Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-02-03 / 5. szám

* Egy ismeretlen anyáról Az ismeretlen katonának min­den kultúrállam emlékművet ál­lít. De ki hallott arról, hogy va­lahol is emlékművet állítottak volna az „ismeretlen édesanyá­nak”? Hősöket tisztelünk a ka­tonákban — hősök voltak való­ban — de kérdem én, nem vol­tak-e legalább ilyen hősök azok a névtelen asszonyok, akik „éj­szaka fontak, s jajj de keserve­sen tartották” fenn családjukat? Gyakran úgy, mint a pelikán, tulajdon vérükkel. Én ismertem azt az asszonyt, akinek most, mint ismeretlen anyának, emlékművet állítok. Tudom, nem fognak kormányok, delegációk, államfők koszorúzá­sára sietni, olvasóim közül is legfeljebb azok morzsolnak egy­két könnycseppet szét szemük sarkában, akik ugyanilyen cipő­ben jártak vagy járnak, mégis valami azt sugallja, hogy ennek a szürke, ködbevesző életnek va­lamilyen emléket állítsak. Em­lékszem szikár alakjára, amely az évek súlya alatt egyre kisebb lett, mint az égő gyertya, em­lékszem mosolyára, mert min­dig mosolyra húzódott ajka, ha beszélni kezdett, s emlékszem hangjára is, mely felcsendült teológus koromban, amikor egy­házi énekeinket intonálni kellett. Fejkendős parasztasszony ma­radt élete végéig itt a főváros­ban, ahol először ruházataiktól szabadultak a „bevándorlók”, az­után a magukkal hozott egész­séges, vidéki erkölcsöktől. Vala­mi' megnyugtató érzés vált úrrá az emberen, ha társaságában le­hetett, sugárzott róla a belső ki­egyensúlyozottság, biztonság, erő. Kavaroghatott körülöttünk vi­har, de ez a titokzatos, delejes erő biztos kikötőt jelentett a hányódó szíveknek. Ügy tört cserepekre ez az élet, mint egy elejtett kínai váza, töb­bé összerakni az apró darabká­kat lehetetlen. De tartalma cso­dálatos módon egyben maradt^ megkocsonyásodva: azaz h inkább’ megszilárdulva, cjer' "egészben. Csak a porhüvely tört szilán­kokra, nem is tudunk velük mit kezdeni, de ami belül volt — hit, remény és szeretet, a tar­talom — testamentumként itt­maradt. Ezért állítok emléket ennek az „ismeretlen édesanyá­nak”. Három gyermeket hordozott szíve alatt, háromnak adott éle­tet, mint Isten után az első. Ezt azért fontos tudni, mivel ma egy gyermeket is nehéz felnevelni. Ha nem csonka a család, akkor is. Márpedig az ő családja „csonka” volt, korán magára utalt lett. De mert igazi anya volt, nem ismerte a menhely, ál­lami gondozás gondolatát, ehe­lyett az ősök szabálya szerint „foggal-körömmel” teremtette elő a mindennapit. Tudta, mi a rög, tövis, szakadék, ismerte a lejtőt, buktatót, kapaszkodót. Áthidalni az életre törő nehézségeket csak munkával és szeretettel lehet. Ezt a szabályt kitűnően ismerte s ezért látástól vakulásig dolgo­zott miközben nem szűnt meg szeretni. Ha kilúgozott keze imádságra kulcsolódott, ha fá­radt derekát a széknek vetette, új erőért könyörgött. Mert min­den nap új küzdelmet, új meg­próbáltatást jelentett. S ehhez erőre volt szüksége. Felette viharzott a történelem. Há&orúk, forradalmak, gazdasá­gi válságok, rendszerek váltot­ták egymást, a fékezhetetlen erők ablaka alá lopakodtak, s eköz­ben négy személyre kalkulálva kellett a gondokat megoldani. Hányán merültek el a szennyes áradatban, míg ez a törékeny asszony átlábalt a megnyílt ten­geren, mint Mózes népével? Megfoghatóan, tapasztalhatóan vele volt az Isten. Mondom, mint parasztlány kezdte, s mint parasztasszony fe­jezte be életét. Valaha Tápió- szelén ringatták bölcsőjét, s ko­porsóját Kispesten eresztették az anyaföldbe. Amikor született, 1894-et írtak, amikor itthagyta az árnyékvilágot, 1982-őt. Nagy időket élt meg, s e nagy időkben kell keresnünk e kicsiny pontocs­kát. Nem gyászbeszédből idézettek ezek a sorok. Semmi sajnálniva- 4ó nincs ezen az életen. Inkább irigylésre méltó. Ennek az asz- szonynak az életéből néhány cse­répdarab azért kívánkozott tol­iamra, mert gazdag és erős volt, s mert mindig tudta, mit kell tennie. Ezt a puritán asszonyt az tette páratlanná, hogy luthe­ránus erkölcsét meg tudta való­sítani megszólás nélkül életében. Mozoghatott a föld. recseghetett, ropoghatott körülötte a világ, a Názáreti nyomdokáról nem tért le. Adni és újra csak adni olyan : alapmotívuma volt életének, 1 niint a Mesternek, aki még a kereszten sem akart mást ten­ni. Tékozló bőséggel adott csa­ládnak, szomszédoknak, egyház­AZ EVANGÉLIKUS TEOLÓ­GIAI AKADÉMIA egyházi is­meretekkel rendelkező, gépírni tudó irodavezetőt keres. A rövid életrajzot is tartalmazó jelent­kezést a dékáni hivatalba kér­jük beküldeni. Cím: 1147 Buda­pest. Lőcsei út 32. — ACSÁD. Nagy öröme volt karácsonykor a kis gyülekezet­nek. Egyszerre keresztelték meg NÉMETH • ESZTERÉT (Kőszeg- szerdahely), KOMJÁTHY ZOL­TÁNT (Nemescsó), TAKÁCS ANDRÁST (Meszlen). — „Te­nyerembe véstelek be.” — SOPRON. 1984. december 21-én az ifjúsági énekkar Kor- mosné Laborczi Erzsébet vezeté­nak, társadalomnak. Mindig ott lehetett felfedezni sötétbe öltö­zött alakját, ahol szükség, ínség, nélkülözés, szorongás ütötte fel fejét. Azok. akik szorosan köze­lében lehettek, akik terített asz­talának vendégei voltak, akik ki­önthették szívük keservét előtte, tudják, mit jelentett a szál desz­ka hajótörésük idején. Egyszó­val nem befeléforduló kegyes­séggel akadt dolgunk nála, ha­nem nyitott szívvel, aki árvák­nak, sebesülteknek, kórházban gyötrődőknek, háborúban, légi­támadásban szenvedőknek a se­gítség olajágát vitte. Adott az egyháznak’ gyerme­kei közül egy diakonisszát, ho­lott maga volt egy életen ke­resztül diakonissza, s hagyott gyermekeire, környezetére olyan erkölcsi testamentumot, amelyet pénzzel mérni nem lehet. Anya volt és egy mikrotársai^lom „közéleti személyisége”. No, nem azért, mert vöröskeresztes szol­gálatot is végzett szinte haláláig, hanem mert mélyen beleágyazó­dott munkájával egy szűkebb tár­sadalomba és ebben képviselte Krisztus evangéliumát: a meg­bocsátást, megértést, a mások terheinek hordozását, egyszóval a szeretetet. „Ha a világon min­den ember ilyen lenne”, hango- sodik el bennejJLa nosztalgia. De úgy látszik, lehetett így élni, el- tékozolni másokért egy teljes éle­tet. És tudom, itt élnek közöt­tünk ilyen erkölccsel, ilyen ma­gatartással százak és százak és mentül csendesebbek, annál bi­zonyosabb, hogy így élnek. En­nek az asszonynak nem állítot­tak szobrot, kitüntetést sem hor­dott hivalkodva mellén, de ta­lán eljön az idő. amikor önbe­csülésünk követelményeképpen ezeknek az „ismeretlen asszo­nyoknak. anyáknak” is emlék­művet állítunk s lerójuk előt­tük tiszteletünket. S ezt az ismeretlen asszonyt, anyát Nyári Zsigmondnénak hívták, én egyszerűen Juliska néninek neveztem. Rédey Pál sével karácsonyi hangversenyt adott a gyülekezeti teremben. A vegyeskar a második félezredben írt karácsonyi és ádventi éneke­ket énekelt magyar és latin nyel­ven. — HATVAN. A gyülekezet őszi szeretet vendégségén dr. Fabiny Tibor teológiai tanár igehirdetés­sel és előadással szolgált, özv. Telkes Dezsőné és családja — a gyülekezet alapító tagjai — Ka­rácsonyra nagyértékű, zöld oltár­terítőkészletet adományozott a gyülekezetnek. — Gyöngyösön a reformátusokkal közös evangéli- záción és őszi széretetvendégsé- gen Danhauser László ny. lelkész tartott igehirdetéssorozatot, és vetítettképes előadást. SZ ŰZD ALI TALÁLKOZÁSOK Kelet-európai ökumenikus ifjúsági konferencia a Szovjetunióban AZ ARANYGYŰRŰ. így említik az útikönyvek a Moszkva körül elhelyezkedő városokat és településeket. Különösen is azokat, ame­lyek kiemelkedő történelmi hagyományokkal rendelkeznek. Kevés az az utazási iroda, melyik ne vinné el a Szovjetunióban járó idegent Zagorszkba, Vlagyimirbe vagy Szuzdalba. Egyedülálló történelmi, művészeti, egyházi és építészeti értékekkel találkozhat itt a látogató. Közöttük olyanokkal mint a zagorszki Trocija székesegyház, a Duhov- szkaja templom, a nagy festő Andrej Rubljov alkotásai, a vlagyimiri Uszpenszkij székesegyház, az Arany kapu, a még egykoron fővárosi rangra is pályázó város kincsei vagy az egyszerűen felejthetetlenül lenyűgöző fagerendás házakkal és hagymakupolákkal „borított” Szuzdal. A MOSZKVAI OROSZ ORTODOX EGYHÁZ patriarchátusától, személy szerint Pfilaret Minszk és Bjelorusszia metropolitájától, a moszkvai patriarchátus külügyi osztályának az elnökétől kapták a kelet-európai ökumenikus ifjúsági konferencia résztvevői a meghí­vást. Az Európai ökumenikus Ifjúsági Tanács 1968-ban alakult az Egyházak Világtanácsának a támogatásával. 1975 óta protestánsok, ortodoxok és néhány országból római katolikusok is részt vesznek e szervezet munkájában. Jelenleg 18 európai országból van tagszer­vezete ebből 5 szocialista országbeli. SZUZDALBAN az elmúlt esztendő végén mintegy 50 szocialista országbeli küldött találkozott egy úgynevezett regionális találkozón. Ezt az összejövetelt több összefüggés is időszerűvé tette. Kelet- Európában élő fiatal keresztyének találkozhattak egymással, megis­merkedhettek, közös Biblia tanulmányokat végezhettek, egyházaik életének örömeiről és gondjairól szólhattak. E megismerésen túl együtt készülhettünk fel az idei Ifjúság Nemzetközi Évével kapcso­latos témákra, valamint részletes ismertetés hangzott el a Világ If­júsági Találkozó előkészületeiről. Ez utóbbin 145 országból nemzeti delegációk és nemzetközi szervezetek, közöttük az Európai ökume­nikus Ifjúsági Tanács küldöttsége is részt fog venni. Az idei eszten­dő ugyancsak jelentős eseménye a 4. Európai ökumenikus Ifjúsági konferencia. Megrendezésére 3—4 évenként kerül sor. Ebben az esz­tendőben a vendéglátó a finnországi Tampere városa lesz. AZ ÖKUMENIKUS TALÁLKOZÓK — a zagorszki Teológiai Fa­kultáson, ugyanott az istentiszteleten a közös éneklés, Szuzdalban a felejthetetlen ortodox liturgiájú esti istentiszteleten ,való részvétel, a vladimiri vasárnapi istentisztelet, de éppúgy Serapion Vladimir és Szuzdal érsekének köszöntő szavai arról győzték meg e találkozó kül­dötteit, hogy a felekezetek, népek közötti barátság elmélyítésének óriási tartalékai vannak. Bátrabban kell ezeket a tartalékokat fel­tárni ahhoz, hogy tovább erősödhessen az egyházak és népek között a béke és megértés. A SZUZDALI HÁZIGAZDÁK — különösen is Valentin archimand- rita, aki még otthonába is meghívta a konferencia külföldi résztve­vőit — mindent megtettek a találkozó sikeréért. Az ősi település a mintegy 70 templomával és kolostorával lehetőséget adott az orosz ortodox egyház életével való megismerkedésre is. Találkozhattunk a helyi társadalmi élet vezetőivel is. E búcsúestnek Valentin archi- mandrita által elmondott zárszavai még most is visszacsengenek fü­lemben. „Nem lehet nem tiszteim készségüket, hogy részt vettek egy ilyen életkérdéssel kapcsolatos összejövetelen. Odahagyva munkáju­kat, eljöttek, hogy erejük legjavával bekapcsolódjanak e fontos ta­nácskozásba a békéért.. Lehel László AZ ÉSZ ÉS SZÍV EMBERE Országszerte megemlékeztünk a nagy magyar tudósról és feltalálóról, Kempe- len Farkasról, születésének 250. évfor­dulója alkalmából. Méltó emléket állított életmunkájá­nak Szalatnai Rezső több kiadást megért népszerű regénye: Kempelen a varázsló. KI VOLT KEMPELEN FARKAS? „Elsárgult, repedező, ódon leveleket ol­vastam végig, régi könyveket, jelenté­seket néztem át, végigjártam azokat a helyeket, ahol megfordult, hogy elmond­hassam érdekfeszítő történetét” — vall Szalatnai — regényének elején — adat­gyűjtése módjáról. A család az 1600-as évek elején vándorolt Írországból Ma­gyarországba. „A nagy közép-európai vendégfogadó, Magyarország befogadta az ír mezők vándorait is.” Pozsonyban telepedett le a Kempelen-család. 1734- ben született Farkas. Már iskoláskorá­ban kitűnt sokirányú képességeivel. „Kempelen, a tudós” — így hívták gim­náziumi tanulótársai. Jogot végez Becs­ben. Rómába megy tanulmányútra. Ál­lami szolgálatba lép. Bonyolult állami feladatokat old meg. Mária Terézia, il­letve II. József udvari tanácsossá neve­zi ki. Minden nemzeti, haladó törekvés .pártfogója. Enyhíteni igyekszik a job­bágyság sorsán, gondoskodik a nagy- szombati egyetem Budára helyezéséről, tudományos társaság alapítását szorgal­mazza, színházat hoz létre, gőzgépet, beszélőgépet alkot, Duna-hidat, csator­nát építtet, európai hírű szemfényvesz­tő sakkjáték- eszközt szerkeszt, hogy csak a legjelentősebb tevékenységeit emeljük ki. HOGYAN ÁBRÁZOLJA SZALATNAI ezt az eseményekben gazdag életpályát? Életrajzi regényt írt? Azt is, és többet is annál. Kempelen életútját ábrázolva, felvonulnak előttünk a XVIII. század nagy történeti alakjai. A magyar törté­nelem mozgalmas, jövőt formáló kor­szakának, a nemzeti öntudat ébredésé­nek hőseiről fest a regény portrékat: a< tudós Bél Mátyásról, Tessedik Sámuel­ről, Szamms sokoldalú evangélikus pap­járól, Bessenyei Györgyről, nemzeti mű­velődésünk első programadójáról, Bat­sányi Jánosról, a forradalmár lelkű köl­tőről, a közgazdász Berzeviczy Gergely­ről, Rát Mátyásról, az első magyar lap szerkesztőjéről, Martinovics Ignácról és Hajnóczy Józsefről, a magyar jakobi­nusok mozgalmának irányítóiról. Ob­jektív képet nyújt a Habsburg-ház fel­világosult uralkodóiról, Mária Teréziá­ról és II. Józsefről Megelevenedik előt­tünk a XVIII. század a maga harcaival, mindennapos munkájával, városainak és falvainak életével. Korrajz is a regény, közelebbről történeti regény. HITELES, ÁTFOGÓ KÉPET AD — a történeti összefüggések elmélyült is­meretének birtokában — Szalatnai a felvilágosodás koráról. Nem kalandozik el az epizódokban. Bár a mellékszerep­lők mindegyike külön-külön hősi alkat, jellegzetes alakja a XVIII. századnak, nem enged a kísértésnek. Bölcsen, re­mek arányérzékkel szövi a cselekmény szálait. Minden mozzanat a regény fő­szereplője felé mutat. Ö áll az esemé­nyek középpontjában. Mindenütt ott van Kempelen, ahol segítő kézre van szükség. Nem ismer fáradtságot, nem­egyszer kockára teszi egészségét, életét is. Közbenjár az udvarnál, szervez, irá­nyít, bátorít, lelkesít. Elhatározásait és tetteit ugyanaz a fájdalmas hiányérzet sarkallja, mint a felvilágosodás íróinak vagy a jakobinus mozgalom politikusai- 'nak kezdményezéseit. Nemcsak a csá­szári főváros fényűzéseit látja, szemta­núja a magyar jobbágyság szegénységé­nek is. Szoros szálak fűzték Bélhez, Tessedikhez (meglátogatta szarvasi ma­gányában), Bessenyeihez, Ráthoz, Mar­tinovicshoz. Bár a köztudatban úgy élt és él Kempelen, mint ezermester, érde­me a regénynek, hogy tág látókörű, századának minden politikai, gazdasági és társadalmi kérdése iránt fogékony férfiúként mutatja be olvasóinak, ami­lyen valójában volt. Állandóan tanul, kísérletezik. A nyelv, a művelődés ügyének lanka­datlan harcosa: „A tudomány és az iro­dalom együtt adja a nemzeti művelt­séget, már pedig ez csak nemzeti nyel­vű lehet. A nemzeti nyelv természetes szüksége a nemzetnek.” A magyar nyelv szerelmese: „Mily tömören tudja ma­gát kifejezni a magyar, e nyelvnek a kiejtése is oly hősi zengésű. Erre a tö­mörségre és zengésre nincs hasonló pél­da. Egyedül áll Európában.” KEDVELT OLVASMÁNNYÁ TESZI a regényt Szalatnai elbeszélő művészete. Stílusa közvetlen. Folyik belőle a szó — eleven csobogással. Érdekfeszítő for­dulatokban, nemes izgalmú kalandok­ban is bővelkedik a regény (az érsek­újvári marhaszöktetés leleplezésének, a magyarországi sóbányák visszaélései­nek, Arany Basa rác haramiavezér bandája elfogadásának színes leírása). Az események filmszerűen peregnek. Hő­sökről ír — nemes egyszerűséggel. Távol áll tőle a lelkendező, hamis pátosz. A regény záró soraiban Kempelen Farkas végrendeletének figyelmeztető szavai szólalnak meg: „Szeressétek ezt a földet, ezt az eget, s boldogok és sza­badok lesztek!” Vajda Aurél f f ?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents