Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-05-26 / 21. szám

Evangélikus Élet t985. mAjus 26 J3 »*- CQ * #­GYERMEKEKNEK Születésnap ■ \ T Csel 2, 1-41 Qfcjvr Vixúra&é/y? p'ícdsV'i; Minden gyermek életében emlékeze­tes esemény a születésnap. Születésük évfordulóján megköszöntik a gyerme­keket a szülök, a testvérek és a jó bará­tok. A jó kívánságok mellé születés­napjukra tortát kapnak a gyermekek. A tortán annyi gyertyát helyeznek el és gyújtanak meg, ahányadik a születés­nap. Pünkösd ünnepe az egyház szüle­tésnapja. Ha gyertyás tortával akar­nánk ezt a születésnapot ünnepelni, nagyon nagy tortát kellene készíteni, hiszen közel kétezer gyertyát kellene rá helyezni és meggyújtani. Ehelyett la­pozzunk vissza az egyház történetének lapjain és lássuk, mi történt az első pünkösdkor, hogyan született meg az egyház. Amikor Jézust keresztre feszítették, kővetői, a tanítványok nagyon megré­mültek. Félelmükben mind elfutottak. A Golgotára csak egyetlen tanítvány, János merte követni Jézust. Amikor Jézus feltámadt és megjelent övéinek, a tanítványok szivébe kezdett vissza­térni a bátorság. Negyven nap múlva azonban Jézus ismét elbúcsúzott tanít­ványaitól és felment a mennybe, azaz újra láthatatlanná lett. A tanítványok szivét ekkor Ismét eltöltötte a lélelem. Mi lesz velünk a Mester nélkül? - mon­dogatták. Félelmükben még az utcára se mertek kimenni, hanem jól bezárták az ajtót és csüggedten gubbasztottak. Ilyen szomorú látványt mutatott a tanítványok kis csoportja pünkösd ün­nepén is. Ekkor azonban szokatlan és furcsa dolgot észleltek a tanítványok. Mintha nagy vihar támadt volna, olyan zúgást hallottak. Egymás fején lángo­kat láttak. Olyanok voltak ezek, mint a tűz lángja, de nem volt igazi tűz, mert nem égetett. Eközben a szivüket ki­mondhatatlan nagy öröm és boldog­ság töltötte el. így szállt a tanítványok szivébe a Szentlélek, akit Jézus meg-- ígért nekik. Észre sem vették, hogy a szivükből egyszerre elszállt a félelem. Eszükbe jutott, hogy nincsenek egyedül, mert lélekben Jézus velük van és azt akarja, hogy tovább adják a Jézus szeretetéről szóló örömhírt. Kinyitották az ajtót és kimentek az utcára. Sok ember volt ekkor Jeruzsálemben, akik ünnepelni jöttek a fővárosba. Mikor az emberek látták az örömtől sugárzó arcú tanítvá­nyokat, azt gondolták, hogy már korán, reggel bort ittak, azért ilyen izgatottak. Ekkor előállt Péter és prédikálni kez­dett Nem vagyunk mi részegek! Ha­nem tudjátok, mi történt? Jézus elküld­te nekünk a Szentleiket. Ismeritek mindnyájan a názáreti Jézust. Hiszen ti juttattátok őt keresztre. Ti kiáltottátok Pilátusnak: Feszítsd meg! De Jézus nem maradt a sirban, mert Isten feltá­masztotta őt. Mi láttuk őt, találkoztunk és beszéltünk vele. Most már fölment a mennybe és elküldte nekünk a Szent­leiket. 0 a menny és a föld Ura, akit ti keresztre feszítettetek. Az emberek megrettentek. Hát mégis Isten Fia volt? Milyen gonoszok voltunk vele! Most biztosan bosszút áll majd rajtunk. De hát mit tegyünk? - kérdez­ték Pétertől. Kérjétek Istent, hogy bo­csásson meg nektek - felelte Péter. Szeressétek az Úr Jézust és keresztel- ked/etek meg! így Isten megbocsátja bűneiteket és boldogok lehettek örök­re. Megfogadták az emberek Péter ta­nácsát. Nagy csapatokban jöttek a ta­nítványokhoz, hogy kereszteljék meg őket. A tanítványok alig győzték a ke­resztelést. Lehettek vagy háromezren, akik megkeresztelkedtek. Ök lettek az első gyülekezet, az egyház. Minden pünkösdkor erre emléke­zünk. S ha az egyház születésnapján valami jót akaruqk kívánni, kérjük Is­tentől azt, hogy az a folyamat, ami az első pünkösdkor elkezdődött, sohase szakadjon meg. Az igehirdetés nyo­mán a mi szivünk is teljék meg Szentlé­lekkel, és mi gyermekek is legyünk Jé­zus követői, az egyház tagjai. Selmeczl János PÜNKÖSD ÜNNEPÉNEK IGÉJE Lk 9,11-13 KÉRNI Olyanoknak lát minket a mi Urunk, mint akiknek valami nagyon hiányzik, - ezért biztat: „kérjetek!” Úgy lát bennün­ket, mint akik valamit elveszítettünk, - ezért mondja: „keres­setek!” Az a látása, hogy valahová be vagyunk zárva, - ezért bátorít minket: „zörgessetek!” Bizony, válságban levő emberek vagyunk. Valami nagyon hiányzik, valamit elvesztettünk, a tehetetlenség falai zárnak körül minket. Ha összehasonlítjuk az első keresztyének életét a mi 20. századvégi keresztyénségünkkel, akkor szinte kiabál a különbség: ők valami csodás erőnek a birtokában voltak, és ennek az erőnek a segítségével egészen halálig békességgel, örömmel, szeretetben éltek. Mi pedig erőtlenségben, szoron­gásban. A válság, az erőtlenség, a szorongás fő oka, hogy eltűnt valami az emberiség szellemi centrumából. Az ember megüre­sedett. Ezért ma már nem is'az a kérdés: van-e Isten, - hanem hogy van-e értelme az életnek. Egy szociológus írja ma: „Amíg az embert a háza, a vagyona, az autója után süvegelik meg a szomszédai, addig itt, bizony, hajtani kell, kaparni kell. Hétközben is, vasárnap is. Vinni valamire miért nem a szemé­lyiség gyarapodását jelenti?” „A személyiség gyarapodása”. Ez azt jelenti, hogy valami „TÖBB”. Hogy több legyen az életünk, mint eddig volt. A keresztyénség több, mint vallásoskodás, mint ünnepi szer­tartás. Ehhez a"„több”-höz kell felülről az erő. Isteni erők áradnak ránk, hogy belül valami történjék. Ez a felülről jövő isteni erő a Szentlélek. Képzeljünk magunk elé egy vonalat. Ez az emberi út. Ettől a vonaltól lefelé 'húznak bennünket a sötét, démoni erők: a durvaság, a szeretetlenség, az embertelenség. Hiába van meg mindenünk, kínzó hiányérzetünk van, fájdalmasan érezzük, hogy valami fontosat elveszítettünk. Szerepet játszunk, masz­kot hordozunk, mintha semmi problémánk nem lenne. Fá­rasztó a ,jó ember” szerepének eljátszása. Neurotikussá tesz. Hogyan jutunk belső gazdagodáshoz, több szeretethez, több békességhez, több örömhöz? Kérni kell az isteni erőket. Nincs más út. „Ha ti gonosz létetekre tudtok fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad Mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?!” Nincs más út, de ez nagyon gazdag út. Kérni az tud, aki kínlódik a hiányosságtól, a tart álmatlanságtól. A „milliomos” nem fog kérni. Ahhoz, hogy kérni tudjak, ahhoz szegénynek kell lennem. Tehát át kell élnem, högy minden kulturáltságom, anyagi komfortom ellenére is szegény vagyok, szánalmas koldus. „Kérni” egy bizonyos lelkületet jelent. A szomjúságnak, a nincstelenség- nek a hátteréből kérek, keresek, zörgetek. Megkapó Reményik Sándor „Istenarc” c. verse: Egy istenarc van eltemetve bennem: Antik szobor, tiszta, nyugodt erő. Nem nyugszom, amíg nem hívom elő. S bár világ szennye rakódott reája, Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza. Pünkösd ünnepén jön a bátorítás: kérjünk, keressünk, zör­gessünk. Mennyei erőit a legkészségesebben adja Istenünk! Görög Tibor IMÁDKOZZUNK Köszönjük, hogy látsz minket válságunkban. Tudod, mennyire kínoz minket az üresség, az erőtlenség. Köszönjük, hogy olyan szívesen adod nekünk, szegényeknek a „több”-et, erőiddel. Köszönjük, hogy Veled személyes kapcsolatban lehetünk minden napon, — Jézus Krisztus által. Ámen. „Állományon kívül” Teológusok egy politikai vetélkedőn Egy újsághírrel kezdődött - dr. Vámos József dékán fedezte fel -' amely arról számolt be, hogy a KISZ Központi Bizottsága hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából megrendezi a Diákpo­litikusok Országos Vetélkedőjét. A kérdésre, hogy lenne-e kedvünk benevezni, igent mondtunk, hiszen a KISZ-szel kapcsolatba lépni ha­táraink átlépésének, egy egészséges kihívásra adandó válasznak, izgal­mas élménynek tűnt. Tavasszal meg is kaptuk a visz- szajelzést: a KISZ KB - bár „állo­mányon kívül” vagyunk - elfogad­ta nevezésünket. A mellékelt iro­dalomjegyzék a közel száz kötetnyi kötelező vagy ajánlott dokumen­tummal, tanulmánnyal vagy ese­ményleírással azonban gondolko­dóba ejtett: elindulhatunk-e egy ilyen átfogó társadalmi-politikai ismerettárat feltételező vetélke­dőn? Dékán Úr klasszikus köz­helyszerű szentenciája felszabadí­tónak bizonyult: „Nem a győzelem a fontos...” Nyugodtan éltük tehát_megszo- kott teológus-életünket, néha - el- alvás előtt vagy fogmosás közben - a vetélkedő is eszünkbe jutott, mígnem a húsvétot követő hét keddjén kézhez kaptuk a rendező­ség által kiadott öt előzetes felada­tot, s. megtudtuk a vetélkedő dátu­mát: április 12-14. Három nap alatt a következőket kellett elkészí­tenünk: interjú egy politikussal, társadalompolitikai kérdést tár­gyaló tanulmány, közéleti diáklap, parlamenti felszólalás, kiállítás az elmúlt 40 év politikai plakátjaiból. Döbbenetünkből magunkhoz térvén három csodálatos napot él­tünk át a Teológián. Megpróbál- - tunk és tudtunk együtt dolgozni. A kampánymunka hármunkon kí­vül még sokakat megmozgatott: a riportalany felkutatása - Dr. Salgó László főrabbi ült magnetofonunk elé -, a diáklap megírása és szer­kesztése, a plakátkiállítás előte­remtése néhány óra alatt szinte a semmiből nemcsak hallgatótársa­inknak és professzorainknak adott feladatot, hanem kívülről is kap­tunk segítséget. A „közéleti ese­mény” néhány napra valóban köz­életet teremtett: és aki tudja, hogy milyen élmény rohammunka köz­ben megismerni és megszeretni a másikat, az bizonnyal egyetért ve­lünk, akik a döntő előtt így gon­dolkoztunk: egyedül ezért a három r napért már érdemes volt benevez­nünk a vetélkedőbe. 31 egyetem vagy főiskola csapa­ta küldte be nevezését, de az előze­tes feladatok szinte megfelezték a mezőnyt: az elődöntőbe csak 17 csapat érkezett meg. A hatos dön­tőbe jutásért az eddigieken kívül politikai totókat kellett kitölte­nünk, archív hangfelvételeket- és fotókat felismernünk, rövid esszé­ket írnunk és villámkérdésekre vá­laszolnunk. Miután estére - nem kis meglepetésünkre - kiderült, hogy a döntőbe kerültünk, a más­napi erőpróbáig újabb házi felada­tokat kaptunk: sajtótájékoztató tartása, választási beszéd elmon­dása és egy kerekasztal-vitán való részvétel. Azután újabb totók, esz- szék, fotók, hangok és villámkér­dések, az eredményjelzőkészülék egyre feljebb írta ki az „Evangéli­kus Teológia” csapatát, s végül megnyertük a vetélkedőt. A beszámolót nem merítheti ki az események leírása, mert a vetél­kedőn való részvétel rengeteg kér­dést fogalmaztatott meg velünk, melyek többsége foglalkoztat ma is. Hogyan lehet és van közünk a politikához, a KISZ-hez, a nyáron Moszkvában megrendezésre kerü­lő Világifjúsági Találkozóhoz, amelyre jutalomként kiutazha­tunk? Két alapvető tapasztalatról azonban - az előbb említett közös munka élményén túl - be kell szá­molnunk. Az egyik az a bizalom, amelyet a vetélkedő egész ideje alatt érezhettünk úgy a rendezők részéről, mint a bírálók vagy a ver­senyzőtársaink felől: bár szokatlan jelenség voltunk közöttük, a szo- katlanság nem szült idegenkedést, hanem ellenkezőleg: nyílt, érdeklő­dő, adni és befogadni egyaránt akaró odafordulást. A másik: kép­viselhettük saját színeinket sőt másságunk nagyobb rokonszenvet ébresztett, mintha a hivatalos, „vastag betűs” szövegeknél ma­radtunk volna. Előfordult, hogy a bírálók — mint marxisták - nem értettek egyet egy-egy .válaszunk­kal, de mert logikus volt, elfogad­ták: nem kívánták, hogy úgy te­gyünk, mintha mi is KISZ-tagok lennénk. Válaszoltunk egy kihívásra. Nem tudhatjuk, mi származhat még ebből. Kérjük Istent, ha ö kezdte ezt a munkát, folytassa és fejezze is be, és kéijük az Olvasót, hogy gondolkozzék velünk együtt az itt felmerült kérdéseken - hár­munkkal, akik társainkkal a há­tunk mögött egyházunkat képvi­seltük ezen a vetélkedőn: Kovács Imre, Lackner Pál és Csepregi András Selma Lagerlöf: A SZÁRAZSÁG I Részlet a szerző GÖSTA BERLING c. regényéből) in. Akarsz-e Mert gyermekbibliaórán ezt is lehet. Énekelni, imádkozni, Igét hallgatni, az Igéről beszélgetni, és játszani. Lehet, sőt szükséges is. A következő játékok és játékos vetélkedők főleg a már megtanult anyagok ismétlését segítik elő. Ti magatok is elkészíthetitek bár­melyiket, azok alapján, amiket eddig már tanultatok. Utána pedig minden héten az ifjabb anyagból kell néhány szempontot bedolgozni a meglévők­höz. Hiányos nevek. Mivel a bibliai neve­ket nem éppen könnyű megjegyezni, a nevek gyakorlására a következőt tegyétek: egy nagy kartonlapra a bibliai személyneveknek vagy föld­rajzneveknek vagy csak a magán­hangzóit vagy csak a mássalhangzóit írjátok fel, és lehet versenyezni, hogy a 60-70 név közül ki tud minél többet felismerni. A végén kezd újra. Valaki mond egy személynevet vagy földrajznevet, és amilyen betűre ez végződik, a követke­zőt ezzel mondja újra. Majd így folytat­ja mindaddig, amig tart a tudománya. Ha megakad, másvalaki átveheti a sta­fétát vagy új név mondásával folytató­dik. Nem árt erre is alaposan felkészül­ni és ABC-sorrendben legalább 80-100 nevet összeírni. Bibliai táviratok. A bibliai története­ket vagy igei tanításokat dolgozzatok fel úgy, hogy ki küldhetett volna kinek akár kijelentő, akár kérdő, akár kérő vagy felszólító jellegű táviratot. Példá­ul: .Apám, holnap este érkezem. Stop". Ezt többek között a tékozló fiú küldhette volna édesapjának. Egy hosszabb történetből több távirat is készíthető. Bibliai bar-kochba; egy történetnek játszani? vagy Igének valamelyik kifejezését ad­juk meg rejtvényként és a kérdésekre csak igennel vagy nemmel lehet felelni. Ismeritek ugye: élőlény? tárgy? Mesterségem címere. Bibliai sze­mélyekre jellemző dolgokat vagy tulaj­donságokat kell a kezdőbetűkkel jelöl­ni és lehetőleg utánozni. Például: mes­terségem címere: F. M. (Zákeusról van szó, 6 volt, aki fára mászott, hogy az Úr Jézus Krisztust lássa).. Bibliai „Kapcsoltam”. A „telefon­szám", mely itt csak jelképes, nem va­lóságos telefonra utal, lehet bibliai szá­mokból vagy egyháztörténeti számok­ból összeállított. A kérdéseket csopor­tosítsuk, a könnyebbek 2 vagy 4 pontot érnek, a nehezebbek 8, 16 vagy 32 pontot. Készítsetek legalább 200 kér­dést, így csoportosítva őket. KI a gyorsabb? A Biblia valamely lapján vagy az Enekeskönyv egyik éne- kénélmegadunk egy szót vagy csupán egyetlen szótagot, ki találja meg gyor­sabban? Beszélgessünk-vltatkozzunk. Ná­lunk a gyermekeknél ez a legnépsze­rűbb. 300 különböző jellegű kérdés kö­zül választhatnak, a családi, iskolai, egyházi, mindennapi életből, főleg sze­mélyes jellegűek ezek. Mindenki mond egy számot és az ott lévő kérdésre pró­bál felelni. A kérdésekről és válaszokról gyakran igen komoly és „szenvedé­lyes" viták születnek. Pl.: Miért mondja a Biblia azt, hogy „a szeretet soha el nem fogy"? - Igaza van-e annak, aki azt mondja, hogy neki egyszerre több igaz barátja is lehet? - Erdemelnél-e ma valamiért dicséretet? Kívánunk Mindnyájatoknak örömte­li, hasznos és jó játékot! Gy. S. A két út szögletében hamarosan nagy halom szalma és száraz ág hevert, - a broby-i pap szégyen­dombja. Ez volt a nép egész bosszúja. Senki sem emelte kezét a papra, senki sem mondott rossz szót a szemébe. Kétségbeesett szívek megszabadultak terhük egy részé­től azzal, hogy egy száraz ágat dobtak a halomra. Nem magukat bosszulták meg; csak a megtorlás Istenének mutatták meg a bűnöst.-Ha nem szolgáltunk úgy té­ged, ahogy kellett volna, az ennek az embernek a hibája. Légy irgal­mas Istenünk, engedd, hogy ő szenvedjen egyedül! Szégyennel, gyalázattal bélyegezzük meg. Nincs hozzá semmi közünk. Hamarosan szokássá lett, hogy mindenki, aki a parókia útján járt, száraz ágat dobott a szégyen­dombra.-Hadd lássa Isten és ember! - gondolta minden arra járó. - Én is megvetem azt, aki Isten haragját hozta ránk. Az öreg zsugorinak nemsokára feltűnt az úton emelkedő halom. Elhordatta onnét - némelyek azt állították, hogy a kemencéjét fűti vele. Másnap új halom gyűlt ugyan­azon a helyen s mikor ezt is eltávolí­tották, harmadik is keletkezett. A száraz ágak ott hevertek és azt * kiáltották:- Szégyen, gyalázat a broby-i papra! A forró, száraz kánikulában tör­tént. Füsttel, égés szagával volt tele a nyomasztó levegő; mintha csak kétségbeesést lehelt volna be az ember. Az izzó agyvelőkben össze­zavarodtak a gondolatok. A bro­by-i pap a szárazság démonává lett. A parasztok úgy érezték, mintha ez a zsugori őrizné az ég csatornáit. A pap hamar felismerte az em­berek szándékát, megértette, hogy őt akarják megjelölni a szerencsét­lenség okozójaként. Meg akarták mondani neki, hogy Isten miatta való haragjában engedi elepedni a földet. A viharos tengeren vég­szükségbe jutott hajóslegények sorsot húztak. Ő volt az, akit ki kellett dobni a hajóból. Megpró­bált nevetni az embereken és a szá­raz ágakon; de mikor már egy hete tartott így a dolog, nem nevetett többé. Mélyen gyermekes is volt ez a viselkedés! Mit árthatnak neki ezek a száraz ágak? Megértette, hogy az évek során felhalmozódott gyűlölet alkalmat keresett a kitö­résre. Mit árt az? Úgy sem szokott szeretethez! Ez nem hozta szelídebb hangu­latba. Az öreg kisasszony látogatá­sa óta kívánt talán megjavulni; most már nem lehetett. Nem en­gedhette kényszeríteni magát. Lassankint azonban túlságosan hatalmassá lett a szégyendomb. Szüntelen arra kellett gondolnia és maga is el kezdte hinni azt, amit a többiek. Ezek a száraz ágak retten­tő tanúságot tettek ellene. Néze­gette a halmot, mindennap meg­számolta az újonnan rádobott ága­kat. Ez az egy gondolat lassankint minden mást elnyomott benne. A száraz ágakból rakott halom el­pusztította. Napról napra jobban igazat adott az embereknek. Szemmel lát­hatóan sorvadt és néhány hét alatt aggastyánná lett. Lelkiismeretfur- dalások és görcsök kínozták; de úgy érezte, mintha mindennek a háza előtt levő halom lenne az oka. Úgy érezte, mintha lelki kínjai megszűnnének és az öregség ter­heitől megszabadulna, mihelyt az a halom nem növekednék többet. Végül már egész nap ott ült és őr­ködött. De az emberek kegyetlenek voltak és éjszaka mindig újabb meg újabb ágakat dobtak a halomra. (Folytatjuk) Pillanatkép Utazom a metró mozgólépcsőjén. 3-4 év körüli fiúcska hangosan slvalkodlk, mert az édesapja erősen fogja a kezét.- Engedd el a kezem, már nagy vagyok - kiabálja, és erővel rángatja kezét. Édesap­ja türelemmel hallgatja, majd lassan elengedi a kis kezet, de úgy áll a gyermek mögé, ha valami baj lenne, elkaphassa. Néhány másodperc múlva váratlanul megáll a mozgólépcső, és a fiúcska zuhanna, ha az édesapja utána nem kapna. A papa nem szól semmit, nem szidja, nem korholja fiát. és a kis ember már nemcsak engedelme­sen nyújtja a kezét, hanem kissé Ijedt arccal odasimul édesapjához. Nézem a kedves jelenetet, és magunkra ismerek. A ml mennyel Atyánk azt gondolta felölünk, hogy az Ö védettségében, Vele való harmóniában éljünk. De ml engedetlen gyermekként elhagyjuk, mondogatjuk: mi nagykorú emberek vagyunk, tudjuk mi egye­dül is Intézni a sorsunkat. Ó hány és hány bukásunk, kudarcunk származott már ebböll Áldott legyen a mi Atyánk, hogy mikor már zuhantunk volna lefelé, biztosan mentünk vesztünkbe, a pusztulás felé ö utánunk nyúlt, megragadott. Atéltük-e már a csodát: milyen jó visszatalálni az „atyai kézhez", azt megfogva menni tovább életünk útján? Ebben a bizonytalan világban ugyan hol volna biztosabb menedék? Legyen Imádsá­gunk a zsoltáros imádsága: „Utaidat Uram ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem. Vezess engem a te igazságodban és taníts engem, mert te vagy az én szabadító istenem, mindennap várlak téged" (Zsolt 25:4,5) T. Kathona Zsuzsa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents