Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-02-17 / 7. szám

Evangélikus Elet O R SZÁG O S E VA_N E U_K US L. ÉVFOLYAM 7. szäm 1985. február 17. ÄRA: 5,50 Ft Kosos eredmények és felasl^f©k Nagy Gyula püspök a Győr-Sopron megyei Tanács újévi fogadásán Értékes, megbecsült hagyománnyá vált, hogy az év első hónapja végén Győr-Sopron megye Tanácsa és a Hazafias Népfront vezetői baráti találkozóra hívják meg az egyházak vezetőit, kölcsönösen tá­jékoztatva egymást az elmúlt év közös eredményeiről és a megkez­dett esztendő ránk váró, közös feladatairól. Január 28-án a Megyei Tanács modern győri székházában Lombos Ferenc megyei tanácsel­nök és Vadász Anna HNF-titkár adtak fogadást az egyházak veze­tői, képviselői számára. Részt vett a fogadáson Kreiter Mária megyei MSZMP-titkár, dr. György Ernő megyei VB-titkár és Horváth Antal, az Állami Egyházügyi Hivatal megyei titkára is. Először Lombos Ferenc megyei tanácselnök köszöntötte a vendé­geket, közöttük dr. Pataky Kornél római katolikus, dr. Nagy Gyula evangélikus és Kovách Attila református püspököket. Beszámolójá­ban részletesen ismertette Győr-Sopron megye elmúlt évi gazdasági eredményeit, társadalmi fejlődését. Szólt a gondokról is, amelyekkel együtt kell küzdenünk. Kiemelte: az egyházak és vezetőik is részesei voltak annak, hogy az. utóbbi időszak egyik legeredményesebb évét zárhattuk le. Az állam és az egyházak viszonya szinte felhőtlen — mondta — és nyugodt légkörben élünk, dolgozunk. Kiemelte a közeli pártkongresszus, a választások és hazánk felszabadulása negyvene­dik évfordulója jelentőségét ebben az esztendőben, kérve az egyhá­zak, a hivő emberek további támogatását országépítő munkánkban. Elsőnek dr. Pataky Kornél római katolikus megyéspüspök válaszolt a tanácselnök beszámolójára. Megköszönte a Megyei Tanács jókíván­ságait, megértő támogatását az egyházak életében és kifejezte remé­nyét arra, hogy békés, eredményes gazdasági és társadalmi fejlődé­sünk folytatódik ebben az esztendőben. Ezt követően dr. Nagy Gyula, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke szólalt föl. Először visszatekintett az elmúlt negyven esz­tendőre, megemlékezve arról, hogy negyven évvel ezelőtt Győrött kezdte meg egyházi szolgálatát, részt vállalva a győri gettóba zári üldözöttek gondozásában, sokszor életveszélyben is. Győrött élte át hazánk felszabadulását a fasizmus és a háború véres pusztításai alól és vett részt — együtt a város sokat szenvedett népével —, a romok újjáépítésében. „Visszatekintve a negyven évvel ezelőtti romokra, szenvedésekre, tudjuk igazán megköszönni Istennek — mondta —, hogy ma békében élhetünk és dolgozhatunk”. Az állam és egyházak jó viszonya az elmúlt évben tovább mélyült, gazdagodhatott. Külön kiemelte a Lutheránus Világszövetség múlt nyári budapesti nagy­gyűlését, amely a magyar egyházak életére irányította a világ, első­sorban az evangélikus egyházak figyelmét. „A hozzánk érkező nem­zetközi visszhang, a külföldi egyházi sajtó csak a köszönet és elisme­rés hangján tud szólni a magyar hivő gyülekezetek és a magyar nép vendégszeretetéről, a világgyűlés hazai fogadtatásáról” — állapította meg a püspök. Ezután az 1985-ös évben ránk váró közös feladatokról szólt országunk politikai, társadalmi és gazdasági életében. „Megkö­szönve a Megyei Tanács és a Hazafias Népfront őszinte jóakaratát, sokféle segítségét az egyházak, a megyében élő evangélikus gyüleke­zetek iránt, továbbra is fölajánljuk segítségünket, szeretetünket tár­sadalmunk, egész népünk békés jövője építésében” — fejezte be fel­szólalását. Ezután Kovách Attila református püspök szólalt föl. Hangsúlyoz­ta, hogy a bégéért való munkálkodás itthon és a nemzetközi életben ma az egyházaknak is egyik legfontosabb szolgálata. Örömmel em­lékezett meg az Egyházközi Békebizottság elmúlt évi munkájáról és szólt a Keresztyén Békekonferencia nyári, prágai világgyűlésének jelentőségéről. A megbeszélés során felszólalt még az egyházak szá­mos képviselője — közöttük Bárány Gyula győri esperesünk és Sii- meghy József espereshelyettes, valamint dr. Vértes Arnold győri iz­raelita főrabbi. A megyei vezetők és az egyházak képviselői tanácskozása Kreiter Mária megyei párttitkár és Vadász Anna, a Hazafias Népfront me­gyei titkára, szavaival zárult. Megköszönték az egyházak vezetőinek, lelkészeinek az elmúlt év során népünk és társadalmunk életében adott sokoldalú támogatását és kérték segítségüket ezután is a jóra, a békés fejlődésre. Mert az eredményes munka, a békés jövő csak valamennyiünk közös jóakaratával és közös erőfeszítéseivel, áldoza­taival valósulhat meg. A győri találkozó erre adott értékes indítást és jó reménységet. Egy héten át EVT-DELEGÁCIÓ ETIÓPIÁBAN Az idei év még rosszabb lesz Etiópia népe számára a tartós szá­razság miatt, mint 1984. Ezt állapította meg az Egyházak Világta­nácsának öttagú küldöttsége, amely karácsony előtt tett látogatást az afrikai országban. A Walter Makhulu botswánai anglikán püs­pök által vezetett delegáció a kormány és a segélyszervezetek kép­viselőivel folytatott megbeszéléseket. Walter Arnold württembergi (NSZK) egyházfőtanácsos, az EVT Központi Bizottságának tagja elmondotta, hogy a segélyek elosz­tása sokkal jobban halad, mint korábban hasonló esetekben. Mivel azonban az őszi „esős” évszakban jóformán semmi csapadék nem volt, a helyzet rosszabbodni fog, és még több segítségre lesz szük­ség. Az országban jelenleg 7 millió ember szenved az éhínségtől. Az egyházfőtanácsos merő cinizmusnak nevezte azt a'felfogást, f miszerint a segélyezést helyesebb lenne leállítani, mert a kataszt­rófa okait nem szünteti meg, hanem hozzájárul az elmaradott gaz­dasági struktúra fenntartásához. Ugyanakkor átfogó fejlesztési prog­ramra, különösen is nagyszabású erdősítésre lenne szükség — mon­dotta. (epd-Ö, ena-szp) Szerte az országban január 20. és 27. között különböző ielekezet- hez tartozó keresztyén testvérek találkoztak napról napra, hogy egymás bizonyságtétele által erő­södjenek és együtt imádkozza­nak. Megszoktuk már. Nem je­lent különösebben nagy ügyet — gondolhatják sokan. Napjainkban azonban, amikor oly könnyen éleződnek ki a különböző véle­mények és képviselőik oly köny- nyen szállnak szembe egymással, nagy lehetőség az, ha csak két szomszédos gyülekezet is nem külön-külön, hanem együtt áll meg Isten színe előtt. Eredmény ez a hét nap Nem léphetünk úgy tovább, hogy ne gondolnánk, ha csak pár sorban is azokra, akik már száza­dunk elején szorgalmazták a kü­lönböző felekezetek egymás iránti érdeklődését. Meg kell emlékez­nünk azokról az imahét kapcsán, akik nemcsak külső akciók közös megvalósításában láttak felada­tot, hanem a belső, lelki élet kö­zösségének erősítésén is fáradoz­tak. Minden igazi reformátor, ha a szó nemes értelmében volt az, őszinte bűnbánatot tartott amiatt, hogy az egyház nagy hajóiát vi­har tépi, hogy nem a közös fej­lődik, hanem új ág nő ki, amely ha nem" is szándékosan, de a puszta megszületésével is gyen­gíti az egységet. Hazánkban az ökumenikus ér- lelődés még nehezebben bontako­zott ki, mint a többi európai or­szágban. Ennek egyik alapvető oka az a történelmi háttér volt, amely valósággal ellenfelekké ko­vácsolta a keresztyén egyháztes­teket egymás szemében. A husza­dik század világháborúkkal tűz­delt és sok-sok konfliktushelyzet­tel megtöltött időszakában meg kell tanulnunk azt, hogy nem le­het egyetlen nézettel vagy ke­resztyén meggyőződéssel sem fél­revonulni vagy magasra törni és a másikat semmibe venni. Csak együtt lépve lehet szolgálni. Csak így lehet békességet teremtő és békességre indító küldetést vé­gezni emberek közöt.t Eredmény ez a hét nap, mert milliók figyeltek szerte a világon estéről estére a másikra, nem csu­pán ' önmagukra. Mindannyian tudjuk, milyen nehéz napjaink­ban elérni, hogy legyen erőnk, fi­gyelmünk, érzésünk a másik szá­mára. Ezt megtanulni csak együtt lehet. Megvolt, mint minden évben? Tallózni próbáltam különböző gyülekezetek tapasztalatai között. Vegyesek voltak a vélemények. „Nagyon gazdagon érkeztünk vissza a mindennapi életbe erről a hétről” — vallották sokan. Több helyen kezdték vagy zárták a he­tet közös úrvacsoravétellel. „Na- gyan elgondolkodtató és bűnbá­natra indító volt a közös gyónás több száz ember jelenlétében” — emlékeztek ezeken a helyeken. De voltak, akik kézlegyintéssel elin­tézték: „Nem olyan nagy dolog ez! Megvolt, mint minden év­ben.” Itt meg. kell állnunk egy pillanatra. Az imádság területén a legveszélyesebb ellenfél a for­malitás. Mondjuk a szavakat, és nincs mögötte az érzésünk, nincs mögötte a bánatunk és örömünk, nem éljük át az ..Isten előtt tör­ténik ez” egyszerű figyelmezteté- , sét. Ebből a szempontból is nagy je­lentőségű volt ez a hét. ..Halálból az életbe — Krisztussal” — hang­zott a főtéma. Magába foglalta napjaink feszültségeit, a minden­napi keresztyén élet buktatóit. Hirdette Isten élet melletti dön­tését. Ezt adtuk tovább egymás­nak olyan időben, amelyben érez­zük a halál esélyét saját életünk­ben és a holnap születők életében is. Ezért volt fontos, hogy min­den este más-más földrész kér­déseiért imádkozhattunk. Ha csak egy nap eseményeit vesszük fi­gyelembe, láthatjuk, nem vihet­jük ezeket a kérdéseket pusztán formalitásból Isten elé. Minden­napi imádkozó életünk gazdagod­hatott friss témákkal ezen a hé­ten. Küldetés is ez a hét nap Családokban, társadalomban, munkahelyen és a hétköznapi élet területén ki-ki benne él a maga sajátos „ökumenikus környezeté­ben”. Az ökumenikus út kezdet­től őrzött kincse, hogy nem a nagyság és tekintély alapján osz­tályozza tagjait. Azt hangsúlyoz­za, hogy minden szín önmagában véve szín és tiszteletet érdemel. Azt jelenti ez, hogy nem egyirá­nyú a közlekedés, hanem kölcsö­nös a kapcsolat, egy nagy inga lüktetése a tageevházak 'között, ígv kell gondolnunk azokra a csa­ládokra. ahol különböző főiek«»-, zetű szülők nevelnek egyikük fe­lekezetéhez tartozó gyermekeket, így kell örömmel értékelnünk és átgondolnunk annak a jelentősé­gét, ahogyan hazai egyházi éle­tünkben éppen az „egység heté­nek” keretein belül egyre nyitot­tabb a kapcsolat a római katoli­kus egyház és a protestáns egy­házak között. A másikra figyelés, a másikkal való törődés mindany- nyiunk küldetése ez után a hét nap után. Háttér ez a hét nap Imádkozó közösség nélkül nem élhet egyetlen egyház sem. Egy- egy évre ilyen imádkozó hátteret jelent az együtt töltött hét. Jus­son eszünkbe majd ennek a hét­nek egy-egy témája, elmondott imádsága akkor is, amikor eset­leg vita támad, amikor kritikát fogalmazunk meg egymásról, amikor családi nézetkülönbségek vihara veszélyezteti békénket. Jó dolog ilyen időre biztos erőfor­rásként felírni ezévi naptárunk­ra: ezt az évet együtt kezdtük el. Csak közösen léohetünk Krisz­tus színe elé akkor is, amikor en­nek a hétnek témáia valósággá lesz: a halálból az életbe Krisz­tussal. Tegyük hozzá csendesen: együtt! Szabó Lajos AZ LVSZ UJ FŐTITKÁRA Genf — IDL/Budapest Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy a Lutheránus Világszövetség Genfben ülésező Végrehajtó Bizottsága február 1-i ülésén Gunnar Stalsett dékánt, a Norvég Bibliatársulat főtitkárát választotta az LVSZ új főtitkárává. Carl H. Mau eddigi főtitkár 11 évi szolgálat után ősz­szel hazatér az Egyesült Államokba. GUNNAR STALSETT 1935. február 10-én született Nordkappban, Norvégia legészakibb részén. Teológiai tanulmányait hazájában, az NSZK-ban és az USA-ban végezte. Egyetemi lelkészként szolgált, majd a stavangeri missziói intézetben a rendszeres- teológia tanára, később pedig egyháza nemzetközi kapcsolatokért felelős bizottságá­nak főtitkára lett. Több évig az LVSZ Egyházi Együttműködési Bi­zottságának tagja volt. 1972-ben a vallás- és közoktatásügyi minisztérium államtitkárává nevezték ki. 1977—79 között a norvég Centrumpárt elnöke volt. 1982 óta a Norvég Bibliatársulat főtitkára. Az Egyházak Világtanácsa van- couveri nagygyűlésén a központi és a Végrehajtó Bizottság tagjává választották. Tagja a norvég parlament Nobel-békedíj bizottságának is. Egyházában és a'nemzetközi életben egyaránt a leszerelés, az em­beri jogok és a faji egyenlőség szószólójaként ismerik. KÁLDY ZOLTÁN püspök, az LVSZ elnöke az egyház kipróbált embereként üdvözölte az új főtitkárt, hangsúlyozván az egyházak és népek közötti bizalom és együttműködés fontosságát. Az 54 millió ta­got számláló 99 tagegyház 52 országban különböző hagyományokat hordoz, az eltérő történelmi fejlődés következtében más-más körül­mények között él, de támogatnia kell egymást, a diakónia szellemé­ben együttműködve. A konfrontáció, a szembenállás jelenti a mai világban a legnagyobb veszélyt. STALSETT FŐTITKÁR VÁLASZÁBAN „első szerelmének” nevez­te az LVSZ-t, amelyet most már minden erejével szolgálni fog. A Vi­lágszövetséget az ökumené fejlődése iránt nyitott szervezetnek tekin­ti, és nem annyira „belső lutheránus viták zárt színterének”: az LVSZ az ökumenikus mozgalom fontos része. Szükségesnek tartja a szerve­zet és a tagegyházak, gyülekezetek szorosabb kapcsolatát, hiszen egy egyházi mozgalomban gyülekezeti háttér nélkül mindig fennáll a veszély, hogy „nemzetközi bürokráciává” lesz. Az új főtitkár végül konciliáris (zsinati) közösségként jellemezte az LVSZ-t, és közös bizonyságtételre, szolgálatra, valamint , az ku- menében való együttmunkálkodásra hívta fel a tagegyházakat., A Végrehajtó Bizotság ülésének eseményeire később részletesen visszatérünk. i-elwef©! «s 1,e©S©©gÍ€ss AlköeSémság'aí Evangélikus egyházunk lelkészeinek képzése a budapesti Teológia Akadémián történik. Akik a Teológiai Akadémiára felvételüket óhajtják, felvételi kér vényüket az Akadémia Felvételi Bizottságához címezve, az Akadémi; Dékáni Hivatalának (Budapest XIV., Lőcsei út 32. 1147) augusztu 15-ig, a katonakötelesek pedig július 1-ig küldjék meg. Az akadémiai felvételi kérvényhez a következő okmányokat kel (Folytatás a 4. oldalon k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents