Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1985-10-13 / 41. szám
Evangélikus Élet 1985. október || J3 £Q * fr ' GYERMEKEKNEK Jézus köré gyülekezve Beled A templomudvar és a parókiához vezető járda tele van kerékpárral. Sok látogatót fogadott már ez a kép szombat reggel Beleden. Itt a Kisalföld peremén a kerékpár az egyik fő. közlekedési eszköz, s a gyerek-bibliakörösök legtöbbje (gy érkezik a bibliaórára. A parókia egyik szobájából kialakított gyülekezeti teremből zaj, ricsaj hallatszik ki. Amikor belépek, akkor is szükség van a hangosább szóra, hogy végre rend és csend legyen. De valahogy éppen a nyüzsgés jellemzi a mi bibJiaóráin- kat. Mert ebben a hyüzsgésben benne van minden: - az, hogy otthon érzik magukat a gyülekezeti teremben a gyerekek - örülnek az alkalomnak - tele vannak kérdésekkel, s ezekre választ is várnak. f Ebben az évben „Megmentett emberek" és „Istenemberei" címmel man kartonból, majd ez a bárka lett a jelenléti „doboz’’. Mindenki választott magának egy állatnevet, s amikor részt vesz a bibliaórán, ezt az állatnevet fölírva egy kis cédulára, bedobja a bárkába. Játék és jelkép egyben. Bárcsak - mint Noé bárkája által Isten mentő sze- retetét mutatta meg - ezek a gyerekek is Isten megmentettjei lehetnének. Közösen szolgálunk minden hónap egyik vasárnapján a családi istentiszteleten. Ige, imádság, hirdetés felolvasására mindig van jelentkező. Volt amikor a Rába-partón kirándultunk, volt amikor a szomszéd gyülekezet gyerek-bibliaköröseivel együtt töltöttük az egész délutánt. Sok terv, sok új ötlet megvalósult már az elmúlt esztendők során. Sok,élmény köti össze a csoportot. két ószövetségi sorozat segítségével azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy a mi életünkben miként mutatkozik meg Isten mentő szeretete, s hogyan állít szolgálatba az Úr? Az ószövetségi történetek izgalmas cselekményei magukkal ragadták a gyerekek fantáziáját. Ez leginkább abban mutatkozott meg, hogy élénk képzelőerő segítségével érdekesebbnél érdekesebb rajzok készültek. A füzetét senki nem vitte haza, majd csak év végén. (A hanyagok így nem felejtik otthon és nem veszítik el.) Sok szép közös munka és alkalom erősítette a közösséget. Év elején például volt egy „hajóépítő" brigád. Noé bárkájának kicsinyített mását készítették el hárEnnek két apró jele: Egy volt gye- rekbibliakörös fiú ma már az óvodásokkal és az elsősökkel való foglalkozást végzik, igen jó érzékkel és sok szeretettel. A másik: Egyik gyerek-bibliaóra előtt egy édesapa telefonon fejezte ki sajnálatát, hogy lánya nem tud jönni a gyerek-bibliaórára. (A szülők számára is fontos az itt folyó munka.) Jó tudni azt, hogy a gyerekek kötődnek hozzánk, körbevesznek bennünket, mint a képen is látható egy gyerek-szeretetvendégségen. De még jobb tudni azt, hogy ezek a gyerekek az Igét hallgatva Jézus köré gyülekeznek szombatról szombatra. Bárcsak gyülekezet maradnának. ifj. Bence Imre A A ; "V VASÁRNAP IGÉJE Préd 4,8-12 KIÉRT FÁRADOZOM? Egészséges embernek joga és kötelessége a munkavégzés. Joga van használni és fejleszteni cselekvő képességeit fizikai és szellemi munkában, másrészt erkölcsi kötelessége munkáyal eltartani magát és segíteni társait. Sokan vannak, akik betegségükben, gyengeségükben is összeszedik magukat és igyekeznek ellátni a.feladataikat, mert rosszabbnak érzik a betegségnél is a tétlenséget. Vannak viszont sajnos erőtől duzzadó munkakerülők, egészséges naplopók, családjukon, vagy a munkatársaikon, az egész társadalmon élősködők. A munka elengedhetetlen alkotóeleme az emberi életnek. Mégsem lehet azt mondani, hogy minden munkavégzés egyformán áldott, emberséges. Mint minden Istentől adott emberi képesség, a munkaképesség is lehet a bűn által eltorzított, rendeltetésével ellenkező, visszájára fordult. Eredeti célja szerint a munka az önfenntartás és az embertárs szolgálatára adott lehetőség. Kiért dolgozunk tehát? Magunkért és embertársainkért. Ezzel szemben sokan nem valakiért, valakikért végzik a munkát, hanem önmagukért, illetve az azon keresztül elérhető anyagi haszonért. • Valamiért dolgoznak, fáradnak, hajtanak és nem valakiért. A munka helyes felfogása szerint a szeretet parancsát tölthetjük be. A munka, a hűségesen, tisztességgel elvégzett munka, a másokért való fáradozás a szeretet parancsának a legáltalánosabb, legtöbb embertársra kiterjedő betöltése. Aki a munkavégzése közben nem az embertárs szolgálatát tartja szem előtt, azt ez a legemberségesebb tevékenység éppen az emberektől szakítja el. Háromféle módon is. Az önző céllal végzett munka során társtalanná válik. A mai igében ábrázojt társtalanság nem feltétlenül azt jelenti, hogy az illetőnek nincs „se kutyája, se macskája”, tehát család nélküli, magányos ember. Esetleg az önző, anyagiakat hajhászó munkája során idegenedett el a családjától, és minden szorosabb emberi kapcsolattól. Esetleg öncélú munkavégzésükkel összeütközésbe kerülnek más emberekkel. A segítés szándéka nélkül végeredményben önmagukat is elveszítik. A társtalan önmagát is elveszi ti. Hogyan mondhatná valaki, akinek vég nélküli fáradozásra van ereje, hogy senkije sincsen? Lehet, hogy nincs vér szerinti hozzátartozója, rokona. De vannak embertársai! Nemcsak rokonért, családért, hozzátartozóért lehet élni, fáradozni. Jézus azt mondja: „az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom”. Isten valakiért munkálkodik. Egyenként minden emberért és az egész nagy világért. Értünk. Ezt Jézus ragyogó világosságban mutatta meg. Pál apostol ezt mondja a munkával kapcsolatban: „aki nem akar dolgozni, az ne is egyék!”. Továbbvihetjük a gondolatát: aki nem akar a felebarátért dolgozni, az ne is egyék. Jól végzett munkával, helytállással szerethetjük:^ a, felebarátot. Legyen legközelebbi hozzátartozó, vagy ismeretlen, aki valamilyen összefüggésbe kerül a munkánkkal. Munkánkkal szeretjük azt a felebarátot, , aki ránk van utalva. Természetesen nemcsak a meghatározott hivatalos munkaviszonyban, munkabérért végzett tevékenységre kell itt gondolni. Felbecsülhetetlen nagy szolgálat és meghálálhatatlan fáradozás például az édesanyák, háziasszonyok családi szolgálata. Hasonlóan nagy anyagi és erkölcsi értékű szolgálat a jól szervezett, valóságos, nem mondvacsinált célért és nem tessék-lássék módon végzett társadalmi ihunka. Beteglátogató, magányosokat gondozó gyülekezeti szolgálat igazi melengető, oltalmazó, elesettet felemelő fáradozás. Akik a felebarát szolgálatára fordítják munkaképes erejüket, azok nem a mammont, hanem Jézust szolgálják. Baranyai Tamás IMÁDKOZZUNK Mennyei Atyánk! Köszönjük neked azokat, akik születésünktől fogva értünk fáradoztak. Köszönjük, hogy a munka által szorosra fűzöd emberi kapcsolatainkat és határtalan lehetőséget adsz a szeretet parancsának a hűséges betöltésére. Köszönjük a munkaképességet és munkakedvet. Ha pedig elfogy az erőnk, Te adj mellénk testvéreket, akik készek felvenni a gondjainkat. Ámen. SAJTÓSZEMLE a felelősségről Olyan cikkeket, illetve cikkekből olyan részletet idézünk most, melyek valami módon a felelősség kérdését, jelentőségét hangsúlyozzák. Az élet különböző területein különböző módon megnyilvánuló, szükséges alapállást. Garai Margit, mint a Legfelsőbb Bíróság bírája, a családi konfliktusokról rendezett országos konferencián nyiltan és őszintén tárt fel egy nagyon sajnálatos jelenséget. Erről mi laikusok, aligha mertünk volna ilyen egyértelműen beszélni, még ha saját magunk is sejtettük, hogy ez tényleges jelenség és probléma. Garai M. a családi konfliktusokkal leginkább a válóperes tárgyalásokon találkozik. Elsődleges feladata az eléje kerülő családi problémák esetében a békítés. Ámde ez nem is olyan egyszerű. Hogy miért nem egyszerű, kiderül: „A békítésnek sajnos nincsenek meg a megfelelő feltételei. Az ügyvédek gyakran még rontják is a helyzetet, ritkán törekszenek a megegyezésre, inkább erősítik tfagy kiélezik a konfliktusokat. A bíróság pedig már csak regisztrálja, lezárja azokat”. (Családi Lap, 1985. febr.) Kölcsönös felelősség Talán nem tévedünk, ha az egyik folyóiratban hónapokon át tartott vita lényegét, tanulságát ebben összegezzük: kölcsönös felelősség. - A családi élet, a családban történő nevelés minden bizonnyal legnehezebb, legfájdalmasabb fejezetét állította az érdeklődés központjába egy konkrét eset kapcsán az újság, ilyen címmel: „Panasz a kamaszra”. - Az édesanya ellenezte 17 éves leányának barátkozását, kapcsolattartását egy 21 éves fiúval. Sok minden történt, végül teljesen elfajultak a dolgok, kis híján családi tragédiához vezetett itt is az úgynevezett nemzedéki ellentét. - Ehhez szóltak hozzá szülők „természetesen” túlnyomórészt édesanyák, mintha édesapáknak ilyen gondjuk nem is lenne! -, hozzászóltak fiatalok is. Érthető módon a legszélsőségesebb álláspontokat képviselve. - Mi maradjunk a kölcsönös felelősség szempontjánál, eszméjénél. A szülő felelős azért, hogy amit mond, hogyan mondja! - A gyermek plédig felelős, főleg 17 és 21 éves korban azért, amit tesz. Felelős saját magáért, de szüleiért is. Szülei közérzetéért, lelki nyugalmáért. Ha a kölcsönös tiszteletet és felelősséget már eleve jó és szükséges kiindulópontként fogadnánk el, nagyon sok konfliktust talán már az elején lehetne tisztázni. (Családi Lap, 1984. dec.- től 85 júliusáig) Ki a felelős? Nyitott kérdés marad ez mindazok előtt, akik elolvassák a fiatalok között végzett egyik felmérés „eredményét”. (Ifjúsági Szemle, 1985. 3.) Farkas Endre a diákfiatalok jövőtudatát vizsgálta, beleértve a jelent is. Arra a kérdésre, hogy fiatalok hogyan fogalmaznák meg a ma embere számára az erkölcsi normául szolgáló tíz- parancsolatot, a harmadik kategóriába tartozó fiatalok, a megkérdezettek egynegyede(l), a szerző szerint markánsan, élesen társadalomellenes, cinikus válaszokat adott. Az ilyen fiatalok (főleg gimnazisták) az első parancsolatot így fogalmaznák: „te vagy önmagad istene, cselekedj e szerint”, A másodikat így: „ne legyen más istened, mint a Pénz”. A negyediket így: „szeresd szüléidét, amíg adni tudnak néked”. - Jogos a kérdés: ki a felelős ezért? - Ahelyett, hogy reflexszerűen a külső tényezőkre, iskolára, társadalomra mutogatnánk, gondolkodjunk csak el azon, hogy az ilyen fiatalok vajon nem éppen otthon, a családban hallanak ilyen vagy ehhez hasonló „életbölcsességeket”? Egyébként erre utal a felmérés második részében egy fiatalnak ez a kijelentése is: „Rohanás. Mi után? Pénz kéne. Mire? Már minden benn áll a szekrényben. Nem kéne leülni egy kicsit beszélgetni?”. összeállította Győr Sándor \ 100 éve született Benedek Marcell: Az olvasás művészete Benedek Marcell a Nyugat nagy nemzedékével indult mint író, fordító és - talán éz volt igazi élethivatása - az értékes irodalom tudós népszerűsítője. Manapság jogos gyanakvással fogadjuk, ha az irodalmat, a művészeteket valaki „népszerűsíteni” akarja. Annyi suta próbálkozással találkozunk nap mint nap a sajtóban, a rádióban és a televízióban, amely ezt a törekvést kompromittálja - néha jeles írók nevével is védve -, hogy csömörünk támad a műfajtól. A tömegkultúra és a tömegkom1 munikáció korszakában fölvetődik a kérdés: nem aufklä- rista ábránd-e csupán a „magas irodalom” népszerűsítése? Vajon véletlen volt-e, hogy már a múlt században egész írói nemzedékek zárkóztak el a széles olvasóközönségtől? Nincs-e itt olyan feloldhatatlan ellentmondás, ami eleve arra kárhoztatja a művészet- propaganda misszionáriusait, hogy szélmalomharcot vívjanak, vagy belefásulva a reménytelen munkába csak a szót és a papírt szaporítsák? Ha a népszerűsítést hagyományos „népnevelői” módszerekkel képzeljük el, a fönntartásaink jogosak. Nem állítható szembe egymással a műveletlen, olvasáshoz nem szokott tömeg és a titkokat tudó irodalmár, hogy az utóbbi a parlag elméket megművelve ránevelje a kultúra nélkül fölnőtt tömeget a szellemi értékek sze- retetére. Olvasásra nevelés azonban mégis van, ha nem is a széles néptömegek körében. Benedek Marcell is azért vállalkozhatott rá már a húszas években, mert volt közönség, amelyhez szólhatott. Olyan olvasók igénylik Az olvasás mű- vészeté-hez hasonló szellemű könyveket - mint pl. a szerző más műveit: A francia regény-1, A modern magyar irodalom c. összefoglalását 1924-ből és élvezetes Zola-, France- és Shakespeare-monográfiáit -, akik már rendelkeznek bizonyos olvasottsággal és van természetes fogékonyságuk az irodalom iránt, csak még nem tudnak tájékozódni az olvasnivalók tömegében. Csak azt lehet olvasásra nevelni, aki - olvas. A Nyugat korszakában volt ilyen közönség, s a magas színvonalú irodalom bázisa- és háttereként olyan olvasói kultúra alakult ki, amely máig befolyásolja reflexeinket és ízlésünket. Ez a folyamatosság te- szí ma is aktuálissá Benedek Marcell könyvét, még ha némelyik megállapítása fölött el is járt már az idő. A könyv a polgári kultúrá-' ban született; olyan kultúrában, amely különös módon elegyítette a „magas művészet” arisztokratikus hagyományát a kibontakozó anyagi és szellemi tömegtermelés minden előnyével és hátrányával. A ma is izgató alapkérdés, amelyet ez a furcsa kulturális állapot sugallt a szerzőnek, az, hogy miként választhatjuk el egymástól az igazi értéket és a talmit megfel- . : f lebbezhetetlen esztétikai kánon híján. Benedek arra próbálja rávezetni olvasóját, hogy egyszerre legyen külső és belső kontrollja, ha olvas. Saját egyéniségéből: hajlamaiból és élményeiből induljon ki és ezeket művelje, alakítsa a befogadott értékek segítségével. Felfogása szerint az olvasót csak * az különbözteti meg az írótól, hogy nincs meg benne az alkotás képessége; tevékenysége azonban az íróéhoz hasonló lelki aktivitást föltételez. Az olvasó ezáltal emelkedhet ki a „közönség” névtelen masszájából. Aktivitásának legfontosabb föltétele a szelekció képessége, aminek alapja annak belátása, hogy a művészetben is a személyes valóságélmény emelkedik általános érvényre a művészi eszközök használatával. így különböztethetjük meg a dilettáns, a mesterember és az igazi művész munkáját. A dilettáns esejtleg lát és érzékel; lehet "személyes élménye a valóságról, de nem tudja ezt mások számára is érvényes módon kifejezni. A mesterember a népszerűség kedvéért föláldozva a valóságot csak üres sémákat hoz létre. Velük szemben az igazi művész képes mások számára is átélhetővé tenni, amit a valóságból érzékel és megismer. Az olvasó akkor képes fölismerni és befogadni a művész munkáját, ha saját valóságélményével szembesíti a műben olvasottakat. így alakulhat ki termékeny kölcsönhatás olvasó és mű között, amelyben valóságélményünk megnyitja a művet, a mű viszont megvilágítja, árnyalja, értelmezi az élményt. E gyakorlati útmutatáson túl Az olvasás művészeté esztétikai, poétikai és, irodalomtörténeti alapfogalmakat ismertet dióhéjban. A terjedelem szűkössége miatt ezekbe a fejezetekbe tömör, lényegre törő definíciók mellett több elnagyolt, helyenként félrevezető gondolat is belekerült; olyan tankönyyízű általánosságok, amelyekhez hasonlókat maga a szerző bélyegzett meg a bevezetőben. A műfajok ismertetésénél ilyen pl. a regény „formátlanságának” vitatható tétele vagy a „görög egyszerűség” közhelye a drámafejezetben. Szintén kételyeket ébreszt az esztétikai alapfogalmakat ismertető rész. néhány leegyszerűsítő megfogalmazása is. A könyv nagyobbik részében azonban érzékeny pedagógiával oldja meg nehéz feladatát a szerző. Legemlékezetesebbek talán a magyar műforditásról, mint külön irodalmi műfajról írott sorai, amelyekben érezzük' a gyakorló műfordítónak, Racine, Goethe, Balzac átültetőjének szenveldélyesen személyes érdekeltségét. Benedek Marcell irodalomszemlélete ma is eligazítja az olvasót a világirodalom áttekinthetetlen anyagában s a fogékony érdeklődő akár az olvasás művészévé is válhat e hasznos könyv segítségével. (Gondolat, 1985) Rakovszky István
