Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1985-06-30 / 26. szám
Evangélikus Elet 1985. június 30. «... ha nem lenne ez a templom"- Kettős hálaadó ünnep Kajárpécen Püspök, lelkészek és presbiterek a kajárpéci ünnepen Megjelent a Diakonia új száma Az „Erős várunk” hangjaira léptünk be ezen a májusig vasárnapon az ősi kajárpéci templomba, a templom- és paróchia-szentelési kettős ünnepre.. Természetes, hogy a helyi gyülekezeti tagok mind együtt voltak. Szivükön és vállaikon hordozták az építés, a felújítás munkáit. De eljöttek a szomszédos gyülekezetek küldöttségei is. Olyanok is, akiknek ez a templom a gyermek- és ifjúkor lelki hajléka volt. Hálát adni jöttünk - mondotta igehirdetésében dr. Nagy Gyula püspök - az elmúlt öt esztendőért, a munkák kezdetétől az ünnepnapig, az áldozatkészségért, a munkavállalásért. De a gyülekezet négyszáz éves múltjáért is. Isten az 1500-as évek közepétől pestis, tűzvész, kivándorlás ellenére is megtartotta ezt a gyülekezetét. A legszebb formája a hálának, ha engedjük Istent megszólalni. Ézsaiás 44, 1-5.-öt mintha éppen erre az ünnepre és erre a napra íratta volna Isten, ő volt az, aki megtartotta a kajárpéci gyülekezetei eddig az örömünnepig. Támasztott embereket a történelem folyamán: neves és hűséges lelkipásztorokat, akik imádsággal és munkával szolgálták emberek javát és Isten dicsőségét. A továbbiakban $zólt Nagy püspök az egyház kísértéseiről. Ha hisszük, hogy Isten az életünk, a gyülekezetünk, a világ Ura, akkor nem engedünkegyikkísértésneksem. Az ézsaiási prófécia másik üzenete a jövőre nézve bátorít. Ahol víz van, ott a sivatag kivirágzik. Ezt az éltető vizet ígéri Isten az ő népének. A pünkösdi Lélek így táplál bennünket. Isten áldott és áradó esőt ad: Szentlelke munkálja, erősíti hitünket, megtartja reménységünket - fejezte be igehirdetését a püspök. Az ünnepi közgyűlés nem kis meglepetésekkel szolgált a kívülállók számára. Már évekkel ezelőtt nagy híre volt a kajárpéci gyülekezet erős összefogásának, de most ezt a számok is igazolták. A templomrenoválás munkái az azóta Istenhez hazatért Dombi László helyettes lelkész vezetésével indultak meg. Erre a gyülekezet 510 ezer forintot adott. Az egyre szaporodó kiadások ellenére a vékabeli liszt és korsóbeli olaj módjára a hívek nem csökkenő áldozatából 190 ezer forint maradvánnyal fejezték be ezt a munkát. A végzett munka és a megnőtt bizalom is arra sarkallta a gyülekezetét, hogy lelkészt kérjen. így került a gyülekezet élére Jankovits Béla. Hogy a népes családdal érkező lelkésznek megfelelő otthont biztosítsanak, hatalmas vállalkozásba fogtak. A vizes, rendbehoz- hatatlan lelkészlakás helyére új pa- róchia építésére szánták magukat. Az első délután 320 ezer forintot adtak össze erre a célra. Ezt a nagylelkű adakozást még két alkalom- Mal ismételték meg. 1983 januárjában bontották szét a régi parókiát és egy esztendő múlva már beköltözhetett a lelkészcsalád az új lakásba. Még folytak a belső munkák a lakásban, a gyülekezet már az új gyülekezeti terem berendezésére adakozott. Az aprajával, öregével együtt 700 lelkes gyülekezet másfél millió forintot adott össze és rengeteg társadalmi munkával járult hozzá az építéshez. A legfőbb szervezők és mozgatók a gondnokok voltak: Varga Lajos, Bogádi Károly, Gerencsér József , Szalay Lajos és Mózes Miklós felügyelő. A gyülekezet áldozatvállaló példája messze világít. Kajárpéc nem lenne egyházunk és a gyülekezetek számára a hitből fakadó áldozat- készség szép példája, ha nem lenne ez a templom s benne nem hangza- nék a Lélek megelevenítő erejével az Ige - mondta köszöntő szavaiban a püspök. Hálával tekintünk az elődök, Mitykó Zoltán és Dombi László lelkészek szolgálatára is, akiket a gyülekezet szeretetében megőriz. Az első félmillip forintnál fölkaptuk a fejünket, a másodiknál csodálkoztunk, a harmadiknál azt mondtuk, Kajárpécen ez így természetes - mondta köszöntésében Bárány Gyula esperes. A Községi Tanács elnöke és a Hazafias Népfront képviselője arról számoltak be, hogjr'aánjkor iskolát, óvodát vagy járdát kellett építeni, a kajárpéci evangélikusok akkor is éppen ilyen szeretettel vették ki részüket a jó ügyért folyó munkákból. Börocz Enikő, Szabó Vilmos Béla és Bálintné Varsányi Vilma lelkészek is köszöntötték a gyülekezetét. s Mindannyian osztoztunk a kajárpéci gyülekezet örömében. Amikor büszkén néznek templomukra és az új lelkészlakásra, ezt azzal a tiszta alázattal tegyék, amire a zsoltáríró tanít: „Nem nekünk, nem nekünk Uram, a Te nevednek adj dicsőséget”. Bálintné Varsányi Vilma Immár hetedik esztendejébe lépett egyházunknak az Evangélikus Szemle alcímet viselő folyóirata. Az új szám tartalmából áttekintést nyújtunk olvasóinknak, hogy azok is figyelemmel kísérhessék a lap munkáját, akiknek kezéhez nem jut el. Az ismertetés a folyóirat terjesztését is szolgálja. Az elmélyülten gondolkodó híveink és kívülállók érdeklődésére igényt tartó periodika évente kétszer jelenik meg. Előfizetési ára egy évre 130,- Ft. Megrendelhető a kiadóhivatalánál (1088 Budapest Puskin u. 12.), vagy a lel- készi hivatalok útján. Budapesten kapható a protestáns könyvesboltban (Ráday u. 1.). Egyes nagyobb hírlapboltokban is megtalálható a fővárosban és vidéki városokban. A szám elején Paul Tillichnek, századunk legjelentősebb evangélikus teológusának bibliai elmélkedését olvashatjuk az egyedüllétről és a magányról. Káldy Zoltán püspök hazai egyházunk utolsó negyven esztendejét tekinti át mint a keresztyén nagykorúság felé vezető utat. A tavaly nyári budapesti evangélikus világgyűlést Nagy Gyula püspök helyezi mérlegre. A 88 éves korában elhunyt Karner Károlynak, az Újszövetség profesz- szorának kéziratban hátrahagyott lelki örökségéből, az „Időszerű hit- vallás”-ból közli a folyóirat a bevezető és befejező részt. Marxista filozófiatörténesz, Lendvai L. Ferenc a keresztyén-marxista párbeszéd elvi alapjairól szólva fejti ki többek között a marxista ateizmus lényegét, mely nem „istentagadás”: a marxizmus egyszerűen nem veszi fel világnézetébe előfeltételként az Istefi létét. Podmaniczky Pál születésének századik évfordulója kapcsán Groó Gyula ny. teológiai tanár vázolja színes bizonyságtevő életútját. A cím Szabó József egykori nekrológjának jellemzését eleveníti fel: „az evangélium derűs fá- rosza” volt ő.. A hazai evangélikus művészek sorából ez a szám Urai Erika grafikai munkásságát emeli ki: néhány könyvillusztrációja és könyvterve mellett Mészöly Miklós író jellemzése ad róla képet. A folyóiratot nemegyszer külföldi teológiai professzorok közreműködése gazdagítja: ebben a számban Hans Weder fiatal zürichi újszövetséges „Apokaliptikus korhangulat” című tanulmányában Jézus korának ilyen vonását veti egybe a mával. Rámutat, hogy Jézus és Pál elutasította ezt a gondolkodást, s a jelen lehetőségeinek leértékelésével szemben az üdv jelenvalóságát és Isten jövőjének reménységét hirdette. Bach születésének 300. évfordulójával kapcsolatban Trajtler Gábor lelkész, orgonaművész találó írásában muzsikájának egyetemességét vázolja fel, megállva annak titka előtt, mely Istenre utal: széthulló világunkban jelt ad az egyetlen Egyetemesről. Rab Zsuzsa író, műfordító az utolsó években ültette át magyarba észt testvémépünk nemzeti eposzát, a Kalevipoeg-ot, mely a közeli hónapokban jelenik meg. Ennek kapcsán vallomást tesz az élete munkásságán végigvonuló aranyszálról, a népköltészet igézetéről. A közeljövőben jelenik meg a Magvető kiadónál Rónay György Naplója. Ebből közöl a szám figyelemreméltó részletet: a lélekben való ókumenének ajándéka számunkra a már halott hivő katolikus író eme vallástétele. Az 1506 körül működő, M. S. mesterként emlegetett rejtélyes, híres festőnk karácsonyi oltárképét elemzi hivő rezonálással Reisinger János. Ezután a Deák téri evangélikus fiatalok beszélgetését olvassuk: mit vár a mai ifjúság az egyháztól? Bodrog Miklós lelkész, pszichoterapeuta az öngyilkosság gyermekkori gyökereit világítja meg: a szülői szeretet hiányosságának vagy túlzásának áldozatai igen gyakran az önvesztés megkísérlői, elkövetői. A szarvasi evangélikus pedagógusképzés örökségét tárja fel Bilibok Péterné főiskolai tanár. Gazdag tartalmú Kulturális Figyelő zárja a lapot, amelyben több jelentős költőnk új verse ismegjelent. A folyóirat fedőlapját egy negyedik századból származó, Ujdombó- v'áron felszínre került, ókeresztyén sírból származó tégla képe díszíti. A téglára még a kiégetés előtt ujjbeggyel rárajzolták Krisztus nevének kezdőbetűit. A lap számait végigkísérő emblémának szimbolikus jelentősége van. Jelképezi a lutheri keresztyénség összefüggését az egyház első századaival: valljuk az anyaszentegyház folytonosságát. Lelőhelye emlékeztet bennünket, hogy szolgálatunkat magyar földön, e nép körében végezzük. A két görög betű pedig hitünk és keresztyén életünk középpontjába a megfeszített és feltámadt, élő Krisztust állítja. Veöreös Imre Nagy Gyula püspök Bárány Gyula esperessel és Jankovits Béla lelkésszel Kajárpécen *-----------------------------1-----------------------------------------------N Vá ci Mihály Pipacsok a búzamezőben Búza, búzakalász! véle szél hadonász: hajlik, lengedezik, amíg cseperedik. Búza, búzakalász. Színe még nem arany: mint a fú, csak olyan. Szerte búzamező zöld színben repeső,- színe még nem arany. Amíg érik a mag, lassan, jó nap alatt,- könnyű kis pipacsok szirma, lángja lobog, amíg érik a mag. Messze virítanak.-'Lenge szirmaikat rázva vérpirosán, ma9 fe'eö magasan, ,/UjlüU i a ÍV- messze virítanak. ..iV;.'.Ví§i -ey Tőlük piros a táj!- „íme, itt van a nyár!” őket nézegetik, szép csokorba szedik. « Tőlük piros a táj. A zöld búzamezők, észrevétlenek ők! De lehull a pipacs, s felragyognak a nagy érett búzamezők! (Megjelent a költő: SZÁZHÚSZAT VERŐ SZlV c. kötetében: 1971-ben) l___________________________ AZ ORGONA ÉS AZ ORGONISTA JUBILEUMA „Az Istennek mindig csak a legszebbet szabad adni” - ezekkel a szavakkal kezdte igehirdetését Sze- bik Imre, a Budavári Gyülekezet lelkésze, június 2-án délután, amikor a gyülekezet - de talán kissé egész egyházunk is -, három jubileumért adott hálát Istennek. Peskó Györgyöt 25 éves kántori szolgálata alkalmából Madocsai Miklós lelkész köszönti Ugyanis a gyülekezet ezen a vasárnapon emlékezett meg J. S. Bach születésének 300. évfordulójáról. Az istentiszteleten elhangzott orgonaszámok nem tartoznak Bach közismert művei közé, de mind zenei mind „lelki” mondanivalójukat tekintve remekművek. Egy évforduló alkalmával nem könnyű egy bachi életműből választani, hiszen minden választás egyben értékelés is. A budavári templomot megtöltő hallgatóság úgy érezte, hogy Bach műveinek gazdag tárházából a művész-orgonista Peskó György jól választott. Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy választása egyben művészi virtuozitásának a „bizonyítványa” volt. Ha az előadott művek bármelyikére is gondolunk - a G-moll partitara, az F-dúr pastorale-ra, az Esz- dúr prelúdium és fúgá-ra vagy éppenséggel a C-moll passacaglia- ra -, mind jó lehetőséget ad a művésznek, hogy „önmagát” is kifejezze. Ezt tette Peskó György is. Az előadott művek jó alkalmat adtak annak is, hogy a gyülekezet köszöntse Peskó György orgonaművészt, aki 25 esztendeje kántora a Budavári gyülekezetnek. Peskó György nevével az utóbbi időben sokat találkozhatott a zeneművészetet kedvelő és művelőknek széles köre. Nemrég tartotta hangversenyét a Mátyás-templomban, néhány hete plakátok hirdették Zeneakadémiai hangversenyét. De külföldi hangversenytermek orgonái is bizonyságai annak, hogy Peskó György avatott művésze ennek a hangszernek. Peskó György művészetét nem vagyok hivatva értékelni. De két személyes vallomást mégis szeretnék mondani Peskó Györgyről, az. orgonaművészről. Talán nem követek el indiszkréciót vele szemben, ha a nyilvánosság elé tárom, hogy Peskó Györgynek több ujja csonkolt, több ujjának hiányzik egy vagy két ujjperce. Ilyen ujjakkal magasra tömi a művészet és a tudás csúcsára, mindig csodálatot ébreszt bennem. Az emberi akaratnak olyan maximuma ez, amely előtt fejet tudok hajtani. A másik vallomás, amit Peskó György jubileuma apropóján elmondandó vagyok, az az, hogy bár Peskó György előtt már régen megnyíltak a hangversenytermek itthon és külföldön, de ő mégis - s ez nála nem valámi álkegyességi vagy udvariassági formula -, legszívesebben templomi orgonákon adja „közre” művészi tudását. Megszámlálhatatlan azoknak a gyülekezeteknek a száma egyházunkban, ahol Peskó György orgonahangversenyt adott a jelenlévő gyülekezet örömére, elmélyülésére és Isten dicsőségére. A Budavári gyülekezet köszöntéséhez mi is csatlakozunk. Mert Peskó György orgonaművész szolgálata mély egyházszeretetből, de mondhatom így is: Isten iránti hálából fakad. Művészete gazdagítsa továbbra is a budavári gyülekezetét és egyházunkat. A harmadik jubileum, amelyre ezen az estén a budavári gyülekezet emlékezett az új orgona építésének ugyancsak negyedévszázados jubileuma. Az orgonát Peskó Zoltán tervei alapján építették. Peskó Zoltán még megérhette, hogy az orgonán játszott de a fia lett az, aki „bejátszotta” az édesapa által tervezett hangszert. Ezelőtt 25 esztendővel csak egy része épült meg az orgonából, 1979-ben készült el mai formájában, a finn Peskó György a Budavári orgooa játszóasztalánál egyház anyagi támogatásából. Szebik Imre lelkész igehirdetésének első mondata, hogy „Istennek mindig csak a legszebbet szabad adni” - Peskó Zoltántól származik, aki ebben a rövid „hitvallásban” foglalta össze zenei és emberi hitvallását. Egyházzenészeknek, orgonistáknak, kántoroknak, de minden keresztyénnek egyformán ez kell a „hitvallásává” lennie: mindig csak a legszebbet adni. Legyen az művészet, diakónia, igehallgatás vagy „csak egyszerű, hétköznapi” keresztyén élet. Karner Ágoston *
