Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-05-26 / 21. szám

Evangélikus Elet 1985. május 26.-Ö--RÓL #-RA „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én telkemmel - mondja a Seregek URa.” Zak 4,6. VASÁRNAP- Pünkösd, - „Megszégyenülnek mind­azok, akik elhagynak téged, mert elhagyták az Urat, a folyóvíz forrását.” Jer 17,13. (Jn 7,38. - Jn 14,23-27. - Zsolt 118,1-14.) Víz nélkül nem élhet az ember. S mint a víz, olyan fontos az életünkben az Úr közelsége. Róla lemondani - az életről való le­mondást jelenti. Akard te is az élétet, az Úr közelsé­gét! „Nem hagyom el Jézusom, mivel magát adta értem. Nagy hálával őt áldom, legyen övé teljes éltem.” (367. ének 1.) HÉTFŐ- Pünkösd, - „Miután tehát Krisztus fel­emeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentleiket, kitöltötte ezt, amit most ti láttok és hallotok is.” ApCsel 2,33. (Jer 23,5. - Mt 16,13-19. - Zsolt 118,15-29.) A Szentlélek munkája érzékszervekkel tapasztalható. A tanítványok közül felemeltetett Krisztus mégsem hagyja el övéit. Mind a mai napig Lelke erejével munkálkodik közöttünk. „Mi Urunk, édes Atyánk, add nekünk Szentlelke- det. Szent Fiadért áraszd ránk gazdagon kegyelme­det.” (233. ének 1.) KEDD - „Nagyobb örömöt adnál szívembe azoké- nál, akiknek bőven van búzájuk és boruk.” Zsolt. 4,8. (2 Thessz 2,14. -1 Sám 3,1-14. - ApCsel 6,1-7.) Nem az anyagi biztonság jelenti az igazi örömöt. Az Isten szeretete, közelsége sokkal fontosabb, mint az anyagi feltételek megléte. így kérjük Istent, hogy adjon nagyobb örömöt, hogy Neki örülve, aggodal­maskodás nélkül tudjunk élni. „Jer örvendjünk ke­resztyének, jer énekeljünk vígan! Gyülekezzünk if­jak, vének az Úr szent hajlékibán, ki atyai szeretet- ből megváltott veszedelmünkből.” (318. ének 1.) SZERDA - „Az Urat, a mi Istenünket fogjuk szolgál­ni, és az Ő szavára hallgatunk. Józs 24,24. (2 Thessz ,11. - Gál 3,1-5. - ApCsel 6,8-15.) A honfoglaló Izráel az Úrra építette az életét. A pusztai vándorlás során megtapasztalta Isten sze- retetéjt, s tudta, hogy érdemes az ÚRra hallgatni. Életed folyamán te is érezhetted az Isten vezető segítségét. Te is építs rá, hallgasd őt! „Elfogadtál és elhívtál, élő Jézus, Mesterünk. Kegyelem, hogy ve­led járó tanítványok lehetünk.” (475. ének. 1.) CSÜTÖRTÖK- „Az újszövetség közbenjárójához, Jézushoz járuljatok.” Zsid 12,24. (Ézs 55,3. - Ef 4,H-16. - ApCsel 7,1-16) Isten Jézus Krisztusért újította meg a szövetséget velünk. Hálánk és örö­münk jeleként járulhatunk Hozzá, hogy az Isten kegyelmétől el ne távolodjunk. „De a hit Krisztusra tekint, ki örök érdeme szerint közbenjáró lett ér­tünk.” (320. ének 1.) PÉNTEK- „De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon.” Lk 24,29. (Zsolt 38,22 - Zak 4,1-14 - ApCsel 7,17-29) Az emmausi tanítványok - bár nem ismerték fel - fontosnak érezték Jézus jelenlétét. Tudták, hogy Tőle kaphat­nak választ kérdéseikre, s hogy Ő tudja a kétségeiket eloszlatni. Kérd Őt, hogy legyen vendéged. „Rögös úton láttam sokszor: Jézus soha nem hagy el! Ott van, mire kell, még jókor, és a porból felemel.” (221. ének 3.) ' '■ > ' SZOMBAT - „Akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.” Rm 14,8. (Zsolt 22,11 - Ez 36,22a. 23-28.- ApCsel 7,30-53.) Istentől még a halál sem szakít el. Életünk az Övé, halálunk után is az ő kezében vagyunk. Nem élhetünk magunknak, Csak Isten­nek. Jézus kereszthalála pedig lehetővé tette, hogy Isten ne vessen el.bűneink miatt, hanem szeretettel fogadjon magához. „Tied vagyok Jézusom, megyek keresztutadon, nyugtot, békét így lelek. A szeretet hozzád kapcsol, Boldog, aki híven harcol. Veled mindig győzhetek” (208. ének. 5.) ifj. Bence Imre Falra hányt borsó ? Istentiszteleti rend Budapesten, 1985. május 26-án, pünkösd napján Deák tér de. 9. (úrv.) Pintér Károly, de. 11. (úrv.) Hafenscher Károly, du. 6. Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Muntag Andomé. Dózsa György át 7. de. fél 9. Szirmai Zoltán. Üllői át 24. de. fél 11. (úrv.) Vető Béla. Karácsony Sándor n. 31-33. de. 9. (úrv.) Vető Béla. Rákóczi át 57/b. de. 9. (szfovák) Cselovszky Ferenc, déli 12. (magyar, úrv.) Vető Béla. Thaly Kálmán u. 28. de. 11- (úrv.) Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv.) Veöreös Imre. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. (úrv.) Veöreös Imre. Zugló de. II. (úrv.) Szabó La­jos. Kerepesi át 69. de. 8. Szabó Lajos. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabó Lajos. Kassák Lajos u. 22. de. 11. (úrv.) Reuss András, du. S. Szeretet vendégség. Vád át 129. de. negyed 10. (úrv.) Reuss András. Frangepán u. 43. de. 8. (úrv.) Reuss András. Újpest i de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Pintérné Nagy Erzsébet. Soroksár-Újtelep de. fél 9. Pintérné Nagy Erzsébet. Pestlőrinc de. fjO. (úrv.) Havasi Kál­mán. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor, du. fél 7. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle-telep de. 8. Bony- nyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos, du. S. Gáncs Aladár. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. fél 11. Sasha­lom de. 9. Mátyásföld de. 9. Szalay Tamás. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. Kistarcsa de. 9. Solymár Péter. Rákosbegy de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákoscsa­ba de. 9. Kósa László. Rákosliget de. 11. Kósa Pál. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kósa László. Bécsikapa tér de. 9. (úrv.) Ruttkai Elemér, de. fél 11. (német, úrv.), de. 11. (úrv.) Nagy Gyula, du. 6. Széchey Béla. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) Madocsai Miklós. Óbuda de. 10. (úrv.) Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Köszeghy Tamás, de. 11. Kőszeghy Tamás, du. fél. 7. Csengődy László. Mo­dor! u. de. fél 10. Pesthidegkút de. fél 11. Csengődy László. Budakeszi de. 8. Csengődy László. Kelenföld de. 8. (úrv.) Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi át 138. de. 9. (úrv.) Missura Tibor. Kelenvölgy de. fél 9. (úrv.) Rőzse István. Budafok de. 11. (úrv.) Rőzse István. Budaörs du. 3. (úrv.) Rőzse István. Törökbálint du. fél S. (úrv.) Rőzse István. Csillaghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Istentiszteleti rend Budapesten, 1985. május 27-én, pünkösd 2. napján Deák tér de. 11. (úrv.) Takácsné Kovácsházi Zel­ma, du. 6. Pintér Károly. Fasor de. 11. (úrv.) Mun­tag Andorné, du. 6. Gáncs Aladár. Karácsony Sán­dor u. 31-33. du. 6. Vető Béla. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10, du. 6. Zugló de. 11. (úrv.) Szabóné Mátrai Marianna. Kassák Lajos u. 22. de. 11. Zoltai Gyula. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Pintérné Nagy Erzsébet. Soroksár-Újtelep de. fél 9. Pintérné Nagy Erzsébet. Pestlőrinc de. 10. Havasi Kálmán. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle-telep de. 8. Bony- nyai Sándor. Pestújhely de! 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Bolla Árpád. Rá­Bizony a lelkipásztorral is meg­esik, hogy szolgálata közben meg­keseredik, megfárad, hitének holdudvara elhalványul és hamar elfogyatkozik. Megtörtént ez Lutherral is a re­formáció egy kritikus periódusá­ban. A Sátán szkepszist lopott a reformátor szívébe, s kétely kezdte mardosm lelkiismeretét a reformá­ció célját és értelmét illetően. Ez odáig fokozódott, hogy megkér­dőjelezte magát a reformációt is. Felesége vigasztalta, erősítgette hi­tét, de hiába. Ekkor, hogy felrázza lelki aléltságából egy különös megoldáshoz folyamodott. Talpig feketébe, gyászruhába öltözött, így nyitott be Luther dolgozó szo­bájába. Amikor Luther meglátta rosszat sejtve kétségbeesetten így kiáltott fel: „mi történt?, Ki halt meg? Felesége komoran és meg­rendültén ezt válaszolta: „Meghalt az Isten” Luther ebből mindent megértett és visszanyerve lelki egyensúlyát ezt kiáltozta: Ő él! így lett Kata asszony a lelkipásztor pásztora. Ha nem is lutheri léptékű és je­lentőségű, de hasonló természetű az én megrendülésem szolgálato­mat illetően. Egy konfirmáció utá­ni vasárnapon történt. Ezeken a vasárnapokon ugyanis az addig hónapokon át minden istentiszte­leten résztvevő gyerekek egycsa- pásra fogyni kezdtek. Néhány va­sárnap után pedig teljesen elfogy­tak az istentiszteletről. Az az elkeserítő gondolat lett úrrá rajtam, hogy fáradozásom, szolgálatom hiábavaló volt „ki­konfirmáltam” őket a gyülekezet­ből. Úgy éreztem, hogy a biblia igéi számukra vízre írott betűk, vagy porba rejtett üzenet. Bizonyságté­telem pedig pusztába kiáltott szó. Pedig a konfirmáció előkészítő óráin az élő Krisztusba vetett hite­met szenvedélyes szeretettel igye­keztem továbbadni, szívükbe kiál­tani. És a gyülekezet is tekinteté­vel simogatta és szívük melegével cirógatta őket. És íme az ered­mény: a konfirmandusok padjai üresek és hiányoznak a megszo­kott kedves arcok Péter Anna­Bécsikapu tér Május 26-án, pünkösd vasárnap­ján a Bécsikapu téri templomban, a 11 órakor kezdődő istentisztelet és ünnepi közgyűlés keretében iktatja be dr. Nagy Gyula püspök a buda­vári gyülekezet egyhangúlag meghi- ; vott lelkipásztorát, Szebik Imre volt miskolci esperest. Vőnöck-Kemenesmagasi Április 14-én teológusnapi szolgálat volt a két gyülekezetben. Vönöckön dr. Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgatóját, Kemenesmagasiban pedig mária arca. Megkeseredtem. Falra hányt borsó volt a szolgálatom. A gyülekezet gondnoka észre­vette lelkipásztora krízisét és igye­kezett vigasztalni kételyt oszlató szavaival és magatartásával: „Tisztelendő úr nincs falra hányt borsó” nem olcsó vigasztalásként mondom, de a nagy fészekaljú családomban és a még nagyobban a gyülekezetben hosszú életem: a bizonyságtétel nem falra hányt borsó. Ezt ön mint lelkész így fo­galmazza meg: Isten igéje nem tér vissza üresen. Bár néha búvópa­takként végzi munkáját az ige. A hivő, bölcs telepi gondnok ref- rénszerűen ismételte: Isten világá­ban nincs falra hányt borsó. Ezzel a felrázó bizonyságtételével pász­tora lett lelkipásztorának, ponto­sabban szólva megvalósult az a biblikus-lutheri elv: legyetek egy­más pásztorai. És az idő a ga­lambősz Szemere-telepi gondno­kot igazolta. Mert mi is történt az általam már leírt, de Isten által továbbra is számontartott egykori konfirman­dusokkal. Néhányuk arcát felvil­lantom. Az LVSZ nagygyűlésé előtt egy fiatal sovány asszony je­lent meg a lelkészi hivatalban. Lá­togatási jegy kiállítását kéri, mert szeretne az üléseken hallgatóként naponta résztvenni. Akkor ismer­tem meg az egykori konfirman­dust. Most orvosnő. Nemzetközi­leg ismert professzor kutató team­jébe tartozik. Míg a látogatási je­gyet gépelem táskájában kutat, majd egy elrongyolt fényképet vesz elő. A konfirmandus csoport­képet. Azzal a lelkesedéssel mutat­ja, ami rá mindig is jellemző volt. Anyám képe mellett mindig ma­gammal hordom. Meghatódva a régi szeretettel ölelem magamhoz. A nagymama bibliát kér, új ki­adásút. Nincs két hete, hogy vásá­rolt egyet - mondom. De ez a nagyunokámnak lesz. A konfir­mációkor kapott egy újszövetsé­get, s azt rendszeresen olvasta és olvassa, de őt az előzmények is érdeklik és ezért kell neki a teljes biblia. Öreg gondnokomra gondo­lok, mert ez a fiatal ember konfir­Mónus László V. évf. hallgató hirdette Isten igéjét. Mindkét gyülekezetben a teológusok az istentisztelethez csatla­kozóan színes program keretében be­számoltak arról, mi indította őket a lelkészi szolgálat vállalására és hogy hogyan készülnek a szolgálatra. A szolgálaton részt vett még Mitykó András IV. évf., valamint Bartha Ist­ván és Nagy Veronika I. évf. hallgató. Riczinger József vönöcki felügyelő 5000 Ft-os személyi adományával együtt a két gyülekezet 11 845 Ft ado­mánnyal támogatta lelkészképzésün­ket. A gyülekezetek vendégszeretetét és áldozatkészségét köszönjük. mandus korában a kis közösség legjobb imposztora volt és bizony már az előkészítő során lemond­tam róla. Nagy ünnepeken istentisztelet végeztével együtt a gyülekezet ve­zetősége. Visszatérő megállapítás ez: Ma milyen szépen voltunk a templomban, milyetusok volt a fiatal! Egykori111 kbüfiírnandusok feleségeikkel együtt. A pásztori szavú és magatartású gondnoknak, János bácsinak fel­rázó szolgálatáért hálám jeléül ne- venapján mindig szeretett éneké­vel kedveskedtem. Az istentisztelet mindig a régi énekeskönyv 4. szá­mú énekével kezdődött. Ő már el- mént közülünk. De azóta is bár­hol prédikálok nevenapja idején, istent dicsérő énekkel kezdődik az istentisztelet, így emlékezem rá: „Dicsértessék Uram örökké szent neved ... Hála legyen néked” Matuz László Véget ért az istentisztelet, kivo-- nult a gyülekezet. A kántomő gon­dosan helyre rakja a kottáit, lezár­ja a játszóasztal fedelét. Néhány percre megállítom, kérdezem, mondja el hogyan lett kántor. Csil­log a szeme, ahogyan beszél, átme­legszik a hangja, érezni, nagyon szereti az orgonát, szíwel-lélekkel orgonista. A családjában szinte hagyo­mány vplt a kántori szolgálat. Mindkét nagyapa kántortanító volt, az édesapja ugyancsak, de a bátyja is és az unokatestvérek kö­zött is akad még egy-kettő. Zongo­rázni tanult Újvidéken és első kán­tori szolgálata 12 éves korában egy keresztelőn játszott. Istentisztele­tek végén édesapja megengedte, hogy O is orgonáljon. Mosolyog, akikor még nem értem el a pedált. A háborús események során a gyü­lekezet kántortanítőja többször katonai szolgálatra vonult be és ilyen helyettesítésre kérték. Ponto­san, hibátlanul játszott és a helybe­li zsidó hitközség is kérte, orgonál­jon náluk is, szívesen tette. A há­borús bombázások a családot kosszentmihály de. fél 11. Sashalom de. 9. Mátyás­fúld de. 9. Szalay Tamás. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. Kistarcsa de. 9. Solymár Péter. Rákoshegy de. 9. Kósa László. Rákoscsaba de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákosliget de. 11. Ferenczy Zoltán. Rákos­keresztúr de. fél 11. Kósa Pál. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.), de. 11. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6. Madocsai Miklós. Óbuda de. 10. Tóth Májta. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 11. Takács József. Modort u. de. fél 10. Pesthidegkút de. fél 11. Csengődy László. Kelenföld de. 11. Missura Tibor, du. 6. Bencze Imre. Budafok de. 11. (úrv.) Rőzse István. Csillaghegy de. íél‘10. Benkő Béla. Csepel de. «uv Pünkösd ünnepén az oltárterítő szí­ne: piros. A délelőtti istentisztelet igéje: Csel 2,1-13; az igehirdetés alapigéje Lk 9,11-13. Pünkösd második ünnepén az oltár­terítő színe: piros. A délelőtti istentisz­telet igéje Csel 10,42-48/a - az igehirde­tés alapigéje: Lk 12, 32-34. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTE­LET A RÁDIÓBAN. Május 26-án, pünkösd ünnepén 7.05 órakor az evangé­likus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet Bálint László malom- soki lelkész. Negyven év az orgona mellett Hoffmann Mária a paksi gyülekezet kántora Paksra hozták, ahol bátyja akkor kántortanító volt. Itt 1950. június 1-vel hivatalosan is kántora lett a gyülekezetnek. Ennek most 35 éve már. A korábbi helyettesítések, be­segítések, összevetésével negyven év az orgona mellett. Ritka jubi­leum. Ahogyan beszél magáról, szol­gálatáról, átragyognak a szavain valami különös hűség jelei. Tanú­síthatom magam is, hiszen egy év kivételével együtt szolgáltunk. Harmincöt évi paksi kántorsága alatt nem mulasztott egyetlen va­sárnapot. Nem volt beteg, s ha volt is, szolgált, nem ment szabadságra, nem volt más programja, nem volt semmi sem fontosabb, előbbre való, mint minden vasárnap dél­előtt, délután pontosan, lelkesen, örömmel az orgona, a harmonium mellett vezetni az éneket. Áldott hűség a szolgálatban. Kérdezem, hogyan állt át az új énekeskönyvre, az új ritmikus éneklésre. Mosolyog. Bizony fél­tem, alig hittem, hogy a gyülekezet átveszi az új éneklést. Most már az lenne furcsa, ha nem így kellene vezetnem az éneket. Nagyon meg­szerettem, szebbnek tartom. Szeretettel és áldáskívánással köszöntőm Hofimann Máriát, a paksi gyülekezet 35 éve szolgáló kántorát. Nemesmedvesnél megállva A Hazafias Népfront Vas megyei Bizottsága szervezésében a megyei papi békemozgalom képviselői ha­zánk felszabadulásának 40. évfor­dulója emlékére 1985. május 8-án közös tanulmányutat tettek, amely­nek első állomásán - Nemesmedve­sén - bensőséges ünnepség kereté­ben emlékeztek meg a II. világhábo­rú befejezésének 40. évfordulójáról. A megyei Katolikus Papi Békemoz­galmat Schmidt József püspöki kan­cellár, a megyei Egyházközi Békebi­zottságot Fehér Károly esperes, az Egyházközi Békebizottság titkára vezette. Az ünnepségen részt vett Bárdos Deák Béla, az Állami Egyházügyi Hivatal tanácsosa, Csonka György, a Hazafias Népfront Politikai Bi­zottsága elnökségének a tagja, a Vas Népe főszerkesztője, Gyergyák Fe­renc, a Vas megyei Tanács egyház­ügyi titkára, valamint Bárki Géza, a Hazafias Népfront Vas megyei Bizottságának újonnan megválasz­tott tisztségviselője. A Himnusz eléneklése után Schmidt József püspöki kancellár, a Vas megyei Katolikus Papi Béke­mozgalom elnöke mondott beszé­det. Szólt a második világháború szörnyű pusztításairól, a sok millió ember és a sok millió érték megsem­misüléséről. Hálát adott Istennek, hogy immár négy évtizede békében élhetünk. A beszéd elhangzása után a Szó­zat eléneklése következett, majd a papi békemozgaloín három tagja (Dr. Vörös Ferenc római katolikus kanonok-esperes, Simon Kálmán református esperes helyettes és Fe­hér Károly evangélikus esperes) Vas megye papsága nevében megkoszo­rúzta a nemesmedvesi emlékművet. A tanulmányút a Szentgotthárdi Selyem-Szövőgyár meglátogatásá­val folytatódott. Az 1900-ban alapí­tott gyárnak ma 1700 dolgozója van. Elsősorban félkész, ún. nyers- selyem-típusú szövetet állítanak itt elő, évente 26 millió m2-t. A termelt áru közel 40%-át exportálni tudják, így üzemük a nyereségesek közé tar­tozik. A szociális szolgáltatás javítására 150 személyes óvodát és egy orvosi rendelőt építettek. Ezután a gyár igazgatójának a vezetésével a kül­döttség megtekintette az egyes mun­kafolyamatokat, az alapanyag elő­készítésétől a legyártott termékek csomagolásáig. Az érdekes látni­valókat több helyen maguk a mun­kások ismertették meg a lelkészek­kel. Délután a gyönyörű szentgott­hárdi római katolikus barokk, az öriszentpéteri református, valamint a nádasdi evangélikus templomot tekintették meg a tanulmányút résztvevői. Weltler Sándor Németnyelvű istentiszteletek Budapesten A várható idegenforgalomra való tekintettel is közöljük, hogy a Bécsi­kapu téri Evangélikus Egyházközség kápolnájában (bejárat az I. kér. Tán­csics Mihály u. 28. sz. kapun át) minden vasárnap féltizenegy órai kez­dettel van németnyelvű istentisztelet. Június 2-án, vasárnap, du. 6 órakor a Bécsikapu tér templomban PESKO GYÖRGY orgonaművész budavári szolgálatának 25 éves jubileuma alkalmából BACH-műveket játszik. Igét hirdet Szebik Imre lelkész Balassagyarmat A Nógrád megyei Egyházközi Bé­kebizottság 1985. évi első ülésén (1985. március 28-án) Balassagyar­maton megemlékezést tartott hazánk felszabadulásának 40. évfordulója al­kalmából. Garami Lajos az egyházmegye es­perese, a Békebizottság elnöke mon­dott emlékbeszédet: Előadást tartott Kühn Ernő nóg­rádi lelkész „Negyven év egyházunk vándorútján” címen. Polóny Zoltán terényi lelkész kor- referátumában az elmúlt időszakasz egyházpolitikai döntéseit értékelte. Róka Lajos balassagyarmati refor­mátus lelkész a református egyház negyvenéves útszakaszát és. szolgála­tát vázolta, ehhez adott kiegészítést felszólalásában Hörömpő Gergely diósjenöi református lelkész, majd a szabadegyházak nevében Vas Ferenc galgajutai baptista lelkész szólalt fel. Kalácska Béla balassagyarmati lel­kész, a Békebizottság alelnöke össze­gezte az elhangzottakat. Békés megye A Békés megyei Egyházközi Béke­bizottság a Hazafias Népfront me­gyei Bizottságával közösen az idén kétszer rendezett papi békegyűlést. Az egyiken dr. Kocsis Elemér pro­fesszor, a debreceni református kol­légium főigazgatója a keresztyén- marxista párbeszéd lehetőségéről és eredményeiről szólt. A másikon dr. Bereczki Elemér osztályvezető- helyettes aktuális belpolitikai kérdé­sekről beszélt. Mindkét alkalommal több hozzá­szólás hangzott el. Dr. Bodrog Miklós, egyházunk tudo­mányos munkatársa, az 1984/85-ös oktatási évben egy pszichológus- és orvoscsoportnak tartott előadásokat C. G. Jung lélektanáról a Magyar Pszichiátriai Társaságon belüli Komplex Pszichoterápiás Munkacso­port keretében, melynek vezetőségi tagja. Keresztelés Szeverényi János csorvás-geren- dási segédlelkész és felesége, Anda- házy Ludovika második gyermekét, NOÉMIT április 28-án, Jubiláte vasár­napján, a gerendási templomban ke­resztelte meg az édesapa. „Maradjatok énbennem, és én tibenne- tek.” (Jn 15,4a) EGYHÁZZENEI HANGVERSENY lesz június 9-én vasárnap este 6 órakor a keszthelyi templomban (Deák Ferenc u. 20.) Műsoron: Bach-áriák és -orgonaművek Orgonái: BARTAL LÁSZLÓ Közreműködik: Zimányi István - bariton Igét hirdet: Ifj. HAFENSCHER KÁROLY HALÁLOZÁS Vezér Pál, a csomádi gyülekezet hű­séges felügyelője, rövid betegség után 62. életéveben váratlanul elhunyt. Te­metésére május 10-én került sor. Rava­talánál Eszlenyi László lelkész hirdette Isten igéjét, sírjánál Krizsán János fél­ügyelőhelyettes köszönte meg Istennek testvérünk több, mint három évtizedes előremutató szolgálatát. „Aki az Isten akaratát cselekszi, az megmarad örök­ké” (ÍJn 2,17b). Juhász István a gyülekezet hűséges felügyelője életének 72. évében, türe­lemmel viselt betegség után távozott az élők sorából. A gyülekezet nagy részvé­te mellett a feltámadás reménységével temették el a gyülekezet lelkészeinek szolgálatával. „Á te kezedbe ajánlom telkemet: te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten.” (Zs. 31,6) özv. Tüske Károlyné sz. Horváth Ida a békási gyülekezet presbitere a 70. évé­ben tragikus hirtelenséggel elhunyt. Benne a kis szórványgyülekezet az ott­hont adó gyülekezeti tagot veszítette el, aki negyedszázadon át adta át lakását bibliaora és istentisztelet tartására. Adakozásával valamint az egy km-re levő mezőlaki templomba járásával minden alkalommal bizonyságát adta Krisztusba vetett hitének, Isten szerete- tének. Az elhunyt az Evangélikus Élet c. lapunk hűséges olvasója es terjesztő­je is volt. „Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, szálljatok meg a házamban!” És kérleít bennünket. Ap. cs. 16,15. Dr. Ludván Sándor nagy tudású se­bész főorvos, a mohácsi gyülekezet ál­dozatos taj|ja, sok ezer beteg életének gyógyítója es megmentője s az Ev. Élet buzgó olvasója életének 60. évében vá­ratlanul elhunyt. Temetése május 6-án volt ritkán látható népes gyülekezet nagy részvéte mellett. Koporsójánál Némethné Tóth Ildikó lelkész hirdette a vigasztalás igéjét Jn 6,68-69 alapján: „Uram, kihez mennénk? Örök élet be­széde van nálad. És mi hisszük és tud­juk, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Evangélikus w+X Élet VlE A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő és kiadó: LEHEL LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Előfizetési ár: egy évre 280,- Ft Előfizethető a Kiadóhivatalnál Árusítja a Kiadóhivatal ás a Magyar Posta Index: 2S211 ISSN 0133-1302 Szedés: Nyomdaipari Fányszedö Üzem (857318/09) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 85.51190 PETŐFI Nyomda, Kecskemét Felelős vezető: ABLAKA ISTVÁN igazgató i I

Next

/
Thumbnails
Contents