Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-04-01 / 14. szám
►-so GYERMEKEKNEK. Feszítsd meg! Mk 15,6—15 Jézust a tizenkét tanítvány közül egyik árulta el: Júdás. Egy másik a tizenkét tanítvány közül megtagadta őt az utolsó éjszakán. És mindannyian elhagyták őt és elfutottak, amikor elfogták a Gecsemáné kertben. Azután másnap kora reggel Pilátus védelmébe veszi azt a Jézust, akit a hozzá legközelebb állók elárultak, elhagytak, megtagadtak és akit saját népe kiszolgáltatott az idegen hatóságnak. Tehát mégis csak van valaki, aki Jézus mellé áll? Van valaki, aki józan, higgadt, bölcs és igazságos akar maradni az elvakult és fanatikus vádlókkal szemben? Nem. Ne szépítsük a képet! Jézusnak senkije sincs az utolsó csütörtökről péntekre forduló éjszakán, az utolsó péntek reggelen s az egész utolsó napon, aki kiállna mellette, egyszerűen csak őérte, az ő javára. 9Pilátus nem Jé'ztlst védi, hanem sajátmagát. Pilátus ugyanis egyáltalán nem volt higgadt, józan, bölcs és igazságos római. Hanem éppen nagyon is gyűlölte és megvetette Jézus népét. Sok vér tapadt az ő kezéhez. Sokszor folyt vér Jeruzsálem utcáin ő miatta. Azért, mert megsértette azt, ami a legszentebb volt a jeruzsálemiek szemében: a templomot, és ezzel kiprovokálta a nép és a római helyőrség összecsapását. Egyszer aztán kishíja, hogy beletört a bicskája egy ilyen akcióba. Megingott helytartói széke. Csodával volt határos, hogy mégis megmaradhatott hivatalában, megőrizhette rangját. Le is vonta ebből a tanulságot és elhatározta, hogy ezután tisztán tartja kezét ennek a népnek a vérétől. Most tehát ennek az elhatározásnak megfelelően alkudozik Jézus vádlóival. Űjra és újra el- ismétli nekik: én semmi bűnt nem találok ebben az emberben. Szeretné, Ha Jézus maga is szólna valamit saját védelmére. Biztatja is erre. Végül szeretné, ha annak a szokásnak a segítségével, amely szerint egy fogoly a páska ünnep alkalmából kegyelmet kaphat, megszabadulhatna Jézustól. Legyen most Jézus a kegyelmet nyerő fogoly! A vádlók és a néptömeg két fogoly közül választhat: Jézus és Barabás közül. Barabást választják. Barabás tehát elhagyhatja börtönét, Jézus azonban még mindig ott áll Pilátus előtt. „Mit tegyek vele?” — kérdezi Pilátus. „Feszítsd meg!” — kiáltják. „De hát mi rosszat tett?” — kérdezi Pilátus. „Feszítsd meg!” — dördül ‘ az ismételt kiáltás a meg nem válaszolt kérdésre. Pilátus pedig fél. Fél teljesíteni is kérésüket. Mert hátha a felbujtott népharag, amely ma Jézus halálát követeli, holnap majd rajta kéri számon a kiontott vért. De fél elutasítani is kérésüket, hiszen ezt már olyan sokszor tette és majdnem belebukott abba. Végül is eleget tesz Pilátus a nép és vezetői kívánságának, de mossa kezét. Valóságosan, vízzel. Mindenki szeme láttára. Hogy bizonyítsa: ártatlan ő ennek az embernek vérében. És Jézust átadta, hogy megfeszítsék. Jézusnak egyetlen embere sem volt, aki mellé állt volna utolsó óráiban. Mind elhagyták, elárulták, megtagadták és vesztére törtek. Az az egy is, aki menteni látszik őt, tulajdonképpen csak önmagát menti. Jézus így végigjárta a szenvedésnek, a magánynak és az elhagyatottsásnak a lestsöté- tebb útját. Ezért társa, testvére, segítője, bátorítója és vigasztalója tud lenni mindenkinek, aki szenved, aki magányos és aki elhagyatott. Takácsné Kovácsházi Zclma MISKOLC. — A gyülekezet közgyűlése dr. Gyuris Jenő presbitert számvevőszéki elnökhelyettessé, Kutas István presbitert számvevőszéki taggá, Puszta Ildikót, dr. Szinyei Katalint, Halmai Istvánt és Szlatinszky Sándort pedig presbiterré választotta. ünnepélyes beiktatásuk és eskütételük böjt első vasárnapján volt. „Írok nektek, ifjak...” • • és a Földön békesség *>•) Az ifjúsági nagygyűlésre készülve békéről írunk ezeken a hasábokon már hosszú hetek óta. Most a béke-téma lezárásához érkeztünk, hogy helyt adjunk a többi témának. Amikor összefoglaljuk az eddig elmondottakat, tekintetünket a Szentírásra irányítjuk, keresve a klasszikus, békét hirdető evangéliumot. A legkisebb gyermek is ismeri az angyalok karácsonyi énekét. Azt az Istent dicsérő, embernek örömöt hirdető himnuszt, amely a bethlehemi mezőn karácsony éjszakáján pásztorok füle hallatára csendült fel először a világtörténelemben. Nincs vasárnap, hogy biztató, örömöt sugárzó és Istent dicsőítő szóként meg ne ismételnénk. Valameny- nyi templomunk valamennyi istentiszteletén minden vasárnap elhangzik: a földön békesség. Jézus belépése világunkba, emberré születése békességet teremt. Békét — hihetetlenül széles hatósugárral. Nem korlátozható, határok közé nem szorítható módon. Alig felfogható, abszolút értelemben. Krisztus által Isten megbékéltetett minket önmagával Krisztus érkezése békességet teremt Isten és ember között. Nem annyit jelent ez a békesség, hogy Isten mindeddig haragudott ránk, most pedig meg- engesztelődött. Ennél sokkal többet, igazabbat, egvúttal ösz- szetettebb dolgot hirdet meg a karácsonyi angyalszózat. Utat épít és ajtót tár hontalanul bolyongó emberek előtt. Ajtót, amelyet mi magunk csuktunk be. Pontosabban örökre rácsapA hála Népviseletbe öltözött idős asz- szony áll a Teológiai Akadémia kapujában a márciusi napfényben. Mindkét kezében degeszre tömött szatyor. Látszik, hogy bizonytalan. Nem tudja merre menjen. Amikor észrevesz — éppen a postáról sietek hazafelé — felderül az arca: „Jó reggelt, igazgató úr! Ugye megismer?!” — Én azonban hiába kutatok az emlékeimben. „Ismerős a testvér, de nem tudom, hol találkoztunk" — próbálóm áthidalni zavaromat. ..Szügyi vagyok, és a Teológiai Akadémia ünnepélyein szoktam részt venni" — válaszolja. „Sajnos, a Luther szobor avató ünnepélyére nem tudtam feljönni. Pedig nagyon szerettem volna" — folytatja beszámolóját. „Most rokonlátogatásra jöttem fel Pestre. Az egyik rokonom kórházba került. Gontuk a ház gazdájára, mint egy otthonét, ahova visszatérni soha többé nem akarunk. Bezártuk az ajtót, jól el is torlaszoltuk, falat is építettünk elé. Rosszra fogékony, öröklött hajlamunkkal. Gyengeségünkkel, amely képtelen a bűnre nemet mondani. Szándékosan és tudattalanul elkövetett vétkeinkkel. Kiáltó mulasztásainkkal, amelyeket pillantásra sem méltattunk, emelt fővel mentünk tovább. Közben rengeteg nyomorúságot hordoztunk. Nem találtuk a helyünk. Hontalanok voltunk. Apátlan-anyátlan árvák. Nem találtuk rossz közérzetünk okát. Ha megleltük is, gyógyítani képtelenek voltunk. Nem tudtunk háború, viszály és feszültségek helyébe békét teremteni. Isten Krisztus érkezésével falat bontott. Zárak csikordultak. És feltárult az ajtó. Annak a háznak az ajtaja, amelyen kívül csak kínlódás az élet. Eltörölte, meg nem történtté tette a bizalmatlanságot, a lázadást, a magunkkal hozott és elkövetett bűnök tengernyi tömegét. Nyugalmat és rendet teremtett körülöttünk. Levegőt, amelyben már élni tudunk. Békét hirdettek az angyalok, amikor Jézus megszületett. Békét Isten és ember között. Isten teremtette békét. Ezért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az Elrontott helyzetek után, amikor haragban vagyunk önmagunkkal, azt szoktuk mondani: bárcsak újra kezdhetném! Mindent másképp tennék. Csakhogy nem adatik meg az az új! Tulajdonságaim. jellemvonásaim nem változnak. Gyenge pontvirága doltam, ezt az alkalmat felhasználom arra, hogy elhelyezzem hálám virágait nagy reformátorunk lábai előtt. Megérdemli, hiszen ő vezette ki egyházunkat a sötétségből és ragyogtat- ta fel az evangélium világosságát." Közben odaérünk a szobor elé. Testvérünk leteszi csomagjait. Az egyikből gondosan becsomagolt kis koszorút vesz elő. Látszik rajta, hogy nem üzletben készült. Falusi kezek kötötték. Rajta egy szál