Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-04-01 / 14. szám

/ Előzetes egy filmhez Rapcsányi László: Jeruzsálem A Magyar Televízió dokumen- ' umfilmet készített Sztehlo Gá­tőr evangélikus lelkész háború latti, üldözötteket mentő mun- Vláról „A gyermekmentő” ci­nen. Szántó Erika és Schulze Óba készítette a filmet, operatőr 'arton Frigyes volt. Ígéret sze- ;nt áprilisban mutatják be a :atvanperces alkotást. Ez évben több okból is emlé­keztünk Sztehlo Gáborra. 75 éve született. 10 éve halt meg. 40 éve végezte — egy évre sűrítve az emlékezést — azt a munkát, amiért a film „A gyermekmentő” ,címet kapta. A Sztehlo család tör­ténetéről egyik tagja a század elején könyvet írt ezen a címen: „Kétszázötven esztendő az egyház szolgálatában.” Egy évvel ezelőtt adták ki, hogy Gábor megszüle­tett. Kerekítsük a számot így: 300 év az egyház szolgálatában. Naplóját, amelynek saját ke­zéből származó példányát Orszá­gos Evangélikus Levéltárunk őr­zi, ez évben könyvalakban is kézhez fogjuk kapni. Sajtóosztá­lyunk kiadásában. A Diakónia fo­lyóiratunk már két részletben kö­zölte. Halálát lapunk 70 sorban adta hírül. A Lelkipásztor két ol- ‘dalon emlékezett meg róla. Idei Naptárunkban Bozóky Éva írt róla meleg, méltató sorokat. Ben­ne Arpádházi Erzsébethez és Schweitzer Alberthez mérte. Mégis ez a film segít abban eszmélkedni, vajon eléggé érté­keltük-e ezt a tehetségében és j tevékenységében messze az átlag fölé emelkedett lelkészünket. A film gyermekmentő munká­járól szól hatvan percbe és Bu­dapest ostroma körüli hónapokba sűrítetten. De az ember maga szétfeszíti a film anyagát s az egyház kereteit is. Ami a film előtt volt Az apai ágon sok és neves pa­pot adó. anyai ágon pedig tehe­tős család sarjaként ment a teo­lógiára. Dédapja a budavári gyü­lekezet második lelkésze volt, de vele a papi folyamat megállt. Gábor a soproni évek után Auszt­riában, Németországban, Svájc­ban, majd egy évre Finnország­ban folytatta tanulmányait. Né­metül és finnül anyanyelvi szín­ien beszélt. Itthon a hatvani, majd a nagytarcsai gyülekezet mondhatta építő papjának. Innen lép be a filmbe a népfőiskolával, bár ez külön Sztehlo-történet volna. A film Két területen emelkedik ki az arcvonásaiban csak néhány koc­kán látható ember. A sokszor élete kockáztatásával folytatót' üldözötteket mentő munkája,, s az a korát meghaladó pedagógiai koncepció, amivel a védő keze alatt átment, s mind megmentett 1600 gyermekből a nála vissza­maradt néhány tucat sihederrel olyan nevelőintézetet szervezett, ami párját ritkítja. A film voltaképpen a „Pax" otthonokban megmentett, majd a „Glaudiopolisban” (öröm vá­rosa) visszamaradt néhányból szólaltat meg alig egy tucatnyit, akiknek elbeszéléséből, vallomá­saiból izgalmas, megrendítő va­lóságként bontakozik ki ez a rendkívüli alak. Rajtuk kívül három lelkész szólal meg a képernyőn: dr. Káldy Zoltán püspök, Győri Já­nos egykori nagytarcsai lelkész, és én, aki a „Pax” vérzivataros idején nehány hónapig mellette szolgáltam. Voltaképpen a rop­pant életesen és mozgalmasan felvett filmben szinte minden a vallomásokra épül. Nagytracsán kezdődik, ahol lát­juk a mai falumúzeum épüle­tét, amit Sztehlo Gábor építtet tett, s kezdte el benne Magyar- országon az elsők között a nép­főiskolái munkát. Aztán valla­nak egymás után a háború alatt mentett egykori gyermekek. Közöttük olyanok.