Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-07-20 / 29. szám
Evangélikus Élet 51. ÉVFOLYAM 29. SZÁM 1986. JÚLIUS 20. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 8. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVÁNGEUKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft Gyakorold és imádkozd komoly szorgalommal az Isten igéjét. Nemcsak azért, hogy megismerd belőle Isten akaratát, hanem, hogy megteljesedjél vele. Legyen életed zsinórmértéke. Szorgalmazd, terjeszd, hogy egyre jobban erőd s vigasztalásod legyen. Mert olyan ismeret ez, hogy ha valaki megízlelte, sohasem telik be vele, sem meg nem unja, sőt mindig jobban kívánja, szomjazza s egyre örvendezőbb lesz tőle. Luther V____________________________________________________J A hídépítő pap halálára DR. LÉKAI LÁSZLÓ, 1910-1986 Kegyelem — elhívás - bizonyságtétel Elindulás az egyház szolgálatára Az esztergomi bazilika előtt, Isten kék ege alatt egyszerű fakoporsóban pihent az Urához hazatért főpásztor teste. Körülötte beláthatatlan sokaság: egyháza főpapjai, külföldi magas egyházi méltóságok, országunk hivatalos képviselői, a magyar testvér-egyházak vezetői és az egyszerű hívek megszámlálhatatlan sokasága. A kétórás, megrendítő gyászszertartást König bécsi kardinális, a pápa személyes küldötte, és dr. Paskai László kalocsai érsek vezették. A búcsúztató beszédek sorában Kállai Gyula a kormány és a társadalmi szervezetek, dr. Tóth Károly református püspök a hazai testvér-egyházak, Magyar Ferenc szerkesztő a katolikus hívők nevében méltatták Lékai László bíboros felejthetetlen szolgálatát egyházáért és népéért. Sipkovits Imre színművész a Szózat szavaival vett tőle búcsút. Majd a Bazilika kriptájában, elődei mellé helyezték testét végső nyugalomra. Ennyire csak a halál és a búcsú órájában döbbenünk rá, kit is veszítettünk. Kit veszített benne a magyar keresztyén- ség és a magyar nép, amelyeknek találkozásáért és egységéért olyan sok áldozatot hozott a főpap, akitől búcsúztunk. * * * Ki volt dr. Lékai László? Származása szerint valóban a magyar nép, a magyar falu egyszerű sarja, aki egy zalai fazekasmester családjából jutott el a legmagasabb magyar egyházi méltóságba. Talán ezért is maradt meg élete végéig Isten egyszerű, szerény és alázatos szolgájának. Akik személyesen ismerhették, soha nem érezték a közelében a magas méltóság hidegét. Megragadó egyénisége, mély teológiai tudása és élettapasztalata mögött szíve legmélyéről a hit tisztasága és a krisztusi szeretet melege sugárzott. A legmagasabb egyházi méltóságban is szerető szívű pásztor tudott maradni, aki az egyszerű emberekhez, a gyermekekhez, az élet terheit hordózókhoz érezte magát a legközelebb. A „szolgálat teológiáját” élte és tanította; a krisztusi szeretet továbbadásában látta az egyház igazi küldetését. „Az egyház ennek a szeretetnek a tényét, lehetőségét és kötelességét éli meg és hirdeti az egész emberiségnek ... küldetése a többiek szolgálatára küldi” - írja egyik cikkében. Három területen kell ezt a szolgálatot különösen is sokra értékelnünk. Főpapi élete, de egész élete is szolgálat volt egyházáért, a legnagyobb magyar egyházért. Jób 14,7 igéje ihlette püspöki jelmondatát: „Succisa virescit - A megnyesett fa kizöldül”. Isten kegyelmes Ítéletét látta meg egyháza sorsában, és a viharok lecsendesedése után ő az építés, a békesség szolgálatát látta feladatának. Lékai László nem a harcok, hanem a hídépítés embere volt; a szelídség és a csendes szolgálat főpapja; a „kis lépések egyházpolitikájának” meggondolt, bölcs hídépítője. Csak tíz évig állt egyháza legfőbb szolgálati helyén: de mennyit tett ez alatt a tíz év alatt a sebek behegesztéséért, egyháza fájának kizöldüléséért, és ezzel együtt népe, hazája sebeinek gyógyulásáért és jobb jövőjéért is! Szolgálatának gyümölcse volt, hogy az egyszerű hívek milliói jó lelkiismerettel tudtak egyszerre fáradozni egyházuk és népük, társadalmunk virágzásáért. Az esztergomi főpásztor másik nagy szolgálata a magyar egyházak testvéri közösségére irányult. Igazi ökumenikus lelkülettel fáradozott azon, hogy Krisztus egyházai megtalálják egymást, nemcsak ünnepi alkalmakon, hanem az egymásért, másokért végzett közös szolgálatban. Felejthetetlen marad a magyar egyházak vezetőinek két évvel ezelőtti parlamenti találkozásán megnyitója, amelyben XXIII. János pápát és „az új idők jeleit” idézte. Úgy látta, hogy a magyar egyházak a haza és az emberiség java összefogó, közös szolgálatában találják meg a legjobban egymás kezét. Végül, elválaszthatatlan volt egyháza és a hazai egyházak testvéri közössége szolgálatától a népünkért, hazánkért, társadalmunk egészéért vállalt hídépítő szolgálata. Krisztus-hitével együtt vallotta és vállalta a mai világ és a mai magyar társadalom realitásait, a bennük végzett szeretet önmagát másokért elégető szolgálatát. Kereste a dialógust és az együttműködést hívők és nemhívők, keresztyének és marxisták között. Amikor a családi élet védelmében, a becsületes munkáért, a szellemi és erkölcsi értékek megőrzéséért emelte föl szavát, az egész társadalom javáért fáradozott, minden különbségtétel nélkül. Milliók áldják azért, hogy megmutatta élete példájával az utat Krisztus egyháza és társadalmunk, népünk java együtt való szolgálatára, az örök életért és a földi életért való, együttes fáradozásban. „Ezt a társadalmi nemzeti egységet továbbra is gondosan őrizzük, hiszen legértékesebb kincsünk” - mondta említett elnöki megnyitójában, a hazai egyházak parlamenti tanácskozásán. Igaz, ezért a hídépítő szolgálatáért támadások és kritika is érték, külföldön és egyesek részéről itthon is - de ezek sem rendítették meg pontifexi, hídépítő szolgáláta Isten előtt, jó lelkiismerettel való végzésében. A hídépítő földi szolgálata végéhez ért. De hisszük, hogy élete és szolgálata ezután is sok gyümölcsöt terem - egyháza, egyházaink és egész népünk életében. Nagy Gyula „Különleges hálaadó ünnepi istentiszteletre gyülekeztünk ma össze az ország és egyházunk különböző részeiből budavári templomunkba. Különleges ez a hálaadás Isten színe előtt, mert egy-egy nagy gyülekezet életében is ritka alkalom a lelkészavatás, nem minden évben történik meg. Különleges hálaadó ünnep ez a mai alkalom, mert hét fiatal áll az oltár előtt, akik öt tanulmányi év minA budavári templom den öröme, fáradozása, lelki küzdelme és épülése után elhatározták, hogy szívüket, életüket odaszentelik Isten szolgálatára. Hét család, közöttük három lelkészcsalád viszi most hálaadással és könyörgéssel Isten elé gyermekét, hitvestársát, keresztgyermekét. Van-e nagyobb örömünnep az egyház, a gyülekezetek számára, mint amikor hét fiatal elindul az Ige szolgálatára, munkásként az Űr aratásába?” Ezekkel a gondolatokkal vezette be igehirdetését Nagy Gyula püspök június 22-én délután a Bécsikapu téri evangélikus templomban, amikor lelkésszé avatta Koskai Erzsébetet és Vető Istvánt, s lelkészi munkatársakként a szolgálatba kibocsátotta Fodomé Szkri- nyár Katalin, Nagy Edina, Puskás Sára, Szeker Éva és Tóth Márta végzett teológiai hallgatókat. A szépen megtelt templom gyülekezete nagy figyelemmel hallgatta a püspök igehirdetését, aki a jelöltek által választott ige (2Tim 1,8-9) alapján három kulcsszónak a jelentését bontotta ki. Szólt minAgabosz - a jövendő megjelentője Mi is segítsük egymást az engedelmességben, és ne keserítsük a másikat (rossz házasság, betegség, sorscsapás, próba elhordozásá- ban). Isten mindenkinek ad terhet, keresztet. Az Ige arra figyelmeztet és kér, hogy egymás terhét hordozzátok, de ne nehezítsétek! Fogadjuk el mi magunk Isten akaratát, vegyük fel Krisztus igáját (Mt 11) és ebben segítsük a másikat is... Pál megy a maga útján. Isten akaratát ő látja és Agabusz súlyos jövendölése sem térítheti el őt. Pál eljutott az érett férfiúságra. A 14. versből látjuk, hogy a gyülekezet is belenyugszik Isten akaratába. - Damaszkusz előtt Pál is csak a maga útját járta. Mindig az akarat síkján állunk szemben Istennel. Hiába vannak szép elméleteink, vallásos érzelmeink, amíg akaratunk össze nem törik Isten előtt. Igénk egy eleven képet tár elénk: a síró gyülekezet, amely lassan megnyugszik Isten akaratában. Ez persze nem megy benső harcok és könnyek nélkül. Kísértés, kereszt vár minket is a hazafelé vezető úton. Pál példája erősítsen, hogy mi se tanácskozzunk „testtel és vérrel”, hanem Istenre figyelve menjünk a hit és engedelmesség útján. Gáncs Aladár denekelött arról a kegyelemről, ami a Krisztus szolgálatába állította ezeket a fiatalokat is. Sok emberi vágyódás, félelem, imádság, harc a személyes hit elnyeréséért és megőrzéséért - ez mind ott van a mai nap eseménye mögött. Mégis a legdöntőbb az Isten megelőző szeretete és elénkjövő kegyelme, ami elhív és megtart a szolgálatban. Ebben lehet bizakodni a jövőre nézve is. Az elhívás kettőt jelent: Isten belső elhívását és az egyház mai, szolgálatba állító elhívását. Az egyház elhívása, a szolgálatba küldő szava Isten elhívását feltételezi, arra épül. Hisszük, hogy a most szolgálatba állók elhatározása, fogadalma és esküje mögött is ott van Isten belső elhívása. A szolgálat, amire ezek a fiatalok elhívást kaptak, a bizonyságtétel szolgálata. Bizonyságot kell ten- niök a megfeszített és feltámadt, életét értünk halálra adó Jézus Krisztusról. Ennek a tanúságtételnek kiváltképpen való alkalma az igehirdetés. Az evangélium hirdetése azonban mindig szóval és élettel történik. Soha nem hiányozhat az igehirdető szolgálata mögül a személyes papi élet, a pásztori áldozatos szolgálat bizonyságtétele. Erre a bizonyságtevő életre hív Isten kegyelme. A püspök igehirdetése után a Schütz-kórus énekelt Csorba István vezényletével, majd az avatás következett. Egyházunk rendje szerint a teológiát végzett nőhallgatók közül azokat avatják lelkésszé, akiket valamelyik gyülekezet megválasztott, a többiek megválasztásukig lelkészi munkatársakként végeznek a gyülekezetekben szolgálatot. Ennek megfelelően történt meg a két lelkész felavatása és az öt lelkészi munkatárs kibocsátása. Az istentiszteleten jelenlévő lelkészek áldó igékkel bocsátották útjukra a szolgatársakat. Az avatást követően úrvacsora- osztás volt, amely alkalommal a három lelkész-édesapa segédkezett a püspöknek. A befejező oltári szolgálat hálaadó imádságát a felavatottak mondták el. A megka- póan szép, bensőséges istentiszteletnek méltó keretet adott Peskó György orgönaművész orgonajátéka. Az istentiszteletet követően a gyülekezeti teremben történt meg az oklevelek átadása. Itt a budavári gyülekezet tagjai készítettek fogadást a vendégek részére. Gazdagon terített asztal várta azokat, akik a felavatottakat köszönteni kívánták. Köszönjük a gyülekezetnek, az asszony testvéreknek és mindazoknak a fáradozását, akik templomukban helyet adtak az ünnepi istentisztelet számára és megteremtették annak a lehetőségét, hogy alkalom legyen a kötetlen együttlétre, a baráti kézfogásra is. Ez is bizonyságtétel volt, amely nemcsak szavakból állt. Azt kívánjuk és azért imádkozunk, hogy az egyház szolgálatába most elindulok életében is együtt legyen a szavak és cselekedetek bizonyságtétele. így lesz abban öröm és mögötte áldás. Manfred Stolbe látogatása Manfred Stolpe konzisztóriumi elnök, a Német Demokratikus Köztársaság Evangélikus Egyházszövetségének egyik vezetője, június 30-án felkereste hivatalában dr. Nagy Gyula püspököt. Kifejezte az NDK evangélikus egyházai nevében testvéri jókívánságaikat dr. Káldy Zoltán püspök-elnök felgyógyulásához és megbeszélést folytattak az NDK-beli és magyar testvéregyházak közötti kapcsolatok időszerű kérdéseiről. így kezdődött az európai keresztyénség - hol tart ma? ApCsel 21,1-16 Ebben a szakaszban is Pál apostol áll a középpontban. Agabosz próféta jelzi az apostol jövendő, sorsát, szenvedéseit, de Pál.nem hagyja eltántorítani magát: felmegy Jeruzsálembe. A szakasz megdöbbentően emlékeztet arra, hogy Jézus is „felment Jeruzsálembe”, ami szintén a szenvedést, halált jelentette számára. Mester és tanítvány sorsa azonos. Pál kész Jeruzsálembe menni, ezzel csupán Cselekedetek 9,16 teljesedik be, ahol Jézus megjövendölte Pálról: „Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért”. Pál csak azt kéri, hogy a gyülekezet sírással ne keserítse az ő szívét. Ő az elhivatását nézi. Nála a földi élet más elbírálás alá kerül. Számára nem ez a legfőbb érték. „Nékem az élet Krisztus és a meg- halás nyereség”. Érdekes megfigyelni, hogy Pál nem hallgat Agabosz jóslatára. A jelenet emlékeztet arra, mikor Jézust Péter akarja eltántorítani a kereszt vállalásától (Mentsen Isten Uram, nem eshetik ez meg Tevéled, Mt. 16,22). Bizony sokszor a család, vagy a legközelebbi hittestvérek akarnak eltántorítani. Jézusnál is Péter, az; első tanítvány játszotta ezt a szerepet. Pál tudja, hogy nehéz út áll előtte, csak azt kéri, sírásukkal se tegyék még nehezebbé az útját. Vető Béla A felavatottak dr. Nagy Gyula püspökkel Az ünnepi gyülekezet 9 ■
