Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1985-04-21 / 16. szám
Evangélikus Élet 50. ÉVFOLYAM 16. SZÁM I985. ÁPRILIS 21. ÁRA: 5,50 Ft ORSZÁG EVANGÉLIKUS HETILAP A TARTALOMBÓL A szeretet művészete Varsói találkozó A hét portréja Mértékletesség vagy teljes önmegtartóztatás SAJTÓVASÁRNAP- Evangélikus Élet. 1985 Sajtóvasárnapját nem kezdhetjük más témával. Uj formáját kezdjük már megszokni. Lassan eligazodunk benne. Hétről hétre otthonosabban lapozgatjuk. Mint minden új kezdeményezésnél, gondolom, itt is az a helyzet: vannak hívei, akadnak kritikusai. Van-e visszajelzése? Kap-e olvasói leveleket?- Olvasói levelek érkezése az újságkészítés egyik legnagyobb öröme. Már a március 17-i lap után számos jelzés érkezett. Lelkészek és gyülekezeti tagok telefonon adtak hangot örömüknek. A naponta érkező olvasói levelek bizonysága szerint a legnagyobb örömöt a lap olvashatósága váltotta ki. Erre nagy hangsúlyt teszünk, mert Olvasóink jelentős százaléka idős ember. Az olvasói levelek ismertetése egyébként szerkesztői tervünkben szerepel. Az észrevételekre mindenképp reagálni szeretnénk. Várjuk is a gyülekezeti tagok leveleit. A legfontosabb szempont számunkra, hogy szeressék a lapot!- Az új nyomdatechnikán túl is színesnek érzem a lapot. Sokféle témáról olvashatunk benne. Nagyobb az esély, hogy mindenki megleli benne az őt érdeklő témát. Rövidebb cikkei olvasmányosabbak. S mintha a reakcióideje is rövidebb lenne.-A gyorsaság elsősorban pontos szerkesztést kíván. Országos Présbitériumunk kibővített üléséről szinte a befejezés percében elkezdődött az írás és a fényképek előhívása. A sok fénykép megjelenése újfajta feladatot is jelent. Egy jó kép gyakran többet mond el egy témáról, mint egy rosszul sikerült cikk. A Budapesten és Kecskeméten történő lapkészítés semmiképp sem hosszabbította meg az átfutási időt. Ellenkezőleg. Bizonyos esetekben módot ad a friss reagálásra.- Hol változtatna? Megítélése szerint hol van szükség erősítésre?- Az első néhány hét semmiképp sem elegendő ahhoz, hogy lapunkBiblia, Útmutató, Evangélikus Naptár. Alig van evangélikus család, amely'nek jköny*. vespolcáról hiányozna. Evangélikus Élet. Árulják zsúft'teniplomok kijáratában. Viszi a posta olyan kis falvakba is, amelyekben egyetlen evangélikus’család él. : Könyvek, kiadványok, kották, folyóiratok. Töredékes lenné az egyházunkról rajzolt kép, ha sajtószolgálatunk kimaradna belőle. A Sajtóvasárnap apropóján látogattuk meg Sajtóosztályunkat egy rövid beszélgetésre. Azt.remélem, Olvasóink' kérdései-.. vél fordulok Lehel László szerkesztőhöz. ..§» jé Fotó: Batár Sajtóosztályunk jelenleg is kapható kiadványai Elismerő kitüntetés Dr. Káldy Zoltán püspök-elnök megköszöni a közvetlen munkatársak jókívánságait. A kép jobboldalán dr. Káldy Zoltánná és dr. Nagy Gyula püspök Fotó: Götze Krisztina A kitüntetés hivatalos átadását követően április 3-án du. 3 órakor az Országos Egyház Üllői úti dísztermében a legközvetlenebb munkatársak jelenlétében bensőséges hangulatú együttléten, dr. Nagy Gyula az Északi Egyházkerület püspöke köszöntötte Káldy Zoltán püspököt és fe.eségéi.- Kifejezem szívből jövő örömünket, szeretetünket és legmelegebb jókívánságainkat államunk, az Elnöki Tanács igen magas kitüntetéséhez, amelyben Püspök Úr négy évtizedes hazai és nemzetközi szolgálatát részesítette - mondotta bevezető szavaiban Nagy püspök. Köszöntésének további részében aláhúzta - ez a terem kiszélesedik és lélekben együtt vannak itt velünk: háromszáz lelkészünk, többszáz gyülekezetünk, sok tízezer evangélikus hivő az ország minden részében, akik tisztelettel és szeretettel és igen: büszkeséggel is gondolnak Püspök Úrra ezen a mai napon! - Nagy püspök köszöntésében szólt a kitüntetett több évtizedes szolgálatáról, a pécsi induló évektől kezdődően egészen az LVSZ elnöki tisztségével járó felelősség vállalásáig. Majd igy zárta köszöntését. - Kérjük az egyház Urát, hogy adjon Püspök Úrnak elsősorban el nem fogyó hitet szolgálata értelmében és értékében, töretlen jó egészséget és el nem fogyó jó kedvet ehhez a mérhetetlen munkához! Or. Káldy Zoltán püspök-elnök válaszában megköszönte a testvéri szavakat, a közvetlen munkatársak jókívánságait. Röviden értékelte eddigi szolgálatának kiemelkedő mozzanatait. Hangsúlyozta, egész egyházunknak is szól ez a kitüntetés. A további eredményes nemzetközi és hazai szolgálatok érdekében kérte a közvetlen munkatársak összefogását és segítségét. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Káldy Zoltánnak a magyarországi evangélikus egyház püspök-elnökének hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából eredményes munkássága és közéleti tevékenysége elismeréseként a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetés átadására 1985. április 3-án került sor. I A. nak megállapodott, kikristályosodott formai profilja legyen. Úgy érzem, Olvasóink észrevételeinekmér- legelése, a vélemények egyeztetése most a legfontosabb feladatunk.- Ezen a fényképen a Sajtóosztályunkon kapható kiadványok láthatók. Engedjen meg néhány „kényes kérdést" velük kapcsolatban! Tud-e örömhírt mondani azoknak, akik énekeskönyv nélkül maradtak?-Az elmúlt évek egyik legnagyobb vállalkozása volt énekeskönyvünk 60 000 példányban való kiadása. Változatlanul nagy az érdeklődés iránta. Végre tudunk jó hírt mondani az érdeklődőknek. A nyári hónapokban újabb 10 000 példány lát napvilágot. Ha ez sem tudja teljes mértékig kielégíteni a keresletet, akkor az 1986-os kiadói tervben újabb 10 000 énekeskönyv szerepel. Azt reméljük, egy-két éven belül már nem lesznek énekeskönyv gondjaink- Van-e mondanivalója a gyerekekkel foglalkozó munkatársainknak? r- Új konfirmációi káténk, dr. Foltin Brúnó és Gáncs Péter munkája már nyomdában van. Ebben az évben megjelenik. Ennek a káténak nyomán felfrissülhet konfirmációi oktatásunk.- Új könyv első nyomdai példányát látom a polcon.- Egyházunk nagy hangsúlyt helyez arra, hogy önálló, magyar nyelvű kommentár-sorozattal, bibliai könyvek magyarázatával lássa el lelkészeinket. Hamarosan megjelenik ennek a sorozatnak legújabb tagja, Balikó Zoltán pécsi lelkész Efezusi levele.- Vannak fájó pontok. Hiánycikkek.- Egy hónap alatt fogyott el Sztehlo Gábor naplója és Túrmezei Erzsébet verseskötete. Verskedvelő Testvéreink számára örömhír, hogy ez az esztendő is hoz új verseskötetet. Kutas Kálmán Egy emberélet című könyvét. Az őszi hónapokban jelenik meg. Sztehlo Gábor könyvének esetleges új kiadását pedig az 1986-os kiadási tervben mérlegelnünk kell. Kell-e hangsúlyoznunk: jelentős szolgálati ág a sajtómunka? Sok fáradozás és áldozat van amögött, hogy gyülekezeti tagjaink kedvvel és örömmel vegyék kézbe kiadványainkat. Bibliák, énekeskönyvek, kommentárok', hittankönyvek, ima- és áhítatos könyvek, egyháztörténeti művek, szépirodalom, prédikációs kötetek, korálköny- vek, újságok és folyóiratok. Abban a reményben folyik a munka, hogy öröm és épülés mindaz, amit Gyülekezeteink asztalára teszünk. Kísérje áldás, fogadja szeretet kiadványaink útját! Szabóné Mátrai Marianna DR. KÁLDY ZOLTÁN PÜSPÖK GENFBEN Dr. Káldy Zoltán püspök, a Lutheránus Világszövetség elnöke a szervezet ügyeinek intézése céljából április 11-13. között Genfben tartózkodott. Jézus kérdései „Szeretnél-e mai emberekhez meggyógyulni?” Ján 5,6 Az orvosok számára az egyik legreménytelenebb eset az a beteg, aki már beletörődött betegségébe, jól érzi magát a kórházban és nem is akar kikerülni onnan. Mi is sokszor hasonlítunk az ilyen beteghez: Jézus meg szeretné gyógyítani az életünket, 4c mi nem szeretnénk gyógyulni. Mi lehet ennek az oka? Nem látjuk a betegségünket Jézus meg szeretne gyógyítani? Miből? - kérdezzük csodálkozvá. Amilyen érzékenyen reagálunk testünk betegségeire, olyan érzéketlenek vagyunk a lélek betegségére, a bűnre. Nem látjuk egyéni életünk sok-sok betegségét. Önzésünket, szeretetlenségünket, türelmetlenségünket, irigységünket. Hazugságainkat józanságnak nevezzük, tisztátalan anyagi dolgainkat élelmességnek, fösvénységünket takarékosságnak. Hivatkozunk arra, hogy mindenki azt csinálja, amit mi, vagyis normális és „egészséges”, amit teszünk. Jézus segíteni akar a kórmegállapításban, amikor olyan egyértelműen mondja el a Hegyibeszédben: „aki haragszik atyjafiára, méltó az ítéletre.” „Aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már parázna- ságot követett el.” (Mt 5,22, 28.) Isten úgy látja az életünket, ahogyan a prófétával mondatja: „Tetőtől talpig nincs e testben épség.” (És 1,6.) A gyógyulás legelső feltétele életünk beteg voltának, bűneinknek a meglátása. Megszoktuk a betegségünket Bármilyen furcsa, ezt is lehet. Beletörődni, hozzászokni a bűnhöz. „Ilyen vagyok, ilyen a természetem”. „Úgysem lehet már változtatni a dolgokon.” Ami kezdetben talán még fájt a lelkiismeretűnknek, az egyre inkább eltompul, és életünk állandó, szerves része lesz egy-egy bűn. Talán egy anyagi hűtlenség, talán egy házasságtörő kapcsolat, talán egy szenvedély. Napirendre térünk az ingerlékenységünk fölött, „elfogadjuk magunkat” olyannak, amilyenek vagyunk, és már nem is él bennünk a bűntől való szabadulás, a változás, a gyógyulás utáni vágy. Jézus kérdése ebből az eltompult, lelkileg közönyös, alvó állapotból akar felrázni: „Szeretnél-e meggyógyulni?” Hol van a gyógyulás? . Jézus Krisztus, az Áldott Orvos a gyógyító. O azért jött, hogy betegségeinket viselje, fájdalmainkat hordozza. A bűn halálos betegségéből „az ő sebei árán gyógyultunk meg”. (És 53,5.) Jézus sebei gyógyító sebek. Kereszten kifolyt vére - elet a bűn betegségében senyvedő életek számára. Amikor a Vöröskereszt plakátjait látom, és olvasom: Adj vért, a vér életet ment, mindig eszembe jut: Jézus azért adta a vérét, hogy az en életemet megmentse, hogy a bún pusztító betegségében tönkre ne menjen. Szeretnél-e meggyógyulni? - kérdezi ma tőlünk Jézus. El tudjuk-e mondani Neki életünk beteg pontjait, hisszük-e; hogy O meg tud gyógyítani, és mondjuk-e Neki: Szeretnek, Uram, légy az én gyógyítóm is! Nemcsak karácsonykor, mindig boldogan lehet énekelnünk: „Üdvözlégy, drága Jézusom, Én bűneimben orvosom! Lelkem hozzád kívánkozik, Téged imádlak holtomig.” Balicza Iván A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ TEOLÓGIAI AKADÉMIÁJA 1985. április 24-én, szérdán délután 4 órai kezdettel AKADÉMIAI ÜNNEPI ÜLÉST tart a BUDAPEST-ZUGLÓI EVANGÉLIKUS TEMPLOMBAN (Bp. XIV., Lőcsei út 32.) • Az ünnepély rendje: Tiszteletbeli doktorok avatása: Dr. Friedhelm Borggrefe Ernst Brihkmann Dr. Heinz-Joachim Held Mag. Dieter Knall Dr. Rudolf Kostial Dr. Carl Leipziger Dr. Anza A. Lema Dr. Carl H. Mau Jr. Dr. Kunchala Rajaratnam Peter Schellenberg Az Evangélikus Teológiai Társaság megalakulása és első ülése Erre az ünnepi alkalomra az Evangélikus Teológiai Akadémia nevében tisztelettel meghívom Dr. Vámos József e. i. dékán I \