virág, a hála virága. Amikor testvérünk elhelyezi a szobor tövében, kisimítja a két fehér vászonszalagot. A szalagon két felírás keresztöltés hímzéssel: „Ne feledd igazságos tettét!" „Légy hű mind halálig! Jel 2, 1Ó". S. J. jaim makacsul tartják magukat. Az emberek sem javulnak meg körülöttem. Mindenki a régi. Idegesítő, provokatív, önző. Körülményeim, pedig hiába változnak. Egy-két nap, s a régibe pottyanok. Kezdődnek a feszültségek. Indul a háború, előbb másokkal, azután önmagámmal is. Elmúltak a régiek — ezt jelenti a karácsonyi békesség személyes életünk vonatkozásában. Valaki tisztára söpörte a terepet. Minden és mindenki maradt, de mi megváltoztunk. Olyan gyökeresen, hogy helyzetünk csak a teremtés igéjével írható körül. Helyrezökkentünk. Vállaljuk helyzetünket, ismerjük feladatainkat. Valaki levette rólunk a nyomasztó és fölösleges terheket. Helyükbe újat, erősítőt, hasznosat rakott. Értelme és célja lett gyorsan pergő napjainknak. A jövő pedig nem az iszonyt keltő sötétség többé, hanem a feltámadt Jézus. Ez a fellélegzés, a megnyugvás. A béke valahol legbelül a lelkünk mélyén. Nekünk adta a békéltetés szolgálatát Ez a béke pedig árad és terjed. Mert Isten a vele megbékélt és nála nyugalmat talált emberekre rábízza a békéltetés szolgálatát. Rendkívül összetett feladatot. Munkát, amely magában foglalja a missziót éppúgy, mint a békét teremtő életformát. Azt a célt tűzi elénk, hogy a béke minden létező formáját vigyük, képviseljük, munkáljuk minden helyen, ahol csak megfordulunk. Isten karácsonyi sze- retetét visszük vele akkor is. ha róla teszünk bizonyságot. Akkor is, ha összeférhetetlen embereket józan, baráti hangon türelemre és egymás elhordozására biztatunk. Akkor is, ha a nemzetek közötti békét sürgetjük. Olyan módon is, ha ezt nagyon emberi és evilági módszerekkel tesszük. Ott is, ahol ezért az ügyért más világnézetű, de jószándékú emberekkel szövetkezünk. Mert a békét teremtő Isten minden békesség Atyja. Munka- területe nemcsak a templom, hanem a kerek világ. Munka- módszere nemcsak az igehirdetés. Mindent és mindenkit felhasznál arra a célra, hogy az általa teremtett ember élni tudjon. És emberhez méltó életet élhessen? Márpedig nem tud élni másként, csak békességben. A béke egész életünket átszövő, teljes összefüggésében. Ezt a ránk bízott, nagyon bonyolult feladatot végezzük, amikor a nyári világgyűlésen békéről fogunk tárgyalni. Szabóné Mátrai Marianna A pedagógia reformátora A magyarországi evangélikus ISKOLÁKRA ÉS KOLLÉGIUMOKRA a XVII. század végén és a XVIII. század elején súlyos évek nehezedtek. A Habsburg-abszolutizmus fokozódó elnyomásának, a császári csapatok pusztításainak és a nyomukban járó ellenreformáció erőszakos térhódításának áldozatul estek oktató-nevelő intézményeink. Nem. volt könnyű feladat iskoláinkat talpraállítani, újjászervezni, modernizálni. Ebben a munkában jelentős szerepet játszott az evangélikus városi polgárság és az értelmiség. Szoros kapcsolat fűzte őket egyházi tanintézeteinkhez. Munkára, áldozatra is készek voltak az iskolák helyreállításában. Lelkes pártfogókra találtak az evangélikus prédikátorokban, írókban és tudósokban, az egykori diákokban, akik a külföldi iskolákat, egyetemeket is megjárták. Ekkor, a XVIII. század elején kiválóbb diákjainkat a németországi evangélikus egyetemek vonzották, Wittenberg és Jéna mellett különösképpen Halle. Az 1694-ben alapított pietista szellemű egyetemnek 1700—1711 között 112 magyarországi hallgatója volt. Itt folytatta egyetemi tanulmányait Bél Mátyás is. ELÉVÜLHETETLEN ÉRDEMEKET SZERZETT iskoláink újjászervezésében és korszerűsítésében Bél, aki az egész magyar oktatásügy, különösen pedig az evangélikus iskolakultúra megreformálásával legjelentősebb pedagógusaink közé tartozik. Hallei tanulmányai idején a pietizmus vezetőjének, Frankénak nevelőintézetében neve- lősködött. Szoros kapcsolatba került a pietizmussal, hatása alá került a bibliai, keresztyén élet követelményeinek a megvalósítására törekvő kegyes mozgalomnak, magába szívta a pietizmus pedagógiáját is. Hazatérése után, 1708-tól a besztercebányai, majd 1714-től a pozsonyi evangélikus iskola rektora lett, és a pozsonyi líceumot — a pietista pedagógiai elvek érvényesítésével — Magyarország legkorszerűbb tanintézetévé fejlesztette, amelynek ösztönző hatása kisugárzott az egész evangélikus iskolaügyre, az eperjesi (ahol Thököly Imre fejedelmünk is tanult), a lőcsei, a Selmecbányái, a soproni líceumokra is. Milyen reformokat valósított meg intézetében? KORSZERŰSÍTETTE ISKOLAKOLLÉGIUMA TANTERA pedagógus Bél Mátyás VÉT. Mértéktartó egyensúlyt teremtett az ún. reáltantárgyak és a humánismeretek között. Intézetében — a magyar oktatásügy viszonylatában is — elsőként tanított magyar történelmet, ösz- szekapcsolva Magyarország földrajzával. Ugyanakkor nem feledkezett meg az egyetemesség követelményéről sem; Európai államtörténet címen korának politikatörténetével ismertette meg tanulóit. Szükségesnek tartotta az anyanyelvű népoktatás fejlesztését. Reális jellegű, gyakorlatias magasabb fokú oktatást kezdeményezett (pl. fizika, kézimunka oktatása). Jelentős érdemeket szerzett több — még ma is modern — módszertani reform bevezetésével: a megértést hangsúlyozza a magoltatással szemben, hangoztatja az egyéni bánásmód elvét, a tanítványokkal való szeretetteljes foglalkozást, elítéli a botbüntetést, részletező tanmenetet ír elő, rendkívüli tárgyként taníttat modern nyelvet (franciát), hetenként értekezletet tart az oktató munka színvonalának emelésére és egységesítésére, felveti a bemutató tanítás gondolatát, tanulmányi naplót rendszeresít, tankönyveket ad ki, kidolgozza az iskolai törvényeket, szabályzatokat, megvalósíthatónak tartja az utcai iskolák létrehozását. TAN KÖNYV SZERKESZTŐI ÉS -KIADÓI TEVÉKENYSÉGÉT már besztercebányai tanár korában megkezdte. Több latin, magyar, német, cseh nyelvű tankönyvet, kézikönyvet írt. Elterjedt a magyarok számára latinul írt német nyelvtana, valamint a németek részére készült Magyar nyelvmestere. Könyveit a népek közötti barátsági kapcsolat eszközéül is szánta. Széles körű kutatásainak eredményeit az iskolaügy szolgálatába állította. Tudományos munkássága szerves kapcsolatban állt nevelői tevékenységével. Egyéb tudományos munkája mellett nagyszabású kutatásokat végzett, hogy elkészítse Magyar- ország általános leírását. Tervét az ország történeti, földrajzi, természetrajzi, gazdasági, politikai, néprajzi és nyeh'történeti feltérképezésével — kollektiv munka útján — kívánta megvalósítani. Számtalan akadály legyőzése után sikerült enciklopédikus jellegű fő művét, Az újkori Magyarország történeti-földrajzi ismertetését sajtó alá rendeznie (1735—1742). Kutató munkájába bekapcsolta tanítványait is, hogy az ifjúság is megismerkedjék hazája életével, múltjával és jelenével. NAGYRA ÉRTÉKELTE BÉL MUNKÁJÁT II. Rákóczi Ferenc fejedelem is, aki nemcsak hogy érdeklődött az evangélikus tanintézetek iránt, hanem támogatásban is részesítette tevékenységüket. Mindvégig lelkes hive maradt Bél a szabadságharcnak. Tábori lelkészül is ajánlották á fejedelemnek. Rákóczi azonban — úgy látszik — szükségesebbnek tartotta pedagógiai-kutatói tevékenységét. A császári csapatok Besztercebánya elfoglalásakor halálra keresték; alig sikerült megmenekülnie. Bél Mátyás nevelői, tudományos munkásságával itthon is, az országhatárokon túl is nagy tekintélyt vívott ki magának. Tagjává választotta több külföldi akadémia és tudós társaság (Jéna, Berlin, London, stb.) Elméleti és gyakorlati pedagógiai tevékenysége, fáradhatatlan tudományos munkája révén kortársai fölé nőtt. Vajda Aurél
