Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-17 / 7. szám
fi’rée!ikik‘i«it li alig«« tun It „Templomba még csak elmennék, ha nem lenne olyan borzasztóan hosszú és unalmas a prédikáció.” Egy ismerős gyerek panaszkodott nekem nemrégiben ezekkel a szavakkal. Gyanítom, egyáltalán nincs egyedül a véleményével. Nem ritka látvány egy hangosan, lelkesen éneklő gyülekezet, amelynek néhány tagja az igehirdetés első mondatainál elszunyókál vagy tágra nyílt szemmel néz a semmibe s a gondolatai egészen * másutt járnak. „Ámen” — mondja a lelkész, ő pedig föl- lélegzik, összeszedi magát, mert a hirdetésből már egyetlen szót sem szeretne elveszíteni. Nagyon sajnálom azokat a felnőtteket, akik úgy ülnek a templomban. hogy az igehirdetés perceire automatikusan kikapcsolnak. Még inkább sajnálom azokat a gyerekeket, aftik azért maradnak el a templomból, mert unalmasnak találják a prédikációt. és sohasem tanulták meg, hogyan és miért kell rá odafigyelni. Azért sajnálom őket, mert elveszítenek valami szépet és fontosat, mielőtt megismerték és megízlelték volna. Szükséges tehát, hogy föltegyünk ezen a héten két kérdést. Miért prédikálunk? Isten nemcsak megteremtette az embert, hanem mindig gondoskodott is róla. Tartotta vele a kapcsolatot, mégpedig szavakkal. Szavakkal fejezte ki szere- tetét, szavakkal, irányította, szavakkal szidta meg és azt is szavakkal mondta el, hogy többé nem haragszik rá. Nagyon sok minden változik percről percre világunkban, ez a dolog azonban változatlan. Isten minket is megszólít. Szavát, minden fontos üzenetét megtaláljuk a Bibliánkban. Csakhogy olyan nehéz megbirkózni vele! Nagyon könnyű félreérteni és félremagyarázni. Könnyű eré8méhyte- lenül olvasni. Fogynak a sorok, mégsem találjuk a mondanivalót. Nagyon réginek tűnnek a szavak, mi közünk van nekünk ehhez? Nem lelünk hidat a mi életünkhöz, a mi örömeinkhez és a mi gondjainkhoz. Ezek a problémák valódiak. Emiatt prédikálunk. Szeretnénk megragadni Isten üzenetének’ igazi, helyes tartalmát és szeretnénk azt úgy megfogalmazni, hogy érthető legyen és egyikünk életétől se essen távol. Hogyan hallgassuk? A fentiekből könnyű kitalálni a választ, Mindenek előtt figyelemmel. Aki nem figyel, az ún- ja az egészet. Figyelni pedig — ezt az iskolából is tudhatjuk — csak akarattal és odaadással lehet. Ne- sajnáljuk a fáradságot hozzá! Ám erre a második kérdésünkre még egy választ kell adnunk: imádsággal. Nem elég ugyanis a prédikációt megértenünk. Isten maga szeretne benne megszólítani minket. Ö akar meggyőzni minket szeretetéről. ö akar más irányba segíteni, megnyugtatni, megerősíteni, megvigasztalni, örömre deríteni vagy épp elmarasztalni. Egyszóval: minden alkalommal azt adni, amire éppen szükségünk van. Kérjük őt vasárnaponként: úgy szóljon hozzánk, hogy megértsük az üzenetét és megérez- zük a szeretetét! Ha ilyen módon, figyelemmel és imádsággal hallgatjuk a prédikációt, várni fogjuk a vasárnapot, el nem mulasztanánk az istentiszteletet és érdekelni fog minket, mit üzen Isten ma nekünk. Már nem fogunk unatkozni az igehirdetés ideje alatt. Istennek pedig bizonyára egyré több öröme lesz bennünk és egyre jobban tud maid használni minket eszközeiként és munkatársaiként. Szabóné Mátrai Marianna ,lrok nektek, ifjak.. Bűnbánat — még mast is? (Szükség van-e töredelemre az új életben?) „Na ezt is letudtam!” — és követi egy kellemes felsóhajtás. Kipipáljuk a programpontot naptárunkban, megoldottuk, többé már nem feladat. Egy-egy nehéz munka elvégzése után kisimulnak a ráncok az arcunkon, kellemes érzés tölt el minket. Letudtuk, már nem térhet visz- sza. szabadon léphetünk tovább. Az Istentől kapott bűnbocsánat után vajon milyen érzések vannak