- akik munka­társaivá is nőttek, s olyanok is. akik csak három évvel ezelőtt tudták meg, hogy ki mentette őket. Aránylag kevés ember, de hallatlan széles skálába- tárják fel, ki volt és milyen ez a gyer­mekmentő. korát meghaladó ne­velő. Lelkész volt, de ez nem a papi ruhából, nem oklevelekből derül kd, s még nem is a sza­vaiból, hanem abból, amit Kál­dy püspök — roppant karakte­resen jellemezve őt — valahogy úgy mondott, hogy Sztehlo Gá­bor először tett, áldozott, dol­gozott, szóval az életével alapo­zott, s csak azután prédikált, vagyis szólt arról, hogy mi is az ereje. Elhangzik az is, hogy amikor kicsúszott alóla az a hét kilo­méter hosszú telep, ahol neve­lőintézetét az ostrom után meg­szervezte, ő aki túlnőtt az egy­ház kéretem, visszajött az egy­házhoz előbb segédlelkésznek, azután megszervezete a diakó- niai intézményeket, s maradt akkor is az öregek s a nyomo­rék gyermekek között, amikor a családja már évek óta kint élt Svájcban. Amikor pedig látogatná ki­ment, az is elhangzik, hogy Je­ruzsálemben elültették a Getse- máné mellett a „Jámborok park­jában” a nevére ültetett emlék­fát, s az erről szóló okmányt és plakettet Bernben a követségen adták át neki. Az emlékplakett felirata ez: ..aki életet megment, az egy világmindenséget ment meg.” És akkor volt az is, hogy odakint felterjesztették Nobel békedíjra. (Bár nem ő kapta meg.) De ez már átvezet arra, ami később történt. Ami a film után volt Sztehlo Gábor, a gyermek- mentő, maradt akkor is itthon, amikor családja kint volt, s az évek szálltak mint a percek. Öregek és torz arcú nyomoré­kok vették körül. Micsoda más perspektíva az „öröm városa” után! Miért maradt — kérdez­ték az akkori ápolónővértől. „Mert ezek a gyermeke’: szeret­nek” — idézte Sztehlo válaszát. Ám ez a terület ismét külön Sztehlo-: történet. Egyszer aztán vágyptt családját viszontlátni. Adunk kitelepülő útlevelet, ajánlották neki. Nem akarok kint maradni — válaszolta — látogató útlevelet kérek. így utazott ki Svájcba. Kint elérte a „menedzser-betegség”. Azoké, akik hirtelen kikapcso­lódnak a felelősséghordozó, lá­zas tevékenységből. Súlyos szív- infarktus érte. Megmentették, de utazni évekig nem engedték. Szolgálatot adtak neki fent az alpesi mezőkön, 3000 méteren. Egy pihenő penzióban tevé­(Folytatás az 1. oldalról.) makörben. Ennek egyik jele az is, hogy a Lutheránus Világszö­vetség vezető testületé a világ­hírű békekutató-atomfizikust, C. F. Weizsäcker professzort, kérte föl a Nagygyűlés második altémájáról tartandó előadásra. KERESZTYÉN REMÉNYSÉ­GÜNK TELJES REMÉNYSÉG. Két nagy ellenfelünk, a bűn és a halál, legyőzése itt a földi élet­ben még csak kezdetét veszi, de teljes győzelemmé majd csak odaát válik, Isten Országában. „A keresztyén élet. . . még nem egészség, hanem gyógyulás; nem lét, hanem levés valamivé; nem nyugalom, hanem küzde­lem. Még nem vagyunk, de már leszünk. Még nincs megtéve, de kenykedett, s egy kicsiny, g he­gyekben szétszórt gyülekezetnek prédikált Hohfluhban. Az idilli tájon álló alpesi papiak erké­lyén mutatja a film az élő, moz­gó Sztehlo Gábort. Ezzel kezdő­dik, s ezzel zárul is a film. De a két mozgó kép közé szo­rult hatvan percbe már nem fért be az, amit ott is tett. Ö, akitől egyesek rossz néven vet­ték, hogy egy időben itthon olyan személyi javadalmat ka­pott külföldi segélyszervektől, ami nagyobb volt egy pesti papi fizetésnél (amit persze szintén a mentettekre költött), most e szerény megélhetés tapintatos könyöradománya jutott neki, s állampolgárság nélkül még nyugdíjigénye sem volt. De in­gyenes nyaralást szervezett itt­hon élő, megfáradt egyházi mun­kásoknak, özvegy papnéknak svájci intézményeknél. A forrást ehhez a finn pápuáktól kapta. Finnországban évtizedek óta nem járt, de az a nép tudta, kicsoda Sztehlo Gábor, s egy levélváltás elég volt ahhoz, hogy ezt a lehetőséget megte­remtse. S amikor sínen volt az ügy, átadta az intézkedést a magyar egyházvezetőségnek. Ez megint új Sztehlo-történet volna. Aztán elkövetkezett Sztehlo Gábor többszöri jubileumi ese­ménysorozatának legszomorúbb- ja. Éppen tíz éve valahol a Geiger, a Mönch és a Jungfrau között kis bogárhátú kocsijával megállt az országúton s kiült egy padra. Elnézett arra, ahová szüntelenül vágyott, Magyaror­szág felé. A postás még látta, hogy kis barna autóstáskájából leveleket vett elő. Örák múlva a postás visszatértekor még ugyanúgy ült. Halott volt. Éppen azon a napon, amikor 42 évvel előbb Raffay püspök lelkésszé szentelte, május 28-án. Halála előtt két évvel hal­lottam Interlakenben prédikálni. Azon a napon, amikor a sváj­ciak tüzeket gyújtanak, úgy ün­nepelnek. Gábor a tűzről prédi­kált. A Szentlélek tüzéröl. Szántó Erikáék a filmet ké­szítve sokunkat faggattak Szteh­lo Gábor titka felől. A titkot több mint ezren tudják, akiket átmentett a vérzivataros tűzön, a halál üldöztetéséből az életre, bár sokan még a nevét sem tudták. A titok: a szeretet tüze. Messze túl a mindennapiságon, valahogy így: aki megment egy életet, egy egész világmindensé­get ment meg. ez már az út feléje. Még nem fénylik és ragyog minden, de már jobbul minden” — mondja Luther a keresztyén életről eb­ben a világban. Miközben Istenbe vetett hit­tel és a szeretet jó cselekedetei­vel küzdünk itt a földi életben a bűn és halál hatalma ellen, a bűnön-halálon győzedelmes .Krisztusva vetett, hivő remény­séggel várjuk a bűntől, könny­től, szenvedéstől, haláltól meg­szabadult, teljes életet Isten Or­szágában. Nem tétlen várako­zással. hanem jót cselekvő re­ménységgel, Jézus szava szerint: „Boldog az a szolga, akit meg­érkezésekor az úr ilyen munká­ban talál” (Lk J2, 43). — Nagy Gyula Koren Emil Laetare Szürke felhők. Arcunkba vág a szél. Eső szemez és varjak szállanak. Az ég fénytelen, a föld daltalan. Idegen hadiszekerek dübörögnek ... És mégis, mégis ... mégis Leatare vasárnapja van. És ez a mégis azt jelenti, hogy a felhők felett azért ott a nap. A szél eláll, a felhő elsuhan. A kereszt kínja után is húsvét támad. Ma mégis, mégis. mégis Leatare vasárnapja van! 1944. március 19. Túrmezei Erzsébet Krisztusban — reménység az embervilágnak ÜGY TARTOTTÁK, HOGY AZ EURÓPAI KULTÚRA BÖL­CSŐJE Hellaszban ringott, Rómában serdült és a keresztyénség avatta nagykorúvá. Ha tetszetős is ez a logika, mégsem állja meg helyét. Sokkal inkább közelíti meg az igazságot a mai felfogás: Európa szellemi életébe számos más kultúrák erei csordogálták. Pusztán történeti igazság az, hogy a görög, latin, egyszóval az antik kultúra megelőzte a keresztyént. Ebben a folyamatban a ke­resztyénség volt a nagy szívátültetés, a haldokló antik kultúra új szívet kapott benne. Eredetét tekintve a keresztyén kultúra sem európai származású. Keletről jött, az ősi zsidó hit monoteizmusának egyenes folytatása képpen. Születési helyét Jeruzsálemben kell keresnünk, ahol a már régtől fogva virágzásba borult zsidó kultúrát váltotta fel és sajátságos új karakterrel á.llt a történelem kihívása elé. Ez a város lenne tehát kultúránk bölcsője? Ez sem állja meg mindenestül a helyét. De ez a város minden szellemi ajándékával együtt jelentő­sen befolyásolta az európai kultúránkat. Köszönhető pedig ez egy átcent iratnak, a Bibliának, amely csodás történeteinek és legen­dáinak színhelyét keresi falai között. A Biblia tehát az az Ariadne- fonal, amely újra, meg újra visszavezeti az európai népeket szülő­háza tájékára. RAPCSÁNYI LÁSZLÓ MEGSEJTETTE ennek a városnak egye­dülálló és páratlan jelentőségét és tanulmányútjának eredménye lett egy rendkívül színes, gazdag leírású kötet: Jeruzsálem. A kö­tet tudományos igénnyel íródott, mégis izgalmasabb olvasmány, mint bármely regény. Szerzője maga állította, „úgy született, hogy bejárta Jeruzsálem zegzugait, nyakában lógott elválaszthatatlan magnetofonja, mert a csodás városrészek megpillantásakor gondo­latainak, érzelmeinek áradatát nem tudta volna jegyezni. Tollba mondta a modern írnoknak, s idehaza dolgozta fel.” Hová sorolható ezek után műfajilag ez a különös irodalmi meg­lepetést előidéző könyv? Témájánál fogva önkéntelenül gondolhat­nánk útleírásra, amely nem szokta mellőzni az olvasók érdeklődé­sét. S vannak is ,szakaszok, amelyek emlékeztetnek rá, hiszen a szerző Magyarországról indult el jeruzsálemi meghívás alapján, s mint népszerű riporter közelítette meg a várost. Ugyancsak a téma kínálná., hogy várostörténeti műként forgas­suk lapjait, hiszen Jeruzsálem négy ezer éves múltja ennek bő tár­háza. A jelenlegi óváros, melynek históriája legalább az ókorral tart kapcsolatot, szinte kínálja magát műleírásra. Ezek a vonások sem hiányoznak Rapcsányi könyvéből. De Rapcsányi, akit koráb­ban már megismertünk néhány kultúrtörténeti köteten keresztül. — A Biblia világa, Beszélgetések a Bibliáról (ezeket szerkesztette) míg az Athosz, önálló mű — folytatta a megkezdett hagyományt, kultúrtörténeti oldalról közelítette meg a Jeruzsálem-kérdést. Há­lás feladat, miután kultúrtörténetileg aligha talált volna hasonló „csemegét”. Egyúttal azonban rendkívül nehéz feladat előtt talál­ta magát, mivel számos társtudomány analízisének ismerete nél­kül meg sem közelíthette volna a problémát. És itt jegyezzük meg, hogy Jeruzsálem nem csak az ősi zsidóság és a keresztyénség szent városa, hanem a harmadik monoteista világvallásé, a mohámé- dánságé is. Akkor tehát három nagy vallás, három mély kultúra rétegeit kellett felszínre hoznia. Három erős történeti szál, három, építészeti hagyaték, három teológia jelenlétével kellett számolnia szinte minden kváderkönél. S miután a város a keleti nagyhatal­mak politikai, katonai pergőtüzében állott mindenkor, a műbe be­szűrődtek ismeretlen történelmek hangjai. A SZERZŐ ÓRIÁSI FELADATOT VÁLLALT, s leszögezhetjük, sikeresen oldotta meg. Tk. a 80—.90 hektárnyi területen fekvő óvá­rost célozta meg, hiszen ide koncentrálódik Dávid, Salamon hagyo­mányainak zöme, itt állt a zsidók egyetlen temploma, de ebbe a városrészbe, a mintegy 4 km hosszú, 12 m magas (harmadik) fal­lal 40 toronnyal, 7 kapuval, citadellával ellátott óvárosban játszód­tak le a keresztyénség szent és tragikus eseményei, Jézus utolsó napjai is. Ugyancsak ebben a városrészben követelt magának he­lyet az iszlám, mert Mohamed a Szikla-mecsetbe épített szikláról rugaszkodott el, amikor a mennybe szállt. De Rapcsányinak egyéb nehéz kérdéssel is meg kellett viaskod­nia,. A történelem során alig akad város, amely annyiszor elpusz­tult és felépült, mint Jeruzsálem. Az új építők a régi anyag egy részét felhasználták, a maradékkal fokozatosan töltötték fel a vá­ros egyenetlenségeit. Az évezredek során azután annyira megvál­tozott földrajza, hogy ma alig akad biztos támpont, ahonnan be­tájolhatnánk magunkat a 2—4 ezer éves múltra. Ezzel együtt fel­vetődik a kérdés, hogy a hagyományok alapján tiszteletben tar­tott szent helyek vajon eredeti helyükön állnak-e. A szerző gondos kutatónak bizonyult. A Biblia, Flavius stb. leírása nyomán pró­bálta felderíteni a valóságos helyeket. (Az utolsó vacsora hely­színe napjainkban egy gótikussá alakított teremben van: „a virág­zó gótika egyetlen építészet emléke Jeruzsálemben”. 900 évnél nem lehet idősebb. De vajon itt szerezte Jézus az úrvacsorát?) RAPCSÁNYI MÓDSZERE KÜLÖNÖSEN SZEMBETŰNŐ. Ha nem ismernénk a Kiss Ferenc által felfedezett „tájanatómiát”, e szo­katlan módszer meglepne bennünket. A szerző módszere az, ami a régészeké: egy-egy részlet történeti, teológiai, építészeti anató­miáját tárja fel. A meglevő, szemmel látható bazilika, mecset, fal­rész, kapu mellett mélyen leás a múltba, s az ásatási szelvények­kel felszínre hozza a legendákat, a szájhagyományokat a hitele­síthető anyagokkal együtt. A teológiai műveltségű olvasónak pazar élményt nyújt ez a módszer. Kérdés azonban, hogy eligazítja-e az átlagolvasót Jeruzsálem történetében. Nem reked-e meg a szer­ző elegáns, sziporkázó stílusának élvezetének? Vagyis Rapcsányi nem teríti egy síkra a város történetét, pedig agyunkat és logikánkat a kronológia szabályaihoz szoktatták, be­idegződön gondolkodásmenetünk nehezen boldogul a „Gleichzei- tigkeit”-tel. az egyidejűséggel. Jeruzsálem kultúrája érthetetlen a teológia ismerete nélkül, mint ahogyan az európai kultúra érthetetlen Jeruzsálem nélkül. Rapcsá­nyi nagy felismerését dicséri, hogy hozzáférhetővé tette a magyar olvasó számára az európai kultúra egyik legnagyobb hatású ténye­zőjét. A szerző óhatatlanul kapcsolatba került a szent iratokkal. Bámulatos bibliaismeretről tesz tanúságot. Idézetei már-már a hit régióba emelik az olvasót. Eközben meghatóan vallja, mennyire megszerette a várost; „Ha elfelejtenélek Jeruzsélem. . . üres ma­radna a szívem, és sivár a lelkem. Olyan kultúrában nevelked­tem. amelynek vén szövete megszámlálhatatlan fekete-fehér szál­lal kötődik hozzád. Rajongó lelkesedéssel, meghitt bizodalommal mondtam ki neved...” Vallomás ez, szerelmi vallomás, amelynek csupán bennsősége különbözteti meg a „Földünk négy és félmil- liárd lakosától, melyből 15 millió zsidó, 550 millió mohamedán és 1,2 milliárdnál több különféle ágazatú keresztyéntől, amely úgy tekint rá, mint szent városra ...” A KÖTET IGÉNYES KIVITELE a Gondolat kiadó műve, a ki­tűnő felvételeket Rapcsányiné Zarka Magdolna, a grafikákat a magyar származású Jossi Stern készítette. A legszebb húsvéti aján­dék! Rédey Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents