Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-08-04 / 31. szám

r r ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 50. ÉVFOLYAM 31. SZÁM I985. AUGUSZTUS 4. ÁRA: 5,50 Ft A TARTALOMBÓL „Az idő rövid - minden keresztyén, minden egyház, minden jóakaraté ember számára eljött az óra, hogy meghallják és megválaszolják Isten hívását, hogy az életet válasszák" Idézet a Keresztyén Béke-Világgyűlés dokumentumaiból \ _______________________________________________________) BE SZÁMOLÓ a küldő gyülekezetekről dc/lgoza Folytatódnak a gyenesdiási ifjúsági konferenciák bák sorrendjét és a győztesek ju­talmat kapnak. Bámulatos rend fogad a legtöbb szobában, beleért­ve a fiú-szobákat is. Az első pilla­natok megszeppent Jelentései” után előkerülnek a gitárok, saját maguk által írt kis versek, énekek. A „szobavizit” fél óra alatt „ott­honná” varázsolja a szobákat. A második vizitre már készülnek, derűsen, büszkék a hatnapos ott­honukra, a rövid idő alatt közös­séggé kovácsolódott szoba-kollek­tívára. Az utolsó előtti nap délutánján „röpdolgozatirás” szerepel a prog­ramban. „Mit adott neked ez a hét?” - „Mit vársz az egyháztól?” - „Milyen jövőt szeretnél ma­gadnak?” - hangoznak a kérdé­sek. A válaszok őszinték és komo­lyak. Néhányból idézünk: „Gye- nest a »csodák birodalmáénak tartom, hiszen sehol máshol nem tapasztaltam, hogy a fiatalok ilyen rövid idő alatt megnyíljanak egy­más előtt, gondjaikról, problémá­ikról így el tudjanak beszélgetni. Ezek során én is nyugalmat talál­tam és mások is azáltal, hogy őszintén beszélhettek és nyitott szívvel hallgatta meg őket valaki.”- „Rosszkedvűen érkeztem ide, családi gondok miatt. Most vi­szont úgy érzem, megerősödtem a hitben és eltűnt a rosszkedvem.” „Mielőtt eljöttem otthonról, úgy éreztem, hogy üresek a napjaim, nincs igazi célom. Most már tar­talmasnak, értelmesnek érzem az életem és célom is van!” - „Szeret­nék egész életemben úgy hinni és úgy élni, mint ezen a héten, Gye- nesen!” - „Az emberekbe vétett hitemet adta vissza Gyenes, itt mindenki mosolyog és kedves és ez rettentő furcsa osztálytársaim trágár beszéde és az örökös vesze­kedések után!” - „Önbizalmat kaptam és küldetéstudatot. Mind­kettő nagyon hiányzott eddig az életemből.” - „Életem rossz vá­gányra sodródott és menthetetle­nül kisiklott volna, ha nem tudok ide eljönni...” - „Istennek nem olyan emberekre van szüksége, akik csak a maradék idejüket ad­ják neki, hanem teljes emberekre. Most már ilyennek érzem ma­Az evangélium r , , , , ; a maga nyelven hódításának . n ® . , , ,, hallotta őket nincsenek korlátái Hgg^élni ” ApCsel 2, 6 értjük egymást. Valóban más nyel­ven beszélünk. Ha a szó csengése ismerős is, de a tartalma felfogha­tatlan, idegen, és nem nyílik meg az ige kapuja. Valahol nincs kon­taktus, a Lélek nem használt fel eszközének. Vádol az elhibázott alkalom. Vizsgáljuk még tovább, hogyan hallom a magam nyelvén az Isten szavát. Úgy, hogy maivá teszi igé­jét. Eltűnik az idői távolság és ben­ne rólam van szó. Más alkalommal másokra gondoltam. Ez most en­nek vagy annak szól, az Ő dolgai­ban néki kellene figyelnie erre. Amikor nem tudok kitérni Isten megszólítása elöl, akkor olyasmi történik, amiről a Biblia több he­lyen szól, mintha közöttünk feszít- tetett volna meg Jézus,^mintha én volnék az az ember. így válnak személyessé bűneink, de így lesz személyessé a szabadító evangéli­um is, amit Jézus hirdet nékünk. Ebben a személyes igehallgatásban élték át ott sokan, hogy eltűnt mel­lőlük a sokaság és úgy érezték ma­gukat csak én vagyok itt és csak nekem, az én nyelvemen szól Isten üzenete, hívása. Az én dolgaimban igazít el, engem szólít. Ezzel együtt járt az a felismerés, hogy az élő Isten előtt vagyok. Az élő Isten szólít meg. Ez az élő Isten erősítette őket, bátorította őket, hogy ne fél­jenek és hitüket bátran vallják. így lett ez az élő ige erőforrásuk a nehéz­ségek és szenvedések idején is. Ez az élő Isten hív ma is népet magá­nak, akik engedelmes