Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-03 / 5. szám
L. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 1985. február 3. ARA: 5,50 Ft ORSZÁGOS EVAN G ÉLIK UH ÉTI LAP ■ ' .v;v Egyházunk negyven éve A kl©g^enssíl^©z@ Igyezssiény szorgalmasan, fegyelmezetlen A MÁSODIK VILÁGHÁBORŰ VÉGÉN egyházunk akkori vezetőinek és népének egyik jellemzője a szorongás és bizonytalanság érzése volt. A holnap irányvonalának tiszta kibontakozását gátolta és torzította egyrészt a bőrünk alá szívódott hamis propaganda az eljövendő világról, másrészt az addig megszokott és langymeleg kényelmet adó egyháztársadalmi állapotok beidegződöttsége. A várható holnap homályos bontogatása megkezdődött az egyház jövőjéért felelősséget érzők táborában s a lelkészek különböző összetételű csoportokban próbáltak előre nézni. Jól emlékszem az egyik legelső ilyen tudatosan jövőt kereső beszélgetésre. Békéscsabán akkor már Vorosilov biztatására megkon- dultak az istentiszteletre hívó harangok. Mi még Budapesten Fehérvár felől lestük a fronthaladás híreit, amikor a kelenföldi lel- készi hivatalban jöttünk össze alig több mint féltucatan az eseményeket latolgatandó. Dezséry László akkori egyetemi lelkész hívta össze az elérhetőket. Mondott is igen konstruktív, tervekkel teli bevezetőt a beszélgetéshez. Ilyenek voltunk együtt, mint Benczúr, Dezséry, Karner Károly, Ordass, Zulauf s alig mások. Istenem, milyen egylélegzetű útkereséssel voltunk együtt! A különvélemények már bontakoztak, de a szorongás és bizonytalanság érzése még összemosta a nézeteket. A mit és hogyan lehet megtartani, s a merre tovább szőtte gondolatainkat. AZ ÁTMENETI ÉS AZ ŰJ UTAKAT TALÁLNI akkor még életen szét nem váló két gondolatkör volt. A félelmetes ostrom egy időre visszaszorította, de egyben érlelte is, és józanította is a gondolatokat. A két világ határa nemcsak az utcánként változó frontvonalakban imbolygóit fölöttünk, de a fejekben, a tudatformálódásban is. Kísért a gondolat elemezni az akkori nézeteket. De azok jelentőségét nem csupán az idői távolság zsugorította kicsivé, hanem a megtett út s az elért eredmények is. Akadt az olykor tétován, olykor bátortalanul eszmélkedők mellett — függetlenül és jóval az említett együttlét után — egy bátor és határozott ember, aki felelősen kézbevette az útratalálás ügyét. Akkor még tisztségek és egyházi tekintély nélkül. Mihályfi Ernő volt. A sűrűsödd események között megjelent Dezséry László ,.Nyílt levele". Az erjedő és érlelődő folyamatban kölcsönös és igen kiterjedt tárgyalások után született meg végül is az Egyezmény, amit mi az unitárius egyház után másodikként kötöttünk meg a kormányzattal. A többi felekezet is gyors egymásutánban kötötte meg a lényegében ugyanazon elveken alapuló Egyezményt, s csak a rómaiak késtek két esztendőt. Ez az okmány kiegyensúlyozó erejű lett. Medret kínált — bizony igen széleset — az egyház működésének. „Bárcsak mindannak elvégzésére volna erőnk, amire az Egyezmény lehetőséget ad” — mondták akkor az egyház vezetői azokkal szemben, akik az egyház szabad működését — itthon és külföldön — megkérdőjelezték. EZ A TISZTA MEGÁLLAPODÁS szétválasztotta az államot és az egyházat, kölcsönös megállapodás alapján meghatározta az egyház működési területeit (s ezt aszerint tette, ahogyan az egyház képviselői a megelőző tárgyalásokon kérték), leszögezte az Alkotmányban biztosított szabad vallásgyalkorlatot (és persze a lelki- ismeretszabadságot is), meghatározta azokat a működési területeket, ahol a szétválasztás ellenére is az együtímunkálkodás lehetséges, és biztosította az állam részéről az egyház további anyagi támogatását. Természetesen az Egyezmény kiegyensúlyozó hatása nem érvényesült egyik napról a másikra. A kezdeti feszültségeket nagyon árnyalt, finom formában sejteti az aláírás ünnepélyes aktusa alkalmából elmondott két köszöntőbeszéd. (Ennek az aktusnak egyetlen élő tanúja ma én vagyok, aki fiatal sajtólelkészként lehettem azon jelen.) Turóczy Zoltán, aki részünkről egyetemes püspökként egyik aláíró volt, arra mutatott rá, hogy Jézus parancsának teszünk eleget, aki arra figyelmeztetett, hogy „adjátok meg a császárnak ami a császáré”. Mire Ortutay Gyula, aki a kormányzat nevében volt az aláíró, azzal válaszolt, hogy így igaz, de most a császár maga a nép egésze. A kiegyensúlyozó1 hatás nem volt azonnali azért sem, mert a kormányzat nem feledhette egykönnyen az egyház háború előtti politikai magatartását. Nem minden történt a kormányzat — főleg a közigazgatás — részéről az Egyezmény szellemében. Az egyházban pedig az út-találó kibontakozás komoly és mélyreható teológiai vitákat és eszmélkedést kívánt. Ezt ugyancsak az „Egyezmény szellemében” vívták — ami akkor szinte mottóvá vált — ám néha kemény belső harcok formájában. A harcok gyökere többé-kevésbé a felszabadulás és az Egyezmény megkötése (1948) közötti egy-két évre nyúlik vissza. AZ EGYEZMÉNY SZELLEME azonban egyre tisztültabban érvényesült mindkét oldalon. Az egyház valóban megtalálta helyét, mégpedig tisztult helyét a mai magyar társadalomban, társadalmi törekvésekben. Káldy Zoltán püspöki szolgálatának első mottószerű mondata ez volt: „egyház akarunk lenni a szocializmusban.” Ebben minden szóra fontos hangsúly esik. Minden ilyen megegyezést megszületésének történelmi helyzetében kell értékelni, és nem betűbe merevített voltában. A világon egyébként minden emberi megnyilatkozás így értékelhető csak valóságosan. Az Egyezmény szelleme ma legvilágosabban Egyházi Törvényeink „Ünnepélyes Nyilatkozatáéban szűrődött le a ma számára. Ehhez tartjuk magunkat, s ez az Ige iránti hűségünket tükrözi a mában. Koren Emil (A fenti feleim alatt új sorozat kezdődik lapunkban, amelynek célja egyházunknak az elmúlt negyven évi szolgálatát, annak eredményeit a történelmi sorsforduló politikai, társadalmi és egyház- politikai összefüggéseiben felmérni. — Szerk.) Az Országos Elnökség köszöntése az év elején Kissé megkésve közöljük január 2-án, az év első munkanapján az Üllői úti székházban, egyházunk elnökségének köszöntése alkalmából elhangzottakat. Teológiai tanárok mindnyájan, a budapesti lelkészek szinte valamennyien jelen voltak, továbbá az egyházkerületi és országos hivatalok munkatársai. Az országos elnökséget dr. Koren Emil esperes, püspökhelyettes köszöntötte. Szólt az 1984. esztendő eseményeiről. Mint legkiemelkedőbbet jellemezte a Lutheránus Világszövetség nagygyűlését. Felejthetetlen marad a nagygyűlés — mondta. Egyházunk képes volt a nagygyűlés megrendezésére. Volt hozzá lelki- és anyagi ereje. Ugyanakkor a nagygyűlés meggazdagította egyházunkat, különösen is azt a 114 gyülekezetei, melyeket a külföldi vendégek meglátogattak. Sok hamis hír oszlott szét egyházunk életével kapcsolatban. Igen nagy esemény, hogy dr. Káldy Zoltán püspököt a nagygyűlés nagy szótöbbséggel az LVSz elnökévé választotta. Ilyen tisztségben magyar evangélikus püspök még soha sem volt. Egész egyházunknak segítenie kell szolgálatát. Az országos elnökség nevében Káldy Zoltán püspök válaszolt a köszöntésre és kívánt „derűs új esztendőt, aktív és terheket bíró lelkészeket és gyülekezeti tagokat” egyházunknak. Ezt követően először a nemzetközi helyzetről és népünk előtt álló feladatokról szólt. A nemzetközi helyzet Sajnos, a nemzetközi helyzet — mondotta — még mindig feszült. Reménytkeltő hírt kaptunk még karácsony előtt, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok külügyminiszterei Genfben asztalhoz ülnek a legégetőbb problémák megbeszélésére. Ez valóban jó hír. Hisszük, hogy a két külügyminiszter felelőssége tudatában tárgyal majd. Kölcsönös toleranciára, a megegyezés tudatos keresésére és kompromisz- szumra való hajlamra van most szükség az egész emberiség érdekében. Két nagyhatalom tárgyal. Jó tudnunk, hogy két különböző kontinensen élnek, területi követeléseik egymástól nincsenek és egymással soha nem háborúskodtak. Most mégis nagy politikai, katonai és ideológiai feszültség van köztük. Ezekről kell nyíltan tárgyalni. A fegyverkezési hajsza miatt végeredményben mindkét nagyhatalom szenved, gazdaságilag és társadalmilag is. Ilyen helyzetben két út van: vagy meg kell állítarii a fegyverkezési hajszát, vagy — és ezt nehezen mondom ki — mozgásba jön a katonai gépezet. Ettől az utóbbitól mentse meg Isten a világot! Az egyházaknak is mindenütt be kell vetniük szavukat, erkölcsi erejüket és ..tömegeiket”, a nukleáris háború megakadályozására, az igazságosság és béke biztosítására. Tudjuk, hogy a tárgyalások majd hosszú ideig tartanak. Ezeket imádságunkkal kell kísérnünk. Fel kell hívnom a figyelmet az afrikai éhínségre. A Szaharától délre pusztító az éhínség. Ezrek és tízezrek halnak éhen. Egyik ok a borzalmas szárazság, amely már évek óta tart, a másik ok a gyarmatosítás felszámolása után maradt nehéz gazdasági helyzet, elmaradt gazdasági struktúra és az afrikai népek nagyméretű eladósodása. Igen sokat szenved Etiópia népe, köztük több ezer evangélikus ember. Az emberiségnek össze kell fognia, hogy Afrika népeit megsegítsék. Köztük az egyházaknak is az eddiginél nagyobb áldozatokat kell hozniuk. A mi magyarországi evangélikus egyházunknak is —, amely a diakónia útján jár — mozgásba kell jönnie és a tőle telhető legnagyobb segítséget kell nyújtania. Talán éppen a böjti időszakot kellene az adakozásra felhasználni. Ügy kellene böjtölnünk, hogy magunktól vonunk el az afrikaiak megsegítésére. Erről még később beszélnünk kell. Arra is gondolnunk kell, hogy az 1985. esztendőt az ENSZ az „Ifjúság Évé”-nek hirdette meg. Ezt az évet egyházunknak is arra kellene felhasználni, hogy végiggondolja az ifjúság helyét és szolgálatát egyházunkban. Meg kellene vizsgálnunk, hogy vezető testületeinkbe, hogyan lehetne fiatalokat — az eddiginél jobban —, bekapcsolni, nekik, szót adni és szolgálatukat jobban igénybevenni. Minden bizonnyal megfrissülnének a gyülekezeti és egyházkerületi presbitériumaink a fiatalok szolgálata révén. Hazai helyzet Az 1985. esztendő országunkban és társadalmunkban nagyon jelentős eseményeket hoz, melyekre egyházunknak is fel kell figyelnie. Már 1984. őszén megkezdődtek azok a megemlékezések, melyek hazánk felszabadulásának 40. évfordulójához kapcsolódnak. Mi együtt ünnepiünk népünkkel. Ünepeljük a háború, a fasizmus igájából és egy igazságtalan társadalmi, gazdasági és politikai rendből való ki- szabadulásunkat Valljuk, hogy a „történelem-formáló Isten” akaratából történt a felszabadulás. Április 4-én ezért és a romokon épült országért, egy igazságosabb társadalmi rendért adunk hálát Istennek, Ugyanakkor elemeznünk kellene, mit jelentett evangélikus egyházunk számára a felszabadulás. Milyen kérdéseket kellett megoldanunk? Milyen problémákkal kerültünk szembe? Milyen szolgálatot végzett egyházunk a negyven év alatt? Milyen segítséget adtunk népünknek és társadalmunknak az új Magyar- ország felépítéséhez? Mit mulasztottunk el az egyházon belül és az egyházon kívül? Felismertük-e Isten szándékait velünk az új történelmi környezetben? Mindezt az elemzést ..történeti hosszmetszetben” kellene elvégeznünk. Vagyis úgy, hogy nem egyházunk jelenét (1985!) vetítjük vissza a múltba és a mostani helyzetet tekintjük „mérőzsiDR. KÁLDY ZOLTÁN1 PÜSPÖK GENFBEN A Lutheránus Világszövetség Végrehajtó Bizottsága, tisztségviselői, valamint a programtervező bizottság január 29.—február 6. között tart ülést a genfi központban. Az üléseken részt vesz, illetve a VB és a tisztségviselők ülését vezeti dr. Káldy Zoltán püspök, az LVSZ elnöke. nórnak” a múlt megmérésére. Ez történelmietlen lenne és rajongás volna. (Luthertől sem lehet számonkérni, miért nem segítette „népi forradalommá” szélesedni a „parasztháborút”. Nyilván azért nem, mert nem voltak meg a feltételek!) Sokat segíthetné egyházunk további szolgálatát egy rajongásmentes felmérés. Jó volna, ha a felszabadulás évfordulóján ökumenikus szinten történhetne egyházaink megemlékezése, esetleg az Egyházközi Békebizottság rendezésében. Egy tanulmánykötetet is kiadhatna egyházunk Sajtóosztálya, értékelve az elmúlt 40 esztendő munkáját. A másik jelentős esemény lesz ez , év tavaszán a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusa. Azt lehetne mondani, hogy ez nem tartozik az egyházra. Valóban nem tartozik az egyházra az, ami az MSZMP belső ügyeire, a párt építésére, szervezésére, személyi politikájára vonatkozik. Az is világos, hogy ideológiai együttműködésről vagy éppen ideológiai közeledésről sem lehet szó! Ezt a párt sem igényli és mi sem vállalnánk. Viszont három tényre fel kell figyelnünk. Az első az. hogy a párt programja nem egyszerűen több mint 800 000 párttag programja, hanem nemzeti program. Tehát az egvház tagjait is érintik és annak megvalósításában — kivéve az ideológiai és pártszervezési programot —, részt vesznek. Másodszor a kongresszusi irányelveket a nárt nemcsak a párttagokkal akarja megbeszélni, hanem sokkal szélesebb körben. Igv lehel őség van arra is. hogy egvházunk is elmondja véleményét. Ezt meg is kell tennünk. Bizonyára lesz rá alkalom. (Ez azóta megtörtént. — Szerk.) A kongresszusi irányelvek két szakaszban is szólnak az egyházról és ez a megszólításunkat is jelenti. Hozzá kell szólnunk a nemzetközi helyzet elemzéséhez, az életszínvonal-politikához, a család. az' ifjúság, az öregek, a nyugdíjasok témájához, általában az erkölcsi problémákhoz, továbbá a nemzeti egységet, a művészeti irányzatot, sőt a gazdasági kérdéseket tárgyaló szakaszokhoz. Általában a kongresszusi irányelvek jó és reális célokat tűznek ki, de vannak kritikai megjegyzéseink is. Kívánjuk, hogy a Kongresszus segítse előre népünk fejlődését, szellemi és anyagi jólétét, belső egységét, erkölcsi és kulturális gazdagodását. A parlamenti választások is erre az esztendőre esnek. A szocialista demokrácia szélesedése nyomán minden választókörzetbe 2—2 jelöltet állít majd a Hazafias Népfront. Mintegy 30—35 személyt országos listán jelölnek. Lelkészeinket és gyülekezeti tagjainkat kérjük, hogy jó szívvel gyakorolják állampolgári jogukat a választások alkalmával. A nagygyűlés után A nagygyűlés meggazdagította egyházunkat is, több területen pozitív hatást gyakorolt munkánkra. Általában jó előadások hangzottak el, melyek eszmélteitek. ébresztettek és új megvilágításba helyezték a régi kérdéseket. A munkacsoportok jó és konkrét határozatokat hoztak a nagygyűlés plénuma elé. A következő években úgy tud egy(Folytatás a 3. oldalon) S I \
