Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-03-24 / 12. szám

Evangélikus Élet ijgi március 24. J3 »• QQ ■ • fr GYERMEKEKNEK Pénzt dobok a perselybe Templomunk télen használhatatlan. Sohasem lehetett fűteni. De nagyon szeretjük. Szívesen használnánk télen is. Meg kellene oldanunk a fűtését. Csúnya vihar volt február elején. Tucatszám sodorta le a cserepeket a gyülekezeti ház tetejéről. Siettünk a tetőfedőhöz: jöjjön gyorsan, javítsa meg a háztetőt! Minden gyülekezetben van néhány ember (lelkész, kántor, egyházfi), aki teljes munkaidejét egyházi szolgálatban tölti. Fizetését a gyülekezettől kapja. A magyar lelkészek képzése a Teológiai Akadémián történik. A diákok a Teológus Otthonban laknak. Itt kapnak teljes ellátást. A szomszéd gyülekezet óriási munkába fogott. Templomukat renoválják. A munkához segélyt kaptak egyházunktól.- Aki csak ritkán néz televíziót, az is tudja, milyen szörnyű éhínség pusztít Afrikában. Egyházunk csatlakozni szeretne azokhoz, akik anyagi segítséget nyújtanak ezeknek a szerencsétlen embereknek. Ez korántsem minden. Csak néhány azoknak az anyagi terheknek sorából, amelyeket minden gyülekezetünk hordoz egyenként és közösen. Miből futja minderre? A válasz egészen egyértelmű. Azoknak az embereknek szeretetéből, akik egyházunk tagjai. Minden gyülekezet csak annyi pénzzel gazdálkodhat, amennyit a hozzá tartozó emberek összeadnak. Annyira tudja életét fenntartani, épületeit gondozni, szépíteni, amennyire tagjainak gondoskodásából futja. Milyen módon juttathatjuk el adományunkat gyülekezetünkhöz? Ha istentiszteletre megy, a legkisebb gyerek is kap pénzt otthon. „Ezt dobd a perselybe!”- mondja a mamája. Minden istentiszteleten, minden bibliaórán van persely. Erről nem szabad elfeledkeznie senkinek, gyereknek sem, felnőttnek sem, sőt a lelkésznek sem. Minden evangélikus család fizet egyházfenntartói járulékot. Ez az összeg állandó. Olyan szempontból, hogy akkor is fizetjük, ha semmiféle rendkívüli kiadás nem terheli gyülekezetünket. A mindennapi megélhetést fedezzük ezzel. Ahány ház, annyi szokás. Van, aki évenként fizet, van, aki havonta. Van, aki igen nagy összeget ad, van, aki épp csak egy kicsit. Ezt az önkéntes összeget csak a felnőttek fizetik. Valószínűleg ti is fogjátok fizetni, ha majd felnőtök és dolgoztok. Jó azonban tudnunk: megalázó dolog a fölösleges maradéknak is csak morzsáját adni. Aki igazán tagja egy gyülekezetnek, az anyagi áldozatot is tud hozni érte. Végül vannak rendkívüli kiadások. Nagy munkák, amelyek sok pénzt igényelnek. Építkezések, tatarozások, vásárlások. Egy család is gyűjt, ha komoly terve van. Ezt teszi a gyülekezet is. Ilyenkor soron kívüli adományt adunk valamennyien, hogy megvalósíthassuk terveinket. Ez is csak a felnőttek dolga? Néhány éve templomot tataroztunk. Nyár közepén folyt a munka. Egyik reggel megjelent egy általános iskolás fiú. „Jöttem homokot lapátolni" - mondta. Másnap ketten voltak, harmadnap hárman. Diákok voltak, pénzük nem volt. Munkájukkal többet adtak mindenféle összegnél. Olyan segítséget, amelynek forrása a gyülekezet iránti szeretetük volt. Amíg ez megvan és megmarad bennünk, addig tudunk jó szívvel adni és jó kedvvel dolgozni. Addig lesz szép a templomunk, eleven a gyülekezetünk. Jele lesz szeretetünknek és felelősségünknek. Szabőné Mátrai Marianna ■ A \ §j| » VASARNAP _IGÉJE TÁMADÁS ÉS ÍTÉLET ítélj meg, Istenem és ments meg engem, mert te vagy oltal­mazó Istenem. - Ez a mai vasárnap lépcsőimája istentisztele­teinken. Igénkből pedig szokatlan kép tárul elénk. Jézus kö­télből ostort fon és kihajtja a pénzváltókat és galambárusokat a templom előteréből. Fülünkbe cseng Kodály hatalmas mű­vének refrénje a Jézus és a kufárok c. vegyeskari feldolgozásá­ból: „... és kihajtá őket a templomból.” - Támadás ez és ítélet egyszerre. Támadás és ítélet a kalmárság szelleme ellen, hogy az Isten háza imádság háza lehessen. - Jóllehet évszázados gyakorlat volt a jeruzsálemi templom előterében az ünnepi áldozáshoz szükséges bárányok és galambok áruba bocsátása és a temp­lomadó kifizetéséhez a pénzváltók alkalmazása gyakorlati okok miatt természetes velejárója volt a páska ünnep hatal­mas tömegeket hívogató ünnepségsorozatának. Jézus mégis felháborodik a hit és az anyagiak, Isten és a Neki való áldozás megüresedett, lélektelen egybekapcsolásán. Joggal támad ha­ragra a jó haszonnal kereskedő kufárok és felárral dolgozó pénzváltók ügyeskedése miatt. De bántja népének olcsó vallá­sossága is, amely Istenhez való kapcsolatát anyagi áldozatho­zatalban elintézettnek vélte. Félreértenénk Jézus cselekedetét, ha kemény ostorcsattog- tatását a történelmi múlt évezredes hagyományai közé mere­vítenénk. Jézus ma is támadást intéz ellenünk, ha a gyüleke­zetben az anyagiak válnak céllá, a hit és szolgálat alapjává. Semmi közösséget nem vállal velünk, ha a kalmárság szelleme felüti fejét sorainkban. Bizonyos, hogy anyagiak nélkül nem élhetünk ezen a földön, de istent nem lehet kifizetni földi pénzzel, még az egyházat sem illik megalázni odavetett gara­sokkal. Urunk egész életünkre igényt tart, hogy teljes szívvel és minden erőnkkel imádjuk és Neki szolgáljunk. ‘ Támadás és ítélet a hagyományos szokások és vallásos önelé­gültség ellen, hogy egyedül Isten irgalmára hagyatkozzunk. - Jézus tette megrendítő s a maga korában lélegzetelállítóan bátor cselekedet. Jellemző, hogy a templomőrök sem akadá­lyozzák meg felháborodásának kivitelezésében. Évezredek begyökerezett hagyományát borítja fel, jelezve, hogy Isten előtt beidegződött szokások lélektelen gyakorlása értéktelen, a kiválasztottság' önelégültsége pedig kevés, emberek előtt visszataszító. A tanítványok az ősi zsoltárt idézik: A te házad iránt való féltő szeretet megemészt engem. S itt már utalást sejtünk arra a halálra, amely Jézust megemészti, mert ellensé­gei haragja utoléri. Ez a megemésztő halál azonban Isten irgalmának jele lesz, amely egyetlen mentsvárunk. Jézus közelében maradunk, ez a tanítvány leghőbb vágya. Ehhez azonban kevés hagyományok ébrentartása, ünnepi szokások újjáélesztése. Isten irgalmának jelét, a keresztet kell szívünkbe zárni? önelégültségnek pedig iön駒lielye ott, ahol mindent más végzett el helyettünk, ahol Krisztus a legértéke­sebbet, az életét adta értünk. Kegyes kivagyiságunk csak árthat Isten ügyének. Támadás és ítélet a jeltkivánó hit ellen, hogy Krisztus cselekedetében meglássák Isten-fiúságának telj­hatalmát. - Jézust kérdőre vonják asztalborogatásáért, prófé­taijelet kivánnak Tőle. Sajátos szójátékkal utal Jézus válaszá­ban halálára és harmadnapi feltámadására, amelyben az Atya igazolja Őt. A zsidók nem értik, de a húsvétra visszaemlékező tanítványok hisznek az elővételezett Igének és gondolattarto­mányukban megjelenik a teljhatalmú Krisztus. A ma Krisztus követőjének sem adatik más jel, mint a golgotái kereszt és az üres sír. Ez a kettő azonban elég életre, halálra s örökkévaló­ságra. Szebik Imre IMÁDKOZZUNK Urunk Jézus! Te jól tudod, hogy az élet talán soha nem volt olyan zajos, mint a mi évtizedeinkben. Nagyszerű gépeink zúgá­sa minket is egyhangú életre kísért. Hitünk is elsekélyesedik könnyen. Tedd éberre szívünket ítélő igéddel, hogy megújuljon éltünk. Ámen. AZ ÚJ ÉLET SZABAD ÉLEI „Megmondatott a régieknek... én pedig azt mondom nektek”. A Hegyi beszédben hatszor egy­más után hangzik ez a mondat Jé­zus ajkán. A törvényt magyarázza. Joggal várhatnánk, hogy ilyen mondatok a fellélegzést és a sza­badságot hozzák sok kemény kö­töttség után. Jézus azonban nem dönt korlátokat, sőt inkább kiska­pukat torlaszol el és tesz használ­hatatlanná. Az „én pedig azt mon­dom nektek” egy minden eddiginél szigorúbb, keményebb és mara­déktalanabb törvényteljesítés igé­nyét vezeti be. Nem lehet és nem „szabad Isten követelésének formá­lisan eleget tenni. Nem lehet pecsé­tes papírral megváltani. Lehetetlen könnyíteni rajta. Nincsen felmen­tés. Amit Jézus követel, az egész életünk, gondolataink, érzéseink és indulataink engedelmes odafor- dulása Isten felé. Valami olyan magatartás, olyan, tökéletes oda- szánás ez, amit senki kívülről nem követelhet, amit nem szabályozhat törvény, ami csak belülről, lé­nyünk legmélyéről fakadhat. Amit Jézus követel, azt parancsszóra senki végre nem hajthatja. Nincs az a szigor, ami erre kényszeríthet. Az csak egy tökéletesen szabad ember szeretettől átfűtött maga­tartása lehet. Miért? A gyerekeimnek vásároltam nem régen egy könyvet. „Ha én felnőtt lennék” - ez a címe. „Utá­latos” törvények sűrűjében tallóz­hatunk lapjain. Kézmosás és öltöz­ködés, rendrakás és udvarias visel­kedés. Gyerekek nyelvén és gondo­lataiban mindazok a kötöttségek, amelyek miatt még gimnazista korban is keservesen sóhajt föl az ember: csak végre felnőtt lennék már! Nem érdekelnének ezek az undok törvények. Csak azért ■ is úgy tennék mindent, ahogy nekem jól esik. Nem érdekelnének törvé­nyek és szokások. A könyv végére érve eltöpreng a kisiskolás: az én apukám és anyukám már felnőt­tek. Azt tehetnek, amit csak akar­nak. Miért rakják el mégis a ruhá­jukat? Mért mosnak kezet ebéd előtt? Mért öltöznek rendesen? Mért viselkednek udvariasan? Ez­zel a kérdőjellel fejeződik be (zá­rul) a könyv. Bármilyen lázasan keressük a választ, nemigen jutunk tovább a Hegyi beszéddel kapcso­latban megérzett szabadságnál és belső elkötelezettségnél. Ifjúsági órára hívtam egyszer egy kislányt. Megkíséreltem elso­rolni neki mindazt a szépet és jót, amiért érdemes egy-egy órát ebben a körben eltöltenie. Az édesanyja szólt közbe: hívja csak! Nem árt neki, ha legalább az Istentől félni tanul. Mi úgyis hiába beszélünk neki! Szükséges leírnom a végered­ményt? Azt hiszem, fölösleges. Ezer korlát világában semmi ked­ve nem volt egy ezeregyediket, egy mindennél szigorúbbat vállalni. Tág a tér ___________ Am íg törvények és előírások dzsungelét látja az ember a keresz­tyén életben, addig eszeveszetten menekül. Amíg egy mindenkinél szigorúbb, mindent látó bírót is­mer az Istenben, addig nem kér belőle. Nem is csoda. Hiszen hamis elképzelései vannak. Valami álar­cot ismer, sejtelme sincs az igazi­ról. Az igazi Isten az az Atya, aki­nek szabad gyermekei vannak. Felszabadultak minden súlytól, minden nyűgtől, minden kötött­ségtől. Nem csörgetik elhibázott döntéseik, rosszul sikerült tetteik, elhamarkodott lépéseik bilincsét. Nincs mit csörgetniük. Rég levet­ték kezükről-lábukról. Jövőjüket nem a kiszámíthatatlan kényúr, a „Sors” tartja uralma alatt. Nem rettegnek hát előtte megfélemlített rabszolgák szűkölő riadalmával. Nem kell eleget tenniük semmiféle erejüket meghaladó előírásnak. Akihez tartoznak, az elfogadta őket olyannak, amilyenek. Vállalja őket, védelmezi és gondjukat Yisfe- li. Elhalmozza őket mindennel, amire szükségük van. Sok a levegő körülöttük. Tág a tér. Mozoghat­nak valami sehol másutt meg nem szerezhető, nem is ismert szabad­ságban. Nincs kényszer, nincs elő­írás, nincs kilátásba helyezett bün­tetés. Szeretettel átfűtött szabad­ság az életük. Miért „rakják el a holmijukat mégis”? Miért igyekeznek mégis sokkal jobban, mintha valaki kényszerítené őket? Miért tesznek többet mindenféle előírásnál? Mi­ért élnek a törvénytől szabadon, de a jézusi életmód sokkal szigorúbb rendjében? Miért? M. Hl „Orgonista és udvari karmester" A tanulóévek után Bach életében igen mozgalmas korszak következik. Olyan húsz esztendő (1703-1723), melyben a különböző állások során egyre feljebb jut rangban és megbecsülésben, és egyben a zeneirodalom mindenféle műfajában jártasságra tesz szert. A tizennyolc esztendős muzsikus jó híre eljutott az egyik weimari hercegi udvarhoz. Első állását itt kapja: udvari hegedűs lesz. Ugyanekkor épül az új amstadti orgona, melynek kipróbálásával Bachot bízzák meg. Játéka úgy megragadja az egyházi vezetőket, hogy meghívják orgonistá­nak és kántornak. Az eleinte nagy becsben tartott muzsikus ellen az évek során azonban több kifogás merült fel. Lübeckbe ment - ma így monda­nánk - tanulmányútra Buxtehudehoz, a kor legnevesebb orgonistájához. Engedélye egy hónapra szólt, de négy hónapig maradt távol. Noha helyettest állított maga helyett, a késésért fegyelmit kap. A panaszhoz más kifogások is társulnak: rosszul kíséri a gyülekezet énekét, nem jól tanítja az ifjakból álló énekkart, és egy ízben a templom karzatára felvitt egy leányt, akit a tilalom ellenére még énekeltetett is. Ezek után a megsértett ifjú örömmel fogadja a mühlhauseni Blasius templom orgonistái állását. Itt olyan anyagi helyzetbe kerül, hogy meg is nősülhet. Elveszi másodunokatestvérét, Maria Barbara Bachot. Bar­barától hét gyermeke született. Sajnos azonban csak hárman élték meg közülük a felnőttkort. Köztük a két tehetséges fiú: Wilhelm Friedemann és Karl Philipp Emanuel. Bach mühJhauseni helyzete sem volt ideális. A templom orgonája hibás és hiányos. Ennél nagyobb baj azonban a békétlenség, amely a mühlhauseni egyházban rombolt: két papja két ellentétes teológiai isko­lának, az orthodoxiának és a pietizmusnak a híve. Kettejük vitája alól Bach nem tudta magát kivonni, egyik ugyanis főnöke, a másik barátja volt. Főnöke minduntalan intette, hogy ne világiasan, operásan kompo­náljon. Bachot a sok intelem bántotta. Lemondólevelében ezt írja: „Én mindig is a végső célra, nevezetesen az Isten dicsőségére történő szabá­lyozott egyházi zenére törekedtem... mindezt azonban nem volt lehetsé­ges úgy végeznem, hogy ezzel másoknak kellemetlenséget ne okozzak, és jelenleg is alig mutatkozik remény arra nézve, hogy a jövőben ez megvál­toznak.” § 300 éve született JOHANN SEBASTIAN BACH (1685. III. 21.-1750. VII. 28.) 1720-ból való festmény, a 35 éves Bachról . 1708-ban már a weimari Johann-Ernst herceg udvarában találjuk, mint udvari orgonistát és kamaramuzsikust. A herceg nagy zenebarát volt, Bach iránti megbecsülését azzal fejezte ki, hogy idővel a hangver­senymesteri címmel ajándékozta meg. E tiszt kötelességévé tette, hogy havonta egy-egy új kantátát komponáljon. Orgonista megbízatása pedig számos orgonamű megszületését tette lehetővé. A weimari hercegnél töltött kilenc esztendő után a harminckét éves Bach a kötheni herceg szolgálatába lépett. Itt új feladatok elé került. Ugyanis a hercegi család református, és nem volt szükség kantátákra és orgonaművekre, hiszen istentiszteleti zeneként csak a genfi zsoltárokat engedélyezték. így a hercegi udvar zenei élete a világi muzsikálásban teljesedett ki. Á tizennyolc tagú zenekarba a herceg is beállt hegedűjáté­kosnak. Bőven voltak itt művészi szinten muzsikáló szólisták: csembalis- ták, hegedűsök, csellósok és fuvolások. Ez időben Bach megtisztelő felkérést kapott a brandenburgi őrgróftól zenekari művek írására. A hat Brandenburgi verseny e felkérésre íródott. A kötheni herceg a jó énekeseket is kereste. így került udvarába a szép hangú Anna Magdalena Wilke, mint „hercegi énekesnő”. Bach megsze­rette ezt a kiváló fiatal leányt. Feleségét másfél éve veszítette el, gyerme­keit anya nélkül nevelte. Anna Magdalénában Bach nemcsak hű feleség­re, jó anyára, de kiváló zenei munkatársra is talált. Bach kötheni tartózkodása csak öt évig tartott. Ugyanis a herceg megnősült, és felesége nem szerette a zenét. A herceg egyre kevesebb megbecsülésben részesítette udvari karmesterét, működési területét egyre szűkítette. Ekkor ürült meg a lipcsei Tamás-templom karnagyi állása..* A fentiekben vázolt életszakasz csupán kerete egy alkotó életnek. De megfelelő keret ahhoz, hogy a mester a legkülönbözőbb területeken a leg­különbözőbb zenei műfajokban kiválót alkosson. Arnstadtban írta első jelentős orgona- és csembalóműveit, Mühlhausenban első kantátáit. Wei- marban alkotta a nagyméretű orgonaműveket és húsznál is több kantátát. Köthenben a sok jó muzsikus környezetében sorra születnek a szólóhang­szerekre irt szonáták, szvitek, valamint kamarazenei művei és triói, a versenyművek, a Brandenburgi versenyek, a csembalóművek, köztük a francia szvitek és a Wohltemperiertes Klavier I. kötete. Ha csak ennyit alkotott volna Bach, ez is elég volna ahhoz, hogy neve halhatatlan legyen. . Trajtler Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents