Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-06-30 / 26. szám

* Evangélikus Élet 1985. június 30. J3 «r QP * GYERMEKEKNEK A Budapest Sportcsarnokban jártunk Tavaly ilyenkor már nagyon ké­szülődtünk. A rajzolni szerető gyere­kek már rég beküldték a pályázatra készült műveket. Az énekkarok sűrí­tették a próbákat. Rég megálmod­tuk és megszerveztük a hozzánk lá­togató vendégek programját. A je­gyeket és a jelvényeket is kézhez kapták már, akik valamelyik vasár­napra felutaztak a Budapest Sport- csarnokba. Tavaly ilyenkor már csak napok választottak el minket attól, hogy elkezdődjék a Lutherá­nus Világszövetség budapesti nagy­gyűlése. Gyorsan plszaladt egy év. Az a nagygyűlés már emlék. Vajon mit őriztünk meg az elmúlt nyár óriási eseményeiből? Az én fiaim emblé­mákat őriznek. Egy-egy már igen­csak viharvertté vált példány hol ezen, hol azon a pulóveren, hol fiók mélyén, hol játékhalmazba kevered­ve. S egy-egy leszedhetetlen matrica az ágyuk fölött a falon. A napokban egy pesti busz ablakában fedeztem föl nem kis meglepetéssel egy autó­ablakra ragasztható jelvényt. Sem­mivel sem volt kisebb a meglepeté­sem múlt héten a repülőtéren. Egy vaskos oszlopon nagyméretű LVSZ- embléma két kis testvérével a falra ragasztva. Fényképeket is őrzünk. Egy ismerősömnek több dobozra vatö diája van, de néhány színes kép mindenkinél akad. Ha vigyá­zunk rájuk, sokáig megmaradnak. Nem lesznek olyan elnyűttek, mint a mieink a játékpolcon. Ha vigyázunk rájuk, egyáltalán nem kopnak el. Azok az emlékek, amelyek nem tárgyakból, hanem él­ményekből szövődnek. Aki gyertyá­val a kezében énekelt azon a nyári estén a Deák téri udvaron, nem valószínű, hogy valaha is elfelejti. Aki bármelyik irányból megközelítet­te akkor a Sportcsarnokot, s már messziről látta a feliratot, a nyüzsgő embertömeget, biztos maradan­dóan fényképezte a szemével. Aki pedig ott ült a zsúfolásig telt lelátón, hallotta az éneket, látta és átélte azt a nagyszabású istentiszteletet, az még a levegőjét, a hangulatát is bár­mikor felidézi magában. Az se felejti könnyen, aki csak televízióban látta vagy rádióban hallgatta. Egy hét múlva pedig vendégeket fogadtunk. Barátunkká, testvérünkké váltak ad­dig vadidegen afrikaiak és euró­paiak. Talán ezen a ponton bukkanunk rá a legfontosabbra. Az értelmére mindannak, ami történt s aminek közelebbről vagy távolabbról, de mindannyian részesei voltunk. Tud­tuk, hogy élnek evangélikusok a vi­lág minden zugában. De ez a tény túl sokat nem jelentett nekünk. Sej­telmünk sem volt, miféle ember, ho­gyan él, hogy beszél, hogy énekel, hogy prédikál egy lelkész valahol Új- Guineában vagy Izlandon. ök is tudták, hogy vannak magyar evan­gélikusok, de ez a tudat nem jelen­tett számukra semmit. Most pedig ismerjük egymást. Eszünkbe jutnak. Gondolunk rájuk. Országuk, váro­suk nevét olvassuk az újságban, halljuk a tv-ben, s az többé már nemcsak egy földrajzi név számunk­ra. Sokkal több annál. Biztos vagyok benne, hogy így érez az a több ezer külföldi is, aki a vendégünk volt múlt nyáron. De nemcsak egymáshoz kerül­tünk közelebb. Még valamit átél­tünk, amit eddig tudtunk csupán. Tudtuk, hogy Jézus, igazi közössé­get teremt mindenféle emberek kö­zött. De ezt olyan nehéz volt elkép­zelni! Hiszen hozzánk hasonló, „ma­gunkfajta” emberek között moz­gunk valamennyien. Most láthattuk. Más színű, másfajta ruhájú, nyelvű, szokású, környezetű emberek mennyire egyek voltak éneklésben, imádságban, úrvacsorában, igazi, testvéri szeretetben. Nem volt nehéz utat találni egymáshoz, szót érteni egymással. Mert előttünk járt valaki, aki valóban összekapcsolja az őt szeretőket. Sok emlékünk még egészen éles. Lesz jó néhány, amit elkoptat az idő. A legfontosabbra azonban vigyáz­zunk! Ne engedjük, hogy elfelejtsük: akik Jézust szeretik, azok valóban összetartoznak. M. í f A "V / VASÁRNAP 1 f IGÉJE I Ézs 48, 12-17 W „Az Úr csodásán működik, de útja rejtve van...” Izgalmas helyzetben szólal meg a jövőt meghirdető prófé­cia. A nép fogságban van. A naponkénti életben nincsen már semmi, ami biztató lenne Izraefnépe számára. Valaki mégis megszólal, és egyértelműen a jövőről beszél. A nép gondolatá­ban és érzésében fáj a templom távolsága, amely ekkor már romokban hever. Ha távol a templom, akkor távol van az Isten is! Régi gondolat erősödik fel ebben a mondatban. Hiába vannak imponáló tömegmegmozdulások, lenyűgöző ünnepek, ezek csak még nyomasztóbbá teszik a nép árvaságát és kiszolgáltatottságát. Az elnyomók pedig csak egyet hirdet­nek: nem Jahve uralkodik, hanem Marduk és a többi babiló­niai istenség. A kérdések gyorsan születnek. Lesz-e folytatás? Lesz-e még igazi hazatérés? Lehet-e még egyszer nyugodtan, zaklatás nélkül élni? Van-e kiút ebből a mélységes helyzetből? A csüggedők és kételkedők száma ilyen órákban roppant gyorsan emelkedik. Ebben a lehangolt helyzetben, nehéz idő­ben valaki mégis a jövőről kezd beszélni. Aki itt megszólal, az nem más, mint „Isten embere”. Amit ő hirdet, azt nem támasztja alá a néphangulat. Amit ő most mond, az nem fakad ebből a nyomasztó légkörből. Kihívja a népet és,visszakérdez szavaival az eddig megtett útra. Kijelen­tése - „Én vagyok az első, az utolsó is en vagyok” - a csügge­dő közösségnek valóban meghirdeti a biztonságot és a stabil életérzést. Azt hirdeti ezzel a mondattal a félelembe merült embereknek, hogy minden eseményről tud. Semmi sem tör­ténhet a tudta nélkül. Igazi kérdőjelek mindig nehéz helyzetekben születnek. Hi­tünk számára is a valódi próbatétel épp a nehéz teher. Ma, amikor balesetek, katasztrófák és nyomorúságok világáról naponta hallunk új és új híreket, bizony sokszor észre kell vennünk, hogy kételkedésünk jelentkezik. Nemcsak kutató teológusok és nemkeresztyén gondolkodók kérdése ez, hogy hol van az Isten? A mélyponton járó, a nehéz órákat elő ember is gyakran kérdezi meg. Gyakran jut el a gondolatig: minden úgy néz ki körülöttem, mintha távol lenne az Isten. Ezen a ponton kell ma megtanulnunk, hogy olyan Istenünk van, aki nem egyszerűen a világgal, a termeszettel és a termé­szeti törvényekkel azonos, hanem ezek felett áll mint Terem­tő, s velünk, emberekkel is olyan a kapcsolata, mint teremtő­nek a teremtményekkel. Ezért bizonyít itt úgy a próféta, hogy még a babilóniai istenek is tőle függnek, neki engedelmesked­nek. Az ő jelenléte sohasem korlátozódik egyetlen eseményre. Az ő jelenléte sokkal több ennél. A csüggedők számára elkép­zelhetetlen, amit előkészít ez a prófécia. Úiruszra, a perzsa királyra nemcsak hatalmát terjeszteti ki Isten, hanem a védel­mét is, hogy sikeresen járjon útján. Cirusz meghódította Babi­lóniát, a leigázott zsidó népet hazaengedte. Megengedte nem­zeti létének kiépítését, sőt azt is, hogy templomát felépítse. A leghatározottabb vallomás akkor hangzik el, amikor így beszél „Isten embere”: „Régen sem beszéltem rejtélyesen, ami­óta ez történik, jelen vagyok”. Isten nem maradt meg kívülál­lónak. Sokkal többet, jóval«-komolyabban kellene számol- nunk azzal, hogy Isten ma is velünk ván, benne van az esemé­nyekben. Istent megragadni, megismerni, mellette dönteni ma is a keresztben lehet. De akik a kereszttől jönnek, azoknak nem mindennapi jeleket is ad Isten hitük erősítésére. Sőt annyira megnyílik a szemük, hogy egészen kis eseményekben is észreveszik a csodákat. Isten jelenlétének melegét erezzük akkor is, ha jelenlétének érzékeléséről egy időre le kell ten­nünk. Ilyen gondolat inspirálhatta énekünket is: „Az Úr cso­dásán működik, de útja rejtve van...” Mint titkos bánya mélyiben formálja terveit, de biztos kézzel hozza föl, mi most még rejtve itt (328. sz. ének). Jelenléte nem tétlenswe késztet. A próféta épp akkor kap küldetést és lelket annakbetöltésé- hez, amikor a szabadulás egészen közel van. Adjon az Isten ilyen jelenlétet és ébredő, cselekvő létet mindannyiunknak! Szabó Lajos IMÁDKOZZUNK Uram! Mindig olyan könnyen kérdezem, hogy hol vagy. De olyan ritkán kiáltok fel, hogy megint megmentettél és megszabadítottál! Ébressz fel, hogy felfedezzem, megismerjem utaidat életemben, és éljek a Te jelenlé­tedből! Ámen. ÚJ SZÍN EGYHÁZUNKBAN VÉGZETT LEVELEZŐ TEOLÓGUSOK SZOLGÁLATA BAKONYSZOMBATHELYEN Mindig különös várakozást c • örömöt jelent ifjú teológus testvéreink szol­gálata. Azoké, akik fiatalos lendülettel hozzák szívük kincsét, ahogy a Teológiai Akadémián tanulják és amit személyesen is átélnek. Még fokozódik élményünk, amikor csoportosan jönnek, teológus napot tartanak; közösen végzik az istentiszteletet, különböző műsorokat vagy a passiót adják elő. örülünk ifjú szívük lelkes bizonyságtételének. A levelező teológiai tanfolyam új szint hozott egyházunkba. Bő­vült a szolgálattevők köre az érett, kipróbált emberek csoportjával, akiket polgári hivatásuk gyakorlá­sa közben szólított meg Isten, és hivott szolgálatába. A „bizonysá­gok fellege”, az elmélyült hit, Isten jóságának és a bűnbocsátó kegye­lemnek sokszori megtapasztalása azt a felelősségtudatot ébresztette bennük, ami az örömhír tovább­adására ösztönzi őket. Legna­gyobb örömük, ha ezt az élményü­ket bizonyságtételükben elmond­hatják, továbbadhatják, hogy má­sok is részesei lehessenek. Ezt a valóságot éltük át június 9-én Ba­kony szombathely-Bakony bánk, Hánta-Ászár-Kisbér gyülekeze­teinkben, amikor öt levelező tanfo­lyamot végzett munkatárs Göllner Pál Budapestről, Nyirö Olga Bu­dapestről, Ráskai Ferenc Győrből, Kiss István Szombathelyről, Sztru- hár András Oroszlányból végezték az istentiszteleteket és ifjúsági órát. Mind az öt gyülekezetben a va­sárnap igéje hangzott el. És. 42, 18-21. más-rhás munkatárs szol­gálatával. Minden igehirdetés kö­zéppontjában Istenünk szabadító hatalma állt. Az istentiszteletek végén az öt munkatárs bemutatkozott a gyüle­kezeteknek. Bizonyságtételük nemcsak példa volt, hanem lelkesí­tettek a Krisztust követő életre. A szolgálatok között a bakony- szombathelyi gyülekezet tagjai ré­széről két szóló hangzott el. Nagy Lajosné gitárkísérettel Isten áldá­sáról énekelt. Takács Mihály a fel­nőtt ifjúság részéről az 560-as éne­ket énekelte orgonakísérettel. Varga György né Bakonyszombathely Balatoni séta (Egy istentiszteleti rend margójára) Gyere, sétáljunk egyet. Látha­tod, már mind több koffer járkál a siófoki utcákon. A bőröndök erős fülébe aprócska emberek kapasz­kodnak. Amott hatalmas színes hátizsák cipel egy fiatal turistát. Kisággyal, biciklivel, miegymással rogyásig pakolt tetőcsomagtartók alatt zihálva igyekeznek az autók a hétvégi házak felé.. Gyere, itt a bazársoron leme­gyünk a mólóhoz. Hosszú téli ál­muk után megmosdottak már a hajók. Volt, amelyik tetőtől talpig lezuhanyozott majd pipiskedve va­donatúj ruhát öltött, a másik meg éppen csak kimosta a> csipát álmos szeméből. Némely vitorlás csak most ébredezik: árbocaik kéjes lus­tasággal nyújtózkodnak. Vigyázz, rá ne lépj a napozókra, akik min­den talpalatnyi füvet elfoglalnak. Elszántságukon mosolyogsz, amellyel minden áron egy kis színt akarnak szerezni maguknak? Jó, ezt a zöld levelet annak a hölgynek az orrán én is mókásnak tartom. Várj egy pillanatra, visszarúgom a gyerekeknek ezt az elgurult labdát. Mind többen merészkednek már be a vízbe, az idén még többen próbálkoznak a szörffel, amelynek Az Evangélikus Élet elmúlt heti számá­tól kezdődően a 4. oldalon a balatoni istentiszteleti rendet is közöljük. a vége általában egy látványos csobbanás. Mit szólsz ehhez az il­lathoz? Ilyen lángost bizony csak a Balatonnál kapsz. Merre menjünk tovább? Az ősszel-télen oly kihalt városban ilyenkor számtalan lehetőség adó­dik. A strandolás mellett mehetsz a szabadtéri színpadra, moziba, kiállításra, focimeccsre. Az étter­mekről, presszókról, diszkókról nem is beszélek, azok elég hango­san hívják fel magukra a figyel­met. Valamit viszont még meg kell említenem. Egy csöndes helyet a legzajosabb üdülőhelyen is találsz. Ahova jóleshet betérned egy va­sárnap. A kinti kánikulából egy templom hűvösébe. Vagy egy ima­teremébe. Hidd el, teljesebb lesz így pihenésed, tartalmasabb a sza­badságod, szünidőd. Miért jöttél a Balatonhoz, mit keresel? Nyugal­mat agyonstrapált idegeidnek? Szórakozást? Finom ízeket? A hű­sítő vizet? Jól teszed, ha ezeket ke­resed, de egy mondatot azért ne felejts el: „Keressétek. az Urat szüntelen!” Nyáron is. Fabiny Tamás ™ A költőházaspár családi albuma Érdekes, és „műfaját” tekintve alighanem előzmények nélkül való kötet jelent meg a közelmúltban. Élő irodalmunk egyik kiváló kép­viselője, Weöres Sándor és felesé­ge, a szintén költő Károlyi Amy adja közre benne életeseményeit szavakban és képekben egyaránt. Az olvasó úgy érzi magát, mint egy melegszívű házaspár vendége, akit leültetnek szobájuk legmeghittebb sarkába és kezébe adnak egy sereg képet, melyek dolgos elődöket, fontos és meg­határozó helyszíneket, a gyer­mekből felnőtté érés állomásait, költészetükkel kapcsolatos doku­mentumokat, jeles kortársakat ábrázolnak. És - költőkről lévén szó - jószerével minden oldalon lehet találkozni versekkel is. Nem nehéz felfedezni azt a tö­rekvést, hogy az olvasó megis­merjen fontos összefüggéseket, meglelje azokat a szálakat, me­lyek összekötik a költészetet a személyes és közösségi élettel. A kötet emlékeket idéz és em­lékezésre késztet. Szokatlan ben- sőségessége talán megengedhető­vé teszi, ha most magam is né­hány mondatban vallók azokról a személyes emlékekről, melyek megelevenedtek bennem a könyv lapozgatása, olvasgatása közben. Gyermekkoromban, mint gyako­ri csöngei vendég, sokszor el­mentem a Weöres-„kúria” előtt, mely ma már sajnos nincsen meg. Kései bánat arra gondol­nunk: ha nem esik áldozatul a bontási túlbuzgalomnak, volna Csöngének olyan tárgyi emléke, melyben be lehetne rendezni egy költői múzeumot. Jó lett volna rábukkanni a csöngei templom képére is; lelki szálak kapcsolód­tak ugyanis e helyhez. Édesapám mesélt arról a mély érzésvilágról - konfirmáló papja volt! amely Weöres Sándort gyermek­korában jellemezte. Meglepetés volt számomra az „öregek” cí­mű verssel kapcsolatos adat ar­ról, hogy ez a nagyszerű költe­mény 15 éves korában született meg benne. Igazán nem csoda, hogy Kodály éppen ezt a verset választotta a sok hasonló témájú közül csodálatos kórusműve szö­vegéül. Ugyancsak Édesapámtól tudom, hogy a költő apja szen­vedélyes „gazda” volt, aki maga is alaposan megfogta a dolog vé­gét; pedig a kétkezi paraszt­munka soha nem volt könnyű mesterség. Nézegetem a kötetet. Mennyi apró adalék költők, írók, zene­szerzők barátságáról, elismerésé­ről, közösen formálódó és meg­valósuló tervekről! Csemegéje le­het ez a kötet irodalomtörténé­szeknek. S miközben nézegetem a kötetet, arra gondolok, hogy nyilván sok minden és sok min­denki kimaradt belőle. Kibonta­kozik előttem egy nagyon gaz­dag alkotó élet. Sőt nem is egy - kettő! Lehetne folytatni, kiegé­szíteni. Hiszen mindkettőjük éle­te folytatódik, tart még. Új kap­csolatok keletkeznek, új művek születnek, új összefüggések látta- tására nyílik mód. Nézegetem a kötetet, s közben arra gondolok, hogy ezt a ma még szokatlan műfajt meg kelle­ne gyökereztetni közöttünk. Költészetet kedvelők - nemcsak szakemberek! - mennyivel job­ban és mennyivel többet értené­nek meg azokból a gondolatok­ból, melyek kimondására a köl­tők hivatottak. Mennyi lehetőség nyílnék sokak előtt érzelmekben gazdagodásra, emberi tartásban növekedésre, mások felé megnyí­lásra! S ha helyesen következte­tek abból a tényből, hogy a csa­ládi képeskönyv ma már környé­künkön nem kapható, akkor so­kunk reményét fejezem ki: biztos sikerrel járnának hasonló pró­bálkozások. (Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben. Magvető Kiadó. Budapest 1984) id. M. S. Konfirmandusok. Akik ehhez a korosztályhoz tartoztok, ugyanaz korosztályotok nehézsége és szépsé­ge. Keresitek önmagatokat, álmo­doztok, reménykedtek. Ugyanakkor a magatok módján keresitek boldog­ságotokat és a feladatok megoldását. Kíváncsiságom ebben a kérdésben adtam közre-mifontos neked? Kikö­tésem csak ennyi volt: „csak egyes­szám első személyben nyilatkoz­hatsz!’’ Az írásra kapott idő - öt perc. íme a válaszok:-*•szeretek táncolni- szeretem az állatokat- szeretek olvasni- szeretek barátokkal együtt lenni- szeretek zenélni- szeretnék jó tanuló lenni SZILSÁRKÁNY Pünkösd ünnepén, amikor a gyüleke­zetben a konfirmáció is volt, CS. NAGY ALICE keramikusművész édesapjára, Nagy László volt szllsárkányi lelkészre emlékezve két kelyhet ajándékozott a templom oltárára. A gyülekezet a lelkészlakás egyik szo­bájából kialakított gyülekezeti terembe új. oltárt és szószéket készíttetett. Sopronnémetiben - a filiában - Hor­váth Dezső asztalos adományaként szintén új oltárt és szószéket vehettünk használatba az istentiszteleti helyiség­ben. Hálás szívvel vesszük használatba az ajándékokat, az Isten áldását kérjük, tudva, hogy „ha az Úr nem építi a há­zat, hiába fáradoznak az építők”. Fehér lap-szeretnék harmonikus családban élni- szeretek sportolni- szeretek kertben termi-vermi- szeretném, ha komolyan vermének -szeretném, ha jobban bíznának bennem. A feladat második fele bonyolul­tabb volt. E válaszokat két részre kellett osztani aszerint, hogy me­lyikhez kell kitartás, s melyik lehet hobbim. Volt, ahol nem volt határ, íme a válaszok:- az állatokat nemcsak szeretni kell, hanem gondozni is- a zene sem kedvtelés csupán, gya­korolni is kell-a családi harmóniához háttérben maradni is tudni kell- ki húzza vissza a könyökét és mi­kor- a tanuláshoz nemcsak ész kell. A válaszok megszokottak. A kirí­vó válaszok azoktól jöttek, akiknél üresen maradt a papír. Kérdésem:- tanácstalanok vagytok?- nincs mit szeretnetek?- nincs amiben kedveteket lelhetné­tek? Pedig már 12 évet éltetek közöttünk! Vagy éppen ezért? Káposzta Lajos 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents