Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-03-03 / 9. szám

Böjti szótár Kísértés Ritkán tudatosítjuk, valójában ott van életünk minden pillana­tában. Mielőtt valakihez egyetlen jó szót is szólnánk, azt súgja valami: kedvezőbb lenne egy kicsit megzavarni őt. Jó szó helyett zavaró kérdéseket föltenni. Társaságban a távollevő harmadik a témaadó. Hányszor megkísért a gondolat: egy kis negatívumot kel­lene inkább mondanom róla s csak mértékkel a jót. Nem tudunk cselekedni sem, gondolkodni és érezni sem egyértelműen és határo­zottan. Mindig több megoldás létezik. Nagyon ritka az olyan helyzet, amelyben egyértelmű és gyors döntésünk születhet. A MELLÉKHANG JELENLÉTE EZ? Legtöbbször így vélekedik: születésnapi ünnepre készül a család. Csak egy kis hiba csúszik be. Az ünnepelt részegen jön haza... A gyermekek rajongásig szeretik mindkét szülőt. Csak a szülők akarnak válni, mert úgy érzik, nincsen már semmi közük egymáshoz... A gyülekezetben egyre többen járnak templomba. Kezdenek széppé formálódni az együttlétek. Ám igazán felszabadult légkör nem alakulhat ki. Egy személynek minden alkalommal lennie kell, aki személyes pana­szaival árasztja el a közösség születőben lévő, jó levegőjét. Ezek az apró mellékzörejek képesek a legszebb napokat. ígére­tes életeket pillanatok alatt széttiporni. Nincs fájdalmasabb látvány, mint a szénen feléoített város romokra omlása. Mint az egészsége­sen fejlődő élet átfordulása oda, ahol már semmi sem érdekes. Egyetlen'jelmondat létezik csupán: nincs értelme az egésznek! BÁR LEGTÖBBSZÖR MELLÉKHANGKÉNT LÉP AZ ÉLETÜNK­BE. mégis könnyedén szedi áldozati területeit, és megállásra, for­dulatra képtelenek vagyunk már. Minden esetben finoman és hét­köznapi módon érkezik. Kínálja magát és elfogadhatónak tűnik. De nagyon gyorsan válik fő hangadóvá és mindent irányítani akar. Ezt a lehetőséget, árnyékot, itt-ott felvillanót vagy tartósan be- fészkelődőt, nevetést vagy sírást, örömöt vagy könnyet, kétkedést vagy magabiztosságot megfoghatatlant, de néha nagyon is meg­foghatók személyt, de néha csupán gondolatot, erőt. ami néha erőtlenségben is testet ölt, ezt a névvel alig nevezhető! nevezzük kísértésnek. Sokat tudunk róla. De amikor valóban rágondolunk napjaink kísértéseire, már azt kell mondanunk: semmit sem tu­dunk, csak félünk attól, hogy elbukunk. Gyakran előfordul, hogy már erre sincs időnk. Csak a végeredményt szögezhetjük le: el­buktam. végem van. Az első félrelépés a legtöbb esetben nem jár végzetes következ­ményekkel, de a romlás melegágyaként fészkeli magát életünkbe. Az első Istennel szembeni gondolatunk lehet az érdeklődés alkal­ma is. de. nyitva áll a hitetlenségre indulás lehetősége is. BÖJTI SZÓTÁRUNK MÁSODIK SZAVÁNÁL próbáljunk most egészen személyesen kérdezni: mi az vagy ki az. ami leginkább veszélyezteti életünk nyugalmát. Istennel való közösségünket, ami olyan párnára ültet, hogy. csak aludni tudunk már, nem érzéke­lünk semmit? Isten üzenete nem akar minket szaktekintéllyé érlelni a kísér­tések területén. Nem is ad sok bemutató leírást róla. Inkább arra ébreszt, arra indít és arra vértez fel, hogy harcolni és ellenállni tudjunk egészen az utolsó leheletig. Az ember és Isten kapcsolat- felvételénél már épp úgy ott volt a kételkedést ébresztő, mint Jób, keserveinél, Péter fogadkozásánál vagy a középkori egyház hatal­mánál és gazdagságánál. Ugyanígy jelen van, amikor legkedvesebb, fiatal barátunk, rákos betegségének miértjét kutatjuk vagy saját életünk gyors. .elmújásáTúvk . fájdalmas valósága miatt keseredünk el. Kísér és kísért., Megkérdőjelezi az értékeket, nevetségessé teszi az egészen komolyat. De végső soron egyetlen nagy kérdés felé viszi a keresztyén ember útját: mit tesz az én Istenem? Miért hagyja, hogy ez történjék velem? (Folytatás az 5. oldalon) Egyházi kommunikáció 1985 Szinte megszámlálhatatlan az egyházi lapok és kiadványok sora a világban. Hogy és milyen el­gondolások alapján történik szer­kesztésük? Szükség van-e a szak­mai — az újságírói — ismeretek­re? Melyek az európai kisebbségi lutheránus egyházak e téren szer­zett közös tapasztalatai? Lehet-e az egyházi szolgálatnak ezt a munkaágát tovább javítani? Ezekre a kérdésekre keresték a választ február 14—17. között Bécsben hat európai kisebbségi lutheránus egvház sajtóval fog­lalkozó küldöttei. A kéthetente 12 000 példányban megjelenő országos evangélikus hetilap szerkesztője, Paul Weiland lelkész 1979-től vezeti Bécsben az- osztrák evangélikus egyház sajtó- osztályát. Elsőrendű feladatnak az egyházi üzgnet, az evangélium továbbadásár tekintik. Lapuk­ban nagy hangsúllyal számolnak! be gyülekezeteik az osztrák evan-| gélikus, de a szomszédos evangé-. likus egyházak életéről is. „Segíteni akarjuk a gyülekeze­teket” — mondja Weiland lel­kész. Elsősorban lapunkkal. De éppoly jelentősek azok a kiadvá­nyok és könyvek, amelyek itt ké­szülnek és innen kerülnek ■ az ausztriai evangélikusok között szétosztásra. Tapasztalataikról, terveikről lapuk megújulásáról személyesen is beszámolhatott azon a szemináriumon, amelynek szervezési és vezetési feladatát az LVSZ megbízásából végezte. Tapasztalatcsere A modern Teológus Otthon méltó körülményt biztosított a háromnapos eszmecseréhez. Az egyházi újságírás és lapszerkesz­tés szakmai része ezúttal Gerd Klinner svájci újságíró részletes, gyakorlatokkal egybekötött lap és cikk elemzése nyomán kiemelten is előtérbe került. A szakmai to­vábbképzés, a tapasztalatcsere fontos állomásának tekinti az LVSZ ezeket a találkozókat. Dieter Knall, az osztrák evan­gélikus egyház püspöke köszön­tötte a résztvevőket. Szóit az ausztriai evangélikus egyház tör­ténetéről, az egyházi publiciszti­ka felelősségéről, valamint a szomszédos egyházakhoz fűződő kapcsolatokról. A nemzetközi egyházi kommu­nikáció egyik jelentős feladata lesz 1985-ben is a testvéri kap­csolatok ápolása, a felelős hír­adás. „Kitűnő körülmények kö­zött dolgozunk”, mondotta Gott­Ungargasse 9. Az Osztrák Evan­gélikus Egyház Sajtóközpontja fried Mierau, a budapesti székhe­lyű, havonta megjelenő informá­ciós lap (IDL) főszerkesztője. Az európai Kisebbségi Lutheránus Egyházak Információs lapja 13 országba 1700 példányban jut el az olvasókhoz. Megerősödött az a nézet, hogy a nemzetközi egyházi kommunikációban jelentősen ki kell venni részüket a kisegyhá- zaknak. A március l7-ével megjelenő új formátumú Evangélikus Élet kí­sérleti példányai is asztalra ke­rültek a megbeszélések során. Nem kis sikert aratva. Nemzet­közi viszonylatban is figyelmet kelt egy komputertechnikával ké­szülő lap. A tapasztalatcsere ösz- szegzését a résztvevők így fogal­mazták meg: Az egyházi szolgá­latnak ezt a munkaását lehetsé­ges és szükséges tovább javítani. Lehel László Ausztriai evangélikus egyházi kiadványok Három költő válogatott versei A HÁROM KÖLTÖ, akinek a közel­múltban megjelent köteteit most bemu­tatjuk, az irodalmi sajtón kívül az egy­házi lapokból is ismerős: Vihar Bélával az Üj Életben, Tóth Endrével a Con- fessióban, Hárs Ernővel a Diakoniában' találkozhatott az olvasó. A három költő egyazon nemzedék életérzését fejezi ki, hiszen mintegy év­tizednyi időn belül nagyjából kortársak, emlékeikben, idegeikben, álmaikban ha­sonló élmények élnek és kapnak hangot, mindegyiküknél eredeti egyéni módon. Ügy is mondhatjuk, halállal mérgezett nemzedék ez, a halál angyalának szárny­suhogását hallja ifjúkora óta, s mivel akkor nagyon emlékezetébe vésődött, ér­zékenyebb az idő és a múlandóság kér­dései iránt. Földrajzilag is három tájegységet kép­viselnek, egyiküknek Észak-Magyaror- szág, másikuknak Debrecen, a harma­diknak Magyaróvár adta a gyermekkori ,első benyomásokat és a nyelv első ízeit; ebbe a különbözőségbe kever sajátos színárnyalatot az egyéni sors és válasz­tás: Vihar Béla biblikus öröksége, Hárs Ernő latin vonzalma. EGYSZER — valahol a körút forgata­gában, a mindennapi rohanás útvesztő­jében pár percre megállva — azt mond­ta nekem Vihar Béla: Tudja, hogy miért vonzódom annyira a keretyénséghez? Mert megszentelte a szenvedést. Glóriás magasságba emel­te... Aztán siettünk tovább, ki-ki a dolgai után, és én azóta is őrzöm ezt az aján­dékba kapott gondolatot, mint olyan emberét, aki alászállott a gyötrelmek mélyére, s aki ha kívülről is, rokon- szenvvel tekintett a keresztyénségre. Hitét, világnézetét nehéz meghatároz­ni. A többit könnyű: műveltségében európai (erős klasszikus örökséggel); nemzettudatában, honszeretetében, nyel­vének gazdagságában magyar („a stílus tisztasága a léle!: tisztessége”); ugyan­akkor. a zsidó nép kultúráját, sorsát, hagyományait nemcsak tudatában, de idegeiben is hordo ó költő, aki bár mondhatja magát szkeptikusnak, olykor hitetlennek, érzi, hogy akkor sem az, ha mégúgy állítaná is; Istennel perlő inkább, Jób jajszavát kiáltó, angyallal tusakodó modern Jákob ő, magyar Cha­gall, jellegzetes alakjai a hazai táj fö­lött lebegnek emlékképeiben. De mindenképp biblikus költő: képi világa, szimbólumai mind az Ószövetség­ből erednek, már gyermekként Izsák­nak képzeli magát, s retteg, mi lesz, ha feláldozása előtt nem érkezik meg ide­jén a felmentő angyal; verssoraiban Ráchel galambjai röpködnek; kardok csörrennek Kain temetésén. E sajátos hangulatkörből azonban kilép olykor, amikor a tartalom egyetemes érvénye érdekében mellőz jelképet és hagyo­mányt. „Egy katona megy a hóban” c. poémája például minden háborúk min­den katonájának gyötkő küzdelmét ábrá­zolja (miközben konkrétan szól saját él­ményéről) ; itt mégis a végképp kiszol­gáltatott élet kiált emberség és józan ész után. Vihar Béla pedagógus volt, úgy in­dult az életbe, hogy szépre-jóra, min­den élőlény szeretetére nevelje tanító- jelölt tanítványait. Alapvető adottsága az életöröm, a természet, a szerelem és a művészet adta boldogság ábrázolása lett volna, de .tragikus költővé tette a sorsa. Szüleit, tanítványait, barátait az üldözés ragadta el, ő maga megjárta a pokol jégtől szikrázó útjait; és amikor az emberek okozta sebek lassan gyó­gyulni kezdtek volna, a természet súj­totta újabb csapással: kisfiának értel­mét egy hirtelen támadt agyvelőgyulla- dás oltotta ki. A verseken mindenütt átderengő fájdalmat a formatökély fe­gyelme emeli a művészet magasába. A hat éve eltávozott költő kötetét felesége állította össze, kibővítve a válogatást több posztumusz verssel, melyek itt je­lentek meg először. (Az elröppent la­kodalom. Szépirodalmi. 1984.) .SZÜLŐFÖLDEM, DEBRECEN, te vol­tál a ketrecem...” — Tóth Endre kö­tete *él évszázad verstermésének javát nyújtja, kicsit keserűen, kicsit fanya­rul, jobbára vigasztalanul. Mert hara­gos, vad szelek fújnak a Hortobágyon, port, havat, fagyot hoznak, s akinek ke­mény a sorsa, összeharapja fogát, be­gombolja kabátját, hogy meg . ne vegye az Isten hidege. A félárva fiút öt test­vérével együtt özvegy édesanya neveli fel, korán megismeri a küzdelmet és a lemondást, a munkát és a tisztességes helytállást, hiszen mindent a maga ere­jéből kell elérnie. Verseinek világa a napi gondokból, örömökből, családapai aggodalmakból, ősök és utódok iránti érzelmekből és a debreceni hagyomá­nyokból épül, csupán néha röppen messzi távolba a sóhaj: „a világból az érdekel, amit soha nem érek el.” Visz- szahúzódó, szerény és érzékeny lélekkel követi a szűkebb haza költőinek sorát, a szívéhez oly közelálló Csokonait, Oláh Gábort (utóbbiról 1983-ban elmélyült monográfiája jelent meg), Gulyás Pált, Juhász Gézát, Pákozdy Ferencet: „Látom őket az éjszakán, / itt vonulnak egymás után / Istenem de magam vagyok / me­gyek én is utánatok.”' A kálvinista költő a versépítésben is puritán, szűkszavú, kedvelt versformá­ja a tömör epigramma; „bizalmas val- lomás”-ként bocsátja útjára líráját, de óvja titkait, pórázra fűzi szenvedélyeit, és csak olykor-olykor engedi felröppen­ni ablakára a zsezsemadarat, amikor a behavazott háttér ezüstjére a népdal színeit varázsolja, mint például a Ké­sei virágénekekben, az Ó-magyar Mária siralomra írt parafrázisában vagy Tö­rök Erzsi énekéről szól. Az életművön végigtekintve: a kései versek zeneibbek, oldottabbak, derűsebb életérzésről, melegebb érzelmekről szól­nak. Bár az elmúlással feleselnek, még­is életigenlés szól belőlük, s egy-egy uta­zás nyomán az életöröm: a Balaton fé­nyei, a pannon tájak bukolikája. a ten­ger távlatai versbeöltözötten sejtetik, Hogy Debrecentől messze kékebb az ég, de Debrecen nélkül mégsem lehet élni. Becsületesség, tisztesség, helytállás, őszinteség: ezek az alapkulcsszavai Tóth Endre költészetének, lírájából csöndes, pátosz nélküli, hétköznapi heroizmus árad: a védtelen ember meg nem alkuvó küzdelme természet és történelem mér­hetetlen túlerejével szemben. (Bizalmas vallomás. Magvető. 1984.) HARS ERNŐ élete delén túl lépett költőként a nyilvánosság elé, addig mű­fordítóként tartottuk . számon. (Árnyak a barlang falán c. fordítás-antológiáját a Diakónia 1984/1. számában ismertet­tük.) Három évtizeden át volt külügyi tisztviselő, diplomata; nyelvi és költői vonzalmai a latin Dél-hez kötik; kép­zeletét gyakran ragadják meg az olasz tájak, spanyol városok, jelképeiben íöl- sejlik a latin liturgia, ám mindezek a Dél pompája, izzó arany ragyogásé szí­nei nélkül. Hárs Ernő nagyon vissza­fogott, halk szavú, töprengő, filozofikus költő. Evangélikus. Ars poeticájának tekinthető a Dsida Jenőhöz c. vers né­hány sora: „Mindenki másnál rokonabb rokon / testvérebb testvér édes szféri­kus / dalod eltűnő hangfoszlányai /- után kapkod a nevjesincs utód”. A Sír­vers pedig mintegy összefoglalója gon­dolatainak: „Nem tudtam jobbá tenni a világot / s a világ sem tett jobbá en- gemet / a különbség kettőnk között egy árok / hol elfeledem őt s ő eltemet.” Élet-halál, az ellentétek egysége, a rohanó időbe zárt lét témái, a termé­szet antropomorf szemlélete, az európai kultúra erkölcsi és esztétikai értékeinek őrzése jellemző költészetére, mely akkor is eredeti és újszerű lenne, ha a köz­pontozást nem mellőzné annyiszor; igaz, az írásjelek hiánya többszöri olvasásra kényszerít, s azután gazdagabb fénytö­résben mutatkozik a vers. A bibliai ihletés nála is gyakori, és éppen a legmegragadóbb versekben (Zsoltár, Trecento, A festő halála, ír- galmazz nékem), és különösen jellem ■ ző a Hegyi Beszéd boldogmondásaira írott parafrázisban, „Kik boldogabbak”, amelynek végső sorait idézzük végeze­tül: „Boldosok, akik sohasem ismerik a kudarcot és a megaláztatást, de még boldogabbak, akik a lesfáióbb vereség­ből is taloraállnak. mert minél mhívőbb­re buknak, annál többet, vetnek ki 4niük romlandó anvagából.” (Tisztítótűz. Szép- irodalmi, 1984.) Bozóky Éva / í 4 I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents