Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-24 / 8. szám
A tanúkat idézzük Teológusélet 40 évvel ezelőtt A felszabadító harcok, hatalmas tankcsaták Székesfehérvár és Pápa körül dúltak. A Dunántúl és Sopron különösen sokat szenvedett ebben az időben. Minket, az akkori teológusokat is már kibombáztak a Felkelők útjai otthonunkból. Beköltöztünk az Erzsébet Hittudományi Egyetem fakultására, a szép, modern kivitelezésű Teológiánk Erzsébet téri épületébe. Nekem és 6 teológus társamnak ,,Podi bácsi” tanári szobája és könyvtára jutott. Heten voltunk, mint a gonoszok, de Dér „Múzsa” költőnk ezt nem így értékelte. Azt idézgette: ..Hét csillagból van a Göncöl szekere.” Ablakainkat a december 6-i amerikai Liberá- torok bombázása, illetve a légnyomás dirib-darabra tördelve kivitte, pedig ez már a tartalék üveg volt. Milyen nagy kegyelem, hogy enyhe telünk volt. Napi menetrend Általában naponta, reggel 9 után megszólaltak a szirénák és a légiriadó délután 4-ig tartott. Amikor nem vezényeltek ki kar- hatalmilag az Organizátion ToDt szervezet emberei tankcsapdákat ásni, akkor szinte mindennap a Fakultás bombabiztosnak nevezett óvóhelyén kuporogtunk. Bombázásban is volt bőven részünk. „Mindenki feküdjön le! Nők a pad alá!” — kiabált ilyenkor Komjáthy bácsi, a nagyba- juszos pedellus. Megszólal korholóan Hafó: „Nézze jó ember, ne kiabáljon! Ne csináljon pánikot!” Erre ő öntudatosan kikéri magának: „Én nem vagyok jóember! Én magának Komjáthy bácsi vagyok”. Általános derültség. A bombák- hullanak, nem messze 15 méternyire az óvóhelyünktől. Detonáció. Majd teljes sötétség borul ránk. „Imádkozzunk! — sóhatja Já- nossy professzor. Jaj! Selmeczi úr maga ilyenkor vicceket mesél, amikor fölöttünk összeomlott a ház!” — Dehogy omlott — feleli Jani barátom flegmán — csak kiment a biztosíték!”. Volt, aki nem bírta az óvóhelyi bezártság kiszolgáltatott érzését a riadók idején. Bachát Laci barátunk kiírta az auditorium maximum táblájára a költői idézetet: „Átkozd meg a várost és menekülj!”. Természetesen mi ezt úgy értettük, hogy aki nem bírja az óvóhelyi ösz- szezártságot, az menjen ki az erdőbe és tartson magának „madarak és fák napját”. Amikor rendszerint megszólaltak a szirénák, Szedressy Pali (mai romániai ev. püspök) és társai elindultak az erdőbe és ott kinn a szabadban töltötték a riadók idejét. Népkonyhán ebédelünk A helyzetünk egyre kegyetlenebb volt. Nem volt főzés, nem volt Teológus Otthon, viszont valami meleg ételt enni kellett. Professzoraink elintézték, hogy 10-es csoportokban, egymást váltva, mi is mehetünk a népkonyhára egy kis meleg ételt fogyasztani. Az ifjúság óriási ereje, hogy van humorérzéke. Sajat nyomorúságunkon is tudtunk humórizálni. Az egymást váltó csoportok kikérdezték társaikat a „menü” felől. Ilyen válaszokat kaptunk: „Ma Petőfi leves van — „minek nevezzelek?” Akadt bőven Zilahy leves is: „Valamit visz a víz”. De leggyakoribb volt — még most is fülemben cseng Gáncs Ali hangja: „Bohémélet prolongálva”! Ez vízben főtt. só és rántás nélküli fehér babszemeket- jelentett. Ezenkívül igyekezni is kellett az evéssel, mert egy kövér felszolgálónő, aki előtt egy durva zsákdarab volt kötényként felkötve, mint a halál angyala megjelent és rögtön elvitte a még félig elfogyasztott babot ezzel a méltatlankodással: „Maga még eszik?”. Magunk főzünk Megelégeltük a népkonyha viszontagságait és elhatároztuk, hogy magunk főzünk. Szereztünk egy csikósparherdet. Felállítottuk a folyosón. A csőből a füst szépen áradt kifelé az üveg nélküli ablakkeretek között. Voltak ügyes beszerzőink. Roszik Miska és társai. Volt rá eset, hogy olyan mákoskukoricát ettünk, amely fél nap alatt se akart megfőni. (Előtte való nap be kellett volna áztatni.) Akadt olyan helyzet is. hogy bomba által megölt muraközi i ló combjából (melyet titokban, zsákban hoztak a fiúk, hogy a többi meg ne tudja) készítettünk fasíroroz- tat. Mindenkinek ízlett, csak az volt a baj, hogy ebéd végén valaki elkezdett nyeríteni. Erre gyanút fogott az ifjúság és a szakácsokat (Turcsányi Kari és e sorok írója) becsülettel „meg- pokrócolták”. Ez belső diplomáciai bonyodalmakhoz vezetett. Megtagadtuk a főzés szolgálatát. Egy napig nem volt főtt étel. Ekkor az éhezők „parlamentereket” küldtek. Partvisnyélen fehér férfi fehérnemű kifüggesztve volt a békés szándék jele. „Ne haragudjatok!” —szólott a békekövet —. ma már főzzetek!”. Megbékéltünk és újra helyreállott a főzési rend. Tankcsapdát ásunk és kollokválunk •Reggelenként egyik, a háború után külföldre szakadt teológus társunk humorosan így ébresz(Folytatás az 1. oldalról) ban (Indonézia) Bjorn Sandvik (Norvégia) és dr. Nagy Gyula magyar püspök. Református részről eddig egy holland, két amerikai, egy indonéz tagot jelöltek ki. — Püspök úr említette beszélgetésünk elején, hogy a „tisztségviselők” is ülést tartottak. Kik tartoznak ide és miről tanácskoztak? Tagjai: az LVSZ elnöke, öt alelnök, főtitkár, főtitkárhelyettes, a négy főosztály igazgatója, a kincstárnok. Minden évben kétszer üléseznek. Részleteiben megbeszélik az LVSZ aktuális ügyeit. Most négy igazgató adott tájékoztatást osztályuk munkájáról. A tisztségviselők tárgyalták továbbá az ifjúság kéréseit és indítványait, melyeket a fiatalok a budapesti nagygyűlésen terjesztettek elő. Kérésük az volt, hogy a VB-ban lehessen két szavazati joggal bíró tag, továbbá a négy munkabizottságban egy- egy szavazati joggal bíró ifjú. Budapesten a VB úgy ítélte meg, hogy az alkotmány megváltoztatása nélkül nem kaphatnak szavazati jogot, a VB-ban megválasztandó ifjak, de tanácsadó statust igen. Most a tisztségviselők a beérkezett ajánlások alapján két ifjút kinevezett a VB-be tanácsadónak éspedig Kim Schuster-1 (21 éves) az Egyesült Államokból és Annie Mara Mha- ka-t (26 éves) Zimbabwe-ból. A négy munkabizottságba (Egyházi Együttműködés-, Tanulmányi-, Világ Szolgálati- és Kommunikációs Bizottság) egy-egy ifjú kapott kinevezést Papua Guineából, Izlandból, Argentínából és a Német Szövetségi Köztársaságból. Mindenesetre nagyon jó, hogy hat ifjú kapcsolódik bele a vezető testületbe. — Végül arra kérem püspök urat, szóljon a „Program Prioritás Bizottság” munkájáról. — Ennek a bizottságnak a munkája rendkívülien fontos. Ez készít ajánlást és tervet az LVSZ tett: „Szocdemek, kommunisták fölkelni”! —1 nektek kell menni tankcsapdákat ásni a németek parancsára az orosz tankok ellen.” Hogy az olvasó megértse, ennek a felszólításnak az volt az előzménye, hogy a teológiát ki akarták telepíteni Németországba. Tübingenbe, de az ifjúság óriási többsége erre nem volt hajlandó. „Ez a mi hazánk, mi innen nem megyünk sehová” — mondottuk az akkori otthonigazgatónak — Selmeczi János barátommal az ifjúság kép^ viseletében. Erre tette azt a kijelentést: „Ti baloldaliak vagytok, ha nem akartok menekülni! „Nem akartunk. Naponta kihajtottak a németek tankcsapda ásásra. Két ember feladata 3 méter hosszú, 180 mély és 3 méter széles árok kiásása volt. Amikor végeztek hazamehettek. Kiki kapott egy vurstot és esy vekni kenyeret. A falusi gyerekek hamar hazamehettek, mert nem volt szokatlan számukra a fizikai munka, de a pesti teológusok kegyetlenül megszenvedtek. Egy napon alig hogy hazaérkeztünk a kényszermunkából, jön a hírnök pihegve: „Dér. Gosztola. Garami. — itt van a fakultáson Wiczián professzor úr — vár titeket, tessék menni kollokválni!” Éppen most boszámára az előttünk álló hét évre. Ezt úgy tudja elvégezni, ha szem előtt tartja az LVSZ alkotmányában megjelölt célokat, továbbá végigtekinti Lundtól (1947) a mai napig, az eddigi hat nagy- gvűlésen meghatározott célokat és végül tanulmányozza a budapesti nagygyűlés ajánlásait. A bizottság most négy napon keresztül igen nagy munkát végzett. Csak a budapesti nagygyűlés 261 (!) javaslatot tett. M°g nem hozhatom nyilvánosságra teljes egészében a „kiemelt”, elsőbbségben részesülők programokat,. mert1 azt még el kell fogadnia az augusztusban tartandó VB-nek,- mégis megemlítem, hogy öt programot javasoltunk kiemelten kezelni 1984—199Q. között. 1. Az egység előmozdítása és a luseg erősítése. 2. A lutheránus egyházak ökumenikus felelőssége. 3. A misszió mint megbízatás és az egyházak közös felelőssége. 4. Szolgálat és fejlődés világviszonylatban. 5. Nevelés és vezető-képzés előmozdítása. Az öt főfeladatot 14 részre bontottuk. Példaképpen említem, hogy a „Szolgálat és fejlődés világviszonylatban” témában ilyen altémák vannak: Béke és igazságosság,1 Dél-Afrika, emberi jogok, a társadalmi és gazdasági igazságtalanságok okainak feltárása, a szegénység és éhség problémája, a veszélyeztetett teremtettség, környezetvédelem. Általában igen nagy hangsúly esik majd a béke védelmére, az igazságosság érvényesítésére és a misszióra. — Ügy látom, püspök úrra, mint az LVSZ elnökére igen nagy terhek és feladatok esnek. Hogy lehet ezt elvégezni, tekintettel itthoni feladataira is? — Annyi bizonyos, hogy minden percem ki van számítva. Időmet, idegeimet, munkámat erre a szolgálatra kell áldoznom. Szükségem van a hazai egyház segítségére, imádságára. — Köszönöm a beszélgetést. rotválkozom — mondom a hírhozónak. „Nem baj — válaszol —. töröld le a habot a fél arcodról és eredj, mert a profesz- szor úr siet!” Ilyen rendkívüli eset is előfordult. Félig megborotválkozva. munkaruhában kollokváltam 1945 januárjában. Erdőt irtunk, tűzifát termelünk Híre járt, hogy lehet a soproni erdőben felesben tűzifát kitermelni. Bizony mi is sokat fáztunk ezen a télen és a teológus ifjúság is megalakított egy fakitermelő brigádot. Karner és Wiczián professzoraink is velünk voltak, baltával felszerelkezve az erdőben. Az egyháztörténelem professzora legelső sújtásra szétvágta csizmája orrát a fa helyett. Ezt látva' kérleltük, hagyjon fel a fakitermeléssel, amíg még nagyobb kárt nem tesz önmagában. Selmeczi Jani barátom azt mondja Wiczián professzor úrnak: „Ez a nagy fa ide. erre a helyre fog dőlni.” „Honnan tudja ezt Selmeczi úr?” — kérdi a professzor. — „Azt nem mondom meg. de majd meglátja professzor úr” — feleli barátom. A kivágott fa az előre pontosan megjelölt helyre zuhant. Professzorunk csendesen dünnyögte: „Nos, kérem szépen, ezt nem értem.” Nagyobb bajban voltak a kidöntéssel a Bu- daoest-fasori teológusok. Kivágták ugyan a fát. de az nem akart ledőlni, mert a körötte álló fák koronáikkal fenntartották. Rossz helyen, az erdő közepén kezdtek. A későbbiek során ők is belejöttek. Így jutott tüzelőhöz a teológus ifjúság. „Háromszor” melegedtünk a kitermelt fával. Lisztért megyünk Beledre Velünk együtt nyomorgott és éhezett e nehéz időkben áldott emlékű Pálffy, Miklós, aki akkor német lektorunk volt a Teológián. így szólt hozzám: „Te Lajkó! Ide •'figyelj, gyerekem! Adok egy jó tanácsot nektek. Sopronban nem kapható egy Szemernyi liszt se. Menjetek el Beledre RaitSch malomtulajdonoshoz. Jószívű ember, biztosan kaptok tőle egy zsák lisztet. Négy ember el is tudja hozni.” Az éhség nagy úr volt akkoriban és parancsolt. Nekivágtunk a front alatti kalandos vállalkozásnak. Bánfi Béla, Takács Jóska, Selmeczi Jani és jómagam elindultunk Beledre. Odafelé semmi kellemetlenségünk nem volt, a címzett jóindulattal fogadott és megajándékozta egy zsák liszttel a teológus ifjúságot. A baj csak az volt. hogy a németek felrobbantották a Rába- hidat és csaknem 10 km-nyi utat gyalogszerrel kellett megtenni, míg vonatra szánhattunk. Eleinte fél kilométerenként váltott a zsákot hordozó, a végén már 20 méterenként; rettentően kifáradtunk. Ügy éreztük, mintha egy tonna súly volna a zsák lisztben. Fekete ünneplőé télikabátunkon virítottak a fehér foltok. Még a szempillánk is lisztes volt, mintha mind a négyen molnárinasok lettünk voina. Az ifjúság a Fakultás lépcsőin kitörő örömmel fogadott. Megmenekültünk a nélkülözéstől. Ezekben az időkben különösen tapasztalhattuk, amit az ige mondott: „Napról napra gondoskodik rólad az Ür, a te sza- badításod Istene;” Vagvhét, húsvét felszabadulás Egyre gyorsabban közeledett a front Sopron felé; Nagypénteken egy bombázás, tüzérségi előkészítés után elérik a felszabadító szovjet csapatok Sopron körzetét. Majd végigdübörögtek az utcákon a T—34-esek, mennydörgéshez hasonló, szűnni nem akaró morajlással. Az utolsó német egység is elhagyta a várost. Vége a fasiszta megszállásnak. Húsvétra már szabadok vagyunk. Feszült várakozásban van az ifjúság. Annyi sok félelmetes propagandával szédítettek. Eltörlik a vallást. Amíg nem találkoztunk szovjet katonákkal, senki sem tudta közülük, mi is a valóság. Félelemmel vegyes kíváncsisággal vártuk a szovjet katonákkal való első találkozást. Az első szovjet katona ezt mondta: „Nye bojsza” — Ne féljetek! nem lesz semmi bajotok. Van-e ennivalótok? Egy kerek kenyeret és egy egész sonkát adott a teológusoknak. Ez az első találkozás és mozdulat jelképpé lett számomra. Kenyeret, életet, szabgdságpt. jiozott_40 évvel ezelőtt, számunkra a szovjet hadsereg. Akkor • csak ámultunk és csodálkoztunk. Nem lett vége az egyháznak, nem csukták be a templomokat, sőt a városparancsnok biztosította a szabad vallásgyakorlatot. Később visz- szaemlékezve ezekre az eseményekre, értettük meg teljesen, hogy a háborús romokon új élet született. Egy kifosztott, tönkretett és elpusztított ország számára jött el népünk és hazánk újjászületésének első pillanata. Garami Lajos Hárs Ernő: Trécén to Arany háttérbe zárva reményt ragyog a jászol , király és birkapásztor imádja térden állva Angyalok kara hárfáz de gyarló a csodás máz mivel a kép fonákján ott lappang már az ármány s a csillagra akasztott megváltó éjszakában a szomszéd palotában egy zsarnok ad parancsot iszonytól haloványan s virrasztástól rekedten hogy szolgája' ahány van riadjon talpra menten minden két év alatti kisdedet felkutatni s megölni Betlehemben (Megjelent a költő TISZTÍTÓTŰZ c. kötetében 1984-ben) KONFERENCIA A LEUENBERGI KONKORDlARÓL • A Leuenbergi Konkordiában érdekelt egyházak soron következő konferenciáját február 24—27. között tartják Gallneukirchenben (Ausztria). Egyházunkat dr. Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgatója képviseli. IFJÚSÁGI KONFERENCIA ELŐKÉSZÍTÉSE A IV. Európai ökumenikus Konferenciát augusztus 8—15. között tartják a finnországi Tamperében. A konferencia nemzetközi előkészítő bizottsága március 1—3. között ülésezik Lundban (Svédország). Az ülésen részt vesz Brebovszkyné Pintér Márta pilisi lel- készi munkatárs, aki a konferencián egyházunk egyik küldötte lesz. Jelentős lépések előre theránus egyházak közötti közösI % 4
