Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-10-27 / 43. szám

Evangélikus Élet 1935. október 27. Ünnep Hartán Mi újság a kántorképzés házatáján? Van újság! Felmérték az elmúlt 10 év munkájának eredményét. Ja­vítani kell a képzés minőségét. Mi az az „intenzív tanfolyam”? Kórus­éneklésünk jövője. Már a nyári tanfolyamok meg­hirdetésénél sokan érdeklődtek, miért csak két tanfolyamra lehet jelentkezni? Kik mehetnek az augusztusi tanfolyamra? Erre a harmadik tanfolyamra meghívást kaptak a résztvevők. Kántorkép­ző Szolgálatunk Igazgatótanácsa ez év elején felmérte az elmúlt kb. 10 év munkáját, eredményeit és néhány újítást, változtatást hatá­rozott el a kántorképzés minősé­gének javítása érdekében. A har­madik tanfolyam esetében a meg­hívás mellett döntöttek, azért, hogy akik már kellő eredményt ér­tek el évek során át, akik pl. zene­iskolában is tanulnak, így jobban haladnak, azok szükség esetén már oda tudjanak ülni az orgona vagy harmonium mellé és ne csak .Játszani” tudjanak, hanem „kí­sérni” a gyülekezet éneklését, ért­sék a liturgiát, ismerjék az isten- tisztelet menetét, a liturgia részei­nek értelmét és tartalmát. A meg­hívás nem ötletszerűen történt. Akik egy-egy fóti tanfolyamon részt vettek, azoknak neve karto­tékra került és ezen minden újabb alkalommal feljegyzik, mennyire haladtak előre, hol tartanak a ta­nulásban. Ezekből a feljegyzések­ből és a lelkészek visszajelzéseiből lehetett megállapítani, kik azok a haladók, akiket nagyobb figye­lemmel kell kísérni, mert már a kántori szolgálat rendszeres ellá­tásának küszöbén vannak, vagy már át is lépték azt a küszöböt, így kaptak meghívást! Intenzív tanfolyamnak neveztük el ezt a tanfolyamot. Ennek egyik újítása az volt, hogy az új énekes­könyvünkben szereplő valamennyi liturgiát végigtanultuk, énekeltük. Közben megismerték á hallgatók a liturgia egyes részeit és megtanul­ták, hogy az egyház istentiszteleté­ben miért használják régtől fogva ebeket az elemeket, ill. a reformá­ció hogyan formálta át a középko­ri misét olyan formán, hogy közép­pontjába az igehirdetés és az úrva­csora szentsége került. Nagyon hasznos volt ez a tanulás, hiszen éppen a fiataloktól kapjuk sokszor azt a megjegyzést, hogy nem értik mit miért teszünk vagy mondunk vagy énekelünk az istentisztelet­ben? Ily módon intenzívebben for­dultunk a gyülekezeti istentisztelet felé kántori szempontból. A másik új vonása ennek az in­tenzív tanfolyamnak az volt, hogy erőteljesebben fordultunk a karve­zetés tanítása irányába. Eddig is voltak énekkari gyakorlatok az egyes tanfolyamokon, de a kórus szervezését, az elindulást, a betaní­tást meg kell tanulnia annak, aki otthon akár egy kisebb kamara­együttessel, akár nagyobb létszá­mú egynemű vagy vegyes karral szeretné segíteni a gyülekezetben Isten dicséretét. Erre a két „tantárgyra” esett a hangsúly ezen az intenzív tanfo­lyamon. A tanítás munkáját lelké­szek végezték: Zászkaliczky Pál, Bohus Imre és Tóth-Szöllős Mi­hály, míg az énekkari munka ok-, tatója ifj. Hafenscher Károly volt, aki ebben a munkaágban ké­pezte magát és szép eredményeket ért már el a „fótiakkal” pl. a múlt évi nagygyűlés záró istentisztele­tén is. Ennek a tanfolyamnak nem volt „vizsgája”. Két részben adtak szá­mot munkájukról. Augusztus 29- én délután a Bp.-fasori templom­ban egyházzenei áhítaton a tanfo­lyam hallgatóinak énekkara szol­gált. Klasszikus és modern, külföl­di és magyar szerzők műveit szó­laltatták meg: Gabrieli, Roselli, Cererois művei, Bach 4. kantátájá­nak kórustételei mellett egy-egy Szokolay-, Fasang- és Csorba­művet, valamint Gárdonyi: A tékozló fiú c. kisoratóriumát hallottuk, szólisták közreműködé­sével. A jól sikerült bemutatkozás egyszerre tanúsította azt, hogy ko­moly munka folyt, hiszen három hét leforgása alatt tanultak meg nehéz műveket, valamint azt is, hogy érdemes volt hangsúlyt tenni a kántori szolgálatnak erre az ágá­ra. A zenés áhítat orgonistája Szi­lágyi Gyula oki. kántorunk volt, a betanítás és vezénylés feladatát pe­dig ifj. Hafenscher Károly csengő­di lelkész végezte lelkiismeretesen és odaadással. Köszönet érte a fa­sori gyülekezetnek, hogy egy estére befogadták a fótiakat, - szép él­ményben lehetett részük és Keve- háziné, Czégényi Klára pilisi lel­kész igehirdetéséből útravalót vi­hettek magukkal. A példa lehetne „ragadós”. Az elkövetkező évek során szeretnénk folytatni ezeket a tanfolyamokat és jó lenne a szám­adás „énekkar”-i részét mindig egy-egy pesti gyülekezetben meg­tartani. A számadás másik fele az utolsó nap délelőttjén a fóti templomban volt, ahol liturgikus istentisztele­ten vettek részt a hallgatók és szü­leik, valamint sok érdeklődő lel­kész és gyülekezeti tag. Énekes­könyvünk 14. liturgiáját énekelték és játszották, kísérték végig. Az énekes liturgia lelkészi szolgálatát e sorok Írója végezte. így zajlott le az „intenzív tanfo­lyam”. Újítás, minőségi javítás, in­tenzív odafordulás a tényleges kántori feladatok megismeréséhez és elsajátításához, hogy ne csak bánni tudjanak a hangszerrel, ha­nem tudjanak istentiszteleti ének­lést, liturgiát vezetni, tudják a gyü­lekezetekben tanítani és munkájuk nyomán szaporodjanak, erősödje­nek az énekkarok. Tóth-Szöllős Mihály Szórványból és tömb gyülekezetek­ből igyekeztek szeptember 14-én ün­neplőbe öltözött vendégek; egyházta­gok, ismerősök, barátok és lelkésztár­sak Hartára. Bács-Kiskun megye egyik legnagyobb gyülekezetében lelkészt ik­tatott Tóth-Szöllős Mihály, az egyház­megye esperese. A síksághoz szokott alföldi szem Harta nagyközség határában hegyekbe ütközött. Hagyma hegyekbe. Szorgos kezek szedték, mert most volt itt az ideje. Köztudott, hogy olyan emberek élnek itt, akik szorgalmas tagjai úgy a nagyközségnek, mint a gyülekezetnek. „Ki lesz itt a templomban, ha a ha­tárban ennyi ember szorgoskodik?” B fogalmazódott meg az aggodalom.- Ott is voltak! Tele volt a templom! Ilyen kép fogadta határban és temp­lomban Polgár István egyházügyi tit­kárt és feleségét, Szokola Imre hartai tanácselnököt és feleségét és Dr. Lei­ten János HNF helyi elnökét és felesé­gét. A 23 Luther-kabátba öltözött lelkész és lelkészi munkatárs létszáma jelezhet­te a hartai gyülekezetnek, hogy Szabó Vilmos Béla lelkészüket szerették a volt egyházmegyében, ma is tartj’á a kap­csolatot volt évfolyamtársaival, az új egyházmegye pedig ugyanígy várja az új kollégát. „Bánat és öröm van együtt ebben az órában” - kezdte Tóth-Szöllős Mihály esperes igehirdetését a „Meghívó”-n látható Fii 3,14 alapján. „Egy dunán­túli gyülekezet bánata, ahonnan Szabó Vilmos Béla lelkész eljött, s a hartai gyülekezet öröme, ahova most az új lelkészt beiktatjuk”. Az Ige nem a volt gyülekezet elfelej­tésére buzdít. Isten bűnbocsátó kegyel­me úgy van mögöttünk, hogy arra min­dig támaszkodhatunk. Ez a háttere a gyülekezet és a lelkész szolgálatának. Ezzel a szabadsággal lehet diakóniája az egyháznak. E szolgálat célja Jézus Krisztusban van. Ugyanaz van mögöttünk, aki előt­tünk jár. Jézus ezért támasz és cél. Ö lelkészi munkánk támasza, tartalma és mondanivalója. Az esperes igehirdetésében egy mon­datban beszélt a község és a gyülekezet népéről, életéről, munkájáról elválaszt­hatatlanul. Ez eddig is így volt, az előd szolgálatában. „Olyan község ez, amelyikben a né­met szó - élő nyelv. Beszélik és e kultú­rát ápolják.” Szabó Vilmos Béla beiktatott lelkész Jn 3,30 alapján tett bizonyságot Har­tán induló szolgálatának ez ünnepén. Igehirdetése program volt és meghívás erre a szolgálatra. Az ünnepi közgyűlésen elhangzó kö­szöntések sorát Helfrich Márton gyüle­kezeti felügyelő nyitotta meg, aki kife­jezte a gyülekezet örömét és várakozá­sát. Mindez nemcsak a lelkésznek, ha­nem egész családjának is szólt és szól. Az egyházügyi titkár és a társadalmi szervek köszöntése híven tükrözte azt az egységet, amelyben élünk együtt a Duna-Tisza közén. Az öröm hangja és a közös szolgálat áldása fogalmazódott meg dr. Pribitek László hartai plébá­nos és ifj. Pungur Béla hartai reformá­tus lelkipásztor szavaiban. Dr. Káldy Zoltán püspök-elnök bu­karesti útja miatt levélben köszöntötte a gyülekezetét és a beiktatott lelkész­családot. Emlékeztetett az elődök munkájára és hűséges szolgálatára. Eb­be a sorba kell beállnia az új lelkésznek. Kívánjuk, hogy a gyülekezet és a lelkészcsalád találjon egymásra és így növekedjék közöttük Krisztus. Káposzta Lajos / ' Tűrmezei Erzsébet A minden, az minden! Minden gondomat reád vethetem. Nem csak az apró-cseprő gondokat, a legnagyobbat is! Nem csak a nagyokat, nehezeket, a legkisebbet is! Mert a minden, az minden! És minden lehetséges, ha hiszek. Lehetetlen, megoldhatatlan, elérhetetlen nincsen! Mert a minden, az minden! És Tebenned mindenre van erőm. Mindenre: sokra, kevésre, szűkölködésre és bővölködésre... testvérek terhét1 vállamra vennem, Teeléd vinnem! Mert a minden, az minden! S mindenért hálát adhatok. Derűs napok, borús napok, örömök, szenvedések... Minden szereteted fénye ragyog. Mindet azért adod, hogy cél felé segítsen. Mindért hálaéneket mondhatok. Mert a minden, az minden! __________________________ ____________________________/ Az ige köszá Az „Erős vár a mi Istenünk” kez­detű énekünk 4. versének kezdőso­ra, Luther Márton személyes vallo­mása - hitvallás. A himnológusok diadalmas him­nusznak mondják ezt az éneket. Igazuk van, amiből megszületett, betűkbe, mondatokba formálódott, énekké lett, mindaz évek, évtizedek személyes hitharcának gyümölcse. Aki olvasta Luther életét, munkás­ságát, főképpen iratait, az tudja, hogy mennyi belső, lelki küzdelem van ezek mögött a mondatok mö­gött. Mennyi megelevenedett ige, imádságban átvirrasztott éjszaka, íróasztal fölé görnyedés, tanulás, tanítás, beszélgetés, vitatkozás, ön­magával és másokkal való küszkö­dés. Az evangélium ügyéért érzett felelősségérzés. S mindezekben és mindezek felett a megtapasztalt va­lóság - Isten igéje örök - Isten igéje kószáiként megáll. Luther teológiai tanárként a wit­tenbergi egyetemen a zsoltárok könyvéből is fordított, magyarázott hallgatóinak. A 46. zsoltár magya­rázása közben átélt valamit: évszá­zadokat, sőt évezredeket átível az Isten hűsége, valósága, kegyelmes szeretete. Krisztus születése előtt 701 -ben a jeruzsálemi zsidók nehéz időket él­tek át. Városukat körülvette Szan- herik asszír király serege. Egyetlen reménységük volt, Isten maga. Imádságuk, énekük, áldozataik, őszinték voltak, szívből jöttek - s meghallgatásra találtak. Az ost-1 romló sereg elvonult - a város meg­menekült Isten megtartotta őket [imádságuk meghallgatásra talált}. Ezrek ajkán zengett az ének: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, min­dig biztos segítség a nyomorúság­ban" ... „a seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk”. S ez á zsoltár a héber nyelvet tanító professzor ajkán személyes hitvallássá lett. Esztendők múltak el a 95 tétel kiszögezése óta. Isten már elinditot- ■ ta a reformáció ügyét. Már Német- ország-szerte, sói annak . túl is isméjíífiések yjSÉ® sfwwSf Sokan örömmel olvasták és szóltak' annak szellemében, igazították éle­tüket az Isten igéjéhez. Mekkora fe­lelősség, teher nehezedett Luther vállaira! Sokan szerették, de nem kis szám­mal voltak ellenségei is: Sokaknak kellemetlen volt az Isten igazságát bátran hirdető Ágostonrendi barát. Volt csábítás, nagy rangot, sok pénzt ígérő, de egyben csendet pa­rancsoló, tanait, egész eddigi mun­káját megsemmisítő, visszavonást igénylő kérés, követelés. Luther nem volt hajlandó erre, csak az Igének, az Isten örök igazságának volt haj­landó engedelmeskedni, de annak szívből, egész életével. Pápai és biro­ként megáll dalmi átok sújtotta. Egyházon és államon kívül rekesztve, törvényen kívül helyezve. Más beleroppant vol­na. Egyetlen fegyvere, egyetlen tá­masza volt, Isten maga. Luthert kortársai megfélemlíthe- tetlennek tartották - az igazság az, hogy Luther is ember volt. Neki is voltak nehéz órái, belső vívódásai, ilyenkor legbensőbb barátját Me- lanchtont hívta és felcsendült ajku­kon: Erős vár a mi Istenünk -... az ige kószáiként megáll. Kétségei közül, félelmeiből. Isten maga emelte ki, emelte fel szolgá­ját. Cselekedte ezt, igéje által. Nem véletlen az, hogy a legtöbb Luther kép, szobor Luthert a bibliáját fog­va ábrázolják. Az ige szolgája < volt. Erre tette életét, minden más ez után követ­kezett: család, barátok, munkatár­sak, pihenés [minden más]. Az ige tartotta meg, minden bel­ső és külső harca közepette. Az ige volt egyetlen fegyveré, oltalma, győ­zelmének alapja, mely mindmáig hat [s ez után is] egyházunk életé­nek a fő jellemvonása - [hiszen] az Ige egyházának valljuk magunkat. Személyes vallomással kell foly­tatnom. 1944-et írunk, konfirmációi ünnepségre készültünk, Rákospa­lotán. Sokszor kellett a konfirman­dus órákról szétrebbenni, óvóhelyet keresni, mert megszólaltak a légive­szélyt jelző szirénák. Emlékszem, sokszor imádkoztunk azért, hogy a konfirmációi ünnepünkön ne kelljen a templomból szétszaladnunk, hogy megtarthassuk az ünnepsé­günket. Egy csendes vasárnap dél­előttöt kaptunk, ajándékba Istentől. El nem feledem, mikor az ünneplő gyülekezet állva énekelte az Erős vár a mi Istenünk énekünket. Mennyi könnyes szem volt s mennyi boldog arc. Iszonyatos háború dúlt, s mi 14 éves gyermekek is már tudtuk, a bombázásokból, az állandó halál- félelemből, a nélkülözésekből, szü­léink gondférhes arcából, hogy mi­lyen veszélyeknek van kitéve az élet, az életünk. Mai konfirmandusoknak . ..gmondom, akik kpzüt nem egy^csak. Sí a sok ajándékért tanul-SkkoCoem volt ajándék, testi, pénzben kifejez­hető - de kaptunk ajándékot, lelkit, amit a mai napig sem feledtem, hi­szem, feledtünk. Isten kegyelméből szolgája lehe­tek. Sok mindent átéltem, konfirmá­ciónktól - a mai napig. Megtapasz­taltam, s vallom, amit Luther éneké­ben vallomásként kimondott: Az ige kőszálként megáll. Luther kedvenc szavajárása volt: az ige megcselekszi. így igaz - s boldog ember az, aki maga is átéli, megtapasztalja, Lu­therral együtt mondhatja, az ige megcselekszi, mert az Isten igéje kőszál - megmarad örökre. Szabó István l 110 éve született Schweitzer Albert l „Az élet mélységes tisztelete" A születéstől a nagy döntésig: 1875-1905 1875. január 14-én született a németor­szági, felső-elszászi Kaysersbergben, evangélikus lelkész fiaként. Édesanyja is lelkészi családból származott. Hama­rosan a Munster völgyében fekvő Gunsbachba költöznek. - 8 éves korá­ban kezd el orgonáim, mikor lába még el sem érte a pedált. - Gimnáziumi időszakát nagybátyáéknál tölti. Kez­detben nem jó tanuló, de egyik tanára nagyon jó hatással van rá s ő elhatároz­za, hogy ennek a rendkívül lelkiismere­tes pedagógusnak nem fog csalódást okozni, így néhány hónapon belül a legjobbak közé kerül. - 1893: rövid időre eljut, rokonai révén, Párizsba. Itt 'egy híres orgonamestertől vesz órákat. - 1893: beiratkozik a strasbourgi egye­temre, ahol teológiát, filozófiát és zene­elméletet tanul. - Katonaidejének letel­te után a párizsi Sorbonne egyetemen folytatja tanulmányait. - 1899: vissza­tér Strasbourgba, segédlelkészként szolgál a Szent Miklós-templomban. - 1899: újra tanul, ezúttal Berlinben, és 24 éves korában elnyeri a filozófia dok­tora címet. - Bachról, a világhírű ze­nészről, zeneszerzőről ír könyvet. - 1902: magántanár a strasbourgi teoló­giai fakultáson. - 1903: megismerkedik későbbi feleségével, Helena Breslauval. Felkészülés a szolgálatra: 1905-1913 '1905: elérvén harmincadik életévét, el­határozza, hogy életének hátralévő ré­szét arra szenteli, hogy segítsen a szen­vedőkön, konkrétan az afrikai őser­dőkben végzendő szolgálatra gondol. Úgy érzi, nem elég humanista gondol­kodásúnak lenni, hanem tettekkel kell segíteni az elesetteken, szenvedőkön. Ekkor már mint teológust és- mint or­gonaművészt szárnyára kapta a hír, döntése ezért széles körökben meglepe­tést és ellenállást váltott ki. De kezdet­től fogva voltak segítőtársai is. Ekkor úja: „Minél többet gondolkodom raj­ta, annál megfoghatatlanabbnak tűnik, hogy mi európaiak, oly keveset törő­dünk a távoli földrészeken reánk háru­ló, jembertársi feladattal. Úgy érzem, a gonosz gazdag emberről és a szegény Lázárról való bibliai példázat rólunk szól. A gazdag ember: mi vagyunk!”. - 1912-ben leteszi az orvostudományi ál­lamvizsgát. - 1912 júniusában megnő­sül. Feleségében hűséges, szolgálatkész segítőtársat ajándékozott neki Isten. Minden erejével támogatta, vállalta félje afrikai terveit, pedig ez személy szerint neki is az itt Európában reá váró fényes karrier végét jelentette. Schweitzemé írta: „Mi abban találkoz­tunk egymással, hogy felelősek va­gyunk mindazokért a javakért, melye­ket életünkben elnyertünk, és egyek va­gyunk abban a tudatban, hogy azokról a mások iránti segítségnyújtásban kell számot adnunk.” - 1913: Afrikába, ezen belül Gabonba utaznak, Lamba- rénéban megkezdik a kórház építését, az őserdőben. Ez a település Afrika nyugati partján, az Egyenlítő közelé­ben, Gabon köztársaságban van, az Ogove folyó mellett. A kényszerű várakozás évei: 1914-1924 1914. aug.: a háború kezdete után hadi­fogolyként a missziói telepen internál­ják. - 1917: feleségével együtt átszállít­ják a Pireneusokban lévő hadifogolytá­borba, majd innen a ma Olaszország­hoz tartozó Saint-Rémybe viszik őket. - 1918. július: fogolycsere révén felesé­gével együtt visszatérhet Elzászba. - Édesanyját ekkor már nem láthatta vi­szont, szerencsétlenség áldozata lett. Édesapja pedig már hosszú évek óta komoly beteg. - Schweitzer most arra használja idejét, hogy megíija életrajzi könyvét, „Orvos az őserdőben”. Ezt később magyarra is lefordították, itt­hon is kiadták. - 1919. jan.: megszüle­tik kislányuk, Rhena, aki majd felnőtt­ként, a szülők halála után a lambarénéi munkát viszi tovább. - Schweitzer sú­lyos műtéten esik át. Majd Finnország­ba, Svédországba és sok más országba hívják hangversenykörútra és előadá­sok tartására. Mindenütt az Afrikában korábban megkezdett munkáról be­szél, ehhez gyűjt híveket és adományo­kat. Öt hosszú év telik el. Felhívásaira az egész világ megmozdul nagy és ne­mes ügyének támogatására. A szolgálat évtizedei: 1924-1965 1924. febr. 14: újra elindulhat Afriká­ba! Felesége - kisgyermekük miatt - csak később követheti. De addig is gyógyszereket gyűjt és előadásokat tart. - Schweitzer elé Lambarénéban Szomorú kép tárul. Korábbi munkáját a háború szétzüllesztette, anyagi, fizi­kai és lelki értelemben egyaránt. - De az őserdőben teljed a hir: A Nagy Fe­hér Doktor újra Lambarénéban van és váija a betegeket! - Az évek során hoz­zá hasonló áldozatkész segítőtársak, orvosok, ápolók, ápolónők érkeznék a világ több részéből. - 1927-1932: euró­pai pihenés, már amennyire ezt a sok koncert és előadás miatt pihenésnek lehet nevezni - 1933-1939: újra Afriká­ban. Munka, melyet európai utazások szakítanak meg, hogy hangversenyek és előadások tartásával a szükséges pénzügyi fedezetet biztositani tudja. Páratlan helyzet a maga nemében: ah­hoz, hogy rendkívüli, csodálatos mun­káját folytatni tudja, ennek anyagi fe­dezetét is sajátmagának kell előterem­tenie. - 1953. október: Nobel-békedíj- jal tüntetik ki. - 1957: rádióbeszédei­ben, előadásaiban élesen elítéli az atomfegyver-kísérleteket, pozitívan ér­tékeli a Szovjetunió javaslatait. - 1957 májusában élete legnagyobb vesztesége éri: felesége halála. - 1959. dec.-től 1965 szeptemberéig kisebb-nagyobb megszakításokkal Lambarénéban él, választott hazáját és népét még a szá­mára rendkívül nehéz időkben sem hagyja el. Rendületlenül dolgozik a kórház továbbépítésén és irányításán. - 1965. szeptember 5-én bekövetkezik az, amitől szeretett néger barátai, tisz­telői és szerettei a világ minden részén féltek: a Nagy Fehér Doktor visszaadja lelkét Teremtőjének. Kívánsága szerint dolgozószobájának ablaka alatt helye­zik nyugalomra, korábban elhunyt fe­leségének hamvait is ideszállítják. - Af­rika népe fogadott fiának nyilvánítja. Győr Sándor A strasbourgi szeminárium (Séminaire Protestant), melynek igazgatója volt Schweitzer V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents