Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-09-08 / 36. szám

Evangélikus Elet 1985. szeptember 8. J3 CQ * GYERMEKEKNEK Együtt a családdal Mindannyiótok számára a leg­erősebb, legokosabb és legszebb az Édesapátok és Édesanyátok. Az ö véleményüket elfogadjátok, mert az jó és nála nem is létezik jobb. Ez így természetes. Legtöbb gyermek szüleire hallgatva jön a gyülekezeti gyermek-bibliaórákra. Gondolom ti is. Mégis ez az alka­lom egy kicsi része csak az élete­teknek. Sok ilyen - kis időt igénybe vevő - foglalkozás, szakkör vesz körül benneteket. Tudjuk azt, hogy heti egy-egy alkalommal nem tudunk életre szóló útmutatást adni és kapni. Ennek tudatában mi a gyülekeze­tünkben, a gyermekórákkal pár­huzamosan, szoros kapcsolatot tartunk a szüleikkel. Látogatások, utcai találkozások alkalmával so­kat beszélgetünk. Évente többször számukra, külön is alkalmakat tartunk. Ilyenkor nem a módszere­inkről, nem is a tananyagunkról beszélünk, hanem próbáljuk azt elmondani, hogy Jézus Krisztus­ban való hitünk meghatározza az életünket. Alakítja mindennapi munkánkat. Erre biztatjuk egy­mást, hogy ezt minél jobban bele­vigyük gyermekeink életébe. Ha ez megtörténhet, akkor a gyermek számára nem egy kötelező alka­lom lesz csupán, nem is egy emlék az együtt töltött idő, de a tanulási kezdete. A legjobb iskola mindnyájunk számára a család. Itt a nagyszülők szülők, gyermekek tanulók marad­nak. Ebben a közösségben éle­tünk végéig tanuljuk, hogy az Is­tentől kapott szeretetet hogyan le­het a leghatásosabban továbbad­ni. Ez olyan iskola, ahol mindig felelünk és mindig újra tanulunk. A tossz feleletet ki lehet javítani. Végső bizonyítványt azonban, amely a tanulás befejezését jelenti, senki sem kap. Ebben az állandó, Istenre figyelő tanulásban egy láncszem a gyer- mek-bibliaóra. Ünnepekre műsorokkal készü­lünk. Biztosan nálatok is igy van. Nagyon kedves alkalmak ezek a gyerekek, szülők és a gyülekezeték részére egyaránt. Úgy hiszem, ti is úgy gondoljátok, mint a mi gyüle­kezeteinkben élő gyermekek, hogy ott érzitek igazán jól magatokat, ahol felszabadultan, otthonosan tudtok együtt lenni. Ezek a műso­ros alkalmak, amikor egy-egy jele­net, vagy versmondás közben ott mozognak a gyerekek az oltár előtt, talán segít abban, hogy meg­ismerjék, megszeressék a templo-. mukat, s barátságosabb legyen számukra. Az is érthető és természetes, hogy jobban érzitek magatokat ha többen együtt lehettek. Nálunk ez sokszor komoly akadályba ütkö­zik. Sok olyan gyülekezet van, ahol csak egy-két evangélikus gyermek él, mert a faluból a fiatalok az el­múlt húsz évben városokra költöz­tek. Ezen mi úgy próbálunk segíte­ni, hogy gyakran tartunk közös al­kalmakat. Ilyenkor vagy autóval, |vagy busszal átutazunk a szom­széd gyülekezetbe és ott töltjük együtt a gyermekórát. Szórvány gyülekezetekben biztosan ez más­hol is így van. Együtt tanulunk, énekelünk és játszunk. S így min­denki érzi, hogy a mi Urunk össze­kapcsol, összetart bennünket, családokat, gyülekezeteket de a gyermekeket is. Szabóné, Piri Zsuzsámul •yr A ^ VASÁRNAP IGÉJE Rm 8, 6-11 „ISTEN ÉLÓ LELKE JÖJJ...” Nem véletlen - és nem a beinduló nyári munkának köszönhető - hogy pünkösd ünnepe „lemarad” karácsony és húsvét mellett. Gyüle­kezeteinkben érezhető bizonytalanság veszi körül a Szentlélek ünne­pét. Ebből a hiányból nőnek ki azok a lelki mozgalmak, amelyek viszont első helyre teszik a Lélek munkáját, túlzásokba esve és elsza­kítva azt karácsony és húsvét Krisztus-történéseitől. Bibliánk szerint a Szentlélek vétele és jelenléte minden keresztyén élet velejárója. Nélküle nem tudjuk felismerni az élő Jézus Krisztust és azt, aki őt nekünk adta, a mennyei Atyát. Nélküle nem indulnánk el az istentiszteletre, egy szót sem értenénk meg az igehirdetésből, és új életet kezdeni meg se próbálnánk. - Ezért naponkénti imádságunk, ahogy énekeljük is (Ev. énekeskönyv: 244.): „Isten élő Lelke jöjj, áldva szállj le rám ...” A Szentlélek legfőbb törekvése az, hogy éltet. Mert ő az Atyának és a Fiúnak a lelke! Ezt mindig úgy teszi, hogy Jézus Krisztushoz vezet, őt teszi érthetővé és befogadhatóvá számunkra, aki viszont utat nyit nekünk Istenhez, a mennyei Atyához. Akit igy vezet a Lélek, annak békessége van Istennel és emberekkel. Az ilyen embert nevezi Pál apostol „Lélek szerint” járónak, vagyis lelki embernek. A lelki emberekre nagy szükség van gyülkezeten belül és gyülekeze­ten kívül. Észre kell vennünk, hogy a minket körülvevő társadalom egyre nyitottabban fordul a lelki kérdések felé. Úgy beszél a lelki-emberi tényezőkről, mint össztársadalmi értékről, mert ez teszi a munkát hivatássá, az emberi kapcsolatokat közösséggé, és a nagy nemzeti­nemzetközi kérdéseket saját ügyünkké. - Amikor ezt az esztendőt az „Ifjúság éveként” emlegetjük, nyíltan szembekerülünk egy sor lelki kérdéssel is, melyek nélkül szinte elindulni sem lehet fiataljaink ko­moly problémáinak megoldásában. Fel kell tehát készülnünk, öröm­mel (!), társadalmunk ilyen irányú kihívásaira. A felkészülés helye számunkra a gyülekezet. Ez az indítóhelyünk és ez a gyakorlópályánk is. Itt kell élesen szembenéznünk azzal, ami a „test törekvése”, és ami mindig ellenkezik a „Lélek törekvésével”. Konfirmandus órákon a templomba, járást hasonlítom a benzin­kúthoz menő motorhoz. Az Istenháza a feltöltés, a tankolás helye, itt kapjuk az éltető üzemanyagot: Isten velünk van, mert szeret minket. Szeretetének bizonysága, hogy szól hozzánk Jézus Krisztus igéjében és megerősíti azt Üdvözítőnk szétosztott testében és vérében, vagyis az úrvacsorában. Ez a mi „benzinünk”! Ezzel aztán lehet továbbmen­ni! - Ha valaki mégsem ezzel megy tovább, akkor mire való volt az egész töltekezés, vagyis a templomozás? Templomba menni csupán megszokásból, vallásos kötelességből, vagy mások kedvéért - ez a „test törekvése” csupán. Ebből élet, főleg megújuló élet sohasem lesz! - Testi gondolkozásra vall az is, ha azt hisszük, a mögöttünk bezáródó templomajtóval most már „letudtuk” az Isten iránti kötelességünket. Egy újabb hétre bezártuk Istent és az ő egész ügyét a templomunkba. így természetesen rajtunk még nagyí­tóval sem lehet észrevenni, hogy egészen Isten közelében voltunk ... Á* Szentlélek az ellenkezőjét ácarja. Azt szeretné, ha az istentisztelet befejező éneke lenne a templom utáni istentiszteletünk kezdőéneke. Vagyis oda sietnénk, ahol csak békességet lehet teremteni, és igazsá­got lehet tenni. Jézus Urunk minden félrevonuló csendességét, az Atyával való imádságos küzdelmét, az onnan való „kilépésért” tette. Tehát tanítvá­nyaiért, a „sokaságért”, és végül a Golgotán az egész világért. - Az ő Lelke egyre csak Jézus Krisztus után akar járatni minket is. Ez az életre, sőt az örök életre vezető egyetlen út. Jól mondja énekünk: „Isten élő Lelke jöjj - oldj fel, küldj el - Jézusommal légyek egy már e földön lent!” Simonfay Ferenc IMÁDKOZZUNK Istenünk, sokszor vesszük észre, hogy még vallásos törekvéseink is ellenkeznek szent akaratoddal. Ismételten csak a magunk útját járjuk. Azt is tudjuk, hogy keresztségünk óta Szentlelked ereje vesz bennünket körül, hogy a Te követeidként az életet, a békességet és az igazságot szolgáljuk embertársaink között. Ámen. A VIT résztvevője voltam Látogatás Zagorszkban A nyitóünnepség délelőttjén már végeláthatatlan kettes sorokban kí­gyóztak a különböző országok képviselői a Vörös téren, hogy meg­tekintsék a Lenin Mauzóleumot. A tematikus központokban folyó munka és a kulturális rendezvé- nyek-pl.: jégbalett, klubok látoga­tása és az Anyegin megtekintése a Bolsoj színházban - mellett az egy­házi szervezetek küldöttei részére külön programokat is szerveztek, így juthattunk el számos moszkvai templomba, ahol orosz-ortodox testvérekkel és más egyházak, sőt vallások képviselőivel közösen vet­tünk részt istentiszteleten. Két egymást követő napon is autóbusszal vittek minket Za- gorszkba, a Szent Szergej alapítot­ta monostorba, ahol nemcsak teo­lógiai akadémia, hanem az Orosz Ortodox Egyház központjaris van. Itt lehétöá£gifnk' űyírf baíAkokfií,r beszélgetni az ottani kispapokkal, és kissé betekintést nyerni életükbe. Valamennyi jelenlévő számára csodálatos élrpényt jelentett Moszkvában az a baptista isten- tisztelet, amelyre szintén meghív­ták az egyházi szervezetek képvise­lőit. Mindenki élvezhette a helybeli ének- és zenekar, valamint az ame­rikai baptista lelkészek és hívő fia­talok egy csoportjának szolgálatát. A klasszikus zene, a jazz és az orosz nemzeti kultúra gyöngysze­mei ragyogtak egymást élénkítő fénnyel, s közben igazi bizonyság­tévő igehirdetéseket hallhattunk. Sokan nem állták meg könnyek nélkül, amikor az amerikai feketék - lelkészek és egyszerű hívők egy­aránt - a moszkvai énekkarral együtt zengték Händel Halleluja- ját, és a karmester átszellemült, boldog mosollyal arcán már az egész közönségnek vezényelt. Természetesen, a már említett tematikus központokban folyó munkából is kivették részüket az egyházi képviselők. Szerte a város­ban, különféle művelődési házak­ban és szállodákban rendeztek be egy-egy adott problémakör tár­gyalására hivatott centrumot. Régről jól ismert kérdések köré csoportosultak a megvitatandó problémák, ilyenek például: nők jogai, diákság helyzete, ifjúság és munka, de minden témakörrel kapcsolatban egyre élesebben je­lentkezett a fegyverkezés, az esetle­ges újabb háború kirobbanásának rffih/égető veszélye, «^környezetvé­delem, és az éhezés kérdése. Hogy a VIT óriási jelentőséggel bír, annak oka, hogy olyan fiata­lok (és idősebbek) találkozhattak itt, akik azelőtt jóformán alig hal­lottak valhmit egymás népének életéről. Pár szó, egy bizalommal teli mosoly vagy értéktelen apró tárgyak segítségével életre szóló, igazi barátságok kötődhettek jel­mondat, és újabb találkozás remé­nye nélkül. Számunkra nem lehet kétséges, hogy bárminek a megvalósítása ér­dekében folyó bármilyen harc, csakis egymásért, és egymás mel­lett folyhat. Bartha István Vigasztalólevél Argentínába Kedves Jenőm! Köszönöm soraidat, amely­ben írod, hogy Édesanyád te­metésén elmondott igehirdeté­sem szövegét megkaptad. Azzal a szándékkal is küldtem el Ne­ked a prédikációt, hogy vigasz­taljalak ott a messzi idegenben és figyelmedet a Jézus-adta örök élet és feltámadás felé for­dítsam. Tudom, hogy ilyenkor gyász idején még fogékonyabb az emberi szív... Örülök, hogy Te úgy fogadtad levelemet és tartalmát, ahogyan hívő keresz­tyének fogadják: hittel és szere­tettel. Látom soraidból, hogy igazat adsz a Feltámadott Jé­zusnak és Édesanyádat ott tu­dod megváltó, örök életet adó kezében. írod, hogy „könnyeim lehullottak!"... Ez természetes, sőt talán szükséges is. Meg­könnyíti lelkünket a sírás, meg tisztít is. Nem szégyen! Üdvözí­tő Urunk is sírt, méghozzá egy alkalommal egy temetőben, Lá­zár sírjánál. Nincs különbség a temetők között. A mihályi, az argentínai, a bibliai bethániai temetők megegyeznek abban, hogy mindegyikben néma halot­tak feküsznek, gyászolók sír­nak, könnyek, fájdalmak és emlékek vannak. De mind­egyikben ott van a Feltámadás és Élet, Jézus Krisztus ígéreté­vel, könnyeket letörlő szereteté- vei. Édesanyád temetésén nem mondtam el, most Neked meg­írom, hogy amikor úrvacsorát vett otthonotokban, előtte élete történetéből mondott el küzdel­mes, harcos fejezeteket. Hűség­gel és hálával emlékezett régen meghalt Édesapátokról. Azután nővéreidről beszélt. Egyik, aki ott lakik a faluban, hűséggel és nagy szeretettel gondozta, ápol­ta immár évek óta. Pécsett élő nővéred nemrégen volt itthon. Azután elhallgatott. Mélyet só­hajtott és könnyezve Rólad be­szélt. Közel harminc éve nem látott. Hiányoztál néki - bár megértette, hogy nem tudtál on­nan a távolból hazajönni. Nem is vádolt. Szánt, sajnált és na­gyon szeretett. De mindig várt!... Az úrvacsoravétel előtt az asztalról levette énekesköny­vét, imakönyvét - és végrendel­kezett.- Temetésemen legyen az ének az 506-os. Kedves énekem volt. „Ha elvégzem életemet E küzdelmes világban, Jézusom készített helyet Nekem a men­nyországban!. .."- így lesz, Juliska néni! - mondtam néki.- Azután az 525-ös éneket kérem még! Mert abban van: „Ott álljunk üdvbe öltözötten En és szeretteim köröttem!"... és sírva tette hozzá:- Kisfiam, Jenőm is, hiszem hogy majd egykor ott lesz ve­lünk, Jézusnál! így volt. Másnap szépen el­aludt. írod Jenőm, hogy imádkozol azért is, hogy viszontláthassá­tok egymást mennyei hazánk­ban. Addig azonban még URunk, mennyei Gazdánk sok mindenféle feladatot bíz ránk. Leveledben azonban egy nagyon figyelemre méltó gondolat van - amit - ne neheztelj meg rám, nem hagyhatok szó nélkül. Ezt írod: „Gyakran gondolok arra, hogy miért is kell nekem ilyen messze élni hazámtól és csalá­domtól -, de a jó Isten útjai ki- fürkészhetetlenek, O nekem így rendelte el a sorsomat és ki va­gyok én, hogy kritizáljam az O akaratát?" Majd lejjebb ezt írod: „Bizony szerettem volna én is ott lenni vele és megsimo­gatni ráncos orcáit és megcsó­kolgatni kezeit. Hogy ez nekem nem adatott meg, úgy veszem mint Isten büntetését a hűtlensé­gemért!” Jenőm, nem könnyű témák ezek. Ott kezdem, hogy Neked nem „kellett" elmenned innen. Senki és semmi erre Téged nem kényszerített. Nem Isten „kifür­készhetetlen" útja volt ez, ha­nem talán a te kalandvágyó, vé­gig nem gondolt utad... Egy ilyen kis hazai levélben nem tu­dok ennek a kérdésnek a mélyé­re hatolni. Tudom, édes Fiam, hogy nem egyszerű kérdés ez. Egyetlen egy dolog azonban biz­tos: hiányoztál Édesanyádnak! Nappal és éjjel, számtalanszor gondolt Rád, megsiratott - és hazavárt. Mi, itthonélők, nem ítélkezhetünk fölöttetek. Inkább sajnálunk és szeretünk bennete­ket. De hiányoztok! Hiányzik két kezetek munkája, tudáso­tok, tapasztalatotok, szorgal­matok, amelynek hírét elhozza hozzánk a nyugati szél. Hiá­nyoznak fiaitok és leányaitok, lassan már unokáitok. Szüksé­günk lenne Rátok! Tengersok feladat vár reánk és az ezredfor­duló felé, a növő igényekkel szemben - kevesen vagyunk. Ahogyan Édesanyádnak hiá­nyoztál -, úgy hiányoztok édes hazánknak is. Hadd kérjelek most arra, hogy ne felejtsétek el a magyar nyelvet. Gyermekeite­ket és unokáitokat tanítsátok magyarul. Neveljétek a szívük­be: ők magyarok! Becsületes munkátokkal és emberségetek­kel, őszinte keresztyénségetek- kel mint magyarok világítsatok szerte széjjel ezen a világon. Rajtunk nem hazaküldött ru­háscsomagokkal ér dollárokkal tudtok segíteni, hanem megval­lott igaz magyarságotokkal és komolyan vett, bizonyságot tevő Krisztus-hitetekkel! Kedves Jenőm, van még vala­mi, amire válaszolnom kell. Azt írod, hogy Isten büntetése súj­tott hűtlenségedért. Ezt csak Te tudod, szíved mélyén Te érzed. Bizonyos vagyok, hogy mint le­veled, ez a mondatod is nagyon őszinte. Emlékezz vissza, felsős gimnazista korodban tanítottam nektek a törvénnyel, Isten pa­rancsoló akaratával kapcsolat­ban, hogy az megláttatja velünk bűneinket, mulasztásainkat és Krisztus Urunkhoz, a Megvál­tóhoz, Megszabadítóhoz irányít minket. így vagy Te is. Amíg élsz, ez eléd kerül. Ezt nem tud­nám kimosni belőled. De amíg élsz, hirdetjük Neked újból és újból bűneid bocsánatát a Krisz­tusban. Hidd, erősen légy meg­győződve arról, hogy Krisztus URunk teste és vére ezt a gyöt­relmedet is meggyógyíthatja. Látod, Jenő, életünkben min­den összefügg egymással. Halál és élet, bűn és kegyelem, család és nemzet, munka és kötelesség. Argentínai otthonod és szüleid sírja, testvéreid, fiaid tanulása és egészségünk... Mindent és mindent átölel és összefog Isten végtelen szeretete. Nála és Ben­ne nyugszik meg a szívünk. A Tied is... Búcsúzásul egy kérés: jöjje­tek haza legalább látogatóba. Kezdjétek el a gyűjtést a repülő­jegyre. Vagy talán már a fele együtt is van?... Es az álom, amiről írsz, egyszer teljesül! Is­ten áldjon - és hozzon Bennete­ket! Vár és ölel volt lelkipásztorod Sümeghy József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents