Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-06-09 / 23. szám

Evangélikus Elet 1995. június 9.

J3 m- QQ * #

GYERMEKEKNEK

Megrendeltük az Evangélikus Életet

Jó néhány éve történt. Egy fiatal nő kopogott a lelkészi hivatal ajtaján. „A teljes tanácstalanság hozott ide - mondta. Bibliát szeretnék venni, de a lábam lejártam, egy könyvesboltban sem kaptam. Tessék mondani, hol juthatnék hozzá?" Kinyitottam a könyvesszekrényt. Kedvére válogathatott. Volt új fordítás és régi. Volt teljes Biblia, volt Újszövetség. Volt képes és szöveges. Nagy boldogan távozott, hóna alatt egy vaskos, új Bibliával.

Ö nem tudta. Talán sokan mások sem tudják. Minden egyháznak van sajtószolgálata. Amellett, hogy sok kiadó jelentet meg egyházi jellegű könyveket, a mi sajátos, keresztyén hitünkkel foglalkozó könyveinket mi magunk adjuk ki. Nemrégen egy riport miatt néztem körül figyelmesen Sajtóosztályunkon. Bibliák, énekeskönyvek, hittankönyvek, kották, verseskötetek, bibliai könyveket magyarázó kommentárok sorakoztak a polcokon. A kínálat. Könyvesboltok zsúfolt polcaihoz nem hasonlítható ugyan, mert nagyon szerény. Mégis a legfontosabb dolgokat megtalálja itt mindenki, aki érdeklődik. Egyetlen felnőttnek vagy gyereknek sem kell Biblia vagy hittankönyv nélkül maradnia. is nem kell gyalogolnia könyvesboltokban vagy antikváriumokban. Ami a legfontosabb, azt itt megtalálja.

Az a kérdés, megkeresi-e csakugyan? Van-e saját Bibliája, énekeskönyve minden evangélikus gyereknek? Tartok tőle, hogy nincs. Pedig eszünkbe juthatna akkor, amikor a nagymamánk kérdése - „mit szeretnél a születésnapodra, kisunokám?" - már megint sűrű

fejtörést okoz nekünk! Eszünkbe juthatna, hogy a mi gyülekezetünkben is van egy könyvszekrény, ahol talán érdekes dolgokra bukkanhatnánk. Ahol jó lenne körülnézni. Ahohnan érdemes lenne talán kérnünk valamit. Valamit, ami nem is kerülne könnyen a megunt és félredobott ajándékok szánalmas sarkába.

Könyvek és persze újságok. Hiszen újság nélkül nem sajtó a sajtó! Ez az újság is, amit a kezünkben tartunk, Sajtóosztályunk kiadványa. Nem „profik" írják, hanem lelkészek. Lelkészek, akik fontosnak tartják, hogy ha kimegyünk a templomból, .vigyünk magunkkal valamit, hazai olvasmánynak. Hogy vigye a posta olyan pici településekre is, ahova csak ritkán jut el lelkész. Hogy azok a gyerekek is tanulhassanak minden héten valamit hitünkről, egyházunk életéről, akik különféle okoknál fogva nem járnak hittanra vagy gyermekbibliakörbe.

Diák voltam még, amikor heteket kellett kórházban töltenem. A szó szoros értelmében el voltam zárva a világtól, mert még látogatni sem lehetett. Legföljebb ablakon keresztül válthattam néhány szót azokkal, akik eljöttek hozzám. Akkor szerettem meg az Evangélikus Eletet. Elolvastam mindent. Gyerekeknek és fiataloknak szóló írásokat, igemagyarázatokat, verseket, beszámolókat más gyülekezetek életéről, apró híreket. Volt amikor tetszett, volt amikor kevésbé. Csakúgy, mint minden más újság. Voltak jól és rosszul sikerült számai, unalmas és érdekes cikkei. De mindenképp kinyitotta a szemem. Tudtam újraolvasni és elgondolkodni, ha valamit nem értettem. Megtehettem azt, amit prédikáció elszálló szavánál soha: visszalapozhattam.

iRádöbbenhettem,, hogy a mi kis gyülekezetünkön kívül milyen sokan vagyunk még! Mennyi minden történik másutt! Nem próbálhatnánk meg mi is? Megszerettem templomokat, amelyeket soha nem is láttam. Gyülekezeteket, amelyek tagja it nem is ismertem. Nagyon szegény ember az, 'áii nem is próbál túllátni saját gyülekezetének kerítésén.

Azóta nem értem, máig sem értem azokat a gyülekezeteket, amelyeknek Ipolcai rogyadoznak a {megmaradt újságok súllyá alatt. Azóta szeretném la gyerekeknek is fülébe Isúgni: vigyétek haza, oldassátok, szeressétek! Hilt ünkböl többet fogtok érien/, egyházunkat jobban {fogjátok szeretni.

Szabóné Mátrai Marianna

Páris Beáta fasori

gyermekbibliakörös rajza

Selma Lagerlöf:

A SZÁRAZSÁG

(Részlet a szerző GÖSTA BERLING c. regényéből)

BEFEJEZŐ RÉSZ

A broby-i pap félve nézett Göstára. Nem tudta, nem akar-e Gösta voltaképpen gúnyolódni vele. De Gösta olyan buzgón és komolyan beszélt, mintha saját élményeiről volna szó.- így történt velem is - mondja halkan az öreg.- De Isten megoltalmazza - vág közbe Gösta. - Mikor már eleget gyűjtött, újra fölébreszti benne ifjúkori gondolatait és jelt ád neki, mikor Isten népének szüksége van rá.- De hátha a pap nem engedelmeskedik a jelnek, Gösta Ber- ling?-Az lehetetlen, nem állhat ellen - mondja Gösta vidám mosollyal. - Igen csábító gondolat az, hogy meleg kunyhókat építhetne a szegényeknek.

A pap nézegeti azokat a kis épületeket, amiket a szégyendomb darabjaiból rakott össze. Minél tovább beszélgetnek, annál inkább érzi, hogy Göstának igaza van. Valóban arra gondolt mindig, hogy jót fog cselekedni, mikor már eleget gyűjtött.- Hát akkor miért nem építi fel a kunyhókat? - kérdezi félve.-Szégyelli magát; az emberek azt hihetnék, hogy most félelemből teszi, amit mindig is meg akart tenni.- Nem tudja elviselni azt a gondolatot, hogy kényszerűségből tegyen - igen, ez/áz oka.

Csakhogy segíthet ám titokban. Ebben az esztendőben igen sok segítségre van szükség. Más valakivel is kioszthatja az adományait. 0, értem én, mi jár az eszében! - kiáltotta Gösta sugárzó szemmel. - Ebben az évben ezrek fogják attól kapni a kenyerüket, akit gyalázattal halmoztak el.- Igen, így lesz, Gösta.

Mámor fogta el ezt a két embert, akik olyan rosszul töltötték be maguk választotta hivatalukat. Úrrá lett rajtuk megint ifjú éveik álma, hogy Istennek és az embereknek szolgáljanak. Kéje- legtek azokban a gyűjteményekben, amikben a szegényeket részesíteni akarták. Gösta lesz majd a pap segítője.

W A \ VASÁRNAP IGÉJE

Ézs 42, 18-21

KIÜT A KÖZÖNYBŐL

Felmérhetetlenül nagy ellenfelünk a közöny. Nem véletlenül írt és ír róla sok alkotóművész épp napjainkban. Iszonyatos mélypontot jelent. Teljes érzelmi és akarati torzulásba sodorja az embert.-A közöny kelepcéjébe esett ember képtelen a felháborodásra, képtelen a lelkesedésre. Semmit sem enged be érzelmi életébe. Hideg és érdektelen. Ez az út egyértelműen katasztrófához vezet családban, személyes életünkben, közösségi kapcsolataink színterén egyaránt. Nagyon nehéz elszigetelni. Az egész emberiség jövőjét fenyegeti a közöny terjedése. Eléggé aktuális ma is a prófétai hang: „Ti süketek, halljatok! Ti vakok, nézzetek föl és lássatok!” (Ézs 42, 18) Közöny láttán csak kiáltani lehet. Nem így kiáltunk fel mi is, amikor a szemlélő és elvonuló tömeg közönyét érezzük? Nem jogosan kiált föl az a sok magányos, aki évek óta bezárva él egy bérlakásban? Hiába vannak rokonai tucatjával ugyanabban a városrészben! Nem így kellene felkiáltanunk akkor, amikor a vasárnapi istentisztelet hétköznapi folytatását keressük? Minden felelősen és komolyan gondolkodó ember érzi, hogy ma egyre inkább „látó és halló” emberekre van szükség. Világban is, egyházban is.

Isten nemcsak megállapítja a közönyünket, hanem „látóvá és hallóvá” is tesz minket. Isten igéje teremtő hatalom. Amit ezekben az ézsaiási sorokban olvasunk, az éppen az ébresztésnek, a munkába állításnak az eseménye. Isten minden időben és minden helyzetben megkeresi az övéit, kiválasztja és szolgálatra alkalmassá formálja őket. Megdöbbentő módon viszi ezt végbe. A vaknál vakabbat és a süketnél süketebbet választja ki. Öt teszi alkalmassá arra, hogy szóljon és szolgáljon. Isten hatalmának épp a legfontosabb jellemzője az, hogy a reménytelen helyzetben kezd teljesen újat. A reménytelen adottságú és kilátástalan életű embert képes alkalmas szolgává tenni. Nem ezt éljük át naponként? Nem ez az igazi csoda valampny- nyiünk életében? Minden alkalmatlanságunk ellenére megbízottak és követek lehetünk. Gyűlölte-e jobban valaki Saulnál a keresztyéneket? Nyíltak-e szemek a látásra és fülek a hallásra az övénél jobban? Mindez nemigen történik egyetlen kiválasztott ember érdekében csupán. Ilyenkor Isten mindig felszólít minket: „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Ébredj fel és erősítsd a többieket, akik halódóban vannak!” (Jel 3,1-2) Isten nem azért ad hallást és látást, hogy ezek birtokában visszazuhanjunk a tétlenség párnájára. Mint követet el akar küldeni és meg akar bízni. A megbízatás előestéjén mindig megérkezik a hallás és a látás!

Jó lenne minden megkaUgatottigehirdetés és istentiszteleti jelenlét után szinte szó szerint elismételni az ézsaiási szavakat: „Igazsága érdekében akart az Úr nagy és felséges tanítást adni” (Ézs 42,21). Mai igénk szoros kapcsolatban áll Isten igazságával. Ez pedig: ítéletből kegyelem. Keményen megítél bennünket Ézsaiás süket és vak állapotunkban. Azt kérdezzük: ilyenek volnánk? - ezek mi volnánk? De Pétert is akkor küldte Jézus szolgálatra, amikor az elismerte az ítéletet hitetlenségén. Két mondat találkozott akkor: „Távozz tőlem, Uram, mert bűnös ember vagyok!” - és: „Ne félj! Mostantól fogva embereket fogsz!” Igazsága érdekében Isten most is valóban „felséges és nagy tanítást ad”. Bárcsak elfogadnánk tőle! Kiutat találnánk a közönyből.

Szabó Lajos

IMÁDKOZZUNK

Istenem! Nincs szavam, de van szám. Nincs hallásom, de van fülem. Nincs szeretetem, pedig ép a szívem. Nem mozdulok, pedig minden tagom egészséges. Vedd el tőlem az önzésemet! Hadd kövesselek téged! Vedd el bénaságomat! Formálj sokat mozgó, felelős tanítvánnyá éppen engem! Ámen.-Először is kenyeret kell szerezni - mondta a pap.- Tanítókat kell keresnünk. Földmérőket hívatunk, akik kiosszák a földet. Aztán tanítani kell az embereket földmívelésre, állattenyésztésre.-Utakat építünk és ugart törünk fel.-Zsilipeket rakunk a bergai hegyipatakra, úgy, hogy a Löf- venből egyenesen Venernbe lehessen jutni. Az erdőink gazdagsága kétszeres áldássá lesz, ha megnyílik a tengerhez vezető út.- Áldás fog a fejére szállni! - kiáltja Gösta.

A pap föltekint. Mindegyikük ugyanazt az izzó lelkesedést olvassa ki a másiknak a szeméből.

De ugyanabban a pillanatban a szégyendombra esik tekintetük.- Gösta - mondja az öreg -, mindehhez egy egészséges ember erejére van szükség, én pedig közel vagyok a halálhoz. Látod, hogy mi öl meg.- Hát pusztítsa el innét!- Hogyan, Gösta Berling?

Gösta felé hajol és kutatóan

néz a szemébe.-Imádkozzék Istenhez esőért, - mondja. - Hiszen prédikál jövő vasárnap. Imádkozzék akkor esőért.

Az öreg ember rémülten görnyed össze.- Ha igaz, hogy nem ön hozta

a szárazságot erre a vidékre, ha igazán Istent akarta szolgálni a keménységével, akkor imádkozzék esőért. Ezt fogjuk jelnek tekinteni. Ebből fogjuk megtudni, megáldja-e Isten a szándékunkat.

Mikor Gösta továbbhajtott, elcsudálkozott saját magán s azon a lelkesedésen, amely elfogta. De ha ez sikerül, akkor mégiscsak szép lehet az élet. Szép, de nem neki. A menny béliek nem akarnak tudni az ő szolgálatáról.

A broby-i templomban véget ért a prédikáció s a szokásos imák is elhangzottak. A pap éppen távozni akart a szószékről, de habozott. Végül is térdre hullott és hangosan kezdett esőért könyörögni. Úgy imádkozott, mint egy kétségbeesett ember, szaggatott, összefüggéstelen szavakkal.- Ha az én bűnöm ébresztette fel haragodat, büntess engem egyedül! Ha van benned könyö- rület, irgalom Istene, adj esőt! Távoztasd el tőlem a gyalázatot! Hallgass meg, Istenem és adj nekünk esőtl Öntözd meg esővel a szegények földjét! Adj kenyeret a te népednek!

Forró, elviselhetetlenül nyomasztó volt a nap. A hívek majdnem szunyókálva hallgatták a prédikációt; de ezekre a szaggatott hangokra felriadtak mind.

rr

(meditáció)

Azt hiszem, nemcsak a sportolónak és a megfeszített izmú hősnek van ereje, hanem nekem is. Nem furcsa, hogy az autókat és a gépeket épp az erejükkel kapcsolatos mérések alapján kategorizálják? Én nem szeretnék sorbaállni. Nem szeretnérp, ha egy mutató mérné az erőmet és ennek alapján lennékjogosult az életre és a fennmaradásra. Ószintén bevallom, zavarnak az erős emberek. Zavarnak azok, akiknek testi ereje félelmet teremt. Nem tudok közeledni ahhoz, aki az erejét küzdelemben akarja bizonyítani. Képtelen vagyok arra, hogy erót fejtsek ki csak azért, hogy azt mások lássák: Azt hiszem, sokan élünk így, akiknek nem főfoglalkozása az erő fenntartása és bemutatása. Egyet mégis mindannyian vallunk: erő kell az élethez. Szükségünk van az önbizalom alapérzésére: van még erőm!

Az Ószövetség egy elsőszülött gyermeknek adja ezt a nevet: „Ruben, te vagy elsőszülöttem, Erőm" (1 Móz 49,3). Mózes áldásában úgy beszél róla, mint aminek végig meg kell maradnia: „életeden át tartson erőd". A Zsoltárok könyve pedig sok-sok képben vall az erőről. A napok számának növekedésével, a megfáradt életút végén bizony jogos hitvallás: „erőm kiszáradt, mint á cserép" (Zsolt 22,16). Ugyanakkor, amikor a szív dobogása fokozódik és érezhetővé válik, nem jelent egyértelműen jót: „Szivem dobogva ver, elhagy erőm" (Zsolt 38,11).

Erős vagyok-e? Erős szeretnék lenni! Egész életünket végigkíséri a kérdés s a törekvés. A kisgyerek, amikor csak teheti, produkálja magát. Behajlftott karját mutatja naponként szüleinek: nézd, milyen erős vagyok! Egyéves sincs tán, és kipróbálja, fel tud-e emelni egy legalább akkora tárgyat, mint ő maga. Mi, felnőttek is naponként próbálgatjuk erőnket. Szerencsés ember, akinél minden próba sikerrel jár. De a többség erőpróbája nem egyértelmű győzelem. Erőpróba önmagunk mozgatása és serkentése. Erőpróba az énünk elhordozása jó és rossz , napokon. Erőpróba a másik elviselése. De erőpróba a munkánk végzése, teljesítményünk fokozása is. Erőpróba végigküzdeni az életet és valóban mindvégig kitartani. Nem könnyű út. A Biblia ószintén beszél róla. Az út megsanyargatja testünket. Erőnket napról napra kisebbé teszi. De vall arról is, hogy a hős sem menekül meg a saját erejével, aki pedig pazarolja az erejét, kénytelen lesz bevallani Isten előtt, hogy „semmire és haszontalan dolgokra költöttem az erőmet". Egyet egyértelműen tilt Isten igéje. Azt, hogy az ember erejével és erős karjával dicsekedjék.' Arról pedig minden helyzetben biztosít minket, hogy a szükséges és elegendő erót ö megadja nekünk. Isten az, áki felövez eróvell Mindegyikünk rendelkezik erővel. Van, akinek hatalmas ereje van. Van, aki szívós. Milyen könnyen alkotunk véleményt! Kimondjuk az egyikről: hatalmas a testi ereje! A másikról, szinte vigasztalásképpen: neki viszont lelki ereje van! Isten kezéből egyformán árad az erő életünkre. Lehet vele élni, lehet visszaélni. Lehet pozitlve megélni: szeretet születik belőle. Lehet negative befektetni: tönkremegyek és tönkremennek mások is. Megkérdeztük már csendes imádságban Istentől: mire, kire adta az erőnket? Valóban ott használtuk, ahol a helye van? Nem fogy-e el úgy, hogy önmagámon kívül senkinek sem volt haszna belőle? Az igazi erő nem fogy el, nem vész el, legföljebb átalakul. Mitünk területén, is. Lankadunk, fáradunk, győzünk és elbukunk. De egyet mindig szem előtt tarthatunk: Isten erőt ad a megfáradtnak és megújítja az erőtlen erejét. Hitünk, életünk végképp nem a saját erőfeszítésünkön múlik. Isten ereje a stabil pont, amelyen áll. Innen meríthet, aki erőtlenségét fedezi föl. Ide térhet,'aki csak elgyengüló testét látja. Ideérkezhet, aki kimerült a küzdelemben s már majdnem lemond a folytatásról. Itt kell kérdezősködnie a fiatalnak, ha jól akar bánni a kapott erővel. Erős akkor leszek igazán, ha úgy megtanulok bfzni Isten erejében, hogy saját erőmmel már nem is foglalkozom.

Szabó Lajos

A KRÓNIKÁS

A Biblia gazdag tárháza a „témáknak", bőkezű ihletűje irodalomnak, zenének, képzőművészetnek; nincs korszak, mely ne merítene belőle; és nincs új művészeti irányzat, mely ne próbálná a maga nyelvén megszólaltatni valamelyik történetét, mégpedig úgy, hogy saját kora kínzó kérdéseire adjon választ általa.

Az utóbbi évek új zenéje, a rock már eleve egy - számunkra bár idegenszerú, mégis megreniktő - moderö passiójáték- kal.j^jJézusíKfi&z-tus .szMpersz-táwal .robbant be hozzánk, jelezve, hogy a Biblia, minféltető forrás, ma is megtermékenyíti a művészeket, a régit (opera) éppúgy, mint az újat (film), de jelezve azt js, hogy az új zenétől - mint egyházi zenétől - sem szabad elzárkóznunk.

Most megint bibliai indíttatású rockoperát láthattunk a budapesti Rock- szlnházban, mégpedig részben magyar szerzeményt. Azért csak részben, mert bár a szöveg (Miklós Tibor) és a zene (Kemény Gábor és Kocsák Tibor) fiatal magyar szerzők munkája, de maga a történet Stefan Heym német író regényéből vétetett. A regény - Dávid király krónikája - magyarul is megjelent, közismert sok nyelvre lefordított mű, amely valójában parabola, példabeszéd, a személyi kultusz kemény kritikája. A regény (s az opera) Salamon királya nem az állandó jelzőként nevéhez nőtt bölcsességet, hanem a korlátlan és ellenőrizetlen hatalmat testesíti meg; a színpadon igazi, óko- Ha van még számomra mód, hogy megtérjek, küldj esőt...

Elhallgatott. Az ajtók tárva- nyitva voltak. Heves szélroham süvített végig a templomon. A mező felől jött és szalmával, száraz ággal teli porfelhőt hozott magával. A pap nem tudott tovább beszélni, letámolygott a szószékről.

Az emberek reszkettek. Válasz volna ez?

De a szélroham csak előfutár- ja volt a zivatarnak.

Hihetetlen gyorsasággal érkezett meg. Mikor az ének elhangzott és a pap az oltár előtt állt, a villámok már cikáztak, a menny megdördült és elfojtotta a pap szavát. Mikor a kántor az utolsó sort orgonázta, az első esőcseppek már csapkodni kezdték a zöld ablaküveget és mindenki kirohant esőt látni. De nem elégedtek meg a látással, egyik sírt, másik nevetett, mialatt a heves, zivataros esőt magukra engedték zúdulni. 0, milyen nagy vojt a nyomorúságuk! Milyen boldogtalanok voltak! De az Isten jó, Isten esőt adott! Ó, milyen öröm, milyen öröm!

A broby-i pap volt az egyetlen, aki nem jött ki az esőbe. Térdelt az oltár előtt és nem állt fel többé. Túlságosan nagy volt neki az öröm. Meghalt a gyönyörűségtől.

Vége

ri, keleti kényúr. Vele kezd aránytalan, de nem reménytelen küzdelembe a krónikás, a történetíró, a történeti igazság védelmezője. (A történelmet sokféle íródon lehet magyarázni, de csak a pontosan rögzített tények alapján. Ha ez utóbbiak hamisak, vagy hiányoznak, végét ér a történetírás, marad, legfeljebb, a legenda.)

Salamon udvarába hívatja Ethán-t, az írástudót, hogy elkészíttesse vele apjának, Dávidnak krónikáját. Ethán -vesztére - kíváncsi természetű, de ha nem az lenne, tudós sem lehetne; és becsületes is, igazat szeretne írni, s az utódokra hagyni, következésképp egyre nehezebbé válik feladata. Mivel az igazi krónikás, aki Sámuel II. könyvét, és a Királyok I. könyvét megírta, elszántabb (vagy ügyesebb) lehetett Ethán-nál, valóban maradt néhány nyitott kérdés Dávid cselekedeteit illetően, nem szólva a Saul dinasztia kiirtásának (kiszolgáltatásának) valódi tényeiről. Dávid nagy király volt, de korántsem makulátlan - ez az említett bibliai könyvek alapján kétségtelen. Az operában talán csak Mikál hercegnő vádjai közül tűnik egy-kettő megalapozatlannak. Mert Ethán kérdez. Kérdezi Mikál hercegnőt, Dávid első feleségét, Saul leányát, megidézi - nagy színpadi tűzijáték közepeit - Saul szellemét; megkérdezi a börtönbe zárt Joábot is (Dávid hadvezérét, aki „békében is úgy ölt, mintha háborúban lett volna", s aki sorra elpusztította Dávid valódi és vélt ellenfeleit, ezeket aztán a király meggyászolta és elsiratta, anélkül, hogy a tettes Joábot megbüntette volna.)

Végtére Ethán már túl sokat tud ahhoz, hogy valamit is írhasson. Es akkor lép akcióba Salamon erőszakszervezete. Ethán hűséges, öregedő felesége titokzatos körülmények között meghal; ágyasát elragadja tőle a király, hogy aztán a lánytól hallott Énekek Énekét kőbe véséssé, és a maga szerzeményeként örökítse az utókorra, holott Lilith Ethántól tanulta. A krónikás írásait elkobozzák, megsemmisítik, őt magát örökös hallgatásra ítélik, végül halálra szánják, csak úgy menekülhet, ha krónika helyett legalább dicsőító éneket Ir Dávidról, a hála és dicsőség énekét. Megteszi. Akkor a fiai is elhagyják, az egyik, mert megalkuvót lát benne, a másik, mert kellemetlen akadálynak véli a felkapaszkodás útján. Ethán rettentő szavakkal szór prófétai átkokat a városra, mielőtt elhagyja, hogy visszanyert szabadságában vándorútra keljen, és valahol, valakinek elmondhassa mindazt, amit megtudott, a múltat megőrző, valódi krónikát, hiszen ennek érdekében mentette az életét.

Az előadás elismerést érdemlő, a zene megnyerő, helyenként szép, lágy és finom dallamokkal. Kiváltképp Eszter és Lillth imái és a rockosltva Is varázslatos Énekek éneke megragadó. A szövegíró is színvonalas munkát végzett, a szándékolt anakronizmusok és „modernizmusok" ellenére Is megőrizte a bibliai nyelv nemes veretét és hangulatát, miközben pergő, a rock ritmusához alkalmazkodó, lüktető verssorokat teremtett; ezáltal a zene nem töri össze a szavakat, nem teszi rossz helyre a hangsúlyokat. Az énekelt szöveg is jól érthető. Ami persze szükséges is, hiszen a hallgatóságból sokan nem ismerik sem a Bibliát, sem Heym regényét, de még a múltat kutató történész örök problémáját sem, hogy vajon mit, mennyit, s mennyire hitelesen ismerhetünk meg a múltból? „A krónikás “ érdeklődést és gondolatot ébreszt. Es ez a legfőbb érdeme.

Bozóky Éva