bennünk? Mit várunk? Milyen gondolatokkal állunk fel az úrvacsorái oltártól? Amikor egyre többet megtaoasztalunk Isten szeretetéből. amikor „jó sorozat” van az életünkben, értjük és élvezzük az igét. tudunk és szeretünk imádkozni, nagyon jó közösségben vagyunk a társakkal, akkor hogvan kell viszonyulnunk a bűnhöz mint létező és lehetséges erőhöz? Ezekre a kérdésekre próbálunk meg most feleletet keresni. Minden rendben! Sok jelentést fogalmaznak meg így felelős és fontos beosztásban dolgozó emberek naponta. Keresztsén, konfirmáció istentisztelet. ifjúsági óra. Ezek egy átlag fiatal életének állomásai az egyház életében De ezekben vagy ezeken kívül létezik még egv döntő pont az életünkben, amikor személyesen átél- iiik. hnov Isten megszólított minket. Történhet ez eev igehirdetés; egyszerű mondatában egv 'fiúsáéi konferencia befejező úrvacsoravételében, egy személyes beszélgetés végén elhangzó, biztató mondatban: menj el bátran, Jézus veled van. Egy-egy ilyen döntő fordulat után azt vesszük észre, nem vonzanak a régi szenvedélyek. Nem vesznek le oly könnyen a lábunkról, mint eddig. Az az érzés tölt el minket, hogy minden rendben van. Talán azt is gondoljuk: most már nem keit a»v- nyit beszélni a bűnről és romlásról. Elég most már csak erről a nagy örömről s az újról szólni, mert ez most már önmagában is elég. Kár elrontani a jó ízt és az örömöt! Üj életet nyertem! Vége a bűnbánatosdi- nak! Nem aktuális'már! Pedig a Krisztusra talált ember életében is, minden megújulás és győzelem mellett is még mindig ott van a régi. én világa és éppen a szépen fejlődő újon próbálja elvégezni romboló kísérleteit. Ha ezzel nem számolunk, ha úgy gondoljuk, ez ránk nézve már nem aktuális, Olyan csalódásba sodorhatjuk magunkat, hogy már nem lesz merszünk újrakezdeni. „Uram, mutas-s rá arra. ami nincs rendben!” Ez a kérés nem hiányozhat imádságainkból. Küzdeni a hamis jelentés ellen Űj életünk alapjaiban különbözik a régitől. Egy jellemző azonban megmarad. Csak a töredelmes bűnbánat és a bizodal- mon alapuló, élő hit állandó feszültségében élhetünk tovább. Úgy is megfogalmazhatjuk ezt, hogy a megtért ember életében is bűn a bűn. Nem a bűn törlődik el megtérésünkkel, hanem Isten bűnt legyőző, s azt halálra ítélő akarata válik nyilvánvalóvá. Ezen a ponton fogalmazzuk mi a legtöbb ..hamis jelentést”, amikor azt valljuk imádságainkban, hogy megszűnt a rossz, minden jó és tiszta lett életünkben. Ettől az önigazoló vallomástól kell a legjobban óvakodnunk. Minél inkább hirdetjük saját tisztaságunkat és igazságunkat. annál inkább kiveszik életünkből Isten igazsága és dicsősége. Az öndicsérő, hamis jelentés rövidlátóvá- és vakká tesz az igazi önértékelésben és önvizsgálatban. A Krisztussal való találkozás pedig egyebek között ebben akar minket finom érzékelésre nevelni. Ahol Krisztus van. ott életújulás és igazi megtérés van. Ott kezdünk tisztán látni. Amiről azt hittük, hogy döntő, arról könnyen kiderül, hogy lényegtelen. Amit értéknek gondoltunk, az nem ér semmit. De ahol Jó us jelen van, ott sokszor tettenérjük magunkat és gyakran ki tudjuk mondani: már megint a régi, a Krisztus nélküli megoldásokkal próbálkoztam. Még most is? Most kell csak igazán a bűnbánat! Ismerős alapszabály, hogy az ember leginkább ott képes az őszinteségre, ahol felfedezi a bizalmat és a szeretetek A gyermeket sem/a szigorú és törvénykező szülő indítja fokozottabb őszinteségre és dialógusra, kitárulkozásra, hanem a partnerként szóló, jóindulatot és. célt kínáló felnőtt az, akinek el lehet mondani mindent. Amikor Jézust egészen közel tudjuk, akkor szóljunk és valljunk a meglevő, a minket kínzó gyengeségről, bűnről úgy, mint akik tudjuk: ezeket egyedül ő tudja gyógyítani életünkben. Ezért szabad komolyan vennünk azt a gondolatot. amelyet József Attila egyik versében így fogalmazott meg: „Tudod, szívem . mily kisgyerek — ne viszonozd a tagadásom; ne vakítsd meg lelkemet, néha engedd, hogy mennybe lásson.” Mi mindannyian mint újjászült gyermekek is csak gyermekek maradunk. Hajlamunk a tagadásra áll. A legtökéletesebb hitű keresztyénnek is azt kell kérnie, amit a kezdő kér: Isten tegye alkalmassá a mindenkori bűnbánatra és bűnvallásra, még akkor is. ha úgy látszik s ha azt gondoljuk, itt minden rendben van. Szabó Lajos — HALÄLOZÄS. — Molnár Dénes rövid ideig tartott betegség után a 89. évében csendesen elhunyt. Temetése Páoán. f. évi január hó 24-én volt. Benne Tóth Sándorné, a mezőlaki lelkész felesége édesapját gyászilja. „Boldog mindenki, aki az Urat féli és az ö útjain jár.” 128. zsoltár 1. verse. — SZÜLETÉS. Mekis Adám acsai segédlelkésznek és feleségének november 21-én első gyermekük született. Neve: ÁDÁM. Banffj és a két Bolyai 1970-ben szorongó érzéssel utazott Németh László Marosvásárhelyre A két Bolyai bemutatójára. Szorongott, pedig A két Bolyai az öt erdélyi témájú történeti dráma közül Budapesten a legnagyobb sikert aratta. 196' -ben, amikor megírta, azonnal műsorra tűzte a Katona József színház és közel kétszáz alkalommal telt ház előtt került bemutatásra. Németh László maga is felvetette a kérdést: ..Mi győzte érdeklődéssel ezt a hosszú, helyenként unalmas darabot? A színészek játéka, akik közül Básti és Bihari igazán kitűnő volt? Vagy a közönség türelme, szeretete, amely az erdélyi témában rég elveszett ízeket kóstolt újra. s feltámadt érzéseiért a darab hibáit is megbocsátotta? A marosvásárhelyi bemutató sokkal nehezebb próba lesz: a helytörténeti hibák itt jobban szembeugra- nak maid, s kényes lesz egy hozzáértő közönség előtt olyan világról beszélni, amelyet a nézők jobban ismernek, mint én.” De Németh László szorongását még valami tetézte. Nevezetesen a tudós erdélyinek, Benkő Samunak 1969-ben megielent műve: „Bolyai János vallomása”. Németh akkor azt írta, hogy „történelmi drámáim drámának akármilyenek, történetnek hívek iparkodtak ler.ni. Tán erről mondhatom el ezt legkevésbé”. Majd Benkő Samu könyvével kapcsolatban keserűen állapítja meg: „Ha ezt a könyvet ismerem, á darabot másként írom meg, tán meg sem írom”. Viszont a darabot megírta és bemutatták, a helytörténeti és szemléleti hibák benne maradtak. Benkő Samu könyve is napvilágot látott és A két Bolyai merőben más történelmi megvilágítást kapott. A kérdés ezek után az maradt, hogy Németh László drámáját el kell-e mindenestül vetni, vagy pedig az újabb Bolyai kutatás felismerései ellenére lehet vele valamit kezdeni. Mindehhez még egy adalékot illik tudnunk. Bolyai János (1802—1860) halálának 125. évfordulója kapcsán megpezsdült a Bolyai-kutatás, a Magyar Tudományos Akadémia az elképesztő nehézségek ellenére máris jelentős eredményeket tud felmutatni. (A nehézségek között kell megemlítenem, hogy a Tudományos Akadémia birtokában levő Bolyai-fé- le iratanyagot még a század elején Marosvásárhelyre szállították, sorsa azóta is bizonytalan, s mivel a legtöbb Bolyai-relikvia a marosvásárhelyi Teleki-téka tulajdonában van. két országban folyik a lázas kutatás az alapiratok meglelésére.) Rendkívül izgalmas feladat tehát Bolyai János népszerűsítése, a magyar és egyetemes kultúrtörténet Pantheónjában helyének meghatározása. Ebben az összefüggésben kell Németh László drámájával is foglalkoznunk. Ugyanis a tudós, matematikus és filozófus Bolyaival a magyar átlag közönség gyakorlatilag csak az irodalomban és a színpadon találkozhat. És itt kapcsolódik az áramkörbe egyik legtehetségesebb és Erdély kutúrájáért rajongó színművészünk, Bánffy György. Bán- ffyban két érzés csapott össze. Egyfelől mélységes alázattal és ta- nítványi megbecsüléssel viseltetik Németh László .iránt, másfelől szenvedélyes elkötelezettséggel akar igazságot szolgáltatni Bolyainak. Ezért nem a darab elvetésére gondol, hanem a történe- tietlen hibák kijavítására. Másszóval vallja, hogy A két Bolyai alapkoncepciója jó és jelentéktelen változtatásokkal hitelessé lehet tenni a darabot. Bánff.vban szerencsésen ötvöződött a színész és a drámaíró. (Öt drámáját mutatták be eddig, József Attila-díjas író.) Vállalkozott tehát A két Bolyai „átírására”. Persze átírásról szó sem lehet, ez ellen első renden tiltakozna Bánffy Németh László-tisztelete, de amint fogalmazta: „bizonyos változtatást eszközlök a darabon Ella néni (Németh László özvegye) engedelmével”. Milyen feltűnőbb változtatásokra kerül sor az áprilisban bemutatásra kerülő darabban? Bánffy három helyen érzi szükségét a változtatásnak. Az első problematikus rész Bolyai nyugdíjazásával kapcsolatos. Németh szerint Bolyai, a fiatal másodosztályú kapitány kérte nyugdíjazását. Ez az apával, Farkassal történő dialógusban világosodik meg. Viszont az újabban feltárt okmányok alapján Bolyai „alkotó szabadságot” kért és János herceg, főparancsnoka, eddig ki nem derített okból kifolyólag nyugdíjazta. Ezt a tévedést aránylag könnyű korrigálni, s a drámai feszültség sem esik színvonal alá. Komplikáltabb már az anya és fia viszonyának helyreállítása új megvilágításban. „Az anya megőrzött képe. Bolyainé levelei alapján elsősorban nem lehet szó a Bedőházi-féle őrült anyáról, hanem éppen ellenkezőleg, melegszívű, gyermekét rajongásig szerető, aggódó édesanya Bolyainé aki ugyan fiatalon halt meg, de őrültségének semmi nyoma, hiteles emléke nincs. Nem akartam Németh Lászlót megcáfolni, de a valós Bolyai-képet kell megközelítenünk” — mondja Bánffy György. A harmadik — drámai feszültségben a legkarakterisztikusabb fordulatot adná — „az appendixem, ez a kb. 20 perces függelék — világosít fel Bánffy. — Németh darabjában is szerepel Dósa Elek figurája. Az én alakításom szerint Dósa a bukott szabadságharc után agitálja Bolyait a kossuthi üzenetre, a szabadságharc forradalmi folytatására. De Bolyai ekkor már Széchenyi eszméit vallja, magatartásában is széchenyies, aki a progressziót az alkotásban látja, a jövő csatamezeje számára a kultúra, a szellemi elmaradottság felszámolása.” Bánffy György elmélyült Bo- lyai-kutató lett. Meghat, ahogyan melengeti a problémákat, szenvedélyesen magyaráz, lelkesen agitál. Viaskodik kérdésekkel, amelyekkel eddig nem tudtak megbirkózni. Tabéry Géza, Miklós Jenő, Barabás Gyula. Németh László és a többiek. A Bolyai-rej- télvből, „a semmiből egy új, más világot teremtettem”, amelyet Gauss és Lobacsevszkij nevével fémjelez a tudós világ, eay elkallódni kézirat tudna kivezetni bennünket. És ha meglenne ez a titokzatos módon eltűnt kézirat? Elégtételül szolgálna önigazolásunkhoz. És még hány téves eszméről kellene a világnak tudnia! De magunknak is hány tévedést kell Bolyaival kapcsolatban tisztáznunk. Mindezt a Bolvai-raion- gó Bánffy akarja korrigálni. (Természetesen mögötte a tudós kutatókkal!) S mi azzal a szorongással várjuk az úi bemutatót, mint 1970-ben Németh László a maros- vásárbelvit. Abban bizonyosak vagvunk. hogy a Németh—Bánffy „szerző kettős” garancia a sikerhez. de abban kételkedünk, hogy a hosszii. vontatott darab minden tekintetben kielégíti a mai nézőt. Talán nem ártott volna, és Bánffy nem követett volna el kegyeletsértést. ha a darab érdekében „sűrít”, rövidít, s akkor a Bánffy- féle „appendixnek” valóban új mondanivalója lehetne. Rédey Pál I l t