eszközeiként szolgálnak és tudják, hogy az evan­gélium hódításának ma sincsenek korlátái. Isten igéje ma is megszólít embereket a Lélek által, kit kit a maga nyelvén. Sólyom Károly Arcok a konferenciáról Éneklésbe feledkezve hite most alapozódott meg. Re­méljük, mindkettő elkíséri őt egész életében... V „Beszámoló a küldő gyülekezet­ről” - ez az egyik esti program. Mit is tudhatnának tizenéves fia­talok gyülekezetük történetéről, mai életéről, gondjairól és örömei­ről? Nem lesz-e unalmas, ha elso­rolják az alkalmakat, esetleg még lelkészük nevét?! Ezen az estén 28 gyülekezetről hangzik el beszámo­ló. Játékos formában kell kitalál­niuk, hogy éppen melyik gyüleke­zetről lesz szó, de azután csak ámulni tudunk: választékosán megfogalmazott, sok-sok utánjá­rást, kérdezést, felkészülést tükrö­ző okos beszámolók hangoznak el, történelmi érdekességek, ese­mények és tervek, óhajok és hiá­nyosságok. Büszke lenne legtöbb­jükre a lelkészük, presbitereik. Senki nem upja, figyelünk egy­másra. tapasztalatokat gyűjtünk, megismerjük hazánk evangélikus- ságának színes életét. A beszámo­lók végén gyakran hangzik el, hogy innen hazatérve miben akar­nak még többet segíteni lelkészük­nek, az ifjúsági bibliakör tagjai­nak. Gyakran felmerül az a kérdés, a mai világban élő ember megérthe- ti-e Jézus evangéliumát, nem „ide­gen nyelv”-e az és nem más nyel­ven beszélünk-e? A mi realista vilá­gunk, nem áll-é értetlenül az evan­gélium hitből hitbe szent titokként továbbmenő útja előtt? Ebben ad áldott biztatást ez az ige, amikor az egyház születésekor átéük a fel­támadott Jézusról tanúskodó apostolok, igehirdetők és ige hall­gatók, hogy Isten Lelke ajtót nyit az igének. Hitből és hitet ébresztve szól az ige és ez mindig a Lélek munkája. Az evangélium hirdeté­sének mindenkori kulcskérdése Is­ten Lelke nyit-e ajtót az ige megér­tésére a szívünkben és nyit-e ajtót mások szívében a hirdetett ige be­fogadására. (Kol 4,3-4) Isten han­golja rá az emberi szíveket, készíti el azokat igéje számára. Ezért min­den szolgálatunk, beszélgetésünk, bizonyságtevésünk előtt, vagy ép­pen az alatt, azért kell imádkoz­nunk, hogy most szóljon a Lélek, készítsen szívet, formáljon az aj­kunkon mondatokat, adjon gon­dolatokat, késztessen szólni, irá­nyítsa ezt a beszélgetést, hogy min­denki értse, azaz a „maga nyelvén hallja” az ige üzenetét. Ez a legtöbbször szinte csoda, amire ámulva gondol vissza az em­ber és megállapítja, nem is tudom hogyan fűződtek egymásba a sza­vak, hogyan lettek mondatokká, olyan nyilvánvaló Isten Lelkének vezetése, irányítása. Ez a bizony­ságtevés igazi belső öröme. Igazi boldog átélése annak, hugy isten eszközeként felhasznált. Ez a papi szolgálatunk drága kincse, amivel megajándékoz Isten. Átéljük az ellenkezőjét is. Nem A résztvevők között feltűnik egy félénk, hallókészülékes fiú. Az első napon beszédhangja is zavart, alig érthető. Mindössze 14 éves, de rebbenő tekintetén érződik, hogy hallás-hibája miatt már sok megaláztatásban, mellőzöttségben volt része. A második napon már kiderül, hogy remekül ismeri a Bibliát. Megtudjuk azt is, hogy egyedül eddig egyetlenegyszer volt távol a szülői háztól, fiatalok kö­zösségében, de onnan is hazame­nekült szeretett édesanyjához. A harmadik napon már folyéko­nyan beszél, sokat beszélget, sokat mosolyog.' Szobatársai szeretik, szabadidőben egyházi énekeket játszik furulyáján. A záróestén nagyszerű jegyzetéért díjat kap, furulyáján pedig a konferencia legnépszerűbb énekeit játssza. Vastapsot kap, hosszú, meleg, szívből fakadó tapsot. Eleven Krisztus-hite erősödése közepette az emberekben, barátságban való A szobák^ rendbentartását a vezetőség többször is ellenőrzi. Híre megy előre annak, hogy szi­gorú pontozással döntik el a szo­Fesziilt pillanatok a bibliaversenyen „Négyszemközt” - őszintén (bibliaköri munka) Fotók: Szabó L. gam!” - A sok válasz közül ki­emeljük még az éneklésnek és a bibliaolvasásnak megszeretését, a közösségi érzés erősödését és a jö­vőre vonatkozó kérdésre adott vá­laszok közül a szinte teljesen egy­behangzó békevágyat, az atom­háború rémének és az esztelen fegyverkezési versenynek az eluta­sítását, valamint az éhezők és fa­juk miatt megkülönböztetettek iránti felelősség fokozásának fon­tosságát. Esti tábortűz. Megelőzte egy ko­moly óra, a hét kérdéseire való vá­laszadás, egy vidám műsor, melyet a bibliakörök mutattak be. A tá­bortűznél csendes szavakkal hang­zik az igehirdetés, meghitten szól­nak a gitárkíséretes énekek, majd mindenki gyertyát kap a kezébe és az első meggyújtott lángocskát egymásnak adják tovább. A nyári éjszaka csendjében gyönyörűek a kis gyertyafények és a parázsló tá­bortűz, de még szebbek a csendek és egymás után felcsendülő imád­ságok őszinte szavai. A „csodák birodalmában”, hi­tünk és életünk valóságainak át­gondolása és Jézus Krisztus igéjé­ben megtalált ezernyi segítség után már készen vagyunk az öreg diófa alatti záróistentiszteletre és az úr­vacsorában elnyerhető drága útra- való elfogadására... Isten ebben az esztendőben is sok fiatalt szólított meg, erősített meg és küldött el a szolgálatba... Szirmai Zoltán • • Ötvenéves a borsodnádasdi templom Fut velünk a kocsi. Ég felé kú­szó bérházak sorát elhagyva kint vagyunk a Borsod-Hevesi domb­ságon. Üdezöld mezők után hívo- gatóan integetnek Arló, majd Jár- dánháza családi otthonai, végre az út Borsodnádasd közeledtét jelzi. A nagy település úgy terjed szét, mint valami ölelő kar. Itt van az Ózdi Gyülekezet déli határa. Míg északon egész Aggtelekig terjed. Mióta Putnok is gondozási körébe került, igen megnövekedett itt a lelkipásztori feladat és gond. A Lemezgyár közelében épült fel az impozáns külsejű, bensőséges hangulatú evangélikus templom. 1934. december 2-án szentelték fel. Félévszázados jubileumot ün­nepel a gyülekezet. Kicsit megkés­ve, de annál nagyobb örömmel. Tarjáni Gyula lelkész egy éve kezdte el itteni szolgálatát. Egyik legelső gondja volt ennek a szór­ványtemplomnak a megújítása. Mert igen megviselte az idő. Az annyira jellemző „ERŐS VA­RUNK” felirat is, mely gyakran megállítja a tovasuhanni akaró utast, megkopott. Sok munka volt vele. A munkálatok fedezetét nagyrészt a Gyülekezeti Segély ún. kis szeretetadománya (80 ezer fo­rint) jelentette, de a helybeliek is szívesen adakoztak, az anyagyüle­kezet is erősen besegített. Társa­dalmi munkával is. Napsugaras, szívet-lelket melen­gető vasárnap délután. Sokan, sokfelől jönnek a jubileumi isten- tiszteletre. Ritka jelenség: kereszte­léssel kezdődik az ünnepség. A ke­resztvíz néhány cseppje egy olyan gyermek fejére hull, akinek a nagy­anyját jó ötven évvel ezelőtt, a templomszenteléskor keresztelték meg. Most örömkönnyeket hullat­va van itt a szülők, keresztszülők és az ökumenikus gyülekezet köré­ben. Egyaránt érezzük mindannyi­an, hogy Valaki elkezdte benne, s most elkezdi a jó dolgot a kis uno­kában is. Pásztor Pál, a Gyülekezeti Se­gély egyházmegyei előadója hirdeti az igét, aki ezen a napon már Put- nokon és Ózdón is szolgált. A templom szeretetéről beszél. Hangsúlyozza, hogy Isten házának a hiányát akkor érezzük igazáp, ha messze sodródunk tőle. A temp­lom mindig visszavár; a nagyon elmagánosodott mai embert lelki közösségbe akarja vonni. - Ihletett ajkakról bensőséges bizonyságté­telek hangzottak el az igehirdetést követően, prózában és énekben egyaránt. S a második szentséghez, az Úr szent vacsorájához sűrű so­rokban térdelt oda - felekezeti kü­lönbség nélkül - a jubileumi isten- tisztelet népe. Úgy érzem, a szívek­ben még mindig visszhangzik az 553. énekünk vallomása, melyet részben most tanult a gyülekezet: „Áldásoddal megyünk, megyünk innen el... Maradj mindig velünk, Ha útra kelünk, Őrizd életünk minden nap, Minden nap.” S Borsodnádasdon, amikor a hegyek mögött már lebukni ké­szült a nyári nap, egy kis csapat indult tovább - hitében megerő­södve - a hétköznapi élet istentisz­teletére. Pásztor Pál

Next

/
Thumbnails
Contents