Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-09-08 / 36. szám

Bemutatjuk a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa Tagegyházait Baptista Egyház A Magyarországi Baptista Egy­ház jelentős magyar szabadegy­háznak tekintendő történelme, az alakulást megelőző kezdeményezé­sei és létszáma folytán. Hazánk- jban 1846 óta vannak baptisták. Szervezett gyülekezeteikben még a mai, kevésbé dinamikusan növek­vő körülményeik között is mindvé­gig hűséges híveik bizonyítják egy­házuk szilárdságát. A baptista gyülekezetek szigorúbb követel­ményeinek megfelelő úrvacsorázó tagokon kívül az istentiszteleteken rendszeresen résztvevő családta­gokkal, érdeklődőkkel és barátko- zókkal számuk 25 000 fő. Lelkészeiket közel 80 éve a bu­dapesti teológiai szemináriumban képezik, hasonló feltételek között, mint bármely más protestáns teo­lógiai akadémia. Tanáraik közül többben külföldön végeztek. Van, aki az Evangélikus Teológiai Aka­démián szerzett doktori címet. A tanárok egy része a Szabadegy­házak Lelkészképző Intézeté ben is oktat, a levelező tagozatú teológiai intézmény alapítása óta. A magyarországi baptisták 1905 óta, azaz alapító tagjai a Baptista Világszövetségnek, és 1908 óta az Európai Baptista Szövetségnek. Jo­gi viszonyaik azonban a felszaba­dulás óta rendeződtek, miután megszűnt a bevett és elismert fele­kezetek közötti különbség. A „szabad államban szabad egy­házak” haladó polgári eszméjéért folyamatosan küzdő felekezet az­óta nyer társadalmi elismerést. Az egykori elismert felekezete­ket a baptisták kezdeti missziós térhódítása azonos mértékben érintette. Idővel a más felekezetek­ből áttérők száma fokozatosan csökkent. Tudatos elhódítás, saját tanaiknak mások rovására hang­súlyozó stratégia nem jellemzi őket. Ahol valamelyik népegyhá­zat valamilyen méltatlan magatar­tás terhelte, ott felszökött az átté­rők száma. Egyházszervezetileg több fejlő­dési fokozaton nyerte a baptista egyház mai formáját. A régi egy­házfegyelmi szigor enyhült, de a mai napig fennmaradó, evangéliu­mi szemléleten ' alapuló vonásai megnyilvánulnak. Aki a gyüleke­zet lelki és morális követelményei­nek nem felel meg, kiközösítik. Az ökumenikus együttműködésre való készség éppen úgy jellemző a Baptista Egyház lelkészeire, mint híveire. Szinte mindenütt, ahol gyülekezeteik működnek, évente Viczián János a Magyarországi Baptista Egyház elnöke egyszer, helyenként többször is, ökumenikus napokat tartanak. Helyi gyülekezeti döntés alapján vannak, ahol ilyenkor közösen úr­vacsoráznak. A lelkészek kidol­gozták ehhez az interkommunió liturgiáját. A hitbeli meggyőződés kölcsönös tiszteletben tartásával gyakorolják a szentséges cselek­ményt. A baptisták 1956 óta tagjai az Egyházak Világtanácsának és a Magyarországi Egyházak Ökume­nikus Tanácsának. Az elaggott baptistáknak már 1906-ban létesített szeretetotthon enyhít a magányán. A világháború alatt árvaházat létesítettek. Ami­kor ez az ország „hárommillió kol­dus hazája volt”, a baptista imahá­zak lépcsőin nem voltak kérege- tők. Szolgálják a baptisták a társa­dalom közös érdekeit, küzdenek a mértéktelen alkoholizmus, az egészségtelen szenvedélyek és devi­anciák ellen. Orvosaik, nevelőik szerény, hivalkodástól mentes lel- külettel végzik gondozó, ápoló és oktató munkájukat. A baptista munkások szorgalma és megbízha­tósága példás. Gyülekezeti énekes­könyvüknek 1905 óta 12-ik kiadá­sa jelent meg. Hetilapjuk a Béke- hírnök. Az első 1895. március 15- én jelent meg. Az utóbbi húsz év­ben 47 új templomot, imaházat és lelkészi lakást építettek, legna­gyobb részben saját áldozatból, önkéntes munkával. Ez a szám kö­rülbelül Vs része a hazánkban ta­lálható egyházi épületeiknek. Szebeni Olivér Mészáros Kálmán teológiai dékán doktorrá avatása az Evangélikus Teológiai Akadémián, Budapesten Ismét emelkedett - a teológusok száma " A Teológiai Akadémia dé­káni hivatalától kapott értesí­tés szerint az Akadémia fel­vételi bizottsága a jelentke­zettek közül 15 új hallgatót tartott érdemesnek teológiai tanulmányok végzésére (10 fiú, 5 leány). Két hallgató a levelező tanfolyamról léphe­tett át a harmadik évfolyam­ba, ösztöndíjasként ugyancsak ketten (egy NDK-beli, egy finn) lesznek akadémiánk hall­gatói. A hallgatók összlétszá- ma így az 1985/86-os tanév­ben 63 (39 fiú, 24 leány) lesz úgy, hogy tizen honvédelmi kötelezettségüket teljesítik. Ez a tény azt tanúsítja, hogy ör­vendetesen megnőtt a lelkészi hivatás iránt érdeklődők szá­ma. Kutas Kálmán '»tnsr.o-t .v-.yv-,« bií! r-rf VggS *W*1 cwí-..z&aaam s£ au .íiíuíiík se xsraírns« a Uram, bocsásd reám a tetszőt s nem-tetszőt — megnyugszom, hisz kezedből kapom én mind a kettőt - Csak nagy örömökkel, csak nagy bánatokkal ne árassz el engem - s boldog elégedés békéje él szivemben. (Megjelenik Kutas Kálmán: Egy emberélet című verseskötetében Sajtóosztályunk gondozásában az idei esztendőben.) Összefogással újul meg az ürömi sírkápolna Az „Új Ember” augusztus 11-i számában már olvashattunk egy rövid hírt, mely szerint felújítá­sához közeledik az ürömi Szent Alexandra sírkápolna. Utolsó na- gyobbszabású renoválása 1883- ban történt III. Sándor cár rende-. letére. Azóta az épület állaga erő­sen leromlott, s főleg az utóbbi húsz év alatt indult meg rohamo­san pusztulása. Nemcsak az épü­let, de az azt körülvevő egykor vi­rágágyásokkal pompázó kertje, s az orosz papok temetője is nagy károkat szenvedett. A kápolna te­tőszerkezete oly mértékben káro­sodott, hogy az esőzések következ­tében a kupola freskója állandóan málladozik. A kripta állapota sem különb. Nagyobb esőzések után a talajvíz 5-10 cm-es rétegben áll a szarkofág körül. 1 Mint tudjuk, a sírkápolnát 1802-ben építtette József nádor fiatalon elhunyt első felesége, Alexandra Pavlovna orosz nagy­hercegnő, I. Pál cár leánya temet­kezési helyéül. József nádor volt az, akit életrajzírója, Domanov­szky Sándor úgy jellemzett, hogy „Habsburgnak született, de ma­gyarnak halt meg”. Bájos, fiatal feleségét is hamar megkedvelte a magyar nép. Híres volt jószívűsé­géről, közvetlenségéről és rendkí­vüli szépségéről. Nemsokára min­denki mint „magyar királynét” emlegette. A magyar nép remény­séget és támaszt remélt tőle az osztrák elnyomással szemben. Ko­rai, s talán nem is véletlen halála mélyen megdöbbentette nemcsak a magyar, de az orosz közvéle­ményt is. A még nem egészen 18 éves, mé­lyen orthodox vallású nagyherceg­nőt Ürömön temették el, ott, ahol egy nyári kastélyt szeretett volna magának építtetni. Emléke hosszú ideig élt a nemzet szívében, s mesz- szi földről zarándokoltak sokan sírjához, hogy kegyeletüket leró­ják. Az idők múlásával azonban em­léke elhalványodott, s egyre gyak­rabban jelentek meg a kápolna fosztogatói is. Legutoljára 1981- ben törtek be, s amikor még a nagyhercegnő balzsamozott teltét is megcsonkították. A sírkápolna pusztulásáról ez év júniusában a televízió is beszá­molt. A riportfilm után széles kö­rű társadalmi összefogás jött létre. Vállalatok és magánszemélyek egyaránt ajánlották fel önzetlen segítségüket, de a társadalmi munkákon kívül anyagi segítség- nyújtásra is szükség lenne, hogy egy jelentős műemlékünk, egy szép, patinás templomunk ismét régi szépségében hirdesse Isten di­csőségét és a kegyelet példáját. Köszönettel fogadjuk minden ke­resztyén hittestvérünk anyagi tá­mogatását a restaurálási munkák­hoz. Az adományok befizetésére csekklapot küld az orosz paro- chia. > Cím: Budapest VI., Lendvay utca 26. 1062 Telefon: 127-064. Babinec Joakim protoierej orosz parochus Meghalt dr. Janis Matulis érsek Augusztus 19-én, éle­tének 75. évében meg­halt dr. Janis Matulis, a Lett Evangélikus Egy­ház érseke, teológiai akadémiánk tiszteletbeli doktora. Temetése a ri­gai Szent János temp­lomban volt augusztus 26-án. Az Országos Egyházi Elnökség és a Teológiai Akadémia táviratban fejezte ki részvétét a Lett Evangélikus Egy­háznak és a gyászoló családnak. Életútjának, szolgála­tának méltatására la­punk következő számá­ban térünk vissza. Evangélikus Egy tanúin ínyút tapasztalatai Három hónap Magyarországon Hans Kratzert 1944-ben szüle­tett, jelenleg az uniált Badeni Egy­ház lelkésze, a Duna forrásvidéké­nél fekvő Villingen-Scwenningen kisvárosban. Korábban évekig az EKD hannoveri stábjának tagja volt. Ez év májusától augusztusáig egyháza küldötteként egyházunk életét tanulmányozta. Tapasztala­tairól, élményeiről az alábbiakban számol be. Már egy kicsit ismertem az or­szágot és fővárosát korábbi turis­taútjaim és egy barátomnál, szol­gatársamnál tett látogatásaim so­rán, akit tanulmányaim óta isme­rek. De mégis egészen más három hónapig, negyedévig egy másik or­szágban élni. Sokkal jobban kell alkalmazkodni az ottani élet- és munkakörülményekhez, szoká­sokhoz, de sokkal inkább meg is lehet tapasztalni, mi mozgatja va­lójában az embereket, hogyan is élnek, és mit jelent evangélikus­nak, protestánsnak lenni a mai szocialista Magyarországon. Most, a családomhoz és gyüle­kezetemhez való szerencsés haza­térésem után nagyon nehezemre esik, hogy a Magyarországon szer­zett sok-sok élményemet, tapaszta­A gyülekezetek áldozatkészsége, igyekezete templomuk és lelkészla­kásuk karbantartása, renoválása iránt csodálatra méltó. A diakóniai munka is nagy tisz­teletet érdemel. Az egész ország­ban minden intézetet meglátogat­tam, sokakkal - gondozottakkal és gondozókkal egyaránt - beszélget­hettem és megismerhettem a prob­lémákat is. A fogyatékos gyerme­kekért és az idős emberekért való odaadás azonban mutatja, hogy a diakóniai teológia nem üres szó, hanem a gyülekezetek életét meg­határozza. Mint olyasvalaki, akinek a zene sokat jelent, és aki gyülekezetében is különös fontosságot tulajdonít az egyházi zenének, természetes, hogy boldog voltam, amikor a Lutherániában énekelhettem. Mi­lyen kincse van a magyar evangéli­kus egyháznak az egyházzene ápo­lása, istentiszteletei, részben na­gyon jó orgonái, továbbá számos fiatalabb és idősebb kántora révén! Magyarországon is - mint ide­haza - éreztem, hogy néha bizo­nyos szakadék, távolság van a nemzedékek között, mind a gyüle­kezetekben, mind a lelkészeknél. Az idősebbek egész mást éltek át, mint a fiatalabbak, néha éppen olyan tapasztalatokat szereztek, amelyektől mind a mai napig szen­vednek. Minden generációnak meg kell találnia a maga útját, a más nemzedékekkel folytatott be­szélgetés által is. Szükséges a má­sok véleménye, tapasztalatai iránti nyitottság. Meggyőződésem azon­ban, hogy a felnövekvő fiatal lel­késznemzedék is igen jelentős in­díttatást ad a gyülekezeteknek, és szolgálatát hűséggel végzi majd. Ennyit röviden legfontosabb be­nyomásaimról. Idehaza újra meg újra azt kérdezik tőlem, hogy mk jelent szolgálatomban ez a három hónap. Úgy érzem, hogy ez kétfé- leképpen mutatkozik meg:-latömat^íoyidén összefBgTSIJJCb.'” ‘*TÍ3szö2: igen mélyen tudatosult Gondolatban még sokat vagyok Magyarországon, a gyülekezetek­ben, amelyeket meglátogattam, és ahol esetenként prédikáltam is, a lelkészcsaládoknál, akiknek nagy­szerű vendégszeretetét élvezhet­tem, a diakóniai intézményekben, ahol sok ember otthonra talál, a Lutheránia-kórusban, amelynek zenéjét és nyelvét minden határon túl megértik, a Teológiai Akadé­mián, ahol a professzorokkal és hallgatókkal folytatott számtalan nyílt beszélgetés felejthetetlen ma­rad számomra. Mindezek a találkozások mély benyomást tettek rám. Továbbra is kísérnek, hogy tudjam: Magyar- országon nem idegenben, hanem barátok között vagyok! Mi tett rám ezalatt a három hó­nap alatt ilyen mély benyomást? Mindenekelőtt az a valóban nagyszerű vendégszeretet, amellyel az egész országban, Kőszegtől és Celldömölktől Békéscsabáig és Nyíregyházáig, Ipolyvecétől és Salgótarjántól Gyönkig és Pécsig és természetesen Budapesten fo­gadtak. Ez a vendégszeretet csodá­latos magyar „nemzeti sajátos­ság”, és remélem, hogy a tömeges turizmus a jövőben sem lesz kárára. Azután: Nagy élmény volt látni, hogy sok gyülekezet, különösen vi­déken, mennyire eleven. Milyen megragadó élmény tele templom­ban istentiszteleten résztvenni! bennem az, hogy mi keresztyének egy közösséget alkotunk, amely minden történelmi, nyelvi, társa­dalmi és politikai különbséget át­hidalva összeköt bennünket. Egyetlen egyház sem teljes egész önmagában. Ezért fontosak az ökumenikus kapcsolatok, a köl­csönös adás és elfogadás, egymás számontartása, az egymásért való imádkozás, ezek minden gyüleke­zet számára nélkülözhetetlenek. Aki csak magára tekint, az lelkileg vak lesz. Másodszor: a magyarországi tartózkodás fontos „tanulsággal” szolgált számomra: éppen egy olyan országban, amelynek szép, de nehéz nyelvét az ember majd­nem egyáltalán nem érti, kell egé­szen pontosan odafigyelnie. Mi lel­készek talán mindig egy kicsit ki vagyunk téve annak a veszélynek, hogy mivel állandóan beszélnünk kell, annál kevésbé figyelünk. Na­gyon remélem, hogy a magyaror­szági három hónap „hallóképessé­gemet” is javította - az itthoni munkámnak is egész biztosan ja­vára válik. Hadd mondjak szívből jövő kö­szönetét minden testvérnek Ma­gyarországon azért a szeretetért, amelyet ebben a negyedévben megtapasztalhattam. Az egész ma­gyar evangélikus egyháznak és minden gyülekezetének kívánom Isten áldását. Hans Kratzert A Kotimaa finn újság Sztehló Gáborról 1945. január 4-én éjjel ágyúdör­gésre ébredt Sztehló Gábor az álta­la vezetett gyermekotthon pincéjé­ben. Hamarosan egy német katona kopogott az ablakon. Vele volt a Rózsadombon lévő otthon vezető­je is, aki elmondta, hogy az állan­dó támadások miatt az ottani gye­rekek a pincében a szén között ku­porognak - így kezdi Sztehló Gá­bor munkásságának ismertetését Martti Voipio a Kotimaa című finn újság idei 63. számában. A cikkben röviden ismerteti Sztehló Gábor életének legfonto­sabb állomásait. Megemlíti, hogy 1931/32-ben mint ösztöndíjas Finn­országban tanult és ezért sok isme­rőse és barátja volt az északi or­szágban. Részletesebben ismerteti életének talán legnehezebb és legiz­galmasabb hónapjait az 1944/45- ös esztendő eseményeit. ír a gyer­mekotthonok alapításáról, ellátási gondokról, állandó életveszélyről, segítő kezekkel és szervezetekkel való együttműködésről, a háború végéről, az otthonok felszabadulá­sáról. Néhány mondatban leírja Sztehló háború utáni működését egészen 1974-ben Svájcban bekö­vetkezett haláláig. Megemlíti, hogy Bozóki Éva gondozásában a magyar evangélikus egyház kiadá­sában a múlt évben megjelent Sztehló Gábor emlékiratai.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents