;,Lu­ther nélkül nincs Hitler és Hitler nélkül nem értjük meg Luthert”. Ez azért mo­solyogni való állítás, mivel Fábry is jól tudta, hogy Hitleren kívül volt még Mussolini, Franco, Salazar és Tijo, hogy csak egynéhányat említsek a fa­siszta diktátorok közül. Az említettek vallásos és'társadalmi háttere még erő­szakkal sem nevezhető protestánsnak, sőt Hitler maga is katolikus környezet­ből származott. Ha jól jött is a náciz­musnak a Müllerek árulása, mégsem húzhatunk egyenlöségi jelet Luther és Hitler között. Mit idéz Fábry Zwinglitől? Azt a heves vitában fogant mondatot, mely szerint: „Te, Luther, rómaibb vagy a rómaiaknál. Szolga vagy, ki szolgákat nevelsz. A te egyházad a csatatér véré­től bűzlik". Súlyos szavak, amelyek ál- • Utólag 1529-ben hangzottak el. Ekkor volt a marburgi vita, amelynek ered­ménytelensége két megrögzött teológu­son múlott. Túlvagyunk a német pa­rasztforradalmon, annak véres, kegyet­len leverésén, de előtte vagyunk a Kap- pel-i csatának, amelyet ZwingUnek kel­lett megvívnia, ahol történetesen életét vesztette. Zwingli a lutheri egyház csa­tateréről „prófétái” és ő vérzik el. Sza­vaiban viszont a parasztforradalom­ban tanúsított lutheri magatartás vissz­hangzik. Tegyük hozzá, jogosan. A történelem viszont sok oldalról kiértékelte, Luther magatartását. Marx és Engels is foglalkozott az „éretlen” forradalmakkal, amelyek rendre el­buktak, mivel az alsó társadalmi réte­gek még éretlenek voltak a hatalom átvételére. Luther ebben a korai, éret­len forradalomban jelentéktelen epizo- dista volt, elmarasztalását csakis erköl­csi mértékkel mérhetjük. Nézzük a másik kérdést, az „Obrig­keit” - felsőség, állam, államhatalom - kérdését. Fábry érve Ragazra támasz­kodik és így érvel: „a német protestan­tizmus a felsőséggel - az Obrigkeit-tel - szemben feltétlen engedelmességtanítá­sa szolgákat nevelt”. így jut el követ­keztetésében a hitleri érához, amelyben a „barna egyház” Müller püspökkel az élen, kiszolgálja a fasizmust. Persze, az Obrigkeit-probléma sem ilyen egyértelmű. Legalábbis* a lutheri teológiát, illetően. Mert ha igaz az, hogy az államhatalom iránti engedel­messég - biblikus alapon is - döntő ' módon szerepel a tanban, azért az en­gedelmességnek vannak korlátái. Sőt az ún. politikai kérdésekben Luther tág teret enged a ,józan ész számára”. Te­hát állami, politikai kérdésekben a hit által megvilágosított józan ész lesz az emberi cselekvés mozgatórugója. Ez tette lehetővé a „hitvalló egyház” szá­mára az ellenállást^ de hazai példák sorát is említhetném. Nálunk a négy­száz éves Habsburg uralom volt az „Obrigkeit”. Mégis szabadságharcaink idején a magyar protestantizmus a „lá­zadók” oldalán állt. Még a német ajkú evangélikusság is! Ezt érdemes hangsú­lyoznunk szemben az olcsó váddal, mi­szerint a „lutheri egyház szentesitett szervilizmus.” Fábry már nem élhette meg a nagy reformátor, Luther születésének fél év­ezredes jubileumát. Az évforduló új lendületet adott a Luther-kutatásnak s tisztázott eddig homályos, bizonytalan pontokat. A legtöbb eredményt az NDK történészei érték el. S itt szület­tek ilyen megállapítások: „Luther a né­met nép nagy fia”, Luther a német iro­dalmi nyelv megteremtője”, Luther nyelvi és irodalmi munkásságával a né­met nemzeti érzés elindítója volt” stb. És végül a mögöttünk lévő három évtizedben az egyházak, köztük a né­met protestantizmus teológiája, megle­pő változáson ment keresztül. Az em­beriség döntő és nagy kérdéseiben, pl. a háború és béke kérdésében sok eset­ben *a politikai állásfoglalásokat is megelőzve egyértelműen áll az élet vé­delme oldalán. Ez vonatkozik a Vati­kán politikájára, azaz teológiájára is csakúgy, mint a Keleten és Nyugaton élő protestáns egyházakra. Fábry ide­jében még nem így festettek a dolgok, nyilván ezért ilyen harcos az írása. De ha már ez a változás bekövetkezett, akkor nagy hiba volt egy 1956-os írását publikálni 1985-ben. E néhány sorral viszont megpróbáltam érzékeltetni Fábry tévedéseit és elfogult látását. Rédey Pál l

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents